Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-04 / 53. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 4.- Papa, neked fogalmad sincs, milyen év van!- El tudnám intézni, hogy jövőre is legyen. Előjegyzés Edző voltam egyetlen napig Bevallom, eddig egykori középiskolás osztályba,jnokságaimon kívül — ahol rögbielvek szerint küzdöttünk — soha, semmilyen szabály- szerű kosármeccsen nem szerepeltem, és látni se láttam egyet se. Éppen ezért a döbbenet erejével hatott, hogy rám bízták a helybeli gimnázium hírneves serdülő kosárlabda-együttesét, miszerint ha aznap úgyis Szolnokra utazom. kísérjem el őket. Sőt, legyek az edzőjük, szellemi irányítójuk, és a bajnoki mérkőzés után hozzam haza a kollektívát. Megérkezésünk után a gimnázium aulájában megtartottam a világ' legrövidebb taktikai értekezletét, ami ennyiből állt: — Győzni kell gyerekek, a többi részletkérdés! Bólogattak, és én igyekeztem a szerkesztőségbe. Az egyik, volt híres játékos felvilágosított : a kosárlabdát változatlanul pontra játsszák ma is, öt személyi után kiáll a vétkes, félidőnként kétszer lehet időt kérni stb. Az értekezlet befejezése után rohantam a tetthelyre, ahol már a második félidő zajlott. Távollétem szemmel láthatóan serkentőleg hatott a gyerekekre, hiszen már 40:9-re vezettek. Belépésem után lelkesen üdvözöltek (Igazán maradhatott volna még Miklós bácsi), amit azzal háláltam meg, hogy tüstént kezembe vettem a csapat irányítását. Nyakatekert cseréim nemcsak a játékvezetőket, de saját csapatomat is átmenetileg megzavarták. A befejezés előtt 30 másodperccel időt kértem. A remek kis kollektíva tudásszintjére jellemző: annak ellenére, hogy ott voltam, kitűnően játszottak, fölényesen nyertek. Az összecsapás után az egyik játékvezető odasom- fordált. — Tizenhét éve sípolok, de még hasonlót nem láttam. Útcahosszal vezetnek, és fél perccel a lefújás előtt időt kér. Miért? Mit mondott? — Nagyon fontosat. Közöltem velük, igyekezzenek a zuhanyozással mert 50 perc múlva indul a vonat. .— Erre igazán nem számítottam — hebegte és még elmenőben is vissza-vissza- fordult. A nagyarányú győzelem ellenére kosártréneri beosztásomtól még aznap este teljesen visszavonultam. Ezt az edzői sikert, amelyet én az első napon elértem (90:17-re nyert a csapat) szinte lehetetlen felülmúlni. A teljességhez viszont hozzátartozik: komolyan mondom, nem tehetek róla... D. Szabó Miklós Ezen nevet a... — Ez egy szomorú színdarab. Azt tanácsolom neked, hogy rögtön a második felvonás után menj el. — És miért éppen a második felvonás után? — Mert az első után nagy a tolongás a ruhatárban. * * * A tanár megkérdezi a diákot: — Mennyi idős a papád? — Pontosan annyi, ameny- nyi én.. . — De hiszen ez lehetetlen ! — Miért? Hiszen éppen akkor lett az apám. amikor én születtem. * * * — Jelentsen be az igazgatónak! — Az igazgató elutazott. — De engedjen be, én a felesége vagyok! — Mindenki ezt motidja! * * * Az orvos mondja: ön nagyon csúnyán köhög. Nem . szabad bort innia, nem szabad sört innia és nem szabad pálinkát. ..Egyszóval csak köhögnöm szabad.” — hangzik a páciens válasza. * * * Párbeszéd az ifjú pár között: — Mondd, megkérted a kezemet a papától? — Igen. Felhívtam az öreget, és ő így felelt: „Nem tudom, kicsoda maga, de nem ellenzem!” Bogdan Piatkowski: Csak tapintatosan! Csuromvizesen kiugrottam a kádból, vállamra vetettem a fürdőköpenyemet, és kinyitottam az ajtót. A küszöbön a földszinti lakótárs állt: egyik kezében egy tábla csokoládét, a másikban pedig kis ibolyacsokrot szorongatott. — Szerény ajándék a kedves felesége számára — mondta. — Általában szeretném megköszönni önöknek a tegnapi kedvességüket: megengedték, hogy használjam a telefonjukat. — Szóra sem érdemes! Semmiség az egész! — feleltem. — Ha megint telefonálnia kell, kérem, csak ne restellje magát. — Ez igaz? — kiáltott fel a lakótárs. — És nem háborgatom önöket? — Cseppet sem — válaszoltam tapintatosan, és tüsz- kölni kezdtem.. . .. .A lakótárs este tízkor állított be. Néhány helyre telefonált, majd eltávozott, és cigarettafüstfelhő maradt utána a szobában. Éjjel három órakor makacs telefoncsengetés vert fel álmomból. — Hívja a telefonhoz pan Geneket — suttogta titokzatosan egy rekedt althang. — Miféle pan Geneket?! Téves kapcsolás — feleltem suttogva, tenyeremet a hallgatóra szorítva, hogy fel ne keltsem családtagjaimat. — Alkalmasabb időt nem talál az ilyen sületlen tréfára?! — torkolt le láthatatlan beszélgető partnerem. Ha pan Geneket kérik a földszintről, akkor a telefonhoz kell hívni. Mondja meg neki, hogy Anita keresi. — Az éjszaka kellős • közepén senkit sem vagyok hajlandó a telefonhoz hívni! — rikoltottam bele a hallgatóba. és levágtam a kagylót. Pontosan reggel fél hatkor berontott a lakótárs, és köszönés nélkül, se szó. se beszéd, a telefon felé nyomult. — Késő éjszaka valamilyen Anita telefonált, és azt követelte, hogy hívjam a' telefonhoz — közöltem komoran. ö belém fúrta veséig látó, hideg tekintetét. — És miért nem hívott át? Anita — a sógornőm. — Hiszen azt mondta, hogy használhatom a telefont, most pedig, amikor minden ismerősömmel közöltem a számát, egyszerre visszakozni akar. — Nem akartam késő éjszaka felkelteni — mondtam bátortalanul. ö készpénznek vette ezt, leereszkedően megveregette a vállamat, és megnyugtatóan mondta: Ha valaki telefonál, legyen akár éjszaka, kérem, nyugodtan keltsen fel. Az én ismerőseim tapintatos emberek, és éjnek idején nem fognak holmi ostobaság miatt telefonálni. Megértette? Üdv! Éjjel két órakor megint telefonált az Anita nevezetű sógornő, összeszorítottam a fogamat, bebújtam a fürdőköpenyembe, és leballagtam a lakótárshoz. Pan Genek negyedórát beszélt telefonon, én pedig merő tapintatosságból addig a konyhában íagyoskodtam. Egy óra múlva megint le kellett szaladnom pan Génekhez. Álmosan nyitott ajtót és rosszindulatúan pillantott rám. — Mi történt? — kérdezte mérgesen. — Mindjárt megmagyarázom — válaszoltam a lehető legtapintatosabb hangon. — Valamilyen Stanislaw telefonált és megkért, hogy haladéktalanul adjam át az üdvözletét, mégpedig a következő módon. Azzal teljes erőmből szájon vágtam, hogy csak úgy reccsent. — Semmilyen Stanislawot nem ismerek — habogta selypítve — tévedésről van szó... . . .Lehet, hogy valóban tévedés volt, tény azonban, hogy pan Genek azóta nem használja a telefonomat. Fordította: Gellért György Fontossági sorrend A szolgáltató műhelyben Bors Bglázs művezető részlegéhez hat szerelő tartozott. A hat szerelő közül azon a reggelen az egyik szabadságra ment. a másik beteget jelentett, a harmadik kilépett, a negyedik munkába jövet elkallódott valahol. A megmaradt két szerelőnek Bors Balázs rövid habozás után a huszonhárom sürgős és a hetvenhét kevésbé sürgős munkalap közül kiadta az óvodai csörepedést. A két szerelő összepakolta szerszámait, s már éppen indulni akart, amikor az alagsori műhelybe lerohant a főnök titkárnője személyesen, s miközben sajátkezűleg visz- szahúzta az ajtóból a szerelőket. valamit súgott a művezető fülébe. Bors Balázs dörzsölgette a tarkóját, morgott a fogai között. aztán odaszólt az egyik szerelőnek, hogy az óvoda előtt lépjen be Angyali Biri- ke művésznőhöz, de igyekezzék. A másik szerelő addig is. . . Ekkor szólt a telefon. Bors fölvette a kagylót, s a tapasztalt másik szerelő egyelőre nem indult el az óvodába. Aztán elindult a főkönyvelő barátjához. Bors Balázs pedig telefonált az óvodába, a türelmüket kérte, és miután mélységes részvéttel meghallgatta, hogy a kicsik az ágyukon kuporognak, az óvónők pedig felkötötték a szoknyájukat — sej-haj — térdig, hogy járni tudjanak a vízben, megígérte, hogy oldalkocsis motorkerékpárján maga viszi oda fél órán belül a szerelőket. A művezető valóban el is robogott a szerelőiért, s kérlelhetetlenül félbehagyatta velük a munkát mind a művésznő, mind a főkönyvelői barát lakásán, és elvitte őket. Mégpedig az egyiket Hajrá Bélához, az élsportolóhoz, a másikat dr. Igaz Péter ügyvéd úrhoz, mert így utasította őt a Kisközpontja. Azután elmotorozott az óvodába, ahol a kicsinyek vigasztalására papírhajókat készített. A gyerekek nagyszerűen szórakoztak, és . az óvónők szerencsére tudtak úszni. Bors Balázs azonban — lévén maga is apa — nem látta túl megnyugtatónak a helyzetet. Elhatározta, hogy elviszi a szerelőket az óvodába. Valóban — alig húsz perc múlva — vitte is a szerelőket. Mégpedig az egyiket Mohos főorvos úrhoz, aki a nagyközponti főmérnök úrból tavaly kiszedte az epeköveket, a másikat viszont — a főmérnök titkárnőjének fodrászához. Ezután a lelkiismeretes művezető ismét elrobogott az óvodába, ahol tanúja volt annak a vidám vízi parádénak, amit a gyerekek a fölfordított asztalokkal tuta- jozva rendeztek. Bors Balázsnak fölgerjedt apai szíve, s szentül megfogadta magában, .— hogy ha megpukkad is a Kis- és Nagyközpont minden fejese — azonnal elviszi a szerelőit az óvodába, mert szakértői megítélése szerint a víz egy órán belül kicsurog a játszóteremből. s félő, hogy az ablakokat kinyomva a tutajozó gyerekeket az autók elé sodorja. Elhatározását perceken belül tett követte, azaz vitte is mindkét szerelőjét a Zoborics-lakásba, mert Zobo- ricsné, a Felettes Szerv nagyfőnökének a kis felesége szólt le személyesen. Bors Balázs ekkor megtért irodájába, és magába roskadt. Hosszú percekig tartó kábultságából a telefon csörömpölése ébresztette föl. Csak sokára értette meg, hogy valami fejes hordja le őt, de egészen le a sárga földig —, amiért minden mást előbbrevalónak tart, mint az óvodát. — Bocsánatot kérek, de úgy utasítottak... — Ha maga az atyaúristen utasítja, akkor is az óvoda az első! — dörögte ellentmondást nem türően a hang. — Különben is ön állapítja meg minden esetben a sorrendet. és ha emiatt bántják, forduljon hozzám! — Bocsánatot kérek, de kivel beszélek tulajdonképpen? — kérdezte hebegve a művezető. — Zoborics vagyok a Felettes Szervtől. Bors Balázs alig tíz perc múlva vitte a két szerelőt az óvodába, és közben próbálta elképzelni, hogy milyen családi botrány lesz az este Zo- boricséknál. Sólyom László
