Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-27 / 97. szám
Köszöntjük a szocialista brigádokat, a munkaverseny résztvevőit! Óvári Miklós Szolnok megyében (Folytatás az 1. oldalról.) sikerül jó esztendőt zárnunk — mondta a téesz elnöke. Itt a tájékoztatót követő beszélgetésen Övári Miklós kérdéseire válaszolva a szövetkezet vezetői elmondták: a tagság jövedelme tavaly 44 ezer forint volt. A háztáji gazdaságokból 35 millió forint értékű terméket értékesített a téesz. Kilépés is volt tavaly, ötvenegyen váltak meg a Május 1.-től. Miért? Mert a mezőgazdaságban korántsem kedvező még a munkaidő, tavasztól őszig alig van szabad vasárnap, és voltak, akik családi állapotukban bekövetkezett változás miatt — férjhez mentek, elköltöztek — köszöntek el a gazdaságtól. De ugyanakkor hetvenegy új tagot vettek fel. A beszélgetés során az is kiderült, hogy napjainkban már csupán a téesz tagságának körülbelül tíz százaléka kötődik földtulajdonnal a közöshöz, hiszen a dolgozók átlagkora 37 év. Vendégek 'és házigazdák ezután megnézték a gazdaság szakosított juh- és sertéstelepét. A juhtelepen osztatlan sikert arattak az alig egy-két órával azelőtt született kisbárányok, de elismeréssel szemlélték a látogatók a komplex juhtenyésztő telep létesítményeit is. A sertés-szaktelepen pedig Bene Sándor telepvezető a kérdésekre válaszolva mondta el, hogy ha felépül a még hiányzó battériás sertésnevelő — és remélik, az idén elkészül — akkor jövőre már tízezer sertést értékesíthetnek, és a telep bevétele meghaladja majd a 32—34 millió forintot. Kora délután a Népművészeti Agyagipari Háziipari Szövetkezetbe vitt a város vendégeinek útja. E szövetkezetben délelőtt ünnepség volt: közgyűlésükön vették át a Kiváló Szövetkezet címet. Természetes, hogy az oklevelet megmutatták Óvári elvtársnak és a kíséretében levőknek is. Szakács Tibor, a szövetkezet elnöke — hiszen itt sem maradhajáról szóló tájékoztató — ismertette a látogatókkal, hogy 1975 óta tulajdonképpen megújhodott szövetkezetük. Teljes profiltisztítást hajtottak végre, és tavaly már kizárólag a Népi Iparművészeti Tanács által elfogadott, zsűrizett népművészeti fazekastermékeket gyártottak. Ezzel párhuzamosan megszüntették az egészségre ártalmas munkaterületeket. Termékeiket nézve, Övári Miklós megjegyezte, eddig úgy tudta, hogy fekete cserepeket Nádudvaron készítenek. Sz. Nagy István, a szövetkezet fiatal művészeti vezetője erre elmondta, hogy egy idős nádudvari fazekastól vették meg a fekete cserepek égetésének titkát, aki segített a szövetkezetieknek az ősi munka betanításában is. A műhelyekben azután megláthatták a vendégek, hogy egyszerű kavicsok segítségével milyen csodálatos mintákat tudnak rajzolni az agyagra az ügyes aszszonykezek. — Exportálnak is? — érdeklődött a Központi Bizottság titkára. A válasz: tavaly mindössze félmillió forint értéket, de elkészült már mintakollekciójuk, amelyet elküldték Japánba, Franciaországba, az USA-ba, Hollandiába. Az NSZK-ból már megrendelésük is érkezett. Az üzemlátogatás után a szövetkezet vezetői meghívták látogatóikat: nézzék még a városi művelődési központban rendezett kiállításukat. Valóban szép, reprezentatív bemutatót láthattak a vendégek. Övári Miklós a következőket jegyezte be a vendégkönyvbe: „Gratulálok a szép kiállításhoz és további sok sikert kívánok a szövetkezet dolgozóinak.” S hogy valóban a karcagi régmúlt emlékeit mentik át a mába a karcagi fazekasok, arról meggyőződhettek a vendégek a Győrffy István Nagykun Múzeumban tett látogatásukon is, ahol az állandó kiállítás anyagának megismerése közben képet kaptak e táj, az e vidéken élő emberek múltjáról. A Nagykun Múzeumban vett búcsút Óvári Miklós és kísérete a város vezetőitől. A Központi Bizottság titkára este Andrikó Miklós társaságában megtekintette a Szigligeti Színház Candide előadását, majd a színház vezetőivel, művészeivel beszélgetett. V. V. Fotó: N. Zs. Kozma Pálné bemutatta a vendégeknek, hogy mi a „dongózás”, azaz hogyan lehet egy kihegyezett lúdtollal mintát varázsolni az agyagtányérra tatt el a közösségük munkáIV. Béla idejében negyvenezer kun család kért engedélyt arra, hogy letelepedjen a Kárpát-medencében - ismertette a Központi Bizottság titkárával a kunok történetét dr. Betlon Tibor múzeumigazgató Naponta kilenc tonna pamutfonalat csévéz át szövőgyári keresztorsókra a tószegi Petőfi Tsz orsózóüzemének százhúsz dolgozója. A Szegedi Textilművek részére végzett bérmunka az idén a terv szerint nyolcmillió forintot jövedelmez a közös gazdaságnak (Fotó: Temesközy) Kiváló a Járműjavító és a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat Nem mindennapi esemény színhelye volt tegnap a szolnoki Járműjavító diesel-csarnoka. Ünnepségé, amelyen a Kiváló Üzem címet kapta meg a kollektíva 1978-as munkájáért. A rendezvényen megjelent M. Szabó István, a megyei párt- végrehajtóbizottság tagja és dr. Fenyvesi József, a városi pártbizottság titkára. A MÁV Járműjavító Üzem dolgozói tavaly három százalékkal teljesítették túl termelési tervüket, úgy, hogy csökkent a javításokhoz, a karbantartásokhoz szükséges átfutási idő, a minőségi követelményeket azonban betartották. Ambrus János igazgató, az ünnepségen elhangzott beszédében elmondta: bebizonyosodott, hogy szükség volt az átcsoportosításokra. a technológiai fegyelem szigorítására, a bevezetett munka- és üzemszervezési intézkedésekre. Mindezek nyomán 83 ezer normaórát takarítottak meg az üzemben, s így valamelyest enyhítették a létszámgondokat. A négytengelyes személykocsikból az elképzelt mennyiségnél többet javítottak, ezzel az ünnepi forgalom az év végén zavarmentesen zajlott. Az üzemben épülő beruházások befejezetlen állománya is jelentősen csökkent az elmúlt évben. Az elért eredmények javarészt a 149 szocialista brigád ténykedésének köszönhetők. A kis közösségek a tavaly megtett felajánlások megvalósításával segítették a vállalati feladatok végrehajtását, a tervek túlteljesítését. A kollektívák több mint 1400 tagja 878 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett 1978- ban. A tegnapi ünnepségen elhangzott, hogy a szolnoki Járműjavító Üzem jelentősen hozzájárult a MÁV terveinek teljesítéséhez. Munkája nyomán javulhatott a kocsipark kihasználása, csökkenhetett az álldogáló vagonok és vontatógépek száma. Igaz, a MÁV személyszállítási kötelezettségeinek a tervhez képest csak 93 százalékban tudott, eleget tenni, így azonban különös jelentőséget kap az idén Szolnokon, a négytengelyes személykocsik felújítása. A tegnapi rendezvényen kiváló munkájukért brigádoknak, s dolgozóknak adtak át kitüntetéseket. — Legyenek nagyon büszkék a kiváló címre, mert az ország negyvenhárom vendéglátó vállalat közül csupán öt kapta meg az 1978. évi munkájáért — mondta tegnap délután Gellai Imre, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályának vezetője a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat ünnepségén. A szakszervezetek megyei tanácsa székházában megtartott vállalati ünnepségre négyszáz vendéglátós volt hivatalos. Szakácsok, cukrászok, felszolgálók, italmérők, kávéfőzők és fagylaltosok ültek a színházterem széksorain. A rendezvényen Jakatics Árpád, a Szolnok városi pártbizottság titkára és Ulveczki Tibor megyei tanácselnökhelyettes is köszöntötte a vállalat dolgozóit. Az ünnepség végén ötvennyolcán Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptak. A brigádkitüntetések különböző fokozatait 47 kollektíva vezetője vette át. A Jász-Nagykun Vendég-* látó Vállalat dolgozói egész évi jó munkájuk, a kiváló vállalati munka elismeréseként összesen mintegy hétszázezer forint jutalomnak örülhetnek a munka ’ünnepén. A központi ünnepséget ugyanis a munkahelyi összejövetelek teszik teljessé május elseje előtt. Kiváló Üzem kitüntetést adományoztak tegnap a MÁV jászkiséri Építőgépjavító Üzemének, amelynek dolgozói tervüket túlteljesítve, tavaly 275 millió forint termelési értéket állítottak elő. Az eredmény, a több mint hétszáz taggal dolgozó 57 szocialista brigád szorgos munkáját dicséri. A karbantartó gépláncok például—6100 vágánykilométer helyett, több mint 7400 kilométert teljesítettek. Tegnap kapta meg a Kiváló Vállalat címet a Szolnok megyei Temetkezési Vállalat, a karcagi Agyagipari Szövetkezetei pedig Kiváló Szövetkezet kitüntetéssel jutalmazták. A Szolnok megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat í978-ban elért eredményei alapján miniszteri dicséretet kapott, a kisújszállási Szövetség Áfészt Elismerő oklevéllel jutalmazták. Baikal, Charles és Charlette lászjákéhalmáról Átadás előtt már termel Bővítik a hal-ágazatot Kunhegyesen Az első negyedévi terv eredményes teljesítése után /jól kezdték a következő negyedévet a „Jövő” Asztalos Szövetkezet jászjákóhalmi telephelyén. Az év első három hónapjában a telephely dolgozói tervüket túlteljesítve, 14 millió 872 ezer forint értéket termeltek. A korábbiaknál jobb eredmények értékét emeli, hogy kisebb létszámmal, átgondolt munkaszervezéssel, a munkaerő jobb kihasználásával és az eddiginél hatékonyabb technológiák alkalmazásával érték el. Áprilisban 120 Bajkál sarokszekrény készült el a jászjákóhalmi üzemben. Külföldi megrendeléseknek tettek eleget 200 Charles vitrines szekrény, és 100 Charlette sima szekrény gyártásával. Ősszel elkészül a kunhegyesi Kunság Népe Termelőszövetkezet új halastó- - rendszere, amely mintegy 8 millió forintba kerül. A tavaly elkezdett beruházás megvalósítására a gazdaság jelentős állami támogatást kapott. A költségek 40 százalékát központi alapból, 30 százalékát pedig a megyei tanácstól kapta az üzem. Azért, hogy a befektetés minél hamarabb megtérüljön, a téesz vezetői úgy határoztak, hogy a már elkészült és vízzel feltöltött két tóba. már most. néhány héten belül telepítenek, más haltartó gazdaságtól vásárolt ivadékot. így ősszel már egy vagon halhúst szállít a termelőszövetkezet a kereskedelemnek. A halnevelés nem ismeretlen ágazat Kunhegyesen. Korábban is foglalkoztak már az üzemben pontyhizlalással. De ezek a tavak már elavultak, nem lehetett rajtuk nagyüzemi módon gazdálkodni. A most megépülő, összesen 85 hektár vízfelületű halastavakon már a lehalászás is gépesíthető lesz. Ha a tervezett 15 mázsás hektáronkénti húshozamot is sikerül teljesíteniük az üzem szakembereinek. akkor nemcsak a halászok munkakörülményei javulnak. hanem a termelőszövetkezet árbevétele is nagy mértékben növekszik. Ugyanis így egv hektárról 40—50 ezer forintot „takarítanak” majd be a gazdaság dolgozói, olyan területről, ahol korábban nem volt gazdaságos a növénytermesztés. A diesel-csarnokban megtartott ünnepség résztvevői