Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-31 / 307. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. december 31. Sakkcsata a rákóczifaivai napköziben J aj, gyerekek, mi mindent csinálok majd a téli szünetben! Szánkózni, korizni fogok, és építek akkora hóembert, mint a... Csakhogy a természet megfeledkezett a hidegről, se jég, se hó — helyette hónaljig ér a sár. Ilyenkor mit csinálhat az ember gyereke? Ül a szobában és szomorúan bámul kifelé az ablakon. Vagy mégsem? A Tisza Andal Úttörőház vidám óévbúcsúztatóján a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola zenekara pengette - fújta a talpalávalót Amíg te olvasol, én rajzolok Jászberényben fütyülnek az enyhe időreI A műjégpályán késő estig koriznak a „szünidősök” Na, húzz egy lapot I A fedett uszodában sose fagy be a viz A rákóczifaivai csapatotthonban minden nap van foglalkozás. Bárándi Ferit épp a házi pingpong-bajnokság kellős közepén kapáik lencsevégre Fotó: Nagy Zsolt Szöveg: Hortobágyi A veréb is énekesmadár A vélemények megoszlanak. Mondják róluk, hogy „Nekik megéri. Fizetésért tanulnak, míg mások dolgoznak helyettük ...” „Csodálom őket. Hogy bírják idegekkel? Munka, család, magolás, vizsgák ..„Levelezősdi, ugyan már! Formális diploma. Azoknak találták ki, akiknek tudást igazoló papír is kell a poszthoz .. Lemondás, éjszakázás, vizsgadíj, idegnyugtatók — szöveg. Folytathatnám, van választék bőven a noteszemben feljegyzett tárgyilagos és szélsőséges véleményekből. A sor végére egy tapasztalt egyetemi tanár szavait szántam, aki így summázta a véleményét: „Le a kalappal előttük!” De biztos vagyok benne, hogy nem kapkodnám le a kalapom mind a 34 ezer 400 levelező hallgató előtt, akik ma az ország egyetemein, föHELYHIÁNY MIATT elutasítva. — Nem gondoltam, hogy túl leszek a harmincon, mire egyetemre kerülök. Vegyész akartam lenni, a veszprémi egyetemre jelentkeztem. De akkor 18 évesen, az érettségi után nem sikerült. A sorstársaimból lettek és lesznek" előbb-utóbb a levelező hallgatók. — Cseh Terézia, a Nagyalföldi Kőolaj Kutató és Feltáró Üzem dolgozója 36 évesen nem vegyésznek, közgazdásznak készül. — Ha már valaki dolgozik, nem hagyhatja figyelmen kívül a munkahely igényét. — Ilyen egyszerű volna? — Nem egészen. Tíz évvel ezelőtt, amikor idejöttem dolgozni, és azt mondtam, hogy tanulni szeretnék, annak a csoportvezetőnek, akihez beosztottak volna, ezért nem kellettem. — Harmadéves a közgazdaságtudományi egyetemen. Együtt számoltuk ki, hogy a rendes szabadságát is bekalkulálva a konzultációkra, a vizsgákra biztosított szabadnapokkal és a tanulmányi szabadsággal együtt több mint hetven napot van igazoltan távol évente. Nem okoz konfliktust a helyettesítése? — Biztos, hogy nem. Hatan vagyunk a csoportban, hárman tanulunk. Amikor kell, egymás helyett, álljuk a sarat. Átmeneti állapot, nem tart örökké. — Egyetemre jár. Ettől újból diáknak is érzi magát? — Nem. Havonta a három nap konzultáció még arra sem elég, hogy címszavakban végigszáguldjunk az anyagon. Idegenek vagyunk az egyetemen, egyik-másik tanárunkat csak látásból ismerjük. Nem a diákélet utáni nosztalgia miatt ültek ismét az iskolapadba-. Többet akarnak tudni, vagy többet kell tudniuk. Cseh Terézia kolléganője, Egyed Mihályné például felettesének „tiltakozása” ellenére iratkozott -be az egyetemre. — Felülvizsgáltuk a felettes véleményét, s engedélyeztük Egyedné továbbtanulását. Ez a magyarázata, — mondta Haraszti Kálmán, gazdasági igazgatóhelyettes. — Nincs nálunk olyan nagy továbbtanulási láz amit csillapítani kellene. Az üzem 3300 dolgozója közül közel háromszázan járnak valamilyen iskolába. Egyetlenegy kérelmet sem utasítottunk vissza. Nem pusztán jószívűségből. A vállalatnak is érdeke, hogy minél több jól képzett szakembere, műveltebb dolgozója legyen. — Feltéve, hogy ha a diploma megszerzése vagy a szakvizsga után is a vállalatnál maradnak. Optimista vagyok. A törzs- gárdatagság ugyan nem feltétele a továbbtanulás engedélyezésének, de "valahogy spontán úgy alakult, hogy zömmel olyan dolgozóink tanulnak, akik a „hűségükről” már bizonyságot tettek. Egy kivételes esetre emlékszem. Egyik dolgozónk, nem sokkal azután, hogy megkapta a diplomáját, elment. Nem őt Ítélem el. Kiderült, hogy szabályosan elmacerálták innen, azzal a szöveggel, hogy persze, amíg te tanultál, mi dolgoztunk helyetted és most neked van diplomád. Fonákjáról nézve van ebben is valami igazság. De hadd idézzem a mérlegképes könyvelőnek készülő Vígh iskoláin tanulnak. Egy emlékezetes személyes élményem miatt: Szegeden, a jogi karon történt, a büntetőjogi államvizsgán. A kérdések a professzort izzasztották meg. Igyekezett olyan kérdést feltenni, amire végre épkézláb választ kap. Hosszú ideig nem sikerült. Végül azonban elhangzott a brilliáns mentő kérdés: „Kerülhet valaha olyan helyzetbe, hogy a munkahelyén kezébe kell venni a BTK-t?” — Nem. — Ez volt az első határozott, frappáns válasza aznap a hallgatónak. „Megnyugodtam” — mondta a professzor, és a levelező hallgatóságának már-már a tizedik évfordulójához közeledő férfi indexébe bekerült a kettes. Van ilyen is. De rájuk több sort és szót vesztegetni igazán kár lenne. Gyuláné szavait, aki ugyancsak ebben az üzemben dolgozik: „Eddig én voltam az ügyeletes helyettesítő. Most én tanulok. Kollegáimnak kell ideig-óráig helyettem is helyt állniuk”. AKI HELYETTESÍT. Bíró Éva üzemgazdász az Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat Csaba úti fiókjánál. Pontosabban ' most üzemgazdász és személyzeti előadó, egyszerre és egysze- mélyben. Helyettesít. Mikor megkérdeztem, hogyan lehet a dupla munkát elvégezni, előre bocsátva, hogy tényt közöl és nem panaszkodik, ezt mondta: „A saját munkám és az egészségem rovására.” De hozzátette: „Ez sajátos helyzet. Ahol egy kollektívában egyenlő arányban jut mindenkinek a távollévő munkájából, ott nem gond. De a személyzetis nem lehet óránként más. így aztán nappal személyzetis vagyok, este otthon üzemgazdász.” — Mindezért elismerő kézszorítás a köszönet? — Ügy gondolom (bár még nem mondták), hogy ezért vagyok mindig a jutalmazot- tak között. Talán még a kiváló dolgozói címem, s a miniszteri kitüntetésem odaítélésénél is egyik szempont lehetett, hogy, ha nem is kirobbanó örömmel, de szó nélkül vállaltam, hogy időnként más helyett is dolgozzam. AKIT HELYETTESÍT. Bag- di Gáborné. A karácsonyt követő este, a vizsga előtt két nappal, a műszaki ismeretek vaskos tankönyve mellett találtam. Néhány perc pihenőt engedélyezett magának. — Meddig tart a tanulmányi szabadsága? — Az ünnepnapokat is beszámítva egy hónapig tanulhatok, vizsgázhatok nyugodtan. Második éve csinálom. Egyéves volt a kisfiam, amikor elkezdtem. Ö ment a bölcsődébe, én a főiskolára. — Megváltozott a család élete, amióta tanul? — A szórakozást, a moziba járást kiiktattuk. Tavaly ilyenkor még a férjem is a vizsgákra készült. Abbahagyta. — Feladta? — A műszaki egyetemen volt levelező hallgató, építésznek készült. Belefáradt az éjszakai rajzolásokba. Egyszerre ketten egyébként sem csinálhatjuk. — Azt mondják, túl sok tanulmányi szabadságot kapnak. — Negyven napot. A törvényben előírtaknak még az ötven százalékával megtoldotta a vállalat. — S mit gondol, hosszan tartó távolléte alatt nem okoz gondot a helyettesítése? — Nem hiszem. Nem mondták. — Mire számít, ha elvégzi a vendéglátóipari és kereskedelmi főiskolát? — Nem tudom, hogy a munkaköröm változik-e, de azt igen, hogy a bérkategóriában három rublikával előbbre rukkolok. EGYSZEMÉLYES ÉVFOLYAM. D. Szabó Miklós a kollégám. Főiskolát végzett, az eredeti szakmája magyar—orosz szakos tanár. Még mielőtt felcsapott volna újságírónak, jelentkezett a Kossuth Lajos Tudomány- egyetem bölcsész karára. Harmadéves levelező. Mire számíthat, ha az egyetemen is diplomát kap? Nem nézte még a bértáblázatot. Tiszafüreden él, ott dolgozik, ottani emberekről, eseményekről ír. Telexszalagok továbbítják a szerkesztőségbe cikkeit. Személyes kapcsolat? Ha vonatozik. Oda-vissza hát óra a zötyögő vicinálison. — Mióta tanulok, nem is bánom. Egy utazás, egy kötelező. irodalom. S ötvenegy van belőle ebben a tanévben. (Huszonötezer oldal). És most még bliccelni sem tudok a vizsgákon, mert az évfolyam én vagyok. Nem vicc. Három éve heten kezdtük, s magam maradtam. — Az előadók, a vizsgáztatók tesznek valamilyen megkülönböztetést a nappali és a levelező hallgatók között? — Az első napon, amikor megismerkedtünk a tanárainkkal, egyik, aki szereti a humort egy viccel kezdte: „Tudják mi a különbség a veréb és a pacsirta között?” Természetesen nem tudtuk. Mire a válasz: „A veréb is énekes madár, csak az levelezőn végzett.” ELŐLEGEZETT BIZALOM. A DATE mezőtúri Mezőgazdasági Gépészeti Főiskolai Karán tanulnak, mindketten negyedévesek. Csoportvezetők a KÖTIVIZIG-nél. Munkájuk szakszerűbb, hozzáértőbb elvégzéséhez kell a főiskolai végzettség. Sulyok István és Majoros János hiszi, hogy semmiféle minőségi különbség nincs a nappali tagozaton és a levelezőn szerzett diploma között. Legalábbis a mezőtúri főiskolán nincs. — A felvételinél sem volt alacsonyabb a mérce. 1975- ben közel húszán jártunk az előkészítőre, de a főiskolára már csak öten kerültünk be. Az első évfolyamot huszonötén kezdtük, és most tizenhatan vagyunk. Mindketten vallják, hogy nem; elég csak a vizsgaidő- szakban tanulni. Együtt bújják a könyveket, nem ritkán késő éjszakáig. Meggyőződésük, hogy nem tanulnak kevesebbet, mint a nappali tagozatos diákok. RITKA KIVÉTELEK? Kara Miklós egyetemi docens, a műszaki alapozó tanszék vezetőjének véleménye szerint: nem. — Sőt, az az igazság, hogy igazán kimagasló képességű hallgatókkal a leve- lezősök között találkozunk. — A katedráról nézve tehát semmiféle különbség nincs a diákok és a levelezők között? — Kara tanár úr némi töprengés után válaszolt: — De igen. A levelezők érdeklődőbbek. Talán a koruk miatt. Igazán jó órákat nekik lehet tartani. Bátrabban kérdeznek, vitatkoznak is. Az államvizsgán, amikor komplex képet kapunk a tudásukról, jobb benyomást keltenek, mint a nappali' hallgatók. Ennek nem mond ellent, hogy többen vannak köztük, akik nem tudnak megbirkózni az anyaggal, nagyobb a lemorzsolódás, aminek több oka lehet. A sok közül csak egyetlenegyet említek, amelyen talán a legkönnyebb lenne segíteni: a munkahelyi kényszert. Amikor képességeit meghaladó eredmények elérésére ösztökélnek valakit, csak azért, hogy ne kelljen esetleg alacsonyabb beosztásba helyezni. Ez senkinek sem jó. De elsősorban annak nem akit ösztökélnek. Kovács Katalin
