Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-11 / 59. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 11. E gy bölcs, aki egész életében egyenes ember módjára élt, és mindig szomorú jutalmat kapott becsületességéért, egyszer megelégelte ezt, és így szólt: — Az emberek disznók. Eladta hát minden vagyonát, vett egy lovat, egy szamarat, egy kutyát, egy ökröt és egy tyúkot, házat építtetett magának egy nagy hegy tetejére és odaköltözött. A bölcs nemcsak lángész volt. hanem egyedülálló akarattal is bírt. és a fejébe vette, hogy megtanítja beszélni az állatait. Hosszúhosszú éveken át kitartóan és türelmesen dolgozott. Vé- gülis szándéka sikerült: a ló, a kutya, a szamár, az ökör és a tyúk eljutott oda, hogy megértették a beszédet. A bölcs hálát adott az istennek a segítségért, és egy napon elhatározta, hogy végső próbának veti alá az öt állatot. A kertbe vitte, megölelte, megcsókolta őket, leGiovanni Guareschi: A jótevők sorsa keveredett a fűbe eléjük, és szelíd hangon faggatni kezdte őket. Először a szamárhoz fordult: — Ki vagy te? — kérdezte a bölcs a szamarat. — Ló — válaszolt a szamár magabiztos fölénnyel. — És te ki vagy? — kérdezte a bölcs az ökörtől. — Oroszlán — válaszolta az ökör vad arckifejezéssel. A bölcs a tyúkhoz fordult: — És te ki vagy? — kérdezte a bölcs a tyúkot. — Sas — válaszolta a tyúk a körmeit nyújtogatva. A bölcs a lóhoz fordult. — És te ki vagy? — kérdezte a bölcs a lovat. — Ember — válaszolta a ló. És hozzátette: — Hálás lennék, ha nem tegezne. Ha nem tévedek, nem árultunk eQV gyékényről. A bölcs elszomorodott, és könnybelábadt szemmel nézett a kutyára. — Szegény — mondta a kutya nyájasan, és egy csontot dobott elé. Aztán látva, hogy a bölcs tovább sír, hozzátette: — Ne törődj vele, hagyjuk ezt a hálátlan csőcseléket, én majd megtanítalak ugatni. Fordította: Angyal János Vlagyimir Poljakov: Hiszen még gyerek Csodálatosan szép délután volt. Elsétáltam a Puskin térig és leültem egy padra. A szökőkút körül gyerekek játszottak. Hatéves, piszeor- rú, mosolygós kislány —göndör' hajában rózsaszín szalag — nem messze tőlem önfeledten játszott a homokozóban, tetszetős formákat gyúrt össze homokból. Elhatároztam, megszólítom. — Mit csinálsz, kislány — kérdeztem tőle. — Szervezem a szabad időmet — hangzott a kislány válasza. — Ezt meg hogy csinálod? — Sütőipari termékeket állítok elő. Mellettünk épp akkor csattogott el egy kisfiú, kerekeken guruló, zöld játékmacskát húzott maga után. — Tetszik neked ez a Káromkodni tudni kell! Színhely egy kis francia falu. kedvelt kirándulóhely. A vonattal érkezőket általában Lacombe papa fogadja kétlo- vas konflisával. Monsieur La- combe-ot úgy ismerik a környéken, mint a káromkodás nagymesterét. Egy szép napon odalép hozzá egy fiatalember, és így szólt — Lacombe papa, húsz frankkal többet fizetek, csak most az egyszer ne káromkodjon. Értse meg, ott áll a menyasszonyom az anyjával... — Ne aggódjon, fiatal barátom, minden rendben lesz. A fiatalember felülteti a két hölgyet, a kocsis meglendíti ostorát és már-már a szokásos cifra káromkodást akarja kikanyarítani — de idejében eszébe jut a fiatalember kérése. A lovaknak pedig eközben eszük ágában sincs elindulni. — Gyii — húzza a szót bizonytalanul Lacombe papa, a lovak azonban meg sem moccannak. A kocsis megvakarja a tarkóját, gondolkodik egy sort, aztán lemászik a kocsiról. Odaballag a lovaihoz, és valamit súg előbb az egyiknek, aztán a másiknak a fülébe. A két jámbor átlát elégedetten bólogat •— aztán nekiindul. — Ugyan mit mondhatott neki? — kíváncsiskodik a lány. — Bizonyára alaposan lepocskondiázta őket — válaszol az anya. — Csak azt nem értem, hogy ez a hülye miért nem káromkodott amúgy jóízűen, ahogyan minden normális ember szokott. Franciából fordította: Gellért György Helyzetelemzés macska? — kérdeztem újra a kislányt. — Zöld macskák nincsenek, különben is a macskáknak végtagjaik vannak, nem pedig kerekeken gördülő futóművük. Ez nem a valóságnak megfelelő macska! — válaszolt a kislány. A fene tudja, miért, de kezdtem magam rosszul érezni. Elővettem hát a váz- latfüzetemeit, a ceruzámat, háztetők, házak kontúrjait próbáltam rajzolgatni. — A bácsi mit csinál? — kérdezte a kislány, amikor a hátam mögül előbukkant. — Rajzolok. — És mit? — Hát... házakat, háztetőket ... — És hol vannak a füstelvezető nyílások a tetőtérből, meg a nyílászáró szerkezetek? Ilyen házak, amilyeneket a bácsi rajzol, nincsenek. — Hogy te milyen szörnyű kifejezéseket használsz, te kislány! — szóltam, mert nem bírtam magam tovább türtőztetni. Aztán a pádon ülő asszonyság felé fordultam: — Hallott már maga ilyet? — Mit akar ettől a kislánytól barátocskám? —kérdezte az asszony. — Nem látja, hiszen még gyerek! Borzalommal gondoltam arra, mi lesz belőle, ha egyszer ő is felnő!? Fordította: Kiss György Mihály- Teljesítem három kívánságod, csak ne dobj vissza HEJ.HALfliZOK- Biztos, hogy ezt a fajtát szívesen vásárolják majd? Felkészülve v/t A 'v,//. '0/>' -l/^t,.xi//' .J//, A,/>/ A 'l ko A (/ vl/ó ' M//'- Apu, ide is nehéz a kishalaknak bejutni? enn a hegyen, erdő közepén, patak partján fekszik Felzer- géd, ez a kis... pontosabban: icipici község. Valamikor tizenhét ház állt benne. Most is épp annyi van, csakhogy ... A házak nagyobb fele, azaz kilenc már gazdát cserélt, mivel a helybéliek egymás után leköltöztek a komfortosabb Alzergéd nagyközségbe. Az ő házaikat megvásárolták a városiak, mert ugye. aki egy kicsit is ad magára, annak kell, hogy legyen parasztháza is. No, és ez a státuszszimbólum igazán nem került sokba. 30—40 ezerért már valódi, békebeli, zsúpfedeles vályogkéglit lehetett itt kapni. A fogalmazás pontos: lehetett. Két év óta ugyanis nem volt eladó ház — az idén tavaszig, amikor idősb Csikorgó Péter is hallgatott gyerekei hívó szavára, és elhatározta, hogy leköltözik Alzergédre. Csak előbb eladja a házát, legalább nem megy üres kézzel, visz vagy százezret. Bizonyos volt benne ugyanis, hogy ha azokért a vályogviskókért a pestiek megadták a negyvenet, az ő újonnan cserepezett, kívül-belül rendbehozott házáért legkevesebb százezret fog kapni. Kitette hát a táblát: Ez a ház eladó, és várta a vevőket, akik jöttek is. Az első számú érdeklődőtől százhúszezret kért, hogy legyen miből engedni, ha alkudnának. Ámde azok nem alkudtak. Fanyalogva körbejárták a házat, a szobába csak épp bekukkantotEz a ház eladó tak, és köszönték szépen, „majd még gondolkodunk rajta”. Péter bácsi értett a szóból, és a következő két vevőjelölttől már csak százezret kért, de azok sem alkudtak, azaz még csak nem is alkudtak. — Na jó, beérem nyolcvanezerrel — engedte lejjebb az árat idősb Csikorgó, majd: — Legyen hatvan, de egy fillérrel sem kevesebb. A tizedik érdeklődőtől már csak ötvenezret kért, de az sem alkudott. Erre aztán nagyon megdühödött az öreg: rongy ötvenet nem adnak az ő házáért, amikor három éve legalább negyvenet költött rá? Hát akkor inkább leszedi a cserepet a tetőről, fölszedi a parkettát, a búbos kemencéről lebontja a csempét, a plafonról a mestergerendákat takaró álmennyezetet, meg ezt, meg azt. azokért is kap harminc ezrest, a többit meg ott egye meg a fene. Másnap nekilátott a rombolásnak, hét végére meg is kopasztotta a házát. Ügy tervezte, hogy hétfőn kezdi hordani a holmit lefelé, Alzergédre. Vasárnap szépen összepakolt, s búcsúzóul kiült a kapu elé. Egyszer csak megállt előtte egy pesti autó. — Ez az az eladó ház? — kérdezte a pesti ember. — Már nem — bökte oda a pipája mellől az öreg. — Már elkelt? — Még nem, de ne törődjék vele az úr, nem eladó. — Hm! —i mondta a pesti, és bement az udvarra, körüljárta a házat, bekukucskált az ablakain, majd visszatérve összesúgott a feleségével, aztán a gazdához fordult: — ha mégis, én vevő lennék rá. — Hát jó — mosolygott a bajusza alatt az öreg, mert értette ő a tréfát: — Százötven ezresért a magáé. — Nem lesz az egy kicsit sok? — Legyen száznegyvennyolc — hunyorított Péter. — Száznegyvenötöt adok. Készpénzben! — szólt a pesti ember, és parolára nyújtotta a kezét. Idősb Csikorgó belecsapott. A vevő pedig boldogan megcsókolta a feleségét, és üdvözülten lihegte: — Földpadló, mestergerenda, sárral tapasztott kemence ... Originális! — és súgva: — Igazán bagóért kaptuk meg. Sólyom László
