Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-03 / 285. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. december 3. A megyei egészségügyi szakiskolában 220 fiatal lány tanul, de ide járnak a munka mellett szakmát tanulók is, 350 dolgozó. Évente kétszázan végeznek itt / NO VEREK A próbabábunak nem fáj, ha gyakorlat közben elron­tanak valamit a tanulók gyszer hosz- szabb ideig feküdtem kórházban, súlyos félelmek, lázálmok gyötörtek, ha a közelgő műtétre gondoltam. S ilyenkor megziz- zent egy patyolat­fehér köpeny az ágyam mellett, megtörölgette ve­rejtékező homloko­mat, megigazítot­ta az ágyneműt, s anyásán kedves szavaival a nővér­ke kiragadott a szorongások örvé­nyéből. Könnyebb volt így a műtő­asztalra feküd­nöm, és az altatás után felocsúdva egy lágy simogatá- sú női kéz fá­radhatatlan szor­goskodását láttam: értem dolgozott a délelőttös, délutá- nos, éjszakás nő­vér. Aztán az én helyemre más fe­küdt, az ő helyére ismét más, de mindegyikőnk egy szót ismételgetett nagy bajában: „Nővérke!” És ő jött, jön ma is, holnap is, moso­lyog, pedig az éj­szakázástól kari­kás a szeme. Vizet ad, ágytálat visz, magatehetetlen beteget emelget, gyógyszert oszto­gat és jó szót. (K. L.) Nagy Zsolt képriportja Vizit. Szolnok megyében háromezer egészségügyi szakdolgozó, ápolónő, gondozónő, védőnő, körzeti ápolónő óvja egészsé­günket Elmélyült munka a labora­tóriumban A szolnoki MÁV Kórház intenzív osztályán Pályakezdők, otthonteremtők, családalapítók Egy ostoba hajsza ______ __________ következménye Vasárnapjuk sem különb a hétköznapoknál. Fél ötkor csörög a vekker. A tápos moslék keverésével kezdődik a hajnal. Az asszony mégis kicsit könnyebbnek érzi a vasárnapokat. Nem megy hatkor munkába az ura. Ket­ten jobban győzik a munkát, s az alsó konyhából előbb kerülnek a tiszta meleg szo­bába. Pihenés? Mostanában inkább a tépelődés órái hosz- szabbodnak meg a vasárna­pokon. Mi lesz a nagyfiúk­kal? Jó ideje már ezen emésztik .magukat. Hová ju­tott az ő okos, diplomás gye­rekük? Az asszonynak már remeg a keze, ha a postás levelet hoz, kétségbeesik ha idegen kopogtat az ajtón. Nem csodálkoztam, hogy váratlan látogatásomat ré­mült, bizalmatlan gyanak­vással fogadta. Űjból és új­ból megkérdezte, mit is aka­rok. „Ne haragudjon, de bennem már minden össze­zavarodott.” Munkától kivö­rösödött, megvastagodott uj­jaival dörzsölte szét arcán a könnyeket. A férje súlyos ök­leit összekulcsolva ült a tisz­ta szoba rekamiéján. Keve­set beszélt. Olyan szépen indult — Jó gyerek volt, szorgal­mas, a munkától sem húzó­dozott. A szünidőben sem flangált, jött a tsz-be dol­gozni. Nem értem, hogyan keveredhetett bűnbe. — (Hányszor végig gondolhatta már!) — Tetszik tud­ni, nagy akarat volt mindig ben­ne. Úgy éreztem, amikor tervezge­tett, hogy a sar­kából ki tudná fordítani a világot. És milyen csodá­latos iskolát vég­zett, milyen gyö­nyörű diplomát szerzett! — Az asszony a szek­rényhez ment, elém tette a fia fekete bőrkötéses, aranybetűs diplo­mamunkáját. — Láttuk, Van tehetsége. Mi sem sajnáltuk tőle a szép ruhát, a zsebpénzt. Hát azt hiszi, magunk miatt görcölünk? Húsz esztendeje nem nyaraltam. Még legényember volt, amikor la­kást vettünk neki. Aztán belefogott ebbe a nyomorult építkezés­be. Hol tíz, hol húsz, hol negyvenezer forint kellett. Jött és adtunk. Már teljesen kimerültünk. Tervezgettük a ház bepucolását, meg hogy fürdőszobát építünk magunk­nak. Ügy okoskodtunk az urammal, ha a kisebbik is megkapja a diplomáját, őt is illően útra bocsátjuk. Az­tán majd könnyebb lesz ne­künk is egy kicsit, és tessék! Pedig minden olyan szépen indult. — Eltorzult az arca, elakadt a hangja, zokogva mondta: — A felesége el­hagyta, elvált tőle, a gyere­két is elvitte. Én ezt nem élem túl. De azt hajtogatja ő is, hogyha börtönbe csukják, végez magával. Nincs még 30 éves. Az érvényesülés fa rkastörvényei Zoltánt (nem ez a valódi neve, de annak közléséhez, éppúgy, mint szülőfalujának, munkahelyének megnevezé­séhez nem járult hozzá) né­hány év óta ismerem. Akkor még nem volt ekkora vihar körülötte. Amikor a vágyai­ról, álmairól beszélt, mint­ha a századforduló karrie­ristáinak kései utódját hall­gattam volna, akinek az előbbre jutásért semmi sem nagy ár: az erkölcsi meg­semmisülés, a csalás sem. Vallotta, az érvényesülés versenypályáján farkastör­vények uralkodnak. Mindent, ami sajátos értékítélete sze­rint az élet értelmét jelen­ti — a siker, a pénz, a luxus, a szép feleség — meg akart szerezni. És még fiatalon! A felesége? Valóban ritka szépség volt, aki csodálato­san viselte sudár karcsú ter­metét, no és persze mindig a legutolsó divat szerinti ru­háit. A férfiak megbámulták, a nők irigyen lesték a sze­mük sarkából. És Zoltán büszke volt rá. övé a leg­szebb asszony a városban. Hogy tud-e, akar-e társa, partnere lenni, ez akkor(!) nem érdekelte. Királynői ter­methez pompás környezetet álmodott. De ahhoz pénz kell. Sok pénz. Honnan és hogyan teremtheti elő? Munkával? Egyik állását a másik után váltogatta. Se­hol sem volt nyugta, mara­dása. A kitartásáról már nem is beszélve. — Az első munkahelyét például miért hagyta ott? — A szülőfalum tsz-ében én csak Zoli gyerek marad­hattam volna, ahol még azt is elfelejtik, hogy mérnök vagyok. Ügy is kezeltek. A munkához, amit rám bíztak, még érettségi sem kellett volna. Amit fizettek, zseb­pénznek is kevés volt. — S a másodikat? — El sem hiszi, hogy ott milyen ajánlatokkal fogad­tak. Aki hívott, elnök lett, s attól fogva az ígéretéről meg­feledkezett. Felajánlott két munkakört, de egyik jelen­téktelenebb volt, mint a má­sik. Fogtam a kalapom. — Hallom, pereskedett is velük. — Persze, mert zárszám­adáskor egy fillért sem kap­tam. — És a harmadik munka­hely, miért nem felelt meg? — ök adták ki az utam. Az előző munkahelyem el­nöke felkereste az akkori fő­nökömet, aki később közölte velem, hogy nem szereti az ilyen pereskedő, izgága em­bereket. Fegyelmivel kizár­tak a tagságból. Szemen sze­dett hazugsággal volt teli az indoklás. Üjabb munkaügyi per, meg is nyertem. A bíró­ság vissza akart helyezni, de akkor már máshol dolgoz­tam. Ott kaptam az első iga­zi nagy lehetőséget, növény- védelmi ágazatvezető lettem, kilencezer hold „gazdája”. Végre! Ez az, ez kell nekem! — És félév alatt két fe­gyelmi. — Balszerencsésen alakul­tak a dolgok. Luxusról álmodott Hát igen. Enyhén szólva. De miért? Mert, ahogy ő mondta, „császár” akart len­ni. És hogy néz ki egy csá­szár egy szoba összkomfor­tos lakásban. Nagyobb kell! Luxuskivitelben. Lépcsővel, tetőteraszokkal. Megálmodta. Társasházépítést szervezett. Miért hajszolta bele . magát újabb vállalkozásba, amikor két munkahellyel pereske­dett? A harmadikban pedig már végre bizonyítani kellett volna. Mindezzel szinte egy- időben pedig folyamatban lévő büntetőpere volt. Az első igazán gátlástalan félrelépé­sének következménye. Pénz­re volt szüksége! Kocsira? Vagy a feleségének bundá­ra? Mindegy. Kellett. Régi ismerősének — aki­ről tudta, hogy több éve már egyre elviselhetetlenebb al­bérletben él a feleségével — megígérte, hogy lakást sze­rez. Mindössze 25 ezer forint kell lelépőnek. És az ismerős adott, mert kilátástalannak hitte helyzetét. Zoltán ezt a lélektani pillanatot használta ki. Tudta, hogy a lakáski­utalást az ő hozzájárulása nélkül is hamarosan megkap­nák. Jogosultak voltak, és a névjegyzék szerint soron kö­vetkezők. Tulajdonképpen ilyen „balekra” volt szük­sége. Kockáztatott, nem jött be. Csalásért 9 hónap vég­rehajtható szabadságvesztés. De nem okult, nem nyugo­dott. Megsokszorozta el­szántságát, hogy most már a 9 hónapot is be kell hoznia. A börtönbe szóló behívót várta, mikor belevágott a tár­sasház építés megszervezé­sébe. Az építéshez induló tő­ke kellett. Eladta a lakásu­kat, albérletbe költöztek, ki­járta a rendkívüli hitelt, el­vállalta a társasház építő kö­zösség képviseletét, az anyag- beszerzést. Hogy ez manap­ság mit jelent, aligha kell hosszasan ecsetelni. Szerin­te nem is lehet becsületesen, a szabályokat betartva épít­kezni, ő előteremtett min­dent! Nem is akárhogyan. A lehető legolcsóbban. Kiselej­tezve, leárazva. Nyertek raj­ta a többiek is, mert az OTP- nél az érvényes árfolyam szerint számoltak el, persze fiktív számlákkal. Mikor dolgozott? Erre az volt a válasza, hogy hajnalban,' ne­ki 10 óra után már nem volt dolga a tsz-ben. — S miért vállalta az egész építkezés szervezését? — Hetvenezer forintért. A magamét építettem. S ráadá­sul még fizettek is érte. Csakhogy építőtársai úgy vélték, hogy őket is becsap­ja. Hogy nekik is produkált egy-két fiktív számlát, s a különbözetet zsebre vágta. Sikkasztás! Húsz hónap szi­gorított börtön. Az ítélet még nem jogerős, Zoltán véde­kezik, vádol, tiltakozik. Az egész világgal hadakozik! Kovács Katalin Következik : HÁZTÁJITÓL A MŰVELŐDÉSI HÁZIG

Next

/
Thumbnails
Contents