Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-12 / 292. szám

1978. december 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Gondolatjel Egy magvas, vagy annak szánt eszmefuttatás közben az írásban gyakran teszünk gon­dolatjelbe olyan egész vagy fél mondatokat, amelyek ponto­sítják vagy színezik fő mon­dandónkat. Az ilyen közbe­szúrt gondolatok legalább annyira fontos részei a sza­batos, világos okfejtésnek, mint az alany és az állítmány helyes használata. A rádió Gondolatjel cimű műsora is. csak a fentiek alapján tölt­hetné be funkcióját, különö­sen, hogy alcíme: Vita, inter­jú, jegyzet a kultúráról. Te­hát olyan vitákról informál, olyan interjúkat és jegyzete­ket sugároz, amelyek kultu­rális életünk megismertetésé­ben nem a főmondatnyi igaz­ságokat, hanem az azokat pontosító, értelmező kijelen­téseket tartalmazzák. Mindez a Gondolatjel vasárnap su­gárzott adásáról sajnos nem mondható el. Egyrészt a műsorvezető az­zal kezdte az adást, hogy a kultúrához nemcsak a művé­szetek tartoznak, nemcsak a film, a színház, az irodalom, hanem az öltözködés, a jó modor és a divat is. Amiben persze igaza volt, de sajnos az ő értelmezésében az utób­biak csak alacsonyabb ren­dű, szolgáló társai az előb­bieknek — legalábbis ez de­rült ki a műsor egészéből. A legjobban, furcsa módon ép­pen akkor, amikor az étke­zési szokások helyett étke­zési divatot emlegetett a ri­porter, mintegy lekezelve szólt, ő a művészetek, a „nagy kultúra” oldaláról kér­dezte a mostohábbik,, de el­tűrendő kisebbik testvért. Márpedig gondolatjelbe is csak fontos, pontosabban fon­tosnak hitt dolgaink kerül­hetnek. És egyáltalán, van-e a kultúrának olyan része, amely alacsonyabbrendű a másiknál, amely hogy hason­latunknál maradjunk, csak zárójelbe tehető? Másik kifogásunk a műsor egységének hiánya. A már említett „étkezési” riport mellett hallottuk Veress Jó­zsef esztéta beszámolóját ár­áról, hogy mi most a divat a dániai mozikban — s közben a jövő évi dán filmnapok elő­készületeiről is megtudtunk sokat. Mészáros Márta film­rendező arról szólt, hogyan és miért rendez az utóbbi évek­ben filmet világszerte oly sok nő —; és néhány szót ar­ról is hallottunk, hogy ő miért divatosabb (?!) külföl­dön, mint itthon. Ezt köve­tően a szó szoros értelmében a divatról, az 1979-es divat­ról, majd — közvetlenül ez­után — a Vígszínház Operett című előadásáról hallhat­tunk, s e beszélgetésben is természetesen a divat volt a téma. S ezen belül, mint a divat egy különös „esete”, a meztelenség. A szerkesztés jóvoltából az öltözködés ál­talános jellegéről informálta a türelmét lassán elvesztő hallgatót a Gondolatjel kö­vetkező riportja. Végül, hogy teljes legyen a káosz, Székely Gábort, a Nemzeti Színház új főrendezőjét kérdezték meg arról, hogy mi igaz a pletykákból —, hogy milyen pletykákból, azt már elfelej­tette közölni velünk a ripor­ter. Többször érte már bírálat a rádiót azért, hogy a tarka­ság nem azonos a sokszínű­séggel, a mindenfelé való kapkodás sem a széles körű tájékozottsággal. És hogy a gyengén sikerült jegyzete­ket, riportokat inkább a sze­métbe kell dobni, mintsem beleerőszakolni valamelyik vegyesnek vélt műsorba. — Most csak annyit szeretnénk hangsúlyozottan megjegyezni, amennyit a bevezetőben meg­fogalmaztunk. — sk — SZAKFELÜGYELŐK Mi így, ti hogy? Módszertani nap a Komarov-teremben Gyakran mesélik pedagógus berkekben a következő tör­ténetei. A szakfelügyelő óralátogatásra igyekezett, s a falu határában kocsija felmondta a szolgálatot. Nyakig olajo­son, a késés miatt idegesen matatott a gyertyák között, mikor egy 10-12 év köriili fiú toppant oda hozzá, s rámu­tatott egy szakadj vezetékre. A felügyelő szégyenkezve ja­vította meg, majd ráförmedt a gyerekre: „Hát te miért nem vagy az iskolában?" Mire a fiú: „Azt mondta tegnap a ta­nító néni, hogy holnap a buták maradjanak otthon, mert jön a szakfelügyelő." Gond az utánpótlás Hogy a történet valóban megesett-e nem tudjuk. Min­denesetre, ha nem is jellem­ző az effajta „szakfelügyelő- várás”, a pedagógusok kö­zül sokan nem nagyon örül­nek a látogatásnak. Hogy miért? Sok okot sorolhat­nánk. Némelyik felügyelő a pedagógusok szavait idézve: „még az élő fába is beleköt”, csakhogy hibát találjon a munkájukban, mások szak­mai tévedésekkel rontottak a szakfelügyelők hírnevén. Persze nemcsak az utóbbi miatt okoz elég nagy gondot a szakfelügyelői utánpótlás. A pedagógusok többsége nem szívesen, vagy egyáltalán nem vállalja ezt a sokszor — jogosan vagy anélkül — há­látlannak érzett feladatot. Másrészt a kiválasztás már eleve kötött. Az érvényben levő, 1972-ben kiadott mű­velődésügyi minisztériumi utasítás meghatározza, hogy szakfelügyelőnek „olyan ne­velőt kell kiválasztani, aki­nek az adott intézménytípus­ban működésre, illetve a fel­adatkörébe tartozó tantárgy tanítására jogosító oklevele, legalább ötévi tanítási gya­korlata és szakterületén el­ismert tekintélye van... A szaktudáson túl fontos, hogy a szakfelügyelő pozitív em­beri tulajdonságokkal rendel­kezzék.” Szerencsére sok olyan pe­dagógus van a megyében, aki megfelel ezeknek az el­várásoknak, kiváló szakem­berek, csak éppen olyan te­lepülésen van a munkahe­lyük, ahonnan a közlekedési viszonyok miatt nem tudják vállalni az utazgatást. Más­részt, ha valaki például ki­váló orosztanár, még nem biztos, hogy kiváló lesz szak- felügyelőnek is. A felügyelet ugyanis az iskola egészére terjed ki. Az ideális az len­ne, ha olyan nevelő vállal­ná a szakfelügyelőséget, aki­nek gyakorlata van egy-egy oktatási intézmény irányítá­sában, el tudja helyezni a pedagógust és a szaktárgyat az iskola nevelő-oktató mun­kájának rendszerében. A szakfelügyelők élet- és munkakörülményeit vizsgál-' va meglehetősen kedvezőtlen képet kapunk. A negyven- három általános iskolai szak- felügyelőből nyolcán vezető szakfelügyelők. A vezetők munkarendje kéthetes taní­tási ciklusként nyolc óra ta­nítás, s nyolc látogatási nap. A szakfelügyelőké pedig húsz tanítási óra mellett hat lá­togatási nap. Saját gépkocsi használata esetén is csak autóbusz- vagy vonatjegyet számolhatnak el, éppen ezért csak kevesen közlekednek saját járművükkel. Autó­busszal vagy vonattal ingázni a lakóhely, s a megye iskolái között pedig nem csekély időbe kerül. A szakfelügyelő minden egyes látogatásakor jegyzőkönyvet készít, amely­nek gépeltetéséről szintén magának kell gondoskodnia. Az anyagi kiadásokon túl — sokkal nagyobb gondot okoz, főleg az alsó tagozatos és a kétszakos szakfelügyelőknek, a munkaterv maradéktalan végrehajtása. Egy-egy alsó tagozatra felügyelő nevelő­höz százötven pedagógus tar­tozik. Nyilvánvaló, hogy egy tanév alatt nem tud minden­kinél látogatást tenni. Már­pedig ez az új oktatási-neve­lési tervek bevezetésekor igencsak ajánlatos lenne. Tanítani, felügyelni, tanulni A szakfelügyelők évente általában negyven iskolában fordulnak meg, az alsó ta­gozatra felügyelők pedig va­lamennyiben. A tanévenkénti százhúsz vizsgálati vagy láto­gatási nap felét az öszegező vizsgálatok teszik ki, amely­re minden iskolában ötéven­ként egyszer kerül sor. Az összegező vizsgálatokon az oktatási intézmény egészének oktató-nevelő munkáját, tár­gyi, személyi feltételeit elem­zik. A fennmaradó hatvan napon tájékozódó vizsgálato­kat, felméréseket végeznek, s továbbképzési, munkaközös­ség-vezetői feladatokat lát­nak el. Emellett „önképzési napokat” tartanak, vagy ma­guk is szervezet továbbkép­zéseken vesznek részt. Ja­nuárban például az alsó ta­gozatos szakfelügyelők a második osztály új dokumen­tumaival ismerkednek meg egy országos tanácskozáson. Az ott szerzett ismereteket továbbítják majd a máso­dik osztályban tanító peda­gógusoknak. Gond viszont, hogy az új tankönyvek, ké­zikönyvek rendszerint a tan­évkezdés előtti utolsó pil­lanatban jelennek meg, így az ismeretek „továbbítása­kor” a nevelőknek legfeljebb csak elképzeléseik vannak az új dokumentumokról, ame­lyek alapján szeptemberben már dolgoznak. A szakfelügyelők közül né- hányan a munka melett to­vább tanulnak. Tavaly és azelőtt is öten szereztek egyetemi diplomát. Idén pe­dig hatan végzik a marxista —leninista esti egyetem va­lamelyik évfolyamát vagy a pedagógiai szakot. Új tantervek — új feladatok Feltétlenül szólni kell a szakfelügyelő és a munka­adó oktatási intézmény kap­csolatáról. Egy szakfelügyelő találóan így jellemezte hely­zetét: otthon érzem magam a megye minden általános iskolájában, de egyik sem igazán az otthonom. A kese­rű megjegyzésben — ha nem is ez a jellemző — van né­mi igazság. A munkáltató is­kolák többségében nem te­kintik a tantestület teljes ér­tékű tagjának a tanfelügye­lőt, mivel munkaideje na­gyobb részét más oktatási intézményben tölti. Nem egy­szer kimaradnak a jutalma­zásból, s a bérbeállásuk is alacsony. Volt olyan szak- felügyelő, akinek személyi alapbére a tavalyi bérrende­zés után hétszáz forinttal volt alacsonyabb a mini­mumnál. Igaz, a szakfelügye­letért 300—800 forintig ter­jedő pótlék illeti meg a pe­dagógust. A megye általános iskolai szakfelügyelőinek át­lag hat-hétszáz forint a pót­lék. A tanfelügyelők szerint háromszázért eleve senki sem vállalná. A sok nehézség, gond is közrejátszik abban, hogy évente átlagosan öt szakfel­ügyelő mond le különböző indokkal. Már pedig ekkora mértékű fluktuáció is káro­san érinti a felügyeletet, hi­szen az új szakfelügyelőnek több tanév kell, hogy megis­merje a hozzá tartozó okta­tási intézményeket, pedagó­gusokat. S csak ezután ké­pes jól ellátni a feladatát. A megújuló iskola, a pe­dagógiai tevékenység az ösz­tönző, segítő, nevelő jellegű felügyeletet igényli. Á fel­ügyelők és a pedagógusok között munkatársi kapcsolat­nak kell létrejönnie. A fel­ügyelők feladata a nevelők személyiségének formálása, módszertani kultúrájuk fej­lesztése. Különösen most fon­tos ez, amikor évről évre egyre több évfolyamon ve­zetik be az új oktatási-neve­lési terveket. A megnöveke­dett feladatok végrehajtásá­hoz pedig — bár merev sza­bályok határozzák meg a szakfelügyelők számát — több, jó szakemberre lenne szükség. Tál Gizella Gazdag tárgyi és dokumentumanyaggal szemlélteti a jászsági települések gazdálkodásá­nak, szellemi kultúrájának sajátosságait a Jász-Múzeum állandó kiállítása. A Jászság élete cimű kiállítás a Jász-Kun Hármas Kerület megszűnésétől (1876) a felszabadulásig terjedő időszak emlékeit mutatja be „fgy készül a makramé. Próbáljátok meg" Nem mondnánk igazat, ha azt állítanánk, hogy minden a legnagyobb rend­ben van a klubmozgalom háza táján Szolnok megyé­ben. Másképpen szólva: ugyanazokkal a gondokkal küszködnek a megye klub­mozgalmának szellemi és gyakorlati irányítói, mint az országban bárhol. Sűrűn vál­toznak a klubvezetők, egyik napról a másikra szűnnek meg a klubok, több helyen a fenntartók munkája hagy kívánnivalót maga után — és így tovább. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt, az ifjúsági klubmozgalom „hőskorában” más problé­mákkal kellett megküzdeni, öt éve megint másokkal, s ezidőtájt megint elkelne né­mi frissítés, újítás. A „kinek, hogyan, miért közvetítsünk ismereteket” ál­landóan ismétlődő kérdését megválaszolandó bizonyos időközönként módszertani eszmecseréket rendeznek közművelődési szakemberek, klubvezetők számára. Ezeken a tanácskozásokon jól kép­zett előadók mondanak na­gyon konstruktív, dolgokat, ehhez a sorokban ülők hoz­záfűznek ezt azt, — de a várt hatás rendszerint elmarad. Ezzel a hagyományos elő­adás-hozzászólás formával szakított a megyei művelő­dési és ifjúsági központ a „Klubkavalkád” elnevezésű rendezvény lebonyolításával. A szolnoki Komarov te­remben vasárnap lezajlott esemény mottójául egy régi kínai közmondást választot­tak a rendezők — mintegy ajánlásul a résztvevőknek: „Amit hallok, elfelejtem, amit látok, megjegyzem, amit csinálok, megtanulom”. Hosszú volna fölsorolni mi minden várta a Komarov te­remben a megye közeli és távoli településeiről érkező­ket.. Az egyik sarokban Szlaukó István fiatal bőrmű­ves tartott bemutatót, beve­zetve a laikus érdeklődőket a műhelytitkokba, néhány mé­terrel odébb a makramé­csomózást lehetett kipróbál­ni, közben Nagy Tibor pol- beat énekes dalolt. Magnó­zással, fotózással, filmezés­sel, logikai játékok készíté­sével, utazással kapcsolatban ugyancsak avatott szakembe­rek nyújtottak felvilágosítást. A klubvezetők jártak-kel- tek, asztaltól asztalig, — és teltek a jegyzetfüzetek. Az előtérben kávé mellett, vagy a színpad lépcsőjén ülve aztán szóban cserélődtek az ötle­tek, „mi így, ti hogy?” —ala­pon, spontán. Jól sikerült módszertani rendezvény volt a „Klubka­valkád”. Haszna — majd el­válik. Elégedettségre persze sem­mi ok. Ezen a klubos találko­zón is zömében ugyanazokat az arcokat lehetett látni, mint — mondjuk — egy 2—3 évvel ezelőtt megrendezett módszertani rendezvényen, ami önmagában véve termé­szetesen nem negatív jelen­ség, de jelzi azt, hogy a meg­növekedett feladatokat is ugyanannyi embernek kelle­ne megoldani, mint az évek­kel ezelőttieket. S az ő lelke­sedésük önmagában kevés lesz. Sz. J. Kamarakórusok „szemléje” a fővárosban Díjat kapott a Palotásy vegyeskar A fővárosban, a Zene­művészeti Főiskola kister­mében zajlottak le hét vé­gén a budapesti kamara- kórusnapok. A résztvevő együttesek neves szakem­berekből álló zsűri előtt mutattok be műsorukat.’ A bíráló bizottság elnöke For­rói Miklós, a Zeneművésze­ti Főiskola tanára volt. A tizennyolc fővárosi és vidéki kórus sorában me­gyénket három együttes, a törökszentmiklósi Liszt Fe­renc kórus, a jászberényi Pa­lotásy János szövetkezeti ve­gyeskar, valamint a mezőtúri Petőfi dalkör képviselte. Elő­ször a törökszentmiklósi együttes lépett közönség és zsűri elé Bischof László ve­zetésével. Kezdetben erősen érződött a kórus" tagjain a megilletődöttség, s ez főleg a férfi szólam bizonytalanságá­ban nyilvánult meg. A ké­sőbbiekben azonban belelen­dült az énekkar, s a jól sike­rült zárószámért, Bárdos La­jos Duna-danájáért nagy tap­sot kapott. Szép sikert arat­tak a mezőtúri énekesek is. Mozart Nochtürnök c. művé­ből három tételt szólaltattak meg. Nagy lelkesedéssel fo­gadta a közönség a karnagy, Kávási Sándor által összeál­lított alföldi népdalcsokrot. Vasárnap délelőtt állt pó­diumra Bakki Katalin veze­tésével a jászberényi kórus. Az együttes dicséretet érde­mel színes műsorválasztásá­ért, a színvonalas előadásért. Különösen szép, egységes hangzással adták elő Tom­kins Absalom című művét, de jól formálták Járdányi Pál Bujdosik az árva madár kezdetű népdalra írt kórus­művét is. Legnagyobb érde­mük, hogy minden művet más megközelítésben, más hangvételben adtak elő. Bak­ki Katalin, a jászberényi Pa­lotásy János szövetkezeti ve­gyeskar karnagya művészi teljesítményéért, a kiváló műsorválasztásért az OKISZ elnökségének díját kapta meg. Társadalmi lexikon 50 évvel ezelőtt jelent meg 1928. december elején je­lent meg Budapesten a Szo­ciáldemokrata Párt kiadásá­ban a szociáldemokratából kommunistává lett Madzsar József orvos, kultúrpolitikus, tudományos író szerkeszté­sében a Társadalmi Lexikon. Ez a mű a Magyarországon kiadott első olyan lexikon, amely a társadalomtudomá­nyokat és a munkásmozga­lomhoz szorosan kapcsolódó témaköröket enciklopédikus igénnyel ismerteti.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents