Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-29 / 305. szám

1978. december 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 II szemét ondunk: a szemét. Nézem Szolnokon a konténer környékét. Leírhatatlan. Külö- gy-egy ünnepet, hét­végét követően, amikor na­gyon felgyűlik. Vagy költö­zések, bútorvásárlások után. A szél megemészthetetlen műanyagtasakokat gyömö­szöl a föld szájába. És min­dent, amit föl tud kapni. Leviszem a szemetet. A konténer egy lámpa közelé­ben, ám mégis kissé félho­mályban ásítozik. Csöndben, hang nélkül megyek, belezú- dítom a szemetet. Négy-öt macska robban a levegőbe a konténer mélyéről. Űjszász felől jövök a haj­nali vonaton. Termetes asz- szony ül velem szemben. Jön Szolnokra. Guberálni. A dél­előtti vonattal már utazik is vissza. Hátán a szürke lepe­dő akár a degesz pocak, du­gig mindenféle holmival. „Hej, de sok malacot felhiz­laltam már így” — mondta hajnalban a vonaton. A guberáló ügyet sem vet a jövő-menő emberekre, elmé- lyülten vizsgálja a konténer vagy a kuka gyomrából elő­kerülő holmikat: ugyan mi­re lesz még jó? A számára érdektelen szemetet a kuka mellé szórja, ne zavarja őt a további turkálásban. S egy­re több a kuka mellett a sze­mét, kiszolgáltatva a szél ké­nyének, kedvének. Az Űj Tükör legújabb szá­mában egy karikatúra. Fu- jijama 3776 m, Mont Blanc 4810 m, Popocatepetl 5452 m, Kilimandzsáró 6010 m, Cso- molungma 8848 m, s mellet­tük egy autógumikból, ron­csokból, ócska televíziókból, műanyagokból, papírokból és ezekhez hasonló anyagokból emelkedő hegy, a felirata: Szemét ??? m. Otthon járok Karcagon, most fedezem fel, hogy az utcánkban nagyon megvál­toztak a szintviszonyok. Most a kocsiút jóval magasabban van, mint a házak lábazata, vagy a járda. Pedig ez még nem így volt gyerekkorom­ban. De a széntüzelésű kály­hákból a salakot hová tehet­nék? Az utcára, a mély ke­réknyomokba töltésnek. És minden egyebet is. Évek alatt észrevétlenül töltődött az őszi, tavaszi időben minden képzeletet felülmúlóan sáros, kátyús utca. A szekerek ma legalább félméteres szemét­rétegbe. vágnak nyomot. S ezt majd megint tölteni kell. A szemetet is tenni kell va­lahova, mert itt még kuka sincs, nemhogy konténer. Megérjük, hogy a házak fe­jére nő a szemét. „ zek csak apró moza­ikkockák, de ha ösz- szeillesztem őket, s hozzájuk képzelem a még hiányzókat, egészen fur­csa asszociációim támadhat­nak. Például eszembe juthat Pompeji, amit a Vezúv lá­vája alól ástak ki. Erről pe­dig eszembe juthatnak eljö­vendő korok régészei, akik a szemét alól ássák ki mai vá­rosainkat. Szerencsére azon­ban ez egyelőre még rém­álomnak tűnik, a nekivadult képzelet délibábjának. K. L. I G 1-------­n ősen Szilveszter a Kazamatában Az NDK-ból, Csehszlová­kiából és Lengyelországból érkező fiatalokkal együtt búcsúztatják az óévet az egri Kazamatában az Ex­pressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Szolnok me­gyei utasai. Egy másik cso­port — a Volán Vállalat természetjárói és KISZ-esei — Szerencs—Miskolc—Tokaj környékére látogat az év végén, és a program szerint a Hotel Huszárvárban kö­szöntik az új esztendőt. A két 40—44 tagú csoport két­napos belföldi autóbuszki­rándulása mellett egy cso­portnak külföldön is bizto­sította a részvételt a nem­zetközi társaságban az Ex­pressz megyei kirendeltsé­ge: huszonötén ^ jelentkeztek az Alacsony-tátrai víkendre, a chopoki szilveszterre. MEGJELÖLT POHÁR A morbus hungaricustól a tiidöszürésig Csekey Sándor budapesti nyugdíjas szobafestő - immár tizen­öt éve - szenvedélyesen gyűjti a magyarországi .pásztoremlé­keket, betyár relikviákat. Mintegy százötven kolomp és csen­gő, számos pásztorbot, bogrács található gyűjteményében VILÁGÍTÁS tantermekben 200 lux a minimum Emlékszel Mojzer Jóskára? — kérdezte múltkoriban Ber­ci, mikor öszefutottunk, hogy elterelje nehéz légzéséről a figyelmemet. Mintha nem tudná, hogy aki ismerte Moj­zer Jóskát, az, amíg él, nem felejti el. Halálok halálával halt meg — sugárvérzésben. Parasztfiú volt, de olyan, akit nem cserz.ett még ki a mun­ka, a szél. Ö volt a mi tbc-s Miskin hercegünk. Pokolian jóképű fiú volt, már régen nem tudott felkelni, mégis rendre ott ültek a legszebb lányok az ágya szélén. Dod- zse, a hullaszállító, az isten­nek sem akarta elvinni, csak miután teleitta magát, s ak­kor is zokogva ezt hajtogat­ta: „Én a barátomat nem vi­szem el többet...” Fegyel­mit kapott, aztán kikérte a munkakönyvét. Mostanában a Teleki tér környékén sepri az utcát, s ha nagyritkán ösz- szefutunk azt kérdezi: „Em­lékszel még Mojzer Jóská­ra?” „Háborús idege” van És Harazin Jani bácsira, aki vizitről vizitre azt pana­szolta, hogy neki „háborús idege” van. Pedig csak a ha- szontalanságérzet kínozta. Hajnalonként maga eszkábál- ta gereblyével egyengette a fektetőnk előtti murvát. Csi­korgóit a kavics az ördögi szerszám alatt, s az öreg köz­ben katonanótákat dúdolt. És Mészáros Pali, a széntró- ger, aki két aszonnyal élt. Huszonöt korsó sörre volt hi­telesítve, s ha megvolt a nor­mája, addig nem nyugodott, míg ötünket ágyastul fel nem emelt. A törzskocsmájáffon a haverjai táppénzcsalónak csúfolták, s tán még ma sem értik, hogy operálhatták meg a tüdejét ennek a hegynyi embernek ... Bódi Matyi fe­küdt mellette, aki, ha csak rájött a mehetnék, kiszökött lakodalomba muzsikálni, akinél jobban senki nem is­merte az erdei gombákat. Ö volt a negyvenes parasztasz- szonyok széptevője szanató- iriumszerte, volt, hogy egy­szerre három kövér tyúkot is hoztak neki kimenő után. És hogyne emlékeznék a kis Varga Jancsira, aki etet­te s közben csak úgy mellé­kesen megtanította beszélni a madarakat. Négy lánya volt, karácsony előtt elment havat lapátolni, hogy méltó módon megajándékozhassa őket: „Lassú lázak háza” Aki valaha is megfordult „a lassú lázak házában”, va­lamelyik „varázshegyen”, az nem felejti el a konok láz­méréseket a kúrafolyosón, a hétvégi mázsálásokat, a tíz­kilós hízás után dukáló tor­tát, a gyógyítónak tűnt za- bálásokat, a szorongva várt súgásokat, amelyek után többnyire abban maradt or­vos és beteg, hogy két hónap múlva majd meglátjuk, a hőemelkedéssel végződő ki­menőket, a balul sikerült randevúkat, az esti bridzs- partikat, az intézetet elhagy­ni nem tudó orvosokat, a gyönyörű szívű rehabilitált nővéreket, gyógyulásokat, visszaeséseket. A dadogva előtörő vallomásokat kamasz nyugdíjasok vagy öreg baci- sok szájából: az egészséges társadalom irtózásáról, hogy faluhelyen a gyógyult tüdő­beteg külön poharat kapott a kocsmában, családok szét­hullásáról, a várakozásba be­lefáradt vőlegényről, meny­asszonyról, betegek közötti szerelemről, buta virtusokról, infúzióról, töltésről, sajtosfa­lu kávéméról, kiszorítottság- ról, s újrakezdésről, Kálno- ky László, Kalász Márton, Demény Ottó, Váci Mihály, Tóth Árpád lélekszorongató verseiről... A tuberkulózis elleni há­romnegyed évszázados küz­delem a magyar egészségügy történetének legszebb feje­zete. A morbus hungaricus a századforduló idején még évente több mint negyven­ezer áldozatot követelt, s 1977-ben már csak 1186-ot. Hazánkban a friss tbc-s fer­tőzések aránya ma megegye­zik a gazdaságilag legfej­lettebb országokéval. Ami pedig a gyermekek tbc-s megbetegedését illeti, a mi­enkhez hasonló eredménnyel csak Hollandia, Dánia és Svédország dicsekedhet. 1964- ben az SZTK még 149 mil­lió forint táppénzt fizetett ki tbc-s betegeknek, 11 évvel később pedig már csak 48 milliót, de úgy, hogy közben a napi táppénz átlaga 43-ról 75 forintra emelkedett. Kőtelező ernyökepszürés Időközben a tbc-s hálózat az egészségügyön belül foko­zatosan átalakult tüdőgyó­gyász hálózattá, újjongó cik­kekben, jelentésekben olvas­hattuk: meghalt a tbc! Ak­kor meg minek még mindig az évente kötelező ernyőkép- szűrés, amely a BCG oltás rendszeresítésével a legfőbb érdemeket szerezte a rette­gett népbetegség visszaszorí­tásában? Az elmúlt évben 7,2 millióan tettünk eleget a megszokott felszólításnak — horibilis költséget jelent ez az anyagiakban cseppet sem dúskáló ’ egészségügynek. Iga­zuk lenne hát azoknak, akik amellett kardoskodnak, hogy ritkítsuk a szűrést? Takaré­kossági szempontból kétség­telenül, hiszen egy új tbc-s beteg felfedezési költsége hozzávetőlegesen 20 ezer fo­rintot kostái, s az elmúlt év­ben 5400 ilyen akadt. Csak­hogy ehhez a teljes felnőtt lakosságot szűrni kellett. Az a tény azonban, hogy a ki­szűrt betegek gyógyszeres ke­zeléssel viszonylag gyorsan meggyógyíthatok, s közben nem fertőzik meg családju­kat, gyermeküket, munkatár­saikat, s akik éppen mellet­tük ülnek a villamoson, az lényegesen több megtakarí­tást eredményez, mint amennyibe a szűrés került. Arról nem beszélve, hogy a szűréseken egy sor egyéb légzőszervi megbetegedésre is fény derülhet. És még egy érv az ernyő- képszűrés 1960 óta meghono­sított rendje mellett: a meg­betegedések évenkénti 5—6 százalékos csökkenése azzal a veszéllyel jár, hogy az orvo­sok nem gondolnak a tbc-re. Előfordul, hogy idős ember­nél a tüdő elváltozását rá­kosnak tartják, de a rákot nem lehet igazolni, a beteg meghal, s aztán derül ki, hogy tuberkulózisa volt. Nem macera A szűrés megkönnyíti a döntést, s főleg kezdeti stá­diumban hívja fel a figyel­met a betegségre, amelynek gyors leküzdésére hatékony eszközök állnak a gyógyító tudomány rendelkezésére. Az átvilágítást felváltó ernyő- képszűréssel ugyanakkor az aktív tbc-s betegek mellett lehetőség van az úgyneve­zett „megbetegedésre foko­zottan veszélyeztetettek” megfigyelésére, szükség sze­rint részletes radiológiai és bakteriológiai kivizsgálásuk­ra. Ebből a csoportból kerül ki az új betegek döntő döbb- sége. Közülük az elmúlt évek során 80 ezret gyógyintézet­ben vizsgáltak ki s 15 száza­lékuk fertőző tbc-snek bizo­nyult. Éppen ezért a 14 éven fe­lüli lakosság évenkénti kö­telező megjelenése szűrővizs­gálaton nem holmi macera, ahogy azt jónéhány honfi­társunk véli, hanem állam- polgári kötelesség, ma éppen úgy, mint amikor még meg­jelölt poharuk volt a tüdő­betegeknek a falusi kocs­mákban ... Az érvényes magyar szab­vány szerint az iskolai tan­termék megvilágításának legalacsonyabb értéke 200 lux kell legyen, mert az en­nél gyengébb fényben tanu­lók korábban kifáradnak, csökken a figyelmük és a teljesítményük. A megvizs­gált iskolák 93 százalékában a világítási átlag alacsonyabb volt ennél az értéknél és mindössze csak 18 iskolában érte el a megkívánt szintet. Nem csupán a 200, hanem az ajánlott 400 luxértéket is elsősoriban az utóbbi évek­ben, évtizedekben épült isko­lák közelítik, vagy haladják meg, de egy 1894-ben- épült szombathelyi iskolában is 346 luxot mértek. A másik véglet: az 1959-es „születé­sű” váci iskola 10, Póri köz­ség alig nyolc éve átadott is­kolája pedig 8 luxátlaggal rítt ki a többi közül. Nem elsősorban „objektív körülmények”, nem is az „anyagiák” határozzák meg, hogy milyen munkakörülmé­nyek között tanulnak a gye­rekek. A döntő: az arra hi­vatottak figyelme, törődése és minimális szakértelme Lényegében ezzel magyaráz­ható, hogy az iskolák több­ségében csupán 30—40 lux bök függenek a padok fölött. Sokhelyütt .még jói, ha van opállbúra! Százhat tanterem­ben. (41,5 százalék) ugyanis búra, azaz árnyékolás nélkül világít az izzó, a fénycső, kápráztatva diákot, tanárt. A szakemberek — túl azon, hogy vizsggálataikkal felhív­ják a fiigyeimet a sürgősen pótolandó hiányokra — igye­keznék kézzel fogható segít­séget is nyújtani a tervezők­nek, építtetőknek, az iskola- gondnokoknak, igazgatóknak. Az Egyesült Izzó Világítás­technikai Állomása — kar­öltve a Magyar Elektrotech­nikai Egyesülettel — 1976- ban a főváros VI. kerületé­ben, valamint Veszprém és Szolnok megyében .tervezett meg és szerelt fel korszerű világítással egy-egy tanter­met. Az idén Bács-Kiskun megyében már elkészült, Ba­ranya, Borsod. Csongrád, Győr-Soprani Heves, Komá­rom, Nógrád, Somogy, Sza- bolcs-Szatmár, Tolna és Vas megyében pedig folyamatban van egy-egy világítási min­taterem kialakítása. A szak­emberek abból indultak ká, hogy a tanulóiknak jól kell látniok a tanárt), a táblát, a térképet, üljön bár a terem „legeldugottabb” sarkában. S nem kevésbé jól kell látnia a könyv, a füzet betűit, áb­ráit. Az ajánlott 400 luxhoz azonban még a korszerű nagyablakos termekben is célszerű kiegészítésül mes­terséges fényforrást felsze­relni. Az ablakok ugyanis a legtöbb tanteremnék csupán az egyik falát foglalják el. A fehér fényt adó úgynevezett fénycsősort javasolják; egy sort az ablak felöli oldalon, egy másikat a tanterem mélységének a kétharmad részén, a második és a har­madik padsor között), fönt. Mindemellett a pedagógus se írjon — hangsúlyozzák — 2,5—3 centiméternél kisebb betűkkel a táblára. Bebizonyosodott az is, hogy a fénysűrűség nagy különbségei zavarják a látást. Ezért a legcélszerűbb a vö­röses-barna, terrakotta, vagy más — pasztell — színű fa­lon a zöld tábla, azon pedig a fehér betű. A korszerű tan­termek mennyezete fehér, az oldalfalak krémszínűek. Uy- módon tehát — elvileg — már a múlté a csupa-csupa fehér tanterem és a fekete tábla. A kréta marad. Kertész Péter világosságot adó opál göm­FŐBB KÖZIGAZGATÁSI-TERÜLETI VÁLTOZÁSOK 1979. január 1-től------- Megyehatár O Város Városkörnyék ......Városkörnyékek egymás közti határa------ Járáshatár 4 0 km Megyehatár-változás Járáshatár-változás Új város Új városkörnyék Város, melynek területe hozzácsatolással változott Uj járásszék­hely Megszűnő járások: J Pécsi 2 Makói 3 Derecskéi * Szécsényi J Barcsi 0 Nagykállöi 7 Bonyhádi Celldömölki 9 Zalaszentgröti Járások, melyek határa megváltozik: 1 Szigetvári 2 Siklósi 3 Mohácsi 4 Komlói (volt sásdí) s Dunaújvárosi • Berettyóújfalui 7 Debreceni • Balassagyarmati • Salgótarjáni 10 Nyíregyházi 11 Nyírbátori ^ 12 Mátészalkai 13 Vásárosnaményi Tamási IS Szekszárdi IS Sárvári 17 Pápai 18 Veszprémi is Zalaegerszegi 20 Keszthelyi — DG —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents