Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-09 / 290. szám
1978. december 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Ötletek, módszerek cseréje Holnap délelőtt kilenc órakor kezdődik a szolnoki Komarov teremben a megyei művelődési 'központ „Klub- kaval kád” elnevezésű rendezvénye, amelyre a megyében működő ifjúsági és gyermekklubok vezetői, tagjai kaptak meghívást. A rendezvény célja: lehetőséget biztosítani a klubokban megvalósított jó ötletek, módszerek továbbadására, széles körben való elterjedésére. A célnak megfelelően bemutató foglalkozások lesznek, és sok egyéb mellett makramé-készítést, hímzést, batikolást, népi hangszerkészítést tanulhatnak a résztvevők. 'Jv*fSífcé '.•«-‘SS ft« WI Ü. itvH A mi csalódunk címmel a napokban gyermek rajz-kiállitás nyílt a jászberényi Lehel klubban. A jászberényi járás általános iskolásai között meghirdetett pályázatra mintegy ötszáz munka érkezett, közülük a legjobb nyolcvan szerepel a tárlaton Bekiáltunk a kéménybe A vonatpn ismerősök beszélgetnek: Kapás Imre bácsi beteg, már kiadták a kórházból, az orvosok lemondtak róla, mindössze negyven- három kiló az öreg, pedig volt vagy hetven .. . — Mi baja? — Rákos. — Ajaj . . . Lemondóan legyintenek. — Csak a csoda segíthet. Egy töpörödött öregember. aki eddig hallgatott, most megszólal. — Vagy egy tudós ember. Értetlenül néznek rá. — Micsoda? A kisöreg magyaráz, terjedelmes történetbe kezd. — Amikor gyerek voltam, a komám, Palkó, lelökött egy csutkakazalról. Az anyám felölelt, úgy vitt be a házba — ápolom is a sírját szegénynek. Két esztendeig feküdtem betegen, még iskolába se jártam akkor, úgyhogy csak egy iskolám van. Kilenc doktor bukott ki mellőlem, nem tudtak meggyógyítani. Na, akkor oszt jött egy tudós asszony. Egybül azt mondta, hogy eltört a farcsontom, a sárvíz meg elfutotta • a combomat. Azt mondta, hogy ha a sárvíz felhúzódik, meghalok. Kifújja az orrát, körülményesen összehajtogatja a zsebkendőt, csak azután folytatja. — Szóval elfutott a sárvíz. Olyan lázas voltam, hogy öt- percenként kellett inni. A tudós asszony megparancsolta, hogy a szoba meleg legyen, ne járkáljanak se ki, se be, olyan vízben fürdessenek. hogy ne égessen, de ne is fázzak tőle. Két ruha kellett a fürdetéshez. Tíz percig fürdettek zárt ajtók megett, olyan szappanos vízben, hogy habzott, mint a ser. Az egyik ruhával fürdettek a szappanos ruhával, de nem dörzsöltek, inkább nyomkodták hozzám a ruhát. A másik ruha a torkomon volt és fürdetés után ezt a ruhát a sebekre tették, nem is vették le. De elébb megcsinálták az orvosságot: sárga szurok, meg fehér szurok, meg juhfagy- gyú. Addig kellett ezt keverni egy új cserépedényben — amit semmire sem használtak —, amíg el nem keveredett. Na, fürdetés után ezt kenték rá egy fakéssel a sebekre, ráragasztották a ruhát, azt oszt soha le nem vették: az kiszítta a törött csontokat, a törött csontszilánkok még két esztendő múlva is jöttek kifelé. Na, ezért mondom, hogy valami ilyenforma tudós ember segíthetne a maguk ösmerősén is. Egy ismerős öreget faggatok, ismer-e „tudós” embert? Mihály bácsi vakarja a fe- jebúbját. — Akadt itt olyan is . .. Rontó tudású .. . Két sor foga volt, meg hat ujj a kezén ... Mesélte az apám. Odasomfordál a kisunoka. fülel. — Gyerekkoromban egy ló mindig benézett az ablakon. De nem nappal ám, hanem íccaka. Nem mertünk tűle aludni. Ezt én is láttam. Na, egyszer oszt megunták az apámék, elkapták, vitték a kovácshoz, megvasaltatták. Reggel apám anyósárúi kellett leverni a patkót. Ügy szakadt rúla a víz, mint aki a Tiszát úszta át. — Én inkább olyan gyógyító tudású emberre gondoltam.-v Olyan is volt, több is. A nevük máig is olyan: Orvos Szabó. Sok van belőlük, egyik Pityu, másik Józsi, harmadik Binci. A jószágot tudták ezek kitisztázni a bajból. A menye letorkolja az öreget. — Ne emlegesse már az ilyen babonákat, apuka! Az orvos, az a tudós ember, az segít az ember lányán, nem azok a kuruzslók, meg mindenféle boszorkányok. — Márpedig én azt mondom — toppant egyet Mihály bácsi —, hogy az orvosoktól óvjon engem a jóisten! Itt volt a Mocsári szomszéd: az orvosok csak abajgatták, oszt ki gyógyította meg? Az a csontkovács Szlovákiában ... Na. hol is. hol az istenben volt az? Szelőcén. vagy mi az annya kínnyán. Na, ott. Közbeszól az öregasszony is, aki a gyerek szerint leesett a seprűről. — Csak az Isten a tudós, nem az ember. — Ugyan már, anyuka! — mérgeskedik a menye. — Bizony, így igaz ez, lányom — emeli fel az ujját az öregasszony. — Annakidején mondtam én, hogy Mocsári szomszédot vigyék Máriapócsra, sok töredelem- től kímélték volna meg. Sok csodát tett már ott az Isten. Én ugyan oda vinném el az uramat, ha — ne adja Isten — súlyos baja lenne. — Inkább a kocsmába vigyél, mert én a borban jobban hiszek! — morcoskodik Mihály bácsi. — Csak beszélnek, beszélnek, de ha ' majd leesnek a lábukról, az orvosért rimán- kodnak — replikázik a menyük és szalad a konyhába. Szállodában alszom egy éjszaka. A délelőttös portás egy öregasszonyról mesél, aki tudós asszony hírében áll a falujában. — Hallottam, hogy egy kisgyerek az istennek sem akart fejlődni. Nem nőtt. A szülei hordták orvostól orvosig — a kicsi csak nem nőtt. Végül elvitték a tudós asz- szonyhoz. Na, azóta úgy nő a gyerek, mint akit húznak. — Mit csinált vele a tudós asszony? — Én nem tudom, meg más se tudja. De a gyerek nagyon megindult a növésben. — Hol lakik ez az asszony? — Valahol az újvárosi részen, nem tudom pontosan. De a postásunk tudja, mert az ő családjába való volt a gyerek: majd megkérdezem tőle. A közkedvelt kisvendéglőben a fiatal felszolgáló leánykával is rákeressük a szót a tudós asszonyokra, em-' berekre. — A mi utcánkban is élt egy tudományos asszony — mondja halálos komolysággal. — Majdnem a szomszédunkban lakott. Féltünk tőle. — És miben állt a tudománya? — Egyszer nem tudtunk neki tejet adni, mert elvitték mások. Akkor megharagudott ránk. Másnap anyukám hiába ráncigálta a tehén csécsit, egy csepp tejet sem adott. Jött egy másik utcabeli öregasszony, az is tudományos volt, majdnem szemben lakott emezzel, csak ők haragban voltak. — Miért? — Azt nem tudom, biztos féltették egymástól a tudományukat. Na, kérdezi anyukámtól ez a tudományos asz- szony, hogy mi baj van? Mert látta rajta, hogy valami nincs rendben. Anyukám elpanaszolta neki a baját, nogy nem ad tejet a tehén. „Biztosan az a boszorkány apasztotta el!” Ezt mondta az asszony. Bementek anyukámmal az istállóba, az ajtó megett felállították a seprűt szőrivel felfelé, beleszúrták a villát, meg egy kést, s azt mondogatta a tudományos asszony, hogy „szúrjad villa, vágjad éle. hadd fájjon a segge vége!” És a tehenünk másnap tejet adott. — És maga elhiszi ezt? — El hát. — Miért? — Láttam. — Él még ez a tudós asz- szony? — Már.meghalt. Lakott ott a környéken két gyerek, azokat nagyon szerette. Azt mondta, majd rájuk hagyja a tudományát. De éjszaka halt meg, így nem hagyta rájuk. Azt mondják, az alma- iájára hagyta, a kertjében. Mert' azt tövestül kiborulva találták meg hajnalban, pedig a szellő se rebbent éjszaka, villám se volt. Alig tudták elfűrészelni azt az almafát az emberek, olyan volt az, mint a vas. A kapun tábla figyelmeztet a harapós kutyára. Döngetem a korhadozó deszka- kerítést. — Ki az? Mondom neki. — Jöjjön nyugodtan! — De a kutya .. . — Nincs kutya. Elment. Elcsavargott. De holnap estig hazajön. — Honnan tudja? — Tudja, a magamfajta öreg cseléd, ha elvész a kutyája, éjfélkor belekiabálja a kutya nevét a kéménybe háromszor .. . — És mire jó ez? — Hazajön. — A kutya? — Az hát. Három napon belül. Töprengek. Állunk a kémény előtt, ki a kutyáját hívja, ki az egészségét, ki a gyerekeit, ki a szüleit... Ha nagyon hiányzik. Ahol én lakom, ott nincs kémény. Körmendi Lajos Forgatás Ócsán Ócsán forgatják Fábri Zoltán új filmjét, amelyet Balázs József „Fábián Bálint találkozása Istennel” című regényéből készítenek. Az akusztikájáról híres ócsai templom tőszomszédságában — igaz, nem egymás mellett — található tucatnyi nádfedeles ház lesz a helyszín magva. További tíz házat maszkírozással tesznek hasonlóvá, a foghíjas telkeken pedig tizenhat nádíede- les házat, valamint boltot és iskolát „építenek fel”. Az így kialakítandó faluközpontban előreláthatólag január közepén jelennek meg először a kamerák. FILMJEGYZET Ilii Imi no A RENDEZŐ, Georgij Da- nyelia kedves, huncut fintorát — amely többé-kevésbé végigvonul az egész filmen, már a vígjáték címe is érzékelteti. Mimino grúzul sólv- mot jelent. Ez a főhős beceneve. De a sólyom nem tud felemelni egy tehenet a felhők közé. Főhősünk pedig igen. Nos, akkor milyen sólyom lehet ő? Egy isten háta mögötti helikopterjárat pilótája, aki azt szállít, amit megfizetnek — ha kell tehenet, de piacozó bátyus népeket állandóan — mindent rá lehet mondani, csak azt nem, hogy sólyom. Mégis Mi- minonak becézik. Derű lengi körül, amolyan szeretetre méltó technikai garabonciás. Ám mindez csak felszín, a diplomás pilóta. Mimino mindinkább elégedetlen az életével, többre, magasabbra vágyik. Gyorsabb gépekre. Ügy is értelmezhetjük vágyait, szándékát, ’ hogy tényleg sólyom akar lenni. Szárnyaló vágyainak persze más indítéka is van, nemcsak a lusta helikoptertől való viszolygás. Ez pedig a szerelem. Hogvne akarna szárnyalni valaki, ha pilóta is, meg szerelmes is. A film operatőre kénytelen hátat fordítani a Kaukázus gyönyörűséges tájainak, pedig ott láthatóan nagyon elemében érezte magát, mert a főhős Moszkvába megy. Vígjátéki sorsa összehozza egy örmény sofőrrel — s ezek az epizódok talán a film legmegragadóbb, legka- cagtatóbb részei. Két „góbé”, avagy két „kedves csirkefogó” rabulejtően hangulatos rivalizálását, viszálykodását élvezzük, mindaddig amíg a rendező tényleg sólymot nem csinál Miminoból. Mert ettől kezdve mintha egy egészen más filmet látnánk. Amolyan se hús, se hal valamit. Ha Danyeliját ebben a játékrészben egy ígéretes nek indult futballistához hasonlítjuk, akkor azt is hozzá kell tennünk: ő maga is érzi szürkeségét — s zsonglőrként kezd „cselezni”. De más a foci, más a dramaturgia. Da- nyelija nemhogy elvéti a labdát, de ebben a játékrészben már főhőséről sem tudjuk, hogy mit akar. Nos, ez még kiderül később, de a miértre már nehéz lenne válaszolni. A sólyom nem akar szállni. Mondvacsinált etikai bukfencekkel vezeti vissza Danyilejá főhősét, Miminot, a hegyek közé. Az égi talyi- gára, a kivénhedt helikopterre. Hogy miért? Ez az, amit nem tudunk. Csak sejtjük: a grúzok így fogadták talán szívesebben a filmet, hogy hősük visszatér hegyeik közé. TISZTELET nekik, — de mi akkor is szerettük volna ezt a rokonszenves fickót, ha „igazi” pilóta marad, nagy gépóriásokon. Lehet, hogy ilyen igénynek tett elegét a rendező, de kedves, derűs vígjátékát végül is tanmesesze- r.űen fejezte be. Kétségtelen, hogy ezt is mívesen tette, amit elsősorban nagyszerű színészeinek köszönhet, elsősorban a Miminót alakító Vahtang Kikabidzenek. Tiszai Lajos ttíll Vasárnap délelőtt mutatják be a szolnoki Szigligeti Színházban a Pacsuli palota című mesejátékot, melyet Andersen meséje nyomán Keleti István írt és rendezett. Képeink a főpróbán készültek. Készül a „királyi eledel”, középen Böffen Bódog korty- és falatügyi miniszter (Czibulás Péter) Pacsuli király (Hollós! Frigyes), őfelsége dadája (Sebestyén Éva Szövik a láthatatlan selyemfonalat (Csák György, Vass Gábor, Czibulás Péter és Andai Kati) Csipke Csilla - cicoma- és divatügyi miniszter Pacsuli király a vadonatúj születésnapi láthatatlan selyemruhában a miniszterekkel A két királynak békét hozó ellenfürkész, Galkó Balázs N. Zs.
