Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-25 / 71. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 25. FOCI, FOCI, FOCI I Beszél Ön Jelentésül? Bedobás Les i ...a­Cserejátékos Kezezés Tétmérkőzés Az igazgató kedvesen fo­gadott: — Azt hiszem — mondot­ta —, felesleges most be­szélgetnünk. — Kimerítő je­lentést készítettünk a té­máról. Abban mindent meg­talál. Idézet: „A megosztott for­rások elvonása üzemi vonat­kozásban eszközlésbe hozva, kifejezhető a kötelező muta­tók szintjén... ” — olvas­tam és dörzsöltem a sze­mem. Alább: „A biztosított alap előirányzatára szolgáló in­tézkedések ajánlás formájá­ban kerülnek a testületi döntés elé...” Megittam egy kávét, mert tompának éreztem az agyam. Mintha nem értenék meg minden mondatot. Furcsa. Elhatároztam, hogy ezentúl korábban fekszem le. ki­egyensúlyozott életet élek, vigyázok az egészségemre. A szellemi frisseség nagyon fontos. A testületi döntés elé került intézkedések még ál­momban sem hagytak nyu­godni. Szegény testületi dön­tés. Lemaradt az intézkedé­sek mögött valahogyan. Tizenkét órát aludtam egy­huzamban. s azután vettem újra elő a jelentést. „Az ágazat vonatkozásá­ban — olvastam — több for­ma kerül előtérbe, de min­den körülmények között biz­tosítani kell a normatívák betartását avégett, hogy a hitelképesség ne csökkenjen, illetve, hogy megfelelő ala­pok képzésével léphessünk előre.” Lekaptam a polcról a nagy értelmező szótárt és egyen­ként vizsgáltam minden szót. Nem. lettem okosabb ... Mégsem adtam fel a re­ményt. Valamivel lejjebb jól­ismert szóra bukkantam a szövegben: bölcsőde. „Bölcsődénk férőhelyeinek a darabszámát nem tudjuk szaporítani, ped,ig előirány­zatba vettük a bővítés társa­dalmi összefogással való megvalósítását felajánlások formájában.” Kapisgált. kapisgált, de furcsa képzeteim támadtak. A férőhelyekről például már bocsánat, istálló vagy vonat jutott esizembe, a da­rabról pedig a rész. öt da­rab kitesz egy férőhelyet vagy egy férőhely egy darab szám ? Tessék már mondani, ho­gyan van ez? Nem gyötrődtem tovább a kimerítő jelentéssel. mert nagyon-nagyon kimerültem. Lesz, ami lesz, elmegyek mégegyszer a gyárba. — Elolvasta, áttanulmá­nyozta? — fogadott az igaz­gató. — Megtalált mindent a jelentésben? Aprókat biccentettem. Fej- csóválás és bólogatás is le­hetett. — Igen! — mondta. — Ez a helyzet. Nem kapunk egy büdös vasat sem a fejlesz­tésre. Majd ha hasznot hoz az üzem. Jobban kell melóz­ni, ez a lényeg. . Füleltem. :— De gondolom, úgysem így akarja megírni! A je­lentésben sokkal árnyaltab­ban van jobb, ha annak a megállapításait veszi a cikkbe. Bicegtettem a főmet. — Mert tudja, munkások is olvassák az újságot, aztán a végén megkapnánk, hogy hangulatot keltünk. Úgyis nagyobb lesz a fegyelem, kör­mére nézünk mindenkinek, hogy a nyolc órát munkával töltse el. Na, minden iót. ak­kor a jelentés szellemében ... így történt. Azóta írom a cikket. Párhuzamosan bele­vágtam egv másik nagysza­bású vállalkozásba is. El­kezdtem a ielentés — ma­gvar szótárának az összeál­lítását. Hézagpótló munka lesz. szavamra. Sláger a könyv­piacon. Mert beszél Ön jelentésül? No. no! Csak őszintén! Biz­tos. hogv nem perfekt még az a tudás! Kádár Péter A szalvéta Hetekkel előbb minden jegy elkelt G., a neves hege­dűművész koncertjére, és amint a Zeneakadémia pó­diumán megjelent a mester, hosszan, melegen ünnepelte a közönség. G. az utóbbi években ritkábban játszott idehaza, és most ő is kicsit meghatott mosolygással állt a karmester mellett, várva, hogy elcsituljon az ováció. Amikor végre csend lett, G. vadonatúj tiszta fehér szalvétát gyűrt az ingnyaka mögé, hegedűjét az álla alá szorította, és leeresztett vo­nóval a karmesterre nézett. A pillanat ünnepélyes, fe­szültséggel teli, és a közön­ség szinte a lélegzetét is visz- szafojtya várta, hogy végre részese lehessen a régóta óhajtott zenei élvezetnek. Többen a szemüket is le­hunyták, mintha ezáltal a fülük tágulhatna tölcsémyi- re, hogy majd egyetlen ap­rócska hangot se mulassza­nak el. Templomi áhítat, ta­lán ez a legillőbb kifejezés, mellyel ezeket a pillanato­kat jellemezni lehet, hiszen a zene egyik fölszentelt pap­ja, sőt püspöke állt most a zenekar előtt, ingnyakába dugott fehér szalvétával, ál­la alatt a hegedűvel, hogy el­kezdhesse művészi misszió­ját. És ekkor a pódiumra veze­tő oldalajtón, a fennkölt ese­ményhez módfelett stílusta­lan otthoni slafrokban, őszes hajában fémcsavarókkal, fel- dúltan tülekedett be egy asz- szony. Hatalmas léptekkel közeledett a művész felé, közben egyetlen mozdulattal kapta ki a karmester kezé­ből a pálcát, aki már éppen inteni akart vele a zenekar­nak. A slafrokos asszony lecö- vekelt G. előtt, és az elor- zott pálcával a szalvétára bökött. — Tudtam — harsogott . bele az áhítatba —, sőt egé­szen biztosra vettem, hogy megint egy tiszta szalvétát lopsz ki a szekrényből! Mit gondglsz, ki győz így rád mosni?! Nagyon megfelelt volna még az, amit tegnap­előtt Lipcsében viseltél. Per­sze, neked ez a legkisebb gondod, te csak Zenélsz, de bezzeg azzal sohase törődtél, hogy a mosásban az én ke­zem megy tönkre. Nem elég, hogy mosom az ingeidet, a gatyáidat, minden muzsiká­lásra még egy szalvéta is?! — De, Macám, kérlek. . . — dadogta a mester —, nem le­hetne ezt inkább otthon... — Nem! Hogyne! Majd ha­gyom magam ismét lóvá ten­ni ! Számtalanszor megálla­podtunk már, hogy legalább három hangverseny egy szalvéta, és nem mindig egy újabb! Ne félj, többet nem csapsz be, mert ha kell, én utánad repülök New Yorkba is! Megértetted?! Most pedig ide azzal a tisztával! Kirántotta a habfehér szal­vétát férje ingnyaka mögül, és slafrokja zsebéből egy gyűröttet dobott a hegedűre. — Nesze — mondta, mi­közben szépen, gondosan összehajtogatta a másikat —, megteszi még ez is, úgy sem azt nézik itt ezek. De azt megmondom, ha mégegyszer be mersz csapni, nagy bot­rányt csinálok! Az is lehet, hogy elválok, és vegyél majd el egy mosónőt! Elégedetten indult kifelé, útközben a pálcát a kar­mesteri pulpitusra dobta. — Kezdhetik — szólt oda a karnagynak —, de aztán rendesen, semmi diszharmó­nia, nem szeretném, ha le­égne a férjem. Mert ami igaz, igaz. Hegedülni már ■ gyerekkorától tud, csak ép­pen a gyakorlati élet iránt nincs semmi érzéke. Egek — csapta össze a kezét —, én nem is tudom, mit kezdene ez a szerencsétlen nélkü­lem?! Tóth-Máté Miklós Döntő fölény Túlzás H ideg téli nap volt. A teremben négy kályha ontotta meleget, de így is csak szo­bahőmérséklet volt. — Itt nem egyszerűen a galambok ügyéről van szó — állt fel Golyós Csapágyné körzeti galambmegbízott. Bejelentését élénk moraj kísérte. A tanácskozás már ki tudja, mióta tartott, a résztvevők legtöbbjének idő­közben lejárt a személyi iga­zolványa, egy véletlenül be­tévedt tizenkét éves úttörő pedig kinőtte a cipőjét. — Mert a látszat néha csal — tette még hozzá Golyós­áé. — A Deákné vásznáról most nem is beszélve ... — A legfontosabb a ter­mékszerkezet korszerűsítése — szögezte le Ács Kapocsné. Újabban gyakran hallotta ezt a kifejezést. Mint sokan mások, ő sem tudta, mit je­lent pontosan, de valami ho­mályos balsejtelem azt súg­ta neki. hogy egy kifejezést, ha már úgyis ki van találva, használni kell. — A termékszerkezet nem zárja ki a galambokat — súgta búgó hangján a ga­lambmegbízott. — A külkereskedelmi egyensúly javítását sem sza­badna figyelmen kívül hagy­ni — mondta zícs Kapocsné, és elégedetten hátradőlt a székén. A körülötte ülők fel­segítették. — A? üzem- és munkaszervezésről nem is beszélve, GALAMBOK — A galambokról volt szó, arról, hogy néhány ezer ga­lambot szimbólumként a le­vegőbe engedünk — mondta Fésűs Fonóné, és az órájára nézett. Most vett hozzá új szíjat a Keletinél, és egy ki­csit dörzsölte a csuklóját. — Nem tudom, miért térünk el folyton a tárgytól? — Szokatlanul hideg idő várható — állt fel Eredeti Farmerné, galamb-meteoro­lógus. — Na látják — mondta Golyós Csapágyné. — Arra nem gondolnak, hogy a ga­lambok megfázhatnak a hi­deg téli időben? Esetleg tü­dőgyulladást kapnak? Ki vi­seli akkor a gondjukat? Zsebkendőt vett elő. köny- nyeit törölgette. — Csatlakozom az előttem szólóhoz — mondta Ács Ka­pocsné. — Az előbb már be­széltem a termékszerkezet­ről és a külkereskedelmi egyensúlyról. De a munka- fegyelemmel összefüggésben annyit még hozzátennék, hogy egy kórházi ágy nagyon sokba kerül. — Ennek mi köze az egész­hez? — kérdezte Mérleg Hiányné. aki saját megbí­zottjaként ■ vett részt a ta­nácskozáson. — Tudtam, hogy nem fog­ják érteni — mondta Ács Kapocsné, és sejtelmesen mo­solygott. Ö már majdnem értette, amit mondott. — Ha a galambok betegek lesznek, akkor vigyázni kell rájuk. És nincs ám minden csa­ládban nagymama. vagy szakképzett munkanélküli, aki otthon tudna maradni a galambbal. Így azután vala­melyik felnőtt dolgozónak kell kiesnie a termelésből, hogy ápolhassa a megfázott galambot. <— A kórházi ágyakról be­széljen — követelték többen is. Ács Kapocsné mereven a teremre szögezte tekintetét, majd szoknyája ráncaiból elővette az adu ászt. — Egyszerű az egész, azért nem tudják követni az elv­társak. Arról van szó, hogy amúgy is kevés a kórházi ágy, ha most még néhány ezer galamb is megbetegszik, ők is növelik a feszültséget. Ennek pedig az Elektromos Műveken kívül senki sem örülne. Egy kicsit eltértek már a tárgytól — o tizenkét éves úttörő nagykorú lett közben — de ez senkinek sem tűnt föl. Végül Fésűs Fonóné vette magához a kezdemé­nyezést. — Úgy tűnik, a galambok felbocsátása most nem ak­tuális — mondta. — Ha eny- nyi galamb megfázik, az ugyanennyi dolgozó kiesését jelenti a termelésből. Sőt, talán még többét is, hiszen esetleges komplikációk ese­tén egy galambot akár két felnőttnek is ápolnia kell. — Akkor ne bocsássuk fel a galambokat — szólalt meg Eredetiné, aki időközben nagymama lett. — Azt nem lehet — mond­ta Mérlegné. — Szimbólum­nak lenni kell. Megint esteledett. Egy kö­zeli épületből a tévétorna hangjait hozta a hideg szél. Fésűs Fonóné az órájára né­zett, és szomorúan állapítot­ta meg, hogy lejárt a garan­ciális javítás határideje. Ek­kor Ács Kapocsnénak men­tőötlete támadt. — Azt javaslom. hogy szimbólumként küldjünk ki ötszáz úttörőt és háromszáz kisdobost, álljanak ők sor­falat. — S ha megfáznak? — kérdezte a mindig okvetet- lenkedő Golyós Csapágyné. — Nem fáznak meg — zárta le a vitát Fésűsné. — Az igazi úttörő és kisdobos nem fázik meg. mert van rajta nyakkendő. Vagy ha mégis, mire katona lesz. meg. gyógyul. Ez a galambokra nem érvényes, mert a ga­lamb nem lesz katona. A békegalamb pedig különösen nem. Ebben azután mindenki egyetértett. Föld S. Péter

Next

/
Thumbnails
Contents