Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-26 / 21. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. január 26. Genfben tegnap folytatódott a leszerelési bizottság újabb ülésszaka. Képünkön: a részt­vevő 39 ország küldöttei. A leszerelési bizottság ma a küldöttségek vezetőinek programbe­szédeivel folytatja munkáját. (Telefotó-KS) Összeült a moszkvai pártkonferencia Több mint ezer (küldött képviseli a szovjet főváros körülbelül egy millió kom­munistáját a XXIII. moszk­vai városi pártkonferencián, amely tegnap nyílt meg a szakszervezetek házának új­jáépített oszlopcsarnokában. A tanácskozáson jelen van­nak az SZKP vezetői, élü­kön Leonyid Brezsnyewel, az SZKP KB főtitkárával. A pártkonferencián áttekin­tik a moszkvai kommunisták munkáját a legutóbbi párt- kongresszus óta eltelt három évben és megjelölik az újabb feladatokat. A konferencián Viktor Grisin. az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának tagja, a Moszkvai Városi Pártbizott­ság első titkára mondott be­számolót. A moszkvai városi párt- szervezet revíziós bizottsá­gának beszámolója után a küldöttek megkezdték a vi­tát. Hagygyűlés Phnom Penhben a győzelem tiszteletére A kambodzsai fővárosban tegnap nagygyűlést tartottak Phnom Penh felszabadulása, a forradalmi erők történel­mi győzelme alkalmából. A városi stadionban megtartott forró hangulatú nagygyűlé­sen Heng Samrin vezetésé­vel megjelentek a Kambod­zsai Népi Forradalmi Tanács és a Nemzeti Egységfront magasrangú vezetői. Heng Samrin, a Kambod­zsai Népi Forradalmi Ta­nács elnöke ünnepi beszédé­ben emlékeztetett azokra a bűnökre, amelyeket Pol Pót és leng Sary rendszere követett ei politikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt. Emlékeztetett rá, hogy a bu­kott rezsim külpolitikájában Peking kiszolgálójának bi­zonyult. A Népi Forradalmi Ta­nács elnöke beszéde további részében forradalmi éber­ségre, a Kambodzsával szem­beni szabotázsakciók meg­hiúsítására szólított fel. „Te­vékenyen kell munkálkod­nunk a nép életét nehezítő problémák mihamarabbi megoldása, a nyomor meg­szüntetése érdekében” — mondotta. A kambodzsai vezető be- slzédében felhívta népét a baráti országokkal való szo­lidaritás erősítésére, s a szomszéd országokkal való jó kapcsolatók megteremté­sére . Külön köszönetét mondott a Vietnami Szocialista Köz­társaság pártjának és kor­mányának, egész népének azért a proletár internacio­nalista szellemű, igaz segít­ségért, amely minden terü­leten megnyilvánuló konk­rét segítséget jelentett a kambodzsai nép forradal­mának. Kommentárunk Garter mérlege Az elnöki mandátumának félidejéhez érkezett Carter a napokban az amerikai kongresszus elé ter­jesztette szokásos évi jelentését az ország helyzetéről, valamint kormánya 'tevékenységéről, illetve jövőbeni terveiről. Jókora adag kincstári optimizmusról tanú­ságot téve, az elnök egészségesnek jellemezte az inflá­cióval, tömeges munkanélküliséggel és más gazdasági nyavalyákkal bajlódó Egyesült Államok helyzetét. Kénytelen volt azonban elismerni, hogy tavaly az inf­láció elérte a 9 százalékot, a (termelékenység növe­kedése kevesebb volt egy százaléknál, a külkereske­delmi hiány viszont két év alattit tízmilliárdról 45 milliárd dollárra nőtt, miközben az ország pénze to­vább romlott. Jelentésének külpolitikai részében kiemelt hely jultott a szovjet—amerikai viszonynak. „A Szovjet­unióval való együttműködés a békét szolgálja, mert a nukleáris korszakban a világbékének magába kell foglalnia a két szuperhatalom közötti 'békét s az atomfegyverek ellenőrzéséit” — mondotta Carter. Ez­zel öszefüggésben az elnök hangsúlyozta, hogy semmi sem lehet fontosabb, mint a hadászati fegyverek kor­látozását célzó újabb szovjet—amerikai megállapodás, a SALT—2 megkötése. Kifejezte reményét, hogy erre, s ez alkalomból Leonyid Brezsnyev tervezett amerikai látogatására is hamarosan sor kerül. Carter szerint az esemény a következő 2—3 hónapon belül esedékes. Ez egyben — mondatta — alkalmait nyújt majd arra is, hogy a két nagyhatalom megerősítse elkötelezett­ségét az enyhülési politika mellett. Ez és más pozitív elemek azonban sajátosan keve­redtek a jóval kevésbé konstruktív, illetve az előb­bieknek ellentmondó állásfoglalásokkal az elnök be­szédében. Abból kiindulva, hogy az Egyesült Államok külpolitikájának fő alapja katonai ereje. Carter síkra szállt a fokozott ütemű fegyverkezés mellett, mely a NATO keretein belül is végrehajtandó. Az elnök sürgette a törvényhozást: hagyja jóvá a jövő évi re­kordmagasságú — 138 milliárd dolláros — hadikölt- ségvetést. S bár hangsúlyozta, „Amerika nem kíván a világ rendőre lenni”, de amikor arról beszélt, hogy országa „nagy ereje igénybevételével” továbbra is rendezni kívánja a nemzetközi válságokait — lénye­gében önmagának mondott ellent. Megfigyelők véleménye szerint az elnök jelentése erősen ttükrözte kormányzata politikai gyengeségeit. Csupán mérsékelt helyesléssel fogadták saját párt­hívei, a demokraták is. Pártja ugyanis élesen meg­osztott a Caríter által középpontba állított kérdések­ben: a liberális szárny bírálja a Pentagon javára és a szociális kiadások rovására hirdetett takarékossági programját, míg a konzervatívok támadják a SALT- szerződést. Carter pedig kötéltáncoskémt középen pró­bál haladni. Pálfi Viktor Vance véleménye: Márciusban aláírható a SÜLT—2 A még nyitott kérdésekről folytatódnak a tárgyalások a Szovjetunióval, s remélem, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió között „a kö­zeljövőben” létrejöhet a SALT—2 megállapodás — jelentette ki Va'nce amerikai külügyminiszter, azt köve­tően, hogy a szenátus külügyi bizottságának tagjaival több órán át zárt ajtók mögött tár­gyalt a SALT-tal kapcsolatos kérdésekről. Az amerikai kormányzat — meg nem erősített források szerint — reméli, hogy a még megoldásra váró kérdések február végéig tisztázódnak és március végén sor kerül­het a SALT—2 egyezmény aláírására. Vance a szenátorok előtt is megerősítette, hogy a SALT —2-t államközi szerződésként terjesztik jóváhagyásra a kongresszus elé. Így a SALT- megállapodás kongresszusi jóváhagyásához nem csak ab­szolút többségre, hanem két­harmados többségre lesz szükség. Khomeini vasárnapra halasztotta utazását Nagy csalódást keltett Neauphle-Le-Chateauban, Khomeini ajatollah környe­zetében. hogy a vallási ve­zető mára tervezett hazaté­rését vasárnapra kellett ha­lasztani a Baktiar-kormány döntése, a tehéráni repülő­tér lezárása és az Air France Francia Légitársaság ezt követő állásfoglalása nyomán, dr. Jazd,i, az ajatollah tanácsadója a Balktiar-kor- mány „összeesküvésének” nevezte azt, hogy Teherán kikényszerítette az utazás el­halasztását. Maga Khome­ini pedig a Párizs környéki kisvárosban összegyűlt több- száz hívéhez fordulva a „törvénytelen” hatalom meg­döntésére szólított fel. Legújabb hírek szerint Khomeini ajatollah, az irá­ni síita vallási ellenzék ve­zetője szombaton éjfélkor indul el Párizsból, hogy az iráni repülőterek vasárnap­ra tervezett megnyitása után nyomban földet érhes­sen. Baktiar iráni kormány­fő tegnap kijelentette, hogy Khomeini „elvben hazatér­het” Teheránba. Ismét han­goztatta: ,gninden lehetsé­ges engedményre kész, amely összeegyeztethető az alkot­mánnyal”, megfigyelők sze­rint a megfogalmazás azt sugallja, hogy Baktiar nem hajlandó lemondani a val­lási vezető javára. Khomeini ajatollah elhalasztotta hazatérésének időpontját. A képen: az iráni siita vallási vezető még Franciaországban. (Telefotó-KSf/ Gromiko római tárgyalásai Rómában tegnap befeje­ződtek Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter hi­vatalos tárgyalásai az olasz vezetőkkel. Gromiko és Forlani az olasz külügyminisztérium épületében a Farnesina pa­lotában három megállapo­dást írt alá. Megállapodtak, hogy országaik együttmű­ködnek az asztrofizikában és a neutrinokutatásban. Ki­egészítő jegyzőkönyvet csa­toltak ahhoz az 1960-as kul­turális megállapodáshoz, amely a firenzei Uffizi Képtár és a leningrádi Er- tnitázs együttműködéséről szól. Aláírtak egy olyan megállapodást is, amelyik bizonyos polgárjogi kérdése­ket szabályoz. A két kül­ügyminiszter kicserélte an­nak az 1975-ös moszkvai egyezménynek a ratifiká­ciós okmányait, amely a tengerhajózást illetően kikü­szöböli a kettős adóztatást. Gromiko és Forlani az aláírás után másodszor is tárgyalóasztalhoz ült és folytatta a nemzetközi kér­dések kedden elkezdett meg­vitatását. Hivatalos közlés" szerint a leszerelésről. Kíná­ról, a közel-keleti kérdésről, Afrikáról, Ázsiáról és a nemzetközi együttműködés­ről esett szó. A közlés sze­rint a két külügyminiszter „kereste az egyetértés plat­formját, de nem rejtette vé­ka alá nézetkülönbségeit sem”. Gromikót ezután Andreot­ti miniszterelnök fogadta Chigi palotában. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere tegnap Rómában találkozott Enrico Berlin- guerrel, az Olasz Kommu­nista Párt főtitkárával, va­lamint Gerardo Chiaromote- val és Paolo Bufalinivel, az OKP vezetőségének tagjai­val. II szocialista közösség a világ legdinamikusabban fejlődő gazdasági ereje Faggyejev nyilatkozata A KGST fennállásának 30. évfordulóját a gazdasági helyzet szilárdsága, a műsza­ki-tudományos felvirágzás és az életszínvonal emelkedésé­nek jegyében ünnepük — nyilatkozta Nyikolaj Fagy- gyejev, a KGST titkára a TASZSZ tudósítójának. A szocialista közösség je­lenleg a világ legdinamiku­sabban fejlődő gazdasági ere­je. A tagállamok nemzeti jö­vedelme 1978-ra átlagosan az 1950-es szint 7,5-szörösét érte el. Az ipari termelés 12-sze- resére, a mezőgazdasági ter­mékmennyiség 2,5-szörösére növekedett. A népgazdasági beruházások volumene 10- szeresére emelkedett. A KGST országok együtt­működésének legfőbb tartal­mát jelenleg a szocialista gazdasági integráció komp­lex programjának megvaló­sítása képezi — mutatott rá Nyikolaj Faggyejev. A prog­ram végrehajtása lehetővé teszi a szocialista gazdálko­dási rendszer, a nemzetközi munkamegosztás előnyeinek teljes kiaknázását az élet- színvonal emelése, a KGST tagállamok gazdasági és vé­delmi képességének növelése érdekében. Sikeresen halad a KGST országok 1976—1980. évre szó­ló többoldalú integrációs ter­veinek megvalósítása. Ez a terv 28 nagyszabású beruhá­zást tartalmaz, mintegy 9 milliárd rubel értékben. Ezek közé tartozik a Szovjetunió területén épülő „Szövetség” gázvezeték, a Vinnyica és Al- bertirsa között húzódó 750 kilovoltos villamos távveze­ték létrehozása, az uszty- ilimszki cellulóz üzem, és a kijembajevi azbesztdúsító kombinát felépítése is. Sikeres megvalósításukban fontos szerepet játszik a mű­szaki-tudományos együttmű­ködés. 1971-től 1977-ig a KGST tagállamok tudósai 14 ezer témában végeztek közös kutatásokat. Az „Interkoz- mosz” program keretében megkezdődtek a nemzetközi legénységgel folytatott űrre­pülések. Nyikolaj Faggyejev meg­említette, hogy a KGST és Jugoszlávia együttműködése sikeresen fejlődik. A KGST megállapodásokat kötött Finn­országgal, Mexikóval és Irak­kal is. Egyre növekvő tekin­télyét az is bizonyítja, hogy az ENSZ-ben, az ENSZ re­gionális szervezeteiben és egész sor más nemzetközi szervezetben hivatalos megfi­gyelői státuszt kapott. PÁRIZS KAIRÓ Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, miniszterelnök-helyettes interjút adott Max Léonnak, a L’Humanité szerkesztőjé­nek, a Francia Kommunista Párt lapja tegnap közölte az interjú szövegét. MOSZKVA Leonyid Brezsnyev és Alek- szej Koszigin táviratban üd­vözölte Szandzsiva Reddi in­diai elnököt és Morardzsi Deszai miniszterelnököt a2 Indiai Köztársaság kikiáltá­sának 29. évfordulója alkal­mából. RÓMA II. János Pál pápa tegnap a latin-amerikai püspökök kon­ferenciájának megnyitására — a Dominikai Köztársaság érintésével — Mexikóba uta­zott. A repülőtéren Giulio Andreotti olasz kormányfő, Jean Villot bíboros, a Vati­kán államtitkára és több la­tin-amerikai ország nagykö­vete búcsúztatta a pápát. SZÓFIA Szófiában tegnap befeje­ződtek a Gáspár Sándor fő­titkár által vezetett SZOT- küldöttség tárgyalásai. A megbeszélésekről közös köz­leményt adtak ki. Alfred Atherton, az Egye­sült Államok utazó nagyköve­te, tegnap délelőtt Butrosz Ghail egyiptomi ügyvezető külügyminiszterrel tanácsko­zott. Atherton úgy döntött, hogy kairói megbeszélései után visszautazik Izraelbe, mert „remény van arra, hogy a még nyitott kérdésekben ha­ladás történik”. NEW YORK Szerdán, az ENSZ-közgyű- lésének 33. ülésszakán a tag­államok 15, részben egyhan­gúan elfogadott határozatban ismételten elítélték Dél-Afri- ka fajüldöző politikáját. A határozatok törvényesnek is­merik el a térség népeinek az apartheid megsemmisíté­séért, önrendelkezési jogai megszerzéséért folytatott küz­delmét, beleértve ezeknek fegyveres harc árán történő kivívását is. BÉCS Gunduz Okcun török kül­ügyminiszter tegnap befejez­te az osztrák fővárosban tett háromnapos hivatalos látoga­tását és hazautazott Anka­rába.

Next

/
Thumbnails
Contents