Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-17 / 13. szám

1979. január 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 SPORT © SPORT © SPORT 1 így látta a tudósító 10. Karcag 17 7 3 7 38:30 17 A bajnokságra való felké­szülés edzőváltozásai kezdő­dött Karcagon. Az addigi főfoglalkozású edzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak, s a csapat felké­szítését Oláh István vette át, aki Debrecenből jár Kar­cagra. A játékosállományban bi­zonyos mértékű „forrás” kezdődött. Debrecenből iga­zoltak két új fiút, a hazaiak közül többen is — a félig- meddig visszahúzódás után — próbálkoztak. bekapcso­lódni a munkába. Már-már úgy tűnt, minden egyenesbe jön, amikor az utolsó pilla­natban hárman is bejelen­tették,| hogy az „egyben” még nem vállalják a szerep­lést, csak a területi bajnok­ságban játszó „kettőben”, így balul ütött ki az a jó el­képzelés, hogy az utánpótlás és az első csapatba be nem kerültek részére a területi bajnokságban biztosítanak játéklehetőséget. Hogy a ki­sebb igényű „csábításnak” elejét vegyék, úgy döntött a vezetőség, hogy nem indít csapatot a területi bajnok­ságban. Ilyen előzmények után indult az őszi idény, amely­nek kezdete nem sok jóval biztatott, hiszen még egy stabil csapatnak sem kedve­ző, ha az első négy forduló­ban háromszor utaznia kell s a hazai mérkőzésen is az egyik bajnokaspiránst fogad­ja. S miután nincsenek vé­letlenek, a negyedik forduló után pont nélkül tanyázott a karcagi csapat a táblázat al­ján. Ismét az elmúlt évek ki­esési gondjai kezdték felütni a fejüket, amikor az újabb A hét elején rendezte alakuló ülését a Szolnok megyei Labdarúgó Szak- szövetség, amelynek elnök­sége és albizottságai egy­úttal első munkanapjukat is megtartották. Az ülé­sen Szabó József, a me­gyei sporthivatal elnöke az elnökség tagjainak, Csendes Antal, a megyei szakszövetség elnöke pe­dig a bizottságok tagjai­nak nyújtotta ót megbízó­levelüket. A megyei labdarúgó szak- szövetségben betöltendő tiszt­ségekbe a következők kaptak megbízást: Csendes Antal el­nök, Rátfai József elnökhe­lyettes, Papp László főtitkár, Kálmán László titkár, és Kolláth Ferenc szakfelügyelő. Az elnökség tagjai: Dancsi József, az intézőbizottság ve­zetője, Almási János, a játék­vezetői bizottság vezetője, Podmaniczky József, az edző­bizottság vezetője, Polgár István, a sportszerűségi ver­seny felelőse, Vincze János, propagandafelelős, valamint Sindel Imre, a vidéki egye­sületek felelőse. A játékveze­tői bizottság tagjai: Almási János, a JB vezetője, Tom- bor József, a JB vezetőhelyet­tese, Szántó" József főtitkár, Csábi József titkár; Csák I. Ferenc, az oktatási albizott­ság vezetéke, Honti Antal, a küldetési albizottság vezető­je, Cság II. Ferenc, az ellen­őrző albizottság vezetője, Tó- Vizi Gáspár, a Szolnok váro­si JT elnöke, Hoffer András, a jászberényi járási JT elnö­ke, és Pató Imre, a Török- szentmiklós városi JT elnö­ke. Az utánpótlás bizottság tagjai: Kálmán László, az UB vezetője, Dancsi József, az IB vezetője, valamint hazai mérkőzésen már bizta­tó jáétkkal 4:0-ra győztek Jászkisér ellen. Ezt követően fokozatosan javult a helyzet, az utolsó fordulóban a Tó­szeg elleni 13:0-lal megerősí­tette helyét a csapat a kö­zépcsoportban, ami jó indu­lási alap lehet tavasszal még lálkozóból 13 pont, ami jó az előbbi lépéséhez is. A hazai mérleg: nyolc ta- teljesítménynek mondható, míg idegenben 9 mérkőzés­ből 4 pont, amit viszont ja­vítani kell. Az adott gólok a támadó játékot dicsérik, a sok kapott gól viszont azt mutatja, hogy idegenben ta­lán túlzottan is nyílt sisak­kal játszott a csapat. Az ed­zői vélemény: nehéz helyzet­ben volt, amikor Karcagra jött, mert egy szétesett csa­patot vett át. Idő kellett a csapat átépítéséhez. Huszon­egyen játszottak a felnőtt játékosok megismeréséhez, a együttesben, közülük Ács, Antal, Zelenák, Varga és Be­ne nyújtott jó átlagteljesít­ményt. Ü színt jelentett a harmincon felüli Kovács Cs. csatasorba állása, de a töb­biek is biztatóan fejlődtek. Jó mederbe terelődött az ifi­csapat is, ahonnan például Nagy J. többször helyet ka­pott az „egyben”. Ügy érzi, hogy a munkahelyek is álta­lában jól látják a csapat helyzetét, és ki-ki a maga módján segíti az eredménye­sebb helytállást. Az előzmé­nyek után a jelenlegi helye­zéssel elégedett, s ha várat­lan fordulat nem jön közbe, tavasszal a jelenleginél elő­rébb kívánnak lépni. Szöllősi István Munkácsi József és Papp Gyula edző. Az edzőbizottság tagjai: Podmaniczky József, az EB vezetője, Horváth Fe­renc, az EB vezetőhelyettese; Munkácsi József és Papp Gyula edző. Az intéző és fe­gyelmi bizottság tagjai: Dan­csi József, a bizottság vezető­je, Decsi József és Bertalan Sándor titkár; Szűcs Sándor, Gál Sándor, Szép Ferenc, Varga Béla, Varjú Imre, Kö­vér Endre, Papp László. A megbízottak túlnyomó többsége már jónéhány esz­tendeje — ha nem több évti­zede — szolgálja a sportág ügyét, a fiatalabbakat csak igen szerény számban képvi­selik tagok a testületben. El­gondolkodtató, hogy a zömé­ben fiatalokból álló labdarú­gók gondjaival, bajaival alig akar saját korosztályukbeli foglalkozni, s a tennivalók javát az idősebbek kénytele­nek magukra vállalni. Már­pedig a szakszövetség s bi­zottságai előtt sok a tenniva­ló. A megye labdarúgásának fejlesztése érdekében minde­nekelőtt egységes szemléletet kell követniük, s ennek meg kell nyilvánulnia' a gyakor­lati intézkedésekben is. Az alakuló ülésen Szabó József a megyei sporthivatal emléktárgyát adta át Hamar Antalnak, aki négy évtizedig tevékenykedett a sportért a pályán és a szakszövetségben is, a jövőben pedig játékveze­tői ellenőrként számíthatnak rá. A megyei szakszövetség dr. Magyar Béla emlékkupáját — amelyet a legjobb és leg­eredményesebb játékvezető­nek ajánlott fel 1978-ban — Trencsényi József nyerte el. Az elnökség „Aranysípot” adományozott a több évtize­des eredményes játékvezetői pályafutásukat befejező Pfei­ffer Sándornak és Gyenes Sándornak, Hírek — A hét végén Budapesten, az idei fedettpályás atlétikai versenyen több megyei csúcs is született. Ezek közé tar­tozik Paróczai András 400 méteren elért 48.4 mp-es és a női 60 méteres síkfutásban Juhász Erzsébet 7.51 mp-es ideje. Fedőmé Pásztor Zsu­zsa betegsége után 1500 mé­teren állt rajthoz és 4:48.2 mp-es idővel ötödik lett. Az ifjúságiaknál Szalai József 400 méteres ideje nemcsak országos ifjúsági, hanem ter­mészetesen új megyei rekord is. Futását látva újabb csú­csokban reménykednek az at­létika szakemberei. További eredmények, fiúk, súlylökés: 4. Ladányi Zsigmond (Sz. MÁV) 15,05 m, 5. Győri Lász­ló (Jászapáti) 14,53 m. Hár­masugrás: 4. Orbán János (Sz. MÁV) 12,99 m. — Vasárnap a második fordulót játszották le a női röplabda NB I-ben. Ered­mény: Újpesti Dózsa—Lehel SC 3:0 (0, 2, 4). Budapest, Vágóhíd u. V.: Rádi, Simái. Átigazolási „stop" Az OTSH elnöke az olim­piai játékokra történő terv­szerű felkészülés érdekében elrendelte, hogy 1979. január 16-tól 1980. augusztus 15-ig az olimpiai keretek tagjai nem igazolhatók át más sportegyesületbe. Nem terjed ki a korlátozás a sorkatonai szolgálatra behívottakra, a felsőoktatási intézmények nappali tagozatára felvettek­re. valamint azokra a sporto­lókra, akiknek egyesülete, szakosztálya ezen időszakban megszűnik, vagy összevonás­ra kerül. Események Labdarúgás. Előkészületi mér­kőzés : Szolnoki MÁV—SZEOL AK, Szolnok, MÁV-sporttelep 13, SZMÁV II.—Szolnoki Cukor­gyár 14.45, SZMTE—Bem SE, Ti- szaliget 14.00. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház­ban délután 3 órakor: Tangó (Tímár bérlet). MOZI Szolnok Vörös Csillag: Dráma a tengerparton, Tisza: Csipkeve­rőnő, Tallinn: Pokoli torony I—• II. (14, 50%-os felemelt dupla helyáron), Vegyiművek: szün­nap, Reptér: szünnap, MÁV: szünnap. Szandaszölös Terv: A csillagszemű (külön ifjúsági elő­adás), Abádszalók Petőfi: szün­nap, Jászapáti Táncsics: szün­nap, Jászberény Lehel: Csínom Palkó, Érintés (filmbarátok mű­sora), Karcag Déryné: szünnap, Kisújszállás Ady: szünnap, Kun­hegyes Szabadság: szünnap, Kunszentmárton Körös: szünnap. Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: San Babila egy napja (18), Rocky (14), Tiszafüred Tisza: szünnap, Törökszentmiklós Dó­zsa: Fehér farkasok, Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági maga­zin. Szerkeszti: Gulyás Ferenc (A tartalomból: Egy fecske nem csinál nyarat — Hírek, tudósí­tások négy megyéből — Vizs­gák után, pályakezdés előtt). — 18.00—18.30: Alföldi krónika — A tegnap slágereiből — Hírössze­foglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Szocialista brigádok aka­démiája. — 8.56: Beszélni nehéz. — 9.08: Az I Musici di Roma kamarazenekar felvételeiből. — 9.50: Tarka mese, kis mese. Vas­kor. Irta: Kormos István. — 10.05: Csiribiri. — 10.35: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 10.50: Kozák Gábor József népi zene­kara játszik. Bangó Margit ci­gánydalokat énekel. — 11.1?: Gyulai Gaál János szerzemé­nyeiből. — 12.35: Házunk tája. — 12.50: Operaslágerék. — 13.20: Labdarúgás Alakuló ülést tartott a megyei szakszövetség Mérlegen a labdarúgó NB II Az őszi idényben nem okozott csalódást a Lehel A jászberényi Lehel NB li­es labdarúgó csapata azon kevesek közé tartozik, me­lyeknek talán még jót is, tett, hogy nem tud­tak „egyből” bekerülni az NB II-be, hanem osztályozó­kon kellett megszerezni a jogot erre. E tétre menő mér­kőzések során vált ugyanis felnőtté a csapat. Imponáló fölénnyel nyerték a Vasassal szemben mind a két helyi rangadót, de az igazi próba­tétel a hajdúszoboszlói mér­kőzés volt, amikor a jászbe­rényi döntetlen után az „idil­li” Bocskai pályán kellett be­biztosítani a feljebbjutást. Sikerült — méghozzá olyan 90 perc során, ahol valójában kétség sem fért a Lehel győ­zelméhez, s ezzel az önbe­csülése is megnőtt a gárdá­nak. Igaz, az osztályozok miatt kissé lépéshátrányba kerül­tek, hiszen meglehetősen gyorsan kellett edző után nézni, ám ebben is szeren­cséjük volt, mert Czigony István személyében olyan szakvezetőt találtak, akiben él a bizonyítás vágya. Termé­szetesen a háttérben is ko­moly munka folyt a sikerért: szakosztályvezetőség alakult felelősségteljes emberekből. Ugyancsak szerencsés körül­ménynek számított, hogy se­gítőként ott maradt a csa­pat mellett a korábbi edző. Buchár László. Mindez együtt eredményez­te azt, hogy a Lehel sikere­sen zárta a félesztendőt: ti­zenegyedik helyezésével, 20 pontjával ötven százalékos teljesítményt ért el, és ebben a pillanatban még gondol­niuk sem kell a kiesésre. Pe­dig, amint Hoffer András, a szakosztályvezetőség tagja el­mondta, az induláskor mind­össze azt a szerény célt tűz­ték maguk elé, hogy megpró­bálnak megkapaszkodni a második vonalban. Aztán evés közben jött meg az ét­vágy: egyre jobb formába lendült a csapat, legyőzték a Szolnoki MTE-t is, majd a Mezőtúrt, Ózdot, Gyön­gyöst és a Szolnoki MÁV-ot fektették kétvállra. A hajrá­ban a Miskolci VSC ellen 2:0-ra győztek, majd talán a legjobb teljesítményt hozó 90 perc során a Hódmezővásár­helyi MSE-t 5:2-re lépték le és a szurkolóktól azzal bú­csúztak, hogy tavasszal ugyanígy folytatják. Kik is voltak részesei a sikernek? Czigony István Sárközi Gyula visszavonulása és Vágó távozása után első­sorban Kátaira, Lukácsira, Postásra, Bacherra, Szívósra és a két kapusra, Lászlóra, valamint Szilasira számítha­tott elsősorban. Fiatalítani ken a fórumokon fogalmazta meg a következő tennivaló­kat: tovább kell folytatni a fiatalítást, törekedni kell a védekezés nagyobb biztonsá­gára, a középpályán a játék felgyorsítására, a helyzetek jobb kihasználására. Úgy döntöttek, hogy a jövőben létrehozzák a szakosztály KISZ-szervezetét, amely se­gíti a szakvezetést a tovább­tanuló sportolók támogatá­sában. de a fegyelem meg­szilárdításában is. Mert fe­gyelmeznie is kellett a szak­osztálynak: Hajdú Istvánt bundagyanús „manipuláció” miatt június 30-ig kizárták az első csapat keretéből. A játékos egyébként nem az kellett, meg kellett találni a helyét az együttesben Váczi- nak, Mihályinak, Orsósnak, Gergely Bélának, Lakatos­nak. A sikerek alapjának a ki­kezdhetetlen erőnlétet tartot­ta az edző, ezért olyan kon­díciót tartalékoltak a játé­kosok, amelynek birtokában nem „pukkadt ki” a csapat egyetlen 90 perc során sem. Az edzések mellett a sport­ág szervezeti irányítása is mind magasabb szintre ju­tott. Rendszeressé váltak a szakosztály-értekezletek, ahol rendre levonták a konzek­venciáit egy-egy vereségnek vagy győzelemnek. Baráth László szakosztályelnök eze­ellenféllel, hanem a totózók- kal elegyedett szóba egy eset­leges eredmény kialakításá­ról. A csapat a legtehetsége­sebb ifjúsági játékosokkal kiegészítve január 4-én Ér­sekújváron kezdte meg a fel­készülést, ahonnan a napok­ban tért haza. Ezt követően heti négy edzéssel végzik az alapozást, s várják a február 18-i első összecsapást, me­lyen az ellenfél a Borsodi Bányász lesz. A közönség pedig mi más­ban reménykedhetne, mint abban, hogy szép ősz után gondtalan tavaszban lesz ré­szük. — Pb — mai műsor örökzöld dzsesszmelódiák. — 14.20: Új nótafelvételeinkből.. — 14.46: Kóruspódium. — 15.10: Haydn: C-dúr szonáta. — 15.28: MR 10—14. Iskolák — őrsök — barátok. — 16.08: Kritikusok fó­ruma. — 16.18: Francia muzsi­ka. — 17.07: Közgazdaság _ — alulnézetben. — 17.32: Fábián Márta cimbalmozik. — 17.45: Holnap közvetítjük. . . Bellini: Beatrice Di Tenda című operá­ja. — 18.15: Hol volt, hol nem volt.. . A nyulak pásztora. Ma­gyar népmese. — 19.15: Gondo­lat. A Rádió irodalmi lapja. — 20.00: Boris Christoff Fülöp ki­rály szerepében. Részletek Ver­di Don Carlos című operájából. — 20.51: Tartozik és követel. Jókai Anna regénye rádióra al­kalmazva. — 22.20: Tíz perc kül­politika. — 22.30: Dzsesszfelvé- telekből. — 22.45: Azték örök­ség. — 23.00: Romantikus zene. — 0.10: Fúvószene a XVII. szá­zadból. beat kedvelőinek. — 20.33: Köz­vetítés a Magyarország—Cseh­szlovákia asztalitenisz Szuper Liga mérkőzésről. — 20.40: 139-660. A Magyar Rádió auto­mata közönségszolgálata. — 22.30: Operakettősök. — 23.15: Melódia és ritmus. S. MŰSOR 8.08: Artur Rubinstein zongo­rázik, a Guarneri vonósnégyes játszik. — 9.00: Katedra. —9.30: lvo Zidek operaíelvételeiből. — 10.10: A zeneirodalom remek­műveiből. 11.05: Hangszer­szólók. — 11.22: Vivaldi- és Bach-művek. — 13.07: Roman­tikus kamarazene. — 14.25: Ze­nekari muzsika. — 16.05: Mag­nóról — magnóra. — 16.50: öt földrész zenéje. Malaysia. — 17.00: Montserrat Caballé opera- áriákat énekel. — 17.42: Medi­táció — a vezetői munka meg­szervezéséről. — 17.52: A dzsessz történetéből 29. rész. — 18.32: Hangverseny a Mindenki zeneis­kolája hallgatóinak. — 19.05: Katedra. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Szegedi Szimfonikus Zenekar hangversenye. Közben: Kb.: — 20.30: Ezért a szabadságért. Mai kubai költők versei. Kb.: — 20.50: A hangverseny folytatá­sa. Kb.: — 21.40: Népdalok. — 22.02: Brigitte Fassbaender dal­estje az 1978. évi Prágai Tava­szon. — 22.46: Oj magyar zene a Rádióban, a közönség és a kritikusok 1978. évi díjáért. Hangszeres kamarazene. Vé PETŐFI: 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán? Dallamok, emlékek. — 9.28: Dzsesszfelvételekből. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: Józsa Ibolya és Csőr József nótákat énekel, Rá- duly Árpád gordonkázik. — Í2.33: Tánczenei koktél. — 13.20: Föl­diek. Kosa Csaba írása. —13.30: Színes szőttes Haj, regő rej­tem ... — 14.00: Kettőtől hatig. — 14.00: Szimfonikus könnyűze­ne. — 14.25: Néhány perc tudo­mány. — 14.30: Hírek, körzeti időjárás. — 14.35: Slágermúzeum. — 15.30: Magyar fúvószene. — 15.45: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Zempléni Mária énekel. — 16.00: Helyettem írták ... — 16.30: Hí­rek. — 16.33: Ütközben. — 16.35: Egészségünkért!, — 16.40: Sánta Ferenc népi zenekara játszik, Merán Lajos nótákat énekel. — 17.10: Világhírű előadóművészek klasszikus operettfelvételeiből. — 17.30: ötödik sebesség. Ifjúság — politika - kultúra, tel.: 130-020, hívható az adás ideje alatt 18.33: Közvetítés a Magyarország—Cseh­szlovákia asztalitenisz Szuper Liga mérkőzésről. — 18.45: Da­loló, muzsikáló tájak. Bükkalja — Matyóföld. — 19.25: Mit ír a világsajtó Iránról? — 19.45: A 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Ism.) (Színes.) — 9.05: Környezetismeret. (Alt. isk. 1. oszt.) (Színes.) Hó, hahó, itt a hó! — 9.45: Francia nyelv. (Középisk. in. oszt.) En francais. Les lunettes astronomiques. — 10.05: Szó-ra-ka-té-nusz. (Színes.) Magyar nyelv és irodalom. (Alt. isk. 1. oszt.) Tekereg a szél. A természet hangjai. — 10.20: Az Onedin-család. (Színes.) Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. XV/3. rész. Az iránytű sokfelé mutat. (Ism.) — 11.10: Delta. Tudományos híradó. (Ism.) — 11.30: Túl a homok dünéiben. Ausztrál rövidfilm. (Ism.) (Színes.) — 15.05: Kör­nyezetismeret. (Ism.) (Színes.) — 15.35: Szó-ra-ka-té-nusz. (Ism.) (Színes.) — 15.55: Kamera. Film- és Tv-esztétikai műsor közép- iskolásoknak. A realista játékfilm. — 16.38: Hírek. — 16.45: Rövid­filmek a képernyőn. (Színes.) Egy cirkusz hétköznapjai. NDK rövidfilm. A mór Spanyolország. NSZK rövidfilm. (Ism.) (Szíffés.) — 18.05: Utak. Riportfilm. — 18.45: Szépen, jól magyarul. — 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.00: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Jogi esetek. — 20.40: A Kubai Nemzeti Balett együttes estje. Közvetítés a Madách Színházból. (Színes.) — Kb. 21.40: Vészi Endre: Party. Tévéjáték. — 22.25: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR: 18.53: Has ekran. — Unser Bildschrim. A mi képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Telesport. Autó-motor sport. A Telesport technikai magazinja. Magyarország —Csehszlovákia. Szuper Liga asztalitenisz-mérkőzés. Közvetítés Miskolcról. — 21.30: Tv-híradó. 2. — 21.50: Zoli bácsi. Dokumentum­film. (Ism.) BUKAREST: 16.05: Iskola-tv. — 16.25: Német nyelvoktatás. — 16.55: Zenés mű­sor. — 17.20: Üttörő híradó. — 17.35: Párizsi képek. — 17.55: Közne­velés. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 18.50: A nap gazdasági hírei. — 19.00: Lányok, asszonyok. — 19.20: Barátságtálan vidék — amerikai játékfilm. — 21.15: Tv-híradó. Jelenet a Szolnoki MÁV-Lehel megyei rangadóról

Next

/
Thumbnails
Contents