Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-21 / 67. szám

1979. március 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11- Vegyesipari Szövetkezet + Egyetértés Tsz n számla is ráz, nemcsak az áram Országos felmérések sze­rint a hazai vállalatok, me­zőgazdasági üzemek minden évben kétszer annyi áramot igényelnek, mint amennyivel valóban növekedik a fo­gyasztásuk. Az energiaszol­gáltató nem tehet egyebeit: erőműveket épít, importtal Nappal-Nagyon meggondolandó te­hát, hogy ki mikor, meny­nyi áramot rendel meg ' — maradjunk ennél a példá­nál — hiszen már olyan is előfordult, hogy a mezőgaz­daság több villamosenengiára nyújtotta be ,.kérvényét”, mint az ország egész fogyasz­tása. A közismert világhely­zet mellett az Ilyen és az ehhez hasonló esetek is arra késztették az illetékeseket, hogy változtassanak a szol­gáltatás rendszerén. 1978 óta a termelő üzemek drágábban kapják az áramot, és a fél­éves „gyakorlóidő” leteltével minden rassz vagy jó intéz­kedés súlyos pénzekkel ter­heli vagy gazdagítja az üze­meket. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a 30 fil­léres éjszakai, vagy az 1,20­A számla is Néha egy jól átgondolt szerződés is elegendő, a hely­zet megváltoztatásához. In­duljunk ki a Jásziadányi Ve­gyesipari Szövetkezet példá­jából, ahol 1978-ban több mint 1,50-.be került egy ki­lowattóra. Hasonlítsuk össze az ugyanabban a községben dolgozó Egyetértés Termelő­szövetkezetével, ahol az egy kilowattóráért kifizetett ösz- szeg alig haladta meg az 1,20-at. A Vegyesipari Szövetkezet­ben úgy tartják, hogy sokba került nekik az áram. Az összeg a termelési értéknek mindössze töredékét teszi ki, ám a költségek között már jóval jelentősebb hányadot képvisel. A megtakarítás le­hetőségeit latolgatva szembe­tűnik. hogy az évi 434 ezer kilowattóra fogyasztásból a világítás több mint 100 ezret tesz ki, úgy hogy a takaré­kossági célok egyike nyil­vánvaló. A másik jelentős változás már megtörtént: a fűtési rendszert villanyról gőzre állították át, s hogy kevesebb legyen a meddő áram, a motorok fázisjavító kondenzátorainak felszerelé­fedezi a vélt és a valóságos hiányt, s amikor fölöslegesen fárad, aikkor jó erősen fog a számlán a ceruzája. A pénz átvándorol az egyik kasszá­ból a másikba, ám ezzel nem­csak a kisebb közösség, ha­nem az egész népgazdaság szegényebb lesz. és éjjel as nappali áramot fogyaszt­ják, s hogy a megigényelt terhelést túllépik, vagy jóval alatta maradnak. (Ez utóbbi két esetben például olyan ke­mény büntetéseket kell fi­zetni. hogy egy kilowattóra 20—30 forintba vagy ennél többszörösébe is kerülhet.) A teljesítménydíjas elszá­molással arra kívánják rá­bírni a fogyasztót, hogy mi­nél egyenletesebb elosztással igényelje meg az áramot. Ha tegyük fel öntözni akar, ak­kor ne egyszerre járassa a Zagyvából a tározóba, a csa­tornákból a földekre vizet átemelő szivattyúit, hanem tartalékoljon éjszaka, a mes­terséges esőt pedig perme­tezze ki nappal. Vagy: egy gépelt dolgoztasson három műszakban, ne pedig hármat nyolc órahosszat... bonyolult sét is tervezik. Ha megkap­ják a kapcsolóórát vízmele­gítők is éjszaka dolgoznak, és ahol a berendezések túl­méretezettek, ott idővel ki­sebbeket használnak majd. A szövetkezet illetékesei szerint hatékonyabb tervek kidolgozásában, megvalósítá­sában elsősorban az akadá­lyozza őket, hogy még az új fajta villanyszámlán se iga­zodnak el rendesen ... Majd talán a téeszben. ott főállású energetikus dolgo­zik. aki részt vett a TITÁSZ és a TESZÖV által szervezett tanfolyamán. Az üzem áram- fogyasztásán alaposan meg is látszik, hogy szakember gazdálkodik az energiával. A gazdaságban felmérték: hol, milyen teljesítményű villannyal működő berende­zés működik és mennyit fo­gyaszt. A napszakokra, órák­ra beosztott ábra megmutat­ta a csúcsokat, és a hullám­völgyeket. ez arra késztette az energetikust, hogy minél egyenletesebbre próbálja „si­mítani” a görbét, méghozzá úgy, hogy mindig a lehető legolcsóbb áramot kapják, (így került át a „csúcsból a völgybe” a Vámosi-féle és a forrólevegős szárító, vala­mint a gumiüzem.) Később a forrólevegős szárító, valamint a fejlesztési elképzelések alapján kiszámították, hegy hol, melyik díjszabás a leg­kedvezőbb és csak ezután töltötték ki az igénylőlapot. Ezzel természetesen még nem ért véget a munka, hi­szen a legjobb elméleti szá­mítást is megcáfolhatja, mó­dosíthatja a gyakorlat kü­lönösen a mezőgazdaságban, mert egy-egy esős időszak arra kényszerítheti az üze­met, hogy havonta „pendliz­zen” a több áramért. Tavaly például az Egyetértés Tsz- ben ez történt, s így az ener­getikus 1979-re még egy ta­pasztalattal gyarapodott... Sok kicsi sokra megy Az ellenőrzés során kide­rült az is, hogy a termelő­szövetkezetben több figyel­met érdemel a meddőáram, hiszen olyan hónap is akad, amikor az egyik telepen emiatt kellett kifizetniük a TITÁSZ-nak 19 ezer forint büntetést. (A fázisjavító kon­denzátorokat természetesen már ők is megrendelték.) A gazdaság végeredmény­ben csaknem 2 millió kilo­wattóra villamos energiát fo­gyasztott el 1978-ban. s en­nek az ismeretében már az is érthető, hogy miért volt érdemes az 1,20 és az 1,50 közötti 30 filléres, látszólag csekély összegért ennyit dol­gozni. A szakemberek persze azt is tudják, hogy még min­dig van mit tenniük, erre utaltak az előbb említett hiányosságok is. Ám, ha számításba vesz- szü, hogy a 'kilowattórán­ként kifizetett legkisebb ösz- szeg nem érte el a 90 fil­lért, és a legdrágább áram se került többe 4—5 forint­nál — arról nem is beszélve, hogy az előbbi 130 ezer, az utóbbi pedig csak néhány száz kilowattórára vonatko­zik — akkor mindenképpen reálisnak tűnik az az elkép­zelés, amely szerint az üzem az idén már az 1,10-es ára­mot célozta meg. Ha sikerül a tervük, és ki­lowattóránként valóban csak ennyit fizetnek, akkor ismét jelentős összeget takarítanak meg, és a máshol felhasz­nálható áramot se kötik le feleslegesen. B. A. Magyar-mongol kormányközi megállapodás keretében magyar segítséggel szérumkombinát épült Mongóliában. Az egyezmény értelmében a vegyigép-karbantartókat és a gyógyszer- gyártó laboránsokat Budapesten képezik. A 6. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben huszon­négy mongol diáklány tanulja a gyógyszergyártó laboráns szakmát. Az idei szakmunkásvizsga után hazatérve állati oltóanyagokat fognak gyártani. A képen: Mongol diákok a tanlabo­ratóriumban Már megint vetünk, már megint aratunk... A gyakornokságtó/ az elnökségig — Piszokul megy az idő! Már megint vetünk, már me­gint aratunk, már megint zárszámadás ... Amióta dol­gozom. nem volt üres órám, beleousztulnék az unatkozás­ába. Ha nézni kellene az órát, hogy jaj, mikor jár le a mun­kaidő! De szalad is velem az idő, öregszem, már harminc­hét éves vagyok. — A korosodás biztos je­le állítólag a „bezzegazén- időmben” — szöveg. Észre­vett már magán ilyesmit? — Persze. Én diákkorom­ban minden nyáron a mező- gazdaságban dolgoztam. Ha valamit akartunk, meg kel­lett érte dolgoznunk. Nekünk ez természetes volt. A mai­aknak nem az. Őket nézve jön elő a„bezzegazénidőm- ben .. — Volt szerepe a nyári munkának a pályaválasztás­ban? — Igen. Nagyon szerettem a mezőgazdasági munkát. Az egyik állami gazdaságban pi­szokul tetszett nekem a fia­tal direktor, imponált. Én úgy melóztam, hogy még a traktort is rám merték bízni. Markot is vertem, de na­gyon irigyeltem a kaszást. Mire a kaszálásba belenőt­tem volna, jöttek a kombáj­nok. Anyám nem szólt hoz­zám, amiért az agrárra je­lentkeztem: ő orvosnak szánt. — Az a fiatal direktor amolyan példakép volt? — Ha valaki a példakép­ről beszél, én rögtön az apá­mat látom. Rettereteses sze­rettem, nagyon rendes ember volt, vasutas. Sajnos meg­halt. Ezzel megint az időhöz ka­nyarodtunk vissza, akaratla­nul is. Ránézek az órámra: vajon meddig rabolhatom Sárvári István idejét? A szolnoki Lenin Tsz-nek bi­zonyára sok gondja vár rá, a döntő elnöki szóra. Ott jár­tamkor még árvíz volt (. Jaj. csak most ne jöjjön műtrá­gya vagy ilyesmi!” „Miért?” „Hatvan emberünk, öt gép­kocsink van az árvíznél, nem lenne, aki kirakja a vagont, illetve szaladhatnánk az ál­lattenyésztőkhöz, hogyha vé­geztek a jószággal, jöjjenek!” „Jönnének?’ Jönnének. Ve­szélyhelyzetben megváltoz­nak ám az emberek, a trehá- nyabbakban is felébred a fe­lelősség.” ), a fiatal elnök (akármit mond. nekem annak tűnik) a belvízhelyzetet la­tolgatja („A Zagyva és a Ti­sza mentén belvíz lesz, ké­sőn tudunk rámenni a földre. Lesz bajunk.”) Sárvári István észreveszi mozdulatomat. Int („Van időm”). Meggyőz. („A hobbijára is?”) „Arra is.” „Nem hobbitelekre gondo­lok.” „Én se. Az nincs is.”). 2 — Mi a hobbija? — A közgazdaságtan. Deb­recenben lettem agrármér­nök, már ott nagyon érdekelt a politikai gazdaságtan. 1965-ben jelentkeztem a Közgazdasági Egyetemre. Nagyon keservesen végeztem, nem tudtam szabit kivenni a sok meló miatt. Hazamentem munka után, tanultam, az akkori idők televíziós élmé­nyei engem nem érintettek. Egy-két' nemszeretem tárgy megkeserítette az életemet, de ezeknek is hasznát veszem most. Míg egyetemre jártam, a közgázra, megnősültem, utolsó éves voltam, amikor a lányom megszületett, most negyedikes, azóta lett egy fiam is, két és fél éves. És a nehézségek ellenére is a köz- gazdaságtan a hobbim. No, meg az emberek. — Ez mit jelent? — Szeretek velük találkoz­ni, beszélgetni a céljaikról, véleményükről. — őszinték? — Nem. Illetve nem min­denki. Pedig jó lenne. — És hol őszinték? — Például vonaton? Na­gyon sajnálom, hogy nem járhatok vonattal. — Törvényszerű, hogy egy vezető autóval járjon? — Igen. — Miért? — Nem flancból. Az idő miatt. — Már megint az idő. — Ha nekem tizenöt per­cet várnom kell, rosszul va­gyok. — Eszerint nagyon sok a dolga. — Eléggé. — Be tudja osztani az idejét? — Hm ... Azt is mondták már, hogy nem vagyok jó vezető, mert kevés az időm. Kevés a nyolc óra. — Attól függ, ki mondta. — A feleségem. — Az érthető. Nem? — De igen. — Megtervezi a munka­beosztását? — Előfordult már. de min­dig felborult a terv. Mióta dolgozom, nem volt két egyforma napom. Reggel mindig kimegyek valamelyik területre, elég korán, de nyolckor már az irodában vagyok. Postabontás, érte­kezlet stb. 3 — Mikor gondolkodik pél­dául azon, hogy mit csinál­nak 1980 után? — Ez nem úgy megy, hogy van egy kis időm, no, akkor kettőtől négyig kigondolom. Az ilyesmi szinte állandóan az ember fejében motoszkál, beszélgetünk róla a munka­társakkal, aztán így lassan megérik a dolog. Persze van, aki szerint kimondottan rosszul csinálom. Fene tud­ja... — Mit mutatnak az ered­mények? — Jó a kép: 17 millió fö­lötti a nyereségünk, több a tervezettnél. A termelési ér­ték is több a tavalyinál 8,6 százalékkal. Pedig a zöldség nem jött be! — Az emberek elégedet­tek? — Általában. Nézem Sárvári Istvánt, s megint az idő jár az eszem­ben: mennyi ideje van a szolnoki Lenin Tsz-ben (ké­sőbb ezt is elmondja: „1975 novemberében kerültem ide”), honnan jött („a szan- daszőlősi szövetkezetben dol­goztam előtte”), vajon milyen pályát futott be („a gyakor- noskágtól az elnökségig vé­gigjártam minden lépcsőfo­kot”), célja volt-e, hogy el­nök legyen („nem”), mi haj­totta (azt akartam, hogy ha dolgozom, jobban menjenek a dolgok”), voltak-e ambíciói miatt konfliktusai („már gya­kornokként is megkaptam, hogy mit pofázok bele olyas­mibe, ami nem tartozik rám”), hogyan fogadták a Lenin Tsz-ben („régi kollé­gáim kérdezték, hogy na, mi­lyen a légkör a Leninben? Mondom, hűvös”), eszébe ju­tott-e már, hogy bosszút áll­jon azon, aki ellene szólt („volt olyan, aki a bemutat­kozó gyűlésen felszólalt, hogy minek ide ez az idegen? Én elfordítottam a fejem, hogy ne lássam, ki beszél ellenem, hogy ne ismerjem az arcát, nehogy akárcsak tudat alatt is megpróbáljak ártani ne­ki”), megbánta-e, hogy ide­jött („nagyon nehéz volt az első év: életem legnehezebb éve 1976. Két tsz egyesült, a kicsi Damjanich meg a Le­nin. teljesen más beállított­ságú emberek. Nem is sike­rült minden, hozzá kellett nyúlni a biztonsági alaphoz. Minden kulcshelyre új em­bert tettem, még meg is szól­tak, hogy meredeken indítot­tam”), milyen közösséget si­került kialakítania („most már egyfelé húz a csapat”) és így tovább. — A Lenin Tsz-ben tar­tott első közgyűlésén há­nyán mondták el vélemé­nyüket ? — Senki. — És most?. — Tizenkilencen. És vé­gigvárták a közgyűlést az emberek, nem úgy, mint két éve: akkor a társaság fele lelépett szünetben. Pedig most életem legpocsékabb közgyűlését tartottam, egy óra tíz percet dumáltam. Nem szoktam én ilyen hosz- szan... — Papírról olvasta a be­számolóját? — Nem. Fejből mondtam. Egy cetlire írtam címszava­kat mindössze. — Mondjon egy ilyen cím­szót. — Például: Szabó Attila. — És ez a név mit jutta­tott eszébe? — Azt, hogy ez a fiú egy értelmes traktoros. Elromlott a gépe, egy Rába-Steiger, de bent maradt éjszakára a sze­relővel, megcsinálták, más­nap reggel pedig kezdte az új műszakot. Senki sem uta­sította. — Ezt elmondta a közgyű­lésen? — El. És még jó néhány hasonló sztorit. — Mit mond önnek ez a szó: hivatástudat? — A vezetőkkel szemben igényes vagyok: nem szere­tem a buta embereket. El­várom egy vezetőtől, hogy legyen hivatástudata, becs­vágya. Legyen demokratikus. Persze, én is rákényszerülök néha kimondani, hogy nincs kipofázás a sorból — de en­nek kell ritkábban előfordul­nia. 5 — Nehéz pálya az agrár- szakemberé? — Van összehasonlítási alapom családon belül is: ta­nár, színész, jogász... Én azt mondom, az én pályám nem nehéz. Csak szeretni kell. Nem vagyok egy alvó típus, képes vagyok éjjel egyig olvasni (szakirodal­mat), de reggel ugyanúgy ke­lek. mint máskor. Tehát ko­rán. Persze, néha nagyon el­fárad az ember. De amit sze­retünk, az nem nehéz. Körmendi Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents