Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-02 / 284. szám
1978. december 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Pályakezdők, otthonteremtők, családalapítók Albérlet helyett együtt a szülőkkel Kommunista aktívaülés Szolnokon Az aktivaülés elnöksége Régimódi kis ház a Balogh családé Karcag belvárosának egyik mellékutcájában. Négy nemzedék egy fedél alatt. — Ne arra, erre jöjjön, anyám szobájába. A miénkben ugyanis csak lapjával fér el két ember — tessékelt a konyhán át István, aki ebben a házban apa, fiú és unoka egyszemélyben. Nyolcán vannak testvérek. Ö az egyetlen, aki még az anyjával és a nagyanyjával, a régi családi házban él. Tíz éve meghalt az apja. Jóval előbb meg kellett próbálnia „saját lábán” megállni, mint a korabeli fiúknak. — Ezért a kis lyukért is hálásak vagyunk anyunak. Ha nem szorít nekünk helyet, ha nem fogadja be a feleségemet, akkor öt éven át a 800 forintos albérletet is nyöghettük volna. Kiszámoltam, majdnem 50 ezer forint. Szegény asszony az anyám — s tulajdonképpen ennyit adott nekem. Akkor is, ha sajnos ez nincs a takarékban. — S mennyit tudtak félre tenni az öt év házasság alatt? — Van egy kis aranytartalékunk. Ha néhány ezerrel meg kell toldani a lakás beugróját, nem kell kölcsön után kilincselni. — Volt, amikor kellett? — Ajaj, hányszor! Főleg amikor sertésekkel kezdtünk foglalkozni. Befektetés nélkül nem megy. Gondolja végig. Egy év után rnegszüle- tett a kislányunk, a feleségem 3 évig gyesen volt. — Most meg lép- ten-nyomon gyermekápolási táppénzen vagyok. Ha beteg a kislány, a megoldás egyesé- lyes: csak én maradhatok itthon. — Nem síránko- zónak, inkább tárgyilagosnak éreztem a beszélgetésbe bekapcsolódó fiatalasszonyt. — A férjem 3 és fél ezret keres, de mindent elvállal, hogy többet hozzon haza. — Mi az, hogy mindent? — Túlórázom, amennyit lehet. Esztergályos a szakmám, de meós vagyok a SZIM szereldéjében. Meg most is van két anyakocánk, 10 süldőnk, 8 kismalacunk. Közösen „háztájizunk” az öcsémmel. Nyár elején, kamillavirágzás idején járjuk az országot, gyűjtjük a kamillavirágot. Két hét alatt 5—6 ezer forintot meg lehet keresni. Van vele baj, szárítani kell, meg minden, de az éjszakából futja. Kukoricatörés szezonjában pedig összegyűjtjük, amit a gép elhagy. AZ OTP adósai — A fizetésből nem tudnának megélni? — Megélni éppen megtudnánk, csak akkor itt öregednénk meg, a gang végéből leválasztott, fóliával szigetelt konyhában és a két lépésnyi kamrából átalakított szobában. — Azért sokmindent vettünk már. Konyhabútort, háztartási gépeket, persze részletre. Állandó adósai vagyunk az OTP-nek. Csak a lakásszerzéssel jutunk nehezen ötről a hatra. (Tudtam, hogy a fiatalasszony a család csontig lerágott témáját pendítette meg.) — Mikor összeházasodtunk, beadtuk az igénylést. Tanácsi bérlakás? Majdnem, hogy kinevettek. De ha ragaszkodunk hozzá, esetleg 10 év múlva sor kerülhetett volna ránk. — Orvosnak vagy sokgyermekes apának kellene lennem, akkor talán... De fölösleges panaszkodnunk, mostmár lesz lakásunk, és még nem is kell vízen, kenyéren élnünk. Két éve befizettük az indulópénzt, beléptünk az „Úttörő-Vasas” lakásépítő szövetkezetbe. A gyárban szóltak, ha van egy kis tőkénk, lakáshoz juthatunk munkáslakásépítő akció keretében. Ennél kedvezőbb ajánlatot el sem tudtunk képzelni. Egy,, plusz két félszobás lakásnál 80 ezer forint állami támogatással és a szociálpolitikai kedvezménynyel csökkentett lakás árának 20 százalékát a vállalat, 10 százalékát mi fizettük. Lesz ugyan 250 ezer forint adósságunk, de 35 év alatt majd letörlesztgetjük. — Úgy gondolják., hogy egy életre eladósodtak? — Csuda tudja ... Hitel nélkül azt hiszem, sose lenne lakásunk. Huszonévesek vagyunk. Biztos túl leszünk a negyvenen, amikor úgy ahogy, meglesz mindenünk. A bútor, utána a kocsi, a garázs. Azján meg felnőnek a gyerekek, kezdhetünk nekik gyűjteni. Nem nagyigényű embereknek, nem is olyan kilátástalan jövő.... de hol van ez még. Most egyet szeretnénk: a magunk otthonát rendezgetni. A papír szerint az idén augusztusban kellett volna költözködnünk, de még az alapozást sem kezdték el. Nemcsak mi sokall- juk már, úgy hallottuk, hogy a SZIM központja is vissza akarta kérni a vállalati támogatást. Valóban volt ilyen veszély, mesélte később a SZIM karcagi gyáregységének igazgatója. Nehezen is tudták kivédeni. Tulajdonképpen a központnak is igaza volt. A pénzt odaadhatták volna egy másik gyáregység dolgozóinak. Mini lakótelep Szó ami szó, nem ritka a karcagi lakásépítések körüli hosszadalmas huza-vona. A kisajátítás, a közművesítés, az építőkapacitás biztosítása túl körülményes. Évekkel ezelőtt az első Varró utcai lakástömbök építése körül volt vihar, most két éve vajúdik az a bizonyos Kossuth téri 33 lakás építése. Az első kivitelező, a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat miután nem tudott időben munkához látni, felbontotta a szerződést. Egy évig tartott, míg egy másik kivitelezővel zöldágra vergődtek. Márpedig a gyár képzett munkások, a jól felkészült műszaki gárda nélkül élet- képtelen. A letelepítésükhöz és megtartásukhoz pedig lakás kell . A kényszer szülte az ötletet: a gyár mellé egy mini lakótelepet építenek. A típustervek adaptálásától a kivitelezésig, a gyár mindent magára vállalt. Évente hat lakás, az elsők építését jövőre kezdik. Már tudják, hogy kik lesznek a leendő lakótelep honfoglalói. — Nem volt más választásom. A 34. évemet taposom. Tíz éve vagyunk házasok. Két lányom iskolás már . .. és nincs még otthonunk. — Meggyesi Sámuel nem is titkolta, hogy nem túlzottan lelkesedett a lakótelepért. — A gyár vezetősége előtt le a kalappal. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy a dolgozók lakáshoz jussanak. Mindenféle megoldással próbálkoznak. Még azt is engedélyezték, hogy a munkás- szálláson átmenetileg családok éljenek, bár ez állítólag szabálytalan. Most meg itt lesz ez a lakótelep. A gyár téemká építőbrigádjába felvesznek még jó néhány szakembert, hogy minden együtt legyen a kivitelezéshez. Csak egy a baj, hogy kilométerekre van a várostól. A jelenlegi buszközlekedéssel a gyerekek iskolába járatása körülményes és kényelmetlen. Ezért szántam rá nehezen magam, ezért „fázok” tőle. Drága rögeszme — Tíz év alatt semmiféle más lehetősége nem volt? — Családi házat akartunk építeni. Anyósomnál egy alsó épületben laktunk öt évig. Össze is kuporgattunk 50 ezer forintot, de az csak egy nádfedeles kis vityillóra volt elég. Annak helyére akartunk építeni. Osztottunk, szoroztunk és rájöttünk, hogy a mi jövedelmünkből nem futja. Én a fémhántolóban havi négyezret keresek, feleségem egy ideig tej házkezelőként, most meg a háziipari szövetkezet bedolgozójaként másfelet. De közben hat évig gyesen volt. Mit mondjak? Túlóráztam, amennyit bírtam. Így futotta a nádtetősre. Néhány éve szóltak, hogy az egyik lakásszövetkezeti tag visszalépett, de mikorra elkelt a vityilló, elkéstem. Sorbanállás van. Nem kívánhattam, hogy kivárják, amíg pénzem lesz. Az igazság az, hogy elsősorban magamat hibáztathatom, amiért tíz év után még itt tartunk, hogy most meg az én anyám házában kellett meghúzódnunk. A kamrából átalakított szoba-konyhában élünk négyen. Időbe tellett, míg kigyógyultam a családi ház rögeszméből. — Most már mindegy, ez van. Szerencsére a miénk munkáslakás lesz, amire indulásként csak 30 ezer forintot kell befizetni. A nádtetős házért kapott pénzből így még egy tizenhároméves Trabantra is futotta. Az építkezés tengernyi intéznivalója könnyebb lesz így. Mert nem úgy megy, hogy megkapjuk a kulcsot és költözködünk. Annál kevesebbe kerül, minél több munkát ivlállalunkl 'magunkra. Nem lesz egy leányálom, de bele kell vágni, ha nem akarom, hogy itt öregedjek meg. Kovács Katalin Következik : EGY OSTOBA HAJSZA KÖVETKEZMÉNYE (Folytatás az 1. oldalról.) párt határozatainak szellemében sokoldalúan segítik az állami szervek, s a népgazdaság más ágazatai is, mert a mezőgazdaság és élelmiszeripar önmagában képtelen feladatainak megfelelni. Hangsúlyozta a kommunista vezetők, a termelő kollektívák felelősségét és szerepét nagy céljaink megvalósulásában. Az előadás után megkezdődött a vita. Elsőnek Csikós Ferenc, a jászfényszarui Béke Tsz elnöke beszélt a gazdaság eredményeiről, s feladatairól. Elmondta, hogy a hagyományoknak megfelelően a szövetkezet jellemzője a szántóföldi kertészke-, dés, amelyet a közeli években szakosítanak, termőterületét tovább növelik. Az állami gazdaság helyzetéről, az ott dolgozó kommunisták, az üzemi pártbizottság termelésszervező tevékenységéről szólt Baksai Endre, a Palotási Állami Gazdaság pártbizottságának titkára, hangsúlyozva, hogy bár földjeik rosszabbak a megyei átlagnál, a gazdálkodásban mindinkább előtérbe kerül a racionális földhasználat. Buczkó Mihályné, a törökszentmiklósi Baromfi- feldolgozó Vállalat szocialista brigádvezetője kijelentette: ahhoz, hogy az élelmiszeripar jobb minőségű árut termeljen, elengedhetetlen a mezőgazdaság és az ipar együttműködése, kölcsönös erőfeszítése. Dr. Kardos Sándor, a TESZÖV titkára a közgazdasági munka színvonalának hiányosságait bírálta. A TESZÖV megállapítása szerint a közgazda- sági munka színvonala mesz- sze elmarad a termelés színvonalától. Fejlesztése a következő évek egyik legfontosabb szövetkezeti feladata lesz. Szalai Imre, a kunmadarasi Kossuth Tsz jpártvezetőségének titkára elmondta: a Központi Bizottság és a megyei pártbizottság határozatáról a szövetkezet kommunistáinak véleménye: megvalósításukra a lehetőségek adottak, s ezért jövő évi terveiket is a határozatok szem előtt tartásával készítették el. Hetvenezer hektár föld területtel rendelkező százhúsz gazdaság alkotja az AGROCOÓP-ot, mondta Lengyel Lajos, a rendszer igazgatója és vázolta a még hatékonyabb együttműködés feltételeit. Nagy István, a tiszaburai Lenin Termelő- szövetkezet elnöke rámutatott: a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetekben dolgozók — ilyen a tiszaburai is — csak a tudomány -technika eredményeinek felhasználásával tudnak úrrá lenni nehéz gondjaikon. Nádas József, az MSZMP szolnoki járási bizottságának első titkára 15 termelőszövetkezet és három állami gazdaság kommunistáinak munkájáról szólt. Kátai Mária, a MEDOSZ megyei bizottságának titkára a termelést segítő tevékenységre, a szocialista brigádmozgalomra és a dolgozó ember védelmére hívta fel a figyelmet. Dr. Bereczki Lajos, a megyei tanács általános elnökhelyettese a területi, állami irányítás kérdéseivel foglalkozott, amelynek továbbfejlesztését a párt határozataiban is leszögezte. Stiegler Károly a megyei AGROKER igazgatója elmondta: a vállalat arra törekszik, hogy a mezőgazEzt követően dr. Romány Pál lépett a mikrofon elé. Megköszönte a meghívást és örömének adott hangot azért, hogy a Közép-Tiszavi- déken gazdálkodó szakemberekkel találkozhatott, szót válthatott. Gratulált az eddig elért eredményekhez, amelyek különösen értékesek, hiszen nehéz körülmények között születtek. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter egyetlen témáról beszélt, a verseny- képességről. Versenyképesség nemcsak a világpiacon, hanem itthon is, hiszen e nélkül ma már egyetlen üzem sem tud előbbre lépni. Gyakran elhangzik, — említette — hogy a mezőgazdasági termelés kétharmadát exportra szánjuk. Ahhoz azonban, hogy ez így is legyen, ismerni kell a megrendelők igényét, akár legapróbb kívánságait is, és azzal is tisztában kell lennünk, hogy a konkurrensek mire képesek Dr. Romány Pál példákkal is alátámasztotta előbbi kijelentését. Nemegyszer egy a külföldiek számára kimondhatatlan márkanév, egy borospalackról leesett címke hiúsítja meg az egyébként teljesen megalapozottnak tűnő üzletet. Beszélt a miniszter az árakról is. Kijelentette: ha valamit nem tudunk olcsóbban előállítani, mint korábban, akkor ennek a terméknek a gyártásáról el kell teAz aktívaülés Andrikó Miklós zárszavával ért véget. A megyei pártbizottság első titkára értékelte az idei esztendő eredményeit: elmondta, hogy a gazdaságok rekordhozamokat értek el búzából, és várhatóan kukoricából is. Szépen fejlődött a sertéstenyésztés, — az országban és megyében még soha nem volt ennyi hízó — valamint a juhtenyésztés, előbbre lépett a szarvasmarha ágazat és a tejtermelés is. Mindez azt bizonyítja, hogy a megye mezőgazdaságának és élelmiszeriparának dolgozói eredményes, elismerésre méltó munkát végeztek. Ha mindez igaz — tette fel a kérdést Andrikó Miklós — akkor miért kellett most mégis inkább az előttünk álló feladatokról beszélni? Azért — adta meg a választ — mert az egész országnak a megváltozott körülményekhez kell alkalmazkodnia, s ebből a megye mezőgazdaságának is ki kell vennie jelentőségéhez méltó részét. Annál is inkább, mert a változások nem a küszöbön állnak, hanem „benn vannak a dasági üzemek igényeit mindjobban kielégítse. Az utóbbi időben általában több gépet, műtrágyát, növényvédőszert kínáltak a gazdaságoknak, mint amennyire azoknak szükségük volt, ám a termelés biztonságosabbá tétele végett még jobb ellátásra kell törekedni. Döntő a versenyképesség Dr. Romány Pál felszólalása Andrikó Miklós zárszava kinteni. Az említett témában legjobb példa a baromfi, amellyel csak akkor tudunk ismét előkelő helyre jutni a világpiacon, ha a legjobbakhoz igazodva sokat javul az áru minősége. A mezőgazdaságnak versenyképesnek kell maradnia a jövedelmezőségben is, hiszen csak így bírja a konkurrenciát a népgazdaság többi ágazatával. Ehhez természetesen az kell, hogy az üzemek szakemberei gondos mérlegelés után döntsenek a fejlesztésről, és minden lépésüket a várható eredményesség határozza meg. Pál Károly, a Nagykunsági Vízgazdálkodási Társulás elnöke arról beszélt, hogy az ország legszárazabb területén dolgozva milyen feladataik vannak. A cél, amiért tevékenykednek, megegyezik a mezőgazdasági üzemekével: teremjen minél több búza, kukorica, rizs a Nagykunságban. Utolsóként dr. Szabó Béla, a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezet elnökhelyettese beszélt a munkatermelékenység fokozásában rejlő lehetőségekről, és a társulásokban lévő még kiaknázatlan tartalékokról. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy csak céltudatos gazdálkodással érhetők el jobb eredmények, s aki többet vállal, az messzebbre is jut, tehát az elosztásnál is többet érdemel. A vita befejeztével Mohácsi Öttó összegezte az elmondottakat, s válaszolt a felmerült kérdésekre. szobában”, egyszóval mindenki a bőrén érezheti, hogy mégjobban, még ésszerűbben, eredményesebben kell dolgoznia. Elég csupán a költségekre gondolni — utalt vissza a vitára a megyei pártbizottság első titkára -- s már láthát- juk, hogy tennivalónk bőven van. Ma már nem elég az egyre nagyobb és nagyobb hozamokra hivatkozni, hiszen a termésátlag a fajlagos ráfordítások nélkül semmit sem mutat. Az új követelmények újfajta gondolkodást követelnek minden vezetőtől, minden dolgozótól: legyen az idős vagy fiatal. Az idős, a középkorú, és a kezdő szakembereknek úgy kell együtt dolgozniuk, hogy kiegészítsék egymás munkáját, újabb eredményekre sarkallják egymást. Csak így érhetjük el céljainkat, amelyek minden termelő esetében megegyeznek, így gyárthatunk, olcsóbb, jobb minőségű, korszerűbb termékeket, mondotta befejezésül Andrikó Miklós. S. J. — B. A.
