Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-13 / 86. szám

1979. április 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A MUNKA ÉRDEMREND KITÜNTETETTJEI ízig-vérig kereskedő Egymásba akadnak a be­vásárlókosarak, a pénz­tárnál várakozók sora óráikig nem ritkul, a tömött szatyrokkal távozók helyé­be mindig újabb és újabb vevők érkeznek. Fehérköpe­nyes lányok a gondolák közt cikázva figyelik, hol kell a polcokat újratölteni. Szom­bat déli csúcsforgalom Jász­berény legnagyobb ABC-jé­­ben. —' Ilyenkor látni igazán, hogy menniyre szűkösen va­gyunk — mondja az egymást kerülgető vásárlókat figyel­ve Lakatos Sándor, az üzlet vezetője. Rögtön tényekkel is érvel, ha a látvány önma­gában nem lenne elég meg­győző. — Tizenegy éve épült ez az önkiszolgáló üzlet, az­óta megháromszorozódott a forgalmunk, bővült a -kész­letünk, a választékunk, ki­nőttük, kinőtték a vásárlók a boltot. (Perceken belül]! kiderül, hogy ha három teljesíthető kívánsága lehetne, talán mind a hárommal az üzlet bővítését kémé. Azt a rég­óta kívánt plusz 150 négyzet­­métert, amit a központ, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat már tervbe is vett. — Egy kereskedő mit kí­vánhatna mást, mint hogy a vásárlók kényelmes, kellemes körülmények között mindent megkapjanak, amit keresnek. Csodálatos tavaszom van. A legszebb talán az életemben. A véletlen hozta így. Megkaptam a Munka Érdemrend bronz fo­kozatát. kiváló lett a brigá­dunk ismételten, most le­szek tízéves törzsgárdatag. Mit mondjak? Mindez egyet­len hónapban. A törékeny barna asszony, még ha akarná sem tudná el­titkolni, úgy érzi. újjászüle­tett, feltöltődött újabb negy­ven évre való energiával. Egyszóval szép áz élet. Me­sélt, mesélt szívesen. — Tudja, hogy még soha­sem gondoltam végig, hogy lettem én, a tíz éve még fél­műszakos postai kézbesítő olyan asszony, akire most azt mondják: közéleti em­ber. Az lettem volna akkor is, ha nem telepítik ide Sza­­jolba a TIGÁZ-üzemet? Nem. Lakatos Sándor három év­tizede ezt próbálja elérni a •veztése alatt álló kis kollek­tívával. — Szinte csak fiatal, fe­hérköpenyes nőket láttam-az üzletben. — Ne csodálkozzon, miután dolgozóink átlagéletkora 27— 28 év körül van, és az üzlet­ben zömmel nők dolgoznak. — Azt mondják a vezetők, hogy a nőket nem könnyű irányítani. — Cáfolom. Fegyelmezet­tek, szeretik, amit csinálnak. A kezdeti időket, azt a pe­riódust leszámítva, amikor a munkát megpróbáltuk egy­más között ésszerűen fel­osztani, mindenkit egy-egy részfeladatért felelőssé tenni, nem voltak nézeteltéréseink. Hát persze fizetésemelékor. j-utalomossftáskor mindig vannak sértődött hangok, de viszonylag gyorsan elhalkul­nak. — Hallottam, apró figyel­mességgel kedveskednek a vásárlóknak. Élelmiszerüzle­tekben ritkán hallani, hogy hangszóró közvetítse a jókí­vánságokat a névnapjukat ünneplőknek, vagy hívja fel a figyelmet a friss árura, az újdonságokra. Valóban apróság. De örül­tünk, hogy vásárlóink jó szívvel vették. — Tudom, hogy nemcsak a vásárlók, hanem szakmai Akkor kezdődött el valami. Addig csak a férjem volt örök nyüzsgő. (Vagy tőle is ragadt rám?) Akkoriban még morogtam is érté, hogy állan­dóan távol van. Előbb a KISZ, aztán a sport, utána az szb-titkárság a munkája mellett. Hol is tartottunk? Ja, az üzem. Munkások kel­lették, főleg asszonyok. Leg­többje a főzőkanál mellől ment gázpalackot tölteni há­rom műszakban. Tanfolya­mok, továbbképzések. Igye­keztem. Ha már belevágtam valami újba, meg akartam tanulni, tisztességésen csi­nálni. Három hónap múlva már szivattyúgép-ikezelő let­tem. Tudja, amelyekből ~a gázt lefejtjük. Férfiak dol­goztak mellettem. Állandóan mások. Volt, amikor úgy tűnt, én vagyok az egyetlen biztos ember a tartályoknál. Új üzem, alakulgató gárdá­val, megbecsülték a megbíz­ható embereket. Felvettek a pártba. Előbb bizalmi lettem, utána az alapszervezeti veze­tőség tagja, és néhány év múlva, 1975-ben a községi pártbizottságba és a vb-be is beválasztottak. Inkább ösztönösen, mint tudatosan, de szívesen kerültem a köz­élet sodrába. berkekben is méltányolják az ön munkáját. Tizenkét évvel ezelőtt megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát, azután a Belkereskedelem ki­váló dolgozója lett, s alig egy hete vette át a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. — Igen. Ügy érzem, hogy ez az utóbbi nemcsak a ke­­reiskedőnek, a tanácstagnak is szólt. Sőt, ha tovább gon­dolom, nem álszerénység, ha azt mondom, hogy azoknak a jászberényieknek is köszön­hetem, akik tizenöt évvel ezelőtt a körzetben tanács­tagnak választottak. Egy fecske nem csinál nyarat. Én egyedül hiába szerettem volna fásítani, vízelvezető árkot ásni, vagy járdát épí­teni, attól még nem lett volna se járda, se víz. se gömbakácsor az utcákban. Szerencsém volt, hogy olyan emberek között élék, akik nemcsak követelőznek. ha­nem ami tőlük telik. azt meg is teszik a lakóhelyükért. — Nem lehet gyerekünk. De nem hagyhattam. hogy emiatt értelmetlennek érez­zük az életünket. A tenni­­akarás kényszere persze ön­magában kevés. A felesleges energia észrevétlenül elpo­csékolódott volna, ha nincs az üzem, a jó kis brigádunk, ha nem kapok feladatokat. Persze tudom én, mondogat­ják a gyerekes anyák, köny­­nyű Érdélyi Istvánnénak, neki nem csüngenek a szok­nyáján a gyerekek. Egy ki­csit az én rögeszmém volt, hogy patronáljunk valami­lyen gyermekintézményt. így kerültünk kapcsolatba tíz év­vel ezelőtt a kisújszállási Gyógypedagógiai Intézettel. Gyereknap, mikulásünnep, — Elismerés? Néhány éve a hétszáz dolgozó közül he­ten lettünk a Nehézipar ki­váló dolgozói. Én voltam köztük egyedül nő. Ne kér­dezze. mert azt nem lehet el­mondani, hogy mit érez ilyenkor az ember. Egysze­rűen boldog. Jó a közérzete attól a tudattól, hogy meg­becsülik a munkáját és őt magát is. Pedig nem ezért dolgozik. Kitüntetésért só­várogva nem érdemes sem élni, sem dolgozni. K. K. • _• Ösztönösen sodródva A TERVEZŐ ÁLMAI | az em-Nézegeti bér a kira­_______________I katokat, s közben rácsodálkozik egy ru­hakölteményre, egy funkció­ja betöltésére alkalmatlan vi­rágvázára, sallangokkal dú­san fölcicomázott falitükörre. Meg persze a sokkal egysze­rűbb, hétköznapibb rendelte­tésű használati tárgyak sere­­gére.Ujjnyi vastag, de csak két drótot magába záró ká­belre, ökölnyi nagyságú csat­lakozódugóra, gyalulatlan deszkából szabott ruhafogas­ra. Mondom, rájuk csodálko­zik az ember, s közben eszébe jut: lehet, hogy ezeket is ipar­művészek. okleveles tervezők kreálták? S mert bizonyosra vehető, hogy legalább egy ré­szükhöz okvetlenül ők adták a modellt, el is gondolkodik a szemlélődő. Ugyan miért, mitől van, hogy többnyire va­lóságos társadalmi igények ki­elégítésére készülő ipari ter­mékek serege oly népes a tor­zóktól. a semmire sem alkal­mas daraboktól, a drága anyagokat pazarló módon herdáló tákolmányoktól? Ennyi bevezetés után talán nem is meglepő, hogy egészen más válaszokat kap az em­ber, ha gyártásirányító mű­szaki embereknek, ha a vál­lalati jövedelmezőségre már csak-csak érzékeny igazga­tóknak, vagy ha maguknak a tervezőknek teszi föl a kér­dést: mit álmodjon a terve­ző? A főmérnökök tisztükhöz illő precizitással, tömörséggel mondják: olyan mintadara­bot, ami szériában is gyárt­ható. Az igazgatók ehhez még hozzáteszik azt is, hogy a ter­vezői álom lehetőleg kevés anyagból, minimális kézi munka ráfordításával alakul­hasson késztermékké. A ter­vezők meg? Magától értetődő természetességgel vágják rá: lehetőleg szépet, minden ha­sonlótól különbözőt álmodjék, valahányszor egy új termék megrajzolásán fáradozik. Bárhogy is nézzük, konflik­tus ez a javából. Különösebb magyarázatot sem igényel, hogy belássuk: a háromféle követelmény kielégítésére igen széleskörű tudást, isme­retanyagot föltételez. Olyan széles körűt, amelynek el­sajátítására ma aligha van egyetlen iskolánk. Sőt, hihe­tőleg nem is lesz sem ná­lunk, sem a nálunk nagyobb, gazdagabb országokban. Az élet, és főként az áru­val rakott kirakatok azt lát­szanak azonban igazolni, hogy sok országban mégis nagyobb az összhang tervezői álmok és gazdasági realitások között mint nálunk. S, ha valaki ezt kétségbe vonja, ám vizsgálja meg néhány példán az állítás igazságát. A sort talán nem tanulság nélküli az elektromos csatla­­kozódugókoh kezdeni. Miköz­ben nézegeti, és méregeti az ember a hazai gyártmányút, elég nehezen birkózik meg a kérdéssel: miért készítik ezt sokkal több anyagból, mint Svájcban, ahonnan az előál­lításához szükséges bakelit­port drága pénzen importál­juk? Ennyivel szerényebb lenne tervezőink fantáziája? Hajlok rá, hogy inkább azt higgyem: ennyivel több elő­írás, elavult szabvány köti meg a formatervező iparmű­vészek kezét — gondolkodá­sát. más oka az említett kábelek túlméretezettségének, túlbiz­­tosítottságának sem. Elkép­zelhetetlen ugyanis, hogy ter­vezők, műszakiak és gazda­ságvezetők együttesen se jut­hatnak el a fölismerésig: a mai szigetelőanyagokból már kevesebb is teljes biztonságot ad, mint azokból, amelyek a szabványkészítés idején áll­tak rendelkezésre. Lám, a műszaki cikkeknél a szabványdzsungel is ott szerepel az okok között, ame­lyek magyarázzák a tervezői fantázia látszólagos hiányát. Nem könnyebb azonban a formákra legérzékenyebb di­vatcikkeket gyártó ágazatok­ban dolgozók helyzete sem. Kötöttárugyárainkban példá­ul egy-egy kollekció összeállí­tásakor korántsem az a leg­fontosabb szempont, hogy mely vonalak uralják a.világ pillanatnyi, vagy majdani di­vatját. Sokkal lényegesebb ennél, hogy vajon van-e fo­nal az elképzelt pulóver megkötéséhez? Mert a kö­tődéi kapacitás növelésére sok-sok milliót áldoztunk ugyan az elmúlt években, ám a fonalgyártás feltételeinek javítására már csak a mara­dékot fordítottuk. bizony nem lenne természe­tes az összefüggés alapanyag és késztermék között. S, hogy ' még bonyolítsuk a helyzetet: a meglepően új vonalú, az igazán modern, és hazai alap­anyagokból megtervezett pu­lóver sem lesz okvetlen si­ker a vásárlók körében. Hi­szen ahhoz, hogy az legyen, még meg is kellene rendel­nie a gyártól a kereskedelem illetékeseinek, ök azonban, kevés kivételtől eltekintve, már ahhoz a korosztályhoz tartoznak, amely kevésbé keresi a divatosat, sokkal in­kább a tartós, a megszokott holmit. Mit álmodjon hát a terve­ző? — ismételhetjük meg a kérdést. Nagyot mindeneset­re nem tévedtünk, ha ki­mondjuk: álmodjon reálisat, megvalósíthatót. Olyan ipari termékeket, amelyektől har­­monikusabbá válik környeze­tünk, ízlésesebbé megjelené­sünk, kényelmesebbé, lakha­tóbbá az otthonunk. S mert ezért a célért olykor kis üt­közeteket kell vívni, az sem baj, ha a tervező azt is meg­álmodja, miként kerülhet ki győztesen a konzervativiz­mussal folytatott harcból. B. N. És nem lehet Mintha A makramé fortélyai A karcagi Városi Ifjúsági Klub „Új Tükör" szekciójának szervezésében közel 30 helybeli leány és asszony tanulja, a napjainkban köz­kedvelt makramé­csomózás fortélyait Bittó Ferenc vezeté­sével Fotó: Kolozsi Sán­dor Virág és torta Jegyzetek az úttörövezetök országos konferenciájáról Semmihez sem hasonlítha­tó légköre volt az elmúlt há­rom napnak. Hétfőtől szer­dáig kavargóit, forrongott a város. Az ország minden ré­széből összegyűlt küldöttek rövid időre az úttörők főha­­városává tették Kecskemé­tet. Szolnok megye küldöt­tei között töltöttem ezt a három napot, ezért hát ért­hető, ha ők a főszereplők. ■■■■ :::::: A tanácskozás ugyan csak hétfőn kezdődött, de már va­sárnap programmal fogadta a „homok metropolisa” a konferencia résztvevőit. Csípős, hideg szél odakint az utcán, forró hangulat oda­bent, a Béke téri iskolában. Megyénk küldötteit ugyanis ez az iskola fogadta, hogy egy villanásnyit megmutas­son Bács-Kiskun megye út­törőinek életéből. Rögtönzött gyermekraj z-kiállítás a zsi­bongóban, ügyes ujjakat di­csérő kézimunkák a könyv­tárban. A tornateremben népdal ritmusára dobbantak a lábak, az énekkar mozgal­mi dalait a vendégek „kó­rusa” is segítette. Aztán fe­hér asztalhoz telepedtek a küldöttek és a házigazdák. Késő estig folyt a vilta, mint­ha máris plenáris ülésen ta­nácskoznának) •„T(i hogyan próbáljátok ... Nektek van-e, és a gyerekek ...” De aludni- is kell, hiszen hétfőn minden figyelemre szükség lesz. Az ünneplőbe öltözött vá­rosnak három napig kétség­telenül legfontosabb épülete a megyei művelődési) központ volt. Az első meglepetés itt fogadta a résztvevőket: a Krónika, a konferencia tá­jékoztatója amely egész idő alatt nyomon követte az ese­ményeket. A másik az a jel­vény volt, ami állandó be­lépőül szolgált minden ren­dezvényre. Akinek a zakó­­jám blúzán ott díszelgett, azt az egész város szeretető kö­rülvette. Nem túlzás, a „hírős város” konferenciaLázban égett. Épp úgy, mint Kovács Ist­vánná, a karcagi Kálvin úti 9-es számú iskola tanára, aki keveset aludt vasárnap éjjel. Küldötteink közül ugyanis ő kért szót, és ez nem kis dolog. És vajon Faragó Zsuzsi, jászberényi középiskolás, meddig őrzi majd azt a hét­fő délelőtti pillanatot, ami­kor a konferencia résztve­vőinek nevében virággal kö­szöntötték — elárulhatom — tizenhatodik születésnapján? Azt hiszem, sok egyéb kö­zött mégis a legemlékezete­sebb a hétfő este marad. A Katona József Színház mű­vészei és a gyerekek Kör­tánc ’79 címmel közös mű­sort adtak. Szívet melengetőn zengett ezer gyerektorokból a búcsúdal. Hétfő estére megszületett az első vélemény is, amit Ke­lemen Béláné, Szolnok város úttörőelnöke így summázott: — A mozgalom munkájá­ra így még sohasem figyel­tek. Bizonyos vagyok benne, hogy felgyorsul a fejlődés, még több segítséget kapunk a párt- éd a KISZ szervei­től, szervezeteitől. A hétfői plenáris ülésen, de a keddi szekcióüléseken is sokam említették a „na­gyobb testvér”, a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség és az úttörőmozgalom kapcso­latát. Deák Gáborral, a KISZ Központi Bizottságának tit­kárával erről beszélgettem az egyik szünetben. — Hozzászólásában emlí­tette, hogy növelni kellene az úttörőmozgalomban tevé­kenykedő KISZ-tagok szá­mát. Hogyan? — Nincs új receplt. Az ál­talános iskola végeztével a gyerekek új, magasabb kö­vetelményeket támasztó is­kolákba jelentkeznek. Hosszú időn át különböző konflik­tusaik lesznek a tanulás, az oktatás, a környezet újdon­sága miatt, de konfliktusaik lesznek a mozgalomban is. A KISZ nagyobb önállósá­got kíván, mint az úttörő­­mozgalom. A gyerekeknek először ezekkel a feladatok­kal kell megbirkózniuk, és csak a „teherbírók” járnak vissza az iskolákba ifiként. Persze, szerepe van ebben az életkori sajátosságoknak is. A . fiatalabbra természetes vonzást gyakorol az idősebb. A KISZ-esek ezért aztán úgy érzik, hogy ha az úttö­rők között vállalnak felada­tokat akkor a Itöbbiek. a kor­osztályuk lekicsinyli őket. Váczi István, a szolnoki Víz- és Csatornamű Vállalat esztergályosa, a megyei út­törőelnökség mellett működő ifjúvezetői szakbizottság el­nöke bólogatott, amikor Deák Gábor szavait idéztem: — Én is így gondolom. Persze sokat számít, hogy akad-e egy lelkes ifivezető, aki aztán „csábítja” a töb­bieket. Ha egyszer ebbe be­lekóstol az ember, akkor már nehezen szabadul. Erre gondoltam amikor kedd este Kecskemét sport­­csarnokában a konferencia résztvevőinek önfeledt játé­kát figyeltem. A borsodiak rekedtre kiabálták magukat, szerintük ugyanis „ilyen me­gye, olyan megye, legjobb megye Borsod megye”, ami­re a szabolcsiak tüstént vá­laszoltak, hogy „sok a szö­veg. nagy a gőz,, itt most Szabolcs megye győz”. A díj­ként kiosztott tortákon bé­késen osztoztak az „ellenfe­lek”. Az utolsó napon. A műve­lődési ház aulájában jókora táblán fényképek. Azok arc­másai, akiket az újonnan választandó országos tanács tagjaiul javasolnak. Közöt­tük három megyebeli: dr. Földy Dánielné megyei út­törőelnök, Kovács Istvánná, Karcagról — aki a szerdai plenárius ülésen kapott szót — és Tóth András Török­­szén tmikl ősről. Mindhármójukat megsza­vazták a küldöttek. így az el­következendő időkben ők képviselik a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Taná­csában a megye több mint negyvenezer úttörőjét. Annyi izgalom után Ko­­vácsné már mosolyogni is tudott. * * * A konferencia határozatot hozott, amit a küldöttek megszavaztak. Jól tudják: minden határozat annyit ér, amennyit megvalósítanak be­lőle. Ez a határozat pedig a jövő záloga — több mint egymillió gyermek iránt ér­zett szeretet és felelősség formálta véglegessé. Hortobágyi Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents