Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-15 / 88. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. április 15. KÜLPOLITIKAI * KÖRKÉP BOTRÁNY PRETORIÁBAN Veszélyes magnószalagok tnooüxe Mulder A még mindig meglepetéseket tartogató botrányt már csak így emlegetik világszerte: dél-afrikai Watergate. A képzettársítás oka 41 magnószalag, amelyet Eschel Rhoodie volt dél-afrikai tájékoztatási miniszterhelyettes bocsátott áruba „valahol Euró­pában”. A szalagok hajmeresztő részletéket tartalmaznak azokról a titkos akciókról, amelyeket a dél-afrikai tá­jékoztatási minisztérium az elmúlt hét év során a faj­üldöző rezsim politikájának kozmetikázására, népszerűsí­tésére szervezett odahaza és külföldön. Az ügy március­ban szélesedett nemzetközi botránnyá, amikor Rhoodie néhány „vevőcsalogató” ada­tot közölt a dél-afrikai mű­veletekről: ezek egyértelmű­en kompromittálják Pretoria fehértelepes urait, s igen kel­lemetlenek egy sor más or­szág számára is. Szennyes­teregetés Vajon mi késztette Rhoo­­diet, ezt a pretoriai mérték­kel mérve „menő férfiút” ar­ra, hogy kenyéradói szeny­­nyesét kiteregesse? Bármi­lyen kiábrándító: nem az, hogy ráébredt, milyen em­bertelen, kegyetlen az a rendszer, amelyet éveken át jó pénzért szolgált. Sokkal inkább a pénzszerzés vágya és megsértett hiúsága haj­totta. Egyrészt potom 200 ezer dollárt kért portékájá­ért. másrészt bosszút forralt azért, hogy az ő ígéretesen alakuló karrierje tört derék­ba, pedig nála magasabb be­osztású politikusok is sáro­sak az ügyben. A botrány a Dél-afrikai Köztársaságban 1978 máju­sában pattant ki, amikor a johannesburgi Sunday Exp­ress néhány leleplező adat birtokába jutott. Connie Mulder, akkori tájékoztatási miniszter ugyan mindent megtett kedvenc beosztottja megmentéséért, de már nem tudta megakadályozni a leg­rosszabbat : Rhoodie ősszel „önként” lemondott. Rövide­sen hasonló sorsra jutott a botrány másik két központi figurája: Hendrik van Bergh tábornok, a dél-afrikai tit­kosszolgálat, a BOSS főnöke és maga Connie Mulder tá­jékoztatási miniszter. Ök hárman 1969-ben szövetkez­tek — nem kisebb remény­nyel, minthogy egyszer majd hatalomra kerülnek. A tit­kos műveletekkel elsősorban saját karrierjüket egyenget­ték, ezért is idegesítette va­­lamennyiüket, hogy a dél­afrikai fajüldöző rezsimről alkotott nemzetközi kép év­ről évre kedvezőtlenebb lesz. Mulder 1972-ben a titkos akciók értelmi szerzőjét, Rhoodiet maga mellé vette, s hozzáláttak a tervek ki­dolgozásához. Eleinte csak odahaza te­vékenykedtek. Negyven mil­lió dollárt fordítottak a Ci­tizen című dél-afrikai lap a kormány iránt amúgy sem elfogulatlan magatartásának befolyásolására. A „Cseresz­nye-hadművelet” a Namíbia •— régi nevén: Délnyugat- Afrika függetlenségéért év­tizedek óta elszántan küzdő Délnyugat-afrikai Népi Szer­vezet ellen irányult. Rádió­adásokkal és más propagan­­datrükkökkel próbálták be­szennyezni a namíbiai fel­szabadítása mozgalmat. A Rhoodie—vanden Bergh— Mulder triumvirátus még a bérgyilkosok igénybevételétől sem riadt vissza: Robert Smit ismert közgazdászt, aki éveken át képviselte a faj­üldöző kormányt a Nemzet­közi Valutaalapnál, feleségé­vel együtt brutális módon megölették, mert a titkos műveletek mögött meghú­zódó pénzügyi visszásságok leleplezésére készült. Nem kevésbé visszataszí­tónk a három botrányhős külföldi akciói sem. Az Egyesült Államokban kam­pányokat finanszíroztak a dél-afrikai fajüldöző politi­kát elítélő szenátorok ellen: John Tunney és Dick Clark szenátorok pretoriai „segít­séggel” buktak meg a vá­lasztásokon. A People’s World című San Francisco-i lap szerint 150 ezer dollárt juttattak észak-kaliforniai politikusoknak is Pretoria költségén egy sor amerikai katonai-ipari komplexumhoz tartozó személyiséget láttak vendégül. Képviselő­vásárlás (Egy johannesburgi lap m|ég azt a kijelentést is megkockáztatta, hogy Dél- Afrika mintegy négy millió dollárral járult hozzá Ford volt amerikai elnök 1976-os választási kampányához.) Az NSZK különösen Mulder ön­jelölt miniszterelnök számá­ra lett volna fontos. A tájé­koztatási miniszter meg volt győződve róla. hogy ha meg­szerzi Bonn támogatását, a többi fejlett tőkésország kor­mánya követi példáját. Nagy-Britanniában képvise­lőket pénzeltek le, hogy se­gítsék a Dél-Afrika számára kedvező döntések meghoza­talát. Japánban úgyszintén. Norvégiában az 1973-ban alakult fasisztoid pártot ala­pozták meg pretoriai pénz­zel. És a triumvirátus leg­megdöbbentőbb elképzeléseit még nem is említettük: a dél-afrikai kormány olyan világlapokat is ellenőrzése alá próbált vonni, mint ami­lyen a francia L’Express és Paris Match, az angol Daily Express, Guardian és az Ob­server, vagy az amerikai Washington Post. Rhoodie vádol — Botha cáfol Rhoodie a BBC-nek adott interjújában elmondta, hogy mintegy 180 titkos akciót hajtottak végre, illetve ter­veztek eddig, és sok műve­let még folyik. A terveket mindig egy „belső kabinet” hagyta jóvá: John Worster volt miniszterelnök, ma ál­lamfő, Mulder bukott tájé­koztatási miniszter és Die-vnn den ner>r h derichs pénzügyminiszter, majd utódja, Owen Hor­­wood. A SWAPO tevékeny­ségének aláaknázására szer­vezett akciókat Pieter W. Botha volt hadügyminiszter, jelenleg miniszterelnök, sze­mélyesen irányította. Pretoriában természetesen cáfolnak mindent. Hol inge­rülten.' hol Visszafogottan, hol pedig fenyegetőzve Rhoo­die minden egyes szavát ha­zugságnak minősítik. A leg­­dühödtebben Pieter W. Botha reagált, és ez az ő szem­pontjából érthető: a Mul­­derrel szemben megszerzett miniszterelnöki bársonyszék most a tét. Botha felindult­­ságában azt a könnyelmű ki­jelentést tette, hogy lemond és új választásokat ír ki. ha kabinetje bármely tagjáról bebizonyosodik: tudott a „szabálytalanságokról”. Rhoodie erre is szolgált bi­zonyítékkal. A tv-nézőknek bemutatott egy levelet, ame­lyet a jelenlegi pénzügymi­niszter, Owen Horwood írt alá. kilenc millió dollárt en­gedélyezve 13 konkrét akció­ra. Pretoria jelenlegi vezetői mintha arról is megfeledkez­tek volna, hogy tavaly Vors­­ter miniszterelnök -két nap­pal egykori kebelbarátja, van den Bergh távozása után, már sejtve a veszélyt, amelyet a majd kirobbanó botrány okoz, hirtelen le­mondott ... Nem tudni, mi lesz a mag­nószalagok sorsa. Talán már visszakerültek a fehértelepe­sek kezébe: van den Bergh tábornok legalábbis ezért utazott Rhoodie nyugat-euró­pai rejtekhelyére. Amiről részletes képet adhattak vol­na, az csak a fajüldözők egymás közti hatalmi harcá­ra és nyugati támogatóik megpuhíthatóságára bizonyí­ték. Dél-Afrika és Namíbia sokat szenvedett őslakossá­gának sorsáról nemhogy 40, még egy magnófelvétel sem készült Pretoriában ... Kocsi Margit Fiirdőerkölcsök Bernben Most már tudom, miért küzd az EDU, az Eidgenö­ssische Demokratische Union. A berni Werner Scherrer, ennek az aprócska ultrakon­zervatív, protestáns svájci pártocskának egyik vezetője, indította meg a népszavazás meghirdetéséhez szükséges 12.000 szavazat gyűjtését „Svájc fürdőerkölcseinek vé­delme” dolgában. Még tavaly engedélyezték a berni Marzili fürdőben, hogy nők s férfiak egyaránt nadrágban úszkáljanak a medencékben, s az első uszo­dát követte a többi: a svájci fővárosban mind több lett a takaratlan kebel. Ha az EDU-elképzelések megvaló­sulnak, az ősszel (tehát a fürdőidény végén) kell majd a város polgárainak népsza­vazással döntenie a melltar­tó-kötelezettségről vagy a kebelszabadságról a strando­kon. Egyébként nemrég egy másik svájci közösség, a 2000 lakosú Rovereto lakói már szavaztak erkölcs-ügyben. Ügy döntöttek, hogy a rend­őröknek ezentúl szigorúbban kell ügyelnie a helyi Gufo Nőtte nevű bár táncosnőinek megfelelő helyen alkalmazott fügefalevél méreteire. A dön­tés természetesen a nagyobb levél mellett szólt, ám az új­ságok szerint a levélke azóta is folyton zsugorodik ... Mintha nemcsak a népsza­vazás komolyságával, a sváj­ciak közmondásos szemfor­gató szemérmességével sem lehetne ugyanúgy számoljai, mint régebben.. Hires anya fia A világ egyik legismertebb filmszínésznőjének, Elisabeth Taylornak idősebb fia Mi­chael Wilding (a képen az előtérben, nyakában sállal), egy jelenleg Angliában, vi­déki előadótermekben fellé­pő rock-zenekar szaxofonosa. A híres anya egyelőre még kevéssé ismert fia kijelen­tette: nem képességeikben, hanem a zenekar elnevezé­sében kell valahol hibának lennie — nem tudnak kitörni a középszerűségből. Úgy dön­töttek tehát, hogy az ame­rikai rock-zenét játszó zene­kar ezentúl erőteljesebb, harsányabb módon játszik majd és emlékeztetve a né­zőket az egyik leghíresebb rémfilm címére a zenekar­nak ezt a nevet választják: Frankenstein fiai... Ami a politikai rendezés mögött van Namíbia ásvá­nyi kincsekben gazdag. Réz, cink, ón, vanádium, wolfram -termelése igen számottevő a tőkés világban. Fontos gazdasági szerepet játszik a gyémántterme­lés (második a vi­lágon), s újabban az urán bányásza­ta és exportja is. Noha a gyarmat­­tartó Dél-Afrika 1969 óta nem hoz nyilvánosságra hi­vatalos gazdasági adatokat, az azért köztudott, hogy a kincsek kitermelését néhány külföldi csoport tart­ja a kezében. A réz, az ólom és a cink bányászatát a Tsumob Corporation konzor­cium végzi, mely két ameri­kai és két dél-afrikai vál­lalatot tömörít. A gyémánt­termelés dél-afrikai ellenőr­zés alatt áll. Az urán bányászata 46 százalékban angol, 44 szá­zalékban dél-afrikai, 10 szá­zalékban francia érdekeltség. Az utolsó ismert adatok szerint a három legnagyobb bányaüzem 92 millió dollár nyereséget könyvelt el, amelyből 10 millió az USA- ba. 1,3 millió Nagy-Britan­­niába, s közel 50 millió Dél- Afrikába jutott. Thaiföldi kérdőjelek Soha nem volt gyarmat Bátorság a földosztáshoz Kapcsolat a szomszédokkal Másfél éves katonai kor­mányzás után ismét válasz­tásra készülnek Thaiföldön. Az indokínai ország törté­netében az utóbbi évtizedek­ben polgári és katonai kabi­netek váltották egymást, leg­utóbb 1977 szeptemberében döntötte meg a hadsereg a „civil” kormányt. Ez a kato­nai hatalomátvétel azonban megkönnyebbülést hozott a thaiföldieknek: Kriangszak Csamanand tábornok, az ak­kori vezérkari főnök Tanin miniszterelnököt eltávolítva egy szélsőségesen reakciós kormányzattól szabadította meg az országot. o Kriangszak hatalomra jutá­sa után kijelentette: szabad választásokat rendeznek és hamarosan ismét polgári kor­mányzat veszi át a hatalmat. A választások időpontját 1979. április 22-re tűzték ki. A dön­tés időpontjában azonban aligha számítottak arra, hogy Thaiföld ismét a világpoliti­kai erővonalak központjába kerül. Az ősi királyság, amelynek jelenleg közel negyven millió lakosa van, soha nem volt gyarmat. Annak köszön­hették ezt Sziám uralkodói, hogy országuk a francia és brit birtokok határán he­lyezkedett el; egyik gyarma­tosító hatalom sem tette rá kezét a „fehér elefántok or­szágára”. A második világhá­ború alatt Thaiföld a japánok szövetségeséül szegődött. 1945-ben az angolok szállták meg, majd a negyvenes évek végén az Egyesült Államok­kal kötött szövetséget. Bang­kok lett a SEATO néven is­mert katonai tömb székhelye, s Thaiföld e délkelet-ázsiai paktum tagjaként küldött csapatokat az amerikaiak ol­dalán Vietnamba. Az ország területén számos amerikai katonai támaszpontot is léte­sítettek, Utapao légibázisa volt a vietnami falvakat bom­bázó USA-légierő egyik leg­fontosabb támaszpontja. A vietnami nép győzelme megváltoztatta a térség poli­tikai arculatát: Thaiföldrőlis távoztak az amerikaiak, s fel­oszlott a SEATO. Az ország­ban jelentős balratolódás ment végbe, diáklázadás űz­te el a gyűlölt katonai kor­mányt. A választott polgári kabinet azonban nem oldotta meg az ország problémáit: az inflációt, munkanélküliséget, az elmaradottságot, s nem elégítette ki a parasztok föld­éhségét sem. A földreform ügye hosszú évek óta húzódik. A Tanin­­kormány nem váltotta be ígé­retéit, amellyel meg akarta szerezni a parasztság támo­gatását. Programja szerint négy év alatt 1,6 millió hek­tárt osztottak volna szét a földnélküliek között. Kriang­szak tábornok ennél szeré­nyebb tervet tűzött ki, ám ennek megvalósítása is nehéz­ségekbe ütközik, mivel a kor­mánynak sem elegendő pén­ze, sem elegendő bátorsága nincs, hogy a parasztok igé­nyeit a magánbirtokok fel­osztásával elégítse ki. Pedig a földosztásnak fontos politi­kai céljai lennének, hiszen a nyomorgó kisbérlők jelentik a kormányellenes gerillák legfontosabb bázisát is. A politikai porondon a vá­lasztások ' meghirdetése óta több régi és új politikus je­lent meg, köztük az ötvenes­hatvanas évek katonai kor­mányainak képviselői, akiket a thai politikai köznyelv „di­noszauruszoknak” nevez. Ve­lük szemben jelentős számú, de megosztott polgári erő áll. Kriangszak miniszterelnök nem állt egyetlen párt élére sem, de számos megfigyelő valószínűnek tartja, hogy a középutas politikusok végül is az ő személyében meg­egyezve hoznak létre kor­mánytöbbséget. Ezt elősegí­tendő Kriangszak a múlt év őszén kilépett a hadseregből és lemondott katonai főpa­rancsnoki posztjáról is. A választások előkészítése bonyolult külpolitikai körül­mények között folyik. Koráb­ban a bangkoki kormány ar­ra törekedett, hogy stabilizál­ja helyzetét, s nyilatkozatot tett, hogy jószomszédságra törekszik az indokínai szocia­lista országokkal. Ez azonban nem valósult meg ilyen egy­értelműen. A laoszi-thaiföldi viszonyt sokáig elmérgesítet­te, hogy Bangkok támogatást nyújtott a laoszi ellenforra­dalmi erőknek, s a Mekong folyó elzárásával akadályozta Laosz külkereskedelmét a vi­lággal. Kaysone Phomvihane laoszi miniszterelnök április eleji bangkoki látogatása vi­szont hozzájárult a kapcsola­tok fejlesztéséhez. A két or­szág megállapodott: a mint­egy másfélezer kilométer hosszúságú közös határukat békeövezetté nyilvánítják. A térség legerősebb hatal­ma kétségtelenül a Vietnami Szocialista Köztársaság. Mi­niszterelnöke Pham Van Dong, tavaly az ASEAN-or­­szágokban tett körutazása so­rán, Kriangszak vendége is volt. Akkor mindkét ország számára veszélyt jelentett a kambodzsai véres Pol Pot­­rezsim, amely nem csupán Vietnammal, de Thaifölddel is határháborút folytatott, így aztán a Kambodzsai Nép­­köztársaság megalakulása, a Pol Pot-rezsim szétzúzása bi­zonyos mértékig megköny­nyebbülést Okozott a thaiföldi vezetésnek, ugyanakkor nem megalapozott félelmeket táp­lál Vietnam befolyásának nö­vekedése miatt. Bangkok mégsem ismerte el idáig az új Pnom Penh-i kormányt, s a menekülő kambodzsai vezetőknek és kí­nai tanácsadóiknak mene­déket nyújtott. Az elmúlt év­ben látogatást tett a thaiföldi fővárosban Teng Hsziao-ping is. Peking úgy véli, hogy ké­pes tartós befolyást gyakorol­ni a thaiföldi kormányra a kínai kisebbség és a dzsun­­gelekben rejtőző maoista ge­rillák révén. Az utóbbi idők­ből származó jelentések sze­rint ezek a fegyveresek keve­sebb akciót hajtanak végre, s ezért cserébe Bangkok állító­lag elnézi Kínának, hogy utánpótlást biztosít a még szét nem vert kambodzsai ellen­­forradalmi bandáknak. Erre a helyzetre felhívta a figyel­met a VKP lapja, a Nhan Dán is. A kínai nyomás azonban terhes Thaiföld számára, s Kriangszak miniszterelnök javítani akarja kapcsolatait a Szovjetunióval is. Március utolsó hetében — első thai­földi kormányfőként — ellá­togatott Moszkvába, ahol Alekszej Koszigin vendége volt, s találkozott Leonyid Brezsnyevvel is. A látogatás kapcsán a szovjet lapok rá­mutattak, hogy a két ország között nincsenek vitás kérdé­sek. s megvan a lehetőség a kapcsolatok fejlesztésére. A moszkvai út eredményeit Kriangszak Csamanand min­den bizonnyal jól tudja ka­matoztatni a választásokon is. Miklós Gábor Összeállította: Hajós László

Next

/
Thumbnails
Contents