Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-11 / 59. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 11. KÜLPOLITIKAI Nemcsak Vietnam A kínai vezetés meg­kezdte erőinek kivoná­sát Vietnamból. Három héten át véres harc dúlt egy nagyon sokat szenvedett or­szág földjén. Emberek tíz­ezrei estek egy nagyhatalmi soviniszta kormányzat bruta­litásának áldozatául. Most. hogy — állítólag — befejezéséhez közeledik nap­jaink egyik legvéresebb, leg- felháborítóbb agressziója, vi­lágszerte még hangosabban harsog a vádoló kérdés: miért? Voltaképpen milyen meggondolások alapján, mi­lyen célok elérésére küldte a világ legnépesebb országa hadosztályait szocialista szomszédja ellen? Sok vonat­kozásban még mindig sűrű a homály, a mozaikok — ma­guk a tények, valamint a kínai nyilatkozatok és cini­kus sugalmazások — azon­ban mégiscsak képpé állnak össze. Amit már biztosan tudhat a világ: a kínai szán­dékok mögött korántsem Vi­etnam — sőt, talán nem is elsősorban Vietnam — húzó­dott meg. Számos megfigyelő, bele­értve a szocialista országok­hoz nem éppen barátságosan viszonyuló nyugati kommen­tátorokat is — a következő­képpen látja ma a kínai mo­tívumot : Megtámadni Vietnamot, „büntetésről, megleckézte- tésről” szónokolni; ország­világ előtt bebizonyítani a kínai hadsereg „ellenállhatat­lan” erejét, rákényszeríteni a Szovjetuniót, hogy közvetle­nül bekapcsolódjék, ezzel rá­kényszeríteni Washingtont iaz ellencsapásra”. Magya­rul: Peking szándéka, mint erre a moszkvai Pravda is rámutatott, az volt, hogy az enyhülési folyamatot visszá­jára fordítsa, életveszélyes feszültséget, sőt, lehetőleg „meleg-háborút” provokáljon — méghozzá úgy. hogy e há­ború lángjánál Kína „nevető harmadikként” melegedhes­sék. Ezért értékelik a megfigye­lők nemcsak katonailag, ha­nem politikailag is teljes ku­darcnak a kínai akciót. Ezért keltett osztatlan elis­merést Leonyid Brezsnyev határozott, mégis higgadt vá­lasztási beszéde, amelyben bejelentette, hogy a kínai szándékokkal szöges ellentét­ben igenis küszöbön áll a SALT—II. tárgyalások sike­res befejezése. D z egyik legnagyobb ja­pán lap, az Aszahi Simbun a kínai beje­lentés nyomán megállapítja: „a kínai támadást vitatha­tatlan agresszióként bélye­gezte meg a világ”. Peking- nek számolnia kell e látvá­nyos kudarc legkomolyabb, hosszabb távú következmé­nyeivel: még szövetségesei is kénytelenek voltak felismer­ni, hogy Kína mai vezetői bármikor készek fegyverhez nyúlni, nemcsak most és nemcsak Vietnam ellen ... H. E. Nomzotközi munkásmozgalom II szakszervezeti egység útján Sztrájkok sorozata bénította meg Nagy-Britannia életét... Acélipari munkabeszüntetések Franciaországban... A „béke korszaka” után több iparág dolgozói szüntették be a mun­kát, béremelést és rövidebb munkaidőt követelve a Német Szövetségi Köztársaságban... A jelenlegi olasz belpolitikai vál­ság előidézői közt ott vannak a szakszervezetek, mivel el­utasították a kormány három­éves, úgynevezett gazdaságfej­lesztési tervét, s a többi kö­zött figyelmeztető sztrájkokkal adták tudtul véleményüket... I szolidaritás fegyvere A tőkés világ elhúzódó vál­ságának egyik figyelemre­méltó kísérőjelensége a mun- kabesaüntetés, a /szervezett dolgozók hagyományos fegy­vere: a sztrájk. Okai között ott szerepelnek a felsoroltak de — a válságra utalva — nem kevésbé jelentősek az elbocsátások ellen tiltakozó munkabeszüntetések, ame­lyeknek a szolidaritás, a munkájukat elvesztőkkel va­ló közösségvállalás ad külö­nösen értékes tartalmat. A nemzetközi sajtóban sok szó esik a szakszervezeti egység kérdéseiről mind nemzeti, mind pedig nem­zetközi síkon. Évek óta ta­pasztalható törekvés — kü­lönösen Európában — a nem­zeti keretek közt megvalósít­ható egység útjának keresé­se. E téren a legnagyobb eredményeket az olasz mun­kásszervezetek érték el. A kommunista orientációjú CGIL, a szocialista CISL és a kersztény UIL közös főta­nácsot alakított és a minden­kori kormánynak annak tu­datában kell gazdasági ter­mészetű, a munkavállalókat érintő döntéseit meghoznia, hogy egységes szakszervezeti álláspont lesz határozatára a válasz. Az olasz szakszerve­zetek — az ideológiai kü­lönbségeket háttérbe szorít­va azoknak az érdekeit he­lyezték előtérbe, akiket kép­viselnek: a bérből és fizetés­ből élő dolgozókét. Az olaszhoz hasonló szak- szervezeti egység másutt még nem született meg, bár biz­tató példákat már láthattunk másutt, így Franciaország­ban, Spanyolországban, az északi országokban is. A politikai enyhülés légkö­rének elterjedése, a Helsin­kiben aláírt záródokumen­tum ajánlásainak gyakorla­ti alkalmazása nem marad­hatott hatástalan a nemzet­közi szakszervezeti mozga­lomra sem. Bár igaz az, hogy az enyhülés, a békés egymás mellett élés útján már jó eredmények születtek az ál­lamközi érintkezésben, a szakszervezetek nehezebben, több tartózkodással léptek csak rá a közeledés útjára. Végül azonban bebizonyo­sodott, hogy van mit tanul­nunk egymástól, sok az olyan kérdés, amelyek megvitatá­sa csak együtt lehetséges, így lassacskán . kibontakoz­tak az akcióegység lehetősé- seinek távoli körvonalai is. Ami a nemzetközi szak­szervezeti kapcsolatok alaku­lását illeti, különösen konti­nensünkön könyvelhettünk el jelentős eredményeket az el­múlt években. Európát gya­korlatilag behálózzák a jól fejlődő, magas szintre emelt kétoldalú kapcsolatok, de közben fejlődtek a sokoldalú kontaktusok is. Az idén ősszel ismét talál­koznak Genf ben, a Nemzet­közi Munkaügyi Szervezet székhelyén az európai szak- szervezetek vezetői. Ezek a konferenciák immár rend­szeresek, s a különböző tár­sadalmi berendezkedésű or­szágokban működő szakszer­vezetek vezetői vesznek részt a találkozókon. Az előkészí­tés időszakában a magyar szakszervezetek vezetői is vállalkoztak a közeledés út­jának egyengetésére, a min­denki számára elfogadható kompromisszum kialakításá­ra. Ezeken a találkozókon azo­kat a kérdéseket helyezték előtérbe, amelyek mindenkit érdekelnek, amelyekkel kap­csolatban reális a remény a megállapodásra. Ilyenek pél­dául a munka humanizálásá­val, a munkások képzésével, a munkahelyi környezet biz­tonságával kapcsolatos kér­dések. Egyébként a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban egyre uralkodóbbá válik a nézet, amely szerint a nagy nemzetközi központok — a Szakszervezeti Világszövet­ség, a Szabad Szakszerveze­tek Nemzetközi Szövetsége, a Munka Világszövetsége — nem alkalmasak a nemzet­közi kapcsolatok koordinálá­sára. Főként azért, mert ér­dekeltségük több földrészre terjed ki, s nem utolsósorban a gazdasági fejlettség külön­böző foka akadályozza a szakszervezetek együttmű­ködését. Tény. hogy jobbak a tapasztalatok a regionális együttmunkálkodásban — akár Afrikára gondolunk, akár az arab világ szakszer­vezeti szövetségére, akár pe­dig a hetvenes években az európai kontinensen történ­tekre. Regionális együttműködés Nyugat-Európában létre­hozták az Európai Szakszer­vezeti Szövetséget brüsszeli székhellyel. Gyakorlatilag a Közös Piac országait tömö­rítő szövetséget alapítottak, amelynek hatóköre azonban már túlnőtt az EGK határain. Az ESZSZ létrejöttének ér­dekében mind az SZSZNSZ, mind pedig az MVSZ meg­szüntette európai regionális központját. Nyugati részről az elmúlt években többször említették meg szakszervezeti vezetők, hogy könnyebb lenne a párbeszéd folytatása, ha az európai szocialista or­szágok szakszervezetei is megalakítanák regionális központjukat. Thurzó Tibor Kínaiak Amerikában Mi ebből a felhőkarcoló-típusból szeretnénk rendelni... (Krasznaja Zvezda karikatúrája — KS) A POLITIZÁLÓ ISZLÁM Az iráni forradalom Khomeini ajatollah arcképe alatt, az iszlám köztársaság jelsza­vával győzött, mégis hiba lenne valamiféle fanatikus vallási tömegmozgalomként jel­lemezni. Amikor a síita főpap azt állítot­ta önmagáról, hogy a jogfosztott iráni nép követeléseinek a kifejezője, világossá tette, hogy nem vallási, hanem elsődlegesen po­litikai célok szolgálatába szegődött. S ezek a célok — a sah elűzése, a reakciós mo­narchia megdöntése, a köztársaság kikiál­tása, a nemzeti függetlenség helyreállítása — egyaránt támogatásra találtak a nem­zeti burzsoázia, a munkások, a parasztok és az értelmiségiek soraiban. Most viszont némi meglepetéssel tapasz­talja a világ, hogy röviddel a forradalom győzelme után repedések támadtak az irá­ni forradalom homogénnek vélt tömbjén, s kiélezett viták folynak az új Irán arcula­táról, a politikai-társadalmi változások irányáról és mélységéről. Imádkozok tömege egy kairói mecsetnél Vannak, akik iszlám köz­társaság helyett demokrati­kus köztársaságot akarnak; mások holmi tisztogatás és átszervezés helyett a császár ri hadsereg feloszlatását, egy népi hadsereg létrehozását követelik; a nemzeti bur­zsoázia érdekeit képviselő Bazargan-kormánnyal szem­ben mind erőteljesebben hal­latja szavát a dolgozó osztá­lyok felemelkedéséért, a munkások, parasztok jogai­nak radikális kiterjesztéséért küzdő baloldal. AZ ELSŰ IMÁM Ezzel a belső harccal, amely egyúttal a hatalom birtok­lásáért folyik, függ össze a forradalom szemmellátható megtorpanása. Khomeini aja- tollah, aki másfél évtizedet töltött külföldi száműzetés­ben, csak most kezdi fel­mérni Irán valóságos helyze­tét, s megrettenve az irány­zatok és törekvések sokféle­ségétől. kísérletet tesz a for­radalmi folyamat lefékezésé­re, egy irányba terelésére. A szerinte nyugati ízű demok­ráciát elvetve, a színtiszta iszlám köztársaságért száll síkra, amelyben Mohamed próféta törvényei, hagyomá­nyai érvényesülnek; megtilt­ja a külföldről importált, „tisztátalannak” minősített fagyasztott hús fogyasztását, s elrendeli a készletek meg­semmisítését. Amikor Khomeinitől meg­kérdezték, hogy hajlandó-e elvileg megosztani a hatalmat a marxistákkal, akik együtt küzdöttek vele a sah ellen, a síita főpap így válaszolt: „Kormányszinten semmilyen lehetőséget nem látok a ve­lük való együttműködésre, de természetesen szabadon kéDviselhetik a saját nézetei­ket és meggyőződésüket.” Az iráni kommunisták pártja, a Tudeh támogatta és támo­gatja a Khomeini vezetésé­vel kibontakozott forradal­mi mozgalmat, de hosszabb távon számot vet az együtt­működés korlátáival is. Az Iránban túlsúlyban levő síita felekezet mindig haladó erőt képviselt az iszlámon belül, az ellenzékiség. a forradalmiság szellemét tes­tesítette meg. A síiták első imámjuktól, Alitól kezdve szembeálltak a mindenkori hatalommal, anyagilag és po­litikailag is függetlenek vol­tak tőle. ellentétben a szun­nitákkal, akik azonosultak a világi hatalommal. annak függőségben tartott kiszolgá­lóivá, védelmezőivé szegőd­tek, összhangban azzal a ha­gyománnyal, hogy a vallás­alapító Mohamed próféta egv személyben az arab törzs- szövetség első vallási és vilá­gi feje volt. A harcoló iszlám rene­szánszáról cikkező nyugati sajtó előszeretettel veszi egy kalap alá a síitákat és a szunnitákat, azzal vádolva Khomeinit. hogy vissza akar­ja vinni Iránt a középkorba. Ilyesmiről természetesen szó sincs, de még ha akarná, ak­kor sem tehetné, mert az irá­ni forradalomban a vallás­nál hatalmasább politikai­társadalmi erők vannak je­len. A forradalom kimenete­lét végsősoron ezeknek az erőknek az összecsapása vagy kompromisszuma dönti el. 800 MILLIÓ HÍVÓ Hogy mikor játszik hala­dó. mikor retrográd szerepet a politizáló iszlám, az ko­ronként és országonként vál­tozik. A 800 millió hívőt számláló iszlám világában, amely az Atlanti-óceántól a Fülöp-szigetekig terjed, épp­úgy fellelhető a feudális mo­narchia, a felvilágosult ab­szolutizmus, mint a polgári demokratikus többpártrend­szer, a reakciós katonai dik­tatúra vagy a szocialista irányzatú népi demokrácia. Ziaul Hak pakisztáni tábor­nok-elnök például úgy véli megszilárdíthatónak ingatag rendszerét, ha a polgári libe­rális ellenzék likvidálásával párhuzamosan visszaállítja az iszlám valóban középkori törvényeit (így a házasság­törők nyilvános megkövezé- sét), amelyek Szaúd-Arábiá­ban mindmáig töretlenül fennmaradtak. A szaúd-ará- biai uralkodó — Mekka és Medina, a mohamedán za­rándokhelyek őrzőjeként — bármikor, bárkivel hajlandó szövetségre lépni az iszlám világát fenyegető „kommu­nista, ateista veszedelemmel” szemben. Hasonló összefogás­ra hív fel a kairói Al-Azhar mecset-egyetem főimámja is. A líbiai Kadhafi kedvenc elmélete szerint a harmadik világban a fejlődés legfőbb mozgatórugója a nacionaliz­mus és a vallás. Az angol, francia és az olasz gyarmat- birodalom ellen küzdő fel­szabadító mozgalmakban csakugyan egyesült, együtt hatott ez a két tényező. Ké­sőbb azonban, a szükségsze­rűen elkövetkezett haladó társadalmi átalakulások ide­jén, sokhelyütt összeütközés­be kerültek egymással a ha­ladó reformokat megvalósí­tó politikai erők és a túlha­ladott társadalmi viszonyo­kat, erkölcsi és jogszokásokat védelmező konzervatív vallá­si csoportok. MODERNIZÁLÁS Az iszlám eleve államval­lásként keletkezett, s a mo­hamedán többségű országok­ban jobbára ma is állam­vallás, törvényeit a jogalko­tás forrásának tekintik. A haladó rendszerek azonban inkább a társadalmi szükség­letekhez, mintsem a vallási előírásokhoz igazodnak. Az algériai, a líbiai, a dél-jeme­ni vagy az afganisztáni gaz­dasági, szociális, kultui'ális reformok nemcsak hogy túl­lépnek az iszlám korlátain. hanem sok tekintetben ellen­tétesek is a vallási előírások­kal. A földosztást, az álla­mosítást, a családvédelmet, a női egyenjogúság bevezeté­sét, a többnejűség megtiltá­sát, az egyoldalú válási lehe­tőség megszüntetését, a tár­sadalombiztosítást maga az élet, a feltartóztathatatlan társadalmi fejlődés hozta magával. Más szóval a modernizá­lás, amely ellen egyes mo­hamedán országokban oly elszántan ágálnak a hagyo­mányok őrei. A modernizá­lást azonban sokhelyütt ösz- szetévesztik még az alkohol, az amerikai filmek, az éüeli mulatók megjelenésével, a nyugati divat majmolásával. Szaúd-Arábiában és az arab emirátusokban szigorúan tilt­ják a nyugati dekadencia eme „erkölcstelen” megnyil­vánulásait, de cseppet sem tartják erkölcstelennek, hogy amíg egy szűk réteg félelme­tes vagyonokat halmoz fel a kőolajbevételekből, addig a lakosság zöme általános el­maradottságban, jobbágyi ki­szolgáltatottságban él. Ugyan­akkor Líbiában, ahol szintén tiltják az alkoholfogyasztást és á nyugatról importált er­kölcstelenséget, valóban a néptömegek gazdasági, szo­ciális, kulturális felemelésé­re fordítják az olajdollárok millióit. ELLENTMONDÁSOK Az iszlám értelmezése, gya­korlati alkalmazása tehát rendkívül ellentmondásos. Az elmaradott tömegek vallási érzékenységét természetesen sehol, a népnek oly sokat nyújtó haladó rendszerekben sem lehet figyelmen kívül hagyni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vallásos tö­megek igénylik, elfogadják, támogatják az érdekeiket szolgáló reformokat, sőt. — mint Afganisztánban — imádkoznak is a megvalósu­lásukért. Ha az iráni példa ijesztően hatott Szaúd-Arábiára, az arab emirátusokra és más reakciós mohamedán orszá­gokra, az éppen azt bizo­nyítja. hogy az igazhitű mo­hamedánok tömegei mielőbb ki akarnak emelkedni abból az elmaradottságból, amely­ben a vallási reakcióval ösz- szefonódott konzervatív ural-' kodók. kormányok tartják őket. S Irán — a maga el­lentmondásos módján — csakugyan megmutatta a ki­vezető utat. Böcz Sándor összeállította: Hájos László

Next

/
Thumbnails
Contents