Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-22 / 93. szám
1979. április 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 MÓRICZ ZSIGMOND NYOMÁBAN Közöttünk élt, nálunk járt Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulóját ünnepeljük. A halhatatlan író, a volt kisújszállási öreg diák sűrűn vissza-visszatért a Kunságba, a Jászságba, s megrázó erejű riportokban ábrázolta kora valóságát. Ügy véljük, akkor tiszteljük legjobban emlékét, a társadalmi haladásért folytatott küzdelmét, ha szerény lehetőségeinkkel szembesitjük a korabeli valóságot a maival. Riportjai nyomán indultunk tehát, az állandót és a változót keresni szerte szűkebb hazánkban, ahol ő járt, ahonnan nem évülő híradást küldött jelenének és az utókornak. A magyar falu a senki szigete 1930. január Vasárnap reggel kimentem Nagyrévre, a Tiszazugnak abba a községébe, ahol a tömegmérgezés tünetét felfedezték, s ahonnan az eddigi vádlottak kikerültek. A község negyvenöt kilométerre van a megye székhelyétől, Szolnoktól, a Tisza legszeszélyesebb kanyargó öblében. Hajdan teljesen mocsárterület volt, ma már lecsapolták, de a föld felszíne ma is mutatja a régi vízállásokat. A nép élete is mutatja, mert ez még a régi halász-, pákász-, pásztor-fajnak a maradéka, amely meglehetősen különleges erkölcsi felfogásban s viszonyok közt él. A falu maga nagyközség. Ezerhétszáz lakosa, s ötezer hold határa van, amelyből körülbelül háromezer hold a nép tulajdona. A legnagyobb gazdának negyven holdja van, de a túlnyomó többségnek csak két-három holdacskája. Itt tizenhét hold valóban már nagy vagyonnak számit. A nép főleg a szőlőművelésből, a gyümölcs-, zöldség- és dinynyetermelésből él; igen szegényesen. A szőlő megbukott az utóbbi évtizedben. Addig jó volt, míg ötven-hatvan pengőt kaptak egy hektó borért. Ma a legjobb bort tizenhattizennyolc pengőért tudják eladni, s nem is tudják jó részét semmi áron, úgy; hogy inkább maguk isszák meg. Az a felfogásuk, hogy reggelire egy csupor mézes bor többet ér, mint a csésze tej. Van olvasókör, önkéntes tűzoltóság, van járványkórház, s csendőrpihenő. Csendőrsége nincs. — Hogy történt akkor, hogy ilyen tömeges mérgezési járvány lépett fel. Elhallgattak. — Nagyon nehéz erről beszélni, a falu magára van hagyva. Senki sem gondozza, senki sem törődött vele. Volt a faluban egy bába, aki valósággal hatalmába kerítette az asszonyok lelkét. A bába vette át az uralmat a pap fölött. A bába volt a gyóntató, a vigasztaló, a mérgező. Ö volt az uszító, a felvilágosító, a bűnre csábító. A bába hajtotta el a magzatot, s ezzel zsákmányává lett minden asszony, aki hozzá fordult. A bába volt az ördög képviselője, aki játszva szedte áldozatait. Soha semmi baja nem volt a hatóságokkal. Utóbbi időben, amikor már feljelentések jöttek ellene, hétszer mentette fel a bíróság. A bíróság adatok, tények alapján ítél, gyanúokok alapján semmit sem tud tenni. Tanút nem kapott, aki a bába ellen valljon, így szabadon burjánzott és egyre nagyobb méreteket öltött a fölösleges családtagok megmérgezésének egyszerű szokása. — Mit kínlódsz vele, mit kínlódsz vele? — mondta a bába, a vallomások szerint, s ők szót fogadtak: nem kínlódtak véle. Orvos egyszer száll ki a községbe hetenként. Patika nincs. A községi jegyzői hivatal, mint mindenütt az országban, túl van halmozva adminisztrációval, mert hiszen Magyarország közigazgatásának majdnem minden terhe a községi jegyzőkre hárul. S ez így van az egész országban. Ilyen okok halmozódnak fel minden magyar falu életében, s ez mind arra visz, hogy a népi maga roppant átalakulás idején vezér és pásztor nélkül él. Szociális gondozója nincs. Marad tehát a bába. Elmentem abba a házba, ahol..., a Szolnokon tegnap halálra ítélt asszony, megölte az urát. Gyászhír. Gyász minden szó, amit kimondanak. Szörnyű harc az egy és két holdért, ami örökségképpen marad reájuk. Gyász az anyagi s vele az erkölcsi életre minden szó, amit kimondanak. Ahogy az utcán megyünk, megmutatják: — Itt lakik az az asszony, aki a vak katona urát megölte. — Itt lakik az, aki hármat: itt, aki az apósát, és két-háromnapos gyerekét mérgezte meg. Itt, aki a férjét, itt, aki az apósát, ez itt a férjét, ez a férjét, és az ágyasát, ez az apját, és ez is az édesapját, ez a férjét, ez is a férjét. .. — Itt lakott a bába, aki valamennyit. Most nem lakik a bába házában senki. Csinos kis parasztház, hétszáz négyszögöles telekkel, rendes nagy porta, a faluban a legnagyobbak közé tartozik. Semmi sem mozdul az udvaron, sem egy csirke, sem egy kutya. Élettelen. Mint ahogy élettelen ez az egész község. Itt van a magyar föld kellő közepén, a legjobb termő vidéken, ahol minden lehetőség megvan rá, hogy a nép vidáman, gazr dagon, boldogan éljen. Hát mért nem törődtek vele? ... Hát senki sem látja, hogy az az igazi hódítás, ha ennek a magyar földnek egy-egy szigetét megmentjük? Tudásit kell vinni a népnek. Tudást minden téren. Az anyagi élet és a lelki élet terén. A kormányzatnak nem szabad tűrni, hogy senkiszigetekkel legyen tele az Alföld. Móricz Zsigmond * A riportot — dítve közöljük. Árnyak nélkül Nem tudnak a nagyréviek megbocsájtani néha Móricz Zsigmondnak? Nem olvastuk azokat, mondják, de látszik sértődöttségükből, hogy ismerik a megrázó riportjait. Megpróbáltak engem is lebeszélni, hogy a faluról írjak, mondván nem szülne jó vért, rossz „politikai légkört” alakítana ki egy újabb „hánytorgatás”, a falu meggyalázása. Léptennyomon, érzem nem népszerű ebben a faluban a tollforgató ember. Nem nehéz megtalálni az okot: a község életével foglalkozó sajtó- és rádióriportok többsége — sajnos kimondva vagy kimondatlanul mindig a kontinuitást kereste, a kapcsolatot az ügy, s Nagyrév mai emberei között. Néhány héttel ezelőtt, panaszolták többen, egy ifjú hölgy végig rohant a falun a rádió mikrofonjával, több helyen elmondta, mennyire siet viszsza Pestre — s elkészült az elmarasztaló riport. Jogos a nagyréviek sértődöttsége. Sok korholó szó elhangozhat a mai falu életével összefoggésben, de vakság nem látni, hogy ahhoz a Nagyrévhez a mainak már nincs semmi köze. Nemcsak azért, nem. mert azok már nincsenek-e világon, de azért is. mert a mai nagyréviek megváltozott gazdasági és társadalmi viszonyok között élnek. Jól. rosszul, de másképpen. A tanácsi kirendeltség épületében még ott a címeres tábla: „Nagyrév, Községi Tanács V. B.”. Nem vették le. valahogy huzakodnak ettől. Fakó-mód említik: ,.Tiszakürthöz tartozunk. De az iskola még itt van”. Megható és kifejező, mennyire ragaszkodnak az iskolához. „Addig van falu, amíg iskolája van, amíg tanítói vannak, akikhez odamehetünk, kérdezni a világról”. Sokan így vélekednek, sőt megtoldják: „Az a haza, ahol az ember iskolába jár. Ha elviszik innen a gyerekeinket, ha máshol járnak majd, iskolába, hogy jönnek majd vissza, hogy ebben a faluban legyenek dolgosok.” Tisza menti patrióták Némi maradi szemlélet fellelhető ebben a gondolkodásban, de nem nélkülözi a realitást sem. A rossz tapasztalat feltétlenül meghatározó az iskolához ragaszkodók gondolatmenetében. Faluszülötte tanár emberrel, aki még a gyepsorról ismer mindenkit a korosztályából, vettük számba, hogy az elmúlt harminc évben hány diplomást adott e lélekszámban állandóan fogyó falucska az országnak. Huszonkét nagyrévi diplomást kutattunk fel, terjedelmi okok miatt — röviorvosok. mérnökök, tanárok, szerte az országban. Csak négyen jöttek vissza a faluba, csak hárman dolgoznak itt, a faluért. Az iskolában jelenleg százkét gyerek tanul, az első és a harmadik, a második és a negyedik osztály összevontan. A száktanári ellátás maradéktalan, a tanulók bukási aránya minimális. Nem is emlékszem, hogy nyolcadikban valaha buktattunk-e. mondja az igazgató. Az iskola különben körzetesített, a tiszakürtihez tartozik. Szemléltetőeszközökkel, könyvekkel, folyóiratokkal gyengén ellátott, öt különböző épületben tanítanak, szaktantermek kialakításáról szó sem lehet. A közeli évek mégis csak felvetik majd a nagy kérdésit: ehol tanulhat többet a gyerek, hol válhat értékesebb emberré, itt a falucska szerény iskolájában vagy máshol, ahol megfelelőbb körülmények és eszközök biztosítják az eredményesebb tanulást. A keresőképes lakosság egynegyede a környező, nemrégen telepített üzemekben — a kunszentmártoni Pannónia, a BVM, stb. — talált magának munkát., A roskatag tanyákat lebontották, tucatnyi új ház épült az elmúlt években: 433 lakásban ég a villany, 296 lakás jó ivóvizet kap. Közel há romszáz háztartásban palackos gázon főzik az ebédet. vacsorát. 1977-ben a helyi boltokban 9,9 millió forintért vásároltak a nagyréviek, ám ez az összeg a fogyasztás mértékét nem mutatja teljességében, hiszen — főleg az ingázók — vásárlásaik jó részét Szolnokon, Kuns2!entmárltonban, Kecskeméten bonyolítják. Három falu szikes, futó- és aranyhomokos határát a nagyrévi Tiszazug Tsz uralja, de szerencsére nemcsak ezt teszi, hanem egyre jobban hasznosítja is. A tsz-ben kétszázötvenen dolgoznak a nagyréviek közül, s majdnem mindegyikük eltart munkájával egy nyugdíjast, járulékost. Ez a falu legnagyobb gondja, baja, az elöregedés. őszikék A nagy,földmozgás” idején, sokan kapaszkodtak meg a szőlőtőkékben, a varas törzsű gyümölcsfákban. De férjhez ment a nagylány, felköltözött Pestre, elektromosságot itanult az öcsike, magukra maradtak az öregek, vénültek a szőlők, megözvegyültek a porták. Az „enyém” tudatához szokott emberek göcsörtös ujjai közül kicsúszott minden: föld. szőlő, gyümölcsös. A jövőnek ellentmonditak, a múlt cserbenhagyta őket. • Az öregek napközi otthonban töltik idejük jó részét, ebédelnek, olvasgatnak, pihennek. Öszikék, ne hánytorgassunk nekik fel semmit. Éljenek békében, jó egészségben, Mindezt csak azért jegyeztük fel, mert az öregek napközi otthonának kialakítása 700 ezer forintba kerül,t tehát amire nagyon kell a pénz, arra mindig akad. Hinné-e valaki, hogy 67 féle fajta újság, napilap és folyóirat jár rendszeresen a faluba — némelyik igen magas példányszámban. 317 rádió szól a községben. 310 képernyő elé ülnek le esténként a nagyréviek. A könyvtár mutatói azt bizonyítják, hogy olvasó nép. 1953-ban még csak 258 kötet könyv volt a faluban, az egész évi könyvforgalom alig haladta meg ezt a számot Móricz Zsigmond után 1972- ben Fekete - Gyula volt az első író. aki elment a nagvréviek közé. Nagyon a lelkűkre beszélt, hogy olvassunk1, emlékeznek a látogatására. Tény, hogy napjainkra 8 ezer kötetes könyvtára van az ezerkétszáz lelkes falunak, s majdnem négyszáz beiratkozott olvasója a könyvtárnak. Fele gyerek, fele ember — ők így mondják. • Az olvasási kultúra növekedésében nagy érdemei vannak a község párttitkárkönyvttárosándk. Székács Istvánnénak. aki különben Petőfi és Puskin nyelvére tanítja az iskolában a gyerekeket. De nincs mire becsalogatni a nagyrévieket a művelődési házba, amely a falu „Szolnok felőli” szélén árválkodik. Szerencsére használják a gyerekek. tornateremnek. Ennyi haszon legalább van belőle. Hétfőnként filmvetítés van a nagyteremben. Az Apa és a Riasztólövés volt a tavalyi műsorban a két „legfrissebb” magyar film. A járási művelődési központ utazó mozigépésze ezt mondja; ha a film címében benne van a kalandra utalás, akkor harmincán. negyvenen vannak, ha nincs, nyolcán, tízen, tizenöten. A Beszélő köntöst tizenöten, a Valahol Európában című remekművet tizenketten nézték meg. Az egyébként ízletes és egészséges Márka készítményeknek éppen tízszeres a propagandája a faluban — a „mozi” egyetlen kézzel írott plakátféleségéhez képest. Kétszer egymás után betörtek a művelődés hajlékába, de nem vittek ei semmit. Kultúrához pláne nem jutottak hozzá. Ahol nincs, ott ne keress! Az új ABC-áruház viszont már hétféle teát, ötféle pipereszappant kínál a nagyrévieknék. Ez a választék. S választanak. Ahogy a könyvtárban majd 8 ezer kötet könyv közül. A művelődési ház semmit sem kínál, semmire sem hívogat, vagy ha igen. oly ritkán, hogy programjai nem tudatosodhatnak á nagyréviekben. Az sem. mindegy, ki hívogat. Csak a két kezünkön tudnánk megszámolni, hányán igazgatták már itt a semmit, — tisztelet a megbecsült kivételnek. Megkérdeztem a falu iskolájában tanító pedagógusoktól. miért nem vállalták fel a művelődés ügyét. Hümmögés. majd feltárul egy eset, évekkel ezelőtt, amikor a művelődési ház ugyanolyan mélyponton állt, mint most, akadt önként jelentkező pedagógus. Nem fogadták el, kineveztek a művelődési ház élére egy nyolc osztályt végzett szakképzetlen asszonykát. Persze, ő is belebukott „Ezek után melyik kolléga ne féltené a tekintélyét a művelődési ház árnyékától” — logikus válasz, mégis inkább az ..árnyék” megszüntetésére kellene gondolni. A szóló „hatalma” Az igazi szőlész-ember mindig csak ..ráiszik”, tartja a mondás. Nos, akkor a nagyréviek közül sokan igazi „szőlészek”. Mérhetetlenül magas. — házaknál is van ital — az alkoholfogyasztás. A község fiatal orvosa, dr. Fazekas Ferenc védelmezi a falut: „Csak egyszer kellett látleletet készítenem a nagyréviek verekedése miatt az elmúlt négy évben. Eszméletvesztéses részegem is csak kettő volt eddig. Isznak, de nem rosszabbul, mint máshol. Egyáltalán: nem roszszabb emberek ők, mint fajtánk nagy átlaga, psak többet. sóikkal többet kellene velük törődni. Az nem minden, hogy jól megkeresik a pénzüket .— s magukra hagyatottaik”. Milyenek Nagyréven az emberi kapcsolatok? A dolog természetességével viselik az öreg falu terhét, ha sérelem éri őket, behúzzák a közélet előtt a kiskaput. Tanúja...voltam egy beszélgetésnek. A tanácsi kirendeltség szabadságon levő vezetője hívatta az egyik pedagógust, közölte vele — ülve, a tanár állt az íróasztal előtt —, hogy a járási hivatal rendelete folytán árvízi ügyeletet kell tartania két pedagógusnak minden délután. Természetes, mondta a tanár, majd azt kérte, a tanári szobába kapcsolják az ügyeleti telefont, hadd tartózkodjanak ott. Nem lehet, ezzel nem lehet viccelni, ennék így kell lenni, hangzott a válasz. A tanár arcán láttam a lenyelt kérdést: ha egyszer ilyen nagy a veszély, akkor a falu közigazgatási vezetője miért van szabadságon ? Megújhodás A vita elült, már senki sem mondja: a téeszítéssel tönkre tették a Tiszazug hajdani, itejjel-mézzel folyó Kánaánját. Sohsem volt az, de az idő szépít. Ha napjainkra nincsenek a Tisza— Körös szögében tőkeerős szövetkezeteik, akkor a Tiszazug szőlő és gyümölcs rekonstrukciójára talán sohsem kerülhetne sor. A Tiszazug Tsz-ben huszonnégy, egyetemet, főiskolát végzett szakember dolgozik, reális álmokkal tervezi a jövőt. Százkilenc szakmunkás és száznegyven betanított munkás —. persze a tagság egésze — segíti őket. A tsz-tagok 80 százalékának állítólag megvan a 8 általános iskolai végzettsége. (Bár így legyen, de túl szép a menyasszony!) Egészen nagyvonalú, de apró részkérdésekben is kidolgozott terveik vannak. Az ötéves terv végére 500—550 hektár szőlőt. 200 hektárnyi gyümölcsöst ákamak telepíteni. A legsilányabb futóhomokra. amit istálló és műtrágyával kövérítenek. A jelenlegi termelési értéküket ezzel megdupláznák. A hagyományos termelésszerkezettel erre 25 év kellene, de a gépi művelésű szőlő néhány éven belül jól fizethet. A termelési elnökhelyettes, Kulcsár Sándor, fiatal agrármérnök. Szereti jártatni a fantáziáját, de csak biztosra akar menni, mondja. A nyári gutákkal védett 200 hektárnyi területet, amely most az áré, víztűrő gyümölcsfákkal akarják betelepíteni, szilvával, dióval. Látszik, nem a levegőbe beszél, oszt, szoroz, összead. Tudományossággal jutnak el a döntésig, amely mögött ott a reális lehetőség: végre tényleg oázis lehet ez a táj az Alföld szikár testében. Szakemberek kellenek, hallom, fiatalok, mérnökök, közgazdászok, állatorvosok. S ezen a ponton kapcsolódik a könyvtáros-párttitkár és a falu más értelmiségének munkája az agrárszakemberek megszabta jövőhöz. Hány leendő művelt munkást, közép- és felsőfokú szakembert indít a mai és holnapi iskola a Tiszazug megújhodására? Lesz-e elegendő, jól /í képzett ember a gépek kezeléséhez, a cabamet hektárok ápolására. Ez ma a fő kérdés Nagyréven. Az aléltság állapotán már túljutottunk, mondta egy ifjú tsz-tag, sok az öregember nálunk, de segítjük őket tisztességgel... De nemcsak az öregek szorulnak szeretetteljes ápolásra: több szellemi segítséget, értelmes, jó szót vár az egész faluközösség. Nem legyinteni, de segíteni kell, s akkor megujhodik e táji embere —mint a szőlőskertek leendő ezres hekitárai. Tiszai Lajos
