Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-15 / 111. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. május 15. KA3AK-KENU Tarolt a szovjet Dinamó- válogatott Négy szocialista ország bel­ügyi sportegyesülete — a Di­namó Moszkva, a Dinamó Bu­karest, a Levszki Spartak Szófia és az Újpesti Dózsa — évenként megrendezi hagyo­mányos kajak-kenu találko­zóját. A verseny gazdája az idén az Újpesti Dózsa volt, amely szombaton és vasárnap Szolnokon, a Vízügy SE pá­lyán rendezte meg a négyes találkozót. A Szovjetuniót a Dinamó válogatott képviselte. Szombaton délután M. Sza­bó István vezérőrnagy, me­gyei rendőrfőkapitány, a ver­seny védnöke nyitotta meg a kétnapos rendezvényt. Az olimpiai számokból álló ver­seny első napján, az ezer, másnap pedig az ötszáz mé­teres számokat rendezték. A csapatokban a válogatottak között sok fiatalt is felfedez­tek a szakemberek. Szomba­ton enyhe ellenszélben pe­regtek a számok s egy meg­lepetés , is akadt: az újpesti Csépai legyőzte Antipovot s mint később kiderült, ez volt az egyetlen magyar győze­lem. A kajak négyesek ér­dekessége volt, hogy a romá­nok harminc kilogrammos dán fa-, a többiek pedig 45 kilogrammos műanyaghajók­ban versenyeztek. A vízben ez a különbség mégsem mu­tatkozott meg, hiszen — mint képünkön is látható — a magyarók csak centiméte­rekkel szorultak a második helyre. Vasárnap délután erősödött az ellenszél s ez különösen a rajtnál okozott sok gondot, nehezen álltak be a hajók. A jól rendezett és egyes szá­mokban szoros befutást hozó verseny a szovjet Dinamó válogatott fölényében zajlott le, a megrendezett tizenegy számból nyolcat nyertek. Eredmények. Nők. K—1 500 m.: 1. Nedviga (Szovjet Dinamó) 2:13,5, 2. Pozsonyi (Újpesti Dózsa) 2:14,0, 3. Pet­ruse (Bukaresti Dinamó) 2:15,5 mp. K—2 500 m.: 1. Nedviga, Filonics (Sz. Dina­mó) 2:09,9 2. Buri, Moldove- anu (B. Dinamo) 2:10,5, 3. Pozsonyi, Dragos (Ú. Dózsa) 2:12,5. Férfiak K—1. 500 m: 1. ívelj (Sz. Dinamo) 2:06,0, 2. Truksin (Sz. Dinamo) 2:09,2, 3. Livadariv (B. Dina­Vasárnap az ország hat vá­rosában kezdődtek meg a megyék és a főváros közép­fokú iskolái között lebonyo­lított labdarúgó-bajnokság győzteseinek országos elő­döntői. A szolnoki csoportban szereplő Csongrád megyét a Pollák Antal Erősáramú Szakközépiskola, Budapestet a Kilián György Ipari Szak­munkásképző Intézet, Sza­bolcs megyét a nyíregyházi szakmunkástanulók, Szolnok megyét pedig a kunhegyesi Mezőgazdasági és ipari Szak­"7 / 1 (■ ( L P) P mo) 2:11,0 mp. K—2. 500 m: 1. Rum, Jegorov (Sz. Dinamo) 1:50,7, 2. Kocsis, Fábián (Ü. Dózsa) 1:51,8, 3. Szabó, Rom- hányi (Ü. Dózsa) 1:52,4 mp. K—1 1000 m: 1. Truksin 4:10,6, 2. Fábián 4:12,8, 3. ívelj 4:15,1. K—2 1000 m: 1. Rum, Jegorov 3:35,0, 2. Sza­bó, Romhányi, 3:36,9, 3. Pere- pelkin, Andrejev (Sz. Dina­mo) 3:41,0 mp. K—4 1000 m: 1. Bukaresti Dinamo (Greee- anu, Corocainu, Nicolae, Ha- zirov) 3:18,5, 2. Újpesti Dó­zsa (Szabó, Romhányi, Vár­helyi, Janza) 3:18,9, 3. B. Di­namo II. 3:20,1. C—1 500 m: 1. Pticin (Sz. Dinamo) 2:16,1, 2. Gurei (B. Dinamo) 2:19,0, 3. Csépai (Ú. Dózsa) 2:19,8. C—2 500 m; 1. Ismailciuc, Gheba (B. Dina­mo) 2:04,3, 2. Capusta, Boha- cioc (B. Dinamo) 2:05,2, 3. Varga, Takács (Ű. Dózsa) 2:07,0 mp. C—1 1000 m: 1. Csépai 4:29,6, 2. Antipov (Sz. Dinamo) 4:36,2, 3. Gurei 4:40,0 mp. C—2 1000 m: 1. Szurovickij, Kocsetkov (Sz. Dinamo) 3:59,1, 2. Ismailciuc, Gheba 4:00,0, 3. Varga, Ta­kács 4:03,8. A pontverseny végeredménye: Szovjet Dina­munkásképző Intézet csapa­ta képviseli. Az első napi eredmények: Szabolcs megye—Budapest 3:0, Szolnok megye—Csong­rád megye 6:0. A tegnapi mérkőzéseken Szabolcs me­gye 3:0 arányban nyert Szol­nok megye csapata ellen, míg Budapest 8:0-ra verte Csongrád megye együttesét. Ma 8.30-kor Szolnok megye Budapesttel mérkőzik a Ti- szaligetben, a Csongrád me­gye—Szabolcs megye össze­csapás pedig 10.30-kor kez­dődik. mo válogatottja 91, Újpesti Dózsa 76, Bukaresti Dinamo 65, Levszki Spartak Szófia 10 pont. MOZI Szolnok Vörös Csillag: Piedone Afrikában (50%-os felemelt helyáron), A molnár, a fia. meg a szamár, Tallinn: A friss széna hódító illata. Tisza: Együtt és külön. Vegyiművek: Budapesti mesék (14), Reptér: szünnap. Szandaszőlős Terv: Nem élhe­tek muzsikaszó nélkül. Abád- szalók Petőfi: Duroc, a kato­na (20%-os felemelt helyáron). Jászapáti Táncsics: Egy erköl­csös éjszaka (14). Jászberény Lehel: Rocky (14). Karcag Dé­ryné: Fehér telefonok (14). Kis­újszállás Ady: Blöff (50%-os felemelt helyáron), A kis sün és a bocs. Kunmadaras Petőfi: A sah fia I—II. (dupla helyáron). Kunhegyes Szabadság: A réz­hegyek királynője, Todo modó (16). Kunszentmárton Körös: Földiek. Kék madár. Mezőtúr Béke: Bizalmi állásban (14. 50%- os felemelt helyáron), Dózsa: Apámuram (16). Szabadság: Kaszkadőrök (20%-os felemelt helyáron). Tiszafüred Tisza: A híd túl messze van I—II. (dupla helyáron). Tószeg Petőfi: Zsa­ru története (20%-os felemelt helyáron). A léggömb. Török- szentmiklós Dózsa: 2001. Ür- odüsszea I—II. (20%-os felemelt dupla helyáron). Hunyadi: Po­koli Torony I—II. (14). Túrkeve Vörös Csillag: A bíró és a gyil­kos (16). A Gejzír-völgy titka. RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek — Szolnoki ifjúsá­gi kórusok hanglemezen. A Kas­sai úti. iskola és a Tiszaparti Gimnázium kórusa énekel. — A 004, 007, 005 jelenti. Riporter: Zámbó Árpád — Pár perc dzsessz. Eugen Cicero játszik. — 17.35: Szerződések és szerződ­tetések. Riporter: Balogh György — Zenés játékokból, közben: Hol kezdődik a műszaki kultú­ra? Merza Jenő írása — 18.00: Alföldi krónika — Táncdalme- lódiákat énekel Kovács Kati. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Középiskolás focisták a pályán Fölényes román győzelmet tippeltek a szakemberek a C-2 500 méteren s nem is csalódtak. Ismailciuc és Gheba maga. biztosan utasította maga mögé a mezőnyt, s szívesen adtak autogrammot is. Fotó: Kiss Imre Megyei labdarúgó-bajnokság Karcag legyőzte á veretlen Jászberényi Vasast Karcag—Jászberényi Vasas 3:2 (2:2). Karcag, 400 n. v.: Abonyi. KSZSE: Kocsis — Bíró, Bene, Klement, Sándor, Módos (Erdő- di), Ács, Antal, ökrös, Tüdős, Varga. Jó iramú, változatos mér­kőzést hozott a két csapat ta­lálkozója, bár a folyamatos já­tékot zavarta az igen erős szél. A vendégek a listavezető ma­gabiztosságával kezdtek, a he­lyiek azonban jól szervezett já­tékkal fél órán át időben meg­gátolták kísérleteiket. A 30. perc táián a herényiek két perc alatt két gólt lőttek, azonban a nagy elszántsággal harcoló karcagiak a következő percben szépítet­tek. majd a félidő befejezése előtt egyenlítettek is. Fordulás után a vendégek játszottak szél­lel hátban, de a szoros ember­fogást alkalmazó hazaiak mel­lett nem tudtak kibontakozni. Egy szögletrúgást követően a karcagi csapat megszerezte a vezetést, s egyben a győzelmet jelentő gólt. Megszületett a nagy meglepetés, a bajnokjelölt elvesztette veretlenségét. A vé­gig elszántan harcoló karcagiak megérdemelten győztek a na­gyon küzdelmes, de snortszerű mérkőzésen. G.: Ács (2), Tüdős, ill. Vigh. Hegyesi, Az egész karcagi csapat dicséretet érde­mel. a Vasasból Árvái és He­gvocci. ifi: Karcag—Jászberényi Vasas 2:0. Tisza Cipő SE—Szolnoki Cu­korgyár 2:0 (1:0). Martfű. 300 n. v.: Tóth. Tisza Cipő: Németh — Nagy I., Borza. Mihovits, Báli, Szöllősi. Szőke. Szántai, Nagy R., Nyitrai (Bungye), Kókai (Kardos). Az első percekben hullámzó játék alakult ki. A cukorgyár kapufája után rá­kapcsolt a hazai csapat, és a 10. percben Szőke megszerezte a vezetést. Utána mindkét csapat előtt adódott gólhelyzet, de a védelmek jól álltak a lábukon. A II. félidőben a széllel szem­ben játszó hazaiak fölénye nyo­masztóvá vált. A martfűi csa­tárok 4—5 biztos gólhelyzetben hibáztak, míg a 75. percben egy korszerű támadás végén Szán­tai közelről beállította a vég­eredményt. Jó: Borza. Báli. Szántai, Szőke (a mezőnv leg- jobbiai. ill. Papp I.. Kejemen. Márkus. Ifi: Sz. Cukorgyár—Tisza Cipő 2:0. Törökszentmiklósi SE—Szolno­ki Vegyiművek 2:2 (1:1). Török- szentmiklós, 300 n. v.: Bány. TSE: Mayer — Szecsei (Hop­pál), Boda, Molnár, Nagv. Ko­zák, Drávucz, Török (Bata), Kállai, Rácz, Vitéz. A négy gól ellenére is mérsékelt színvonalú mérkőzés volt. A gólok nem a támadójátékot dicsérik. A ven­dégek végig lelkesen játszottak és megérdemelten vitték el az egyik .pontot a körülményesen játszó hazaiaktól. G.: Rácz (2), ill. Fedor, Pusztai. Jó: Rácz, Vi­téz, ill. Tóvizi, Fedor. Ifi: TSE—Szolnoki Vegyiművek 10:0\ Rákóczifalva—Jászjákóhalma 2:0 (1:0). Rákóczifalva 250 n. v.: Fazekas. Rákóczifalva: Szabó (Dorkó) — Nyolczas I., Horváth, Kovács, Huszár. Szőke. Fekete (Rigó), Mihályi, Ladányi, Patkó. Nyolczas II. A viharos erejű széllel szemben a hazai csapat kezdte a játékot, és több formás támadást vezetett, melynek ered­ményeként egy Mihályi—Nyol­czas II.—Patkó összjáték után az utóbbi szép góllal vezetést szer­zett. Szünet után a széltől tá­mogatott hazai csapat továbbra is irányította a játékot. Fölényét több szöglet és három kapufa jelezte. A 68. percben a csere­ként beállt Rigó szép fejesgóllal állította be a végeredményt. Jó játékveztés. Jó: Kovács, Hor­váth, Mihályi, Patkó, ill. Rostás. Nagy Gy. Ifi: Rákóczifalva—Jászjákóhal­ma 1:1. Jászárokszállási Vasas—Kun­szentmárton 2:0 (0:0). Jászárok- szállás, 500 n. v.: Horváth. J. Vasas: Muntyán L. — Nagy S., Rédei T., Faragó, Varga. Tuza, Rédei L., Csikós, Tábori (Ka­szab), Muntyán T., Lukács (Kiss L.). Alacsony színvonalú, csap­kodó, elképzelés nélküli játé­kot hozott az első félidő. A ha­zaiaknak volt több gólhelyze­tük, de ezek rendre kimarad­tak. A második félidő 5. per­cében a játékvezető tizenegyest ítélt a hazaiak javára, amit Var­ga nagy erővel a kapu mellé vágott. Az utolsó negyedórában dőlt a mérkőzés sorsa. Ekkor a lendületesebben támadó hazai együttes Kiss L. bombagóljával megszerezte a vezetést, majd a 84. percben Tuza beállította a végeredményt. A hazaiak győ­zelme megérdemelt a csak ti­zenegy játékossal érkező kun­szentmártoniak ellen. A hazaiak­nál nem volt kiemelkedő telje­sítmény. a vendégeknél Garáz (a mezőny legjobbja). Tóth M. és Kiss T. dicsérhető. Ifi: Jászárokszállás—Kunszent­márton 1:1, Túrkeve—K. MEDOSZ 6:3 (2:1). Túrkeve 300 n. v.: Szebenyi. Túrkeve: Fórizs — Kormos III. (Vajda II.), Retter, Vad, Deák, Iglódi, Kormos I., Bognár (Tö­rök), Kontra, Vajda I.. Hoch. Az alacsony színvonalú, csapkodó mérkőzésen a gólok nagyrészt védelmi hibákból estek. A ha­zaiak több gólhelyzetet kihagy­tak, többek között büntetőt is hibáztak. G.: Kontra (3), Kor­mos I. (2), Vajda I.v ill. Fehér (2), Patkó. Jó: Kontra, Vajdai., ill. Korpás, Patkó. Fehér. Ifi: Túrkeve—K. MEDOSZ 5:0. Kunhegyes—Tószeg 5:0 (3:0). Kunhegyes, 500 n. v.: Orbán. Kunhegyes: Végért — Fazekas, Csorna, Nánási, Apostol, Bor­bély, Kovács, Pásztor, Herbály II., Kasza, Dobos (Gráczer). Az erős széllel szemben kezdő ha­zaiak már a 3. percben meg­szerezték a vezetést. A végig lelkesen és a mezőnyben jól adogató, megfiatalodott vendé­gek ellen az egyéni játékot erőltető kunhegyesiek sok hi­bával játszottak, és szerencsé­jük sem volt. A gólokon kívül négy alkalommal a kapufát ta­lálták el. Jó játékveztés. _G.: Kasza (2), Herbály II. (2), Pász­tor (1). Jó: Herbály II., Pásztor, Kasza, ill. Dallos, Kórmos. Lé- nárt. Ifi: KESE—Tószeg 5:1. Jászkisér—Abádszalók 2:1 (1:1). Jászkisér, 400 n. v.: Szigetvári. Jászkisér: Gócza II. (Bajzáth) — Szabó J., Vajkó, Tóth F.. Szabó F.. Szirze (Szabó István), Ko­vács, Tóth L., Tóth János, Sán­ta, Tóth József. Sportszerű mér­kőzésen a hazaiak a széltől támogatva nagy lendülettel kezdtek, mégis a 10. percben a vendégek szereztek vezetést. A nagy fölény után (két kapufa és két kihagyott helyzet) a hazai csapatnak a 42. percben sikerült egyenlítenie tizenegyesből. A második félidőben tovább tartott a hazaiak nyomasztó fölénye, de sorozatban hagyták ki a helyzeteket. A győztes gól a 74. percben esett. Végeredményben a nagyiramú, izgalmas mérkőzé­sen a hazai csapat megérdemel­ten nyert, de az eredmény a vendégek számára hízelgő, amit az igen jól védő kapusuknak kö­szönhetnek. G.: Sánta (11-esből). Tóth József, ill. Kovács. Lelkes és jó játékáért az egés.z hazai csapat dicséretet érdemel, közü­lük is kiemelkedett Sánta (a mezőny legjobbja), ill. Szabó, Csonka II.. Csonka I. Ifi: Jászkisér—Abádszalók 1:0. Üjszász—Tiszaföldvár 1:0 0:0). Üjszász, 150 n. v.: Barta: Ü.1- szász: Takács — Tóth* Kovács, Bóta M.. Nagy Gy., Bóta A., Czakó, Varga L. (Boros), Terék, Mérész, Varga I. Az első fél­időben a széllel szemben játszó Üjszász irányította a játékot, gólt elérni azonban nem sike­rült. A második félidő is hazai támadásokkal kezdődött, és Mé­rész megszerezte a vezetést. Ez­után érthetetlenül kapkodni kez­dett a hazai csapat, a vendégek ►mezőnyfölénybe kerültek. Egy­két esetben a szerencse, illetve jól védő kapusuk mentette meg hálójukat az egyenlítő góltól. Jó: Takács. Nagy Gy.. Boros. Mé­rész. ill. Vincze. Csányi. Szűcs. Ifi: Üjszász—Tiszaföldvár 1:1. Serdülő: Üjszász—Jb. Vasas II. 6:1. A bajnokság állása 1. Jb. Vasas 30 24 5 1 84:18 53 2. T. Cipő SE 20 22 3 5 67:30 47 3. Törökszent. 30 18 6 6 55:*9 42 4. Sz. Cukor. 30 16 5 9 70:42 37 5. Rákóczii. 30 14 8 8 57:30 36 6. Jászároksz. 30 15 6 9 36:25 36 7. Túrkeve 30 13 8 9 40:31 34 8. Karcag 30 13 4 13 58:49 30 9. Sz. Vegyim. 30 11 8 11 41:38 30 10. Jászjákóh. 30 10 8 12 39:44 28 11. Kunhegyes St 10 7 13 36:45 27 12. Kunszentm. 30 11 4 15 48:47 26 13. Abádszalók 30 10 5 15 29:51 25 14. Üjszász 30 8 6 16 25:41 22 15. Tiszaf. 30 8 4 18 31:48 20 16. Jászkisér 30 9 2 19 37:68 20 17. K. MEDOSZ 30 5 4 21 28:81 14 18. Tószeg 30 3 7 20 21:85 13 A totó 19. heti eredményei 1. Gyula—Ózd 3-2 1 2. Bors. Bány.—MVSC 0-1 2 3. Kisvárda—BTASK 0-0 X 4. SZMTE—K azincbarc. 3-0 1 5. MÁV NTE—Komló 2-0 1 6. Dorog—Bábolna 5-0 1 7. Atalanta—Lanerossi 2-0 1 8. Bologna—Perugia 2-2 X 9. Catanzaro—Torino 2-1 1 10. Lazio—Milan 1-1 X 11. Verona—Napoli 0-0 X 12. Foggia—Palermo 1-1 X 13. Pescara—Udinese 0-2 2 +1 Rimini—Pistoiese 0-0 X mai műsor KOSSUTH: 8.27: És ha azt mondom: he­lyette . . . Rendhagyó játék sza­vakkal. — 8.57: Népdalcsokor. — 9.44: Sárpogácsa. Horgas Béla gyermekversei zenével. — 10.05: MR 10—14. — 10.35: Romantikus zene. — 11.40: Változatok sötét húrra. Ladislav Fuks regénye folytatásokban IX. rész. — 12.35: Törvénykönyv. — 12.50: Hangver­seny délidőben. — 13.55: Ver­bunkosok. csárdások. — 14.19: Kóruspódium. — 14.40: Fejezetek a koreai líra történetéből II. rész. — 15.10: Maria Chiara ope­raáriákat énekel. — 15.28: Nyit- nikék — Kisiskolások műsora. — 16.05: Dalok a Fáklvavivők című hanglemezsorozatból. — 16.21: Magyar előadóművészek.— 17.07: Kultúrával takaródzunk. — 17.32: Filmzene. — 17.45: A Sza­bó család. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 19.15: Bemutat­juk ú1 felvételeinket. — 19.30: Népzenekedvelőknek. — 20.00: Űrhajósnak alkalmas. Látogatás a Reoülőorvosi Vizsgáló és Ku­tató Intézetben. — 20.30: Híres előadóművészek Csajkovszkij felvételeiből. — 21.05: Huszas stú­dió. — 22.20: Világtörténelem dióhéjban. — 22.30: A Svájci Olasz Rádió énekkara Giovanni Croce madrigáljaiból énekel. — 22.50: Meditáció. — 23.00: Szigeti József és Claudio Arrau Bee­thoven felvételeiből. — 0.10: Dem- jén Ferenc táncdalaiból. PETŐFI: stúdióban. — 16.28: Műsorismer­tetés. — 16.30: Hírek. — 16.33: Csúcsforgalom. Találkozóhely: Bp. XV. újpalotai lakótelep, Shell-kútnál, — Telefon: 343-732. — 18.00: Tip-top parádé. — 18.33: Jónás Mátyás népi ze­nekara játszik, Kemény Klió és" az OTP Bartók Béla kamarakó­rusa énekel. — 19.00: Abrahám Pál operettjeiből. — 19.20: Em­pátia: a beleélés tudomány. — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.33: Négy apának egy lánya. Móra Ferenc regénye rádióra alkal­mazva I. rész. — 21.43: A teg­nap slágereiből. — 23.15: Ope­rettrészletek. 3. MŰSOR: 8.08: Romantikus kamarazene. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Ze­nekari muzsika. — 10.32: Haza­térés. Rádiómontázs ördögh Szilveszter novelláiból. — 11.05: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11.20: Giordano: Fedora. Három- felvonásos opera. — 13.05: A Cseh Filharmónia énekkara Ja- nacek kórusműveket énekel. — 13.31: A nagykanizsai dzsessz- hétvége felvételeiből. — 14.00: Verseci versek. Vasco Popa köl­teményei. — 14.15: Kodály: Szo­náta. — 14.35: Zenekari muzsi­ka. — 16.15: Harminc perc alatt a Föld körül. — 16.45: Labirin­tus. — 17.00: Muszorgszkij ope­ráiból. — 18.00: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. — Köz­ben: Kb. 19.00: Iskolarádió. — Kb. 20.30: A dzsessz történeté­ből. — Kb. 21.10: Operaegyütte­sek. — 22.00: Modern írók port­réi. — 22.20: Zenekari muzsika. — 23.04: Napjaink zenéje. Vé 8.05: Iskolatévé. — 10.55: Óvodások filmműsora. Kisfilm-össze- állítás: 1. Mackó Misi Indiában. Lengyel bábfilmsorozat (ism., szí­nes). 2. Kockácska bűvészkedik. Komán rajzfilm (ism., színes). — 14.05: Iskolatévé. — 16.30: Hírek. - 16.35: Gloria Gaynor. Francia zenés film (színes). — 17.00: Dél-alföldi krónika. A szegedi körzeti stúdió műsora. — 17.30: Mindenki iskolája. — Fizika. A transzfor­mátor. — 18.05: Irodalom. ,,Emberséget az embernek, magyarsá­got a magyarnak”. — 18.35: Reklámműsor. — 18.40: Katonák háború és béke között. A Horizont szerkesztőség műsora. — 19.00: Reklám­műsor. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Té­vétorna (színes). — 19.30: Tv-híradó (színes). — 20.00: Az Oncdin család. Magyarul beszéld, angol tévéfilmsorozat. XXVIII/20. rész: A sárgaláz (színes). — 20.50: 1000 műhold a Föld körül. Riportmű­sor (színes). — 21.20: Filmszem (színes). — 22.10: Nyitott könyv. Halmos Ferenc: Illő alázattal. — 23.05: Tv-híradó 3. (színes). 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Társalgó. Két óra Irodalom­kedvelőknek. — 10.33: Zenedél- előtt. — 12.25: Látószög. Ifjúsági jegyzet. — 12.33: Melódiakoktél. — 13.30: Éneklő Ifjúság. —14.00: Operaslágerek. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Tánc­zenei koktél. — 15.20: Könyvről könyvért, irodalmi rejtvénymű­sor tíz percben a székesfehér­vári szövetkezeti áruház könyv­sarkából. — 15.30: Találkozás a 2. MŰSOR: 19.00: Fiatalok estje. A budapesti, a szegedi és a pécsi stúdiók közös műsora: — Közben: 19.30: Tv-híradó 1. (színes). — Kb. 21.15: Tv-híradó 2. (színes). BUKAREST: 16.05: Főiskolai oktatás. — 16.25: Angol nyelvoktatás. — 16.45: A szocialista országokból. — 17.50: A legkisebbeknek. — 18.00: Ankét. — 19.19: Román színházi est. — 20.45: Tv-híradó.

Next

/
Thumbnails
Contents