Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. január 7. FIÄIAIOKNAK Mónika születésnapja — Hány éves? — Húszon... helyesebben már a harmincadikba léptem. November 30-án volt az utolsó húszon születésnapom. Mégis ez volt a legszebb, azt mondtam, ez aztán születésnap! __ 9 — Aikkor kaptam meg a lakáskulcsot. Egy szoba összkomfort, MESZÖV-lakás a Kisfaludi utcában, itt Szolnokon. — Addig albérlet? — Bejárás. A szüleim Sza- jolban élnek, onnét jártam be. Dehát a munkaköröm olyan, hogy hajnalban jöttem, sokszor éjszaka mentem. ooo Horváth Mónika népművelő-könyvtár szakon tavaly államvizsgázott a debreceni tanítóképző kihelyezett tagozatán. Messziről jutott idáig, bár 1968 óta, — amikor a szegedi vasutastechnikum érettségi bizonyítványával dolgozó ember lett — ez volt a vágya. —• Éppen ezért meglehetősen hosszú, tekervényes úton jutottam idáig. Először a .szakmában” dolgoztam, forgalmi előadóként a Volánnál. Közben amit lehetett, tanultam. Belföldi idegenvezetést például. Így aztán szervező voltam négy évig az Ex- pressznél. A moziüzem következett, propagandista munkakörben dolgoztam két évig. Aztán a mostani, 1976. januárjától a Középtiszavi- déki Vízügyi Igazgatóság népművelője vagyok. Itt fejeztem be a tanulmányaimat, itt igazán azt csinálhattam és csinálhatom, amit szeretek. Rengeteg támogatást kaptam és kapok a munkámhoz. A vízügynél a művelődési munka valóban olyan fontos, amilyennek lennie kell. — A munkához kapott segítséget? — Az életemhez is. Az igazgatóság negyvenezer forintot adott a lakásomhoz. Különben nem lenne. Nyolc évet kér érte, addig „helyhez kötött” vagyok. Nagyon remélem, nem fogom később sem tehernek érezni ezt. Valóban nagyon jól érzem itt magam. — Pedig nem lehet köny- nyű. Szétszórt, távoli munkahelyek, nem is mind egy helyben. Lakókocsikban élő emberek, nehéz testi munkát végzők. — Rájuk vagyok a legbüszkébb! Ha valamiért nagyon szeretem a hivatásom, az nem más, mint a kubikos brigádokhoz való kötődésem. Nagy dolog ám, idős, fáradt emberekkel elérni oda, hogy évről évre benevezünk, — s az első, második helyezést rendre elhozzuk — az országos kubikosversenyre. Ahol nemcsak a munka, a szakma szép hagyományai is érdeklik a zsűrit. Meg az egész ember, érdeklődésével, tájékozottságával. Hát van nekem három olyan, de olyan kubikosbrigádom, — harminc ember! — akikre akkor is rányitom az ajtót, ha nem „feladattal” érkezem. Jó a körükben lenni, értjük egymást. Azt hiszem, ők is így vannak vele. — Szeretik? — A szeretette minden ember vágyik. Ügy gondolom igen, mert érdeklődők, jó néven veszik, ha szólók, hogy a mi brigádunk — itt a központban szocialista brigádvezető vagyok —- szeretne egy találkozást velük. Most volt nemrég egy jó esténk a Mil- léren, már van meghívásunk Cibakházára, hozzájuk. — Brigádvezető is. — Igen, meg a vállalati művelődési bizottság megbízott titkára vagyok, a ME- DOSZ-nál is munkabizottsági feladataim vannak. Nem unatkozom. — Magánéletre nem is futja. — Éveken át tanultam, az volt a legfontosabb nekem. Van színházbérletem, vasárnap délutánonként járok. És néha a Vígszínházba, az öcsémmel, aki Gödöllőn tanul. Ennyi. Most megtanulok „városlakó” lenni, mert azért ez egészen más, mint az eddigi életem. Nagyon örülök a lakásnak, mégha egy életre eladósodtam is. OOO — SzajOl? — Minden hét végén hazamegyek, ha nincs munkám. Most is megyek, szombatvasárnap otthon leszek, a szüleim várnak. Nyugdíjasok már és velem minden gyerekük „kirepült”. — sj — 60 éves a mozgalom A magyar ifjúsági mozgalom hosszú utat járt be napjainkig. Az első világháború éveiben jött létre a forradalmi szocialisták csoportja a Galillei-kör tagjaiból, az egyetemisták haladó szervezetéből. A csoport vezetőit többször letartóztatták, számos tagja pedig később csatlakozott a kommunista mozgalomhoz. A magyarországi polgári demokratikus forradalom győzelme kedvező helyzetet teremtett egy országos hatáskörű ifjúsági szervezet megalakulásához. A fiatal kommunisták karöltve a baloldali szociáldemokrata ifjúsági vezetőkkel létre is hozták ezt a szervezetet. Budapesten, a képviselőházban több száz ifjú proletár részvételével megalakult az IOSZ, az Ifjúmunkások Országos Szövetsége. A dátum 1918. november 30. Néhány hét, s a kommunista ifjúsági vezetők előkészítették a szociáldemokratáktól elszakadást jelentő lépést. A döntés megszületett 1918. december 30-án Budapesten, az Eötvös utca 3. számú házban. Ettől kezdve az IOSZ a KMP-hez csatlakozó szervezetileg független új típusú politikai szervezet. Ez a nap a magyar kommunista ifjúsági mozgalom születésnapja. VÖRÍ S ÚJSÁG \í; '< MMUNISTA LAP. tn 10 Km. I V. .»wadi «uo I» uu. Ulmrm w ** A kormányválságok igazi oka. . * ».-.ő tH-*, j, ,.IÜLT. LtMOTtL lÓZStr A Vörös Újság írja 1919. január 1-én: „...mondja ki az IOSZ vezetősége a következőket: elhatározza a vezetőség, hogy 1. Minden párttól független ifjúmunkás szövetséget alkot, mely az ifjúmunkások összes gazdasági és jóléti kérdéseinek rendezését, szellemi nevelését, és az ifjúmunkás lap szerkesztését maga veszi kezébe. 2. Hogy erkölcsi és anyagi támogatási minden az osztályharc elméleti alapján álló párttól elfogad .. Megszűnik a Hanság mocsara Képek a közelmúltból, Martfűről. A felszabadulási stafétáról, egy taggyűlésről, s az április 14-i felvonulásról. Az időpont: 1959 **»» tomiflr 7 t, 1919. január 7. - megjelenik az IOSZ lapja, az Ifjú Proletár Legyen a KISZ a magyar ifjúság forradalmi hagyományainak örököse és folytatója mmgmmm KISZ-szervezet alakul Tiszaföld- váron Ez már a ma: néhány emlék a karcagi ifjúsági köztársaság hagyatékából (Nagy Zsolt képei) Tömény szakmákhoz derű az oldószer A hetedikes Handlovics Sándor vézna volt és aranyos humorú. A család egy borsodi falucska szanatóriumában élt. A hatalmas őspark közepén álló egykori kastélyban tulajdonképpen mindegy volt, oda- kinn éppen milyen évszak járta: benn meleg, derű és nyugalom volt. A Handlovics családnál gyakran megfordultam, mint Sanyi tanára. Édesapja, a fiatalon őszülő, rövidre nyírt hajú sebész pihentetőnek, amolyan amatőr mágiát művelt. Nagyokat tudott derülni, igazi gyerekes örömmel, ha a vendég alatt minden átmenet nélkül nyávogni kezdett a párnázott szék, vagy a cigaretta füstjéből parányi hóvihar kerekedett, esetleg a szivar óriási detonációval eldurrant az áldozat orra előtt. Sanyi életének alakulását sokáig figyelemmel kísérhettem. Tudtam, hogy a középiskolában remekül pisztonozik, azután Debrecenben két évig állt sorban az orvosi egyetemi felvételiért, közben, hogy teljék az idő, elmeápolóként dolgozott az idegklinikán. Aztán 1966-ban felvették. 1972-ben végzett. Az első munkahelye a szolnoki Hetényi Géza kórház volt. Kórboncnokként kezdte. Tulajdonképpen a választás családi sugallatra történt. Nagybátyja — aki törvényszéki orvos volt Budapesten — boncolás közben elvágta az ujját és sepsisben három nap alatt meghalt. Mégis, amikor választani kellett, Sándor édesapja azt mondta: „Inkább kövesd a bátyám példáját...” * * * A szolnoki kórházi évek alatt ha találkoztunk, Sándor kissé cinikus volt és életunt. Panaszkodott, hogy nem hagyják dolgozni. Amivel négy óra alatt végezne, arra három napot adnak neki. Mit lehetett javasolni mást, mint azt, színezze némi jó kedéllyel ezt az egyébként is komornak tűnő szakmát.. . Aztán most, harminckét évesen, mintha kicserélték volna. — Tulajdonképpen egy munkahely-változásnak köszönhetek mindent — kezdi a vallomását. — Két évvel ezelőtt kerültem a megyei főkapitányság orvosi hivatalához és azóta vagyok kórboncnok szakorvos. Bűnügyes orvosként azokból kell vallomást kicsikarnom, akik már nem beszélnek. Óriási izgalommal láttam munkához és már az első esetemnél kiderült, sokkal nehezebb dolgom lesz, mint a kórházban volt. Egy farakásból kiálló rönk végére nyolcas alakban összetekert biciklikülsőre akasztotta fel magát egy asszony. A bűnjelet — a kerékpárgumit — nem láttam, klasszikus akasztási nyom nem volt és már ekkor — később számtalanszor — hozzányúltam ahhoz a szellemi tartalékhoz. amit a főnököm dr. Csősz Kornél hatalmas tapasztalata jelent. A segítőkész főnök és a jó munkahelyi légkör még számtalanszor szóba kerül, ami alighanem természetes egy ilyen idegölő szakmában. Hiszen a bűnügyes orvos szinte állandóan a halál mezsgyéjén botorkál. — A hozzátartozók úgy képzelik az orvosi beavatkozást, hogy a doktor melegvizes tálat kér és miközben szirénázik a mentőautó ő bemosakszik. Ha ez elmarad — mert a körzeti orvos már reménytelennek látja a közbelépést — feljelentik és indulhatunk az igazság keresésére. Pedig legtöbbször csak arról van szó, hogy a család tagjai az elhunyttal szemben vélt lelkiismeretfurdalásukat akarják megnyugtatni. Akkor is útnak indul az orvosi hivatal kocsija, ha valaki önkezével vet véget az életének. — Ilyenkor egyetlen dolgot kell tisztázni ; nem forog-e fenn az idegenkezűség gyanúja. Hát ebben sem könnyű világosan látni. Előfordult, hogy valaki halálos ada- gú permetező szert — a legdivatosabb mérget — vette be, aztán fel is akasztotta magát. Megmagyarázhatatlan volt az is, amikor egy roncsolásos agyvérzésben elhunytat a hozzátartozók felakasztottak, mondván, így sokkal kézenfekvőbb a hirtelen halál oka. — A természet egy szépet álmodott és létrehozta az embert. Vajon a nagyszerű teremtménynek kijáró izgalom vibrál minden alkalommal a kórboncnokban, avagy lehet teljesen fásultan is végezni e munkát? — Ott van a csoda minden centinyi érben. Én még fiatal vagyok ahhoz, hogy „elgépiesedjem”, de azt hiszem nem is fog erre sor kerülni. — Egy társaságban miként fogadnak be egy boncoló orvost? — Először riadt tekintetek néznek rám, aztán, ha feloldódik az idegenkedés és észreveszik, hogy éppen olyan „normális” ember vagyok, mint más, a társaság középpontjába kerülök. Márpedig dr. Handlovics Sándor teljesen „normális” ember. A Széchenyi lakótelep első beköltözői között volt, kilencéves fia a Vízügy reményteljes úszója. Otthon lepkét, bogarat gyűjt, ami olykor a gyermekkora színhelyére, a fűzérradványi ősparkba „varázsolja”. Édesapja trükkjeit gyakran szóba hozzuk. Azt például, amikor egy karácsonytáji vacsoránál a da- maszttal terített asztal mellett ültünk és jómagam, a vendég, a forró tyúkhúslevesbe mártottam a kanalamat, ame\yik azonnal elolvadt. A család úgy tett mintha nem venné észre, miért kotorászom kétségbeesve a kezemben maradt kanálnyéllel az aranyló húslevesbe — aztán kirobban a kacagás. Megértem mindkét Handlovics doktor „bogarát”. Vannak olyan tömény szakmák, melyeket csak a derű oldószerével lehet egy életen át „fogyasztani” Palágyi Béla