Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-24 / 46. szám

1979. február 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A jászok eredetének kutatója 150 éve halt meg Horváth Péter A közelgő évforduló alkal­mából a jászjákóhalmi Köz­ségi Tanács utcát nevezett el Horváth Péterről, a művelő­dési ház honismereti szakkö­re és' a jászberényi Városi- Járási Könyvtár szocialista címért küzdő brigádja pedig felvette nevét. Horváth Péter neve sokáig csak a honismereti kutatók előtt volt ismert, de ők is csak annyit tudhattak róla, hogy — mint ő maga írja könyvének utószavában — jász alkapitány volt és Jákó- halmán született. Napjaink­ban a jászjákóhalmi honis­mereti szakkör kutatásai alapján rajzolódik ki élet­műve. Elődei Egerből származtak, de ő már Jászjákóhalmán született 1756. február 19-én. Gimnáziumait kitűnő ered­ménnyel végezte, később a piarista rend tagja lett, de mielőtt felszentelték volna, „gyengemejjűségére” hivat­kozva kilépett. 1785-től 1807-ig a jászberé­nyi gimnázium igazgatója volt, ettől a tisztétől csak ak­kor vált meg, amikor őt vá­lasztották meg jász alkapi- tánnyá. Igazgatósága idején nagyot fejlődött a gimnázi­um; előbb öt, majd hatosztá­lyúvá vált. A tanárok fizeté­sét — ma már humorosan hangzik — a szolnoki királyi sóhivatal biztosította, a doku­mentumok szerint nem min­dig a rendelkezéseknek meg­felelően. Horváth Péter érdeklődése egyre inkább a jászkunok története felé fordult, gyűjte­ni kezdte az anyagot, külön­böző könyvtárakban kutatott. Munkáját segítették, olyan anyagokat is átnézett, melyek azóta elvesztek és csak köz­vetve ismeretesek. Mikor ku­tatásait befejezte, kéziratát a Jászkun Hármas Kerület elé terjesztette, mely kiadásra javasolta, csupán azt jegyez­te meg, hogy kár, hogy lati­nul és nem magyarul íródott. A „Commentatio de Initis, ac maioribus Jazygum et Cu- manorum eorumque consti- tutionibus” című könyv 1801- ben jelent meg Pesten. A nagy érdeklődés szükségessé tette a magyar nyelvű ki­adást is, így 1823-ban „Érte­kezés a kunoknak és jászok­nak eredetükről, azoknak ré­gi és mostani állapotjukról” címmel némileg átdolgozva adták ki újra. Ez annyiban különbözött az előző műtől, hogy a községekre vonatkozó leírást elhagyta a szerző, vi­szont kiegészítette a Lehel­kürtről szóló fejezettel. Hor­váth Péter 1829. február 24- én halt meg Jászberényben, 73 éves korában. Ma már természetesen sok­kal többet tudunk a jászku­nokról, Horváth Péter köny­vei azonban hosszú időn át legfontosabb forrásai voltak a Jászkunság kutatóinak. A szerző elévülhetetlen érdeme, hogy elsőnek gyűjtötte össze a rendelkezésre álló ismeret- anyagot ezekre a kiváltságos népcsoportokra vonatkozóan. Fodor István Ferenc A tisiasülyi általános iskola könyvtárának közel 150 diák olvasója van, akik rendszeresen járnak olvasni a könyvtárba. A tanulók 3500 kötet közül válogathatnak Szereti Ön ... ? A XVII—XVIII. századi olasz zenei élet egyik legje­lentősebb alakja, hegedűmű­vésze Antonio Vivaldi. A ba­rokk muzsika nagy mestere, akinek műveiben gyakran villannak fel romantikus ele­mek, nem csupán operáival hívta fel tehetségére a figyel­met, hanem formabontó inst­rumentális alkotásaival is. Számos szonátával, concertó- val, hegedűversennyel gazda­gította a világ zeneirodalmát. A Hungaroton „Szereti Ön?” sorozatának legújabb lemeze Vivaldi ismert művei­ből veszi anyagát. Az első ol­dalon a népszerű f-moll con- certóból, „A négy évszak­ból A tél című koncertet hallhatjuk. A háromtételes művet Kovács Dénes virtuóz, színes játékkal szólaltatja meg a Magyar Rádió Szimfo­nikus Zenekarának kíséreté­ben. Az A-oldal másik darab­jaként az In furóre szólómo­tettát hallhatjuk, melynek előadója Kalmár Magda és a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Az énekesnő színesen, köny- nyed előadással szólaltatja meg a darabot, melyben jól érzékelteti az egyes tételek hangulati árnyalatait. A B-oldal első száma Vi­valdi D-dúr fuvolaversenye, melynek érdekessége, hogy a művet Czidra László block­flőtén szólaltatja meg. Az Allegro tétel játékosságát ki­válóan ellensúlyozza az elő­adó a Largo beszédszerűségé­ben, majd újra virtüóz köny- nyedséggel zárja a művet a harmadik tételben. A lemez befejező száma a jól ismert Vivaldi-mű, a h- moll gordonkaverseny. Peré- nyi Miklós lenyűgöző elegan­ciával tolmácsolja a darabot, kísér a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola zenekara. V. F. S. Szolnokon Kiállítás Barta Ernő alkotásaiból Barta Ernő festőművész, grafikus műveiből nyílik emlékkiállítás Szolnokon, a Damjanich János Múzeum­ban vasárnap 11 órakor. A tárlatot, amely három héten keresztül várja az érdeklő­dőket, Kukri Béla, a szolno­ki Városi Tanács elnöke nyitja meg. Szemben önmagunkkal Nehéz a jó filmekről írni. Hiszen ezek — mint általá­ban az értékes művek — a legegyszerűbb dolgokról szól­nak. Az egyedi megformálás aktualizálhatóságán túl a leg­mélyebben általánosíthatóak. így aztán, ha a kritika suta szavaival próbálunk e mély­ségekig hatolni, csalódottan vesszük észre, hogy a mű kihullott a kezünk közül, nem maradt más benne, mint néhány önmagában üres, tar­talmatlan közhely az életről, az emberről, a hitről és így tovább. Ingmar Bergman filmjei nagyon jók, nagyon nehéz írni róluk. „Az ember mindig ugyan­azt a darabot írja. Megelég­szik vele, hogy másképp osztja ki a kártyákat.” Ezt az Anouilhnak tulajdonított kijelentést tökéletesen igazol­ja Bergman egész életműve. Valóban, a játék mindig ugyanaz, akár a legutóbbi film címéről is elnevezhet­nénk : Szemben önmagunk­kal. Ezért is vádolják oly sokszor a rendezőt ismétlés­sel. Kétségtelen, hogy a szembenézés szabályai vál­tozatlanok. Nem ezen múlik a játék érdekessége. Sokkal inkább a játszók tehetségén és erején, azon. hogy vál­lalni tudják-e állandóan vál­tozó helyzetüket. Bergman úgy választja .meg főszerep­lőit, hogy azok túl vannak már életük legfontosabb ese­ményein. Csalódtak hitben, társadalomban, házastársban. A külső világ felé tapogató­zó szálaik elszakadtak, min­den érzelmi kapcsolatuk megszűnt, magányosak. Ek­kor mutat rájuk a rendező, ekkor irányítja rájuk kame­ráját a csodálatos operatőr, Sven Nykvist. Megszenved­ték és túlélték a történése­ket (halál, háború, válás . . .). de állandó félelemmel, ki­csorbult személyiséggel hor­dozzák múltjuk mindennapos terheit. Félnek, mert bármi­kor kibomolhat szorongásuk mérhetetlen súlyú zsákja, hogy előbújjanak elfojtott gátlásaik, betemetett gyer­mekkori rettegéseik. Bergman történetei Ez történik a kemény számadást készítő, halálra váró öreg professzorral (A nap vége), az egymást gvöt- rő két testvérrel (Csend), a kapcsolatukat kíméletlenül ízekre tépő házaspárral (Je­lenetek egy házasságból), az emberek és önmaga elől ma­gányba. érzéketlen fizikai létezésbe menekülő férfival (Szenvedély) vagy akár az öngyilkosság megtisztulást hozó kínjait választó asz­szonnyal (Szemben önma­gunkkal). Bergman nem lazít, nem ad felmentést magának, nem „tudja le” a szembenézés fe­lelősségét egyetlen filmmel. Ezért beszél mindig ugyan­arról. De vállalja az ismeret­len, új helyzetek veszélyeit. Ezért tud mindig újat mon­dani. Bergman hősei Ugyanazokból a láncsze­mekből állnak össze, ugyan­arra a szálra fűzhetők. A történések után vagyunk, Bergman inkább állapotokat rögzít. De egy utazással, vá­ratlan vendéggel vagy éppen a szorító egyedülléttel lehe­tőséget ad hőseinek, sőt rá­juk kényszerítheti, hogy tü­körbe nézzenek és szembe­süljenek ők is ezzel az álla­pottal. Még akkor is, ha ez súlyával szinte összeroppant- ja őket. Mit mutat a szép ér. okos pszichológusnő, Jenny Isaksson tükre? Amikor először találkozunk vele, üres lakásában áll és te­lefonál. Egyedül van. Férje Amerikában, lánya nyári tá­borban, ő maga a nagyszü­lőkhöz tarit, náluk lakik, amíg folyik a költözködés. Készül a munkára, a főnökét fogja helyettesíteni a klinikán. Nyugodt, határozott, maga­biztos. Dolgozik, az egyik betegét vizsgálja. A dolgok még mindig a helyükön vannak: ő a felkészült, mindennel tisztában levő orvosnő, aki a rendet képviseli. A rende­ző így jellemzi jegyzeteiben: „ .. . szentül meg volt győ­ződve, hogy a sajt az sajt, az asztal — asztal, az emberi lény — emberi lény.” Vele szemben az őrült Mária, a téboly zűrzavaros világával. De visszájára fordul a vizs­gálat. Mária az eszelősök bárgyú elégedettségével és beteges érzékenységével ta­pogatja le Jenny baját. „Arc, orr, szem...” — motyogja. Az őrült szájából tisztán hangzó szavaknak nem talál­ja a megfelelőit. Csak álar­cot tapint, a kiegyensúlvo- zottság üres, hazug formáit. Mögöttük ugyanaz a téboly húzódik meg. ami Mária te­kintetét torzítja. Ki kit vizs­gál itt? Hol van a betegség és egészség határa? Meg­hosszabbítható-e a valóság az álmok, képzetek, emlékek irreális világával? Jenny ezt teszi, megzavarja korábbi nyugalmát, ledönti hamis bé­kéje korlátáit. Csakhogy közben be kell merészkednie az őrület mezsgyéjére, alá kell merülnie a halál sötét­ségébe. Ez pedig veszélyes, könnyen fogva tartja az óvatlan vendéget. Mária diagnózisa persze nem oka, csupán elindítója az önvallatás kálváriájának. De elég a legszűkebb rést karcolni a látszatokból szőtt rendezettségbe és máris elő­szivárog a fojtó, fuliasztó szorongás. Különösen, ha úgy hozza a véletlen (vagyis a hősre kényszerített lehető­ség), hogy az üres lakásban még a tárgyak sem kötik a világhoz, mindössze egy árva telefon. „Ezúttal Andreas Winkel- mannak hívták.” Ezzel a mondattal hagyja magára hősét a rendező a Szenve­dély feledhetetlen befejező képsoraiban. Választhattunk volna másít is. oszthattuk volna másképp is a kártyá­kat — ezt sugallja ez a meg­jegyzés. Hiszen mindannyian hordozzuk a szembenézés le­hetőségét. De kevesen teszik próbára erejüket. Szánalmas rendünket védve inkább megmaradunk a dolgok ké­nyelmes leegyszerűsítésénél. Ezért nem választhat bárkit Bergman, csak eres. kivéte­les egyéniségeket. Azokat, akik nem barikádozzák el, nem rejtegetik hazugságok­kal a rosszindulatú dagana­tot. Ki akarják hasítani azt, ezért megküzdenek a téboly- lyal. Rendkívüli emberek Bergman hősei, mert őszin­ték önmagukhoz. Rendkívüli színész Liv Ulmann, mert őszinte hozzánk. Nem játszik, hanem kitárulkozik, kiadja magát, vall önmagáról. Még­ha ezúttal Jenny Isaksson- nak hívják is. Bergman optimizmusa Valójában már eddig is minden mondattal eri'ől akartam írni. Természetesen nem a közhasználatú önbe­csapásra gondolok, aminek a lényege mindig az, hogy re­ceptet, tanácsot akar adni. Megkönnyebbülést, kielégü­lést azzal, hogy megmutatja, majd átvállalja a gondjain­kat. „Megoldást” kínál, mint­ha létezne tőlünk független, kész, választható, 'kikövezett út. Jenny öngyilkossága nem sikerül, életben tartják. Ez­után találkozik férjével, majd a lányával. Egy másik filmben .jllegalább most” egymásra találnának, „leg­alább most” tapintatosabbak lennének egymáshoz. Itt azonban nem kapják meg a hazugság ópiumát. A férj máris a visszaútra gondol, a kislány pedig anyja szemébe vágja: — Soha nem szeret­tél! De Jenny eresebb lett. Be­le tud nézni ezekbe a tük­rökbe. Elért, kiküzdött, meg­szenvedett optimizmussal néz ránk. Bérezés László EdSSf Mister MacAreck üzletei FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY 28. — Sohasem törődtem a pénzzel. Inkább a megszerzé­se imponált nekem, mint a birtoklása. Amikor megkap­tam azt a prémiumot, már elég gazdag voltam, hogy ilyen gesztust megengedhes­sek magamnak. — Az az ötlet a reklám­jelszóval — tulajdonképpen nem is ötlet, hanem egysze­rűen tréfa —, komoly ösz- szeget hozhatott neked a konyhára. — Nem panaszkodhatom. Ami a reklámot illeti, Ame­rikában a jó ötletet, vagy a jó tanácsot könnyen pénzre válthatod. El sem tudod kép­zelni, milyen hatalom az amerikai reklám. Minden vállalatnál a reklámfőnök a legfontosabb személy a vezér- igazgató után. Az óriási, az eszközökben nem válogató konkurrencia mellett a ter­melés könnyebb, mint az el­adás megszervezése. Mivel a reklámra költött összeg adó­mentes, az ipar néhány ága­zatában különféle kampá­nyokra költenek: rádió, te­levízió adásokra, pályázatok­ra stb. Egy észrevételemért, amelyet az egyik nagy New York-i áruházban tettem, húsz ezer dollárt kaptam. — Észrevételért? — Egyszer ajándékot vet­tem az ismerősömnek. Vala­milyen eredeti parfümöt ke­restem. A pult előtt állva észrevettem, hogy a vásárlók között mi, férfiak, óriási több­ségben vagyunk. — Az amerikai nő, ebben biz­tos vagyok —, ugyanúgy, mint a lengyel, ritkán vásá­rol illatszert. Sokkal gyak­rabban kapja ajándékba, a férfitól. Érdekelni kezdett ez az észrevételem. Ellenőriz­tem más áruházakban, sőt a szaküzletekben is. Egyedül a Rubinstein Helena Intézetben voltak többségben női vá­sárlók. Ebben persze, semmi különös nincs — kezelés után az orvos és a kozmetikusnő tanácsára kozmetikai szere­ket vásároltak az intézetben. Más üzletekben óriási több­ségben férfiak voltak. — Mégsem értem, hogyan tudtad a te, különben érde­kes észrevételedet dollárra váltani. — Nagyon egyszerűen. Az illatszer reklámösszegének négyötödét női lapokban kö­zölt reklámokra költötték, a • televízióban is csak kimon­dottan nők részére szánt elő­adás közben hirdettek. Je­lentkeztem tehát a legna­gyobb illatszer konszernnél azzal az ötlettel, hogy növe­lem az eladást és a reklám­ra fordított összeget sokkal hasznosabban használom fel. Ezért a tanácsért húszezer dollárt kértem. — És mit javasoltál nekik? — Csökkenteni a női sajtó­ban a hirdetést, és növelni az általános lapokban, ezenkívül megkezdeni a férfiak által olvasott hetilapokban, pél­dául a különféle szaklapok­ban. Mint bizonyítékot, át­nyújtottam neki a megfigye­lésem alatt szerzett kimuta­tásokat. Száz illatszert vá­sárló közül 72 férfi, és alig huszonnyolc nő. Így tehát a nőknek szóló lapokba fel­adott hirdetések összege ab­lakon kidobott pénz. , — Mit szólt ehhez a kon­szern vezetősége? — Ellenőrizték és szem­rebbenés nélkül fizettek. — Ezenkívül megváltoztatták a reklámhadjáratukat is. A nőknek szóló lapokban csak a festékek, púderek és más kozmetikai szerek reklámját hagyták meg, a parfümök, kölnik reklámját áttették a „férfi sajtóba” és az általá­nosba. A csekkel együtt egy köszönő levelet is kaptam a jó tanácsért. A mai napig dü­hös vagyok magamra, mert túl keveset kértem. Legalább kétszer annyit ki lehetett vol­na belőlük préselni. — De így sem dolgoztál meg a keresett összegért. — Az*- ötlet gyakran fonto­sabb, mint a munka. Az öt­letért fizetnek. Mondok még egy példát: az ügyesen al­kalmazott „ellenreklám” gyil­kos szer lehet a konkurren­cia számára. — És az előírások a „nem becsületes konkurrenciá”- ról? Hiszen magad mond­tad, hogy ezt az USA-ban nagyon szigorúan büntetik. — El kell tudni kerülni. Még olyan módon is, ahogy én a „fehér lazac”-cal csinál­tam. Mint ahogy Fordék csi­nálták, amikor néhány év­vel ezelőtt kibocsátották a híres „Falcon”-jukat. — Nem hallottam erről. Hogy történt? — A „Falcon” szenzáció akart lenni az amerikai pia­con. Ez volt az első, az ame­rikai feltételeknek megfele­lően, kis köbtartalmú autó. Ezenkívül keveset fogyasz­tott, olcsó volt, és luxus ki­vitelű. Ford, viszonylag ko­rábban kezdett ehhez a mun­kához, mint a legkomolyabb konkurrense, a General Mo-J tors, és reménye volt arra, hogy megelőzi. A „Falcon”- on végzett munka a legna­gyobb titokban folyt. A pró­bákat is éjszaka végezték, a Ford cég próbapályáján. — Ilyenkor a közeli gyárépüle­tekből is eltávolítottak minden­kit. Végre minden elkészült, beindult a szalagtermelés, ugyanakkor megindult az új típusú autó reklámozása. El­határozták, hogy 1959 január elsején dobják piacra az USA minden államában egyszerre. — Ugyanakkor a konkur- rens megelőzte Fordot és ko­rábban piacra dobta a hason­ló kiskocsit? — Nem! A titok titok ma­radt. Az első hír, hogy Ford új típusú kocsit fejezett be, meglepte a General Motors céget, amely hasonló autót egy esztendő múlva szándé­kozott piacra dobni, mert el volt foglalva az európai piac­cal: megvásárolta az Opelt, és a híres Opel-Rekord gyár­tására készült. — Hogyan lehetett akkor ártani a Fordnak az új típu­sú autó piacra dobásával? — Ártani nem lehetett, de nevetségessé tenni igen. — Mint említettem, a „Falcon”-t 195C január elsején akarták piacra dobni. Erről az egész amerikai sajtó óriási hirdeté­sei adtak hírt: „Mától kezd­ve a Ford cég minden üzleté­ben vásárolhatsz ,Falcont’-t. Másnap az egyik amerikai lapban megjelent egy hirde­tés: „Használt ,Ford-Fal- cont’-t féláron eladok”. A sajtó megismételte és magya­rázta a hirdetést. 180 millió amerikai jót nevetett a nagy­szerű viccen. Henry Ford őr­jöngött. Különleges nyomo­zást folytatott, hogy megtud­ja, ki adta fel az „átkozott hirdetést”. Semmit sem je­lentett. A konkurrencia is tudott titkot tartani, az új tí­pusú autót nevetségessé tet­ték. Milyen lehet annak a kocsinak az értéke, amelyet már másnap, az első eladási nap után, féláron lehet venni ? (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents