Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-24 / 19. szám

1979. január 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 i«'P€Rnyöi( ______ előtt E zúttal az elmúlt hét két olyan programjára emlékez­tetek, amelyik különösképp mai veszélyeinkre figyel­meztetett: az egyik, a Party morális gyarlóságainkra, a másik, a Smog-riadó az el- technizálódó világ szülte esetleges tragédiára. Party A Vészi Endre írásából készült tévéfilm úgy kezdő­dött, akárcsak egy idill: _ le­velekkel játszadozó napfény, madárdaltól visszhangos kert, távolról odaszűrődő halk muzsika, s ebből az ol- vadóan édes világból nem hiányzott a „tündér” sem, egy kedvesen, kellemes von­zó nő, a pompás villa vará- zsos úrasszonya. És hogy végződött? Mint egy szomo­rú játék, az édesnek hitt világ a keserűség forrásává vált. Gyenis számára, aki fájdalmas kiábrándulással vehette tudomásul, hogy a volt melósból lett, úrhatnám vezérigazgatójának világá­ban az ő emberségének nincs helye: csak szolgálatait fo­gadják el — készíthet ügye­sen grillsütőit a partyhoz —, de őt magát, s a világot, melyet képvisel: be nem fo­gadják. Gábor Pál igen expresszív módon ábrázolta filmjében egy a szocialista társadalom természetétől teljesen ide­gen szemléletmód és maga­tartásforma vonásait, a szo­cializmusban is felbukkanó kispolgári rongyrázás jelleg­zetes tüneteit. Nem követi ugyan filmjében teljesen az irodalmi alapanyagot — na­gyobb szerep jut benne pél­dául olyan érzelmi tartal­maknak, mint Gyenis bátor­talan és körvonalazatlan vonzalma vezérigazgatójának vonzó feleségéhez, ugyanak­kor „vékonyabban” ábrázol- tatik az osztályának hátat fordító vezető lelkiismeret- furdalása, az előbbi sajátos színekkel gyarapítja a tör­ténetet, az utóbbi némileg szegényt ti a drámát — de lényegében hű marad Vészi Endre gondolataihoz. Két világ szembesül itt, az egyik a jómód birodal­ma (villa hatalmas terasszal, óriási kert, fényűző beren­dezés a szobákban stb.) a másik szürke bérház egysze­rű lakása, benne a minden­napok gondjai. Ezt is ponto­san ábrázolja a film. de va­lójában nem ez az 'ellentét, a nyilvánvaló különbség a fontos itt, hanem e két kü­lönböző világ közötti kap­csolat: az az út, amely ösz- szekötheti, vagy épp elvá­laszthatja őket. Hisz mind­kettő lényegében emberi vi­lág, sőt. azonos társadalom része, így azt gondolhatnánk, természetesen járható út van közöttük. Csakhát az élet csupa veszély; akárcsak az utak, tele van veszélyes kereszteződésekkel, s a Party épp egy ilyen „balesetveszé­lyes” útkereszteződésre hív­ja fel a figyelmet. Arra, ami­kor valaki oly módon téveszt utat, hogy megfeledkezik, merről is indult, s nincs az­zal sem tisztában, hogy ho­vá is Itabt. A film elkerüli a szembeállítás megszokott sémáit, Vészi sajátos látás­módját követi az ábrázolás­ban: áttetszőén finom lírai - sággal mutatja be a leg­konkrétabb anyagi valóságot. (Nem véletlen, hogy az álom­nak is oly nagy szerepe van a Party-ban.) Ügy sikerül közvetítenie ezt a világot, ellentmondásaival egyetem­ben, hogy minden konkrét­sága ellenére mint valami rossz, kellemetlen álom, mely után édes az ébredés, A szerepeket alakító színé­szek közül a Gyenist meg­formáló Horváth Sándort azért kell kiemelni, mert ez­úttal is a tőle megszokott tiszta egyszerűséggel egy igen összetett munkásfigurát teremtett. Smog-riadó Dőre dolog volna azt állí­tani, hogy a Smog-riadó iga­zi dráma, legfeljebb drámai képet festett egy esetleges természeti katasztrófáról, amikor nem a víz, vagy' a tűz támad az emberre, ha­nem a kéndioxiddal teli le­vegő. Az sem mondható, hogy izgalmas dokumentum- filméit láttunk, hiszen az NSZK produkció nem meg­történt, csak megtörténhető események részleteit vonul­tatta fel, egy feltételes riadó képeit nyújtotta'át a képer­nyőn. Csak játék, mondhat­nánk; igen, de a veszedelem­mel, egy lehetséges veszede­lemmel. (Hallhattuk, amit a film előrevetített, a valóság­ban már be is következett.) Egy képtelennek hitt. kellő ismeretek hiányában alig el­képzelhető veszedelem ördö­gét festette a képernyőre, s valójában ennek köszönhet­te hatását; tehát tárgyának s nem a feldolgozás művé­szi módjának. Ismét bebizo­nyosodott, hogy az izgalma­san időszerű téma még gyen­gébb tálalás esetében is többszörösen hozza meg ka­matját filmen, képernyőn vagy egyebütt. Jól teltté te­hát a televízió, hogy az ilyenkor, vasárnap este szo­kásos krimi-izgalmak helyett az izgalomkeltésnek egy hasznosabb módját válasz­totta, s felvállalta a Smog- riadót. Igaz, a film elsősor­ban a bekövetkezhető ka- tasztrófa-teremtette helyzet bemultaltásának technikai ol­dalára helyezte a hangsúlyt, (melyik szervnek mi a fel­adata, a mechanizmus milyen módon lendül mozgásba, a mentési gépezet fogaskere­kei hogyan kapcsolódnak stb. az emberi dráma ábrázolása inkább csak illusztrálhatott), mégis megdöbbentő figyel­meztetésként hatott. Az él­mény még nyomasztó is volt, de mindenképp rányitotta szemünk modern korunk újabb veszedelmére. Nem csodálkoznék rajta, ha a film után valaki másképp tekin­tene a füstöt Okádó gépko­csikra, vagy a vígan pöfé­kelő gyárkéményekre. Ismétlem, a film aligha volt több drámai eszközö­ket is felhasználó ismeret- terjesztésnél, de épp a ve­szély összetevőinek megis­merése folytán azzal az ér­zelmi Itöbblettel is szolgált, amely arra indítja a nézőt, hogy a környezetvédelem fo­kozottabban váljék a szív-' ügyévé. V. M. Február 4-ig látható a Mű­csarnokban a Friedmann Endre munkásságát bemu­tató fotókiállítás. Az MTI fotóriporterének . képein megelevenednek a vietnami háború borzalmai, de a vi­lágifjúsági találkozók em­lékei is. A vietnami képe­ket - stílszerűen - álca­hálóval díszített' teremben helyeznék el. Felvételünk itt készült Az igaz szavak barátai Már hírül adtuk, hogy az OKISZ, a SZÖVOSZ és a TOT megrendezi a szövetke­zeti versmondók harmadik, országos találkozóját. A KI- SZÖV és a MÉSZÖV rende­zésében a megyei döntőt — három elődöntő után — va­sárnap tartották a szolnoki Mini klubban. A megyei ver­Szövetkezeti versmondók megyei találkozója senyről tíz fiatal jutott to­vább a területi döntőre, ame­lyet februárban tartanak, öt megye versmondóinak rész­vételével. írók, költők — csak a lexikonokban A nagyszabású versmondó­találkozót — a szavalóver­seny kifejezést pontatlannak, szakszerűtlennek érezzük — a- meghirdető szervek a Ma­gyar Tanácsköztársaság 60. évfordulója tiszteletére szer­vezték, dicséretes módon. Ám a pályázati felhívást a vers­mondók nem értelmezhették — ezt a gyakorlat mutatta — egyértelműen, hiszen széle­sebb megvilágításban a két világháború közötti s a fel­iszabadulás utánf, — sőt a mai magyar irodalom is gon­dolati kontinuitásban van 1919 dicső emlékével. így az­tán adódtak ilyen s olyan fél­reértések is. De nem ez a lé­nyeg : az irodalomszerető, szo­cialista tudatú ember a fon­tos, s ezt a célt igen jól szol­gálja a pályázat. Ám tanul­ság azért bőven akad: az ér­tő, lelkes versmondók túl­nyomó többsége nem ismeri 1919 közvetlen irodalmi ve­tületét, a két világháború közötti szocialista irodalmat, — így természetesen az emig­rációban élt és dolgozott kommunista írók és költők munkásságát sem. (Ez az adalék talán azok számára lehet elgondolkodtató, akik a magyar irodalom tematikáját állítják össze a különböző is­kolatípusok számára.) De ez még nem minden. A helyzet ennél lényegesen rosszabb: a versmondó fiatalok jó része sem az „élő klasszikusain­kat”, de irodalmunk leg­újabb termékét sem ismeri kielégítően. A témaválasztás szűk köre s a rögtönzött köz­véleménykutatás egyértelmű­en ezt bizonyítja. Ez utóbbi sajnálatos tény­ért sem a fiataloké az egy­értelmű felelősség. Sokkal in­kább oktatás- és közművelő­désügyünk hézagairól van szó. A találkozó dicsérete A pályázatra közel hatvan fiatal jelentkezett, bolti el­adók, szakmunkások, tisztvi­selők, kereskedelmi tanulók stb. A tanulás reménye, a szép, igaz szó szeretető hoz­ta őket — az önkéntesség — a kultúrált társas együttlét igénye. Barátkozni akartak — és akarnak — azzal a köl­tővel, s íróval, akit kiválasz­tottak, hogy gondolatait tol­mácsolják. Sokuknál csak a nemes szándék teljesült — a megyei döntőbe mindössze tizenhatan jutottak be — de egytől egyig dicséretet érde­melnek, sok jó barátot — írót, költőt — kívánunk ne­kik. öröm látni ezeket az irodalomszerető ifjú embere­ket. De ami gond és bosszúság: kevés a jó kertész. A szárba szökkent új termést — ők az új irodalmi, színházi közön­ség — miért nem ápolják szakavatottan, hiszen ez a találkozó is bizonyította, hogy a „magányos” versmondók kora lejárt. (Volt-e valami­kor?) A versmondás is kol­lektívát igényel. Mégpedig értő szakmai csoportosulást: versmondó stúdiót, irodalmi színpadot stb. Nem véletlen, hogy a megyei döntőn érde­mesen csak irodalmi színpa­di tagok (a jászfényszarui Fortuna, a szolnoki Híd és a törökszentmiklósi Orátor színpad) tagjai szerepeltek. Különösen figyelemre mél­tó a jászfényszarui Fortuna színpad tagjainak teljesítmé­nye — vezetőjük Kovács Andrásné — akik az első há­rom helyezés közül kettőt „elvittek”. Hol vannak a parasztfiatalok? A pályázat egyik meghir­detője a Termelőszövetkeze­tek Országos Tanácsa, s en­nek megyei szerve a TE- SZÖV. Sajnos, egyetlen vers­mondó parasztfiatal sem állt pódiumra ezen a nemes, a megyei döntőben már igen színvonalas vetélkedőn. El­gondolkodtató ez és szomorú. A kérdések egész sora vár válaszra, amíg netán kide­rül — ez csak külön cikk té­mája lehet — hogy a .TE- SZÖV keretében működő közművelők miért nem tar­tották szükségesnek a mező- gazdaságban dolgozó fiatalok részvételét ezen az igen jó hangulatú és színvonalú vers­mondótalálkozón. Megint csak a jó „kerté­szek” jutnak eszünkbe. Még inkább ezek hiánya ... Tiszai Lajos Edígey Mister MocAreck FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY üzlete^ 1. Mikor megérkeztem, egye­nesen a „Griff”-be mentem. A szimpatikus portásnő szét­tárta karját: — ön ma az ötvenedik, aki szoba után érdeklődik, ne­künk meg .egy szabad he­lyünk sincs. Szczecinben most négy kongresszus van. Min­den szálloda a padlásig zsú­folt. — De hiszen minden kulcs itt lóg. — Mert az urak Miedzyz- drojéban tanácskoznak. Min­den nap autóbuszokkal utaz­nak oda. Nálunk júniusban, júliusban és augusztusban állandóan kongresszusok van­nak. — És télen? — Télen nyugalom van. A kongresszusok akkor Zako- pánéban vagy Krinicében vannak. Végső esetben az al­só-sziléziai üdülőhelyeken. De hiszen a szerkesztő úr jól tudja ezt. így volt, és így lesz. Tudtam. így hát csak ká­romkodtam, és tovább indul­tam. Sajnos, a portásnő iga­zat mondott. Mindegyikben ezt a választ kaptam: — Még pótágyunk sincs! A legcsekélyebb reményem sem volt, amikor elmentem az utolsó szczecini szállodá­ba. Bejárata előtt egy gyö­nyörű hamuszínű Mercedes parkírozott. A recepcióban röviden kö­zölték, hogy a szálloda a kül­földiek számára van fenn­tartva. Lengyel állampolgár­nak csak kivételesen adnak ki szobát. De szezonban ez nagyon ritkán fordul elő. Alighanem az egyik szczeci­ni híd alatt kell majd éjsza­káznom. — Kié az a gyönyörű autó? — elegyedtem beszélgetésbe a portással, arra szárfutva, hogy kegyeibe fogad és meg­engedi, hogy a szálloda kis szalonjában egy kényelme­sebb fotelben szundítsak. — A Mercedes — válaszolt a portás áhitatosan — az amerikai Henry MacAreck tulajdona. Mister MacAreck már néhány napja nálunk szórakozik. Gazdag vendég. Ez a kiegészítés teljesen fe­lesleges volt. Tudtam, hogy egy ilyen autó tulajdonosa biztosan nem postás és nem is kalauz. — Ó, éppen most jön le a lépcsőn — súgta a portás, ugyanakkor mély* meghajlás­sal köszöntötte a magas bor­ravalót adó vendéget. A lépcsőn egy ötven év kö­rüli világos hajú, jóképű, kre­olbőrű férfi jött lefelé. Moz­dulatai energikusak voltak. Az amerikai könnyű, ha­muszürke öltönyben közele­dett, letette a kulcsot a pult­ra és angolul szólt a portás­nak. Ebben a pillanatban is­mertem fel. Hiszen ez semmiféle mis­ter Henry MacAreck, aho­gyan a portás mondta, hanem Henio Makarek, a hajdani iskolatársam. Egy padban ül­tünk a varsói Mikolaj Rey gimnáziumban. A jövevény szintén megis­mert. A mosoly elöntötte az arcát. Vállon veregetett, és azt mondta: — Mister George Edigey? Yes? — és már lengyelül tet­te hozzá: — Hogy vagy, öreg bika? Egymás karjaiba vetettük magunkat. Az előkelő portás nem tudta eltitkolni csodál­kozását, és felháborodását. Hogyan lehetséges ez, hogy egy amerikai milliomos az első jött-ment varsói firkász- nak a nyakába ugorjon? Egy olyannak, akinek még ren­delt szobája sincs. — Mit csinálsz Szczecin­ben? — kérdeztem az érzel­mes üdvözlés után. — Eljöttem meglátogatni a hazámat. 1939 óta először. Szczecinig jutottam el. Itt maradtam. Szerelmes vagyok ebbe a városba és nem tudok innen elszakadni. Már négy napja itt ülök. És te mit csi­nálsz itt? Itt laksz? — Nem. Egy bírósági tár­gyalásra utaztam ide. Újság­író vagyok, és Varsóban la­kom. Egy órája repültem ide, de hiába jártam sorra a szál­lodákat. Azt hiszem, a híd alatt kell töltenem az éjsza­kát. Henry MacAreck elnevette magát. — Kérek ennek az úrnak előkészíteni egy szobát — fordult a portáshoz. — Nehéz lesz, elnök úr — magyarázta a portás —, min­den szobánk foglalt. — Ne szédítsenek, ilyen meséket a gyermekeinek me­sélhet, de nem nekem. Most vacsorázni megyünk. Vissza- jövetelünk előtt ennek az úr­nak a csomagjai már legye­nek a szobájában. Érthető? Az előkelő portás mélyen meghajolt. — Mit meg nem teszek én az elnök úrért. Habár, iste­nemre mondom, az állásomat kockáztatom. Kénytelen le­szek az NSZK-beli uraktól elnézést kérni és a negyedik emeletre költöztetni őket. — Nos, ezt értem! Ezt sze­retem! Ez az öné — Mac­Areck hanyag mozdulattal a zsebébe nyúlt és a pultra do­bott egy négyrétbe hajtott zöldszínű papírpénzt. Villám­gyorsan . eltűnt a portás ki­nyújtott tenyerében. Hajdan volt osztálytársam semmit sem változott. Meg­Megjelent az Együtt Olvasótáborokról, könyvtárakról A napokban jelent meg a Szolnok megyei könyvtáro­siok [szakmai híradója, az „Együtt” legújabb száma. S tegyük hozzá: a tizedik év­folyamába lépeitt "periodikus kiadvány egyik legjobb, leg­tartalmasabb száma. A szerkesztői törekvés: egy fő témáról szóló cikke­ket közreadni. Ez a téma: a nyitott, más intézmények­kel, szervekkel együttműkö­dő, új formákkal kísérletező könyvtár. Helyet kapott a lapban egy, a különböző könyvtári hálózatok közös feladatairól szóié cikk. A közművelődé­si könyvtárak más kulturá­lis intézményekkel való kap­csolatát hosszabb írás elemzi. Több kis tanulmányt, beszá­molót, módszertani cikket olvashatunk a tavaly nyáron rendezett olvasótáborokról. Ezek közül alaposságával, következtetéseivel tóemelke­dik a tiszafüredi járás ci­gánygyerekek számára ren­dezett olvasótáboráról szóló tanulmány. A könyves tábo­rokról szóló írások mind­egyike kitér az iskolák sze­repére, ezért nemcsak könyv­tárosok, hanem pedagógu­sok is nagy haszonnal for­gathatják a kiadványt. A jól szerkesztett, fontos, aktuális tartalmat hordozó szakmai híradót a Szolnok megyei könyvtárakról szóló cikkek bibliográfiája teszi teljessé. — eszjé — Évadnyitó koncert II Szolnoki szimfonikus zenekar Vácott A Szolnoki szimfonikus zenekar évadnyitó hangver­senyére szombaton Vácott kerül sor. Megyeszékhelyünk együttese a váci városi KISZ- kórussal ad közös koncer­tet a nemzetközi gyermekév alkalmából. A műsor első részében a vendéglátók Ko­dály- és Bárdos-műveket adnak elő, míg a szolnokiak Bach- és Vivaldi-darabokat szólaltaltnak meg. A hangver­seny második fejében a két együttes közösen mutatja be Händel Béke-oratóriumát. maradt magabiztos, paran­csoló hangú, imponáló em­berkének. Biztos vagyok ben­ne, hogy ugyanezzel a gesz­tussal dobná oda a portás­nak az ötdollárost, még ak­kor is, ha nem lenne oly gyö­nyörű Mercedese és az a bankjegy az utolsó lenne a zsebében. Alig jelentünk meg a szál­lodai étteremben, a főpincér, mintha földből nőtt volna ki, udvarias mozdulattal asztalt mutatott nekünk. Még le sem ültünk, amikor két pincér már adta át az étlapot és az itallapot. — Drága, öreg ország — érzékenyedéit el Henio. — Milyen udvariasak minde­nütt, és milyen gyors a ki­szolgálás. Talán Lengyelor­szágban vannak a leggyor­sabb és legjobb pincérek az egész világon. Egyszerűen ki­találják az ember gondola­tait. Rápillantott az étlapra és letéve így szólt a pincérhez: — Minek fárasszuk ma­gunkat? Kérem, hozzon ne­künk két különlegesen jó va­csorát. Találkoztam egy régi barátommal, akit huszonhá­rom éve nem láttam. Méltó­an akarjuk ezt a találkozást megünnepelni. Ételből és italból a legjobbat hozzák. De semmiféle konyakot és más keveréket, hanem becsü­letes lengyel vodkát. Egy pillanattal később az asztalt megrakták a legkü­lönfélébb finom falatokkal, az ezüst kis vödörből pedig kikandikáltak a legkitűnőbb italos üvegek nyakai... (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents