Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-24 / 94. szám
XXX. évf 94. szám, 1979. április 24., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Szélesebb utak — Újabb aszfaltréteg Nem árt többet az árvíz Helyzetjelentés az autósidény előtt Kampány A tanácsi munkaközvetítő irodán a lélektelen bánásmódra panaszkodott egy, a felmondási idejét éppen letötött fiatal technikus. Három hónapja került a vállalathoz, ezalatt négyszer irányították át más munkaterületre. A szerkesztési csoportban kezdte, de egy hét után főmérnöke rájött, hogy inkább a műszaki előkészítésnél van rá szükség. Egy röpke hónap elteltével felhalmozódtak a szerkeszteni valók, ezért kiindulási helyére küldték viszsza. Az ő rajztudásának és szorgalmának is köszönhető, hogy a csoport néhány hét alatt végzett a feladattal. Sorsára hagyva várt, hogy visszahelyezik-e az előkészítőkhöz vagy marad. Eléállt az osztályvezető, s közölte: ezentúl a kereskedelmi csoportot kell erősítenie. Felmondott. Döntését azzal indokolta, hogy 3 hónap alatt 3 közösségbe, háromszor 12 ember közé kellett volna beilleszkednie. Erre nem volt képes. Elfogta a bizonytalanság, nem tudta, mennyit ér a munkája, talajt vesztett. Bár minden egyes- átcsoportosítás előtt megmagyarázták neki, hogy milyen nagy szükség van rá odaát, a másik helyen, ő úgy érezte, egyáltalán nincs rá szükség. A vállalat igazgatója nem látta az ügyet ilyen súlyosnak. Nézete szerint ez természetes jelenség. Az iparág sajátosságaiból, a termékszerkezet összetételéből fakad. E vállalatnál ugyanis a dolgozók csak munkaidejük 60 százalékát töltik ki munkaköri feladataik. A fennmaradó 40 százalék olyan tevékenységet takar, ami merőben távol áll a munkakönyvben található megjelöléstől. Nem említette, de nyilvánvalóan ez lehet az oka, hogy a csarnokokban dolgozó brigádok feladatait is gyakran változtatják. Alig lendülnek bele valamilyen berendezés szerelésébe, máris valahol odébb kell összpontosítani az erőket, mert sürget a határidő. Aztán ismét váltanak, mert újabb megrendelés lett esedékes. Ugyancsak elhallgatta az igazgató azt a tényt — ami szorosan összefügghet a fentebb taglalt kérdéssel —, hogy a vállalatnál a fluktuáció évek óta 30 százalék körül mozog. Mindig és mindenkit érdeklő téma: a közúthálózat helyzete, állapota. Különösen akkor, ha tavasszal a sáros, latyakos idő elmúltával beköszönt az autós „évszak”, és a sok ezer közületi gépjármű mellett a magángépkocsik tulajdonosai is a korábbinál nagyobb mértékben bekapcsolódnak a közlekedésbe. A KPM Szolnok megyei Közúti Igazgatóságának területén az első és másodrendű útvonalakon már március elejére eltűntek a kátyúk és felfagyások, jelenleg még néhány alsóbbrendű úton végzik — szó szerint — az utolsó simításokat. A megbomlott pályaszerkezetekbe közel 2800 tonna hideg és meleg aszfaltot dolgoztak be, ezzel egyenletessé vált az útfelület A nemzeti bank 16 milliós exportárualap-előálilíitó hitelével, a Pénzügyminisztérium 10 milliós alaptámogatásával, ugyanannyi megyei tanácsi különtámogatással és 14 millió forint saját erővel 1977 júniusában fogtak a létesítmény megvalósításához. A kecskeméti AGROBER-rel közösen kidolgozott könnyűszerkezetes megoldással, rétegelt lemezből, ásványgyapot-szigeteléssel készülő kilenc állattartási épületből ötöt már átadtak a téesz építőbrigádjai. Az elkészült épületek — a 288 kos és 500 anyajuh egyidejű elhelyezésére alkalmas kosszállás és a négy, egyenként ezer férőhelyes hodály — mindegyike megfelelt az állattenyésztés követelmé-és nagyjából azonos lett az úgynevezett tapadási együttható. 1979-ben is folytatódik a már több éve megkezdett útkorszerűsítés a forgalom biztonságának további növeléséért. Háromméteresről hatméteresre bővítik többek között az Abonyi—Űjszász, Tiszaőrs — Nagyiván, örményes— Kuncsorba, Jászárokszállás— Jászágó, Szolnok—Jászkisér, Tiszabő—Tiszagyenda, Mesterszállás—Öcsöd és a Csépa —Szelevény közötti útvonalat, összesen 50 kilométert. A korszerűsítési munkálatokba a megyében az Aszfaltútépítő Vállalat is besegít. Elsősorban az utak megerősítésével foglalkoznak, ahol a teherbírás javítása halaszthatatlan. Szükség szerint egy, nyeinek. Így a közös gazdaság jelenleg tízezres juhállományának nagyobb részét már az új telepen gondozzák. A huszonöt hektárnyi területet elfoglaló építkezés a befejezéséhez közeledik. A négy elletőépület szerkezeti munkáinak utoljánál tartanak, és május közepére részlegesen átadják a 600 vagonos falközi silót is. Az utóbbit azért szorgalmazzák, mert a téesz csaknem ezer hektár csgyep és intenzív legelő területéről az idei első kaszálásé fűsilót már az új létesítményben akarják tartósítani. Minderre az eredetileg tervezett 50 millió forint nem lesz elég. Az időközbeni áremelkedések révén mintegy 20 millióval módosul a beruilletve két réteggel terítik le a 44-es út megyei szakaszát és a Mezőtúr—Túrkeve közötti útvonalat. Ezen felül Karcag belterületén és a 4-es számú főúton is végeznek hasonló karbantartást. Az Űjszász—Szászberekkel összekötő 32-es közúton a régi újszászi Zagyva-hidat újjal cserélik fel és a hozzátartozó másfél kilométernyi út „vizes” panaszát is orvosolják. Közismert, hogy árvízkor a folyó-ide gyakran kilátogat, és elöntve a területet, lehetetlenné válik a közlekedés. Most megemelik az üt szintjét, ebben a KÖTIVIZIG is segít, mert a megemelt út földműve árvízvédelmi töltésként is szolgál. A tervek megvalósítása 40 millió forintba kerül. házás összköltsége, de mind az anyagi, mind. a műszaki feltételek adottak ahhoz, hogy a tervezett határidő előtt hat hónappal, azaz augusztus 20-ra átadják az építők a telepet. A korszerűsített juhászat termelése a terv szerint már az idén több mint 20 százalékát teszi ki a téesz 72 millió forintos termelési értékének, ' és a hízóbárányok, selejtanyák, gyapjú értékesítése — ez a három év előttinél tízszerte több — mintegy 300 ezer dollár exportbevételt jelent 1979-ben. A befejezés előtt álló (telep makettjét és technológiáját az AGROCOOP — a rendszer egyik bemutató juhászata Jászberényben lesz — kiállította az idei AGROMASEXPÓ-n, ahol azt második díjjal, ezüst serleggel jutalmazta a nemzetközi szakvásár zsűrije. Ti F. Hat hónappal korábban elkészült a telep Már az idén 300 ezer dollárt hoz a jászberényi Lenin Tsz juhászata A tavaly októberi részleges átadás óta is jó ütemben épül Jászberényben a Lenin Termelőszövetkezet eddigi legnagyobb beruházása, a 9 ezer 200 férőhelyes új juhászati telep. A naponta feldolgozott 30 ezer liter tejből másfél hektónyit kétdecis műanyag poharakba töltenek a Pép-Pack automatával a jászapáti Jásztej üzemben. Három helybeli, egy jászdózsai és egy jászszentandrási iskola kisdiákjai fogyasztják az iskolatejet, de a fővárosi Hilton szállónak is szállít belőle minden reggel a termelőszövetkezeti közös vállalat Németh Károly Varsóban Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására néhány napos baráti látogatásra hétfőn Varsóba érkezett. Kíséretében van Baranyai Tibor, az MSZMP KB osztályvezetője. Németh Károly látogatásának első napján megbeszélést folytatott Edward Babiuchhal, a LEMP KB PoliT tikai Bizottságának tagiával, a Központi Bizottság titkárával. Púja Frigyes Prágába utazott Púja Frigyes külügyminiszter tegnap délelőtt hivatalos baráti látogatásra Prágába érkezett. A két ország állami zászlóival feldíszített repülőtéren vendéglátója, Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter fogadta. Jelen volt továbbá Václav Moravec budapesti csehszlovák és Barity Miklós prágai magyar nagykövet is. Tavaszi BNV Minigyárak működnek egy-egy standon Május 23—31. között rendezik meg a kőbányai vásárvárosban az idei tavaszi BNV-t. Ezúttal 27 ország és Nyugat-Berlin — összesen 1824 kiállítóval — vesz részt rajta. A szocialista országok közül a Szovjetunió, a nyugat-európai tőkés orszáv közül az NSZK rendezi a legnagyobb bemutatót. Meglepő módon megnőtt az amerikai vállalatok érdeklődése a magyar piac iránt: eddi a 65 cég jelentette be, hogy szeretne termékeivel bemutat-: kozni. Közel tizenötezer négyzetméteren állítják ki az ipari üzemeknek ajánlott korszerű fémfeldolgozó és fémmegmunkáló gépeket. Egyik-másik standon valóságos kis minigyár működik majd. Az NDK kiállításán újfajta Diesel-motorokat és minden kényelemmel felszerelt vasúti személykocsikat tekinthet meg a közönség. A szovjet kiállító cégek egyik érdekessége az izotóp íszer lesz. A kampány jegyei különösen érezhetőek hónap végén, amikor az ilyen-olyan okokért nem teljesített dekádtervek miatt kell „ráverni”. Előbb-utóbb gyanút ébreszt az emberekben, hogy a folyamatos, egyenletes erőfeszítést kívánó, ütemes termelés helyett szinte minden feladatot alkalmi akciónak tekintenek, amin gyorsan túl kell esni. Az egyenletesség, a folyamatosság a vállalati gazdálkodásban olyan követelmények, amelyektől a népgazdaság zavartalan működése nagy mértékben függ. A kampányra okot adó körülmény természetesen a lemaradás. A lemaradás legtöbbször hanyagsággal, tervszerűtlenséggel, rossz szervezéssel jár együtt. A „hajrá” eredménye lehet megfelelő, de hordozza a felületes, az összecsapott rossz munka kockázatát is. A munkakampány persze a termékekre, az energiafogyasztásra, a gépek állapotára és a túlóra-felhasználásra is kihat. S vajon az emberekre? Az írás elején említett példa, s a fluktuáció mértéke erről is elárul egyet s mást. J. SZ. GY Dolgos vasárnap A vasárnap a pihenés, a kikapcsolódás ideje. Lehet pihenni sokféleképpen, például játszva, dolgozva, szórakozva-szórakoztatva is. A szabad idejüket hasznosan töltő felnőtteket és gyerekeket örökített meg Szolnokon a vasárnap délelőtt készült képriportunk. (Fotó, szöveg: Temesközy F.) A tavaszt köszöntötte a Szolnoki Galériában a Kassai úti Általános Iskola vegyeskara és kamarakórusa: Rohonczy Andrea karnagy vezényletével, a hazai és a külföldi zenei élet nagyjainak madrigáljaiból összeállított műsorral szereztek örömet a „Zenélő órák” közönségének Sarló utcai lakóépületeik környékének csinosítására szánták pihenőnapjukat a Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyárának dolgozói. A házak körüli bejáróutakat betonelemekkel burkolták, azok hézagaiba fűmagot ültettek Rászolgált a május elseje előtti külső-belső tatarozásra, az űjratapétázásra a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat Délibáb presszója. Az ott dolgozó szocialista brigád tagjai vasárnap társadalmi munkában vállalták a felújítás utáni nagytakarítást, így mától már „megfiatalodva” várja vendégeit a presszó