Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-13 / 60. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 13. Elhunyt Hont Ferenc A vasárnapra virradó éjjel, 72 éves korában elhunyt Hont Ferenc, Kossuth-díjas színházi rendező, az irodalomtudományok kandidátusa. * * • Sok évtizedes életpályájának emlékezetes állomása volt 1933: Hont Ferenc szervezte meg a szegedi szabadtéri játékokat. A munkás- mozgalom résztvevőjeként később tagja lett a szegedi fiatalok művészeti kollégiumának. Jelentős elméleti színháztörténeti tevékenységet folytatott. Szerkesztette a Színpad, majd a Független Színpad című folyóiratot. 1937-ben Független Színpad néven másokkal együtt szín- művészeti munkaközösséget szervezett, amelynek előadássorozatai a magyar színházi élet rangos politikai, irodalmi és művészeti eseményeivé váltak. Tanított az Országos Színész-egyesület iskolájában, majd a felszabadulás után — 1949-ig — a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, illetve főigazgatója volt. Tevékenykedett a Magyar Filmgyártó Állami Vállalat művészeti vezetőjeként, később az Ifjúsági Színházat igazgatta. Az ötvenes évek elején rendezett a Madách Színházban, valamint az Ödry-színpadon is. 1957-ben létrejött Színház- és Filmtudományi Intézet alapítói közé tartozott s első vezetője volt. Ennek kettéválása után az Országos Színháztörténeti Múzeum majd pedig a Szinháztudo- mányi Intézet élére került. Több könyve jelent meg a színjátszásról, a rendező munkájáról. Emberek a tanyákon A napokban dobozba került a tanyavilág életét feldolgozó televíziós dokumen- tumfilm-tsorozat utolsó, tizedik szalagja is — április 7- ién képernyőn láthatják a nézők az első epizódot. Az Emberek a tanyákon című műsor készítői — Kapusi Imre szerkesztő-riporter és Korompai Márton rendező hónapokig járták a hét „tanyás megyét”, keresve a forgatáshoz leginkább megfelelő helyszíneket. Az egyenként félórás, fekete-fehér filmek közel hozJ. zák a nézőhöz a tanyavilág múltját, feltérképezhető jelenét, az ott élő emberek ma sem könnyű sorsát. A tanyai ember szórakozását is megismerheti a néző: míg egykor a toll-, a kuko- ricafosztás, a kenderdörzsölés jelentette az esti kikapcsolódást, ma már a programok szinte megegyeznek a községi, városi emberek lehetőségeivel. A sorozat befejező részében Nyírlugas-Szabadság- puszta példáján keresztül mutatják be a tévé munkatársai a megváltozott nagyüzemi gazdasági lehetőségeit és feladatait. „Mérlcskólóselnk” története Ötszáz év — ötven mérce A művelődésitörténeti kutatások részeként a történészek levéltári adatok segítségévei próbálják reprodukálni az elmúlt századok mérési típusait, mérőeszközeit és az idők során kialakult mérési módszereket. Bogdán István tudományos kutató több mint egy évtizedes munkával hossz- és földmértékeink fejlődését követte nyomon egészen a XVI. század végéig. Ennek eredményeként azt állapította meg, hogy fél évezred leforgása alatt csaknem ötvenféle mértékkel mértünk: 15 hossz- és 33 földmértékünk volt. Kutatásai arra engednek következtetni, hogy eleink már a honfoglalás előtt is „méricskéltek”. Hosszmértékük feltehetően csupán egy volt. az elnevezésben kissé félrevezető erdőöl, amellyel sok mindent mértek, csak éppen erdőt nem. Földmértékük viszont több is lehetett, így a fűkötél-nyü. az eke-, a kapa- és a kaszaalja. A honszerzés után ezekhez társult szántónál az ödölő. Középkori hosszmértékrendszerünknek széles a skálája. Leggyakrabban használt tagjai a hüvelyk, ítenyér; arasz, láb, rőf, lépés, öl, rúd, vég. A legkisebb egység a -i, királyi ujj” volt (0,0195), legnagyobb a mérföld (kb. 8 km). Testvér-mértékét stádiumnak hívták, amelyet azonban csak ritkán használtak, s bár nem tartozott a királyi mértékrendszerhez, országos mértéknek számított. Mértékeink sokáig nem voltak egységesek: mindenkinek — volt rá eset, hogy magának a királynak is — a maga keze. lába, lépése, tenyere volt az egyedül irányadó mérce. Rőfből is ki tudja hány volt: budai, eperjesi, selmeci, pozsonyi; valameny- nyi más-más nagyságú. O. B. Országos diáknapok ’79 Dalos szombat Szolnokon, zenés vasárnap Törökszentmiklóson Ilonka Gabriella, a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium diákja Az országos diáknapok Szolnok megyei döntői a múlt hét végén befejeződtek. A szólóénekesek, duók, ter- cettek, kvartettek szombaton a szolnoki Bartók Béla Zeneiskolában léptek zsűri elé. A megye 14 gimnáziumának valamint szakközépiskolájának diákjai mutatták- be énektudásukat. Sokan nép- d'alcsokrot, népballadát adtak elő. mások — a bátrabbak, s talán a képzettebbek is — komoly tudást igénylő műből szólaltattak meg részleteket, több-kevesebb sikerrel. A lámpaláz rányomta a bélyegét az „izgulósok” produkciójára. Voltak azonban, akik határozott fellépésükkel, jó hangjukkal, színvonalas előadásukkal nagy tapsra ragadtatták a közönséget. Az együttesekben — duó, tercett — már bátrabban énekeltek a diákok, s nívós bemutatóikkal nagy fejtörést okoztak a zsűrinek. Végül is az eredményhirdetéskor 11 arany-, 11 ezüst- és 13 bronzoklevél talált gazdára. A vasárnap a hangszereseké volt, akik Törökszentmiklóson a művelődési központban és a Bercsényi Miklós Gimnáziumban versenyeztek az elsőségért. Délelőtt a szólisták léptek pódiumra, a zongoristák versenyén a jól ismert művek mellett hallhattak a jelenlevők ritkán műsorra tűzött darabokat is. A színvonalas 'muzsikát játszó középiskolások között nehéz volt sorrendet állítani. A vonósok, fúvósok versenye már inkább bővelkedett szélsőséges produkciókban. Egyesek szinte művészi előadással ajándékozták meg a közönséget, mások hangszeres játéka viszont még sok kívánnivalót (gyakorlást) hagyott maga után. A jutalmazáskor tizenkét szólista kapott arany, ugyanennyi ezüst, tizennégy pedig bronz oklevelet. A diáknapok megyei döntőinek talán legnívósabb versenyét a kamaraegyüttesek bemutatóján hallhattunk. Jól ielkészjült zenekarok igényes műsorválasztással és igényes megszólaltatással arattak nagy sikert. Közülük négy kamaraegyüttes kapott arany, három ezüst, öt pedig bronz oklevelet. * * * Az országos diáknapok Szolnok megyei művészeti bemutatói közül — esztendőkkel ezelőtt — a legnagyobb érdeklődés a színjátszó csoportok, irodalmi színpadok szereplését kísérte. A Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központban szombaton és vasárnap lebonyolított bemutatók nem vonzottak közönséget; sajnos csupán a csoportok voltak kíváncsiak egymás produkcióira. Sok — több mint húsz — műsort láthattunk a két nap alatt. Szerkesztett, ora- tórikus műsort a legtöbbet, valamint néhány komédiát, vidám egyfelvonásost, jelenetet és egy folklórösszeállítást. Több együttes — kiírás ajánlását követve — irodalmi, történelmi évfordulókra készített műsorral szerepelt. Móricz, Radnóti és a Tanács- köztársaság szellemét próbálva megidézni a színpadon. A kisújszállási Móricz Zsig- mond Gimnázium előadását leszámítva kevés sikerrel, elsősorban azért, mert a tizenöt-húsz évvel ezelőtti irodalmi színpadi sablonok nyűgében hatástalanok, erőtlenek maradtak a legnemesebb irodalmi anyagok is. Örvendetes viszont. Hogy több olyan vidám játékot is láthattunk, amelyeket a diákok magukénak érezve. a szerepekkel azonosulva adtak elő. A vidám színjátékok között még azoknak is akadtak életet, derűt sugárzó pillanatai, amelyeknek egyébként bőven voltak rendezésbeli vagy más hiányosságai. Kiemelkedett a mezőnyből — és számos rendezői-pedagógiai tanulsággal szolgált — a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium és Szakközépiskola együttese: „A helység kalapácsa” pergő, ötletekkel és sajátos, kamaszos humorral fűszerezett előadása a diákszínjátszás minden erényét megcsillogtatta. A zsűri öt együttes produkcióját jutalmazta arany oklevéllel. A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközép- iskola, az iskola névadójának „Mint a mezőnek virágai” c. vidám jelenete, a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium a „Megóvott szüzesség” című Tabarin-komédia. a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Moliére Kényeskedők című vígjátéka, a kunszentmártoni József Attila Gimnázium Peter Handke: ön- becsmérlés című művének pódiumváltozata, a tiszaföldvári Hajnóczy József Ginjná- zuim és Óvónői Szakközép- iskola csoportja pedig a föntebb példaként említett Pe- tőfi-mű előadásával érdemelte ki a legrangosabb minősítést. A többi együttes ezüst, illetve bronz oklevelet kapott. A zsűri a szakmai megbeszéléseken fölhívta a figyelmet a megye diákszínpadainak néhány, alapvető hiányosságára is — a jövő érdekében. huDómhosszón Kíváncsiak klubja Ezzel a címmel jelentkezik rendszeresen az Ifjúsági Rádió ismeretterjesztő műsora, sajnos még mindig abban a formában, amelyben évekkel ezelőtt megszületett. A nézők levelekben feltett kérdéseire mesterkélt, klubszerű formában hangzanak el a válaszok. Szándék szerint könnyed beszélgetés közben, a valóságban azonban — mint az elmúlt szerda este is — feltűnően naív, unalmas, sőt sokszor kínos párbeszédekben. Már csak azért is, mert a beszélgetők nem egy-egy tudományág képviselői, akik saját véleményüket mondhatnák el, hanem színészek, akik az író Csapó. György szövegét olvassák fel. Ezt a műsort, úgy vélem, még a gyerekek sem hallgatnák végig, hiszen hibái oly szembe- tűnőek, ezért is furcsa, hogy ez esti műsoridőben sugározzák. Színvonalas, érdekes ismeretterjesztő műsorok egész sorát hallgathatjuk, különös, hogy a szerkesztők szigora még nem érintette a Kiváncsiak klubját. Humor A Marton Frigyes vezette kabaréstáb az elmúlt héten két jól sikerült műsorral jelentkezett. Hétfőn a zsanai művelődési otthonból jelentkezett a Kabarészínház márciusi bemutatója Hozs'anna Zsana! című programjával. Ha az egyes számokat nézzük, nem volt ez az összeállítás sem jobb, sem rosszabb, mint a korábbiak, az azonban, hogy a szerkesztők és a szerzők a legközelebbi múlt mindannyiunkat érdeklő hazai eseményére reagáltak, frissé, valóban tűzről pattant kabarévá tette a műsort. Sel- meczi Tibor szóvivőként jól fogta össze az egyes tréfákat, a közreműködők közül ismét kitűnt a felszabadultan mókázó Bodrogi Gyula, a szerzők közül ezúttal Boncz Géza vitte a prímet szellemes, különös fanyarságú szóvicceivel, precízen kimunkált, sajátos humorával. Szombat délelőtt a magyar humor és szatíra történetéből Petőfi Sándor önéletrajzi jellegű írásaiból halhattunk. A mintegy egy órányi műsor egyszerre volt humoros és irodalmilag értékes. Az írásokat Fekete Sándor alkalmazta rádióra, vezette, irányította a hallgató figyelmét, értelmezte az egyes írásokat. A közreműködők, különösen a kabaréban egyre többször hallható Kállai Ferenc, magas színvonalú tolmácsolása igazán emberközelbe hozta ezt a százharmincéves humort. — sk — Nem esik ki a kés a kezéből Katona József fafaragó portréjához M ár hatvan éves is elmúlt Katona József, amikor először vette kezébe a kést, hogy megfaragja a múltat: a Tisza táján, a Körös partján élt kunszentmártoni cselédek, zsellérek életét, pásztorok, juhászok, meséket, legendákat szövő pusztai világát, kubikosok, vályogvetők hátat. lelket gömyesztő küzdelmét a megélhetésért, az életért. Egy olyan világot, amelyet ma már csak kevesek emlékezete őriz. Vajon mi késztette a nyugdíjas éjjeliőrt arra, hogy fába vésse mindazt, ami a lelkét nyomja? — Faragtam volna régebben is, csak nem engedte a sorsom. Bognár akartam lenni, de apám elállított cselédnek. Nyolcán voltunk testvérek. Azt mondta: egy nem lehet közülünk „úr”, így aztán nincs tanult mesterségem. Kubikoltam, cse- lédkedtem, napszámba jártam ... Minden munkát megpróbáltam. amiből megélhetést reméltem. Azután jött a háború. Katona Józsefet Ceglédről 1942-ben vitték a frontra. — Kikerültünk a Donhoz. Az alakulat kétszáznegyvenOrömöm telik bennük ,.. hat katonájából csak magamat tudom, hogy életben maradtam. Rokkantán vergődött haza. Fotó: T. Katona Egy kommunista elfogatása Lábát aknaszilánk, kezét fagy nyomorította, öt ujja hiányzik. — Egy hónap is eltelt, amíg a nagy felfordulásban elsősegélyt kaptam. Egy hónap hidegben, fagyban, élelem nélkül... Volit úgy, hogy csak a tiszta hó jutott ételként. A kórházban, mikor eszméletre tértem, cigarettával kínáltak. Szivart akartam csavarni magamnak, de már nem tudtam.... S hogyan farag, akinek nincsenek ujjai? — így a tenyeremhez igazítom a kést — mutatja. — Csak ritkán esik ki a kezemből ... A kés sínvágo acélból készült. — Ez a legélesebb. A legkeményebb fával is megbirkózik. Tizennégy féle fából dolgozik, legjobban az égert szereti. Ebből faragta ki a kakastollas kalapban, lóháton feszítő csendőröket, s az előttük rabként haladó paraszt- embert is, kommunista barátja emlékére. — Nagyon bennem él még az a nyári nap, amikor elhurcolták társunkat a csendőrök. Akkor, hogy segítsünk a családján, mi hasonlóan szerencsétlen parasztok öszszeadtuk a fejadagját. Én is adtam ötven kiló búzát. A feleségem sokáig nem is tudta. Katona József büszke az emlékezetére, arra, hogy ő mindent a „helyére farag”. — A kocsikeréknek tizenkét küllője van, abból egyet sem szabad elhagyni. Az embereket nem lehet becsapni, főleg az öregebbjét. Különben könnyen megkérdeznék, hogy: „mondd csak, milyen paraszt voltál te, ha még azt sem tudod, hány küllővel forog a kocsikerék?” Katona József néhány munkáját a kecskeméti Naív Művészek Múzeuma őrzi. Egyet, a legelsőt, a legkedvesebbet, amely egy orosz trojkán utazó, prémekbe és gőgbe burkolózott kereskedőt ábrázol, már a bécsi közönség is látta. — Hívtak a megnyitóra, de nem vesződöm én már ilyen hosszú utazással. Az udvar sarkába épített műhelyben érzi legjobban magát. Mint mondja; ma már csak a faragásnak él. — Hányszor megnézem én ezeket — mutat figuráira. — Örömöm telik bennük ... Török Erzsébet
