Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-20 / 299. szám
1978. december 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP j 5 Egy ismeretterjesztő sorozat indulásakor általában nem illik ítélkezni; sem túlságosan lelkesedni, sem túlságosan elszomorodni, hisz a java még hátra van. Most mégis kivételt teszek: előlegezem a bizalmat, és „előre örvendezem” a televízió új, tizenhárom részes gyermek- nevelési sorozatának — Hogy nálam különb legyen —, mert egyszerűen fontos társadalmi ügyről van szó, a legegyszerűbben : jövőnkről. Tudom, vagy legalábbis gondolom, hogy vannak, akik az új sorozat láttán némi keserűséggel mondják: na tessék, már megint okítanak bennünket. Mit kell arról annyit beszélni, ami oly természetes és magától értetődő. Hisz az a szülő, aki szereti gyermekeit, az úgyis megtesz értük mindent, amire csak képes; aki meg nem, annak mondhatják, annak szólhat a lecke akár minden este, esztendőn is át. Sorozat a nevelésről Ha van is az így gondolkodó nézőnek zsörtölődésre oka (lásd néhány sikertelen sorozat, hasonló szándékú, amikor szinte iskolás gyermeknek tekintették a felnőtt nézőt, s a tudnivalókat szánkba akarták rágni, meg is keserítették a szánk ízét), most mégis azt mondom kedves szülőtársaim: szombat esténként kapcsoljuk be a készüléket! Hisz két jeles pszichológus és kipróbált tévés szakember vállalja a kalauz szerepét, hogy végigvezessen bennünket a gyermek lelki fejlődésének, személyisége kibontakozásának sokszor váratlan fordulatokat, meglepetéseket tartogató bonyolult útjain. S közben ráébredhetünk mi magunk is, hogy a fejlődő gyermek nevelése, irányítása egyáltalán nem ösztönös cselekvések folyamata, hanem igenis tudatosan végzett szülői tevékenység. Szeretjük a gyereket, de vajon jól szeretjük-e? Rendre intjük, ha kell, de vajon jól tesszük-e? És vajon mi szükséges, hogy gyermekünk a számra legtermészetesebb módon alakítsa ki viszonyát környezetével, közvetlen és távolabbi környezetével. Olvastam valahol, hogy az ember érzelmi életének egyensúlyát egész életre szólóan azok a különböző hatások határozzák meg, amelyek hároméves koráig érik. Ezért is oly döntő tehát, hogy a kisgyermek életét miként alakítjuk, hogyan teremtjük meg számára az értelmi és érzelmi fejlődés alapjait. Mindezekben a kérdésekben bizonyára a legkorszerűbb válaszok fogalmazódnak majd meg a képernyőn, és milyen szép is lenne, ha annak alapján, amit látunk és hallunk, a családi közösségek a nevelés kis fórumaivá s egyben jeles műhelyeivé is válhatnának. (Ebből a szempontból dicséretes kezdeményezés, hogy megyénk egyik-másik városában már hozzáláttak az adás utáni viták szervezéséhez — klubokban, művelődési intézményekben.) A nevelés lehetséges és egészséges formáit vonultatja fel a sorozat, s az első adásból ítélve elmélet és gyakorlat rendkívül árnyalt. és finom egységében. Dr. Ranschburg Jenő és társa, dr. Popper Péter jól érzi a képernyő előtt ülő nézőt, s nemcsak ismerik, gyakorlatban el is kerülik minden televíziós ismeretterjesztő műsor rémét: a száraz tudományoskodást. a tudnivalók verbális kiszikkasztását. A sztori S ha már a lélektan került a fentiekben szóba, érdemes itt az elmúlt hét egy másik, merőben más műfajú programjára is utalni, mert abban is, az ábrázolás módjában és szemléletében meghatározó módon jutott szóhoz a pszichológia. A sztori című tévéfilm ugyanis épp azáltal vált igazi élményünkké, hogy tudományos lélektani pontossággal, de ugyanakkor erőteljes érzelmi töltéssel mutatta be egy fiatal házaspár bensőséges kapcsolatának törvényszerű megromlását. Hogy tudniilik a halálosan beteg férj és • a makkegészséges asszony kö- zjötti, kezdetben bensőséges érzelmi kapcsolat hogyan válik egyre elviselhetetlenebbé, lépésről lépésre haladva a betegség elhatalmasodásával. Hogyan torzul el a szerelem, hogy válik fárasztó áldozattá a gyöngédség, és pokollá a beteg férj önzése révén az együttlét. A ZDF (nyugatnémet tévétársaság) estjén látott film az igazság könyörtelen kimondásával vált ki a hasonló témájú művek közül, hátat fordítva az ily történetek előadásmódjában oly gyakran kísértő érzelmesség- nek. Tudományos lelki diagnózis, igazi lélektani dráma minden drámai lelkizés nélkül, megrendítő film. Meglepően jól sikerült a Színházi Magazin legutóbbi adása, amikoris a folyóirat teljes terjedelmét a lengyel drámának szentelte, itt is főleg a magyarországi bemutatókra helyezve a hangsúlyt, kapcsolódva a most megrendezett lengyel színházi napokon. A siker titka Elbert János közreműködése, aki szinte egymaga vette vállai- ra a műsort, ha kellet riporterként, ha kellett, kommentátorként, ha meg úgy hozta sora, tudósként volt jelen. S nyilván az ő szellemi jelenléte hatott ösztönzően a többiekre is, a közreműködő színészekre éppúgy (milyen formás szerepelemzést kaptunk Bárdi Györgytől és Szemes Maritól), valamint a megszólaló rendezőkre (tanulmányértékű beszélgetés A. Wajdával) és sok-sok szemléltetés, köztük részlet a szolnoki Tangóból is. Tartalmas, roppant gazdag száma volt ez a magazinnak, szinte egycsapásra fedeztette fel velünk a kortársi lengyel dráma új törekvéseit, a gondolatilag is iígalmas lengyel színházat. Röviden Csütörtök este sugározta a televízió a Déry Tibor írásából készített Makk Károly- filmet. Akárcsak a nagysikerű Szerelemben, itt is elsősorban filmes eszközökkel költi át a novella tartalmát a képek nyelvére. Meg is toldja a feszes történetet (a Nikiből vett részlet) és a novella egy-egy utalásából képsorokat teremt, továbbá apró mozzanatokból építi fel az idős házaspár szinte mozdulatlan világát, amelybe brutálisan tör be 1956 októberének vérzivatara. Az öregek lelki állapotának festésében egy tragédiákkal terhes időszak drámai feszültségét sikerült már-már jelképes erővel kifejeznie. A szándékosan visszatartott ritmus, a tudatos lassítás azonban nem mindenkor eredményezte a nagyobb feszültséget. Egy- egy jelenetében csak egyszerűen lassú volt a film. A Philemon és Baucis ennek ellenére ihletett televíziós munka, szép film. Külön is jó érzés, ha egy- egy televíziós műsorban „hazai ízekre” talál az ember. Ilyen kellemes felfedezéssel szolgált a vasárnap esti látogatás Tamkó Sirató Károlynál, aki — mint kiderült — mezőtúri diákként írta első verseit, sőt, első kötete is egy túri nyomdában nyomatta- tott, és aki ma is egy-egy játékos mondókából, szólásból, amit felesége hozott magával a Jászságból — boldogházi — újabb és újabb verset ír. A Kunság és a Jászság tehát éppúgy kísérő társa, miként Párizs, ahol a harmincas években ifjú titánként próbált szerencsét, új utakat keresvén a verselésnek, a lírai önkifejezésnek. Mennyi derű, játékos kedv, tiszta gyermeki csillogás ebben a hetvenöthöz közel járó idős emberben! A tenniakarásnak milyen feszültsége munkálkodik benne: jó értelemben vett örökifjút ismerhettünk meg e vasárnapi találkozásban. V. M. Technika a közművelődésben NÉPMŰVELŐ ismerősöm története akár példázat is lehet. A művelődési ház szakmunkástanuló klubjában élménybeszámolóra várták a Távol-Keleten járt neves előadóművészt. Az előadó- művész levélben kérte, hogy keretes diapozitívek vetítésére alkalmas eszközt biztosítsanak az előadáshoz. Idejekorán elő is kerítettek mindent, ki is próbálták a művelődési ház féltve őrzött aszpektomátját. A „próbajárat” alatt kiégett az aszpekto- mát izzója. Tartalék izzó nincs, másik gép sincs, most mi legyen. Egy telefon a szakmunkásképzőbe, hosszas magyarázkodás, majd a válasz: van a szertárban valami ilyesmi. Volt is. Izzó nélkül. Az élménybeszámoló lezajlott úgy, ahogy — unalmasan, rögtön elfelejthető módon. Népművelőnk a tanulságot levonta, s a következő évi terv készítésekor kitért arra, hogy „javítani kell a művelődési ház technikai felszereltségét”. Hogy mi ebben a példázat? Elsősorban az a zűrzavar, ami sok esetben a közművelődési intézmények „gépesítettségét” sok esetben jellemzi ezidőtájt. Hanyagságot is felfedezhetünk, hiszen két készülék is a hiányzó izzók miatt volt működésképtelen. S a „katartikus” befejezés: ,',javítani kell...” No, és persze benne foglaltatik a történetben a legfontosabb, az tudniillik, hogy a közművelődés hatékonyságát napjainkban igen jelentős módon befolyásolja az intézmények korszerű technikai eszközökkel való ellátottsága. A művelődés otthonainak berendezéséhez a film- és fotófelszerelések, álló- és mozgóképvetítő gépek, hangrögzítő és visszajátszó eszközök éppúgy hozzátartoznak, mint a fűtés vagy a világítás. S noha a „gépesítés” nem „Rövid úton” Folyóiratszemie pedagógusoknak Három témáit ölel fel a Verseghy Ferenc megyei könyvtárban működő • pedagógiai szolgálat „Rövid úton” címmel megjelent pedagógiai folyóiratszemléjénjeik legújabb száma. A szerkesztők — őri Zoltánná és Szurmay Ernő — a vezetés elmélete és gyakorlata, az oktatás- nevelés, valamint a könyvtárak az iskolában témakörökben íródott cikkekből válogattak. A szemlében elsősorban azok az írások kaptak helyet, amelyek napjaink aktuális pedagógiai problémáit 'boncolgatják, s útmutatást adnak a nevelők mindennapi munkájához, A kiadvány legnagyobb előnye az, hogy a pedagógusok viszonylag gyorsan tájékozódhatnak a szakirodalomban, a szak- és egyéb folyóiratok érdeklődésre számot tartó pedagógiai cikkeit egy helyen, összegyűjtve találhatják meg. A szerkesztők a már említett három téma szerint csoportosítják a cikkeiket, egy-egy fejezeten belül a szerzők nevének betűrendjében követik egymást az írások. A kötet végén válogatott cikkbibliográfiát is közreadnak a Köznevelés című hetilap 1978. január 1. és február 28. között megjelent írásaiból. Túrkevfen Megszépült a népművészeti bolt A háziipari szövetkezet termelőüzemének rekonstrukciója után sor került Túrke- vén a szövetkezet népművészeti boltjának korszerűsítésére is. A ma újból megnyíló, termékbemutató. résszel bővült új üzlet az eddiginél nagyobb áruválasztékot kínál — főként gyermekruházati cikkekből, is olyan régóta zajlik, csak milliós nagyságrendű számokkal fejezhető ki a Szolnok megyei közművelődési inté?ményekben leltárba vett „okos gépek” értéke. Sok helyen a fenntartó szervek példamutató módon felismerték: ezek nélkül nem lehet hatékonyan dolgozni. Viszont érthetetlen módon a technikai eszközök sokrétű felhasználásáról szóló kiadvány, módszertani levél nem áll a köz- művelődési szakemberek rendelkezésére. Pedig szükség volna rájuk, bizonyítja ezt a Szolnok megyei művelődési központ által — úttörő módon — megszervezett audiovizuális tanfolyamok sikere. Hogy egyebet ne említsünk, jó néhány olyan települése van a megyének, ahol az ezeken a tanfolyamokon biztonságos alapot szerzett szakemberek bonyolítják az intézmények eszközfejlesztését, illetve kezelik is a gépeket. PÉLDÁUL Jászladányban. A nyolcezer lelkes nagyközség művelődési házának külön kis audio-vizuális stúdiója van. Egy „pöccintésre ugrik a vasember” — a hangoshíradó, a kóruspróbán kitűnő minőségű hangfelvételekről elemezhetik a hibákat, s a próba végén egy pillanat alatt átrendeződik a próbahelyiség vetítőteremmé. A művelődési házban működik egy „audio-vizuális munka- csoport” elnevezésű közösség, amely filmen, dián, hangszalagon megörökíti a nagyközség ünnep- és hétköznapjait. Nemrég házilag dokumentummásoló berendezést szerkesztettek, hogy a múltról is szólhassanak az összeállított hangosított dia- pozitív-sorozatok. A propagandamunkát is jelentősen megkönnyíti és hatékonnyá teszi a megfelelő technikai eszközkészlet. A „vasember”, a — nem tévedés — fluoreszkáló plakát, s a gépkocsiba Háromszor lépett a szolnow ki közönség elé tegnapelőtt Ruttkai Éva Kossuth-díjas kiváló művész. Este fél hattól hétig, a MÁV csomóponti művelődési házban, héttől fél kilencig a Pelikán presszóban, majd fél kilenctől a helyőrségi művelődési házban mutatta be „Parancsolj velem tündérkirálynő” cíjnű műsorát. Az első előadáson sikeresen szerepelt — vélekednék, akik látták, a másodikról viszont — amelyen mi is részt vettünk — már nem mondható el ugyanez. A művésznő már az első percekben indiszponált volt, s idegessége a továbbiakban nőttön-nőtt, olyannyira, hogy már az érzékenyebb nézőkre is átragadt. A műsoridő tekintélyes része azzal ment el, hogy a hevenyészett színpadon az elejtett kellékeket keresgélte, akasztotta vissza a fogasra. Közben nem győzte kifogásolni a parányi színpadot, a vasszéket, amely folyton ellenére volt. Ebben van némi igazság, a kicsike pódium nem volt éppen megfelelő tér a mozgáshoz. Ennek ellenére — művészi hitvallásnak is beillőén — megjegyezte Ruttkai, hogy egy tenyérnyi hely is lehet színpad, attól függ, hogy a színész mit képzel oda. Hogy ő minek képzelte a Pelikán pódiumát, nehéz lenne megmondani. Talán teaháznak? A műsor második része szerint helytálló tipp. Csaknem tíz percig ugyanis azt mutatta be a művésznő, hogy hogyan kell gésa módra tálcával a kézben, hangtalanul letérdelni. A hosszas lecke után bárki megtanulhatta a szerelhető magnós-hangszó- rós felszerelés segítségével percek alatt bármiről értesítik a lakosságot. Ezek hatékonyságát alátámaszthatja a következő adat: több mint négyezren ( !) nézték meg a közelmúltban a művelődési házban rendezett természet- tudományos kiállítást. A JÄSZLADÄNYI művelődési ház fölszerelése, annak használata ideálisnak mondható. A helyi körülményekhez igazodva, változatosan használják ki a lehetőségeket. Tegyük hozzá: ez a helyzet esztendők kemény munkája, gyakori sikertelenségek után alakult ki. Máshol kevesebb eszközzel érnek el jó eredményeket, megint máshol többel sem jutnak sokra. Néhány helyen — noha egyelőre még esetlegesen — iskolákkal, üzemekkel összefogva próbálnak korszerűbb technikai feltételeket teremteni a közművelődési intézményeknek. Ebben nagyon sok lehetőség van — főleg a kisebb településeken. Lényege könnyen átlátható: egy-egy, több ezer forintos eszköz kihasználása csak így biztosítható. Tíz-tizenöt esztendővel ezelőtt, a közművelődés „népművelés korszakában” nem volt ekkora szerepük a technikai eszközöknek az ismeretadás folyamatában, mint ma. Tulajdonképpen az- akkori szemléletnél való megrekedés eredménye — az anyagi okok mellett —, hogy a néhány, kielégítően felszerelt intézményen kívül vannak esztendőkkel lemaradt klubkönyvtárak, művelődési házak .— sőt, központok is. Az észrevétlenül kialakult, de most már a színvonalat érezhetően rontó lemaradás fölszámolása vagy legalábbis csökkentése a következő időszak fontos feladatai közé tartozik. kecses térdre ereszkedést. Csak nem tudni, mi haszna lehet belőle, hol, kinek mutassa be tudományát. Persze az sem utolsó, ha egy Kossuth-díjas művésztől tanulja meg az ember, hogy viselkednek a gésák. Ki tudja, lehet, hogy egyszer még hasznára válik a nézőknek a lecke ha netán egyszer Tokióban vagy Yokohamában vendégeskednek. A művésznő egyébként verseket, drámarészleteket is mondott, s énekelt is, bár nem a tőle megszokott magas színvonalon. Bizonyára a „marthóni” előadói sorozatnak tulajdonítható a csalódás, amit a műsor okozott. Ha megfogadta volna a művésznő Aiszoposz meséjének tanulságát „egyet, de oroszlánt” akkor most sem esett volna csorba a hírnevén. T. G. Szombathelyen Huszonötmillió a képtárra Kiss Kovács Gyula Mun- kácsy-díjas érdemes művész plalkettsorozatot ajándékozott a társadalmi összefogással létesülő szombathelyi képtár javára. Ezzel együtt a hazai művészek már 250 alkotásukat ajánlották fel a tervezett kulturális intézmény pénzügyi alapjának növelésére. Valamennyit aukción értékesítik majd. Eddig összesen 25 millió forint gyűlt össze a szocialista képzőművészet otthonául szolgáló képtár számláján a 3052 képtárépítő egyesületi tag, a 334 szocialista brigád, a kommunista műszakok felajánlott forintjaiból a Vas megyei vállalatok, intézmények, gyárak befizetéseiből,! rendezvények bevételéből és a téglajegyek árából. Befejeződött az Isis-szentély szomszédságéban a leendő képtár helyének régészeti feltárása. Ezt is nagy társadalmi segítséggel oldották meg. Magyar művészek az UNESCO-ban Kettős magyar kiállítás nyílt az UNESCO párizsi székházéban: Dargay Lajos szobrászművész alkotásait, valamint más, Franciaországban és Magyarországon élő magyar művészek Ady emlékére készített grafikai lapjait mutatták be az ENSZ oktatási, kulturális és tudományos szervezetében. A kiállítást Dunbar Marc- hall-Malagöla; a képzőművészetek nemzetközi társaságának főtitkára és Klein Márton, a párizsi magyar intézet igazgatója, Mód Péter hazánk UNESCO-nagykövete és Nicolas Schöffen, a magyar származású, Franciaországban élő szobrász nyitotta meg. Jelen volt Veress Péter, hazánk párizsi nagykövete is. Dargay Lajos szobrászművész alkotásai közül a kiállításon különösen nagy érdeklődést keltett az Egerben felépített, Magyarországon első kibeínetikus torony. Nicolas Sehöffer az egri kibernetikus torony felállítását olyan eseményként jellemezte, amely azt mutatja, hogy a művészet mindenütt teret nyer, ahol tényleges jelentősége van a művészetnek és kultúrának. Dargay művei országának dinamizmusáról tanúskodnak, mondotta Sehöffer. Az Ady emléke előtt tisztelgő, 24 grafikai lapból álló sorozat elkészítését Francia- országon és Magyarországon élő magyar- és francia művészek részvételével tavaly a párizsi magyar sajtóiroda és a kulturális kapcsolatok intézete kezdeményezte. Első a Viharsarok A Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat MSZBT-tagcsoport- jának elnöksége és a szak- szervezeti bizottság politikai, történelmi, szakmai és irodalmi vetélkedőt rendezett a vállalat szocialista brigádjai részére a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának tiszteletére. A vetélkedő első fordulójára — a TRVVV hat megyére kiterjedő területéről — 88 brigád nevezett be, közülük hetven fizikai munkásokból álló kollektíva. A beküldött válaszok értékelése után a központban nyilvános döntőt rendeztek szombaton. A legjobban felkészült csapatnak a Békés-Csongrád megyei üzemigazgatóság Viharsarok Szocialista Brigádja bizonyult. A tizennyolc tagú kollektíva tavalyi eredményei alapján Kiváló Brigád kitüntetést kapott. Sz. J. „Egyet, de Ruttkai Éva előadói estjei Szolnokon 1
