Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-15 / 295. szám
1978. december 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Az akarat ereje Démoszthenész mégis szónok lett Emlékezetes erőpro„Oki fizet, az dirigál" Avagy szívesség vagy kötelesség a területi közművelődési munka? A vasutasok szakszervezete szép, korszerű csomóponti művelődési Házat építtetett Szolnokon. Megközelítőleg 15 millió forintot fordított a létesítmény létrehozására, fenntartására pedig évenként 1 millió 200 ezer forintot költ. Nem vitás tehát, hogy az intézmény elsősorban a vasutas dolgozók művelődési, szórakozási igényeinek kielégítésére hivatott. Elsősorban, — mert ezen kívül területi feladatokat Csak a MÁV-é? bára vállalkozott néhány éve Szénási Imre: Pozsonytól Budapestig úszott. Teljesítménye méltán váltott ki elismerést. A táv megtétele tökéletes kondíciót igényelt. A vizsgálatok megállapították, hogy az úszás során 475 ezer kartempót tett. Pedig a népszerű sportember pályafutása nehezen indult. Gyermekparalízisben szenvedett, kisebb-nagyobb megszakításokkal tíz évig nyomta a kórházi ágyat. Felépülése igen lassú, viszontagságos volt. Közben megerősödött akaratereje. Amikor meggyógyult, elhatározta: sportoló lesz. A vizet szerette, betegsége sem gátolta az úszásban. A legnehezebb feladatot tűzte maga elé: hosszútávúszó lett. S ma — ötszörös világcsúcstartó. Michael Wessingnek, a gerelyvetés idei Európa bajnokának gyermekkorában ugyancsak nem • sokan jósolták volna, hogy ebben a nagy erőkifejtést, rugalmasságot és hajlékonyságot igénylő sportágban arat majd dicsőséget. Ugyanis X-lábúnak született, a jobb lába rövidebb, mint a bal. Más talán emiatt bátortalan lett volna, őt azonban éppen ez a testi hibája ösztönözte a nagy teljesítményre. Ma pedig azt mondja: „Éppen a rövidebb lábam teszi lehetővé, hogy jobban alá tudjak feküdni a gerelynek!” A „mínuszból” tehát „pluszt” csinált. Ha alaposan körülnézünk, megállapíthatjuk: kevés ember van, akinek nincs valami hibája, gyengesége. Rosz- szul látnak, vagy hallanak. Kövérnek vagy túl kicsinek tartják magukat. Csúnyának vagy soványnak. Vagy mindezt csak beképzelik maguknak. Sokan emiatt elcsüggednek. Vagy azt mondogatják: „Hja igen, ha nem lenne ez a hibám...” vagy: „Én kevesebb vagyok másoknál!...” így alakul ki bennük a kisbbségi érzés, ami megbénítja, cselekvőképtelenné teszi őket. Ez pedig kihat egész életükre, gyakran szenvednek vereséget, amitől még jobban elbátortalanod- nak, növekszik a kisebbségi érzésük. Pedig — bármilyen különösen hangzik is — sok esetben éppen hiányosságuk segítheti őket másokat túlszárnyaló eredményekhez. Fernandel, a nemrég elhunyt kiváló francia színész talán soha nem tudott volna olyan sikereket elérni, ha nem tűnik ki csúnyaságával. Boros Géza, egykori nagyszerű komikusunk mesélte el, hogy amikor egy k:s szerepben Pozsonyban először színpadra lépett, a közönség harsány kacagásba kezdett csúnyaságán. így lett belőle egyik legjobb kabarészínészünk. Ki ne hallott volna ökölvívó kiválóságokról, akik annak köszönhették sportpályafutásukat, hogy gyermekA külföldi széppróza klasz- szikusainak és kortárs íróinak művei egyaránt megtalálhatók az Európa Könyvkiadó téli könywásári új- danságlistájám, amely a korábbi éveknél is gazdagabb s mintegy húsz szerző alkotása került a napokban az üzletekbe. Hiányt pótol a Harci dal három ütemben című kubai elbeszéléskötet, mert a testvéri szocialista ország kortársi novellatenméséből eddig vajmi kevés jutott el a magyar olvasókhoz. A modern irodalom egyik alapműveként, a formabontó iskola példájaként tartja számon az irodalomtörténet az angol Virginia Woolf „A hullámok” című regényét, amely ugyancsak először jut korukban gyengék voltak és mindenki megverte őket? Wilma Rudolf, a „fekete gazella”, amerikai olimpiai futóbajnoknő gyermekkorában béna volt. Pszichológusok állapították meg: Senki nem érhet el sikert kisebbrendűségi érzés nélkül. A győzelem tehát éppen a kisebbrendűségi érzésnek köszönhető. Szerencsére azonban — mindnyájan kisebbrendűségi érzésben szenvedünk. örüljünk hát hibáinknak, gyengeségeinknek? — Igen, örülhetünk, de csak akkor ha cselekedeteink arra irányulnak, hogy azokat legyőzzük! Vagy gondoljunk csak az ókor klasszikus példájára, a görög Démoszthenészre. — Gyenge volt a hangja. Dadogott. S beszéd közben minduntalan felhúzta a bal vállát, ami külön is nevetségessé tette. És Démoszthenész szónok akart lenni. Kiment hát a tengerpartra és versenyt ordított a hullámokkal, így erősítette hangját. Követ tett a nyelve alá, hogy folyamatos beszédre kényszerítse. Vállrándítása ellen úgy harcolt, hogy kardot függesztett a mennyezetre. Ha felhúzta a vállálát, a kard hegye o húsába mélyedt. És Démoszthenész korának legnagyobb szónoka lett. Története bizonyítja: ha erős akarattal, hittel, találékonysággal vesz- szük fel a küzdelmet hibáinkkal, kitartásunk meghozza az eredményt. Emberek, akik harcoltak saját gyengeségeik ellen. Azért lettek nagyok, mert pótolni tudták hiányosságaikat és le tudták győzni gátlásaikat. Alfréd Adler bécsi orvos feltűnő felfedezésre tett szert. Megállapította, hogyha valakinek az egyik veséjét eltávolítják, a másik az átlagosnál nagyobbra fejlődik. Beteg szívűeknél az egészségesen maradt rész erőteljeseb-’ bé válik. Ha az egyik tüdőszárny gyenge, annál erősebb a másik. Adler doktor ezeket a jelenségeket minden esetben megállapította. Leszűrte tehát a következtetést: a természet ereje segít legyőzni az emberi test hibáit, gyengeségeit. Ugyanez a titokzatos erő kölcsönöz a vakoknak rendkívül finom hallási és tapintási készséget. A vakok, süketek és nagyotthallók néha kiváló zenei tehetséggel rendelkeznek. A vak Ungár Imre korunk egyik legzseniálisabb zongoraművésze volt. Mi hát az az erő, amely segít legyőzni hiányosságainkat, kisebbrendűségi érzéseinket? Ez az erő az elszántság, amellyel szembeszállunk gyengeségeinkkel, ha latba vetjük minden képességünket, — sok esetben olyan tartalékokat is, amelyekről nem is tudunk. Ha így cselekszünk, győzünk. el magyar nyelven az olvasókhoz. Franz Fühmann, az NDK- beli kortárs író neve nem ismeretlen a hazai olvasók előtt: eddig négy kötete jelent meg Magyarországon. A most kiadott „Három meztelen férfi és más elbeszélé- csek” nyolc novellát tartalmaz, amelyek központi témája a háború és a fasizmus korszaka. Pétervár címmel hagyta el a nyomdát a lengyel irodalom élő klasszikusának, Ja- roslaw Iwaszkiewicznék az esszékötete. A mű a szerző vallomása elődeiről, írótársairól — Ragiscsevről és Mickiewiczről. Puskinról és Dosztojevszkijről, Biokról és Witkacyról-, és tisztelgés a legendás város ismeretlen hősei előtt, A Kőbányai Barlangkutató és Hegymászó szakosztály tizenkét! fős csoportja szerződést kötött a kerületi HKI-val. Elvállalták, hogy a IX. kerületi Tagló u. 4-6. számú házon elvégzik a ta- tarozási munkákat az épület állványozása nélkül. A képen: A barlangászok kicserélik a szellőzőnyílásokat Filmjeink külföldön Növekvő siker- emelkedő bevétel A sorozatos erkölcsi elismerésen túl filmgyártásunk reprezentánsai, jelentős bevételeket is hoztak. 1978-ban. A magyar filmek forgalmazása a nem szocialista országokban az 1977. évihez képest jelentősen nőtt: a bevétel az előző évi 28 millió forinttal szemben idén elérte a 38 milliót. Ami a vásárlókat illeti, az NSZK 17 millió forintos részesedéssel vezet, Egy év alatt háromszorosára nőtt a spanyolországi filmeladásuntk: idén már 4,5 millió forintot tesz ki, A Spanyol Televízió ez évben 13 játékfilmet vett meg: ez a legnagyobb arány eddig spanyolországi film- exportunlkban. Bár anyagilag nem jelentős, említést érdemel, hogy a BBC-ben bemutatták a „Herkulesfür- dői emlék”-et, és karácsonykor a „Ludas Matyi” is a képernyőre kerül. Az eladott filmek sorában az első helyet az aktuális témákat feldolgozó alkotások szerezték meg. Nem véletlen tehát, hogy éppen Mészáros Márta filmjei voltaik a légkeresettebbek az elmúlt 12 hónapban. A „Kilenc hónap” című alkotását például 14 ország vásárolta meg. A ha vas, sáros, egyenetlen kőjárdán nehezen botorkálok. Itt ott jókora lyukak, boka- ficamító mélyedések. A karcagi, északi cigányváros utcáin kutatom a címzettet. — Kiss Károly bácsit tetszik keresni? Ott lakik abban a palatetős, kéményes házban — újságolja egy szép arcú, tízéves forma kislány. És már rohan is, hogy közölje a hírt Károly bácsival: látogatója érkezett. így nem véletlen, hogy a házigazda már a kapuban fogad. Kezet nyújt. — A cigánybírót keresi? Én vagyok 1952 óta. No, de ne ácsorogjunk itt a küszöbön, kerüljön beljebb, - a konyhába barátságosabb az idő! — invitál a lakásba az ősz hajú, tört arcú, értelmes szemű, sovány öregember. — Tudom, azt akarja kérdezni: hogyan lesz valakiből cigánybíró. Nos, 67 éves múltam, és huszonhat esztendeje ez a tisztem. Bizonyosan hallott arról, hogy őseink folyton vándoroltak. Letelepedni — ha egyáltalán engedték őket — csak faluszélre lehetett, és választani kellett egy vajdát, más szóval egy parancsnokot, aki egyaránt megfelelt az elöljáróknak és a cigányoknak is. Minden ügyesbajos külső és belső dologban ő közvetített, olykor-olykor még törvényt is ült. Nos. a vajda utódja a cigánybíró vagy szakszerűbben megbízott. Itt hatszáznyolcvan ember mindennapi apró-cseprő ügye tartozik rám. is el kellene látnia. — Vajon mennyire tölti be az intézmény ezt a szerepét? — kérdezzük Csapó Jánost, a szolnoki Pályafenntartási Főnökség szakszervezeti bizottságának titkárát. — Amennyire a lehetőségeink engedik — mondja. Nem zárkózunk el, de túlságosan nem is erőltetjük a lakosság körében végzett közművelődési munkát. — A csomóponti művelődési ház vonzáskörzetében, a Jubileumi téren és köz- 0 vetlen környékén 11 ezer ember él. — Igen, körülbelül ugyanannyian, mint ahány vasutas dolgozó — beleértve a családtagokat is — művelődése, szórakoztatása érdekében létrejött az intézmény. Nekünk a tanács a területi munkához anyagi támogatást nem ad. Már pedig régi igazság, hogy az dirigál, aki fizet. Mi fizetünk, és ennek fejében természetes dolog, hogy saját érdekeinket tartjuk szem előtt. A területi munkára csak annyi energiát fordítunk, amennyi marad. — Gondolom, ez nem túl sok ... — Annyira mindig telik, hogy rendezvényeinkről értesítjük az embereket. Ha van még a nézőtéren hely, minden további nélkül bejöhetnek. Nem beszélve a dis- cókról, ahová úgyszólván a város minden részéről járnak a fiatalok. Nem is ez ellen szólunk, de azt mégsem szeretnénk, hogy lezül- lesszék a művelődési házat. — Kik? — Azok a kívülállók, akik csak a büfé kedvéért nyito- gatnák az ajtónkat. Nem akarunk a Jubileumi tér számos vendéglátó helye melVisszatérve a kérdésre, hogy mivel érdemeltem ki a címet? Talán azzal: világéletemben munkásemberként dolgoztam, és végül a káté- esztől jöttem nyugdíjba, és most havi 1 ezer 100 forintot kapok. Tizenhét gyermekem született, egy kivételével ma is él valamennyi. Szegény feleségemet hat éve temettük el, a fiaim, lányaim ki röpültek, szerte az országba, A legkisebb tizennyolc éves, ő van még velem. — Nehéz lehetett ekkora családot eltartani. — Bizony az. Mindig meg kellett fogni a dolog végét, mert ha letettem az asztal sarkára öt kiló kenyeret, a gyerekek egy evésre rájártak. Arra viszont büszke vagyok, hogy dolgos, rendes felnőttek lettek. Akad közöttük tanácstag, szocialista brigádvezető, szakmunkás. Zömük szétszóródott az országban, tudom, egyszerre tizenhatan már soha nem jönnek vissza, de ünnepenként négy-öt mindig meglátogat. lett még egy IV. osztályú kocsmát is berendezni. A csomóponti művelődési házban tehát csak a vasúti igazolvány felmutatása után lehet szeszes italt fogyasztani. Azaz lehetett eddig, mert újabban egy 200 forintért kiváltott tagsági igazolvány is feljogosít erre. — Nemcsak erre jogosít fel — mondja Molnár Sán- dorné, a csomóponti művelődési ház igazgatója. — Lehetővé teszi ugyan a büfé látogatását, de az ott levő játékok használatát is. Ügy gondolom, ezzel az intézkedéssel megakadályozhatjuk, hogy csak az ital kedvéért járjanak be a lakóterületen élő emberek. — A művelődési ház rendezvényei mennyire vonzzák őket? — Túl nagy propagandát nem fejtünk ki, ennek ellenére szép számmal járnak, főleg a könyvtárunkba. Átlagosan a közönség húsz százaléka nem vasúti dolgozó. — Nem lehetne nagyobb ez az arány? — Dehogynem! Nekünk a telt ház a lényeg, az, hogy a rendezvényeinket minél többen látogassák. Véleményem szerint a területi munka ugyanolyan fontos feladatunk, mint a munkahelyi. Ezzel a véleménnyel azonban sokáig egyedül voltam, ma már a szakszervezeti bizottság is rugalmasabban kezeli az ügyet. Magyarul: nem követeli mes, hogy visszavonuljunk valamiféle „vasúti elefántcsonttoronyba.” — Az állomáson — amely alig néhány méterre van a művelődési háztól — nem rendeztek be folyóiratokkal, könyvekkel, különböző társasjátékokkal felszerelt váró— A címe ... — Tiszteletbeli cím és ez jelentős elismerés. A többség elfogadott, azzal a néhány iriggyel meg úgy vagyok: régen is, ma is, meg ezután is lesz olyan ember. Hogy mi a konkrét munkám? Ha valaki idézést kap a tanácstól, iskolától vagy bármilyen hivatalos fórumtól, rendszeresen felkeres vele. Károly bácsi olvassa, mi a teendő? Azután az én lakásomban adják a környékbeli cigánygyerekeknek a Sabin-cseppeket, itt folyik az oltás, itt rendezik a körzet tanácstagi összejöveteleit, egyszóval jó néhány hivatalos fórumot tartanak nálam. Rengeteget javult a cigányság lakás- és életszínvonala, de még mindig sokszor egy kalap alá vesznek valamennyiőnket. Azt mondják: mivel cigány, csak részeges, csavargó lehet vagy enyves a keze. Pedig az az igaz, közöttünk is vannak munkásemberek, meg dologkerülök, meg a nem cigányok között is. — Panaszok? termet. Elképzelhető, hogy az utasok a művelődési házban töltsék el várakozási idejüket? — Én nem látok abban semmi kivetni valót, hogy egy-két órára beüljenek, folyóiratokat olvassanak, vagy megnézzék a televízió műsorát. Kivetni való tényleg nincs az ilyenfajta időtöltésben, csakhát ez mégsem lehetséges. — Az intézmény nem töltheti be a váróterem funkcióját. Nem ezért épült, s főleg nem az utasoknak — mondja Németh Mihály állomásfőnök. Teljesen véletlen, hogy ilyen közel van a vasútállomáshoz, lehetne a város túlsó részén is. Az új típusú vasútállomásokhoz egyébként nem is terveznek kulturális és gyermekvárótermet. Valószínűleg azért, mert. nincs rá szükség. Ma már van olyan jó a közlekedés, hogy ne kelljen az utasoknak órákat tölteni az állomáson. A summás vélemény, amely szerint „ma már van olyan jó a közlekedés, hogy ne kelljen az utasoknak órákat tölteni az állomáson” szerintünk vitatható. A legideálisabb menetrend — ettől még mesze vagyunk — sem tud olyan tökéletes lenni. hogy a várótermek feleslegessé váljanak. Ezért azt az álláspontot, hogy a gyermek- és kulturális várótermekre nincs szükség elhibá- zottnak tartjuk. Az természetesen már nem lehet vita tárgya, hogy a Vasutas Szakszervezet fenntartásában működő művelődési ház elsősorban a szőkébb szakmai rétegnek kíván kulturális lehetőségeket biztosítani. Ám rendeletek, határozatok szabályozzák azt is, hogy a vállalati művelődési házakat — a fenntartó szervvel egyetértésben — a körzet lakossága kulturális igényeinek kielégítésére is fel kell használni. — Engem mindenhol fogadnak, de bosszant, hogy nem is olyan régen, vagy 30— 40 ember felszólítást kapott: fizessen 300 forintot, mert nem jó a kéménye. Az igazság az, hogy tüzetesen meg se nézték, — bár voltak kinn — mivel jó néhány olyan lakásba is kézbesítették a csekkes borítékot, aminek csupa kő a kéménye. Bementem reklamálni a vállalathoz, ott a vezető enyhén szólva pityó- kásan fogadott. Megígérte, kijönnek újra, mivel már másodszor is jártam ott, de ahogy magához sem jöttek, hozzám se. A másik dolog a járda. Csoda, hogy nem gyökként meg a bokája. 1976 óta húzódik az ügy, de még nem rendeződött el. Pedig mi is megérdemelnénk egy keskeny 80 centis betonjárdát. Képzelje el, hatra járnak dolgozni az emberek, négy körül ballag az idő, mire hazaérnek. Jövet-menet sötét a tájék, és a dirib-darab téglákkal kirakott gyalogút elég hepehupás. Ez lenne a jelenlegi gondom, mindkettőnek utánajárok' ha már a tisztepi kívánja. — Az ünnepek? — Jönnek a gyerekek. Én is elbattyogok a helybeliekhez, de gyanítom, megelőz- 'nek. Tehetik, fiatalabbak, jobban bírja az inuk. D. Szabó Miklós Gáti István Harci dal három ütemben A külföldi széppróza újdonságai TE A cigánybíró Kiss Károly bácsit tetszik keresni?
