Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. január 7. Kötöznivaló uborka — vagyis egy művelet a sok közül amíg a növény termést Hoz Paprikaszedés - januárban, bikiniben lUyar a télben B ármennyire is hihetetlen, január van és itt bikiniben dolgoznak. S hogy nem csodálkozunk el a boltokban kapható decemberi, februári paprikán, annak előidézője ez az üvegház. Az őszi paradicsom, a júniusi meleg - nyár a télben. A rákóczifalvi Rákóczi Termelőszövetkezet hathektáros „üveg- városában” amikor odakinn mínusz 10 fokot mérnek, benn a hőmérséklet eléri a 15—20 fokot. Túl vannak már az itt dolgozók az őszi paradicsom szüret- jén, s most kezdik kiszedni a töveket, ezt követi a talajmunka, a fertőtlenítés, a trágyázás. Az üvegházban serénykedő lányokasszonyok néhány hete megkezdték a paprika szedését, s január 15-el már az uborkát gyűjtik a ládákba. Túl a paradicsomszüreten. Most a talajt frissítik Tűzdelés... A „tűzönök" tápkockákba helyezik a palántákat A szegfű bimbóját leszedik, hogy a virág szebb legyen Uborkapalánták serege Fotó: Nagy Zsolt Szerencsefia Kínjában ütött az apám Jászapáti, főtér, étterem: délutáni kocsmavilág. Szívla- pát-itenyerű, csavargó külsejű férfi, túl a negyvenen és a szalonspiccen: — Oszt mit keresnek Apátiba? Mondom. — Aha. Cigány szerencséje volt annak, az biztos. Burokban született cigány az! Az állítólag burokban született Berkes Jánost a piros- kerítéses ház udvarán találom, totyogó kisgyerekkel játszik. — Unoka? — kérdem. — Az hát — néz a fáradhatatlanul kacsázó kicsi után. — Hat unokám van már. Az udvar: átlagos falusi porta. Üj ház, lejjebb alsókonyha, garázs a Skodának, kerítéssel elrekesztett baromfiudvar, istálló, ólak. gondosan rendbe rakott szénaboglya. Bent a szobiban süppedő szkáj-fotelbe ülünk.. . * * * Az Értelmző kéziszótár szerint a szerencse: 1. főnév; sorsunkat alakító, akaratunktól független, véletlen- (nek látszó) esemény (ek sora). 2. Sorsunkra kedvezően ható, ezt jóra fordító körülményiek sora). Ha megfigyeljük a szótár meghatározását, némi bizonytalanságot fedezhetünk fel benne. „Véletlen (nek látszó)”. .. Ezt a kis hézagot betömhetjük a velős szólásmondással : ki-ki a maga szerencséjének kovácsa. * * * — Tényleg burokban született? Elnéző mosoly. — Nem hinném, mert a származásom jól mondták ott a kocsmában. Gyakran eszembe jut a gyerekkorom, például az az idő, amikor apám Mindszenty bíboros bajcsi birtokán dolgozott. Répát szedtünk, hideg volt kisgyerek létemre nekem is segítenem kellett, késsel koronáztam a répafejeket. Csúnyán elvágtam a kezem, nagyon fájt és ráadásul egy hatalmas pofont is kaptam az apámtól. Kínjában, elkeseredésében ütött az apám, dehát ez, ott, akkor nem vigasztalhatott. Meg a többi esetben sem, Akkor sem, amikor a főintéző hatökör gyerekének rosszul csináltam meg a leckéjét és nagyon megvertek. Rakódott bennem az elkeseredés és később ez adott erőt a munkához, a tanuláshoz. * * * A felszabadulás után sok, nagy szegénységből jött fiatalemberhez hasonlóan a fegyveres testületeknél kereste az érvényesülést. Dolgozva, tanulva. — Nekem tényleg az alapoknál kellett kezdenem. Mondjuk ott, hogy nem tudtam rendesen terített asztalnál enni. Egy szó, mint száz, figyeltem. tanultam, tiszt lettem. Beosztásom miatt gyakran költözködött a család, sokszor az ország egyik végéből a másikba. Időközben öt gyerekünk született, növögettek, iskolás korúak lettek. Az ő iskolába járásuk könnyebbsége végett telepedtünk le Jászapátiban, no meg az asszony is megunta az állandó hurcol- kodást. Később építkezni kezdtünk — kölcsönnel persze. * * * — Alig több, mint ötvenéves. És nyugdíjas. Korán kezdte, hamarabb kopott? — Valahogy úgy. De a több mint két évtizedes fegyveres szolgálat sem sétagalopn. Meg 1971-ben volt egy különös esetem is. Pesten dolgoztam akkoriban. Április elején éjszakai ügyeletes voltam. Megyek a Duna-csator- na árvízvédelmi gátján. Egy- szercsak úgy tűnt, mijitha valami nyöszörgést hallottam volna. Megálltam fülelni kezdtem, s akkor már tisztán kivehető volt a gyerekhang: „Mama”. Le a partra!- A csatorna túloldalán bent a vízben állt egy kisgyerek, nádszálvékony gallyacskába kapaszkodva. Áradt, sodra volt a víznek. Csak annyit mondtam: ne mozdulj, öcsi! Tudja, ez az „öcsi” szavam- járása. Körben nem mehettem, sokáig tartott volna az út. Be a vízbe, át a gyerekhez. Ugyanott vissza. Tizennyolc hónapos gyerek volt, majdnem meztelen, az orvos szerint nem sok idő kellett volna ahhoz, hogy kihűljön. Az anyja hagyta ott, a sorsára. A gyereknek semmi baja nem lett, az anyját elítélték, én megkaptam az életmentő emlékérmet. És sajnos, rettenetesen megfáztam. Tüdőlerakódás, reuma. A következő néhány évben jöttek a nyavalyák sorban... * * * Pesten lakott még hetvenhatban is, amikor ötöse volt a lottón. Nem volt szenvedélyes lottózó, csak a húzás másnapján nézte meg a számokat: 48-as a lánya születési éve, 61 — szintén az egyik gyerek születési éve, 25 — a felesége születési éve, 43, 81. Kétmillió-hétszázhúsz-ezer forintot nyert. Zavarba jött. Hogy tudassa a családdal? Aztán leültek a nagyasztalhoz, mind a szülők, a gyerekek, s szépen megbeszéltek mindent. Befejezték a szülők még mindig építés alatt álló házát, s megoldották a gyerekek lakásgondját is. Nem „kivagyi” módon, de kényelmesen, praktikusan. * * * — Mi tagadás, jól jött a nyugdíjazásom előtt ez a nagy összeg, de nem vesztette el a családban a józanságát senki. Jöttek persze a kölcsönkérők, majdnem mind olyanok, akik korábban a köszönésem is alig fogadták. Különben — megy minden a maga útján, a gyerekek dolgoznak, én, a ház körül teszek-veszek. Van időm játszani az unokákkal is. Nagyon szeretem a gyerekeket. Mert úgy hajlanak a jóra. A felnőttek is nevelhetők, csak meg kell találni hozzájuk az utat. Gyakorló tiszt koromban ez töltötte ki az életem, Ha másképp alakul a sorsom, azt hiszem pedagógus lettem volna a legszívesebben. Becsületes, szorgalmas embereket nevelni — ez a legnagyobb dolog a világon. A kreol arcú férfi előre- hajoj a fotelben. Cigarettára gyújt, könyvekről kezd beszélni és a 'másik szenvedélyről, a horgászásról, a horgász-szerencséről. * * * Vacsoraidő az étteremben. Szívlapát-tenyerű ismerősöm még felismer. — Na, volt nála? Piszok szerencsés alak, mi? — Ismeri?! Szabó János A cselló szerelmese Decemberben második alkalommal rendezték meg Szolnokon a zeneiskolások Friss Antalról elnevezett országos gordonkaversenyét. A „legidősebb” növendékek csoportjában Fekete Katalin, a szolnoki Bartók Béla Zeneiskola növendéke szerezte meg az első díjat. A legidősebb jelző mindössze 16 évet takar. Katalin a jászberényi Lehel vezér Gimnázium második osztályos diákja. Akkor is másodikos volt (csak éppen általános iskolás), amikor először vonót vett a kezébe. Miért választotta' a csellót? Fél évvel előbb indult a képzés, mint a zongoristáknak, s ő már nagyon szeretett volna zenélni. A gordonkáról csak annyit tudott, hogy a hegedűnél nagyobb, a bőgőnél kisebb, és a hangszerhez vonó is tartozik. A kezdet botladozó lépései nem éppen szívet-lelket, s főleg nem . fület gyönyörköd- tetőek. Katalint nem keserítették el a nehezen kicsikart és érdes hangok: szorgalmasan gyakorolt. Azt azonban durcásan vette tudomásul, hogy születésnapjára nem hajasbabát, hanem kottatartót kapott ajándékba, de hamarosan megbarátkozott vele. Papp Lászlónál (aki- együtt tanított Friss Antallal) ismerkedett meg a gordonkával, az alapvető fogásokkal. Azóta is Laci bácsi irányítja Katalin munkáját, tanítja a csellista mesterség fortélyaira. Az első fellépések, sikerek a kisdobos- és úttörő kulturális seregszemlékhez, „Ki mit tud”-okhoz fűződnek. Három évvel ezelőtt Fekete Katalin a Friss Antal gordonkaversenyen második helyezést ért el, amelyet most sikerült aranyra váltania. Amióta középiskolás, részt vesz az országos diáknapokon. Az egri döntőn szólistaként és a kamaraegyüttessel is első helyen végeztek. Nyaranta a zenei szaktáborokban (Felsőtárkányon, Szolnokon) fejleszti tydását. A decemberi gordonkaversenyre visszagondolva nem csupán a győzelem büszke érzése töltheti el. A nyitó- hangversenyen a szolnoki szimfonikus zenekarral szólistaként játszott. Ezt kevés 16 éves csellista mondhatja el magáról. A szép eredmények, sikerek után sem szállt Kati fejébe a dicsőség. „Sokat kell még tanulnom, hogy jól sikerüljön az érettségim, sokat kell még gyakorolnom, hogy teljesüljön az álmom: felvétel a Zeneakadémiára” — vallja. V. F. S.
