Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-14 / 294. szám
1978. december 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Utazni já Jog és kötelesség A FENTI megállapítással aligha száll vitába bárki is, sőt igazát sem érdemes kétségbe vonni, hogy a határainkon túli barangolás sem számít ma már az elérhetetlen álmok közé. Ha ki-ki kedvét zsebe lehetőségeivel egyezteti, annak a későbbiekben nincs oka arra, hogy különösebb nehézségekre számítson. Az egyszerűsödő útlevélrendelkezések mind a szocialista, mind pedig a -tőkés országokba utazók előtt szélesre tárják hazánk határainak kapuit, de egyidejűleg megnövekedett érdeklődést tapasztalhatunk hazánk iránt is. A ki- és beutazók többsége világot látni indul és érkezik. Elhatározásait a jószándék és a megismerés vágya vezérli. Nem mehetünk el azonban szó nélkül azok mellett Sem, akik különféle számításoktól vezérelve folyamodnak útlevélért. Hogy miféle „számításokról” van szó, arról ismét egy — időarányos idei — adat szolgál érzékeltetésül: határainkon mintegy 45 millió forint értéket foglaltak le a vámszervek. A bűnözésnek ez a módja enyhén emelkedő tendenciát sejtet, s azt mutatja, hogy nem kevés az anyagi előnyök megszerzése érdekében útra kelők száma. Akár érkezőről, akár távozóról legyen szó — s tegyük hozzá: kivétel nélkül valamennyi határállomásra jellemző a megállapítás —, a hatóságok rugalmas és udvarias ügykezelése megkönnyíti a határátlépést, ám akadnak néhányan, akik megpróbálnak visszaélni a vélt lehetőségekkel. Rajtavész-e minden próbát tevő? Többségük igen, még akkor is, ha esetenként túljut a vámosokon. Álljon itt igazolásul egy példa. Egy lengyel állampolgár esete. Ügyében a napokban hirdetett ítéletet a Fővárosi Bíróság. Európai útját csempészéssel kötötte egybe, s bár Bécsből sikerült Pestig menekítenie egy jókora zacskó kvarcórát, ám a Keleti pályaudvarnál már szemet szúrt és lefülelték. A külföldön tartózkodó magyar állampolgár szabadsága minden percében köteles tiszteletben tartani hazánk törvényeit. S ha vét ellenük, számíthat rá, hogy elmarasztalása itthon sem késik soká. Képviseleteink bármikor rendelkezésükre állnak, jogaikat védik és érvényesítik. Ám természetesen nem lépnek fel azok mellett, akik összeütközésbe kerülnek a törvénnyel, akár gépkocsikarambolról, akár történetesen női fehérneműk eltulajdonításáról van szó: felelni itthon is kell! A megnövekedett turizmus bizonyos ágazatokban a bűn- cselekmények számában is tetten érhető. A „valutázás” és a „csencselés” mellett szólni lehetne a mind gyakoribb közlekedési balesetekről is. A turizmussal kapcsolatos ügykezelésünk évről évre egyszerűsödik. A Belügyminisztérium útlevélhatóságai az idén a szocialista országokba utazni kívánók kérvényeinek majdnem mindegyikét kedvező elbírálásban részesítették, s a nem szocialista országba utazni szándékozók űrlapjaira is csak alig 4 százalékban került az elutasítás megjegyzése. A MEGNÖVEKEDETT lehetőségek azonban egyidejűleg felvetik a nagyobb felelősség követelményét. A kiás beutazóktól egyaránt elvárjuk, hogy tartsák tiszteletben az előírásokat. S. I. Övé huszonnyolc utca Erdős György tizenöt éves volt, amikor —■ 1975 decemberében — nyakába akasztotta az újságokkal megrakott táskát, és elindult a kézbesítők kacskaringós útján. A tanulóév nála, néhány hét volt. Jászberényben született, nem volt a városnak olyan utcája, amit korábban ne cserkészett volna be. Egy év sem telt el. és úgy érezte, szűk neki az alig 12 utcából álló körzet. Kért egy nagyobbat, azóta annak a „gazdája”, oda indul minden reggel 7 órakor, a biciklire szerelt táskában 450 napilappal, a hét végén még vagy 300 hetilappal, hogy bejárja a 28 utcát, a napi 14 kilométert. — A nyári szünetben vállaltam először újságkihordást. Idős szüléimén akartam segíteni, négyen voltunk otthon, édesapám ezer forintos nyugdíjából éltünk. Ott maradtam, orron csapott a nyomdából kikerült újság szaga, tetszett, hogy táskámba gyömöszölhettem az egész világot, hogy én viszem a hírt néhány száz embernek. Az is lehet, hogy meg akartam hosszabbítani a nyári szünetet, kimaradtam a suliból, aztán esti tagozaton fejeztem be az általános iskolát. „Estin” szeretném elvégezni a gimnáziumot is. Elolvasok mindent, ami kezembe kerül, olvasok biciklizve, „átfutom” a lapot, amíg a csengetésre kijön az előfizető, és olvasok délután, ha leteszem a munkát, mert megveszek minden olyan számot, amiben kihordás közben valami érdekesre bukkantam. Otthon érzem-e magam a körzetemben? Otthon bizony, és elmondom azt is — még ha ki is nevet érte — hogy miért. A 28 utcában, amit naponta végigjárok, engem sem az utcán, sem az udvarban, ahová benyitok, már egyetlen kutya sem ugat meg. — illés — A HÁBORÚ OKOZTA SZENVEDÉSEK ENYHÍTÉSÉRE, A HIVATÁSOS EGÉSZSÉG- ÜGYIEK MEGSEGÍTÉSÉRE SZERVEZTÉK - ELEINTE EGYHÁZI KERETEK KÖZÖTT - AZ ÖNKÉNTES ÁPOLÓNŐI MOZGALMAT. MEGYÉNKBEN RENDSZERES KÉPZÉSÜK AZ ÖTVENES ÉVEKBEN INDULT MEG, JELENLEG KÖZEL SZÁZÖTVENEN VANNAK Az elmúlt hónapok során a Hetényi Géza kórház majdnem valamennyi ősz- - tályán feltűntek. Semmi sem különbözteti meg őket az „igaziaktól”. Csak a szakavatott szem vehette észre, hogy egy-egy mozdulat mögött még nincs ott az évtizedes gyakorlat, hogy az injekcióstű hegye kissé remeg, hogy ezeknek a nővérkéknek az ujjai egészen más munkához szoktak. Négy hónapon kereszült hajnalonként keltek, mert a vonat nem vár egy percet sem. ' Esténként, odahaza, mikor a család már elcsendesült, jegyzetek és könyvek fölé hajoltak lányok, asszonyok. Akadt közöttük, aki húsz éve nem ült iskolapadban, és mégis újra meg újra a betűkre vezette fáradt szemét az akarat. Néhány nappal ezelőtt huszonnyolcán vették át Szolnokon az önkéntes ápolónői kurzus sikeres elvégzését bizonyító oklevelet. — Örülök, hogy a sok jelentkező közül rám esett r választás — mondja Kiss Kálmánná, a Volán 7. sz. Vállalatának ügyintézője, aki épp az imént köszönte meg az oktatók és a vizsgabizottság munkáját, mint a csoport bizalmija. — Amikor hírét vettem a tanfolyamnak^ azonnal jelentkeztem. Mindig tiszteltem az ápolónőket. Közvetlen példa az édesanyám, aki maga is egészségügyi dolgozó volt. Vállalatom veszélyes munkahely, igen sok a baleset, remélem nekem is részem lesz benne, ha ezen változtatunk. — Megtanultuk az elsősegélynyújtás alapjait, de felkészítettek bennünket az egészségnevelésre is — veszi át a szót Zérczi Lászlóné, Űjszászról. Szűcs Erzsébet, a Tisza CiSzűcs Erzsébet Kiss Kálmánná pőgyár szabásza, a tanfolyam egyik legfiatalabb és legeredményesebb hallgatója. — Nagyon várnak vissza. Sajnos, ritkán jutottam be munkahelyemre a négy hónap alatt, mert a tanulás, meg a szolgálat sok időmet lefoglalta. — A Vörös Csillag Termelőszövetkezet baromfigondozója vagyok, a vöröskeresztes csoport vezetőségi tagja — mondja a f egy verneki Né- gyesi Miklósné, akinek talán a legszokatlanabb volt a tanulás. — Szoknom kellett a beszédet, a saját hangomat, tankönyvet is rég vettem a kezembe. A többiek segítsége nélkül talán nem sikerült volna. Ahhoz, hogy másokon segíthessek, rajtam is segíteni kellett. — Ugyan! Ez csak természetes! Azért jöttünk ide, mert tanulni akartunk — szól közbe a törökszentmiklósi Tarjányi Ferencné. — A csontok nevét elég lett volna magyarul elmondani, de megtanultuk latinul is. Nagyszerű oktatóink voltak. Végtelen türelemmel magyaráztak. ha valamit nem értettünk. Jó szívvel gondolunk a kórháziakra is, akik igye- kéztek mindenbe beavatni bennünket. Ügy fogadtak, mintha mindig ezt csináltuk volna. — Részt vettünk boncoláson, láttunk műtétet, de a legcsodálatosabb a gyakorlat, a betegápolás volt. Kevés olyan szép szó akad, mint a köszönöm. Nekünk bőven kijutott belőle — mo- solyodik e] Kissné. * * * A tanfolyam hallgatóinak zöme fizikai dolgozó és gyerekes anya. Négy hónapon át a Vöröskereszt „vendégei” voltak, hiszen erre az időre az átlagfizetést éppúgy ez a szervezet adta, mint az útiköltség-térítést, vagy az étkezést. Üjabb huszonnyolc lány és asszony pillantott bele az anatómia, a sebészet, a belgyógyászat, az ápolástan rejtelmeibe, hogy munkahelyükre visszatérve átadják tudásukat a többieknek, hasznára legyenek a közösségnek, védelmező őrei az egészségnek, s ha kell, segítsége a betegeknek. — hortobágyi — Közlekedünk A közlekedés ütőere már több száz éve a „főutca", a Beloiannisz út. A négy sávon áradó „autófolyamot” tavasszal újra szabályozzák majd Az autóbuszálloníás látványának is szép pókhálóteteje alatt is több ezren haladnak át; a naponta érkező-induló több mint 200 távolsági járat utasai közvetlenül a városközpontba érkeznek. (Középen) Szolnok legnagyobb „kapuja”: a hároméves vasútállomás. Aluljáróiból, üvegajtóin át szünet nélkül ömlik a nép, hogy napközben a százezret is meghaladja a városban tartózkodók száma Kőhidi Imre Lelki bajok és lábfájás ellen Pálinkafőzés nagyban és kicsiben Kunhegyes és szűk környéke igazán nem sorolható a gyümölcsösökben gazdag területek közé, mégis ez évben szeptembertől december elejéig közel kétszázharminc cefretulajdonos főzetett pálinkát a Kunság Népe Termelőszövetkezet Pénzeskerten túli pálinkafőzdéjében. Hogy mi mindenből főzik ezt a közkedvelt italt? Elsősorban szilvából, barackból, almából, körtéből, birsalmából, de az eper, sárgadinnye is jó alapanyag, sőt az ínyencek szerint a földi bodzából is finom szesz főzhető. Viszont a nagyközség kertjeinek kötött, fekete vályogtalaját a szilvafélék viselik el legjobban, így a helyi szeszfőzdében a vegyes, illetve a szilvapálinka, a „sláger”. KI MIÉRT FŰZET A szeszfőzde zárt rendszerű, a hatóság sűrűn ellenőrzi, technikai felszereltsége ellen semmi kifogás nem emelhető. Mégis elgondolkodtató, hogy 1977-ben több mint nyolcezer hektoliter-fok szeszt főzetett a zömmel egyéni megrendelő, ami a gyakorlatban a fenti mennyiség dupláját jelenti a kibo- csájtott 50 százalékos pálinka formájában. A számok még akkor is túl nagyok, ha a kuncsaftok nemcsak helyből, hanem Karcagról, Kisújszállásról, Abádszalókról, Kenderesről, Szolnokról is sűrűn felkeresik a szeszfőzdét. Átlagosan egy-egy megrendelő a cefre mennyiségétől és minőségétől • i üggően negyven-nyolcvan liter pálinkát visz haza, de már volt egy kétszázhat literes tétel is, és egyáltalán nem ritka a fél hektón felüli mennyiség. A főzési díjat, a szeszadót és a tüzelő árát beleszámítva a literenkénti költség még így is kevesebb hatvan forintnál. SEMMIT SEM OLD MEG Hogy ki miért főzet pálinkát? Az okok különfélék, ahány megrendelő, annyi indoklás. — Lábtörés ellen — nevet egy bajszos bácsi. — Tavaly leestem a saroglyáról, eltört a lábam. Majd beleőrültem, annyira fájt. Az asszony hozott egy decinyit, lehúztam és elzsibbasztotta. — De nem a törést. — Nem bizony, az agyamat. Szidott is a baleseti sebész Karcagon, mert ahogy bevittek, még mindig bűzlöttem a szilvalétől. Fiatal házaspár a Beloiannisz úton. — A nagymamánknak jókora kertje van, tele barack- és szilvafával. Jut a befőttes üvegbe, lekvárnak is, de a hordóba is kerül 6—8 hektoliter cefre, öntsük ki? Inkább kifőzetjük, jut nekünk is, a rokonságnak is abból a 40—60 literből. Egy magányos nő így érvéi: — Lelki bánat ellen, kedves. Itthagyott az uram, én ha elönt a bánat, lehúzok egy féldecit, néha többet is. Rövid ideig felejtem a bajom. — És azután? — Azután újra nagyon rossz. A kunsági emberek jó része pálinkakedvelő. Legtöbb háznál nagy a rokonság, sok az összejövetel, bőven adódik alkalom a kollektív pálinkapusztításra. Ez még nem lenne nagy baj, de egyre gyarapszik a rendszeres fogyasztók tábora, pedig ez a méregerős ital egyetlen konfliktust sem old meg. Nem segít a munkahelyi vagy családi perpatvarokon, a pár órás bódultság után sem szűnnek meg a lelki vagy anyagi gondok. Hát akkor miért? Mert divat a kisüstivel dicsekedni, meg a szomszéd, a sógor, a koma is főzet. 'Megtermett, hát hadd főjön. DIVATBÓL IS... Affelől nem érdeklődtem, hány családi ■ drámát, személyes tragédiát, betegséget, kiesett munkanapot okozott ez a mennyiség a település munkahelyein, családi otthonaiban. E téren a jövő sem túl biztató. Talán egyetlen jellemző adat, amely ide kívánkozik: ez évben január elsejétől november végéig 9 ezer 477 hektoliter-fok pálinkát főztek ki a kunhegvesi szeszfőzdében. Tessék a fenti összeget duplán számítani, akkor megkapjuk az 50 százalékos pálinka mennyiségét. Bódító számok. D. Szabó Miklós«
