Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-17 / 40. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. február 17. SZOLNOK MEGYEI Nrplnp Jogásznap — Farsangi bál Országos munkaértekezlet fl Jogász Szövetség idei programjából 1979. FEBRUÁR 17. SZOMBAT DONÁT NAPJA A Nap kél 6.48, nyűg- szák 17.10 órakor. A Hold kél 22.43, nyugszik 9.07 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Eleinte felhős, időnként erősen felhős idő, elszórtan eső, záporeső, később országszerte erősen megnövekvő felhőzet, több felé eső, északon havas eső, hó. Megélénkülő, helyenként aegerősödö északkeleti, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet északon 0, délen 5 fok körül. Beöthy Zsigmond Százhatvan évvel ezelőtt, 1819. február 17-én született és 1896 januárjában halt meg Komáromban Beöthy Zsigmond költő, elbeszélő és jogi szakíró. Eredetileg Komáromban volt ügyvéd, majd Budapesten kúriai bíró. Első verse 1834-ben jelent meg a Regélőben; ettől kezdve a lapok rendszeresen közölték verseit, elbeszéléseit, cikkeit. Költeményeiben a reformkor eszméit szólaltatta meg, s víg- játékainak témáit szintén saját korából merítette. Üttörő jellegű munkát végzett ifjúsági művek írásával; másrészt az első magyar nyelvű jogtudományi mű megírásával; ez Elemi magyar közjog címmel jelent meg. Jelentősebb. szép- irodalmi művei: Koszorú címmel gyermekek számára írt elbeszéléseinek kötete, Csáb' című drámája, a Beszélytár gyermekek számára, s több víg.iáfeka (Jurista és a kis leány, Kóbor Istók, KövetVá lasz tás), összes költeményeit 1851-ben adták ki. Fájdalomcsillapító méhviaszból Román gyógyszervegyészek méhviaszból újfajta gyógy- kenőcsöt állítottak elő. A készítmény reumás fájdalmak, fejfájás, fájdalmas zúzódá- sok, rovarcsípések, bőrirritáció, valamint testi és lelki kimerültség kezelésére alkalmas. Nyugtató hatása szinte azonnal észlelhető, és mind nyugtató, mind fájdalomcsillapító szerként igen hosszantartó hatású. Film „Stirlitz” életéröl Vjacseszlav Tyihonovról, „A tavasz 17 pillanata” című nagysikerű' filmsorozat Stirlitz őrnagyának alakítójáról. A népszerű filmszínészt már hosszú évek óta rendszeresen foglalkoztatja a moszkvai Gorkij Stúdió, amelyben most a Tyihonov eddigi életútját bemutató filmet forgatják. Munkásmozgalmi klubprogram A Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központ munkásmozgalmi klubjának tagjai hétfőn délután két órakor a Jubileumi téri Szolnok étteremben tartják következő összejövetelüket. Ezúttal Az általános fogyasztási szövetkezet helye és szerepe a népgazdaságban címmel hallgatnak meg tájékoztatót Szentesi Lászlótól, a MÉSZÖV elnökétől. Lottá nyerőszámok A Sportfogadási és Lottó-, igazgatóság közlése szerint a - IV. kerületi Daílos Ida Művelődési Házban megtartott 7. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 13, 24, 42, 81, 84 Nincs ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a nemzetközi olimpiai sportlottó III. húzáson öttalálatos szelvény nem volt. Négy találata 9 fogadónak volt, nyereményük egyenként 298 004 forint, három találatot 1516 en értek el, nyereményük egyenként 880 forint, két találata 49 107 fogadónak volt, egyenként 30 forintot fizet. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Nagykarbantartás a kenyérgyárban Az ellátás zavartalan marad Ma reggel megkezdték az évi nagykarbantartást a szolnoki Kenyérgyárban. Február 25-ig az egy kilogrammos kenyeret gyártó gépsort újítják fel, ezért — a gyár ellátási körzetében — ez idő alatt 2 kilogrammos kenyerekkel „helyettesítik” a kilósakat. Március 3-tól a kétkilós kenyérszalag karbantartását kezdik meg, így a hónap közepéig egykilós kenyerekkel pótolják a hiányt. A Szolnok megyei Sütőipari Vállalat a felváltva üzemelő szalagokon termelt kenyerek mellett a vidéki sütödékből pótolja a- választékot. fl Magyar Tanácsköztársaság emlékére A Magyar Tanácsköztársaság dicsőséges 133 napjának plakátjaiból, bélyeg- és pénzterveiből, újságillusztrációibóí válogatott, 32 színes reprodukciót tartalmazó mappát jelentetett meg a Képzőművészeti Alap kiadóvállalata. A Munkásmozgalmi Múzeumban, a Nemzeti Galériában és a pécsi Janus Pannonius Múzeumban őrzött eredeti művészeti alkotásokat bemutató válogatás —1 Aradi Nóra tanulmányával és Győrffy Sándor elemző magyarázatával kiegészítve — a magyar képzőművészet kivételes lendületű forradalmi korszakáról ad átfogó képet. „A Magyar Tanácsköztársaság művészete” című mappa lapjain a kor számos nagy művészegyéniségének — Be- rény Róbertnek, Bíró Mihálynak, Bortnyik Sándornak, Egry Józsefnek, Pór Bertalannak, Uitz Bélának, Vértes Marcellnek és másoknak — 1918-ban és 1919- ben készült munkái sorakoznak. A mappa képei szemléltető oktatásra és dekorációként egyaránt használhatók. Színházterem a Zíchy-kastélyban A zselici dombok között fekvő Kishárságyon színház- termet alakítottak ki a volt Zichy-kastélyban. A Szigetvári Állami Gazdaság felújította a tulajdonában levő szép épületet és szociáliskulturális intézményeket helyezett el benne. A 150 személyes terem színházi előadásokra, prózai és zenei műsorokra is alkalmas. Mellette kapott helyet a KISZ klubja, a könyvtár és a tv- szoba, valamint a hangulatos kispresszó. Az épületben 300 adagos üzemi konyha és étterem is működik. Ladányi Mihály Karcagon Ladányi Mihály költő irodalmi esten találkozik a karcagi ifjúsági kub közönségével hétfőn este 6 órától. A költő verseit Valachi Mária, az Egyetemi Színpad tagja tolmácsolja. Hétvégi állatorvosi ügyelet Jászberényi járás: dr. Maczkó Sándor Jászalsószentgyörgy (Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldog- háza), ifj. dr. Czifra György Jászapáti. (Jászapáti, Jászivány), dr. Gulyás József Jászárokszál- >lás .(Jászárokszállás, Jászágó), dr. Zilahi János Jászfényszaru (Jászfényszaru), dr. Vincze Tibor Jászdózsa (Jászjákóhalma, Jászdózsa), dr. Tassi János Jász- kisér (Jászkisér), dr. Kökényesi Albert Jászladány (Jászladány), dr. Kiss Béla Jászszentandrás (Jászszentandrás). Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy és Puszta- monostor: dr. Szabó Sándor Jászberény, KiSs Ernő út 9. Telefon: 495. Kisújszállás: dr. Tölgyvári Béla Kisújszállás, Ifjúsági út 15. Kunszentmártoni járás: dr. Molnár János Öcsöd, Bacsó B. út 4/av Mezőtúr és Két- pó: dr. Lázár József Mezőtúr, XV. út 1. Karcag: dr. Gaál t)e- zső Karcag, Sport út 23. (Nagyüzem és tanyai terület), dr. Retkes Lajos Karcag, Kossuth tér 11. (városi körzet). Szolnok és környéke: dr. Kis Ferenc Szolnok, Vörösmarty út 17. I. e, (Szolnok, Rákóczii alva), dr. Gulyás Pál Szajol, Fő út 1. (Sza- jol). dr. Boné László Vezseny, Petőfi út 2. (Tószeg, Tiszavár- kony, Tiszajenő, Vezseny). Szolnoki járás: dr. Szöllősi István Nagykörű. Május 1. út 6. CBe- senyszög. Nagykörű, Kőtelek. Tiszasüly). dr. László Domokos Zagyvtffékas. Szabadság tér 8. (Üjszász. Zagyvarékas). dr. Rucz István Kengyel. Kossuth L. út 91. (Kengyel, Tiszatenyő). dr. Harka Ödön Kuncsorba, Dózsa út 34. (Fegyvernek, Kuncsorba, örményes, Tiszabő), dr. Tuka Árpád Kunhegyes. Zádor út 2. (Kunhegyes, Kenderes), dr. Soós Pál Tiszaföldvár. Kossuth L. út 139. (Martfű, Rákócziúifalu. Tiszaföldvár). Tiszafüredi járás: dr. Balogh Sándor Tiszaőrs, Rákóczi út 5., dr. Zsombokos András Kunmadaras, Lenin út 49. (Tiszafüred. TiSzaigar. Tiszaőrs. Nagviván. Kunmadaras. Tisza- szőlős), dr. Dóra Lajos Ahád- szalók. Lenin út 18.. dr. Hal- mosi Szabolcs Tiszaderzs, tsz- központ íAbádszaiók. Tiszaderzs, Tiszaszentimre. Tiszagyenda. Ti- szaroff. Tiszabura. Tomajmonostorai . Tőrökszentmiklós és TJ- szaoüSDÖki: dr. Gál István Tö- rökszentmiklós. Április út 3. Túrkeve: dr. Lakatos János Túr- keve. Mátyás király út 9. Hozzávetőleg ötszáz jogi diplomás él és dolgozik Szolnok megyében. A bírák, ügyészek, ügyvédek, jogtanácsosok, államigazgatási jogászok többsége tagja a Jogi Továbbképző Intézettel karöltve az idén is megteremti a lehetőségét annak, hogy tagjai szervezett formában tovább bővíthessék, csiszolhassák jogi ismereteiket, még a megjelenés előtt megismerkedhessenek a készülő jogszabályokkal, módosításokkal és tisztázhassák jogalkalmazási problémáikat. A szervezet vezetősége úgy döntött, hogy ebben az évben elsősorban a szakosztályok (vállalati, büntetőjogi, polgári jogi, szövetkezeti, államigazgatási) munkáját kell felfrissíteni, mert egyiknek, másiknak a működése meglehetősen formálissá vált. A szervezet szeretné kibővíteni kapcsolatait. Ennek a jegyében született meg az első együttműködési tervezet a TESZÖV és a Jogász Szövetség megyei szervezete között. Az idei esztendő, legfontosabb és egyben legnagyobb megmozdulását a TanácsIsmét a kijelölt gyálogát- kelő helyen történt tegnap reggel baleset. A szolnoki Kristály cipőbolt előtti zebránál a külső sávban megállt egy autóbusz a gyalogosforgalom miatt, de a belső sávban haladó Bencsik István 32 éves műszaki ügyintéző (Szolnok, József Attila út 27. szám alatti lakos) személy- gépkocsijával nem fékezett, emiatt elütött egy gyalogost, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Tószegen alig 9 óra után a sorompó nélküli vasúti átjáróban történt baleset. A helyi Petőfi Termelőszövetkezet pótkocsis vontatójával Hasznos Frigyes (Tószeg, Petőfi út 47. szám alatti lakos) a közelgő vonat jelzésére sem állt meg. emiatt összeütköztek. A vontatóvezető súlyos sérüléseket szenvedett. Délelőtt 11 órakor SzolnoFelrobbant egy pb-gázpalack Csütörtökön délután Mesterszállás, Tanya 71. számú házban — eddig ismeretlen okokból — felrobbant egy propán-bután gázpalack. A robbanás következtében Szűcs Ferenc 36 éves téesz- tag súlyos égési sérülést szenvedett. Az ügyben szakértők bevonásával folyik a vizsgálat. köztársaság tiszteletére rendezik meg március 23-án egy . jögasznap keretében. Ekkor avatják fel a Szolnok megyei Bíróság épületében a forradalmi törvényszék emléktábláját. Ezekben a napokban nagy érdeklődéssel fogadták a megye jogászai a május közepén, Siófokon megrendezésre kerülő háromnapos országos munkaértekezlet hírét. A nagyszabású szakmai tanácskozásra — amelynek központi témája a jog és a gazdálkodás — különvonaton utazhatnak majd a jogászok. A megyében a tájékoztatást, a jelentkezések közvetítését természetesen a megyei szervezet vállalta magára. A szövetség nyilvánvalóan a szakmai továbbképzés tapasztalat- és eszmecserék szervezését tartja elsődleges feladatának, de szeretné ha a jogászok nem csupán munkájuk. közös szakmájuk révén találkoznának, ezért a hagyományokhoz híven az idei farsangi szezonban (február 24-én) a szolnoki Pelikán Szállóban rendezi meg a jogászbált. kon, a Gábor Áron térre hívták a mentőket és a rendőrséget. Csurai Balázs 18 éves brigádvezető (Szolnok, Szántó körút 21. szám alatti lakos) gyorsan és ittas állapotban vezette személygépkocsiját. Áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy vele szemben szabályosan haladó kis tehergépkocsival. Az ütközés következtében a kis teherautó utasa könnyű, míg Csurai Balázs súlyos sérülést szenvedett. Az anyagi kár mintegy 70 ezer forint. A rendőrség mindhárom ügyben folytatja a kivizsgálást. Bódi Katalin 23 éves MÁV- alkalmazott jászberényi lakos a budapesti Kelenföldi pályaudvaron egy induló személyvonatra akart felugrani, az ugrást elvétette és ? kerekek halálra gázolták. Téma: az ősember művészete Tegnap délután általános iskolások népesítették be Kengyelen a művelődési házat. Áz esztétikai ismeretek bővítését, az iskolában tanultak elmélyítését segítő TIT-előadáson Húros Annamária, a Szigligeti Színház tervezője segítségével az ősember fnűvészetével ismerkedtek a gyerekek. Dönthető műtőasztalon, elaltatva műtötték ezt a tehenet a karcagi állatkórházban, ahol tavaly tizennégy millió forint értékű állat kapott kórházi kezelést. Bár a kórházba szállítás és a gyógykezelés minden költségét megtéríti a biztosító, a gazdaságok mégis sok esetben későn hívják a kék-keresztes állatmentő-autót (K. I.) Huszárik Zoltán Csontváry Kosztka Tivadar életéről készít színes, egész estét betöltő filmet.' A film egyik jelenetét a Széchenyi fürdőben rögzítette Jankura Péter kamerája. A képen: A film egyik jelenetét rögzítik Márkus László közreműködésével Több figyelmet az utakon! HALÁLOS VASÚTI BALESET Már tavaszi hangulatot áraszt a szegedi Üj Élet Tsz tarka színpompába öltözött üvegháza, ahol kilencvenezer tulipánhagymát ültettek el az ősszel. A napokban megjelentek az első feslő bimbók és fokozatosan nyílnak az ilyenkor még újdonságnak számító virágok. Egyelőre tízezer száíat küldtek Budapestre, a legnagyobb mennyiséget pedig közvetlenül a nemzetközi nőnap előtt hozzák forgalomba, amikora legnagyobb keletjük van a hajtással nevelt virágoknak. ■ VADÁSZATI kiállítás látható mától március 10-ig Tiszafüreden a Kiss Pál Múzeumban a helybeli 'vadász- társaság, a művelődési központ és a múzeum közös szervezésében. A kiállítást Csekő Sándor, a Nimród főszerkesztője nyitja meg. © MEZŐGAZDASÁGI könyvkiállítás nyílik hétfőn délután 5 órakor Pusztamonostoron a községi könyvtárban. A megnyitó után ismeretterjesztő előadás hangzik el a fóliás kertészet és a zöldségtermesztés tudnivalóiról. ■ JAVUL a vízellátás Martfűn. A Víz- és Csatornamű Vállalat és a Kelet-magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat tervei alapján — ideiglenesen — összekötötték a nagyközség két vízrendszerét, ezáltal gazdaságosabbá válik a vízfogyasztás. Ugyancsak elkészült egy új, 200 köbméteres víztároló terve is, amely a Tisza Cipőgyár beruházásaként épül. © MA ESTE tartják szalagavató báljukat a szolnoki Varga .Katalin Gimnázium végzős növendékei a helyőrségi művelődési otthonban. ■ PÄRTPROPAGANDIS- TÁKNAK és a TIT mezőtúri szervezetének tagjainak tart hétfőn ismeretterjesztő előadást Klotz Antal alezredes. A művelődési központban délután 4 órakor kezdődő előadás témája: A társadalom politikai rendszere a fejlett szocializmus építése időszakában. © FARS-HANG — címmel gyermekműsort rendeznek holnap délután 4 órától a szolnoki Pelikán eszpresszóban. A Fővárosi Nagycirkusz művészeinek műsora után jelmezverseny lesz. ■ A FEGYVERNEKI Vörös Csillag Termelőszövetkezet Vöröskereszt-alapszervezete tegnap önkéntes véradónapot rendezett. A szövetkezet dolgozói közül ötvenen 18 liter vért adtak. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-1: elyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320. 12-060. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105 . Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetői díj egy hónapra 30 forin^ negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Bél»