Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-18 / 65. szám

1979. március 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 TOVÁBBTANULÁS FELSŐ FOKON Esélyek és pontszámok AZ IDEI TANÉVBEN meg­közelítőleg 50 000 diák érett­ségizik, s ezekben a hetek­ben kell eldönteniük, hogy milyen életpályát választa­nak. Várhatóan — a koráb­bi évekhez hasonlóan — eb­ben az évben is a végzettek több mint fele a felsőoktatá­si intézményekben szeretne továbbtanulni. A tavalyi adatok szerint — a korábban fel nem veitekkel együtt — összesen 35 697 diák próbál­kozott és közülük 16 000-en kezdhették Gheg tanulmá­nyaikat az egyetemek, főis­kolák nappali tagozatain. Kö­zöttük 3700-an olyanok is, akik egy évvel korábban elő­felvételivel biztosították a be­jutást. Idén várhatóan ha­sonló lesz a jelentkezési arány és a felvételi esélyek sem sokat változtak. Szinté minden felsőoktatási intéz­ménybe több lesz a jelentke­ző — általában két és fél­szeres a túljelentkezés —, mint ahányat fel lehet ven­ni, s így a felvételiken a szerzett és hozott pontszá­mok mellett ismét nagyon nagy szerepe lesz a pályára való alkalmasságnak és a tehetségnek. A korábbi évek, illetve a tavalyi év adatait elemezve egyre nő az érdeklődés a tu­dományegyetemek iránt, eze­ken a legnagyobb a túljelent­kezés. Különösen a bölcsé­szettudományi karokon nagy a tolongás. Tavaly például különösen sokan jelentkeztek pszichológia, szociológia szakra, illetve a jogtudomá­nyi egyetemekre. Bár tavaly a korábbi évek­hez képest valamivel keve­sebben jelentkeztek az orvo­si egyetemekre, mégis to­vábbra is csak azok pályáz­nak sikerrel, akik a felvéte­li vizsgákon is kiválóan sze­repelnek. Az egyes karokra a bejutás esélyei azonban nem egyformák. A SOTE ál­talános orvosi karára pél­dául három és félszeres volt a túljelentkezés, ugyanak­kor a gyógyszerész és fog­orvos karra jelentkezők szá­ma lényegesen kevesebb volt. A Marx Károly Közgazda- sági Egyetemen évek óta há­romszoros a túljelentkezés, és a bekerüléshez szükséges pontszámhatár 14—16 között mozog. Az EIíTE-n a túljelentke­zés az állam- és jogtudomá­nyi karon négyszeres, a böl­csészkaron ötszörös, a ter­mészettudományi karon két­szeres. Ennek megfelelően a bejutáshoz szükséges pont­szám legalább 16,5, 17—18,5, 14—16. Szegeden és Debre­cenben is hasonlóak a jelent­kezési arányok, és a felvétel­hez szükséges minimális pontszámok is azonosak. Kisebb a tolongás a ter­mészettudományi karokon, így a budapesti Műszaki Egyetemen is, ahol másfél-két-1 szeres túljelentkezés mellett 13—17 ponttal be lehet jut­ni. Biztató esélyek mutat­koznak a Veszprémi Vegy­ipari Egyetemen, ahol szin­tén másfél-kétszeres és a Bánki Donát Gépipari Mű­szaki Főiskolán is, ahol vi­szont alig volt az elmúlt év­ben túljelentkezés. Kedvezőbbek az átlagnál a bekerülés esélyei a Pollack Mihály Műszaki Főiskola építőipari- és gépészkarán, il­letve az Ybl Miklós Építő­ipai! Műszaki Főiskolán is. Nem számít „menőnek” a fiatalok körében, ezért ked­vező lehetőségeket kínál az agrár felsőoktatás. A Deb­recenbe jelentkezők például az átlagszint teljesítése ese­tén is bizakodva várhatják az értesítést hozó postást. Az esélyek latolgatásánál. illetve a pontok számolgatá­sánál külön kell szólni egy nem elhanyagolható ténye­zőről. Azokról van szó. akik­nek elsőre nem sikerült be­jutni az egyetemekre és fő­iskolákra, és akik újra és új­ra próbálkoznak. Az elmúlt években több alkalommal is készítettek felméréseket az Országos Pedagógiai Kutató- központban, azt vizsgálva, hogy mi lett a fel nem vet­tek sorsa? KIDERÜLT, hogy a meg­kérdezettek nagy többsége első kudarca után is tovább akar tanulni. 73,7 százalékuk már a következő évben újra próbálkozik, 17,4 százalékuk későbbre halasztja a próbál­kozást, és csak 8,9 százalékuk tett le véglegesen szándéká­ról. Az új jelentkezőknek te­hát a felvételi rutinnal ren­delkező társaik konkuren­ciájával is meg kell küzde­niük. Hogy a választott szak hogyan befolyásolja majd az idei esélyeket, arra vonatko­zóan a korábbi évek tapasz­talatai alapján készített táb­lázat alapján következtethe­tünk. A felmérések szerint a fel nem vettek újrajelentkezése az egyes szakok szerint a következőképpen alakult (százalékban): Természettud. Kar Orvostudományi egyetem Jogtudományi egyetem Közgazdaságtudományi egyetem Műszaki egyetem, főiskola Agrártudományi egyetem Tanárképző főiskola Tanító- és óvónőképző MINDEZEKRŐL az Okta­tási Minisztérium által ki­adott tájékoztató részlete­sebb eligazítást ad, ismertet­ve a keretszámokat, szako­kat, szakpárokat. Egyet azon­ban e kiadvány nélkül is Üjra jelentkezett Közülük Lemondott felvettek szándékáról 86,7 60,0 0 97,1 51,4 0 85,7 23,8 2,9 85,7 35,7 9,6 63,2 42,1 9,2 70,7 21,5 10,8 62,7 35,8 17,9 78,8 51,5 9,1 biztosan tudhatunk; kette­sekkel, hármasokkal idén is teljesen célszerűtlen jelent­kezni, mert csak egy fájó ku­darcélménnyel lesz „gazda­gabb” az önkritika nélküli pályázó. Sebők János Siklóm András, a Tanácsköztársaságról Az eddigi legteljesebb krónika Most, hogy közeledik a Tanácsköztársa­ság kikiáltásának hatvanadik évforduló­ja, különösen fontosnak és aktuálisnak érezzük ezt a könyvet, mely az 1918—19- es magyar forradalomnak minden eddi­ginél teljesebb krónikája. A szerző szemmel láthatóan arra töre­kedett, hogy az események szövegszerű is­mertetését a lehető legtömörebbre fogja, s inkább a rendelkezésére álló sokféle, vál­tozatos dokumentum felhasználásával idéz­ze meg a történelmet. Más, hasonló jellegű kiadványok lapozgatásakor már tapasztal­tuk, hogy mennyire közel hozza a múlt időket a mai emberhez egy-egy korabeli kép vastag betűkkel nyomtatott kiáltvány, vagy nagy szalagcímekkel kiabáló újság­hír. A kor levegőjének, hangulatának ér­zékeltetésére, az élményszerű ismeretszer­zésre minden bizonnyal ez a megoldás tű­nik az egyik legalkalmasabbnak. Siklós András a magyar eseményeket a világtörténelem mozgásával összefüggésben tárgyalja. Könyve első lápjain a Pesti Nap­ló 1917. november 9-i híradását közli: „Pé- tervárott győzött az új forradalom. Ke- renszki elmenekült.” Valóban, ez az ese­mény volt az, mely sok tekintetben megha­tározta Európa sorsát. Meggyorsította az Osztrák—Magyar Monarchia összeomlását, a háború befejezését, s lángra gyújtotta a forradalmakat más országokban. A háború utolsó hónapjainak krónikáját mindennél szemléletesebben mondják el a harctereken készült megrendítő képek, va­lamint a polgári élet egyre nagyobb nyo­morúságát tükröző felvételek. Az orosz— magyar arcvonalon szögesdrótok mellett katonák barátkoznak — itthon puskacső elé állítják a katonaszökevényeket. Lovas­rendőrök tüntetőket zavarnak szét — éhes, rongyos gyerekek asszonyok ácsorognak a boltok előtt. Ezeket az ellentmondásokat már csak a forradalom képes feloldani. 1918 őszén Magyarországon is bekövet- vetkezik a „földindulás.” Az őszirózsás forradalom, s az azt követő hónapok kró­nikája nagyszámú dokumentum felhaszná­lásával válik hitelessé. Köztük nem egy olyat láthatunk itt, mely az eddigi kiad­ványokból hiányzott. „Mindenkihez!” — szól tömören a Ma­gyarországi Szocialista Párt kiáltványának címe. Ebben a kiáltványban jelentették be a Tanácsköztársaság megalakulását. A 133 nap történetének dokumentum-krónikájá­ban már nemcsak a viharos eseményekről esik szó, hanem az új társadalom békés hétköznapjainak világáról is. Üjságcikkek, kiáltványok, intézkedések adják hírül a soha nem tapasztalt változásokat, s a ké­peken mintegy bizonyítékul proletárgyere­kek játszanak a gondosan nyírt úri parkok­ban, üdülni indulnak tömegesen. Aztán megint a fegyverbe sorakozó katonák, akik majd valahol északon vagy a Tisza mellett vívják elkeseredett harcukat a Tanács- Magyarországra támadó ellenséggel. A könyv záróképei hatásosan villantják fel azt a szomorú korszakot, mely a prole­tárforradalom leverése után következett. Színjátszók-gondokkal A megyei tanács művelő­dési osztályának legfrissebb kimutatása szerint Szolnok megyében huszonöt amatőr színjátszó csoport és irodal­mi színpad működik, az együttesek összesített taglét­száma meghaladja a három­százötvenet. Néhány csoport a megszerzett minősítések alapján a magyar amatőr színjátszás derékhadának legjobbjai közé tartozik. A tavaly megrendezett országos fesztiválon három együtte­sünk érdemelte ki — illetve tartotta meg — az „arany” minősítést, több csoport ért el „ezüst” és „bronz” foko­zatot. Valós sikerek is Mindent összevetve: ezzel . akár elégedettek is ' lehet­nénk, ha tudnánk, ha nem lennének bőséges tapasztala­taink arról, hogy „nem mind arany, ami fénylik”. Az or­szágos minősítési rendszer bizonyos „devalvációja” el­lenére persze vannak a me­gye színjátszóinak valós eredményei, igazi sikerei is. Hogy egyebet ne említsünk: egy-két együttesünk keresi és vállalja a gyakori fellé­péseket, esetenként „tájolni” is járnak. Volt az elmúlt esz­tendőben amatőr színpadok jóvoltából néhány forró han­gulatú est munkahelyeken, munkásszállásokon, klubok­ban. De ez nem jellemző. Az amatőr színjátszó moz­galomban mindig is megkü­lönböztetett helyet foglaltak el a diákegyüttesek. A szín­ház iránt szenvedélyesen ér­deklődő, a színjátszást lé- nyegbevágóan fontos peda­gógiai ügyként is kezelő ta­nár-rendezők jóvoltából nem egy remek előadás született az elmúlt esztendőkben. Diákszínjátszás Szolnok megyében mégis felemás képet mutat a diák­színjátszás. Egy együttes — a tiszaföldvári középiskoláé — kiemelkedik a mezőnyből. Az iskolában tizenöt éves ha­gyománya van az avatott kézzel irányított színjátszás­nak, ez tükröződött egy hét­tel ezelőtt, az országos diák­napok megyei művészeti be­mutatóin látott produkcióju­kon, „A helység kalapácsa” oldott, játékos előadásán. Ugyanekkor a diáknapok bemutatóin látott huszonegy- néhány együttes mintegy fele jellemezhető úgy, hogy csak arra alkalmas, hogy egyszer s mindenkorra megutáltassa a szereplőkkel a világot je­lentő deszkákat. Talányos — és aligha indokolható — miért kapott a leggyengébb együttes is „bronz” okleve­let. Ezzel a színpadon kínló­dó, verejtékező, fölösleges, rossz kalandba vitt gyerekek nem lettek kárpótolva. A látottak alapján nem túlzó a megállapítás: az effajta me­gyei művészeti bemutatók — legalábbis ami a színpadokat illeti — ilyen formában nem szolgálják, amire eredetileg hivatottak, azt tudniillik, hogy szemleszerű, de a mi­nősegeket jól elhatároló rendszerben mutathassák meg diákjaink: mit tudnak a színpadon. Ösztönzést adva így a további alkotómunká­hoz. A közismert igazságot —, hogy a középiskolás korú gyerekeket elemi erővel vonz­za a színpad, s ott meghök­kentő teljesítményre képe­sek, alátámaszthatja a kö­vetkező példa. A mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium III. b. osztályosai közűi né­hány fiú és két lány egy klubdélutánra betanulta Mo- liére „Kényeskedők”-jét. Az előadásnak sikere volt, az is­kola vezetése úgy döntött, hogy a III. béseket elindít­ják a megyei bemutatón. A csoport életteli, a karaktere­ket jól megformáló műsor­ral mutatkozott be Szolno­kon — vita nélkül kapták az egyik arany oklevelet. Fesztiválok: pótszer A jobban szereplő diák­színpadok tagjait, vezetőit kérdezgetve kiderült, hogy bemutatkozási lehetőségük jóformán csak az iskola ke­retén belül adódik. Elismer­ték: keveset szerepelnek. „Dehát ki] kiváncsi ránk, húsz, huszonöt perces műso­rainkra?” — tették hozzá többen is. Mások a több szereplés legfőbb akadályát emlegették: időhiány. Mágis: csakugyan elkép­zelhetetlen, hogy brigádta­lálkozókon, tanyasi klubok­ban, kiállításmegnyitókon vagy falusi klubkönyvtárban rendszeresen szerepeljenek „színpadképes” diákegyütte­seink? Vagy kizárt annak a lehetősége, hogy — nyári szünet elején, vagy végén — két- három csoport közösen adjbn műsort lakótelepek parkjaiban, játszóterein? A művelődési házak, közpon­tok irányi tásával^ szervezé­sével meg kellene próbálni. Az igényes műhelymunka el­képzelhetetlen szereplések nélkül. Két — évi 30—40 előadást tartó — együttesünk, a szol­noki „Híd” és a „Kőtövis” tagjai egyértelműen bizo­nyítják: szükség van a föl­lépésekre. Egy bizonyos ha­tárig — teszik hozzá. Szá­moljunk csak! Heti 4—5 óra próba, plusz a fellépések, fesztiválok: évente 250—300 órát szentelnek szenvedé­lyüknek, s ez az adat nem tartalmazza az otthoni sze­reptanulásra, gyakorlásra fordított időt. Szenvedéllyel nem lehet ezt csak csinál­ni... Szőrös Antallal, a „Híd” együttes vezetőjével beszél­getünk. így szól: — Több mint tíz éve jöt­tem az együttesbe. A hatva­nas évek végén, a hetvenes évek elején rengeteget jár­tunk falvakba, bekötőút nél­küli tanyaközpontokba ját­szani. Sok nézőnk volt, Az­tán, ahogy teltek az évek — s erről csaknem az egész amatőrmozgalom megfeled­kezett — a befogadó közeg ízlése, érdeklődése alaposan megváltozott, amit nem kö­vettek a színjátszó együtte­sek. Mindegy: játszunk leg­alább .egymásnak — elsza­porodtak a minősítő verse­nyék, fesztiválok, találko­zók; amelyek ' átmenetileg „pótszernek” bizonyultak ugyan, de mostanáig a hely­zet odáig jutott, hogy van egy önmagát se néző mozga­lom. Kiút? A minősítő rend­szer új alapokra helyezésé­vel, a csoportok belső neve­lő, felkészítő munkájának szervezettebbé, alaposabbá tételével bizonyosan lehetne előbbre jutni. A legutóbbi országos fesz­tiválokon, minősítő verse­nyekre járva tapasztalhat­tuk. a Népművelési Intézet szakemberei is érzik a Sző­rös Antal által említett hiá­nyosságokat. Elhangzott olyan vélemény is, amely szerint, ha meg is szűnik a csoportok egyik fele, a má­sik pedig komolyan dolgozni kezd, akkor is érdemes vál­toztatni. Színpadon és magánéletben Érdemes, mert — minden belső, szakmai-szervezeti gond. baj ellenére — sokan vannak, akiknek életét az amatőr színjátszás teszi tel­jessé. Ábrahám Mihály, a „Kőtövis” együttes alapító tagja az elmúlt tíz évben körülbelül 300—350 előadá­son szerepelt. Mi az, ami a csoporthoz köti? Erről be­szél: — A próbák hangulatát, a közös munka örömét, az elő­adások sikerélményét szá­momra semmi sem pótolhat­ja. Tulajdonképp mindegy, hogy a 70-es évek elejének kiugró sikereire gondolok, vagy a közelmúltban adott műsorokra. Vagy arra, hogy régebben mi kerestük a kö­zönséget, mostanában pedig már meghívnak bennünket. A „Kőtövis” próbáin ez- időtájít nyolc-kilencen vesz­nek részt, művészeti vezetője nincs a csoportnak, „segíts, ahogy tudsz” alapon forga­tókönyvet és rendezőt válasz­tottak, dolgoznak, próbál­nák. Kiállják a próbát? Az egyik csoporttag, min­den szentimentalizmus nél­kül. azt mondta: „Olyan ne­kem a Kőtövis, mint egy család.” A kijelentésben nincs ok kételkedni: akik többször látták, ismerik a „Kőtövist”, tudják: fegyel­mezettek a színpadon, segí­tik egymást a magánéletben, olyan együttes, ahová a fenn­tartó vállalat lakatosa nyu­godt szívvel „beajánlhatta” az irodalom iránt érdeklődő, ám unatkozó lányát. A fesz­tiválokon, találkozókon is a legérdeklődöbb, a legfogéko­nyabb együttesek között em­legetik a csoportot. amely tavalv „arany” minősítést kaoott.- s ez — a minősíté­sek ..devalvációja” ellenére is — kifejezi közös munká­juk színvonalát. — A színpadról kimondott szónak — ha amatőrök mondják is ki — jelentősége van — mondta az egvik sz.írmadyezető beszélgetésünk során. — Alighanem azoké st együtteseké a jövő. ame­lyek kellő biztonsággal ésér- zékletességgel mernek no­litizálni, mert hisz annyi minden mondanivaló feszít bennünket. Rá kell talál­nunk, hogyan szólaljunk meg, s ez pedig a nagyobb moz­galmi szervezettség és a cso­portok eddiginél is nagyobb felkészültsége nélkül nem le­hetséges. Kevés a képzett rendező, kevés a színpadké­pes kezdő színjátszó. „Kevés” —■ ez lehetne a jellemző szava Szolnok me­gyében is az amatőr színját­szó mozgalomnak. Kevés a jó diákszínpad, a munkás- együttes, a falusi — pa­rasztfiatalokat is mozgósító — csoportokról nem is szólva. Néhány jel arra mutat, hogy megyei hatókörű intéz­ményeinkben — elsősorban a megyei művelődési és ifjú­sági központban — fölismer­ték a hiányosságokat. ‘ Jelek, kezdeményezések A közeljövőben tizenné­gyen fejezik be a C-kategó- riás rendezői tanfolyamot, néhányan már most is ve­zetnek csoportot. Van re­mény, hogy a jövőben is vál­lalják az együttesek vezeté­sével járó nehézségeket. Fi­gyelemre méltó, hogy a mű­velődési központ — úgyszól­ván lehetetlen belső körül­ményei ellenére is — meg­kezdte egy kezdők számára indítandó versmondó, szín­játszó stúdió szervezését, amelynek foglalkozásait olvan kitűnő szakemberek irányítják maid. mint Mon­té ah Imre és Dölle Zsolt. Áp­rilisban alapminősítést sze­rezhet a művelődési központ rendezvényén több csoport és folyik a megye ..élegvüt- teseinek” felkészítése az idei szereplésekre. ..Jobban ki kell használ­nunk a különböző művelő­dési keretekben rejlő közös­ségi nevelési lehetőségeket. Segíteni és fejleszteni kell az amatőr mozgalmat... Az állami intézményeknek és a társadalmi szervezeteknek ál­landó. rendszeres politikai, szakmai és anyagi segítséget kell adniuk az amatőr­együttesek munkájához.” Az MSZMP KB 1974. évi köz­művelődési határozatának az amatőr mozgalmakra vonat­kozó részei ma is időszerű­ek. továbbgondolásra méltók. Szabó János

Next

/
Thumbnails
Contents