Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-12 / 267. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. november 12. Gépkocsiban, szekéren ébredő, kial- vatlan tekintetek, éhes malacok visítása, helyet keresők dudálása, kárpitozott bútorok a szemerkélő esőben, fóliával letakart borjú, pókos lovak és pókhálós rézedények, fitymáló tekintetek és esküdo- zések, pecsenyeillat és disznószag, ösz- szehajtható talicska és jugó melltartó, muraközi negyven- ezerért, és céllövészet ötért, mézeskalács és szexmagazin, kis ostor és vizezett sör, csattanó tenyerek, sunyi mosolyok gyereksírás és részeg röhögés, haza- zötyögés buszon, lovaskocsin, vonaton — országos állat- és kirakodóvásár. Kőhidi. Imre képriportja ü megyeszékhely bolygói Egyelőre marad a Szolnok tábla Magam is úgynevezett városkörnyéki településen lakom, így buszmegállóban, bisztróban és más közkedvelt fórumon gyakran hallom erről a legvégletesebb véleményeket. — Ügy van ez, hallják, hogy Szolnoknak elfogyott a pénze, és ezért kellett Sza- jolt, Rákócziialvót, valamint Tószeget Tiszavárkonnyal együtt odacsatolni, hogy pumpolhassanak bennünket. Ügy lesz ez, hogy ha adni kell majd, városiak leszünk, ha kapni — falusiak se ... Az ítéletalkotás másik pólusán ilyen beszélgetések hallatszanak. — Város leszünk most már mi is, néhány év és ott tartunk, ahol Szolnok. Épülnek az emeletes házak, gáz, víz, telefon minden lakásban. Tényleg, mit is jelent a városkörnyéki rang, amelyre, ha úgy tetszik, emelték a három közeli falut 1975-ben? Az 1971-es kormányrend,elet 12. paragrafusának 4. bekezdése így hangzik: „Községi tanácsot városkörnyéki községi tanáccsá akkor lehet nyilvánítani, ha a város és a község között kölcsönösen szoros társadalmi, gazdasági, ellátási, munkaerő-, foglalkoztatási, földrajzi és- közlekedési kapcsolatok vannak, továbbá a község és város összehangolt fejlesztése különösen indokolt". De mit jelentenek ezek a feltételezések a mindennapi életben? Erről kérdeztem az illetékes községek lakóit, vezetőit. flz életünk legyen jé A rákóczifalvi bisztróban Szőke Ferencet és társaságát faggatom. A kérdés szemmel láthatóan felvillanyozza őket. — Hát nézze, — mutat egyikük az üveges pultra — korábban soha nem láttunk süteményt, most, hogy a Szolnok és Vidéke Áfész lát el bennünket, édességet is lehet kapni. Úgy hallom, emeletes postát is építenek. Villany, víz van, a közlekedés is elfogadható. Hogy a közigazgatásban ez mi változást hozott, minket különösebben nem érdekel. Az életünk legyen jó, — és erre most nem lehet panaszunk. Szőke Béla tanácselnök számokkal is alátámasztja, miért létkérdés az. hogy a fejlődésben Rákóczifalva Szolnokhoz igazítsa a lépést. — Hatezer lakosunk • van, és a keresőképes dolgozók fele Szolnokon, illetve Martfűn keresi kenyerét. Alighanem ez mindent megmagyaráz. Meg aztán olyan tendenciáknak lehetünk tanúi, amire néhány évvel ezelőtt még nem számíthattunk. Korábban az emberek szinte észvesztve menekültek a városba. Most Szolnokról sokan kijönnek, és azt kérdezgetik, van-e eladó ház a faluban. Nemrég az OTP kiadott egy körlevelet, kívánunk-e Rákóczifalván társasházat építeni? A takar ék- pénztár elvégzi a kisajátítást, a közművesítést. Természetes, hogy igennel válaszoltunk, mivel úgy látom, a városból már visszafelé áramlanak az emberek. Persze problémájuk is van; amit véleményünk szerint a szolnoki Városi Tanács V. B. egészségügyi osztálya tudná megoldani. Két orvosi körzetükből az egyik doktor nyugdíjba készül. A másik orvosnőre így olyan embertelen teher nehezedik, hogy szemtanúk szerint a piciny gyereke olykor elhúzódik tőle, amikor a bölcsődéből viszi haza. Elképzelhető — mondják a falusiak — menynyit lehetnek együtt... Nemrég tartottak Rákóczifal- ván egy fórumot, ahová meghívták Szolnok város vezetőit is. Mindent megbeszéltek, és náluk úgymond nyugvópontra jutott a dolog. Szaiolban lépnének, de. Szajolban a tanév elején kisebb „belháború” zajlott. Az általános iskolában osztályokat kellett összevonni, melynek az eredménye az volt, hogy három pedagógus kulcsszámát adták le Szolnoknak. Mindebből a lakosság annyit látott, hogy olyan gyerekeknek kell ma a belterületi iskolába járni, akik az Újtelepen laknák. Érthető, hogy a szeptember hónap tán elég sem volt a kedélyek megnyugtatására. Azt viszont kevesen tudják, hogy a döntés jogilag kikezdhetetlen, és talán ellenkezik a bevett szokásjoggal, az ésszerű takarékosság jegyében fogant. Szabó Zsigmond tanácselnökkel is ehhez kapcsolódva kezdjük a beszélgetést. — Való igaz, nem volt kellő létszámú gyerek az osztályok fenntartásához, így az összevonások mindenképp indokoltak. Égy dolog azonban nem fér a fejembe: a tanítás éppúgy folyik, mint korábban, annyi áramot, pénzt használunk fel, mint az összevonás előtt. Miért kapunk hát kevesebbet dologi kiadásokra? A száj öli tanács vezetőit olyan gondok is foglalkoztatják, ami a megnövekedett közigazgatási egység nagyobb tehetetlenségéből ad.ódik. Nevezetesen: Szolnok és Szajol fejlesztési terve egymáshoz kapcsolódva készül. Nos, itt már Szajolban húszhónapos késést vehetnek számba. Nem tudnak tehát házhelyet osztani, parcellázni mindaddig, míg Szolnokéval együtt Szajol fejlesztési programja is papírra nem kerül. Azt sem értik; miért nem lehet megoldani a kenyérellátás problémáit. Jelenleg késik a szállítás, a panasz sok fórumon elhangzott, orvoslás nem született. Üres fogorvosi státusztunk is van 1978. január 1. óta. A sűrűsödő buszjáratoknak. a differenciáltabb áruellátásnak, az egyszerűsödött ügyvitelnek — amely a Járási Hivatal kiiktatásából adódott — örülnek, ám gondjaikkal most már Szolnok felé fordulnak. Az együtthaladás objektív feltételei itt sem vitathatók, hiszen a 4250 lakos keresőképes dolgozójából minden harmadik Szolnokra indul reggel munkába. Hozzák a táblát Tószeg végére! Tószegen Hatvani Jenő-így kezdi summázni a „város- környékiség” szerinte fellelhető hasznát. — Sűrűsödött a buszjárat reggel hamarabb érek a vegyibe, mint aki a Vosztokról indul; úgy látom, a Volán mostanában többet törődik velünk. Sokszor elgondolkodom, milyen szerencsések is vagyunk, hogy itt van az ipar a „szánkban”. Egy me- zőhéki ember taposhatja a havat télen, a buszbérletre meg elmegy jó néhány száz forintja. Nekünk jó ez a közelség, — hát legyünk Szolnokkal együtt. Persze úgy vé- leb, tíz-tizenöt évvel ezelőtt mindegy lett volna, hogy milyen településnek hívnak bennünket, hiszen nem volt sem elegendő autóbusz, sem elegendő áru. Várni most lehet, amikor van miből... Mészáros József tanácselnök kimondja azt, amit számos beszélgetőpartner csak sejtetni enged, — Vágjunk a közepébe a dolognak: a hat és fél ezer tószegi keresőképes polgárnak egyharmada ingázik nap mint nap Szolnokra. Hozzák haza a városi igényeiket. — ám mi a szerény fejlesztési lehetőségeink mellett ezeket nem tudjuk kielégíteni. Az lenne a jó számunkra, ha Szolnok helységjelző táblá-. ját a falunk túlsó végére tennénk. Vannak persze kereszteződéseink a szolnoki tanáccsal, üzemekkel, melyek eleven kapcsolatot biztosítanak a megyeszékhely- lyel. Van Gelkánk. Patyolatunk, de nincs kétforintos autóbuszunk, pedig de sokan mondják, hogy Pesten 20 kilométert is viszi az embereket 1,50-ért a busz. Tószeg pedig Szolnokhoz oda-vissza sincs több. Aztán dupla villanydíjat, többszörös vízdíjat fizetünk, mint a szolnokiak. —> A „városkörnyékiség”- től mindenki azt várta, hogy olyan település leszünk, mint Szandaszőlős. Valamit közeledtünk Szolnokhoz, de mintha a félúton megálltunk volna. Szolnok egyelére nem vállalhatja A számos idézet és a jegyzetfüzetben maradt sok-sok vélemény azt bizonyítja, hogy megcsillant tehát a várossáválás lehetősége a megyeszékhely „bolygói” előtt. De vajon vállalhatja-e az urbanizációs gondokkal küszködő Szolnok a négy település fejlesztésének terhét is? A kérdésre Kukri Béla, a szolnoki Városi Tanács elnöke adja meg a választ. — Ha valami nagyzási hóbort kerített volna hatalmába bennünket, talán keresztül vihettük volna, hogy a városkörnyéki településeket válóban Szolnokhoz csatoljuk, s így a megyeszékhely lakossága megközelítette volna a százezret. Ez azonban felelőtlenség lett volna. Az, amit eddig tettünk teljes összhangban van az országos településfejlesztési koncepciókkal és az állami élet továbbfejlesztésére hozott 1973. évi politikai bizottsági határozattal. — A városkörnyéki települések önálló községek, önálló tanáccsal csak éppen a Járási Hivatalok feladatát látja el a szolnoki Városi Tanács. önállóságuk tehát nem csorbult, ami pedig a ,,pum- polásukat” illeti, egyszerűen elképzelhetetlen. Viszont mi támogatást adtunk a tószegieknek óvoda építéséhez, és szervezzük az üzemek segítségét is a városkörnyéki települések számárad Hogy miért? A magyarázat egyszerű: e községek ■ jelentős részt vállalnak Szolnok ellátásából, másrészt biztosítják a munkáskezeket, a két oldalú kapcsolat tehát — úgy gondoljuk — így korrekt. Mi fizetjük 50 százalékát a községek rendezési tervének, a vízmüvünk fejlesztését úgy végeztük, hogy a városkörnyéki településeket is ellátja majd. A Volán igen jó partnernak bizonyult a közlekedési gondok megoldásában. Persze nehézségeink . is vannak. Szajolban, Tiszavár- konyban nehezen épül az ABC-áruház. Rákóczifalván felülvizsgáltatjuk az áfész illetékeseivel az áruellátást. Szajolban lesz fogorvos, Rákócziban is megoldjuk az egészségügyi ellátást. E községek valamikor valóban Szolnokhoz fognak tartozni, így elfogadhatjuk azt. hogy a félúton a közeledésben megálltunk. Egyelőre azonban marad a Szolnok helységnevét jelző tábla a helyén. Palágyi Béla
