Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
1979. január 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 PÁLYAKEZDŐ SZÍNÉSZEKKEL RAJT UTÁN Sztorit még Juszt se beszélünk szerepekről, kivált meg szerepálmokról, ezzel a szilárd elhatározással ültünk le a színház második emeleti próbatermében, öt fiatal színész és az újságíró; pályakezdők, akiknek szerződésén, mely a Szigligetihez köti őket, még jóformán „meg sem száradt a tinta”. Ám nem adunk! a kezdeti ismerkedés, a kötetlen diskurzus során szinte észrevétlenül járt rá gondolatunk újra meg újra az eddig végzett munkákra; játékra, remélt, megélt pillanatokra. Szerepek, emlékek, pillanatok — édesek, keserűek, izgalmasak és félszoba- dítóak. Mind a munka gyümölcsei. Cs. Gy.: Nem ez a természetes? Hisz ha az ember végre tanulóévei után kiszabadul az életbe, s végre ott érzi zsebében a marsallbo- tot, bármilyen kicsi is legyen, hát nem az az érdekes, hogy mit tud vele kezdeni. V. G.: És hogy egyáltalán, képes-e kezdeni vele valamit! Örömmel mondhatom, itt Szolnokon, „első munkahelyemen” kellemesen hatott rám: a lehetőség. J. K.: A főiskolai évek alatt alaposan kiéhezik az ember. S ha egyszer igazán szóhoz juthat, szeretne rögvest akkorát kiálltam, hogy észrevegyék — legalább a kollégái. U. D.: Amikor Szolnokra indultam, mit sem tudtam a városról, csak a színházáról hallottam. De azt gondoltam, ahol olyan rendezőegyéniségek vannak együtt, mint a Szigligetiben, ott csak jó közös munka várhat rám. V. M.: Tudom, öt hónap, eddig annyi telt el csupán, még nem nagy idő, hogy a várakozásokat szembesíteni lehessen az elért eredményekkel. J. K.: Nekem álomnak is szép, hisz párhuzamosan három darabban is játsz- hatom. De én mindenekelőtt annak örülök, hogy a kezdeti vergődés után — nagyon magányosan éreztem magam — ma ott tartok, hogy a fenn és a lenn teljesen összemosódott bennem. Ha családomnál vagyok Pesten, két nap után már gyötör a . honvágy Szolnok után. V. G.: Én is így vagyok. S azért, mert amit általában jó munkahelyi légkörnek szoktak nevezni, ebben a szellemi műhelyben megtaláltuk. V. M.: Nem szépítik meg kissé a valóságot? Cs. Gy.: Mi a dolgok lényegéről beszélünk, és semmi udvariaskodás nincs abban, amit színésztársaim mondanak. Dorottya már említette, hogy a fiatal színésznek milyen szerencse, ha Udvaros Dorottya Seres Gabriella jó rendezőkkel hozza össze a sorsa. Én azonban azt hiszem, a jó közösség legalább olyan hatással van képességeink szabad kibontakoztatására, a bennünk feszülő energiák megszólaltatására. A jó szerepek mellé ez is kell. V. M.: És megvan? Gyakorta tapasztalható ugyanis, hogy az újakat nem mindenütt fogadják szívesen, sőt féltékenységből konkurrenciát szimatolnak bennük. U. D.: Én semmi ilyet nem érzek itt a levegőben. Cs. Gy.: Nekem nagyon jól esik, hogy idősebb pályatársaimtól biztatást kapok. Hogy például a Legendában az istálló fiút úgy sikerült megcsinálnom... V. M.: Való igaz, igen hiteles Vászkát teremtett. Cs. Gy.: Nos, azt Üjlaki Dé- nesnek köszönhetem, aki úgy szól hozzám a színpadon, szinte szuggerál, amikor vele vagyok, hogy igenis csak úgy szólalhatok meg én is, ahogy színpadi helyzetem a legjobban megkívánja. S. G.: Én akkor érzek ilyet, amikor Iványi Józseffel dolgozom együtt. J. K.: Persze, a jó közérzethez az is hozzátartozik, — legalábbis esetemben, — hogy a színházon kívül is legyen a világgal eleven kapcsolatom. V. G.: Színházunk, mely igazán nyitott és sokféle módon keresi a kapcsolatot közönségével, talán ebben is tud lehetőséget teremteni. Cs. Gy.: Jó lenne, tényleg jó lenne. V. G.: Már csak azért, is hogy jobban megismerhessük egymást, játszók és nézők. A közelmúltban egy társaságba keveredtem, s szomorúan tapasztaltam, hogy egyeseknek még mindig milyen ferde elképzeléseik élnek rólunk, színészekről. S. G.: Sajnos, megesik, én is tapasztaltam már... De erről nem érdemes beszélni. V. M.: Ha nem akarja. S. G.: Hát kimondom, akad aki a barátkozást igen furcsán értelmezi. A szí- nészklubban például csak odajön, vállára ver az embernek, s azt hiszi, színésznőt vásárolt magának. M.: Talán azért, mert olyasmit látnak maguktól a színpadon, amiből effélére társítanak. U. D.: A Tangó-beli jelenetre gondol, amikor félig levetkezem? Engem végtelenül dűhösít, és nem is értem, hogy lehet összetéveszteni a színpadit a köznapi élettel, a játékot a valósággal. Azért, mert egy színész játék közben akár meztelenre is vetkezik, mert a színpadi gondolat, egyáltalán a gondolat kifejezése ezt kívánja, még nem holmi céda. Egyébként a színész, legalábbis én, jobban szégyelli a lelkét, mint a testét. Cs. Gy.: Néha persze az volna jó, ha nem lenne teste az embernek, eldughatná. Én például szívesen azt tenném a Legendában, amikor az istállómester, az én szeretett kollégám néhányszor „élesben” sújt le rám. És csak egyszál ing van rajtam! És folyt a vita, olykor hevesen. Jutkovics Krisztina kacér műlovarnőjéről épp úgy, mint a most bemutatott Bak- hus bachanáliára emlékeztető jelenetéről. De legfőképp arról, hogy mennyi mindent most kell még megtanulnia kinek-kinek. Vita támadt szűkebb szakmai problémákról, majd újra előkerültek a kezdet nehézségei, örömei. V. M.: Gondolom, a kezdőnek jó szerepekben könnyebben és gyorsabban megy a közönség meghódítása. Ügy érzik, ilyen szerepekben Jutkovics Krisztina Csák György sikerült bemutatkozniuk a Szigligeti Színházban? Ahogy én láttam, Csák György és az istállófiú szerep szerencsés találkozás. Cs. Gy.: Pedig nemhogy a lovakat nem ismerem, jól, tőrzsgyökeres pesti lévén, sokáig még a kacsát sem tudtam megkülönböztetni a libától. Mégis valóban otthon éreztem magam a „lovak világában”. Talán azért, mert életelemem a természetesség, s a lelkem mélyén ösztönösen vonzódom ahhoz, ami természeti. U. D.: Csak hálás lehet az ember, ha feladatot kap, amelyik találkozik egyéniségével. Én is játszottam már előzőén több szerepet, filmen, tévéfilmen is. De életem nagy élménye most a Tangó. (Beszélgetésünk estéjén az előadást megtekintette a moszkvai Taganka világhírű színi direktora, Ljubimov is, aki elragadtatással nyilatkozott a Tangó előadásáról, erényei között említve a feladathoz felnövő színészek játékát.) V. M.: Mindebből úgy tűnik, elégedettek. V. G.: A továbbiak reményében, feltétlenül. J. K.: Igen, én is mondhatom. U. D.: Hogyne lennék. Első színházi szerepem, már- •mint hivatásos művésznek nemcsak az első szerelmem, hanem úgy érzem, maradandó emlékem is lesz. Még órákig fonogattuk közösen a beszélgetés fonalait. Szó esett többek között arról is, hogy a havi háromezerből mire telik és mire nem, de őszintén vallották beszélgető- társaim (s oly jó volt hallgatni őket), hogy számukra most minden fizetségnél többet ér a jó szerep, előkerült a rádió, a tévé a film, ők azonban most sem panaszkodtak, hisz ott sem felejtették el őket, ha foglalkoztatásuk olykor szerencse dolga is, s amikor arról faggatóz- tam vajon mit mondanának el, ha munkahelyük ifjúsági fórumán szót kérnének, apró- cseprő köznapi dolgokat, például a fűtetlen színészházi folyosót, vagy az ehhez hasonlót említenék, szerintük, lényegtelen dolgokat, mert, s ezt a tanulságnak is beillő, lényegre utaló véleményt, amelyet Udvaros Dorottya fogalmazott meg, szó szerint is idézem: Ha az ember sokat dolgozik, és jót csinálhat, ha nem ül tétlenül napokat a színházi büfében, akkor messze elkerülik a problémák. Mert nálunk a bajok legfőbb forrása: a tétlenség. Hozzáteszem: nemcsak a színészek házatáján. Valkó Mihály Félévi értesítő már az új iskolában A téli szünet utáni első tanítási napot az új iskolában kezdték a csépai diákok. A karácsonyi szünetben a szülők, a diákok, a lakosság segítségével „átköltöztették” a régi épületből a még használható berendezéseket, szépítették, „lakályossá” varázsolták az új intézményt. A félévi értesítő kiosztása volt az új iskola első tanítási napjának másik nagy esfe- ménye. Persze, kinek-kinek más-más emlékekkel... Külföldi résztvevőkkel Zománcművészeti alkotitelep Kecskeméten A helyi jelentőségű eseményeken kívül több országos és nemzetközi kulturális rendezvény színhelye lesz Bács- Kiskun megye 1979-ben. Így például februárban Kiskunfélegyházán, Móra Ferenc szülővárosában megkezdődik az író születésének 100. évfordulójával kapcsolatos rendezvénysorozat. A nemzetközi gyermekév alkalmából Kecskeméten májusban megrendezik a népi gyermekjátékok országos kiállítását, Kalocsán pedig júniusban nemzetközi gyermek folklór-tábort nyitnak meg. Kecske- ten ismét tavaszi zenei hetek lesznek, a megyeszékhely ad otthont az ének-zenei általános iskolák országos találkozójának és az óvodapedagógiai nyári egyetem hagyományos rendezvénysorozatának is. Ebben az évben is megrendezik a kecskeméti nemzetközi zománcművészeti alkotótelepet, amelynek résztvevői kiállításon is bemutatkoznak. Az alföldi megye számos települése dokumentumkiállítással köszönti a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulóját. Kódex-elemzés számitógéppel Számítógéppel dolgozta fel a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen Jakab László és Kiss Antal a Jó- kai-kódex 21 818 szavát. Az első teljes egészében magyar nyelvűén fennmaradt, 1372 és 1400 között kézzel írott könyvnek most megjelent adatgyűjteménye az első dokumentuma annak a számító- gépes nyelvtörténeti adattárnak, amelynek létrehozására az egyetem magyar nyelvtudományi tanszékén évek óta készülnek. A számítógépes nyelvtörténeti adattárnak köszönhetően hamarosan közzéteszik a Jókai-kódex külön összeállított alaktani részét, és a tervek szerint hasonló módon dolgozzák fel az összes XV. századi kódexet. Egyet az Ötezerből „TŰZOLTÓ LESZEL, s katona, vadakat terelő juhász” — altatja József Attila versével gyermekét az anya. Akarva-akaratlan már ekkor elkezdődik a kicsikben az érdeklődés egy-egy pálya iránt, az óvodás még gyakran óvónő, a kisdiák tanító akar lenni, „ha megnő”. S aztán tengerészkapitány, vasutas, orvos, lakatos szeretne lenni, attól függően, hogy éppen kivel találkozik, kiről veszi a példát. A pályaválasztás idején azonban már korántsem ilyen egyszerű a dolog. Nem mindenki tudja egyértelműen kiválasztani az ötezerféle foglalkozás közül a neki leginkább megfelelőt, az álmok, vágyak s az egyéni adottságok nem mindig vannak összhangban. A Szolnok megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézetben évente többszáz általános és középiskolás diák fordul meg. Számuk évről évre növekszik. 1967-től 1974- ig kétezer-egyszáz, tavaly pedig csaknem kétezer volt azoknak a száma, akik vagy szaktanácsadáson vagy csoportos pályafelvilágosító beszélgetésen, előadáson, ankéten vettek részt. Az intézet munkatársai emellett egyes szakmákat bemutató kiállításokat szerveznek, kiadványokat szerkesztenek a pályaválasztók számára. A tapasztalatok szerint a diákok többsége „megfogadja” az intézettől kapott tanácsot, s a későbbiekben megtalálja helyét a középiskolában, szakmunkásképző intézetben. s a majdani munkahelyén. Előfordul azonban az ellenkezője is, rendszerint a szülők erőltetik a gyermeküket gimnáziumba,, hogy nálam különb legyen” jelszóval, holott a tanuló képességei, adottságai alapján sikerrel vehetné az akadályokat, ha valamelyik szakmunkás- képző intézetet választaná. Bár nem gyakori, de megesett ; egy orvos apa azzal állított be az intézetbe, hogy „mondják meg a fiamnak, az orvosi pályára alkalmas”. Egy ember nemcsak egy pályára alkalmas. Az intézetben sem egyetlen szakmát ajánlanak a tanácstalan fiatalnak, hanem különböző tesztek, beszélgetések alapján megállapítják, hogy mire alkalmas. Van miből választani akkor is, ha néhány pályát nem javasolnak számára. A beiskolázás az utóbbi években egyre inkább megfelel a társadalmi érdekeknek; a munkaerő-gazdálkodási tervnek, s ez azt jelenti, hogy az iskolákban javul a pályaválasztási tevékenység. Ennek ellenére akad még tennivaló, az általános iskolát végzetteknek négy százaléka nem tanul tovább, az érettségizettek közül csak kevesen választanak szakmát. Még mindig népszerű körükben az iroda, s ahelyett, hogy szakmát szereznének, irodai állás után áhítoznak. AZ IDEÁLIS az lenne, ha a pályaválasztó fiatal tisztában lenne képességeivel, adottságaival, hogy ennek megfelelően válasszon hivatást. A reális ítélőképesség kialakítását már a családban, kisgyermekkorban kell elkezdeni, s nem azt várni a gyermektől, hogy túlszárnyalja a szüleit, beváltsa beteljesületlen vágyaikat még akkor is. ha az adottságok, a megfelelő szorgalom hiányzik hozzá. Tál Gizella Rádiós sajtókonferencia Mit csinál a Magyarok Világszövetsége? Sajtókonferencia lesz január 17-én a rádióban: a téma a Magyarok Világszövetségének a tevékenysége. A sajtó meghívott képviselőinek és a hallgatóknak a kérdéseire az MVSZ részéről Bognár József elnök, Szabó Zoltán főtitkár és Molnár István főtitkárhelyettes, valamint munkatársaik válaszolnak. A témák érintik majd a szövetség tevékenységét, a külföldön élő magyarokkal tartott kapcsolatok formáit, jelenlegi helyzetét, perspektíváját. Az MVSZ munkája kapcsán szó lesz az anyanyelvi mozgalomról is: az anyanyelvi konferencia védnökségének elnöke beszél arról, hogy nyaranta különböző tanfolyamokat rendeznek Magyarországon külföldiek részére, és külföldön is, hogy oktassák és tovább ápolják a magyar nyelvet. A műsor vezető riportere Rapcsányi László lesz. Az érdeklődők az adás napján 13 órától telefonon tehetik fel kérdéseiket a 220-067-es illetve a 229-298-as telefonszámon. Hódít a társadalomtudomány A tiszafüredi járási művelődési központban 1978-ban 143 ismeretterjesztő elődást rendeztek, 14.5 ezer érdeklődő hallgatta meg őket. A tapasztalatok alapján a társadalomtudománnyal foglalkozó előadások voltak a legnépszerűbbek, ezt bizonyítja, hogy több mint tízezer hallgatója volt az ilyen témájú rendezvénynek. Szolnoki Galéria Fotó: Köhidi Vem Gábor
