Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-14 / 11. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. január 1 A robotember Hosszúra nyúlt az értekezlet rKörítés Holtverseny STÁTUSSZIMBÓLUM Almos, esős vasárnap délutánban kanyarog a villamos. Az egyik oldalsó ülőkénél zsoké- súlyú, halványarcú nénike álldogál imbolyogva. Mellette korpu- lens férfi ül. Sokasodnak körülöttünk a különös kór-rágta fiatalok, akiket annyira elgyengít egy-egy álló öreg látványa, hogy menten lecsukódik a szemük, látni sem bírják az ilyesmit. Ezt a pozsgás javakorabelit más fából faragták; ö még tudja, mi dukál. Nyájasan megszólítja a nénit. — Micsoda helyzet! ... De szívesen átadnám a helyemet! A feltételes mód nyomatékos. Nehogy a néni örömében az ölébe ájuljon. Három centlméter- nyire fölemelkedik, de csak azért, hogy szemléltesse: ólomsúly húzza vissza az ülőkéjéhez. A néni, csekélyke életerő-tartalékát mesz- sze meghaladó megértésbe sűríti jószándékát; megérinti a férfi vállát. — Tessék csak nyugodtan ülve maradni. Elvégre emberek vagyunk. Igazán belátom, hogy . .. Vajon mit lát be a néni? Amit lát: önmaga pehelysúlyú árnyékában egy jókarban levő, testes, hatvankörüli ember — az ő angyali gyanútlanságának fe- lülnézetből talán annyira esendőnek látszik, hogy ha fölemelkedne, menten el is hullana, mint az őszi falevél, holott ő az, akit a lehelet is elvinne. A férfi tudja a leckét. — Lefogadom, hogy korosabb vagyok kegyednél. Ha telne a vörösvérsejtjeiből, a néni elpirulna. — Aligha. Hetvenegy leszek. Hét évtized súlyától imbolyogva, seszínű-fekete ruhájában, ósdi kalapjában: mintha moly- irtóból röppent volna elő — mégis hozzáfűzi, hogy leszek. Kivirágzott az ablaknál is átlátszóbb bóktól. A férfi egyenesben van. — Viccelni tetszik! Hatvanötnek sem néztem, úgy éljek. Hiába, nagy dolog az egészség! En csak hatvan múltam, defiát. . . kornyadtan legyint — szívesen cserélnék! Nehogy azt higgyék, hogy helyet cserélne, sietősen hozzáfűzi. — Szívesen cserélnék állóképességet. Ülve marad, mindenáron. De nem enged az udvariasság látszatából sem. Nem hazúdhatja magát nyolcvankilencnek — nincs egyebe, csak a szövege. Dehát mit el nem ér azzal, aki akarja! Eszmei mondandója egyértelmű : ezt a kerek és kicsattanó porhüvelyt, akár a mosolygó almát, bévülről fúrják — méghozzá a Nagy Kaszás előőrsei. Ki tudja, tán utolsó útja ez, sárga villamoson, nyugdíj asbérlettel megyen a temető felé ... — Hopplá! — rikkant föl hirtelen. Es úgy pattan fel, mint egy békebeli teniszlabda. A nénit félrelökve ugrik le a mozgó villamosról. Cimborái várják a megállónál. Tréfálkozva veregetik a vállát; nagy baj már nem lehet, irány a minden vasárnapi, megállómenti kocsma, öt perccel később már veri a blattot. Csaknem annyira koncentráltan ténykedik, mint az imént, amikor azért dolgozott, hogy levegyen a lábáról — azaz állva tartson — egy lábán alig álló nénikét. Micsoda erőket mozgatna meg, ha az ember ugyanolyan energiákat ölne az értelmes ügyeibe, mint amilyeneket az aljas, útszéli kis tétek érdekében fejt ki! Péreli Gabriella Amúgy jól vagyok. A koszt ehető, a falak színe jól megy az új papucsomhoz, az ápolók is kedvesek. Ágyszomszédaimmal jól kijövünk egymással. Tőlem jobbra egy ismert színész fekszik, balra egy ismeretlen feltaláló. A kocsival kezdődött az egész. Mivel ötven kilométerre lakom a munkahelyemtől, vettem egy kocsit. Akkor még azt gondoltam, hogy az autó a helyzetváltoztatás eszköze, ám az emberek felvilágosítottak, hogy státuszszimbólum. Ez nagyon bántott, már csak azért is, mert a hosszú szavakat mindig nehezen tudtam kimondani, Eladtam hát a kocsit, inkább gyalog jártam dolgozni. Hajnalban háromkor útra keltem, hogy nyolcra beérjek, este tizenegykor már otthon is voltam kis családom körében. Róluk is ejtenék néhány szót, ha már itt tartunk. A feleségem nagyon szép nő volt, olyannyira, hogy az már nekem is feltűnt. De nem lehettünk sokáig boldogok, mert a rossznyelvek azt mondták, hogy egy ilyen mutatós nő nem más, mint státusszimbólum. Ez megint nem esett jól nekem, de beláttam, minden hiába: férjhez adtam a nejemet, csakhogy ne mondhassanak rám semmi rosszat az emberek. Kezdtem boldog lenni. A kezem ugyan remegett, és. a trolibuszon a fogaimat csattogtattam, de úgy látszott, egyenesbe jön az életem. Kisebb kellemetlenségek persze akadtak. Ezek közül csak néhányat említenék. Volt egy diplomatatáskám. Ám amikor egyszer a moziban a pereces néni is olyanban hozta ropogós portékáját, rájöttem, hogy túl kell adnom a táskán, mégpedig minél hamarabb. Ezekután már természetes, hogy háromszobás, völgyre néző lakásomat „Edzett Ifjúságért,, sátorra cseréltem melyet a pincébe állítottam fel. Egészen jól elfértünk benne Panni lányommal. Mert volt egy Panni nevű lányom, róla is beszélek. Azt hiszem a város legokosabb gyereke volt, nyolcéves korában hét nyelven beszélt. Egy nap azonban behívatott a tanító néni, és azt mondta, hogy nem lesz jó vége ennek, mert a túl gyors fejlődés károsan hat a gyermek fejlődésben lévő pszichikumára, arról nem is beszélve, hogy így nincs neki gyermekkora. Ezt nem egészen értettem, mindenesetre kivettem Pannikát az iskolából... Legnagyobb örömömre kilencéves korára már a nevét is elfelejtette leírni. Boldogan éltünk a kényelmes sátorban, nem volt sok holmink, eladtam a zsebszámológépemet, a karórámat, a könyveimet, a nagymamám fényképén pedig vettem két deci szilvapálinkát. Megittuk Pannikával. Gyakran mosolyogtam, egy alkalommal pedig különféle dolgokról cseréltünk véleményt egy hűtőszekrénnyel. A legrosszabb cigarettákat szívtam, nem használtam zsebkendőt, s szándékosan mezítláb jártam, nehogy valaki kimondja a retteged szót: státusszimbólum. Egyik reggel éppen csikket és üres üvegeket kerestem egy szemetes kukában, amikor egy kiskutyára lettem figyelmes. Odajött hozzám, csóválta a farkát, egyből jóbarátok lettünk. Mint kiderült, ő is Vasas drukker, úgyhogy ezzel sem volt baj. Hazavittem és kikötöttem az „Edzett Ifjúságért” sátor elé. Bodrinak neveztem el, mert mindig jó fantáziám volt. Boldogan éltünk hármasban. Mikor Pannika hazajött a munkából — majd elfelejtettem, tízéves korában már megbízott segédmunkásként dolgozott — Bodri elészaladt, ameddig a kötél engedte és jókedvűen ugatott. Csak úgy zengett bele a pince. Egy nap felfedezték a kutyát, és kimondták rá a halálos ítéletet: státusszimbólum. Szomorú szívvel búcsút mondtunk Bodrinak vettünk helyette egy csótányt. Ám régi szokásainkat megtartottuk: amikor Pannika hazajött a segédmunkából, elébe szaladtam és ugattam. Közben a kötelet rángattam, az illúzió kedvéért ugyanis magamat kötöttem a sátor elé. Mondom jól vagyok, a koszt ehető, az ápolók udvariasak. Csak megint félek, nehogy valaki észrevegye, hogy az ismert szinésszel fekszem egy kórteremben. Még elgondolni is rossz, mit mondanának rám az emberek. Föld S. Péter szatíra mennyi sok nyila vette már célba az olaszországi válási eljárást! Valószínűleg éppen a nagy hűhó közepette szorultak mintegy háttérbe a franciaországi válási szokások. Míg ezek egy új Rabelais tollára várnak, szenteljünk e témának néhány sort. Nos, a dolog úgy áll, hogy míg Olaszországban a válás legjobb módja az, ha valaki elteszi láb alól élettársáit, Franciaországban az egész nem ilyen egyszerű. A házastársakat elválasztják ugyan, ha valamelyik közülük őrültekházábán van, gályarabságát tölti vagy pedig a másvilágra került; de mi történjék, ha a férj és a feleség egyaránt jó egészségnek örvend, és egyikük sem szór patkánymérget a másik levesébe? Mint a Paris Match című francia hetilap írja: „Ha valaki a bíróságon becsületesen azt mondja, hogy a családi élete nem sikerült, és az egészet újra akarja kezdeni — akkor kurtán-furcsán kiteszik a szűrét.” Egyébként még a verebek is csiripelik, hogy a válni szándékozóknak — barátaik, ügyvédeik és a bírák segítségével ;— okvetlenül a következő tragikomédia-sorozatot kell eljátszaniuk: Üres borítékok A házastársak kölcsönösen üres borítékot küldenek egymásnak, hogy látható legyen rajta a postai keletbélyegző. Ugyanis ettől az időponttól kezdődik a tulajdonképpeni válási eljárás. Amikor a bíró megidézd őket, a házastársak megesküsznek, hogy azokban a borítékokban sértő tartalmú levelek voltak, s ezek „lehetetlenné teszik a további együttélést”, V. Mityin: Válás francia módra A sértő kifejezéseket pedig később írják meg, a válóper küszöbén, ahogyan az ügyvéd diktálja őket. Hamis vádak Az ilyen esetekben elengedhetetlen szitkok teljes készlete bármely ügyvédnél rendelkezésre áll. Az értelmiségi körök tagjai részére maró gúnnyal teli, emelkedett stílust választanak: „Hogyan képzelhettem azt, ijogy ez az engem olyannyira szerető leány, ez az ártatlan teremtés (üde rózsa, megtestesült fiatalság), akivel megesküdtem 'egy életre, ilyen álnok, (kegyetlen, kapzsi, könnyelmű) asszonnyá válhat?! Az ön hűtlensége (léhasága, zsugorisága) miatt életünk pokol lett. Itt hagyom önt hódolóinak (a d.ivatárusnő- nek, a vidám kompániának) örömére, sohsem térek vissza a családi fészekbe. Ég önnel.. Az egyszerűbb körök számára erősebb kifejezések is használhatók. Mindazonáltal ez még nem elegendő. Válni szándékozó házastársaiknak még át kell esniük egy utolsó, végső aktuson. Tettenérés A házastársak elsősorban sürgősen leendő partnert keresnek maguknak. Ez lehet bárki: holmi telefonszínész- nőcske, vágy egyetemi hallgató, aki kis mellékkeresethez szeretne jutni. Azután kiválasztják a „harcteret” — ez lehet szálloda, gépkocsi, a természet lágy öle, avagy maga a „családi otthon”. A megcsalt házasfél a megállapított időben rendőrfelügyelő és tanúk kíséretében megjelenik a helyszínen. — A törvény nevében nyissák ki! Egyáltalán nem kötelezői hogy a párocskát, mint mondani szokás, anyaszült meztelenül találják. Némelyik bíró megelégszik a gyűrött párnáknak vagy a statiszták zavart ábrázatának puszta leírásával is. Egy színésznő például, aki mindenképp el akart válni erre nem hajlandó jámbor férjétől, gyermekkori barátnője segítségével csapdát állított neki. Amikor a szegény flótás a tárgyaláson felháborodottan harsogta, hogy az egész csupán megrendezett játék volt, a bíró hidegvérűen megjegyezte: — Ez nem számít. Csak nem akarja azt állítani, hogy megerőszakolták? Legközelebb legyen óvatosabb ... És legott felbontotta a kapálózó fér- jeeske házasságát. Így fest a „válás francia módra”_há- rom kötelező szakasza. De képzeljük eb mennyi botrányos eset fordulhat elő még, csak úgy menet közben? ... Fordította; Gellért György Örök verseny
