Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-25 / 20. szám

1979. január 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 így látta a tudósító 15. Űjszász 17 4 2 11 10:26 10 Az újszászi Szabadság Termelőszö­vetkezeti Sportkör lab­darúgó szak­osztálya igen ‘ nehéz helyzetben várta az 1978/79. évi megyei bajnok­ság kezdetét. A tavaszi sze­zon befejezése előtt több já­tékos bejelentette visszavo­nulási szándékát, a szakosz­tályvezető is lemondott, így — a nyári szünet alatt — az új bajnokságra való felké­szülés igen későn kezdődött. A felkészülés elején a fel­nőtt és az ifjúsági csapatból csak néhány játékos vett részt az edzéseken. Az elnökség, felismerve a helyzet tarthatatlanságát, el­beszélgetett a játékosokkal. Ennek eredményeként a baj­nokság kezdetének hetében már az együttes nagyobbik része látogatta az edzéseket, ez azonban nem vált rend­szeressé. A sok edzéskiha­gyás az egész őszi szereplé­sen éreztette hatását. A csa­pat a holtbiztos helyzetek so­rozatát hagyta kihasználatla­nul, ami a megnyerhető mér­kőzések elvesztéséhez járult hozzá hazai pályán és ide­genben egyaránt. Ilyen ered­ménytelen szereplésre nem volt még példa a megyei bajnokságban nagy hagyo­mányokkal rendelkező Űj­szász történetében. Ezt a tényt bizonyítja az is, hogy a lejátszott 17 mérkőzésen ösz- szesen tíz gólt tudott sze­A labdarúgó Nemzeti Baj­nokságok Kupájában befeje­ződtek a 18 selejtező csoport mérkőzései. A csoportok első és második helyezettjei ke­rültek tovább s a 36 csapatot nyolc csoportra osztották. A Szolnoki MTE a hatodikba került, a Vasas, a Tatabánya, és a SZEOL AK társaságá­rezni az együttes, a legkeve­sebbet a bajnokságban sze­replő 18 csapat közül. Az őszi teljesítmény 10 pont el­érésére volt csak elegendő. Az ifjúsági és serdülőcsa­pat teljesítményével elége­dettnek kell lenni, tekintet­tel arra, hogy az ifjúsági csa­patból többen a felnőtt játé­kosok közé kerültek. Az if­júságiakat a serdülőkkel pó­tolták, ennek következtében mindkét együttes meggyen­gült az előző idényhez ké­pest. Náluk jelenleg a csa­patépítés a fő cél. Azonban nem valósulhat meg egy fél szezon alatt. Ahhoz, hogy tavasszal biztosítani tudja a megyei bajnokságban való szereplés jogát, szükséges, hogy a játékosok és a sport­egyesület vezetése leszűrje a tapasztalatokat. Tudomásul kell venni, hogy ami régeb­ben az eredményes szerep­léshez elegendő volt, annál ma többet kell tenni. El kell érni azt, hogy késő ősszel és kora tavasszal az edzéseket világosban, tehát nappal le­hessen tartani, amikor nem­csak erőnléti, hanem techni­kai elemeket is lehet gyako­rolni, mert ezen a téren igen sok a pótolnivaló. Mindezek megvalósításá­hoz a szükséges intézkedése­ket minél előbb meg kell tenni, mert a halogatás vég­legesen kétségessé teszi a megyei bajnokságban való további szereplést. ban. A csoportokon belül mindenki játszik mindenki­vel. A mérkőzések január­ban kezdődnek, s február­ban fejeződnek be. A Szol­noki MTE első mérkőzését ma délután 13 órakor a Ti- szaligetben játsza az NB I-es Vasas ellen, a visszavágót szombaton rendezik. Városi egyéni sakk- bajnokság Karcagon Tizenkét indulóval rendez­ték meg Karcagon a városi egyéni sakkbajnokságot. A viadalt immár tizedszer egy­más után veretlenül Fodor István nyerte, Vízkeletí Jó­zsef pedig megismételte ta­valyi eredményét. A városi egyéni bajnokság első hat helyezettje: 1. Fodor István 9,5, 2. Vízkeleti József 8, 3. Mészáros István (ifj.) 8, 4. Feig János 6,5, 5. Kónya László 6,5, 6. Vízkeleti Fe­renc (mindkettő ifj.) 6 pont­tal. Készülnek a Szolnoki MTE tenisziskolásai A Szolnoki MTE teniszis- kolásai a téli holtidényben sem tétlenkednek. Hetenként kétszer, kedden és pénteken 17—19 óra között az Abonyi úti általános iskola tornater­mében edzenek Deák Zoltán iskolavezető-edző irányításá­val. Általában harmincán vesznek részt a munkában, de az iskolások száma állan­dóan növekszik. A fiatalok igen lelkesek, és nagy igye­kezettel végzik az edző ál­tal meghatározott gyakorla­tokat. Előreláthatóan április közepéig maradnak terem­ben, majd a szabadban — a tiszaligeti teniszpályán — folytatják a munkát. A Néplap 4. heti totótippjei 1. Ascoli—Napoli 1 1 X X 2. Atalanta—Catanzaro 1 X 1 X 3. Avelino—Milan X 2 2 X 4. Fiorentina—Torino 12 12 12 12 5. Lanerossi—Peruggia 12 12 12 12 6. Roma—Verona 1 1 1 1 7. Cesena—Lecce X 1 1 X 8. Genoa—Pistoiese 1 1 1 1 9. Nocerna—Spal za X 2 x2 10. Palermo—Udinese X x2 x2 X 11. Taranto—Sampdoria x x2 x2 X 12. Ternana—Bari 1 1 1 1 13. Varese—Rimini lx x 1 lx Pótmérkőzések: l, 1. 1. Kovács György Szolnokon játszik a Vasas SPORT O SPORT O SPORT Ali (Csaba) és a kétszáz úszó Közös irányítás, azonos célok — ez jellemzi a Szolnoki Vízügy SE és a városi sportiskola úszó- szakosztályának munkáját. Ko­ra reggel és az iskolaidő után közei kétszáz gyerek biztosítja a ,,telt házat” — no meg a gyer- mekzsivalyt is — a Damjanich uszodában, öt edző: Ali Csaba. Hegedűs Zsuzsa. Hudacsek Jó- zsefné. Petrezselyem István és Szarvas András vezeti az edzé­seket. Méltatás helyett ime a napi edzésadagok: „Békák” (6— 8 évesek) 600'—1000 m; „delfinek” (9—10 évesek) 3000—4000 m; út­törők (10—11 évesek) 4500—5000 m; gyermekek (13—14 évesek) 7500—9000 m. „£? ‘^ versenyekre J.ósoU Tömegrajt. Az edzések intenzitását állandóan mérik, és szép sikereket most. az alapo- ,Tr.T. , . . , ,* zás idején igen kemény munka az NDK szakembereinek normáihoz viszonyítják, de nagy előzi meg. kényszer a követő úszók tempója is. Felmentettek, betegek — mint most Erdős Ferenc — csak erőnléti edzést végez­nek gumikötéllel, súlyzóval, de hetente egyszer a Víz­ügy tiszaligeti kondícióter- mében „kínozzák” a 13—14 éveseket. Mennyi volt? A kérdező tekintet némi bájt sem nél­külöz. .. Kripkó Zoltán tavaly országos 4. volt — az idén korosztályában előbbre rukkolhat. Azt, hogy az edzésen mennyire közelíti meg a legjobb eredményét, a szorgalom minősíté­sére, folyamatosan ellenőrzik. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház­ban este 7 órakor: Bakhus (Pethes-bérlet). /UCZI Szolnok Vörös Csillag: Áram­ütés (14), Tisza: Zorró (50%-os felemelt helyáron), Tallinn: Óriáskirály és a varga (ovimo­zi műsora félhelyáron), San Babila egy napja (18), Vegyi­művek: Tappancsok, mancsok, állkapcsok. Reptér: A javítha­tatlan (50%-os felemelt hely­áron), MÁV: Hekus lettem, Szandaszőlős Terv: szünnap. Abádszalók Petőfi: Idegen le­velek, Jászapáti Táncsics: Fotó Háber, Jászberény Lehel: Hu­szadik század III—IV. (18, dup­la helyáron). Karcag Déryné: Kialudt tüzek fénye. Kisújszál­lás Ady: A maláji tigris 750%- os felemelt helyáron). Kunhe­gyes Szabadság: A hegyi bar­lang titka (külön ifj. előadás). Edd meg az almát (14), Kun- szentmárton Körös: A légy ha­lála (14). Mezőtúr Béke: A Noszty fiú esete Tóth Marival (külön ifj. előadás), Dózsa: A kék madár (ovimozi műsora), Éjfélkor indul útjára a gyö­nyör (16. 50%-os felemelt hely- áron), Szabadság: Férfiak pó­ráz nélkül (lß, 20%-os felemelt helyáron). Tiszafüred Tisza: Rí­tus (18), Törökszentmiklós Dó­zsa: Fellini—Róma, Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vörös Csil­lag: Érintés (filmbarátok mű­sora), Két amerikai (16). RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKr STÜDTÖ: 17.00: Hírek — 17.05: „Minden­ki máskép csinálja”. Részletek a szilveszteri vidám műsorból (ism.). — 18.00—10.30: Alföldi krónika — Piaci jelentés — Tánc­zene a szerzők előadásában — Hírösszefoglaló, lap- és műsor- előzetes. KOSSUTH: 8.27: Népdalok. — 9.00: Kóru­sok, hangszerszólók. — 10.05: Tudod-e? A tartalomból: £let a jég alatt — Minden medve al­1 mai ■ ii m // u so r szik-e télen? — Emlékezés Ga­lileire. — 10.35: Herbert von Karajan vezényli a Berlini Fil­harmonikus zenekart. — 11.25: Nemzetközi kulturális tallózó. — 11.40: Az élet komédiásai. Jó­kai Mór regényét rádióra al­kalmazta: Csák Gyula XI. rész. — 12.35: Sáth Géza: Egy elme­beteg nő naplója. Béládi Miklós könyvszemléje. — 12.46: Zene­múzeum. — 14.30: Magyar re­mekírók. — 15.10: Elleen Farell operaáriákat énekel. — 15.28: Csiribiri. Ezeregy történet ki­csiknek. — 16.05: Az Állami Né­pi Együttes műsorából. — 17.07: A Stuttgarti Kamarazenekar két Pergolesi concertót játszik. — 17.31: Magyar előadóművészek.— 18.15: Hol volt, hol nem volt... A világjáró csiga. — 19.15: Ver­di : Rigoletto. Háromíelvonásos opera. — Közben: 20.13: Szépsé­gek és fájdalmak anyasága. Sár­közi György versei. — 20.26: A? operaközvetítés folytatása. _ 21.30: Háttérbeszélgetés. Lipo­vecz Iván külpolitikai műsora. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Bécsi klasszikus muzsika. — 0.10: Hajdú Sándor táncda­laiból. PETŐFI: 8.05: Szatirikus dalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Dzsesszfelvételekből. —9.10:1.ju­ha Welitsch és Richard Tauber Lehár-felvételeiből. — 9.40: ..Ket­tőnkre itt nincs szükség...” A Válaszolunk hallgatóinknak kü­lönkiadása. — 10.00: Zenetjél­előtt. — 11.30: Csak fiataloknak! — 12.33: Mezők, falvak éneke. — 12.55: Kapcsolás a miskolci stúdióba. Tüzes acél és fehér hó. — 13.25: Gyermekek köny­vespolca. — 13.30: Régi táncmu­zsika. — 14.00: Ben Franklin Párizsban. — 14.30: Hírek, kör­zeti időjárás. — 14.35: Lendvay Kamilló fúvósműveiböl. —14.50: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 15.10: Uj nóta­felvételeinkből. — 15.38: Sláger­múzeum. — 16.28: Műsorismer­tetés. — 16.30: Útközben. — 16.35: Idősebbek hullámhosszán. — 17.30: Belépés nemcsak tornacipőben. — 18.33: Hétvégi panoráma. Ajánlóműsor sok muzsikával. — 19.55: Slágerlista. — 20.33: Mit játszunk? Országos klubest. — 22.00: Tánczene. — 22.30: Nóták. — 23.15: Miljutyin operettjeiből. 3. MŰSOR: 8.08: Schubert: VII. szimfónia. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Che­rubini: d-moll vonósnégyes. — 10.00: Ismeretlen ismerősök. — 11.05: Euryanthe. Részletek We­ber operájából. — 12.06: A ze­neirodalom remekműveiből. — 13.07: Dzsesszfelvételekből. — 13.44: Zenekari muzsika. — 15.30: Julia Wiener—Cseniseva Verdi- operaárlákat énekel. — 16.00: Zenei Lexikon. — 16.20: Con­certino Praga ’78. Részlet a nem­zetközi ifjúsági zenei verseny magyar résztvevőinek műsorá­ból. — 16.28: Zúgjon a dalunk! Részletek a Budapesti ifjúsági kórushangversenyből. — ní.43: Jen Francois: öt egzotikus tánc. — 16.50: ötórai tea. — 17.50: Ze­nélő Nagyvilág. — 18.41: Haydn: C-dúr vonósnégyes. — 19.05: Va­lóság és irodalom. A fejtetőre állított világ. — 19.35: Hangfel­vételek felsőfokon. — 20.35: Iro- dalomtudősaink fóruma. «— 21.05: A dzsessz történetéből. — 21.45: Romantikus kamarazene. — 23.00: Zenei panoráma. 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). — 8.05: Iskolatévé. — 9.30: Óvodások filmmüsora. Kisfilm-összeállftás: 1. Mackó Misi a játékok bolygóján. Lengyel bábfilrasorozat (színes). 2. Ez aztán a hóember. Csehszlovák bábfilmsorozat (ism., szfnesl. — 9.50: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek: A hegesztő (ism.). — 11.05: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.) Panaszkönyv (színes). — 12.05: Kémia tudománya és oktatása. Kémiai reakció. — 14.50: Iskolatévé. — 15.18: Hírek. — 16.25: Kör, kör, ki játszik. Óvo­dások műsora V. rész (ism.). — 16.55: Tévébörze. — 17.05: Forradal­mak nemzedéke. Találkozás Dúczynska Ilonával (ism.). — 17.55: Telesport. — 18.20: Bemutatjuk a KGST-t. Gazdasági dokumentum­film (színes).— 19.00: Reklám. — 19.10: Esti mese (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból: Az állatvilág kísér­letei (színes). Angol ismeretterjesztő rővidfilm. — 20.45: Ocgánt- szántó tenger-bölény. Angol ismeretterjesztő film. — 21.30: „... de aki meggyógyult, arról nem készül örömjelentés .. .” Dokumentum­film III/3. rész: Korai felismerés és megelőzés. — 21.55: Házigazda: Dr. Del Medico Imre. — 22.30: Tv-hiradó 3. 2. MŰSOR: 18.53: Francia nyelv. 39/20. Francia nyelvtanfolyam. C’est en forgeant. — 19.10: Songs Alive. 10/10. Angol nyelvtanfolyam. There is a tavern in the town Auld Lang Syne (színes). — 19.30: Tv-hfr- adö. — 20.00: Beszélgetés Lord Káldor Miklóssal. — 20.55: Tv-híradó 2. — 21.15: Forgó-szin. V/3. rész (színes). — 21.55: A konflis. Len­gyel film. BUKAREST: , 18.05: Iskolatévé. — 16.25: Orosz nyelvoktatás. — 16.45: Volán­nál — autóvezetőknek. — 17.00: Dokumentumfilm Ausztráliáról. — 17.25: A szabad idő hasznos eltöltéséről. — 17.40: Főrum. — 18.05: „Szindbád a tengerész”. Gyermekfilmsorozat. — 18.30: TV-híradó. — 19.40: Az Indiai Köztársaság napja alkalmából (játék film.) — 21.15: TV-hiradó. Az ötödikes Nagy Gabriella könyöke — edzője szerint — még nem pontosan mozog, de a kéztartása, fejedelmi. Ez pe­dig nem akármi napi 4—5 kilométeren át „Ha az edzés végére a sportoló ki tud mászni a vízből, azt az edzést elveszettnek tekinthetjük" — mondja Moldova. A kép szerint ez az edzés nem volt „elveszett”. Kőhidi Imre képriporja

Next

/
Thumbnails
Contents