Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-24 / 303. szám
1978.' december 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 KflPfCZI BÉL» IKHDÉMIKUS, IZ Mii FŰTITKÍRHELYETTESE: Népgazdaság és társadalomtudomány években fontos szemléül fllmiílt leti átalakulás mentvégUí GIIHIIII be a társadalomtudományokban. Régebben is nyilvánvaló volt, hogy a társadalomtudományi kutatás nem öncélú, a társadalom fejlődését kívánja szolgálni. Ennek módját illetően azonban eltértek a vélemények. Volt egy olyan időszak, amikor a társadalomtudományokat közvetlenül akarták — politikusok és tudósok egyaránt — a politika szolgálatába állítani. A tudománypolitikai irányelvek ezt a felfogást elvetették, s a két tevékenység sajátosságainak figyelembevételével határozták meg a tud.omány • és politika együttműködését. E szerint a társadalomtudományoknak két funkciójuk van, valóságfeltáró és ideológiai funkció. Feladatuk tehát a helyzet pontos leírása, s egyben a társadalmi tudat formálása. A hatvanas évek második felében a gazdasági mechanizmus kialakítása során világossá vált, hogy milyen szoros összefüggés van a helyzetfeltárás és a megoldás keresése között, s a közgazdaságtudomány és a politika közötti együttműködés egyik jó példája lett e kettős szempont elfogadása. Azóta nemcsak a közgazdaságtudományban, hanem más tudományágakban is egyre inkább erősödik a felismerés, hogy a tudomány sajátosságainak megtartásával a kutatásnak újszerű kapcsolatokat kell kialakítania a társadalmi gyakorlattal — mostmár nemcsak a helyzetfeltáró vagy az ideológiai funkció, hanem a problémamegoldás szempontjából is. Űj szempont a problémamegoldásban való részvétel, ami gyakran egyet jelent a döntés előkészítésében való közreműködéssel, d,e nem szükségszerűen azonos vele. Tapasztalataink ugyanis azt mutatják, hogy a kutatások úgyis hathatnak a döntés előkészítésére, hogy abban nem vesznek részt közvetlenül, de formálják a gyakorlat embereinek szemléletét. Ez azt is jelenti, hogy a problémamegoldásban való részvétel az ideológiai funkció gyakorlását is segíti. Az országos távlati kutatási terv kialakulása, tehát 1972 óta a társadalomtudományokban elfogadták a társadalmi fontosságban, tehát a kiemelt kutatási témákban való gondolkozást. Ez még akkor is eredmény, ha jól tudjuk, hogy a kutatások nem elég koncentráltak, nem elég célra irányozottak és nem is elég hatékonyak. A gazdasággal közvetlenül érintkező társadalomtudományi kutatásnak két országos főiránya van, az egyik a szocialista vállalattal, mint teljes és sokoldalú gazdasági egységgel és mint gazdasági szférával foglalkozik, a másik a gazdaságpolitika továbbfejlesztésének tudományos megalapozásával. Ez utóbbiban előbb inkább történeti jellegű kutatások folytak, s csak két esztendeje indult meg a gazdaságpolitika komplex, egységben szemlélt tanulmányozása, amely magában foglalja a gazdasági szerkezet alakításának, a gazdasági növekedés ütemének, az életszínvonalpolitikának, valamint a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének vizsgálatát. A szocialista vállalat témakörében végzett kutatásokról a múlt esztendő végén adtak számot. Bár világos, hogy a gyakorlat sürgető követelményeinek nem tudunk teljes mértékben megfelelni objektív és szubjektív okok miatt egyaránt, nem kevés az az eredmény, amelyet ez a kutatás hozott, s amelyet'—, ha csak részben is .— a gyakorlat átvett. Itt gondolok elsősorban a vállalati típusokról szóló kutatásokra. Az elmúlt tíz esztendőben szérvezési intézetek jöttek létre igen nagy számban a különböző minisztériumok mellett, amelyek bizonyos ‘ ipargazdasági és szervezési kutatásokat végeznek. Sokszor szóba került már, hogy ezekben az intézetekben gyakran nagyon partikuláris kutatások folynak, hogy az egyes ágazatokban vagy vállalatoknál végzett kutatások eredményei szűk körben maradnak, hogy a kutatások szétszórtak, és az~eredmé- nyek nem szintetizálhatok. Ezzel a kérdéssel a Minisztertanács is több alkalommal foglalkozott. Most a Munkaügyi Minisztérium mellett megalakult a Szervezési Kutatásokat Koordináló Tanács. A Társadalomtudományi Koordinációs Bizottság javaslatára az MTA ipargazdaságtani kutatócsoportja vállalta az ipargazdasági kutatások összehangolását. Sürgető igényként merült fel a szövetkezeti kutatások fejlesztése. Erre vonatkozólag még 1969-ben született egy határozat, amelynek megvalósítása azonban csak részben történt meg, szemléleti okok miatt, de azért is, mert ezen a területen csekély és szétszórt bázissal rendelkezünk. Pedig a vizsgálódás azt mutatja, hogy ki kell terjeszteni a kutatásokat és nemcsak a mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel kell foglalkozni, hanem egyéb típusokkal is. Vitákra van szükség bizonyos elméleti kérdések tisztázása érdekében, amelyek a szövetkezeti tulajdon jellegével függnek össze és kihatnak a gyakorlatra is. Ezzel 'a néhány példával nemcsak a szemléleti változást akartam jelezni, hanem azt is, hogy a kutatás milyen nehézségekkel találja magát szembe. Minden egyes esetben megállapítható, hogy nemcsak közgazdasági, hanem jogi, szociológiai, történeti, sőt gyakran pszichológiai kutatásokat is kell végezni a problémák megismerése és megoldása érdekében. Ugyanakkor a mi egész kutatási rendszerünk diszciplináris jellegű, tehát egy- egy tudományágban jöttek létre meglehető^ sen zárt profillal intézetek és tanszékek. A közöttük kialakítandó együttműködés nem pusztán szervezési kérdés, hanem tartalmi is, hiszen a tudományos kutatásban kell kialakulni a sokat emlegetett interdiszciplináris szemléletnek. Nem kevésbé izgalmas azonban az sem, hogy hogyan történik a témák kiválogatása ki a megrendelő és ki a felhasználó. A témák kiválogatásában legtöbbször valóságos igények játszanak szerepet, ezeket azonban nem mindig ott fogalmazzák meg, ahol a kutatási eredményeket fel is használják. Gyakran előfordul, hogy helyes politikai döntések alapján kialakítjuk a megfelelő tervet, de már az eredmények fogadásához nem látjuk a partnereket. Az sem ritka persze, hogy a kutatóhelyek ragaszkodnak régi témákhoz, vagy ahhoz, hogy egy egész tudományterületet átfogjanak, s ilyen esetekben éppen az új témákra nem marad elegendő kapacitás, az el-, ért eredmények nem lehetnek átütök. Problémát jelent az is. hogy a kutatás és a gyakorlat szemlélete nemcsak szubjektív, hanem objektív okok miatt is eltér egymástól, és ezt sem a célkitűzésnél, sem a felhasználásnál nem veszik kellően tekintetbe. a nehézségek azonban a &IÍnriP7Plf irányü fejlődés nenlllllIGfcGIt hézségei, hiszen arra hívják fel a figyelmet, hogy az érdeklődés a valóságos társadalmi problémák iránt a kutatásban megnőtt, és hogy a gyakorlat igényli az új kutatási eredményeket. A fő kérdés ma a helyes módszerek megtalálása a kutatás és a gyakorlat kapcsolatainak kialakításában. ALKOTÓ LÉGKÖRBEN Díjnyertes mezőtúri főiskolások Újsághír: a második országos ifjúságmozgalom-tör- téneti pályázaton első díjat nyert a Baráth István, mezőtúri főiskolai hallgató vezette munkaközösség. „A pa- rásztfiatalok felelősségtudata a sorsfordulón” című dolgozatával. A terjedelmes pályamű két év munkája. A címlapon ugyan négy szerzőt jelöltek meg, valójában részt vett a dolgozat összeállításában a főiskola társadalomtudományi diákkörében tevékenykedő huszonegy hallgató. Ki az egykori dokumentumok fotózását vállalta, mások a fővárosba, Fótra, Jászladány- ba utaztak, hogy felkeressék emlékeztessék azokat, akik 1941—45 között Mezőtúron bekapcsolódtak az ifjúsági mozgalomba. A tudományos munkát a fiatalok a város jubileumára készítették, de témájánál fogva elküldték az ifjúságmoz- galom-történeti pályázatra is. Baráth István, a dolgozat szerkesztője ezt tekinti az első tudományos munkában elért sikerének, de természetesen nem kisebbítve társai érdemeit. Hiszen a diákkör hallgatói — amelynek ő a titkára — közösen hozták létre az alkotás, közös a siker is, az elismerés mindannyiuk- nak szól. A diákkör tagjai viszont azt mondják, hogy „Istvánnak oroszlánrésze van a pályamunkában.” Kitartó szorgalommal szerkesztett, sokszor még éjszaka is kattogott az írógépe a kollégiumban, s ilyenkor mindig felkelt egyik-egyik szerzőtárs, hogy közösen folytassák az írást. Ilyen buzgalom hallatán önkéntelenül is „a szemüveges, mindig készült, mindent tudó” iskolatársak jutnak az ember eszébe. Baráth István azonban nem ehhez a típushoz tartozik, önéletrajzából nem hiányoznak a kudarcok sem. Az érettségi és a katonaság után a gödöllői Agrár- tudományi Egyetemen tanult tovább, néhány félévig. Majd a sikertelen vizsgák elvették a kedvét az egyet- temtől, s a DATE mezőtúri mezőgazdasági gépészeti főiskolai karán kezdte el újra tanulmányait. A Gödöllőn töltött évek mégis meghatározóak voltak, hiszen itt fogott bele először tudományos munkába. A diákköri pályamű azonban már Mezőtúron készült el, s a főiskolai háziversenyen negyedik helyezést ért el. Baráth István úgy mondja, hogy szándékai Mezőtúron szerencsésen találkoztak a lehetőségekkel, a főiskola törekvéseivel. Olyan légkör uralkodik a tanszékeken, hogy kutatásra, elmélyült tanulmányozásra serkenti a hallgatókat. Az országos pályázat eredményhirdetése óta zajlott le a főiskolán a tudományos diákköri háziverseny, amelyen Baráth István első díjat nyert az 1919-es Tanács- köztársaság hatásáról irt dolgozatával. Az első díj egyben azt jelenti, hogy továbbjutott az országos konferenciára a mezőtúri főiskola színeiben. S hogyan tovább — hiszen Baráth István harmadéves üzemgépész-hallgató. A diploma megszerzése után munkába áll. de azt tervezi, hogy a tudományos kutatást akkor sem hagyja abba, hiszen most már nem is tudná. — tg — A karcagi születésű Somogyi Árpád gyakran „hazalátogat" szobraival, melyek a szülőföld ihlető erejét is tanúsítják. Képünkön Tanyai kútnál cimű kompozíciója. DIPLOMÁSOK Jól érzi Ön magát Karcagon? A nyár elején riportsorozatot jelentettünk meg a Karcagon dolgozó értelmiségiek életéről. Mennyit ér Karcagon a diploma? — ez a fő gondolat állt vizsgálódásunk középpontjában. A cikksorozat megjelenése óta számos, „menetközbeni” észrevételt kaptunk a városban élő pedagógusoktól, mérnököktől. Ezeket nem hagytuk válasz nélkül, de ugyanakkor azt is ígértük, hogy a vita összefoglalására még visszatérünk. Az elmúlt héten a karcagi párt-végrehajtóbizottság tárgyalta a városban dolgozó diplomások' élet és munka- körülményeit szerteágazó, bonyolult témakörét. Mi mivel függ össze A reprezentatív felmérés keretében megkérdezettek több mint fele (60 százalék) azt a választ adta, hogy nem érzi jól magát Karcagon, 80 százalékuk nem kíván lakást építeni — végleg letelepedni — a városban. Az elgondolkodtató választ a következő főbb indokcsoportokkal magyarázták: nem látják biztosítva gyermekük iskoláztatását, az infrastruktúrát nem tartják megfelelőnek, nincs kulturálódási és sportolási lehetőség, rossz a város áruellátása, stb... Nem alaptalanok az előző indokok, ám némely következtetés nem a dialektikus összevetés útján születhetett meg,"— legalábbis az ok okozati összefüggések hiányából erre következtethetünk. De mielőtt erre rátérnénk, közzé teszünk egy másik, szerintünk nagyon sokatmondó — a „bajok” jó része már ebből is levezethető — adatot: a város értelmiségének kétharmada „bevándorolt”, — tehát nem karcagi szülésű. S még egy jellemző karcagi sajátosság az átlagosnál sokkal gyorsabb az átrétegződés. 1908-ban — tehát hetven éve — mindössze harminchat diplomás működött a városban, de 1940-ben 7is csak másfél száz, — s a lakosság 10 százaléka negyven évvel ezelőtt még analfabéta volt. Ma hétszáz értelmiségi dolgozik Karcagon. Oldás és kötés A karcagi gond, nemcsak a kunszik gondja. Kisebb vagy nagyobb mértékben a fejlődésben lévő magyar kis- és középvárosok csak-nem mindegyikének problémája. Bemegy a gyerek a nagyvárosba „iskolázni” — mert szülőhelyén nincs középiskola vagy az az iskolatípus, amelyet el akar végezni — s hozzászokik a magasabb szintű infrastruktúrához, egyáltalán a városi élethez. A kamasz, ifjú ember érzékeny gondolatvilága ebben a közegben teljesedik ki, az egyetemi főiskolai évek — már a felnőtt kor küszöbén — ezt az életformát rögzítik. Kilábal a népből a nép fia? Ez túlzó feltételezés lenne csupán arra az ellentmondásra célzunk, hogy a vidék küldte hajdani diákok — pontosabban: egy részük — nem találják fel magukat ugyanott, ahonnan „vétettek”, ahonnan elindultak. Hogy ebben milyen súllyal szerepelnek a nevelés mulasztásai, a szülőföld, a szőkébb hazához való rajongó kötődés hiánya, azt felelőtlenség lenne a lottóhúzás módszerével „eldönteni”, — de a jelenség létezik. Csupán kérdés formájában kockáztatjuk meg: a főiskolai, egyetemi évek mennyire tudatosítják leendő diplomásainkkal, hogy / önmaguktól vezéreltetve oda kell visszatérniük, ahol a legnagyobb szükség van rájuk? Karcagon a kérdés még bonyolultabb. A városnak egyáltalán nem volt műszaki értelmisége — műszaki pályára előképzést nyújtó iskolatípusa most sincs — az ipartelepítés viszont magasan képzett műszaki gárdát kívánt. Jöttek a „bevándorlók”. Jó részük gyökeret vert a városban, mások azonnal elmennek, ha jobb lehetőség kínálkozik. De hány karcagi fiatal lépett az elmúlt években műszaki pályára, hányán mentek és mennek a városból műszaki főiskolára, egyetemre? Nagyon kevesen, alig- alig. Még nincsenek tradíciók. De meg kell teremteni, hogy a városnak a szülőföldhöz kötődő műszaki értelmisége legyen. Kérés és parancsszó Mennyit is ér valóban Karcagon a diploma? Ha a kérdés anyagi oldalát nézzük. — annyit, mint máshol, talán még többet is. De.. . A városi párt-végrehajtóbizottságában, a pártbizottságban ott vannak a diplomások, szavuk, akaratuk, érvényesül a vezetésben. Ám pl. a város legnagyobb kereskedelmi szervezetében már nem érvényesíthetik szaktudásukat, számos felsőfokú Végzettségű dolgozik technikusi vagy adminisztratív munkakörben (áfész, KÁ- TISZ, Volán stb.). A városi pártvezetés szótárából nem hiányzik a „szépen kérjük,- legyen szíves” — ez a saját tapasztalatunk is — de ugyanakkor azt is elmondták a helyi pedagógusok, egészségügyi dolgozók, hogy egyes szervek — nem a felügyeleti hatóságuk — egyes vezetői részéről még mindig ők tartatnak a nemzet napszámosainak, ágytál- hordóknak, amolyan fogjuk meg és vigyétek alapon! Ez utóbbi mégsem érdéinél sok szót, mert elszigetelt jelenség. De mégis javasaljuk megkérdezni az olykor önmagukról megfeledkezettek- től: kinek a nevében sérti meg az emberi méltóságot, önérzetet ? A párt-végrehajtóbizottság megállapítása szerint a város értelmisége \elkotele- zetten, áldozatkészen dolgozik, társadalmi aktivitása az elmúlt években megnőtt. Szívesen vállalnának még több társadalmi munkát, ha ezt igényelnék tőlük. Nos, akkor ez kiáltó ellentétje annak, hogy a megkérdezettek jelentős része nem érzi jól magát Karcagon. S e helyütt egy újabb kérdéssor kívánkozik papírra: aki Karcagon nem érzi jól magát, más, hasonló városban elégedett lenne; mennyi a szubjektív tényező az adott válaszban; ki mennyit igyekszik tenni a környezet megváltoztatásáért ? A párt városi vezető testületé leszögezte, hogy az értelmiség nagyon sokat tett és tesz .Karcag fejlődéséért. Ugyanakkor felhívta a kereskedelmi szervek, — általában az ellátásért felelősek figyelmét a gondosabb áruterítésre, kiszolgálására. Lényeglátó és indokolt ez a döntés is. Nem fordulhat elő, hogy akik késő estig dolgoznak a gyárakban, iskolákban, kórházban, már ne jussanak megfelelő, alapvető élelmiszer-cikkekhez. Tűrhetetlen és megengedhetetlen, mondja ki a pártvégrehajtóbizottság, hogy azok az értelmiségiek, akik alkalmasak a vezetésre, olyan munkahelyeken dolgozzanak, ahol középszintű végzettség is megfelel. Néhány termelési adat és idézet — igen sokatmondó! — a párt karcagi vezető testületének üléséről: „egy hektáron 43 mázsa búza, 70 mázsa kukorica, 400 mázsa cukorrépa termett, a rossznak mondott karcagi földeken. A volt gépállomáson precíz szerszámgépeket gyártanak, a hajdani pusztán kórházváros működik.” Mindezeket azzal a nem is titkolt szándékkal idézte a krónikás, hogy á legszélesebb körökben is segítsen nyilvánvalóvá tenni: a pártvezetés Karcagon is nagyra értékeli az értelmiség munkáját. Város-e már a város? Karcag sajátos történelmi fejlődésével továbbra is számolni kell. A messzi múltba nyúló hiányokat nem lehet évek sőt, évtizedek alatt sem — maradéktalanul — pótolni. Előrevivő az az egészséges türelmetlenség, amely a karcagi diplomásokban megnyilvánul. Nem akarjuk szerepüket túlértékelni, amikor tényként rögzítjük: a város infrastruktúrája — erről jut eszünkbe: Karcagon nincs építészmérnök! — és a város szellemi arculata olyan lesz, amilyenre az értelmiség formálni igyekszik. S tegye ezt. ha kell egészséges türelmetlenséggel, az ésszerűség, a dialektikus helyzetmegítélés határain belül, ahogy eddig. — talán kicsit még jobban. Országépítő feladat része ez. Ami a közeljövőt illeti: a párt-végrehajtóbizottság az értelmiség, élet- és munkakörülményei javítására feladattervet dolgozott ki. Tiszai Lajos