Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-23 / 18. szám
1979. január 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Két kulturális esemény Törökszentmiklóson II török félhold alatt . Szönyi G. Sándor filmjének bemutatója: Kinek a törvénye? Bessenyei Antal: Imádkozó törökök Iskola és hivatás RAI>k> 111 A péntek este három érdekesnek ígérkező műsorral várta az irodalom iránt érdeklődőket. S jóllehet témájuk különbözött, az irodalom más-más területét érintették, abbán azonosak voltak, hogy nem a művek, hanem alkotóik voltak a főszereplők, a megszólaltatottak vagy a megidézettek. A dalköltő Mezei András riporter — aki különben költő — a „Helyettem írták, helyettünk írtam című műsorban Adamis Annával beszélgetett. A hazai pop-költészet legjelentősebb egyéniségét elsősorban arról faggatta, miként vélekedik éppen a szerző az irodalomnak erről a sajátos, nemrég jelentkezett műfajáról. Egyáltalán, valóban irodalmi kategóriába tartozik-e, amit a dalköltő ír. A téma valóban érdekes, hisz a költészet és a zene közti kapcsolat a korábbi évszázadokban sokkal Szorosabb volt, mint a közelmúlt időben. Különösségét a jelen esetben az adja, hogy a beat-ből kinőtt popzene társadalmi konvencióival és valóságos specialitásaival kell szembesíteni a sokak által elitnek, „ma- gasabb”-nak tartott művészetet. A válasz — hogy a popköltészet (egy bizonyos szint után) része a teljesnek mondott irodalomnak — már a műsor elején megfogalmazódott. Ez nem is lett volna baj, azonban a riporter kérdései a továbbiakban már csak annyi újdonságot tettek lehetővé, mint pl. amennyit egy már ismert krimi nyújthat. A^t persze nem várja senki a iádiós beszélgetésektől, hogy egytől egyik valamiféle új felismerés, igazság kimondását tartsák feladatuknak, de azt igen, hogy ez esetben új adalékokkal támasszák alá valós vagy vélt igazukat, hogy segítsenek esetleges kételyeink eloszlatásában, megsejtéseink tisztázásában, megerősítsenek bizonytalan ítéleteinkben — vagy éppen vitára késztessenek. E műsorban a riporter vérszegény kérdéseire a megkérdezett csak közhelyszerű, szürke válaszokat tudott adni, s a beszélgetés csak akkor vált érdekesebbé, amikor a szerző személyes problémáit érintette. Irodalmi kirándulások A sorozat ezúttal a Horto- bágyra hívta hallgatóit. S tulajdonképpen fel is sorolta, be is mutatta azokat a jelentősebb alkotókat, illetve műveket, akik és amelyek hortobágyi kötődése jól kimutatható. A műsor problémája azonban éppen a kötődés értelmezésében van, ez okozza visszatérő, fel-felbuk- kanó üresjáratait. Készítői ugyanis megelégszenek a lexikális, a tény- és tárgyszerű kapcsolatokkal, az egyszerű földrajzi megfeleléssel, s így az eszmeileg meglévő, a mélyen érzelmi kapcsolódású, tehát szükségszerűen említésre méltó alkotók és művek mellett helyet kapnak — és így gyöngítik a műsor erejét — a másod- vagy sokad- lagos kapcsolódásúak is. Hangalbum A rádió új sorozatai közül talán a legfontosabb a Hangalbum. Azért, mert elhunyt jelentős személyiségeket idéz, s ezt úgy teszi, hogy — mint eddig bizonyította — kerüli a felszínességet. Nem évfordulóműsor, nem kapcsolódik semmiféle akcióhoz. Nem akar ünneplőt ölteni, s mint az esetben oly sokszor előfordul, nem önző önmagáról szól. A péntek esti adásban Veres Pétert hallgattuk és a hozzá legközelebb állókat. A szerkesztő Albert Zsuzsa jól válogatott a korábbi hang- felvételek közül. Az író mellett hallhattuk a feleséget, a paraszti sorsú ismerőst, a pályatársat, a kritikust és néhány jellemző részletet műveiből. Felelevenedett egy nagyszabású élet sorsa, egy hatalmas irodalmi pálya íve. — sk — A városi művelődési központiban Bessenyei Antal festőművész kiállítását Sass Ervin újságíró nyitotta meg. A török félhold alatt című tematikus tárlat közel öltven festményből álló anyagát a mohácsi csata 450. évfordulóján mutatták be először a nagyközönségnek, Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója értékelő beajánlásával. A törökszenitmiklósiak is — érthetően — nagy érdeklődéssel és tetszéssel fogadták a Szarvason élő és alkotó művész-itanár 'kiállítását. Az érdeklődés egyaránt szólt a tárlat festészeti értékeinek és becses etnográfiai tartalmának, de históriai hűségének is. Bessenyei Antal — Pór Bertalan és Dési Huber István tanítványa volt — imp- resszív hatásokkal, modern ’ piktúrával, egyéni technikájával vezeti végig a nézőt a mohamedán élet és néphit tartalmi jegyein. Bessenyei nem romantikus rtáj- és csataképfestő, képei szín- és formavilága az adott téma belső, filozófiai lényegét adják. Minden vásznán érződik, hogy nemcsak a kor. a történést hordozó táj, de a cselekvő ember motivációinak is kitűnő ismerője. A sorozat legkiválóbb darabjainak éppen ezért a vallási misztériummal összefüggő alkotások. A török félhold alatt gondolatkörbe tartozó képeken kívül a művész más, festészetének számos, jellemző képét is kiállította, de ezek — sajnos — a tárlat zsúfoltsága miatt nem kapnak megfelelő helyet, hogy a nézők figyelmét a festmények értéked arányában leköthessék. A filmnapok falun rendezvénysorozat keretében mutatták be szombaton — a helyi moziban — a Kinek a törvénye? című filmet. A Megyénkben az 1974/75-ös tanévben indítottak először ének-zene (tagozatos osztályt Szolnokon, a Tiszaparti Gimnáziumban, hogy megkönnyítsék a zenei pályát választók felkészülését a főiskolai felvételi vizsgára. A Tiszaparti Gimnázium letliső ének-Zene tagozatos végzősei tavaly kapták kezükbe az érettségi bizonyítványt. — A középiskola elvégzése után hűek maradtak-e a volt diákok a zenei pályához? — kérdezzük Cseh Andrásné igazgatónőtől. — Az első beiskolázás nem a legjobban sikerült. Kevesen ismerték az intézményünk adta lehetőségeket, ezért a jelentkezők egy hányada csak „véletlenül” került a tagozatos osztályba. Húszán érettségiztek tavaly, közülük tizenegyen jelentkeztek felsőfokú oktatási intézménybe. Tízen azóta már főiskolád hallgatók. Az ének szakot ketten választották, hatan pedig a jászberényi Tanítóképző Főiskolán (énekzene speciális kollégiumon) készülnék a pedagógus pályára. — A négy év alatt 'szerzett .képesítést” a húsz tanuló közül mindössze nyolcán hasznosítják. — Valóban kevesen, de a későbbi évfolyamoknál az arány —■ reméljük — már kedvezőbben alakul. A mostani negyidekesek közül hatan tanárképzőbe ének szakra jelentkeznek, hárman a tanítóképző főiskolát választó ják, ketten zeneművészeti főSzőnyi G. Sándor rendezte film Galgóczi Erzsébet írása alapján készült — az alapmű számos változtatásával. A bemutatót művész—közönség találkozó, illetve ankét követte, amelyen részt vett Szőnyi G. Sándor, Ráday Mihály operatőr. Újhelyi János dramaturg és Usztics Mátyás, a film egyik szereplője — aki mellesleg Szolnokon kezdte pályáját. A bemutató közönsége igen élénken reagált a látottakra, hallottakra, amelyek középpontjában az áll, hogy vannak-e napjainkban első-, másod- és sokadrangú állampolgárok? A film ugyanis ezt a kérdést feszegeti. Az ankét résztvevőinek véleménye a részkérdésekben megoszlott, de a bátornak és igaznak tartott, a közélet tisztaságáért magas művészi hőfokon síkraszálló filmet — legalább is azok, akik felszólaltak — egyöntetű tetszéssel fogadták. A mi táriskolára pályáznak, egy diákunk pedig zeneművészeti szakközépiskolában szeretné folytatni tanulmányait. — Az arány kedvezőűb a tavalyinál, de .,. — Ez sem az igazi — fejezi be a gondolatot az igazgatónő. — Sajnos, a megyében működő ének-zene tagozatos általános iskola tanulói közül évente mindössze két-három (!) jelentkező akad. Pedig elsősorban ők válaszitiják az érettségi után is a zenei hivatást. Nagy Gabriella, a szolnoki Kassai úti Általános Iskola ének-zene tagozatáról érkezett a Tiszaparti Gimnáziumba. Örömmel jelentkezett ide, hiszen énektanár. nak készül. Jelenleg negyedik osztályos: — A négy év alatt zeneirodalmi, zeneelméleti és szolfézstudásunk sokkal gazdagabb, alaposabb lett. Az ismereteket rendszerezve, az összefüggéseket látva sajátítottuk el. Remélem felkészültségem. elég lesz ahhoz, hogy a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar —ének szakára felvegyenek. Bálint Erika Gabriella osztálytársa^. Üjszászról jár be naponta a gimnáziumba. Ö az általános iskolai énekórákon kívül nem foglalkozott külön a zenével, ezért iparkodnia kellett, hogy társaitól ne maradjon el a tanulásban. Tudását mennyire tudta fejleszteni? — Megkönnyítette a felzárkózást, hogy sokszor délután is bennmaradtunk az iskolában, és közösen tanultuk meg a szolfézsgyakorlasadalmunkban nem lehetnek első-, másod- és sokad- rangú állampolgárok, a hajdani Zsarátnok város alakjainak mai megfelelői — akikről a film szól — nem okozhatnak a társadalomnak anyagi és pénzben mérhetetlen — de az előzőnél is súlyosabb erkölcsi károkat. A filmben szereplő „kisrend- őr” és megyei parancsnoka, az ezredes, a szocialista törvényességet képviselik — bár a minden rokonszenvün- ket. élvező rendőr átmenetileg vereséget szenved — a korrupt összefonódással szemben, amelyet a filmben a Kossuth-díjra már régen érdemtelen téeszelnök — Sinkovits Imre brilliáns játéka — fémjelez. A film szakmai értékelésével nem akarunk a szakkritika elé vágni, de arról máris beszámolhatunk, hogy az ősbemutatón igen nagy sikert: aratott. tokát, megbeszéltük az elméleti anyagot. Később a kóruspróbák és a szereplések örömei jól összekovácsolták a „csapatot”. Szeretném, ha ilyen közösség fogadna (ha felvesznek) a debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán is. Nem minden diák jön és távozik a gimnáziumból ilyen határozott ambíciókkal. Eri- káék osztályában is akad diák (nem is egy) aki általános iskolai énektanára unszolására jelentkezett erre a tagozatra. Van olyan is, aki ide jelentkezett ugyan, de nem az ének tagozatos osztályba. Így azonban nem vették volna fei a kollégiumba, s ezért „választotta” a zenei tagozatot. A zenei felkészítésit Bar- táné Góhér Edit tanárnő végzi. — Elégedett-e tanítványai munkáiéval, eredményeivel. — A tavaly végzettek közül — akik énekből felvételiztek — mindenkinek sikerült bekerülni a főiskolára. Gond inkább a jelentkezők összetételével van, de az évek múlásával ez is megszűnik. A jelenlegi elsőosztályosak jelentős hányada zenei pályára készül. A továbbtanulók felvételi vizsgájának sikere, szólistáink és kórusaink eredményei növelik az ének-zene tagozat tekintélyét, hírnevét. Nagykórusunk országos versenyen „fesztivál” minősítést kapott; magáénak mondhatja a rádió „Éneklő ifjúság” mozgalmának nagydíját, és lemezfelvétel is készült már az énekkarral. V. Fekete Sándor em számított jó pedagógusnak, legalább is hivatalosan nem. Érettségi után sokszor beszélt róla kesernyésen, hogy szinte napról napra meg kell vívnia a maga kis harcait kollegáival, főnökeivel, mert egy-egy érdekesebb téma kedvéért élettér a itantervtől, a papírra lefektetettnél fontosabbnak tartja ' az oktatottak mélységét Elcsodálkoztunk. Mi úgy hittük tanulóként, s később egyaránt, nem lelhető föl nála jobb pedagógus. Meg yolt benne a képesség, hogy kapcsolatot teremtsen velünk, osztályfőnökként is, szaktanárként is. Szerettük őt és halgattunk rá. Hittünk neki. Ö pedig emlékezetem szerint egyszer sem élt vissza a bizalmunkkal. Következetes volt. Főként a megbízatások teljesítésénél. Az óra alalti rendetlenkedés- seknél, a szünetbeli csíny- tevéseknél sokkalta szigorúbban ítélte meg, ha valamelyikünk elmulasztotta elvégezni határidőre a ráosztott vagy önként vállalt feladatot. Esztendőnként visszatérően, tavasszal felkereste a közeli üzemeket, s munkát szerzett nekünk nyárra. Nem azért, mdnitha rászorultunk volna, inkább — ezt persze csak utólag tudom —, hogy tudjuk mit takarnak az egyes szakmák elnevezései; mit csinál az esztergályos, a marós, az elektronikus műszerész. Aki egyetemre készült, annak szorgalmas, aprólékos munkát igénylő feladatokat adott a nyári szünetre, s ősszel szigorúan számon kérte, mttl végzett a vakációban. Mint ahogy az üzemben dolgozottakkal is megbeszélte, mit tapasztaltak. Hallgatta a véleményeket. s közben ezernyi „miért<?”-et szúrt közbe. Azt akarta, hogy minél többet tudjunk az egyes foglalkozásokról, hivatásokról, mielőtt eldönte- nénk, milyen pályára megyünk. És furcsa mód az osztályba jártak többsége megmaradt annál a szakmánál, amelyet . a maturálás előtt kiválasztott. A munkára neveléshez nem kellenek különleges pedagóguserények. Csupán azok, amelyek úgyis megkövetelitek (vagy áhítottak) a tanároktól, itanítőktől. Az oldott- ság, a következetesség és a tudatosság. Az, hogy a katedrán álló kapcsolatot teKinyílt a szomszéd szoba ajtaja és a tegnapi férfihoz hasonló öltözetű férfi lépett ki, aki a szép Rolls Roycon meglátogatta a Jermyn Streeten. Nagyon hasonlított hozzá, de nem ő volt. — Önnel beszéltem telefonon? — kérdezte kedvesen mosolyogva. — Kérem, magyarázza meg, miről van szó? Tomlinson úr halálosan sápadt volt. Félt, hogy egy pillanat múlva elveszti eszméletét. Abban a pillanatban, amikor megpillantotta az igazi Menuhint, megértette, hogy egy ügyes, agyafúrt áldozata lett, és hogy az üzletelés a hegedűvel ötezer fontjába került. De mit tehetett? Mondja el ennek a két úrnak, hogy szedték rá? Az anyagi veszteség mellett még nevetségessé is tegye magát? Hatalmas erőfeszítésébe került, hogy uralkodjon magán, és elmondta, hogy van egy régi hegedűje, igazi Stradivárius, hallotta azt is, hogy a mester keresi a hangszereket, és ezért bátorkodott telefonálni és elhozni a heremtsen a gyerekekkel olyan viszonyt, amelyben értelemszerűen súlya van annak, amit mond, itanácsol. A pályaválasztásról, a munkára nevelésről szólva különösen jelentős dolog ez. Fontos, mert az adott időben és helyen csak a pedagógusnak vannak tapasztalatai a felnőttek, a munka világáról. A gyerekek? Nos, ők csak hallanak egyet s mást róla, mi vár rájuk felnőttnek minősítve. Mesélnek a szülők, a rokonok, az ismerősök. Panaszkodnak, szitkozódnak, minősítik a főnöküket, értékelik a kollegákat. És a felnövekvő úgy gondolkozik, hogy a „nagyok” a hivatásukról beszélnek ilyenkor, a munkájukat becsmérlik. Gyorsan elhatározza tehát, nem követi a mesélőket hivatásukban, nem követheti, mert lám, menynyi bosszúsággal jár a nevezett szakma. Nem ismeri, mert nem ismerheti föl, hogy a felnőttek nem a munkájukról, hanem munkájuk körülményeiről mesélnek ilyenkor. A mun-s ka. a mindennapi ténykedés az más. Az csak a helyszínen ismerhető meg igazán. Az üzemekben, a gyárakban, a különböző hivatalokban. Látva és hallva, mi is történik ott, mi a dolguk az ottaniaknak. Az iskolapadból nehéz a választás. Egy gyakorlati dologról elméleti tudás alapján dönteni, tulajdonképpen lehetetlen. Ezért becsülhető nagyra az a pedagógus, aki arra törekszik, hogy neveltjei megismerkedjenek a választható pályákkal, akár az említett módon, nyaranként munkát vállalva, akár más ötlet révén. És ezért értékelhető sokra a tanár, a itanitó, ha a munkahelyen megkövetelt. megkövetelendő fegyelmet, pontosságot, megbízhatóságot mérceként állítja a gyerekek elé. Hogy megszokják s mérték legyen nekik is. ért a munkára nevelés, mint pedagógiai cél, nem jelenthet mást szoktatásnál. Annál, hogy a diáknak természetes legyen a kötelezettségek vállalása, ha elhagyja az iskolapadot. És nem Utolsósorban, hogy tudja mit és miént akar csinálni, kinőve az iskoláskorból. ‘ gedűt. Yehudi Menuhin azt mondta: — Tulajdonképpen nincs szükségem hegedűre. Van néhány nagyszerű hegedűm, amihez már hozzászokott a kezem is, de szíves örömest megnézem. Kezébe vette a hegedűt, figyelmesen megnézte, majd játszott rajta néhány taktust. — Csalódást kell önnek okoznom. Ez egy egyszerű hegedű, nagyon is átlagos minőségű. Nem ér többet, mint tízegynéhány fontot. Még zenekarban sem lehet használni. Esetleg tanulónak. — De belül ott a felirat: Stradivárius — védte utolsó reményszálát Tomlinson úr. — Látszik a felragasztott lapocska. — A hegedűművész elmosolyodott. — Régi vicc. Több tízezer hegedűben van ilyen lapocska. Ez nem arról tanúskodik, hogy régi mester kezemunká- ja, hanem csak arról, hogy annak pontos mása. Erről minden zenész tud. De mi van önnel? Talán vizet?.., Tiszai Lajos r Enektagozatról _________ z enei pályára? • • Pályaválasztás előtt a Tiszaparti Gimnáziumban M. P. Mister Macareck üzletei Holnaptól kezdjük el közölni Jerzy Edigey lengyel író kisregényét, melynek hőse a kalandos életű Henryk Makarek, a kishivatalnokból lett nagy stílű szélhámos, aki azt hiszi, hogy túljár mindenki eszén, mikor rájön, öt is átejtették. Az eseményekben fordulatás regényből Ízelítőül ínie egy részlet:
