Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-04 / 79. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. április 4. T apasztalatcsere, tanulságokkal A kommunista főispán A pedagógus személyisége, magatartása nemcsak a diákok, hanem az egész társadalom érdeklődésének a középpontjában áll. Különösen napjainkban, amikor oktatásügyünk korszerűsítésén fáradoznak a szakemberek, s egyre céltudatosabban haladunk a nevelő iskola megvalósításához vezető úton. A fokozott figyelem következtében gyakran sokkal jelentéktelenebb melléfogásokat is felró a pedagógusoknak a közvélemény, mint a más értelmiségi pályán dolgozóknak. így könnyen kerülhet „rossz hírbe” akár a pedagógus, akár az egész tantestület, s ami különösen lehangoló, egy-egy esetből elhamarkodott következtetéseket, általánosításokat vonnak le. Holott nevelőink nagy többsége hozzáértéssel, hivatástudattal, szocialista elkötelezettséggel .végzi mindennapi munkáját. Meghatározó a világnézeti nevelés Az 1972-es oktatáspolitikai párthatározatban megjelölt feladatok teljesítése jó úton halad, az iskolákban folyamatosan bevezetik az új oktatási-nevelési terveket, javult a nevelőmunka színvonala, s ezenbelül is hatékonyabbá vált a világnézeti nevelés. Ez utóbbi nevelési feladat kiemelt szerepet játszik a pedagógus munkájában, mivel a világnézeti nevelés a nevelés egészének eszmei alapja. A világnézet szükségességét az ember életében az indokolja, hogy általános értelmezését adja a világnak’, ezzel segít eligazodni a jelenségek végtelen sokféleségében. A tanulók világnézetének kialakítása különösen fontos napjainkban, amikor egyre inkább ..kitágulnak az iskolák falai”, begyre több információ. hatás éri a fiatalokat. A világban végbemenő társadalmi-gazdasági változások megfelelő értékelése, elemzése csak szilárd, megalapozott világnézetekkel érhető el. Az új iskolai dokumentumok minden eddiginél jobban tükrözik a világnézet kialakításának meghatározó szerepét, a tananyag összeállítása ennek szellemében történtt meg. Az új tantervek szemléletükben és tartalmukban is a kor követelményeihez igazodnak, alkalmasak arra. hogy segítségükkel teljesítse az iskola mindazokat a funkciókat. amelyeket a társadalom „rábízott”. Többek között ezt hangsúlyozta előadásában dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője is a március 28-án . és 29-én Szolnokon megrendezett megyei pedagógiai napokon. S, hogy mennyire teljesíti az iskola a társadalomban betöltött szerepét, az elsősorban a pedagógusokon múlik. Milyen legyen a pedagógus ? Milyen az „ideális” pedagógus? A kérdésre nehéz válaszolni, annál is inkább, mert nincs meghatározva részletesen milyen személyiségjegyekkel rendelkezzen. A szakirodalom legfontosabb tulajdonságokként többek között az alkotó szellemet, a folyamatos önképzést, a gyermekekkel való kapcsolatteremtés képességét, a szilárd marxjsta világnézetet jelöli meg. Ezek valóban a legfontosabb tulajdonságok, de mindezeket akkor kérjük először számon a pedagógustól, ha már diplomával a kézben !,a katedrára áll”. S hogy megérdemelte-e a „jogosítványt”, az csak évek múlva dől el. Márpedig köztudott, hogy a gyermek- és diákkorban ért hatások mennyire meghatározzák személyiségük egész további alakulását. A pedagógia művészet, a nevelés, az emberformálás művészete. A nevelés legfőbb tényezője pedig a pedagógus személyisége. Ezt az örök érvényű igazságot fogalmazták meg nevelőink is a második alkalommal rendezett megyei pedagógiai napok szekcióülésem. A kétnapos tanácskozáson öt szekcióban közel hatszáz óvónő, tanító, tanár hallgatott meg előadásokat, vitatkozott a pedagógus személyisége és a tantestület szerepe a nevelő iskolában témakörben. A megyei pedagógiai napokat iskolai, városi, járási tanácskozások előzték meg, ily módon a vitában közvetve részt vett valamennyi nevelőnk. A szekcióüléseken elhangzott hatvan korreferátum magában foglalja mindazokat a megállapításokat, amelyek az iskolai tanácskozásokon fogalmazódtak meg. A pedagógiai napok témájának megjelölése széles körű tartalmat jelez, érinti az iskolai és iskolán kívüli nevelés valamennyi területét. A szekcióüléseken elhangzott korreferátumokban, úgy véljük, kevéssé aknázták ki a gazdasági gyakorlati tapasztalatok egybevetését az elmélettel. A legtöbb korreferátum azt elemezte, hogy milyen a jó pedagógus. A leggyakrabban elhangzó megállapítások: a gyermekszeretet, az igazságosság, a hivatástudat, a lelkiismeretesség, igényes megjelenés, vidámság. A gyerekek körében végzett felmérések — amelyekből idéztek is a korreferátumokban — ugyanezeket a tulajdonságokat jelölik meg a jó pedagógus személyiségjegyeiként. Mindez azonban csak töredéke a szükséges jellemvonásoknak. Alig esett szó . a pedagógus, az oktatási intézmény társadalmi nyitottságáról, amely a nevelő iskola egyik kritériuma. A nyitottságra, a politikai tájékozottságra pedig ha valamilyen pályán, akkor a pedagóguspályán igencsak szükség van hiszen a családban, de méginkább az iskolában dől el a környezet, a világ iránti érdeklődésünk vagy annak hiánya. Bizonyos, hogy ha egyik szekcióban — mint az előző pedagógiai napokon — a világnézeti nevelést választották volna fő vitatémaként, teljesebben kirajzolódott volna a pedagógus személyiségének és a tantestület egységének meghatározó szerepe, a diáknapok világnézeti, politikai nevelésében is. Fontos a tantestület egysége A tantestület oktatás-nevelésben betöltött szerepét jól láttatták meg a szekcióülé-A sétányon Jegyzetek a megyei pedagógiai napok után sen elhangzott előadások, hozzászólások. Egyértelműen kiviláglott, hogy a nevelést a tantestület egységes szelleme, követelményredszere teheti igazán eredményessé. Mind a pedagógus személyisége,, mind a tanári kar szerepéről szóló korreferátumok többsége nem válaszolt eléggé hangsúlyozottan arra a kérdésre, hogyan neveljen a pedagógus a személyiségével és a tantestület, mint közösség. A válasz látszólag egyszerű, köztudott, hogy a tanító, tanár már puszta megjelenésével is nevel, minden szavát, „ minden mozdulatát érdeklődéssel figjielik a diákok. Az azonban, hogy mivel és hogyan neveljen a pedagógus és a nevelői kollektíva, az tőle függ, s mindennek egyre nagyobb szerepe lesz oktatási intézményeinkben, hiszen a nevelő iskola nagyobb önállóságot ad, ugyanakkor fejlettebb módszertani kultúrát követel meg a tanítóktól, tanároktól. Hivatástudattal, felelősséggel Valamennyi szekcióban, igen örvendetesen, elhangzott olyan korreferátum is, amely a nevelőmunka sajátos területein dolgozó pedagógusok személyiségéről szólt. így az általános iskolai szekcióban egy-egy előadás az úttörővezető, az osztályfőnök, a napközis nevelő, s a gyógypedagógus munkáját elemezte. Jól érzékeltette az előadó az osztályfőnök meghatározó szerepét az osztályközösség kialakításában, az együttműködés fontosságát a tantestület adott osztályban tanító pedagógusaival, s az úttörőcsapat vezetőjével. A szakmunkásképző intézetekben tanítók ülésén a tanárok mellett szót kaptaka szakoktatók is, akik olyan izgalmas, fontos területet választottak a korreferátumok témájául, mint a munkára nevelés, a munkássá válás, az üzemi gyakorlatok hatása a tanulókra, de időszerű és tartalmas volt az a korreferátum is, amelyben arról szólt az előadó, hogy a nevelő személyisége miként ébresztheti fel a tanulókban a művelődés iránti igényt. Az oktatási és a közművelődési intézmények közötti kapcsolattal egyébként az összes szekcióban foglalkoztak a résztvevők. Az előadók többsége eredményes együttműködésről adhatott számot. A kétnapos tanácskozáson az oktatás-nevelés számos kérdése került napirendre. Szó volt az eredményekről, gondokról az előadásokban és vitákban a pedagógia minden területét érintették. S ez azt jelzi, hogy pedagógusaink a nevelés-oktatást egységes, egymástól elválaszthatatlan folyamatként kezelik, s az is egyértelmű volt, hogy ebben a tanítóé, a tanáré a kulcsszerep. Valamennyi hozzászólást a hivatástudat, a jövő nemzedékének formálásáért érzett felelősség hatotta át, minden szóból a pedagóguspálya szépsége, a gyerekek iránti szeretet csendült ki. A megyei pedagógiai tanácskozás eredményeivel és tanulságaival jól szolgálta nevelőink tapasztalatcseréjét, egyben felkészítését a megyei pártbizottság november 24-i ülésén megjelölt további feladatok megvalósítására, s a március 1-én megrendezett kommunista pedagógusok aktívájának megállapításaival és törekvéseivel együtt hozzájárult az egységes szemlélet kialakításához, újabb ösztönzést adott a nevelők, tantestületek mindennapi munkájához. Tál Gizella Ezerkilencszáznegyvenötöt írtak akkor. Baráth Endre a Tiszára néző hátsó kapun osont el. A főbejáratnál munkások sok ezres tömege husángokkal készülődött a kisgazdapárti főispán „üdvözlésére”. Dr. Kovács Kálmán került a helyére. — Nem volt könnyű a helyzetem, a Szolnok megyei Törvényhatósági Bizottságban, amely a mostani megyei tanács szerepét töltötte be. A többségben lévő kisgazdapárti tagokkal szemben kellett érvényre juttatnom a kommunista párt politikáját. — Hogyan sikerült? — Guba Mihály volt a vezetőjük. Mondtam neki: szeretnénk népszerűsíteni, szólalj fel. „Nincs javaslatom” — válaszolta. — Van nekünk, terjeszd elő úgy, mint a magadét, s mi majd támogatunk. Saját vezetőjük javaslatát nem szavazhatták le a kisgazjdapártiak. Tennivaló tömérdek volt. Dr. Kovács Kálmánt tűzbe hozzák az emlékek: — Jött a hídépítési kampány. Megszerveztük a MÁVAG dolgozói és az alföldi kubikosok munkaversenyét. Prémium is volt, többnyire egy sonkát kaptak az első helyezettek. Nagy szó volt ez azokban az inflációs időkben, amikor a főispáni fizetés egy pohár sörre sem volt elég. — Megkérdeztük a községek vezetőit, hogy a szolnoki híd megér-e nekik egy hízót. Mindegyikük igennel válaszolt. És cselekedtek is ... Tojás is került a sonkához, meg bor is. — Megszerveztük az „egy tojást a szolnoki hídért”, meg az „egy liter bort a szolnoki hídért” mozgalmat. Főként Várkonyból, Vezsenyről hozták a bort. Igaz, hogy csak kétfélét, fehéret meg vöröset, de jól csúszott a hídépítők torkán. A kommunista főispánnak a híd mellett más is szívügye volt. Erre vall egy 1946-ban kiadott felhívása is: „Nagy múltú művésztelepünket, európai képzőművészetünk legjelentősebb művészotthonát a háború elpusztította. A magyar kultúra megbecsülése és szeretete ösztönöz bennünket arra, hogy a telepet a romokból felépítsük.” — Major Tamás volt akkor a Nemzeti Színház igazgatója. Társulatával lejött Szolnokra játszani. A bevétel a művésztelep helyreállítását szolgálta épp úgy, mint az Operaház erre a célra ajánlott díszelőadása. A sokoldalú, agilis főispán megnyerte Rajk László tetszését. — Hívott a Belügyminisztériumba. Példátlan szerencsém, hogy felsőbb vezetőim akkor elmenetelemhez nem járultak hozzá. Aki helyettem odakerült, a személyi kultusz áldozata lett. Dr. Kovács Kálmánnak a főispánság nem az első kapcsolatát jelentette a megyével. Kisújszálláson nevelkedett. Ott már 1944 októberében városi tanácsot választottak. Annak elnöke és az MKP városi titkára lett. Megbízták a polgárőrség parancsnoki teendőivel is. Tréfálkozva mondja; — Minden hatalom a ke* zembe összpontosult. Nem sokáig. 1944. december 19-én a Nagykunság képviselőjévé választották Bakó Kálmán kubikussal együtt az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. A fiatal jogászt néhány nap múlva igazságügyi államtitkárnak nevezték ki. Dr. Zöld Sándor belügyminisztériumi államtitkárral ilyen beosztásban ketten képviselték a Magyar Kommunista Pártot. Akkoriban a közellátás okozta a legtöbb gondot. Az igazságügyi államtitkár is besegített. Korabeli újság adja hírül: „S. Szabó Ferenc és Kovács Kálmán államtitkárok sikeres szervező útja” című cikkében, hogy „A Nagykunságból 36 vagon lisztet, 300 vagon baromfit, 65 vágó marhát küldtek Budapestre.” A földre_form, az új általános titkos választójogi törvény megalkotása, a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonása is sok mun kát adott. — Tudtuk, hogy a háborús bűnösök ellen kell valamit tenni. Mivel idevágó jogszabály — teljesen érthetően — korábban nem volt, vért izzadva munkáltuk ki az új típusú bíróságok összetételét, az eljárás módját, stb. Dr. Kovács Kálmn fő munkaterülete a népbíróságok megszervezése volt. El lehet képzelni, milyen erőfeszítésbe került egy fasizmussal hosszú időn át fertőzött országban olyan jogászokat találni minden megyeszékhelyen, akik el tudták és el is akarják vállalni a népügyészi tisztet, illetve a népbíróságok vezetését. — A közlekedés sem volt egyszerű, hiszen a ritkán közlekedő vonatoknak a tetején is szorongtak az emberek. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet tagozatától kaptunk egy, az utazásunkat megkönnyítő kétszemélyes repülőgépet. Sokkal nehezebb lett volna a háború utáni kibontakozás, ha nem távolítják el a népellenes bűnösöket. Volt belőlük bőven.' A népbírósághoz — amint ez dr. Kovács Kálmán „A magyarországi népbíróságok történetének egyes kérdései” című tanulmányából kiderül, 1949. január 31- ig 45 687 ügy érkezett; ezek közül 4171 ügy folyamatban maradt. Marasztaló ítéletet 20 380 ügyben hoztak 22 642 személy ellen. A fellebbviteli fórum 5264 személyt ítélt szabadságvesztésre, 118 halálbüntetést szabott ki, felmentő ítéletet pedig 1399 esetben hozott.” Dr. Kovács Kálmán celláikban meglátogatta a háborús főbűnösöket. Várkonyi Endre egyik róla szóló cikkében írja: „Máig emlékezetes élménye: Bárdossy dicsérte a bánásmódot, közölte, hogy „kellemesen csalódott” és kérte, hogy Beregffyt, Szálasi vérengző honvédelmi miniszterét helyezzék el az ő zárkájából, mert „asszonyt sem szeretek sírni látni, undorít, hogy egy katona naponta többször sírógörcsöt kap.” Sok minden tartozik még a szolnoki főispánság előzményeihez, — így még Debrecenben, a földreformról szóló rendelet előkészítő munkáiban való részvétel. — Konzultáltunk a párt vezetőivel, meghallgattuk Veres Pétert, Erdei Ferencet és más közéleti embereket. Réczei László osztálytanácsos a késő esti órákban saját maga gépelte a rendelettervezetet. Révész Imre debreceni református püspök jól látta a háború utáni helyzetet: „Egyedül a kommunisták tudják, hogy mit akarnak és ők akarják is azt, amit tudnak”. — Az MKP ’46-os kongresszusán a francia, testvérpárt képviseletében részt vett a nyolcvanéves Marcel Chachin elvtárs. — „Mi, kommunisták, mi vagyunk a világ ifjúsága” — mondotta. S igaza volt. Az ifjúi hév nem korhoz kötött, hanem a progresszivitáshoz, a kezdeményezőkészséghez, az alkotó munkához. Nem szeretem a pesszimista, a gerinctelen, a nehézségek láttán kétségbeeső embert. Azt vallom, sosem szabad bedobni a törülközőt. Meg kell mutatni, mire képes az ember és nem azt nézni, hogy mit kap érte. Pátzay Pál, Csók István és sok más művész alkotásaihoz a személyi ismeretségből is adódó érzelem fűzi. — Főleg azoknak, akik az igazságügyben dolgoznak és gyilkosokkal, kémekkel, sikkasztókkal van dolguk, vigyázni kell arra, hogy el ne torzuljon a szemléletük. — Nemcsak a hitvány embereket kell látni, hanem az értékeseket is, felfedezni, hogy mennyi szépség van az életben, mennyi gyönyörűség. Negyvenöt elején Törökszentmiklóson igazoltatta egy madzagos puskával ellátott polgárőr. Hiába bizonygatta, hogy ő az igazságügyi államtitkár, az őr csak azt hajtogatta: „Lehet az úr akármilyen titkár, be kell jönnie a kapitányságra”. — Tapasztalat, iskola, megfelelő látókör nélkül sokan voltak így —, de a mi társadalmunk ügyét szolgálták, a fejlődés kiindulópontját jelentették. Annak, aki nem látta az azóta bekövetkezett fejlődést, szomorú lehet az élete, csak kesereg, nyavalyog, melankólia tölti el. Nem győzöm ezeknek mondani, hogy az Isten se egy nap alatt teremtette a világot. A főispáni tisztség után 1946 novemberében a Közlekedési Minisztérium elnöki főosztályának vezetője lett dr. Kovács Kálmán, majd 1954- ben, régi beosztásába, az Igazságügyi Minisztériumba került vissza.,-Közben a bölcsészkaron megszerezte második diplomáját is. — Éjszakánként hideg vizet engedtem a karomra, hogy friss legyek, hogy ne azért kapjam meg a második diplomát, mert a miniszter első helyettese vagyok, hanem azért, mert „ez a pasas tud”. 1959 óta tanszékvezető professzor az ELTE jogtudományi karán. Gyakran hazalátogat Szolnok megyébe, mert „a szülőfölddel való érintkezés mindig erőt ad”. Most is hivatalos a kisújszállási Móricz-ünnepségre. Az országgyűlések időszakában gyakran vált szót a megye képviselőivel. Dr. Kovács Kálmánt az Elnöki Tanács több kitüntetésben részesítette, legutóbb a Tanácsköztársaság 60. jubileumán a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntette ki. Amellett, hogy gazdag élettapasztalatát felhasználja a fiatal jogász generáció nevelésében, a Tudományos Akadémiától a Történelmi Társulatig sok helyen végez társadalmi munkát mert „nem árt, ha az ember látja, hogyan alakult a világ”. — Hogy lehet, egy ilyen feszített életritmust bírni? — Megalapozott optimizmus, lelkierő és akarat .kérdése minden. Simon Béla
