Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-07 / 31. szám

1979. február 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 KéKRfiyö ___________előtt S zórakoztatás, óh! „Szórakoztatni kell, mert az embereknek joguk van ehhez” — nyilatkozta leg­utóbb a televízió művészeti igazgatója az Üj Tükörben, majd kissé meghökkentően, bár szerintem egyáltalán nem szentségtörő módon (ezt sze­retném jegyzetemben értel­mezni) így folytatta: „Ki me­rem mondani, még akár olyan műsorokkal is, ame­lyeknek nincs különösebb gondolati tartalmuk”. Ho­gyan? A televízió művészeti tevékenységében teret enged a tartalmatlan szórakoztatás gondolatának? „Kicsépelt szalmával” akarja etetni de­rűre, nevetésre, könnyed szó­rakozásra kiéhezett nézőit? Első hallásra talán meg is rökönyödhetünk a kijelentés tartalmán. De még nincs vé­ge a nyilatkozatnak. „Ha ezek az adások jó ízlésről, arány- érzékről, szakmai tudásról, hozzáértésről tanúskodnak, s képesek derűt, jókedvet, ne­vetést teremteni, akkor ara­nyat érnek” — így Szinetár Miklós. Megérthető-e, hogy a szó­rakoztatásban a televízió első számú művészeti irányítója ilyen „megalkuvást” jelöl meg a járható utak egyiké­nek? Ha arra gondolunk, hogy általában és esetenként is milyen ritka, egyszerűen hi­ánycikk a humor a művészet különböző ágaiban — például színpadon, filmen, de még ol­vasmányban is — a gondola­tilag is igényes, ugyanakkor derűt, kicsattanó nevetést fa­kasztó mű; amikor jószerivel előbb találkozik az ember humorral úgy, hogy „akaszt­ják” (akasztófahumor) sem­mint eredeti virulens formá­jában, amikor eleven és vir­gonc — érthető a televízió művészeti igazgatójának „en­gedékenysége”. Hisz az úgy­nevezett szórakoztató művek — és a jelző itt nem elma­rasztaló értékítéletet fejez ki, csupán a fajtára utal — fel­tűnő megcsappanásának vál­ságos idején mit lehet tenni: honnan vegye a televízió is, ami nincs? Ezért aztán a leg­soványabb lehetőségen is kapva kap, amit például a mai élő irodalom ebben a ka­tegóriában kitermel. Példa rá a múlt héten látott Művészet, óh címmel egybefogott két egyfelvonásos, Páskándi és Száraz György tollából. (Bár csak sejtem, itt még-még jócskán van kiaknázatlan le­hetőség.) Vagy pedig régi, polcon porosodó művek után nyúl, lásd Aszlányi Károly Amerikai komédiája; az előbbiben vállalva akár a té­ma túlságosan is belterjes voltát, a művek műhelyjelle­gét (a szerkesztőségi környe­zetben vagy a kulisszák mö­gött játszódó történet inkább a beavatottak számára jelent csemegét, semmint a legszéle­sebb köröknek), az utóbbiban pedig felvállalva egy letűnt kor ízlését kiszolgáló mű esetleges avittságát, abban reménykedve természetesen, hogy a feltámasztás, illetve a mai feltámasztok raciona­lizmusa jót tehet majd ne­kik; azaz elviselhetővé teszi őket a képernyőn. Ennek tipikus esete a szombat este bemutatott Amerikai komédia. A dráma kétségtelen nem tartozik a remekművek közé, sőt szer­zőjének is a gyengébb darab­jai között tartják számon. Nem esik messze a giccses történetek fájától sem, ben­ne a kishivatalnok legyőzve a gazdag, de átmenetileg válsá­gos helyzetbe került utaztató társaság hideg igazgatónőjé­nek ellenállását, ötleteivel nemcsak a társaság szekerét rántja ki a kátyúból, de egy­ben — hisz ez így dukál — férjként maga is beleül a tár­saság direktori székébe. A giccsregények jellegzetes kar­riersémája ez, legfeljebb azokban a csinos gépírónő és a gazdag tulaj happy-enddel végződő kapcsolata a tipiku­sabb. Megjegyzem, a maga korában az efféle történet öntudat-altató, osztálytudatot bénító hatású lehetett, ma már azonban tartalmának ez a negatívuma aligha ébreszt hamis illúziókat: így a törté­net önmagában tehát szinte érdektelen. Akkor mi marad­hat benne szórakoztatásra érdemes? Maga a játék, bizonyos helyzetek — bár Aszlányinál itt is elég sok az előregyár­tott elem — de ha jól hasz­nálják ki őket, ha a szerepe­ket megformáló színészek sa­ját tartalékaikból képesek hozzáadni a darabhoz, akkor a még oly kiszámított játék­nak is lehet bizonyos varázsa, mint az Amerikai komédiá­nak. Az Aszlányi-drámából készült tévéjátékban ez tör­tént, a színészi játék (ha nem is mindenben egyenletes) „re­tusálni” igyekezett az alap­mű elviselhetetlen vonásait, s végülis nem abban lelhet­tük örömünket, amit, hanem abban, ahogyan játszanak. A tévéjáték készítőinek — forgatókönyv Juhász István, rendező Várkonyi Gábor — szemére vethetnék talán, miért nem nyúltak még me­részebben a drámához, miért nem tömörítették tovább a dialógusokat, esetleg új ötle­tekkel miért nem frissítették, azt azonban nem lehet elvi­tatni tőlük, hogy az alapjában édeskés históriába sikerült fanyar ízeket is belopniuk, s hogy helyenként felerősítve a komédia humoros oldalát, a bohózatilag tudták fokozni a játék hevét. Visszakanyarodva jegyze­tem kiindulási pontjához: azt hiszem, ez a tévéjáték tipi­kusan az a mű, amelynek kü­lönösebb gondolati tartalmat nem tulajdoníthatunk, de mert a megformálásban mértéktartás, ízlés és szak­mai hozzáértés testesült meg, így — Szinetár szavaival — „aranyat ért”. Hozzáteszem, a szórakoztatásnak csupán ebben a rendkívül „inflációs” idejében, amikor arannyal kell fizetni, sajnos, azért is, ami egyébként tán egy fabat­kát sem érne. Hiába, nehéz dolog ez a szórakoztatás! asztaltól, ahol csak a leggaz­dagabbak és a legismertebb milliomosok ültek. Asztala szerényebb volt ugyan, de az ott ülők is az ipar mágnásai voltak és nagy bankbetétek­kel rendelkeztek. Asztaltársa volt a Murphy házaspár, a híres „Murphy-Association”, az Észak-Amerikát elárasztó önkiszolgáló bárok hálózatá­nak tulajdonosa. Ott ült a Wheeler-házaspár a lányá­val; mister Wheeler az „Uni­ted Fruits Company” egyik igazgatója volt. MacAreck úrral szemben az idős Slade úr, a chicagói „Thornes Slade and Junior” bank tuajdono- sa foglalt helyet. Ebben a tár­saságban újgazdagként is­merték el a Polnik házaspárt. Nincs ebben semmi csodála­tos, hiszen húsz évvel ezelőtt érkeztek az USA-ba, és az Nézeteltérités ­A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Különleges ifjúsági pódium sorozatának legutóbbi, hétfő esti vendé­ge Sándor György volt. a Ko- marov-teremben. A népszerű szerző-előadó már többször lépett pódiumra a megye- székhelyen. Hétfőn a Nézet­eltérítés című műsorát hall­gathatta meg a közönség. Sándor György „humoralis- ta”. Műsorait hallgatva — ed­dig öt összeállítást írt — nem fakad az ember önfeledt ka­cagásra. nevetésre. Fanyar mosoly, megfeszített koncent­rálás kíséri mondanivalóját, melyet tudatosan épít fel, sal­langmentesen. „Uresjáratú” szavakat, kifejezéseket nem találni előadásaiban. Indirekt poénjai állandóan agytorná­ra késztetik hallgatóit. A szerteágazó, szinte értelmet­lennek tűnő gondolatfonala­kat végül is egy-egy váratlan csattanóba gombolyítja, de rögtön továbbsiklik, hogy újabb szálakat fonjon össze. Előadásaiban soha nem rög­tönöz, míg a humoristák gyakran a spontán poénjaik­kal nyerik meg a közönség rokonszenvét. A Nézeteltérítés hét évvel ezelőtt született. A tempera­mentumos. új megformálású bemutatón a műsor első ré­szében láthatott ugyan a kö­zönség felesleges, kissé túl­gesztikulált mozdulatokat is, ez azonban az előadás tar­talmi értékéből nem vont le. Sándor György műsorát a humor, az irodalmi élmény, a mély emberi gondolatok éb­resztése együttesen tette ez­úttal is igazán értékessé. első pillantásra látszott, hogy arany bölcsőben született a széles alabamai mezőn. Né­hány nemzedékkel korábban élő ősei biztosan nem tudták, hogy mi az a szegénység és a nehéz munka. Ez a gentle­man kétségtelenül azt a ide­ált képviselte, melyet „ame­rikai életstílusnak neveznek”. MacAreck úr mellé az első tiszt, aki ennél az asztalnál elnökölt, egy szép, briliánsok­kal ékesített idős hölgyet ül­tetett. Dufay asszonynak a hajón a legszebb gyémántjai­nak kellett lennie. A férje, Wheeler asszony bal oldalán foglalt helyet, Dél-Afrikában egy gyémántbánya tulajdono­sa volt. A kapitányi bálon Mac­Areck úr kifogástalanul vi­selkedett. Teljes szolidaritást vállalt asztaltársaival. Min­V. M. ■*- VÍS — Fotó: Köhidi Edkjey Mister MacAreck üzletej FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY 13. MacAreck .úrnak jó hely jutott az ebédlői asztal mel­lett. Nem messze a kapitányi első milliójukat a második világháború után a Csang Kaj-Seknek szállított fegyve­reken keresték. Az ilyen új­gazdagokkal Wheeler asszony még beszélgetni sem akart. Ellenben MacAreck úron az Megyei mozimérleg ’78 Ami a statisztika mögött van Sajátos, máshoz nem hasonlítható kultúraközvetítő in­tézményrendszer a mozihálózat. Egységei — a megyei mozi­üzemi vállalatok — egyrészt hivatottak a közművelődést szolgálni, másrészt pedig — a vállalati jellegből következik — kötelesek nyereségre is törekedni. Látszólag nincs ellent­mondás: több látogató, több bevétel — s mindkét követel­ménynek eleget tettek a mozik. Ám ha arra gondolunk, hogy a mozilátogatók többsége korántsem a valóban mű­vészi filmek nézőiből kerül ki, máris a vállalati rendszerű kultúraközvetítés legnagyobb nehézségénél vagyunk. •» Kevesebben, mint tavalyelőtt A Szolnok megyei Mozi­üzemi Vállalat százhét film­színházat üzemeltet. ezek között sok a régi, technikai­lag korszerűtlen, s több mint a fele kicsiny ható­körű keskenyfilmes mozi. A vállalat ezzel a hálózattal kí­sérelte meg 1978-ban telje­síteni kulturális és gazda­sági tervét. Tavaly Magyarországon mintegy négy-négy és fél millióval kevesebben voltak moziban, mint 1977-ben. Az országban mindössze két megye teljesítette előirány­A mozilátogatók mintegy egyötödét teszik ki azok, akik magyar filmet láttak. A legtöbb látogatót Sára Sán­dor filmje, a 80 huszár von­zotta: szám szerint 21 ezer 696-ot, ezt a „Dóra jelenti” és az „ök ketten” követi a „rangsorban”. A magyar fil­mek sikerének viszonylagos­ságát talán jól megvilágít­ják a „Filmregény” című al­kotás látogatottságának ada­tai. A moziüzemi vállalat an­kétokkal. találkozókkal kap­csolta össze a film vetítéseit, így érte el, hogy — orszá­gos viszonylatban is sokan — több, mint háromezren látták Szolnok megyében a filmet. Persze tekinthetjük nagyon is kevésnek ezt a „sok”-at. A sikerfilmek listáját az „Abba” című svéd—auszt­rál film vezeti: 56 ezer 319 látogatóval, ennél négyezer­rel kevesebben látták a Po­koli torony című amerikai katasztrófafilmet. Az eredetileg a stúdióhá­lózatban műsorra tűzött „XX. század” című filmet — bár az utolsó évnegyedben vetítették — több mint 25 ezren látták. Tulajdonképp zott tervét. Szolnok megye sajnos nem. Az 1978-ban megtartott 34 ezer 214 mozi­előadást 2 millió 584 ezer 444-en nézték meg; össze­sen több mint 200 ezerrel csökkent a nézőszám 1977- hez képest. Viszont javult a fontos politikai, társadalmi kérdéseket bemutató filmek látogatottsága. Az ebbe a kategóriába tartozó — úgy­nevezett „A”-s — filmeket 1977-ben 604 ezer 329-en, míg tavaly 637 ezer 615-en látták. Egyebek között je­lentősen növekedett a ma­gyar filmek nézőinek száma. ehhez a filmhez köthető a filmbaráti körök tavalyi ve­títéseinek legnagyobb sike­re. ezt leszámítva ugyanis a filmbaráti körök előadá­sain a nézőterek 80—85 szá­zaléka üres maradt. Oka el­sősorban a sorozatok rossz szerkesztéséből fakadt; s né­hány csalódást okozó film után a moziműsorok „Film­barátoknak!” feliratai in­kább elriasztották, nem pe­dig csalogatták a „film ba­rátait”. Tavaly kevesebb ifjúsági mozielőadás volt. mint ta­valyelőtt, s az ifjúsági fil­mek nézőszáma közel öt­venezerrel csökkent. Leszá­mítva, hogy 1978-ban nem volt műsoron olyan kirobba­nó sikerű ifjúsági film, mint egy évvel korábban a Lúdas Matyi, a „visszaesés” magyarázata, hogy az isko­lák és a filmszínházak kö­zött nagyon laza, esetleges a kapcsolat. A moziüzem-veze- tők időbeosztása, szakképzet­lensége nem teszi lehetővé az állandó kapcsolat kiala­kítását, de az iskolák sem „mennek elébe” a lehetőség­nek. Ezidőtájt jelentős érdek­lődés mellett zajlanak me- gyeszerte a ..filmnapok fa­lun” rendezvénysorozat ese­ményei. A kifejezetten köz- művelődést szolgáló „fil­mes” rendezvények jól si­kerültek tavaly is. több film- ankét, tanácskozás zárult — természetesen nem anyagi — sikerrel. Érdeklődés kísérte a munkás filmnapok, a po­litikai filmhét, a svéd film­hét vetítéseit is. Erősödött a kapcsolat a filmszínházak és más kulturális intézmé­nyek között: példaként em­líthetjük az ünnepi könyv­hét vetítéseit, vagy azt a tényt, hogy a megye több településén gyakorlattá vált, hogy a mozi nagytermében — azokon a napokon, ami­kor vetítési szünet van — a művelődési ház bonyolít­hat le színházi és zenei ese­ményeket. Mi csábítja az embereket moziba? Elsősorban persze maga a film, de az sem mel­lékes, hogy milyen körül­mények között nézhetik meg. Tavaly Jászárokszálláson, Tiszaszőlősön, Tiszaderzsen, Jászdózsán több százezer fo­rint értékben felújították a mozi épületét, több moziban pedig a vetítés technikai fel­tételeit javították jelentős ráfordítással. A megyei mo­zihálózat korszerűsítése eb­ben az évben is folytatódik, egyre több helyen teremtik meg a filmnézéshej elenged­hetetlen kulturált körülmé­nyeket. A gondok ellenére A film jelentősége nap­jaink életében — a televí­ziózás tökéletesedésének el­lenére is — egyre nő — ez aligha szorul bizonyítás­ra. Az éves statisztikák ugyan nem fejezik ki a tel­jes lényeget, de mindenkép­pen utalnak a műsorpoliti­kai, filmforgalmazási ellent­mondásokra, a filmterjesz­tési hálózat, a propaganda hiányosságaira. Egy Szolnok megyei lakosra mintegy öt mozilátogatás „jutott” tavaly, s ez az adat korántsem ta­núskodik a mozi népszerű­ségéről. Sz. J. Magyar filmek, sikerfilmek den hölggyel táncolt, még Mrs. Polnikkal is. Ez már ta­lán egy kissé túlzás volt... A büféből pezsgőt hozott a hölgyeknek, elmondta a leg­újabb európai vicceket, ahon­nan nemrégen tért vissza. Rendkívül érdekes története­ket mesélt el arról, hogyan mossák a tányérokat a nagy éttermekben, és hogyan kell kirakni a gyapot-bálákat a hajóról. A hölgyek úgy ne­vettek, hogy könnyük csor­dult a fantasztikus anekdotát hallgatva. A férfiak is elé­gedettek voltak. Hölgyeik nem panaszkodtak, hogy nincs sikerük. Ami pedig a fiatal ültetvényest illeti, el kell ismerni, hogy bírta az italt és ismerte is. Rögtön szemrehányást tett a pincér­nek, aki „Balantine” whisky helyett a „White Horse” üvegből öntött italt merészel­te neki hozni. És amikor megparancsolta, hogy ezüst vödörben hozzák oda a leg­drágább italt, ami a hajón van — polish vodkát —, még a merev Slade úr is felenge­dett és ivott „my dear Henry MacAreck” egészségére. Az egyik hölgy észrevette a szép gyűrűt az elegáns gentleman ujján. Régi arany­keretbe egy erősen fénylő zöld kő volt beillesztve. Mac­Areck úr szívesen mutatta meg a gyűrűjét. Nevetett, hogy mindenki rendkívül ér­deklődik a zöld kő iránt. Pe­dig az egy egyszerű üveg. Azért viseli, mert állítólag ta­lizmán. Apja, aki részt vett az első világháborúban, a harcmezőn egy súlyosan se­besült indust vitt a hátán. Szegény csaknem egy egész nap feküdt a német és az amerikai lövészárok között. Rettenetesen jajgatott és nem birt meghalni. Végül is se­nior MacAreck úr éjszaka el­indult a drótháló között és a lövöldözés ellenére a saját állásukba vitte az indust. A sebesültért később a front­szakaszuk mellett lévő angol hadseregből jöttek a társai és elvitték. Néhány hónappal később az indiai, aki csaknem csodával határos módon menekült meg a halál karmai közül, megta­lálta megmentőjét. Hosszan és keresett szavakkal mon­dott köszönetét Henry apjá­nak, élete megmentéséért. Biztosította, hogy minden vagyona, a fiatal amerikai tiszt rendelkezésére áll, aki nem félt kockáztatni életét, hogy segítségére siessen az ismeretlen embernek. Az in­diai emlékül az idősebb Mac­Areck úrnak adta a zöldkö­ves gyűrűt, természetesen egyszerű üvegkővel. Hiszen szegény indiainak mi lehetett volna még más vagyona? A megmentett katona biztosítot­ta, hogy a gyűrűnek különle­ges tulajdonsága van, titok­zatos erővel rendelkező ta­lizmán, tulajdonosának anya­gi sikerei lesznek, szerencsés lesz a szerelemben és meg­védi minden veszedelem el­len. Az amerikai tiszt megkö­szönte az ajándékot és mert nem akarta megsérteni az in­diait, a gyűrűt ujjára húzta. Somma mellett történt ez. Néhány nappal később az ed­digi nyugalmas szakaszon rettenetes harc kezdődött. Senior MacAreck hadosztá­lyából alig kétszáz ember maradt, s ebből mindössze hét, aki nem sebesült meg. Közöttük volt a zöldköves gyűrű tulajdonosa is. Ami még érdekesebb: ettől kezd­ve mindig siker kísérte a ta­lizmán tulajdonosát. Még az 1929-es nagy tőzsdei kataszt­rófa idején is. Senior Mac­Areck egy centet sem vesz­tett. Különös sugallatra, há­rom nappal a nagy válság előtt eladta az összes részvé­nyét és kivette a pénzét a bankból. Maga sem tudta, hogy miért tette ezt akkor. Nem lehet tehát csodálkoz­ni azon, hogy amikor az egyetlen gyerekét a második világháborúban behívták ka­tonának, apja ujjára húzta a zöldköves gyűrűt. A talizmán segített a fiának is. A leg­kisebb sebesülés nélkül meg­járta a frontokat, számos ki­tüntetést kapott, pedig na­gyon nehéz szolgálatban volt : A Málta-szigetén állomásozó egyik hadihajó parancsnoka volt. — A szerelemben is szeren­csét hoz önnek ez a talizmán? — kérdezte az egyik hölgy. Mister MacAreck elmoso­lyodott : — Nagyon bátortalan va­gyok és félek a hölgyektől, így hát nem volt alkalmam kipróbálni a talizmán erejét. A hölgyek nevettek. Nem egyikőjük hajlandó lett vol­na kigyógyítani bátortalansá­gából a csinos gentlemant. Némelyikük talán el is hatá­rozta, hogy kigyógyítja. A hosszú hajókirándulás alatt biztosan terem arra alkalom. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents