Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-06 / 54. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 6. Ahol kevés a szakkör Az okok mólyen gyökereznek A különböző felmérések, országos statisztikák tanúsítják. hogy a művelődési otthonok többségében — rendszerint nem is egy — szakkör működik. Az országban többezer van. Szolnok megyében is meghaladja számuk a százat. Megyénk szakköri mozgalmát sok tekintetben országos jó példaként szokták emlegetni a közművelődési szakemberek. Elégedettségre még sincs ok. Ha a szakkörökről beszélünk — egy társadalmi jelentőségű művelődési mozgalomról van szó, amelynek a közvetlen ismeretterjesztésen túl az ember életének megannyi mozzanatában — a pályaválasztástól a közösségi élményekig — szerepe van. A statisztikák tükrében nem mutat rosszul a megye szakköri mozgalma. Ha azonban a szakkörök földrajzi megoszlásán végigtekintünk, jócskán találhatunk „féhér foltokat” Szolnok megye térképén. Mezőtúron, Jászberényben, a Jászság néhány községében sok a szakkör, míg a tiszafüredi és a kunszentmártoni járásban nagyon kevés, összehasonlítással kifejezve: a jászberényi járásban — a legfrissebb statisztikai adatok szerint — több szakköri tag van, mint a kunszentmártoni és a tiszafüredi járásban együttvéve. Legrosszabb a helyzet a kunszentmártoni járásban. Mindössze kilenc működő szakkörről lehetett számot adni 1978 végén, ezeknek ösz- szesen 285 tagjuk van. Különösen kevés ez, ha hozzátesz- szük, hogy a járás területén 13 művelődési otthon működik, s a településeken 23 főhivatású közművelődési dolgozó áll alkalmazásban. A kunszentmártoni köz- művelődési szakemberek nem tartják lehangolónak a helyzetet. Smuta Kálmánná, a járási hivatal főelőadója egy frissen elkészült jelentést mutat, amely szerint: — 1976-ban Kunszentmár- tonban egyetlen szakkör sem működött. Most öt szakkört tart fenn a járási művelődési központ. Ezek: két bar- kács-modellező, továbbá honismereti, kertbarát és fotó szakkör. Friss szervezésű csoportok ezek — tegyük hozzá. A járásra „kisugárzó”, módszertani hatásuk egyelőre nincs. De vajon lehet-e? Balajti Istvánná, a művelődési központ igazgatója szerint: — Közvetlenül aligha. Sem a személyi, sem az anyagi feltételei nincsenek meg annak, hogy a járás intézményei eszközigényes szakköröket indítsanak. Bár ha az iskolák és a közművelődési intézmények között szorosabb lenne a kapcsolat, néhány szakkörtípust — például modellező, barkács. továbbá tantárgyi szakkörök — meg lehetne honosítani. A „meghonosodás” közvetlen akadálya tehát a kapcsolat hiánya. Nemcsak ezen múlik. 1977-ben a járás művelődési otthon jellegű intézményei összesen 1 319 000 forint állami támogatást kaptak, alig valamivel több ez, mint egy jól működő nagyközségi művelődési ház éves költségvetése. A termelőszövetkezetek elsősorban a pávaköri mozgalmat támogatják, az áfészek a néptáncot. Külön „mecénást” nagyon nehéz találni — legalábbis a kis falvakban — a szakköröknek. * A tartós művelődési közösségek létrehozásához — a fentebb említetteken kívül — kellene az is, hogy a köz- művelődési intézményekben ne legyen fluktuáció. Sajnos, a Tiszazug e táján ez idő tájt is gyakori jelenség a személycsere. A járási művelődési központ „már” több mint egy éve nagyjából változatlan személyi állománynyal működik — s máris szakkörök alakulásában mutatkozik meg, hogy „van gazdája a háznak”. Megjegyezzük, csak a stílusosan, átgondoltan, szervezetten irányított, „menedzselt” intézmények képesek fenntartani szakköröket, — egyáltalán — bármilyen művelődő közösséget. Tehát Kunszentmárton esetében sem beszélhetünk előrelépésről; a tartós eredményességhez biztos anyagi és szakmai háttér szükséges, s ha arra gondolunk, hogy ifjúsági klubot — a tervek, célkitűzések ellenére — nem sikerült a kunszentmártoni népművelőknek ezideig létrehozni, akkor a „biztos háttér” léte egyelőre nem adott még. Hogyan, mi módon szerveztek s működtetnek csillagászati szakkört az egyik, audiovizuális szakkört a másik jászsági falusi intézményben? Mezőtúron hogyan tudták a nagyjából azonos érdeklődésű és nyitottságú embereket szakkörökbe szervezni? A módszerek, a háttér ismertek, a tapasztalatok átvehetők. Sz. J.. Változatos műsor — magas színvonal A diáknapok kórusbemutatói Szolnokon A kunszentmártoni József Attila Gimnázium énekkara a pódiumon Kórusmuzsikától volt hangos vasárnap a szolnoki Ti- szaparti Gimnázium és a szomszéd intézmény, a Vegyipari Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskola. Egy időben zajlott le a rádió „Éneklő ifjúság” mozgalmának megyei díszhangversenye, valamint az országos diáknapokra benevezett énekkarok megyei döntője. Tizenöt kórus állt pódiumra a Tiszaparti Gimnáziumban a rádió versenyén. A zsűri és a közönség nagyszerű produkciókat hallhatott. A komoly szakmai tudást igénylő műveket színvonalas előadásban szólaltatták meg az ifjú dalosok. A régi, már klasszikussá vált kórusdarabok mellett kitűnő tolmácsolásban csendültek fel Kodály, Bartók és Bárdos Lajosi művei is. A rendkívül m'vós versenyen a zsűri az aranyérem mellett az „Év kórusa” díjjal jutalmazta a szolnoki Tiszaparti Gimnázium, a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium, valamint a tisza- földvári Hajnóczy József Gimnázium és Szakközépiskola együttesét. Nívódíjas lett — az arany oklevél mellett — a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskola és a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola kórusa. A szolnoki Szamuely Tibor Szakközépiskola együttese az ezüst oklevél mellett magáénak tudhatja a megyeszékhely KlSZ-bizottsá- gának nívódíját. A Vegyipari Finommechanikai és Műszeripari Szak- középiskolában a diáknapok megyei döntőjén tizennégy kórus mutatta be műsorát. A fellépő együttesek bebizonyították, hogy Szolnok megye kórusmozgalma méltán szerzett elismerést magának. Az együttesek nagy lelkesedéssel, átéléssel adták elő a kórusműveket. A versenyen nyújtott teljesítményéért arany oklevéllel jutalmazta a zsűri a mezőtúri Ifjú munkás énekkart, a karcagi Gábor Áron Gimnázium kamarakórusát, a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium együttesét és a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium énekkarát. Hat együttes kapott ezüst, négy pedig bronz oklevelet. Képek a Tanácsköztársaságról Kiállítás a jászberényi könyvtárban A Magyar Tanácsköztársaság közelgő 60. évfordulója alkalmából ismert grafikus- művészek vállalkoztak arra, hogy egy-egy, nagy példány- számban sokszorosítható rézkarcon idézzék fel történelmünk e 133 napjának jelentősebb eseményeit. A Képcsarnok Vállalat kiadásában megjelent — s a könyvtárban március hónapban megtekinthető — sorozat fölülmúlja a tíz évvel ezelőtt kiadott hasonló tematikus ösz- szeállítást. Egyrészt nagyobb lett a képek mérete, másrészt a szinte egységesen sötét tónusú lapok helyett színes, a művészek sajátos kifejező eszközeit, stílusát szabadabban felvonultató alkotásokat tekinthetünk meg. Sulyok Gabriella és Molnár Gabriella például a groteszk elemek hangsúlyozásával teremt meghitt hangulatot a május elsejei felvonulás vagy a gödöllői kastélyparkban nyaraló munkásgyermekek ábrázolásakor. Szemethy Imre a Tanácsköztársaság zenei direktóriumát bemutató rézkarcán a kép szélén elhelyezett játékos figurák, korabeli autók, repülőgépek, lemezjátszó vázlatszerű felsorolásával oldja fel a hagyományos portréábrázolás szigorúbb kereteit. A kor ismert személyiségeit ábrázoló lapok közül egyébként kiemelkedik Kovács Tamás pontozásos eljárással készült Móricz Zsigmond egy somogyi termelőszövetkezetben című grafikája. Stettner Béla rézkarca (Munkászászlóaljak az egykori Andrássy úton) rendkívüli mozgalmasságával, a katonákat szemlélő, ünneplő tömeg dinamikus ábrázolásával kelt feltűnést. A könyvtár lépcsőfordulójában elhelyezett grafikai sorozat megtekintése óhatatlanul az emeleten található propagandista klubhelyiségbe invitálja a látogatót. Az itt megtekinthető ötletes „asztali tárlat” kapcsolódik a grafikai kiállításhoz. Az asztalokra helyezett üveglapok alatt a Tanácsköztársaság plakátjai, korabeli iratmásolatok — például az 1919. június 23-án elfogadott alkotmány szövegét, helyi vonatkozású dokumentumokat — tanulmányozhat az érdeklődő. A. A. Kettesben E méltán népszerű sorozat legutóbbi — múlt heti hétfői — adásában Darvas Ivánnal, népszerű színészünkkel beszélgetett Szilágyi János. Vélhettük, nem lesz különösebben nehéz dolga, hiszen a színészekben eredendően él a megnyilatkozása vágya, s Darvas Iván nemcsak kitűnő művész, de élete eseményekben, fordulatokban is gazdag, lesz tehát miről beszélgetniük. Hogy mégis a Kettesben eddigi feltehetően legizzasztóbb egy óráját élte végig a riporter — és a hallgató is? Mert Darvas Iván azon túl, hogy minden szavát alaposan megfontolta, minden mondatát szikár, fegyelmezett formába öntötte, mindvégig három lépésnyi távolságra maradt, amikor Szilágyi a legszemélyesebbek, a belső vágyak és a szubjektív okok és rezonanciák felől kérdezett. Nem titkolózott, nem bújkált, de nem vállalta az exhibicionista pózt sem, hogy érzéseit és sejtéseit hosszan áradó mondatokba kényszerítse, hogy személyisége megfejtéséhez maga adjon természetszerűleg elfogult kulcsot. E viszonylagos zárkózottság persze nem valamiféle misztikus magá- bafordulásként volt érzékelhető, hanem azt jelezte, hogy az embernek vannak olyan dolgai, amelyeket önmagában kell — legalábbis először — elrendeznie, értelmeznie, megfogalmaznia. Talán a fentiek miatt is mondhatjuk, hogy a Kettesben ezzel az adásával érett férfi korába lépett. Gyermekkori botlásai. pubertáskori zavarai minden tapasztalatával felvértezve elkötelezett, felelősen gondolkodó, az értékek között eligazodni segítő műsor lett, immár véglegesen. A Boros János szerkesztette Szivárvány most az utcát írta, illetve azokról a dolgokról, dolgainkról kívánt szólni, amelyek az utcával vannak kapcsolatban, amelyekkel ott találkozhatunk. Vélvén — helyesen —, hogy az életünk egyik jelentős színtere, tehát amit ott tapasztalunk, amit ott lát és hall meg a riporter, az szintén bennünket érdeklő. Ügy tűnik azonban, hogy mindezt csak addig tartotta szem előtt a szerkesztő és a riporterek, amíg elhatározták, hogy mi is lesz soros műsoruk összefogó témája. Mert amit végül is hallottunk — elnézést a társításért — túlságosan is „utcaira” sikerült. — sk — EdUjey Mister MacAreck FORDÍTOTTA: | |V| BÁBA MIHÁLY 36, ______ K ét nappal később Char- bonneau jogtanácsos telefonon értesítette a négy urat, hogy délután öt órára várja őket az irodájában „ama kellemetlen incidens ügyében”. Pontosan megjelentek. Az ügyvéd elmondotta, hogy MacAreck felhatalmazta őt az eljárás lebonyolítására. Szégyenkezve tárta a rendőrök elé az orvosok igazolását a súlyos testi sértésről, mert mint francia, ő is roppant sajnálta, hogy a látlelet igazolta megbízója állítását amit nem akart elhinni. Megbízója jelentést tett a követnek, aki hamarosan jegyzéket nyújt át a kormánynak ebben az ügyben. Közölte azt is, hogy sikerült rábeszélnie MacAreck urat hogy ezzel várjon, vonja vissza és próbáljon megbo- csájtani a felelőtlen embereknek. Végülis engedett. Ezután elmondotta, hogy MacAreck úr mindössze ötszázezer új frankot kér rekom- penzálásként. Meghatalmazása van, hogy ha ma megegyeznek, akkor telefonál a követnek, hogy a jegyzéket ne továbbítsa. — Természetesen, ehhez még az én honoráriumomat is hozzá kell számítani — mondta az ügyvéd. — Nem többet, mint ötvenezer frankot. — De hiszen ez rettenetes. Honnan vegyünk ennyi pénzt? Több mint százezer dollár — siránkoztak. — Kérem, akkor bírósági útra tereljük az ügyet. Hatalommal való visszaélés, jogtalan bebörtönzés, hamis feljelentés és így tovább, akárhogyan is forgatom a jogszabályokat, börtön és pénzbüntetés jár ezért, sőt ennek az összegnek kétszeresét kérheti mister MacAreck, mivel, mint üzletember szombattól szerda reggelig rendkívül nagy üzleteket bonyolíthatott volna le, és így komoly kár érte, amit önöknek meg kell fizetni. — Inkább fizetünk, ügyvéd úr — mondták a kereskedők. — Még mindig ... Különben az az amerikai megmondta nekem, hogy megfizetek a feljelentésért, csak akkor nem gondoltam, hogy ilyen hamar, és ilyen sokat — siránkozott. Az ügyvéd megjegyezte: — Természetesen, a rendőrség visszaadja ügyfelem csekk-könyvét és a kocsi papírjait. — Holnap reggel elküldöm — mondta a rendőrfőnök. — És a pénzt befizetik MacAreck úr számlájára a Crédit Lyonnais bankba — folytatta az ügyvéd. — Mivel tudtam, hogy önöknek nehézségeik lehetnek a készpénzzel, megegyeztem a bankkal, hogy meghatározott időre váltót fogad el önöktől és kliensemnek készpénzben fizetik le az összeget. — De a Mercedest elvihetem — jegyezte meg a kereskedő. — A Mercedest az ügyfelem legálisan vette meg, a további eseményekért ön felelős. Csak úgy tudtam ilyen lojális megegyezésre késztetni MacAreck urat, hogy érdek nélkül megtarthatja a kocsit. Önöknek is jó lesz tanulságként. Ügyfelem beleegyezett abba a javaslatomba is, hogy holnap reggel elküldi a szálloda sofőrjét a rendőrségre; aki átveszi a kocsit és a szállodához viszi. A négy úr ámulatban volt még mindig, egyetlen szót sem tudtak ejteni tiltakozásképpen. Másnap reggel elutaztam Szczecinből. Megpróbáltam í ábeszélnii barátomat, Henryk Makareket, hogy jöjjön velem Varsóba. Nem jött. Még valami dolga volt. Biztosan a Képzőművészeti Főiskola szép hallgatónőjével van randevúja. Megbeszéltük, ha Varsóba érkezik, azonnal felhív. Eltelt két hét. Végre megpillantottam a Marszalkows- ka utcán a Mercedest. Este már csöngött is a telefon. A barátom volt. Az Európa szállóban lakott. Másnap meghívott ebédre. Henio nagyszerű hangulatban volt. Elmesélte, hogy két hétig csatangolt a tengerparton a Képzőművészeti Főiskola szép hallgatónőjével. — Tudod — mondta, — amikor elköszönt tőlem Szczecinben, szegényke sírva fakadt. — Gondolom — bólintottam. — Hány dollárba került ez a kellemes együttlét? — Cinikus vagy. Nagyszerű kislány, nem érdekből tette. Mennyit kellett kérlelnem, hogy fogadjon el tőlem száz dollárt, és vegyen magának érte valami szép kis emléket. — Olyan kedves és érdek nélküli! — Európában ti rettenetesen gúnyosak vagytok. Senki sem hisz a tiszta szerelemben és az érdek nélküli barátságban. — Legalábbis nem egy húszéves lány és egy ötven éves férfi között — vetettem oda. — Biztosíthatlak, hogy igazságtalanul vádolod. Az a néhányszáz dollár, amit rá- kényszerítettem, jár neki, mint provízió. — Milyen provízió? Miért? — A jó üzletért, amit csináltam. Emlékszel, említettem neked, hogy minden országban muszáj valami jó üzletet csinálnom, hogy legalább az ott-tartózkodás költségeit megkeressem. Akkor névettél, hogy igen, ahol lehet, de Lengyelországban nem sikerül. Ebéd után bebizonyítom neked, hogy tévedtél. Kerestem, méghozzá sokat. — A cári koronából való briliánst vettél? Henio felnevetett. — Nem mondhatom, hogy magasra értékelsz. Te valóban azt gondolod, hogy engem olyan könnyen át lehet ejteni? Ebéd után mindent elmondok, és megmutatok. Egyelőre lássunk az ebédhez. Kellemes hangulatban költöttük el az ebédet. Amikor a pincér kávét javasolt, Henio kérte, hogy vitesse fel a szobájába. Amikor felmentünk, Henio megvárta, hogy a pincér előkészítsen mindent az asztalra. Csak akkor vette elő a szekrényből a , különféle jobbnál jobb italokat. Végülis kíváncsiságom felülkerekedett és megkérdeztem: — Milyen üzletet csináltál, kedves óhazádban? — Rögtön meglátod. — Henio felállt, zsebéből kulcsokat halászott elő és kinyitotta az egyik nagy bőröndöt, kivett belőle egy irhabőrbe csomagolt lapos, négy- szögletes tárgyat. Odament az ajtóhoz, ráfordította a kulcsot és csak aztán bontotta ki. Egy keret nélküli képet láttam a kezében. A vászon sötét volt, a kép is megfeketedett az öregségtől. A „keresztről levételt” ábrázolta. — Mi ez? (Folytatjuk)
