Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-04 / 53. szám
1979. március 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Ha kézilabdázni kerekedne kedve... Fórumon vetítünk részt a közelmúltban. A szolnoki Ságvári körúti Általános Iskola úttörőinek felkérésére néhány kollégám társaságában mindenféle rázós kérdésre felkészülve ültünk a pajtás-fórum asztalánál, bízva abban, hogy nem állítanak megoldhatatlan feladat elé a gyerekek. Egyszer csak felállt egy kislány és megkérdezte: „Tessék mondani, hol lehet Szolnokon versenyszerűen kézilabdázni?” Első hallásra szinte mosolyogtatónak tűnt a kérdés, häszen a megyeszékhelyen ez nem lehet probléma. Az iskolákban az egyik sikersportág a „kézi” — már ami a közkedveltséget illeti — meg aztán ahány spar- takiád, annyi tucatnyi amatőr asszony-lánycsapat lép pályára. , • Igaz lenne? Nappal a százezres lélekszámot közelítő Szolnokon nincs hat olyan játékos, aki ezt a népszerű sportágat méltón reprezentálná? A válaszért Palotási Pálhoz, a megyei kézilabda szakszövetség vezetőjéhez kellett fordulni'. A jelent illetően túl sok derűset ő sem tudott mondani. Az MTE valóban összevonta a Traktort, a Spartacus! és a Kereskedelmi Szakközépiskola csapatait, majd — a szakvezető szavaival élve — együtt tönkre tette őket. Most a Spartacusnái elölről kezdik. Nagy Sándor edző irányításával rövidesen a tiszaiigeti pályák egyikén éledezik az egyesület kézilabda-élete. Persze szinte a nulláról indulnak: az egészségügyi szakközépiskolából már hat lányt sikerült megnyerni az ügynek, de folyik a toborzás a kereskedelmi szak- középiskolában és a Verseghy gimnázium testnevelői is felajánlották segítségüket. Az MTE egykori csapatából is maradt hírmondónak néhány lány. Egyszóval rövidesen lesz talán Szolnoknak egyetlen versenyképes csapata. Csodát nem lehet tőlük várni, aligha terem számukra annyi babér, mint a néhány száz lakosú Jászivány lányainak, akik néhány évvel ezelőtt a megyei bajnoki címre aspiráltak. Dehát pár év múlva akár már az NB II-ben is szerepelhet ismét a szolnoki csapat. Hát ez van kedves kislány. A Spartacus nagy-nagy jó szándékkal kapott egy halódó sportág után, de hogy miként jutott ilyen mélypontra Szolnokon a női kézilabda, erre az illetékes sportvezetők tudnának válaszolni. Esetleg egy újabb fórumon. — Pb — Súlyemelő Duna Kupa Tegnap már délelőttől folytatták . Tatabányán a súlyemelő Duna Kupa küzdelmeit. A műsorban ekkor a 75 és a 82,5 kilós súlycsoportban nevezett versenyzők léptek porondra. Az újabb két súlycsoportban nem szűntek meg a magyar diadalok, Mandzsák és Stark is fölényesen győzött a súlycsoportjában. Ezzel a magyarok előnye a nagy ve- télytárs Bulgária előtt már 19 pontra nőtt. Eredmények: 75 kg. 1. Mandzsák (magyar) 320 kg (147,5, 172,5), 2. Dimitrov (bolgár) 292,5 (125, 167,5), 3. Cihla (csehszlovák) 292,5 (132,5, 160). 82,5 kg: 1. Stark (magyar) 352,5 (157,5 195), 2. Bergmann (nyugatnémet) 322,5 (135, 187,5), 3. Bajraktanov (bolgár) 320 (140, 180). Versenyen kívül Orvos (magyar) 337,5 (147,5, 190). Hat súlycsoport után a Duna Kupa forduló állása: 1. Magyar- ország 48, 2—3. Bulgária és Románia 29—29 ponttal. Neveljetek belőle birkózót Szerényen éldegél egy sportág Karcagon Az utóbbi időben elég keveset hallottunk a valamikor szebb időket megélt karcagi birkózókról. Már-már arra gondoltunk, hogy megszűnt a szakosztály — ám amikor kedden késő este beléptünk a Kálvin út 9. számú általános iskola tornatermébe, és megláttuk a harminc lelkes gyerkőcöt, amint buzgón végezték az edzők által összeállított gyakorlatokat, megváltozott a véleményünk. — Karcagon mindig volt, jelenleg is van és a jövőben is lesz birkózóélet — oszlatta el töprengésünket Kiss György vezető edző. — Csak- hát egyszer magasabban voltunk — máskor viszont kevesebbet hallattunk magunkról. Négy évvel ezelőtt összejött egy zömmel úttörőkből álló korosztály: talán akkor mozgalmasabb élet volt a szakosztályban, de az eredmények nem voltak jobbak a mostaninál. A vezető edző, aki korábban maga is az egyesület versenyzője volt. hét éve irányítja az edzéseket. Régebben az Arany János úti iskolában tréningeztek, két éve költöztek a jelenlegi helyre. A feltételek adottak: az idei költségvetésük például 62 ezer forint. Tavaly is jártak rendszeresen versenyekre. s az idei évben is beiktattak 45 különböző versenyt. — Valamit ezért nem értünk: mi az oka annak, hogy nincs folyamatos utánpótlás, nem alakul ki állandó, erős törzsgárda? — Ez elsősorban a teremgondokra vezethető vissza — válaszolta Kiss György. — Sajnos, csak késő este áll rendelkezésünkre a tornaterem. Az edzésre járó serdülőkorú fiatalok korán elmennek, hiszen télen sötétben érnék haza, így keveset tudnak gyakorolni. Aztán az is hátrány, hogy a szőnyeget minden edzésen ki kell vinni, utána pedig visszarakni a helyére. A beszélgetéskor kiderült, hogy az edzők Karcagon sincsenek könnyű helyzetben. Szakosztály vezetés van ugyan, de minden adminisztrációs és egyéb teendő az edzőre hárul. Hajdan kisebb torzsalkodások is gátolták a fejlődést, de ez már a múlté. A jövő egészen mást ígér. — Amint már említettem, az idei év sikeresnek ígérkezik: felnőtt, junior, ifjúsági, serdülő és úttörő korú versenyzők, mintegy negyvenen járnak edzésre. Tervünk, hogy a felnőtt korban levő Tőkés Sándor a tavalyi harmadosztályú minősítés után az idén másodosztályú legyen. Az ifjúságiaknál egy bronzjelvény megszerzését szeretnénk. Az úttörő olimpiára legalább hét versenyző nevezését tűztük ki célul. Ki akarunk lépni szűkebb pátriárkánkból is. ennek érdekében közös edzéseket tervezünk a törökszentmiklósi- akkal. A mostani kilenc-tíz évesekből igyekszünk jó versenyzőket nevelni. Előfordult. hogy a szülő kézenfogva hozta a fiát, s azt kérte, neveljünk belőle birkózót: úgy érzem, ezekből a srácokból lesz majd a jó csapat. (pataki) Sípszó előtt A Szolnoki MÁV ma a Kazincbarcikai Vegyész együttesét fogadja a Véső utcában. A kék-fehérek ősszel 6:0 arányú vereséget szenvedtek a Vegyész otthonában, s az erőviszonyokat tekintve az esélyek ma is a vendégek mellett szólnak. Ennek ellenére bizakodó a hangulat a vasutasok háza táján. A hétközi Nagykőrösön lejátszott előkészületi mérkőzésen időnként már kielégítően játszott a csapat, s ami biztató, az adódó helyzetek egész sorát értékesítették. Az edzéseken Árvái István módszertani előadó és Földesi János technikai vezető nyújtott segítséget Himernek. A csapat- rész-foglalkozásokon elsősorban a támadók és a középpályások kapura lövő gyakorlatára fordítottak nagyobb gondot. Az elmúlt vasárnapi keretben mindössze egy helyen lesz kényszercsere: Ágh helyére, aki egyhetes eltiltást kapott, Juhász kerül. Az MTE Sajószentpéteren a Borsodi Bányász csapatával mérkőzik. A Bányászegyüttes nem képvisel különösebb játékerőt, hazai pályán azonban elért egy-két figyelemre méltó eredményt (Kazincbarcika 2:1, Eger 3:3) ami intő jel lehet a szolnokiak számára is. A nagyobb játéktudás természetesen a piros-feketék mellett szól', és idegenben is ők a mérkőzés esélyesei. Bizakodással tekintenek a mérkőzés elé annál is inkább, mivel a hétköznapi edzőmérkőzésen a KTE ellen jó formában játszottak, és 5:l-re győztek. Az összeállításban ismét változás várható. Kábák eltiltása ugyanis lejárt és elfoglalja helyét a csapatban. Szombaton a következő tizennégy játékos utazott el: Szendrei, Boros, Hegedűs, Sebők, Simon, Kábák, Porhanda, Bencsik, Ba- ran, Kóczián, Kupeczki, Szatmári, Dákai, Zakar. A Lehelnél Postás és Kirchner eltiltása, valamint Bacher sérülése okoz gondot. Vasárnap Egerben nehéz mérkőzés előtt áll a csapat. A találkozó esélyese a hazai gárda, egy pont megszerzése már nagy sikernek számítana. Az utazó keret: Szilasi, László, Mihályi, Gergely, Lakatos, Kátai, Lukácsi Szívós, Váczi, Sulyok, Bacher, Szabó, Kelemen, Fejes. A Mezőtúri Honvéd labdarúgói Miskolcon a VSC ellen játsszák soron következő bajnoki mérkőzésüket. Bencsik Gyula vezető edzőnek változtatnia kell a csapaton, mivel Batárit eltiltották, Simái Farkas és Bodor pedig gyengébb teljesítménye miatt marad ki a keretből. A csapat szombaton elutazott Bánhorvátiba, és onnan vasárnap indul a mérkőzés helyszínére. A vezető edző a következő játékosokat jelölte a keretbe: Balázs, Sándor, Takácsi Hódi, Papp, Mohácsi, Cserháti, Tóth, Kelemen, Kup- csok, Magyar, Merley, Széli, Brekk. Tegnap délután megkezdődött a tiszaliqeti Sportcsarnokban az úttörők súlyemelő versenye, amely nfa délelőtt folytatódik. Képünkön: A serdülő 44 kg-osak közül Gulyás Márton (SZMTE) látható 45 kg-os szakításgyakorlata közben A községnek épült— Ato,na.erem: használja mindenki vasá,napIirvo Ha nem is gombamódra, de szaporodnak a tornatermek a megyében. Az elmúlt években — többek között — tornaterem épült Tiszapüs- pökiben. Zagyvarékason és Tiszaszentimrén. Az új létesítmények többé-kevésbé szolgálják a települések verseny- és tömegsportját, de bizonyos, hogy elsősorban a diákok látják hasznukat. Tiszaszentimrén például az 1976. november 7-én átadott tornatermet — amennyire csak lehetett — a sport szolgálatába állították. Reggel 8- tól 17 óráig az általános iskola tanulói használják a testnevelési órákra és tömegsport-foglalkozásokra. Szemmel látható változások tapasztalhatók azóta a gyerekek testi fejlődésében, de sokatmondó tény az is, hogy az alsótagozatos pedagógusok maguk szorgalmazták tarna- óráik teremben tartását. Ennek érdekében ha nem is könnyen, de átszervezték az órarendet. Az iskola két testnevelő tanárt foglalkoztat, de mivel egyikük gyermekgondozási szabadságon van, így Nagy Andrásné vállát nyomja a munka java. A tömegsportfoglalkozások hetente öt-hat délutánját veszik igénybe, s talán nem is bírná egymaga, ha matematika szakos kollégája, Tóth János nem vállalna részt a sportból. Esténként heti két-két alkalommal a pedagógusok és az Aranykalász termelőszövetkezet dolgozói veszik igénybe a tornatermet, amelyben ugyanakkor helyet adnak a területi úttörőversenyeknek és évente megrendezik három sportágban a Karácsony Kupát. Ezzel tulajdonképpen ki is merül a községben a tömegsport tevékenység. Annál is lehangolóbb ez, mert két éve az Edzett ifjúságért mozgalom nyitásán olyan sikeres sportnapot rendeztek Tiszaszentimrén, amely párját ritkította a járásban. A nagyszerű rendezvényből oroszlánrészt vállalt magára a községi KISZ-szervezet, amelynek pedagógus volt a titkára. A lelkes ifjúsági vezető elköltözött a településről, s minden tespedésbe süllyedt. Azóta számottevő eredményt csak az iskola tud felmutatni a tömegsportmozgalomban: mind a háromszázhét gyerek szerzett valamilyen jelvényfokozatot. Az iskola igazgatója, Mu- cza Andrásné szerint — aki egyben tanácselnök-helyettes is — a tömegsportra nincs több igény, de olyan ember sincs, aki programot szervezne — így aztán vasárnaponként többnyire zárva marad a terem. Egyébként azt is eredménynek tartja a közégben, hogy most már mindenki tornacipőben lép a terembe, és a folyosón sem dohányoznak. A tornateremben a versenysportot — szintén heti két alkalommal — a női kézilabdázók képviselik. Három éve játszanak a járási bajnokságban — tavaly pontveszteség nélkül, fölényes 121:53-as gólaránnyal végeztek az élen. A megyei bajnokságban viszont már nem tudnak helytállni, mert a csapat tagjainak többsége családos, ráadásul az egyesület sem dúskál a pénzben. A közös községi tanácstól és a termelőszövetkezettől 20— 20 ezer forintot kapnak, ötezret pedig a tiszafüredi áfésztól. Saját bevételből tavaly négyezer forintot tettek a kasszába, a tagsági díjak összege azonban igen csekély. Mindössze húszán „pártolják” az egyesületet! A másik szakosztály, a labdarúgóké, három csapatot számlál. A felnőttek a területi bajnokság Tiszai-csaport- jában a 7. helyen zárták az őszi idényt, az ifjúságiak az 5., a serdülők pedig a 2. helyen állnak. A focisták fele a két társközségben — Űj- szentgyörgyön és Tomajmo- nostorán — él. „Mindenesük”, Fejes István rengeteget fáradozik értük, ám edző hiányában nem igen léphetnek előre. A versenysport utánpótlását azok a gyerekek jelentik, akik nem tanulnak tovább vagy ha igen, visszatérnek a községbe. Egyszer talán atléták is kikerülnek a tantermekből. Az idős Cossu- ta Béla, a sportág szerelmese azt fejtegette a tornaterem avatásakor, hogy az új létesítmény alapját jelentheti az atlétikának, s ha elkészül a futópálya ... Nos, a gyerekek kezenyomán már kibontakozott a füves labdarúgóteret körülölelő négysávos pálya alapja. Átadása persze még várat magára, ám az első lépéseket megtették. Kétségtelen, hogy Tiszaszentimrén az általános iskola a sport fellegvára. Az pedig akár szimbólumként is értelmezhető, hogy aá iskolához közel esik a községi sporttelep — mintegy SHinan remélve népes sportolósereget. — cl — Asztalitenisz. Szolnok város munkahelyi spartakiád- jának férfi és női csapatversenye, Szolnok, Kilián Főiskola tornaterme 8. Atlétika. Megyei fedettpályás középiskolai bajnokság, Szolnok, MÁV-sportcsarnok 8. Járási-városi mezei futóbajnokság, Jászberény, Barátság liget 10. Kosárlabda. NB II. női: Szolnoki MÁV—Magyar Hajó- és Darugyár Szolnok, MÁV-sportcsarnok 14.30. Férfi : Alföldi Olajbányász— Hódmezővásárhelyi VSE Szolnok, tiszaiigeti sportcsarnok 17, Súlyemelés. Országos úttörő, serdülő és ifjúsági verseny, Szolnok, tiszaiigeti sportcsarnok 10. Labdarúgás. NB II.: Szolnoki MÁV—Kazincbarcikai Vegyész, Szolnok, MÁV- sporttelep 14.30, Nyári. MeEsemények gyei bajnokság: Kunhegyes— Abádszalók 14.30 (Hajdú megyéből). Jászjákóhalma— Tiszaföldvár 14.30, Mák. Jászberényi Vasas—Kun- szentmárton 14.30 (Heves megyéből). Szolnoki Vegyiművek—Szolnoki Cukorgyár 10 (Csongrád megyéből). Középtiszai MEDOSZ—Tisza Cipő SE 14.30, Pató. Tószeg— Jászárokszállás 14.30, Tere- nyei. Túrkeve—Újszász 14.30 (Békés megyéből). Török- szentmiklós—Jászkisér 14.30, Asztalos. Karcag—Rákóczi- falva 14.30, Tajthy. Előkészületi mérkőzés: Lehel SC II.— Nagykáta Jászberény 10. Pál. Tömegsport. Falusi sparta- kiád szolnoki járási döntője, sakk: járási hivatal 8, asztalitenisz: kereskedelmi szakközépiskola 8. Idegenben szerepelnek: a Honvéd Kilián FSE asztaliteniszezői Budapesten, a Kozma Béla országos I. osztályú férfi és a VM Közért női ifjúsági és serdülő versenyén, a női röplabda NB I-ben a Lehel SC Budapesten a BSE ellen, a Szolnoki MEZŐGÉP OB. II-es sakkozói Nyíregyházán. a labdarúgó NB II-ben a Mezőtúri Honvéd Miskolcon a VSC. a Szolnoki MTE Sajószentpéteren a Borsodi Bányász ellen, a Lehel SC Egerben. Közgyűlések. Vasárnap. Túrkevei Vörös Csillag Tsz SE Táncsics klub 10. Hétfő: Jászkiséri Lenin Tsz SE községi tanács 18. Cibakházi KMSE művelődési ház 17. Mezőtúri AFC városi tanács 16.30. Túrkevei AFIT, étterem 16. Labdarúgó NB I Rossz Honvéd-főpróba Tegnap megkezdődött a labdarúgó NB I tavaszi idénye. Az első forduló eredményei : Ferencváros— Salgótarjáni Kohász 1:0 (1:0) Tatabánya —Budapesti Honvéd 3:0 (3:0). Pécs—Székesfehérvári MÁV Előre 1:1 (1:0), Videoton—Csepel 0:0, Újpesti Dózsa—Budapesti Vasas Izzó 3:0 (2:0), Diósgyőri VTK— Budapesti Vasas 3:0 (0:0), Dunaújváros—MTK-VM 3:0 (3:0), Zalaegerszegi TE— Szombathelyi Haladás 6:1 (2:1), Békéscsaba—Rába ETO 0:1 (0:0).