Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-06 / 80. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. április 6. Gyászhírek—Köszönetnyilvánítások Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk SZEDŐ SÁNDOR 1978. március 30-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról értesítéssel leszünk. A gyászoló család, Szolnok. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy. szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, szeretett fiam BARANYÓ SÁNDOR fuvaros életének 56. évében elhunyt. Temetése folyó hó 7-én 12.30 órakor a szolnoki Munkásőr úti temetőben lesz római katolikus szertartás szerint. A gyászoló család Szolnok, Csokonai út 49. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk MARKUS IMRE nyugdíjas kovácsmester életének 61-ik évében tragikus hirtelenséggel folyó hó 3-án elhunyt. Április 7-én 14 órakor a karcagi déli temető ravatalozójából a református egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család. Karcag. Ezúton mondunk köszönetét az Állami Biztosító a Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, a Tüdőkórház I. emelet, a Jász-Nagykun Vendéglátóipari Vállalat dolgozóinak, az MSZMP 7. körzet tagjainak, a Járműjavító kórusának, továbbá ' mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek és jó barátoknak, akik szeretett drága halottunk ÖZV. CSÖMÖR MÁTYASNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni -igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok. Ezúton mondunk köszönetét azoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, jó barátoknak, a kétpói iskola tanulóinak, dolgozóinak, akik szeretett drága kisfiúnk, testvérünk FEJES SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Fejes család, Kétpó. Ezúton mondunk köszönetét azoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a jó szomszédoknak, akik szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, ÖZV. BUSI GABORNÉ szül.: SOLTÉSZ RÓZA temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. A gyászoló Busi család, Mezőtúr. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak kik szeretett férjem, édesapánk GABÓ JÓZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok. apróhirdetés ingatlan ELADÓ Cibakházán, Bátorszőlő I. út 78. sz. alatti jókarban levő 1100 négyszögöl szőlő, hétvégi háznak is megfelelő épülettel, vízzel, ipari árammal, permetezővel. töltőgéppel együtt. Érdeklődni: Varga Gábor Tiszaföldvár, Nyúl u. 27. (1755.) ELADÓ Törökszentmiklós belterületén fél családi ház, tanácsi bérlakásra is elcserélem. ..Minden megoldás érdekel” jeligére a törökszentmiklósi hirdetőbe. (1818.) KISÚJSZÁLLÁSON a Szabadság téri lakótelep 9. épület C. lépcsőház földszint 2. számú háromszobás lakás kp -f OTP átvállalással eladó. Érdeklődni: telefon: 146. Kása, vagy 17 óra után a helyszínen. (1863.) SZOBA-konyhás családi ház sürgősen eladó. Jászberény, Mátra u. 3. (1812.) SZOLNOK belterülethez tartozó Kocsoros. Szilvás u. 8. sz. alatt 582 négyszögöl közművesített telek eladó. Dautlik Józsefné, Szarvas, Kossuth tér 1. (H. 916.) TANYA sürgősen, áron alul eladó, Ugyanott kukoricaszár. Szolnok, Ugar 76/4. új kenyérgyári dűlő. (H. 1022.) KÉTSZOBÁS családi ház 200 négyszögöl telekkel eladó. Szolnok, Sashalmi u. 54. (H. 862.) MÁSFÉLSZOBÁS öröklakás kp + OTP átvállalással eladó. Szolnok, Kun Béla krt. 1. III. em. 5. (H. 1046.) KISÚJSZÁLLÁS központjában kétszobás, gázfűtéses, szövetkezeti lakás eladó. Kói Kálmán, Kisújszállás, Szabadság téri lakótelep 11. fszt. 3. (H. 1031.) BUDAPESTHEZ 10 km-re, budai hegyekben 240 négyszögöl körpanorámás építési telek, lakható faházzal, szolnoki ingatlanra cserélem, vagy eladom. Minden megoldás érdekel. „Ikerház” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1045.) HÁROMSZOBÁS fürdőszobás fél házrész azonnal beköltözhetően eladó. Szolnok, Tompa Mihály u. 10. (H. 1044.) KIS családi ház eladó. Szolnok, Sárkány u. 3. Érdeklődni: Orosz György út 6. IV/15. (Széchenyi lakótelep) (H. 1043.) KÉTSZOBÁS családi ház sürgősen eladód Szolnok, Szellő u. 9. (H. 1041.) KISÚJSZÁLLÁSON, Kert u. 10. alatt beépíthető telek eladó, melléképülettel. Érdeklődni: Kói Kálmán, Kisújszállás, Szabadság téri lakótelep 11. fszt. 3. (H. 1032.) ELADÓ vagy budapesti1 tanácsi lakásra cserélem Cserkeszőlő, Beton u. 21. sz. alatt 65 m2 területű, víkendháznak is megfelelő építményt. (1860.) VENNÉK, vagy bérbe vennék hobbitelket hétvégi házzal. „Gyümölcsös” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1049.) TÁRSASHÁZBAN 55 m2-es kétszobás, erkélyes lakás eladó készpénz -f- 87 000 Ft. OTP-átvállalással. Szolnok, Sarló u. 36. I. em. 3. (H. 1050.) HÁZ eladó. Szolnok, Orgona u. 3. Érdeklődni: szombat, vasárnap. (H. 1053.) SZOLNOKON. Fertő u. 18. alatt kétszobás kis ház garázszsal azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni a helyszínen egész nap. (H. 1054.) CSALÁDI ház eladó. Szolnok, Szép u. 33. sz. Érdeklődni 16 órától. (1896.) NSU Princ 600-as felújított motorralegyben vagy alkatrészenként; is eladó. Szabó Miklós. Kunhegyes. Cseteköz 2/a. (1871.) 175-ös sport CZ eladó, alkatrészenként is. Szolnok, Gólya 16. (1869.) KERESÜNK Meder út környékén olyan •telket amelyre 30 garázs építhető, garázsszövetkezeti úton. Elvi* építési engedély kiadása biztosított legyen. Szolnok, Meder u. 28. II. 6. (1867.) ELADÓ Cserkeszőlő, Cseuz dűlőben 1185 négyszögöl fóliázásra alkalmas homok. Érdeklődni lehet: Halápy Ferenc. Tiszaug. Rákóczi u. 20. sz. alatt, csak vasárnap. (1898.) CI-s Mercedes 1800- as eladó. Kisújszállás, Konta tanya 342. (H. 1013.) RENDSZÁM nélküli oldalkocsis IZS motorkerékpár, tartalék motorral és alkatrésszel eladó. Érdeklődni lehet: szombat, vasárnap. Jászalsószentgyörgy, Rákóczi u. 21. Szatmári. (1827.) M 21-es Volga alkatrészként eladó. Mercedest, üzemképtelent is veszek. Nagykőrös. Csillag u. 5. Gödény (1272.) P 21-es oldalkocsis motorkerékpár eladó. Berekfürdő, József Attila u. 8. (1949.) CITROMSÁRGA. 1981-ig vizsgázott, 1500-as Polski Fiat sürgősen eladó. Kunmadaras, Táncsics Mihály u. 12. (1950.) KITŰNŐ állapotban levő UL-es rdsz. Skoda személygépkocsi eladó. Karcag. József Attila u. 7. (1951.) RENAULT R 10-es, karambolozott, alkatrészenként vagy egyben eladó. Mezőtúr. XXIII. út 14. Nagy Zsigmond. C1953.) RAJ GAZ-t üzemképes állapotban vennék. Szolnok, dr. Szana Antal u. 11/2. Érdeklődni 17 órától. (H. 1038.) CF 500-as Trabant Combi 1980-ig vizsgáztatva eladó. Martfű, Nógrádi u. 20. (H. 1036.) -ELADÓ háromszobás szövetkezeti lakás Szolnokon a Széchenyi út 5. sz. I. em. 5. kp +OTP- átvállalással. (1899.) HÁROMSZOBÁS központiíűtéses családi ház 400 négyszögöl telekkel + 600 n.-öl építésre alkalmas telek — megosztva is — eladó. Tószeg, Táncsics út 39. (H. 1068.) ELADÓ Nagykörűben Petőfi u. 1. alatt kétszobás, kétkonyhás családi ház, 580 négyszögöl telekkel. Villany, kút van. Érdeklődni: 5065 Nagykörű, Petőfi u. 26. Rimóczi Ágoston. (H. 1064.) HOLT-TISZA-parton Lilla u. 2. szám alatti hobbitelek hétvégi házzal eladó. Érdeklődni: Szolnok, Verseghy út 42. (H. 1062.) SZOLNOKON. Sorompó u. 7. sz. alatti szoba-konyhás ház melléképületekkel, 63 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni lehet minden nap ills óráig a helyszínen. (1929.) GÉPJÁRMŰ CL írsz. most vizsgázott nagykerekű Wartburg eladó. Érdeklődni lehet naponta 18—20 óráig. Szolnok, Tóth F. u. 7. I. em. 6. telefon: 12-759. (1868.) MOST vizsgázott ix-es Trabant eladó. Szolnok, Tanács u. 2. II. em. 11. (1904.) CO-s 408-as Moszkvics. egyéves műszaki vizsgával, ugyanott 412-es . sérült karosszéria eladó. Berci Sándor. Tiszaföldvár, Körösi út 36/c. (H. 1034.) ELADÓ 600-as Trabant (érvényes 1980 októberéig). Új főtengely. Mezőtúr. Bartók Béla 19. (1875.) SKODA S 100 most műszaki vizsgázott, eladó. Mezőtúr. Ifjúsági lakótelep. X. ép. 10. (1876.) TRABANT Hycomatot veszek. Ajánlatokat ..Igényjogosult” jeligére a kisújszállási VGV virágboltjába kérem. (1878.) TS 250-es motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Szolnok. Alcsisziget, Gyarmati. (1886.) FÜTÖTT garázsban tartott UX rdsz. Wartburg eladó. Pesti László. Szolnok. Vegyiművek, lakótelep III. épület II. em. 3. telefon: 13-381/566. (1893.) 4 éves 1500-as Polski Fiat jó állapotban eladó. Jászberény, Székely Mihály u. 6/1. (1926.) 350-es piros Jáwa és 250-es Pannónia motorkerékpár igényesnek eladó. Szolnok, Zápor u. 12. Érdeklődni: szombat egész nap. (H. 1066.) FÜTÖTT garázsban tárolt 1200-as IS-es Zsiguli 1981. novemberig érvényes műszakival eladó. Nagy Tibor, Szolnok, Vegyiművek lakótelep 8. ép. fszt. 1. Telefon: 13-381. (H. 1059.) IB rdsz. Wartburg 40 ezerért eladó. Érdeklődni: hétköznap 5 óra után. Jászberény, Gorkij u. 9. (Tanács krt. végen) (1912.) IP írsz. 1200-as Zsiguli — jó állapotban. 1981-ig érvényes műszaki vizsgával — eladó. Jászberény, Székely Mihály u. 6/4. (1927.) UR írsz. Wartburg Tourist eladó. Érdeklődni: 16 óra után. Szolnok. Ságvári krt. 73. III. em. 8. Telefon: 13-723. munkaidőben: 13-453. (1931.) ADÁS-VÉTEL EURÓPAI gyökeresek azonnali szállításra utánvéttel megrendelhetők. Pirosszlanka, saszla, olaszrizling I. o. 8 Ft/db. Dér József. Abasár, Almási u. 2. (1850.) 2 kétéves fekete deres sodrott csikó eladó és 30 anyajuh. Törökszcntmiklós, Vörös Hadsereg 198. (1900.) ALIGHASZNÁLT hálószobabútor, gyermekágy, gyermekkocsi, költözés miatt eladó. Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 7. (H. 1067.) GÁZTŰZHELY palackkal eladó. Szolnok, Dráva u. 10. sz. Juhász. (H. 1061.) SZOVJET gyártmányú, 5 műveletes barkácsgép eladó. Érdeklődni lehet munkanapokon délután 4 órától, Jászberény, Tél u. 1. (1907.) 24 fakkos galambos eladó. Szolnok, Mártírok u. 6. sz. (1882.) K 25-ös Z pótkocsi, fűkasza eladó. Érdeklődni : Thuróczy György. Jászfelsőszentgyörgy. Iskola u. 4. (1909.) ELADÓ egy 6 éves fias magyar ló és egy 2 éves kanca magyar csikó. Túrkeve. Vénkert 200. Szabó Imre. (1861.) NAPOS- és előnevelt csibe kapható és előjegyezhető, fajtánként fehér, gyors növésű, húshibrid, kendermagos és vörös tojó. Lengvári Istvánnénál. 2740 Abony, Csiky Gergely u. 22. (szállítást is vállalok.) (H. 285.) BILLENŐS kocsi, vemhes ló eladó. Karcag. Szondi u. 18. (1857.) NÉGYÉVES. 176 cm magas, sodrott két kancaló eladó. Karcag. Liget u. 9/a. (1810.) ELADÓ üsző és bikába jak. Vezscny. Kossuth u. 6. sz. (1736.) 1 pár 2 éves bekocsizott sodrott csikó eladó. Tiszafüred. Bajcsy zs. E. u. 54. (1972.) BETANÍTOTT görény és foxi kutya eladó. Kenderes. Bem u. 32. (H. 1040.) 5 db komplett baromfiketrec kitűnő állapotban eladó. Rákóczifalva, Rákóczi út 45. (H. 1037.) 5 éves sodrott jó hámos, heréit ló éladó. Karcag. Vörösmarty u. 4. (1859.) KÉT 8 éves sodrott, heréit ló eladó. Fejes György. Jászberény, Rákóczi út 45. (1908.) KARDVIRAGHAGYMA 12 féle színű vegyesen, 4 Ft darabja. 30 db-on alul nem szállítok. Joó Sándor, 2941 Ács, Toldi út 6. (1942.) EGYÉB GÉPEK automatizálásában jártas okleveles mérnököt, üzemmérnököt keresek konzultáció céljából. Ajánlatokat „Diplomázó nő” jeligére a szolnoki hirdetőbe kérem. (H. 997.) GARÁZS kiadó, vállalatnak is. Szolnok. Mosonyi út 4. ép. B. Iház 6. (H. 1042.) KÜLÖNBEJÁRATÜ bútorozott szoba, konyha 2 személynek kiadó. Vállalatnak is. Szolnok, Dobó István u. 37. Borgói. (H. 1039.) GARZONLAKÁST bérelnék Szolnokon. „Egy évre” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1035.) GARÁZS kiadó a Kassai úton. közületnek is. Érdeklődni: Szolnok. Keskeny J. u. 52. III. cm. 10. sz. (1895.) KÜLÖNBEJÁRATÜ bútorozott szobakonyha kiadó fiatal, gyermektelen házaspárnak. Jászberény, Árpád u. 24. (1813.) lakáscsere ÓNIX gázkonvektor eladó. Érdeklődni: Dr. Budai, Szolnok, 13-000 telefonon. (H. 1051.) NÉGY 1 mázsás hízó eladó. Érdeklődni lehet: egész nap. Jászberény VII. kerület, Puska u. 1. (1910.) ELCSERÉLNÉM, vagy eladnám Szentes, Gergely út 17. szám alatti új, kertes. kétszobás, fürdőszobás, családi házamat. ■ Érdeklődni: 15 órától. (H. 10.33.) HÁZASSÁG 27 éves 166 cm magas barna, fiatalember házasság céljából megismerkedne 19—30 éves korú lánnyal. Kálandorok ne írjanak. „Mindenkinek van egy álma” jeligére a Néplap jászberényi szerkesztőségébe. (1911.) DOLGOZÓKAT ALKALMAZUNK A 2. sz. POSTAHIVATAL, Szolnok, MÁV állomás dolgozókat alkalmaz csomagrakodói munkakörben. (1865.) A SZOLNOKI NYOMDA VÁLLALAT gyakorlattal rendelkező könyvelőt és bérszámfejtőt alkalmaz. Jelentkezés: Szolnok, Vörös Csillag út 28. munkaügy. (1834.) Fonott árúk utcája a Hangszer bolt mellett 1979. április 6-tól 13-ig. Fonott áruk — kerti bútorok — háztartási fonott áruk — sás- és vessző áruk nagy választékával várjuk kedves vásárlóinkat. Nyitva: naponta 9-18 óráig, szombaton 9-16 óráig. Iparcikk Kisker. V. • (1956.) A DOHÁNYFERMENTÁLÓ ÜZEM Szolnok, Vörös Hadsereg u. 7. felvételre keres gázkazánfűtőket és esztergályost. Jelentkezés az üzemben. (1832.) A VIDIA DÉLMAGYARORSZÁGI VASÉS MŰSZAKI KERESKEDELMI VÁLLALAT ______________ Szolnok megyei ki«RESKEotLHi vallalai rendeltsége felvételt hirdet karbantartó-lakatos munkakör betöltésére. Felvételi követelmény: lakatos szakmunkásbizonyítvány, ívhegesztő szakvizsgával rendelkezők előnyben. 44 órás munkahét. Jelentkezés: Szolnok, Landler Jenő út. (H. 1065.) AZ ÉPÍTŐ, JAVÍTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT Szolnok, Thököly út 67. azonnali belépéssel felvesz: kőműves, ács, villanyszerelő, segédmunkás, anyagelszámoltató munkakörökbe dolgozókat. Jelentkezni a munkaügyi vezetőnél. (1881.) KULTURÁLIS VÁLLALAT pályázatot hirdet FŐKÖNYVELŐI állás betöltésére. Feltétel: közgazdasági egyetemi végzettség, illetve számviteli főiskola vagy mérlegképes könyvelői képesítés, legalább 3 éves gyakorlattal. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatot „FONTOS MUNKAKOR" jeligére kérjük beküldeni a Szolnok megyei Lapkiadó címére. (1944.) TISZTASÁGKÉNYELEM A PATYOLAT VÁLLALAT 9. SZ. SZÁLLÍTÁS BÉLYEGZŐJE ELVESZETT. Használata 1979. március 29-töl érvénytelen. (H. 1048.) PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI TELEPÜNKÖN telepvezetőhelyettesi ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE. * Feltétel: érettségi bizonyitvány. A pályázatot és önéletrajzot a TUZÉP-kirendeltség igazgatója Szolnok, Kossuth tér, Irodaház címére kérjük beküldeni. (1855.) A POSTA KÉRI: HÚSVÉTI KÜLDEMÉNYEIT IDEJÉBEN ÉS PONTOS CÍMZÉSSEL - helységnév, utca, házszám, emelet, ajtószám, irányítószám - ADJA FEL! (1621.) POSTAIGAZGATÓSÁG