Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. április 1.- Esetleg még sötét színben tudom adni az- Könnyű tavaszi gyermekcipőt szeretett volna »Mi mmm- Nem is voll!, csak a nagyobb választék kedvéért irtuk rá- Nem értem, mi a kifogásuk a választék elleni- Tudja, elégedetlenek voltunk a szinajánlattal Berki Imre rajzai Ezen nevet a... — Ma óriási szerencsém volt — dicsekszik egy gyűjtő. — Képzelje el, kaptam egy Napóleon-levelet eredeti kézírással... — Ne mondja... És mit írt magának? — Valóban azt mondta neked a jósnő, hogy a feleséged elhagy téged? — Nem fejezte ki magát ilyen világosan... Csak azt mondta, hogy az életemben minden jóra fordul. A sötét uitcán két férfi találkozik. Az egyik kést ránt elő a zsebéből és így kiállt: — Ide a pénzzel! A másik ekkor egy fejszét húz elő a kabátja alól és megkérdezi: — Mire kell neked a pénz? — Szerettem volna felváltani egy koronát... — hangzik a válasz. — Főúr, ez a borjú nem lehetett a legfiatalabb! i— Uram, én hentes voltam. Biztosíthatom önt, hogy ez a borjú egy hónappal ezelőtt még a tehén után szaladt! — Az lehet, de nem a tej miatt! — Rögtön előkészítjük a szobákat önnek és a kedves leányának — mondják az őszülő úrnak, aki fiatal nővel érkezik a szállodába. A vendég idegesen válaszol: — Maga téved. Én már túl öreg vagyok ahhoz, hogy ilyen fiatal lányom lehessen! Ez a hölgy a feleségem! Beszélgetés két barátnő között, akik hosszabb ideje nem látták egymást: — És hogy van a te Vilmosod? — Nagyon megváltozott. Most Vladislavnák hívják... — Tudod ki az abszolút rendes ember? _ ??? — Az az ember, akinek ez az első kérdése amikor elüti őt egy autó, és a gázoló sofőr beviszi a kórházba: — Mivel tartozom a fuvarért? Szánté Péter: Popfesztivál Az Olvasó bizonyára már értesült róla, hogy Engelmayer Elektra idén Ramónában járt. A rajongói által Elektromnak, vagy egyszerűen Kétszázhúsznak becézett, könnyűzenei berkekben és csalitosokban oly jól ismert Elektra rövid interjút adott lapunknak. — Egy hétfői napon pitymallatkor érkeztem Ramónába, repülőn. Kellemes utunk volt, nem dobált a szél, gyorsan röpültünk, és a gépmadár lágyan csicseregve landolt. A fesztivál résztvevőinek szálláshelye egy kiszuperált óceán járón volt, hangulatos kaj ütőkben, lányoknak kupéban. Délután a vidék csodás faunájával és flórájával ismerkedtünk — utóbbival zongorakísérőm, a vén kujon. Igazán mondom, rengeteg állat volt a környéken, már a mi érkezésünk előtt is. Én például egyszer alig bírtam elmenekülni egy sötét folyosón a vasmacska elől. De volt ezen kívül facsiga, kacsacsőrű emlős. kacsacsőrű emlőtlen — ez a hím —, kacsacsőrtelen nagymellű, antilop, lacilop, egyáltalán: mindenki lopott, csak én nem. — Ügy tudjuk, a művésznő ezúttal komponistaként tetszett szerepelni... — Igen. felkérésre alkottam meg fcamrazen ekari főművemet, az I. Üsd-vágd nem apád szimfonettát zsebfésűkre, egészségügyi papírra, és — sok hétköznapi gond után — egy rosszul hangolt zongorára, Köcheljegyzékszám 1526. augusztus 29. Sajnos menedzserem a kialkudott támogatás negyedét megvonta tőlem. így a művet az utolsó pillanatban kellett négynegyedesről háromnegyedesre alakítanom, amivel sokat veszített eredeti, patetikus fényéből. ,— A művésznő, ha néhány szót szólna gálaruhájáról. hisz tudjuk, hogy ezzel mindig nagy sikert szók aratni... — A műsor este hatkor Ramónában kezdődött, én természetesen elkéstem, mert sehol se kaptam szmokingét, pedig vettem egy kockást, igaz, megmondták, hogy ez kötelező a pulóver alá. Végül hogy nem szmok, de ingnek ing. Még mindig jobban jártam, mint a Lekváros együttes, melynek tagjai lajbiba. bő- gatyába és Boeingbe öltöztek, melyet azután eltérítettek a ramonai gerillák... No, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem... — Ah. a művésznő varrni is tud,? — Szóval bementem a kottatárba,. hogy magamra öltsem a ruhát, de valamelyik gaz riválisom bezárt, s nem tudtam kimenni az ajtón, mert nem találtam a violinkulcsot. A basszuskulcs meg nem- fért a zárba. — Milyen sikere volt a szimfonettárjak? — A második részt kizá-. rólag főművem töltötte ki. Szerény telenség nélkül mondhatom, hatalmas siker volt, melyet csak tetéztek az újszerű harmóniák és a nem szokványos hangszerösszeállítás. A sikerben része volt a másodfésűs briliáns technikájának. de kitett magáért a koncertmester is, aki bontófésűn játszott. Akik figyelték, azt állítják, csak az első tétel alatt hat tekercs egészségügyi papírt használt el a forte részeknél. — Ugyebár Ön nyerte a fődíjat? — Ugyebár. Bevallom őszintén, számítottan?» is rá hogy enyém lesz a fődíj, mégis meghatódtam, A zsűri elnökétől forró csókot kaptam, a feleségétől meleg kézfogást, a lányuktól langyos mosolyt. Így adták át a fődíjat, amely Frankenstein fiának portréja volt. Sajnos nem tudom megmutatni. mert elajándékoztam. Igen, elajándékoztam, mivel mikor hazajöttem, anyukám összecsapta a kezét, és ujjongva felsikoltott: na végre csináltattál magadról egy jó fényképet! w a O o Vágyakozás Műemlék? Idegenvezető: Ez a torony több mint 2000 évvel ezelőtt épült: Turista lány: Ne mondjon ilyen ostobaságot! Hiszen még csak 1979-et írunk! ern ér ő semmit, az N égvilágon semmit. Vásárolt két tubus altatót, két szemet már le is nyelt, de aztán a harmadikat mégis kiköpte, és alaposan kimosta száját a csapnál. Még megszűnni sem képes, pedig már nem hisz a lélekvándorlásban, s abban, hogy utána kutya képében születik újjá. Nem, nem hisz többé sem a lélekvándorlásban, sem másban: Atmanbrahman, tat twan asi? A fenébe, régen vége ennek is, az utolsó a zen-buddhizmus volt. Iszom vele egyet? Ö ivott. Az altatókkal bizonyára nagyszerűen keveredik a bor, gondoltam. — Hiszen te ismered Astridot — mondta — persze, persze, hogy ismered. Szerinted is szép. mi? Mindenkinek tetszik, mindenki utána fordul. Ugye megérted, hogy az ember megőrül az ilyen nőtől? Van benne valami óegyiptomi, különösen a szemében... Már az iskolából ismertük egymást. Akkor én voltam majdnem a legnagyobb az osztályban, és ő nem volt valami ügyes, erre emlékszem. Mikor tizenkilenc éves lett — épp Angliából jött haza —.kezdtem járni vele. Akkor vettem észre, milyen átkozottul csinos. Azt hiszem, Angliában kezdődött nála a dolog, mindenesetre engem rögtön megpróbált a „szellemi útra” terelni. Kiderült, hogy helytelenül lélegzem, görbe a gerincem, és le kellett szoknom az ivásról meg a dohányzásról. És meg mindent megtettem, hát érted te ezt? Fejen álltam és behúztam a hasamat, míg belül felragadt a hátamra, viszszatartottam a lélegzetemet, míg a szemen kigúvadt a vörös fejemből •— és miért? Alig egy puszit kaptam érte, azt is csupán éterien a homlomokra. ö annyira tisztává lett. Nemsokára elcipelt egy indiai body-building-pofához. Majdnem mind szüzek jártak oda, a legkülönbözőbb korúak, és mind ragyogó pillantással meredt a fickó bronzmellkasára. Egy bronzcsengővel csengettek, és hátul trónolt egy Buddhaszobor, az is bronzból. Ifjan, frissen és téli életerővel! Jó egy évig gyakoroltam velük Ekkor indiai filozófiát tanult, s egy hét múlva kegyesen visszafogadott. Ezután antropozófia következett. Az egy kicsit kellemesebb volt: egy koncerten vagy máshol tarthattam a kezét, egyszer pedig arcunkat összeérintve órákon Ernst Eggimann: Az utolsó magános tücsök mindent ,— atya isten! —, aztán jött az átlényegülés! Mintha nem lettem volna már eléggé átlényegülve. Ha találkoztunk, csak ujjbeggyel érintettük egymást —, dehát olyan szép nő, ezt el kell ismerned. Talán valami óindiai is van benne. Ö maga mögött hagyta a testét: azt a testet! Már keresztbe-kasba úgy megtisztította. hogy csupán egy „edény” vált belőle. Ekkor már a pillantás szélével se érintettük egymást. Nem, ne csóváld a fejed, én mindent megpróbáltam, akkor még nem voltam ilyen hülye. De mi az eget csinálsz, ha a lány egy csöppet sem iszik, és minden „alsóbbrendű” zenét megvet? Ne röhögj, megpróbáltam én a lelkén keresztül is. például holdfényes sétákon, amit annyira szeretett. Egyszer megesett, hogy végre ideadta a kezét, és még a szemébe is nézhettem. Nekiestem, rávetettem magam és szájon csókoltam. Talán mégsem vagyok valóban tiszta, vélekedett, és letörülte zsebkendőjévelmindig hibátlanul kirúzsozort száját. Na! Talán keresnék magamnak egv lányt, amelyikkel ilyen dolgokat művelhetek. De hát ez a nő a gimiben nagyban csókolózott! És hogy! át néztünk ki a tóra. Ekkortájt harmonikusan mozgott, hát én is úgy mozogtam. Mire eljutottam a meggyőződéshez. jött Swami Sivananda. Ez még mélyen szántóbb és őseredetibb volt. Astrid a mester egyik tarka képét akasztotta az ágya fölé. Életre keltettük farokcsontjainkban a kundalinit. és füstölő botocskák mellett órákon át mantrákat énekeltünk, ő ezután már csak nagyon halkan beszélt, és nem viselte el a zajt meg a bűzt. Ezért aztán migrénje támadt, kund.alini felszállt: érezte határozottan. Ekkor kínomban lefeküdtem egy kolléganőmmel. Nem volt különös — talán igaza lehetett Astridnak, s az ő asztrálteste magasabb örömöket nyújtott. Egy napon aztán én is éreztem lenn a kundalinit. Nála természetesen már a szív magasságában járt. De én közben egészen belegabalyodtam a hitbe. Te jó ég, csak ne jött volna hirtelen, ne mesélte volna, hogy most már tudja: elvesztettük lábunk alól a talajt! Mindenekelőtt én. azt mondta, én már hónapok óta a föld felett, a fellegekben élek. és észre se veszem őt! A föld a fontos, a gyökerek, az alap. Egy darab kenyér vagy fa — egyszerűekké kell válnunk. Na, ez volt a zen-buddhizmus. Astrid, vett egy íjat, felakasztotta az ágya fölé nagyon érzékenyen virágokat, helyezett bele, és még verseket is kezdett írni. Ekkor aztán megembereltem magam. és indiai maradtam — igaz. hogy már nem okozott annyi örömet, ö öszszecsapta a tenyerét és kérdezte: hallom-e egyik marka hangját, miközben minden pillanatban Wu-t kiáltott! Egyszer hirtelen lekent egy pofont — minden tele volt zennel, még az is, ha egy kutya szép hosszú, sárgát csinált az utcán. Az utolsó magános tücsök egy magános őszi ágon ciripel, mindennek el kell múlnia, még talán nekem is — vagy: ha felkel az ezüstös Hold. hallom, hogyan dörzsölődnek egymáshoz halkan hajszálaim az őszi szélben. Elhatároztam. hogy ezt nem csinálom vele. végül is van nekem saját elképzelésem, és ne távolítson el a Mesteremtől, hiszen épp most léptem be az Európai Isteni Szeretet Közösségébe (E. I. SZ. K.). Na és akkor tegnapelőtt — érted te ezt? — egyszerre kimonót vett fel, feltűzte a haját, és virágok között teát öntött, de úgy, hogy nem bírtam ellenállni. Volt benne valami ójapán. Elkezdtem lelkesedni a zenért, egész éjszaka mindenféle szakkönyvet bújtam, és erre mit találok ma a levél-' szekrényben? Hát ezt. „Kedves Viktor, talán kissé meglepődsz, ha megtudod. hogy Jean Zimmermannal elutaztam két hétre síelni. Kell nekem egy kis szórakozás. ' U. i. Ne vedd túl tragikusan. hogy ezzel vége közöttünk az ügynek. Hiszen úgysem volt köztünk soha semmi lényeges. Neked végül is ott vannak a túlhajszolt keleti tanaid.” Fordította: Kurucz Gyula
