Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-09 / 264. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. november 9.rism felkeles forradalmak kora nemcsak Magyarországon, hanem európaszerte felrázta a tömegeket. Az 1918. november 9-i németországi forradalom nyitánya a kiéli matrózok november 3-i megmozdulása volt. A hadsereg legforradalmibb erői a tengerészek voltak. A matrózokkal együtt közös nagygyűlést tartottak a munkások. A gyűlés vége tüntetésbe ment át és kiszabadították a fogságban levő matrózokat. Másnap már egész Kiel a felkelők kezén volt. A megalakult katona- és munkástanácsok pedig kezükbe vették' a hatalmat. Németország nagy városai is követték Kiel példáját. Szinte mindegyikben rövid idő alatt győzött a forradalom. Egyes tartományokban kikiáltották a köztársaságot. A munkások és katonák megmozdulásait számos helyen támogatták a parasztok is, ami parasztfelkelések kitörésében is megnyilvánult. Berlinben november 9-én reggel kezdődött el az általános szrájkkal egybekötött tüntetés. A császár lemondását, ezzel a monarchia megdöntését és a tanácshatalom megvalósítását követelték. A katonaság nagyobbik része csatlakozott az utcai tüntetőkhöz. A munkásokkal együtt megszállták a fontos középületeket, így a rendőrfőkapitányságot, a városházát, a pályaudvarokat és a Reichstag ( a birodalmi gyűlés) palotáját. Még ezen a napon Karl Liebknecht nagy beszédet mondott és kikiáltották a szocialista köztársaságot. A Reichstag épületében Népmegbízottak Tanácsa néven alakult meg az új kormány. A német uralkodó dinasztia, a Hohenzollerek uralma ezzel véget ért. II. Vilmos Hollandiába menekült. Az új, magát szocialistának nevező kormány azonban inkább polgári, mintsem szocialista jellegű intézkedéseket hozott. Nem állították helyre Szovjet-Oroszország- gal a diplomáciai kapcsolatokat, a nyugati országok kormányainak barátságát keresték. Belpolitikai téren pedig a jobboldali beállítottságú vezetők már a forradalmat követő napokban titkos megegyezéseket kötöttek a helyükön maradt katonai vezetőkkel arról, hogy megfosszák a hatalomtól a munkás- és katonatanácsokat. A szociáldemokrata párt olyan politikát folytatott, amivel visszatartotta a tömegeket a szocialista forradalom felé vezető úttól. Üjra éltek és működni kezdtek a polgári pártok, a régi uralkodó osztály hivatalnokai a helyükön maradtak. A had-' sereg felső vezetésében pedig jó támaszra találtak a szervezkedő ellenforradalom erői. A forradalmi erők még kezükben tartották ugyan az utcát, de a kormányban és a különböző vezető testületekben a jobboldaliak akarata jutott érvényre. 1919. január 11-én az ellenforradalmi csapatok benyomultak Berlinbe és elfoglalták az egész fővárost. A véres és elkeseredett harcok a fehérterror győzelmével értek véget. Kegyetlen megtorlás követte a forradalmat. Ezerszám tartóztatták le és kínozták meg a felkelés résztvevőit. Emberek százait lőtték agyon. Január 15-én meggyilkolták a német munkásmozgalom két kiváló egyéniségét, Rosa Luxemburgot és Karl Liebknechtet. z 1918 novemberi forradalom veresége ellenére is jelentős helyet foglal el a németországi munkásmozgalom történetében. Megdöntötte az addigi, monarchikus államrendet. a munkásosztály alapvető szabadságjogokat vívott ki magának. A novemberi forradalom előkészítette az utat az alig fél évvel későbbi, 1919. évi forradalmi megmozdulások előtt. V. S. IRÁNYZATOK A VILÁGPIACON Mindenki eladni akar Veszélyes tendencia Egy kínai Japánban Immár néhány éve két erőteljes és jellemző irányzat bontakozik ki a világpiacon. Az egyik, hogy a legtöbb ország igyekszik korlátozni külföldi vásárlásait, importját és a másik, hogy az exportot minden eszközzel igyekszik elősegíteni. S ez alól sem a fejlődő, sem a fejteti tőkés országok nem képeznek kivételt. A szocialista államok is megkísérlik visszafogni behozatalukat, miközben magas növekedési ütemet tűznek célul exportjuk bővítésére. Vagyis azt mondhatjuk, hogy az említett két irányzat valójában az egész világpiacra jellemző. • Megfordult a helyzet Mi áll e jelenség mögött? A világpiac megváltozott árviszonyai : a drága nyersanyag- és energiaárak és a viszonylag olcsó iparcikkek. Emlékezetes, hogy a hetvenes évek elején bekövetkezett nyersanyag-árrobbanás előtt éppen fordított volt a helyzet: a nyersanyagok és az energiahordozók voltak olcsók és az iparcikkek drágák. Mindenki jól járt, ha készterméket akart eladni a piacokon, hiszen olcsó anyagból készítette azokat és drágán adta el. A mostani fordított helyzetre viszont az jellemző, hogy a nyersanyagok áremelkedését nem lehet kompenzálni az iparcikkek árában. Vagyis — általánosságban szólva — a termelési költségek emelkedését nem lehet behozni a késztermék eladásakor, így a termék többnyire ráfizetéssel kel el. Általánosságban ez igaz, de nem minden országra, és nem minden termékre. Azok az országok, amelyek gazdaságosan használják föl a nyersanyagokat (pl. az NSZK. Japán stb.), vagy semmit, vagy alig veszítettek az árarányok megváltozásán. Azok viszont, ahol a gazdaság alacsony fejlettségű, ahol nem alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, ahol pazarló az anyagfölhasználás, sokat veszítettek. Nemzetközi fizetési mérlegük hiánya krónikussá vált, hitelek, kölcsönök fölvételére szorulnak, végül is eladósodnak, s nehézzé válik számukra e helyzeten változtatni. A tőkés országok — spontán és tudatosan — a megváltozott helyzetre azzal reagáltak, hogy a korábbi évi 5—6 százalékos termelés-növekedési ütemüket lelassították, ami 1975 76-ban egyes országokban a termelés és a nemzeti jövedelem visszaesését is jelentette. Tavaly és idén pedig átlagosan 3 százalékos növekedéssel, vagyis a korábbi felével számolnak. Mit eredményezett ez? Válság és védelem Mindenekelőtt a számottevő munkanélküliséget a tőkés országokban. Mivel a termelés nem nőtt, a vállalatok a beruházásokat is visszafogták. Ez végső fokon a termelés további csökkentését okozta, hiszen a beruházási cikkek iránt kisebb lett, vagy megszűnt a kereslet. A lakosság személyes fogyasztása sem bővült a hetvenes éveket megelőző időszakhoz hasonlóan, ami ismét a termelés visszaesése irányában hatott. Végső soron tehát a tőkés országoknak a megváltozott világpiaci árviszonyokra való reagálása átmeneti válságot eredményezett. Az egész folyamat természetes kísérőjelensége, iiogy —- a belső piac védelme végett, a tőkés vállalkozók helyzetét enyhítendő — korlátozni kezdték az importot. Amire a belső piac kielégítése szempontjából szükség volt. megvették külföldön, de a túlkínálatot igyekeztek elkerülni, a többi között azért is, hogy ne keresztezzék a tőkések törekvéseit, a termékek belső piaci árának emelésében. Hiszen, ha nagy a kínálat, nem lehet az árakat emelni. A tőkések viszont a drágább energia- és nyersanyag árakat igyekeztek a hazai árakban érvényesíteni, azaz egyre drágábban eladni a termékeket. Törekvéseiket siker koronázta, mert a tőkés államokban a belső árszínvonal évi 10—15 százalékkal lett magasabb. Keresik a kárpótlást Miközben a belső piacon az áremelési tendencia érvényesült, az exportra eladott termékek árait nem, vagy alig voltak képesek emelni. Tehát olyan jelenségnek lehetünk tanúi, hogy a tőkés vállalkozók. kereskedők lényegében a hazai piacon igyekeznek kárpótolni magukat veszteségeikért, mert-a külső piacokon erre alig van esélyük. A többi között azért sem. mert — mint említettük — minden ország törekszik az import korlátozására. Ennek nagyon sok eszköze ismeretes ma a gyakorlatból; ezek közül meg kell említenünk néhányat. Igen kedvelt módszer az adók. az illetékek és egyéb pénzügyi terhek kivetése. Ha olcsó az importcikk, s olyan országból származik, amellyel kedvezményes külkereskedelmi megállapodás (vagy kifejezetten vámuniós egyezmény) van. a vámokat nem lehet emelni, mennyiségi korlátozásokat nem lehet szabni — csak ezen túli eszközök vethetők be. Például luxus adót vagy másfajta adót vetnek ki rá, s így az importcikk azonnal drágább lesz, mint a hazai termék. S ez ellen senki sem emelhet kifogást. Divatba jött az ún. döm- ping eljárások kérdése is. Mi ennek a lényege? Dömping váddal azt a terméket illetik. amelynél az importáló ország azt állítja, hogy az exportáló olcsóbban adja el neki. mint amennyiért saját piacán árusítja. Például az Egyesült Államok a japán rádiók és televíziók, valamint textiláruk ellen indított dömping-eljárást, bizonyítva. hogy Japán olcsóbban exportálja azokat az amerikai piacra-, mint amennyiért a japán piacon árusítja. Ha pedig bizonyítható ' a dömping. akkor kötelezik az exportőröket az áremelésre. A protekcionista intézkedéseket egyre szélesebb körben alkalmazzák, ami azzal jár. hogy a világpiacon éleződik az eladók versenye. Manipuláció a dollárral Vannak veszélyesebb, az egész piacra, sőt a világ pénzügyi helyzetére kiható eszközök is. Napjainkban ezek közül az egyik legjellemzőbb és legveszélyesebb a dollár világszerte tapasztalható elértéktelenedése. Az elmúlt hónapokban a dollár világpiaci értéke rohamosan esett, miközben más valuták — mindenekelőtt a svájci frank, a nyugatnémet márka, és a japán yen — értéke emelkedett. Közismert az összefüggés: ha egy valuta értéke esik, annak az országnak exportcikkei a világpiacon olcsóbbá válnak, termékeinek világpiaci versenyképessége. Az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlege — ami a külföldön vásárolt és eladott termékek árait összesítve tartalmazza — nagy hiányt mutat (előzetes adatok szerint 1978-ban mintegy 25 milliárd dollár értékben.) A dollár gyengülése a hiány csökkenése irányában hat mindaddig, amíg a dollár esése túlságosan nagy nem lesz. Közben pedig az erősödő valutájú országok exportcikkei drágulnak, csökken az amerikai árukkal szembeni versenyképességük. Nem véletlen ezért, hogy Washington egyelőre semmit sem tesz elértéktelenedése elen, s ezt a veszélyes, de talán hatékony eszközt is beveti gazdasági nehézségei leküzdésére. Veszélyes játék ez, főleg azért, mert a dollár nem egyszerűen az amerikai állam fizetési eszköze, hanem világpénz is. hiszen a világkereskedelmi forgalom zömét dollárban számolják el és nemzetközileg dollárban tartják nyilván, fgy a dollár árfolyam változásai, az egész világra kihatnak, s az esetleges nagy árfolyamesése világméretekben is súlyos zavarokat okozhat. Hogy Washington ezzel számolva mégis eszközként használja föl nehézségei enyhítésére, mutatja a problémák súlyosságát. Szorítóban a fejlődök is A nehézségeket fokozza az a körülmény is, hogy a fejlődő országok versenye is éleződik a piacokon. Ezek az országok az évek során néhány iparágat kiépítettek, főleg a textil- és ruházati ipart, a lábbelik gyártását, bizonyos közfogyasztási cikkeket termelő ágazatokat, stb. Itt az olcsó munkaerő, és sok esetben a helyszínen rendelkezésre álló jó minőség i saját nyersanyag felhasználása miatt — a késztermékek önköltsége jóval alacsonyabb, mint ugyanezen cikkek költsége a fejlett államokban. Ennek következtében a fejlődő országok termékeinek ára is alacsony, versenyképes. S ez akkor jelentkezik, amikor az iparilag fejlett országok éppen árakat akarnak emelni. A két törekvés éles versenyt támaszt, rontja a fejlődők eladási esélyeit és a fejlettek piaci helyzetét is. Az elmondottakkal azt kívántuk érzékeltetni, hogy a nemzetközi piacokon, éppen az egy irányba ható, de egymást keresztező törekvések miatt bonyolulttá válik a helyzet. Gyulai István NEM VÁRTA MEG november elsejét Japánban Teng kínai miniszterelnökhelyettes. Két nappal korábban hazautazott, tarsolyában a kínai—japán „béke- és barátsági” szerződés ratifikációs okmányának egyik példányával. A dátum csupán azért figyelemre méltó, mert éppen negyedszázada ezen a napon alakult meg a japán hadsereg, annak a hadseregnek az utódja, amely lángba borította Ázsiát, annyi szenvedést és halált hozva Kínának. Szóval, Teng nem várta meg ezt a napot, de több mint egyhetes tokiói tartózkodása során eleget tett azért, hogy tiszteletbeli — képzeletbeli — vendégként ott legyen a katonai parádén. Egyetlen pillanatot, egyetlen hivatalos megnyilatkozást sem mulasztott el felhasználni arra, hogy érzékeltesse: Peking szándéka a japán—kínai kapcsolatok fejlesztésével az ázsiai erő- egyensúly megbontása. Tokió felhasználása szovjetellenes célokra. Ám már maga a szerződés ellen is gyanúperrel lehet élni, tekintve, hogy az rögzíti a kínai külpolitika kedvenc tételét — „a hegemonizmus” elleni harcot. Ez — pekingi politikai nyelvezet szerint — egyenértékű a szovjetelle- nességgel. Igaz — érvelnek Tokióban —, a szerződés azt is kimondja, hogy mindez nem érinti a felek harmadik országhoz fűződő viszonyát. Vagyis Japán — helyi értelmezés szerint — változatlanul fejleszteni kívánja kapcsolatait a Szovjetunióval. Csakhogy általában a nemzetközi szerződések nem légüres térben születnek, termékei bizonyos nemzetközi törekvéseknek, egvben formálói is azoknak. Így van ez ebben az esetben is. s a szerződés veszélyeit igazából csak akkor ismerhetjük fel. ha e törekvésekkel együtt vizsgáljuk. Kínai részről Japánt több szempontból is igen nagyra értékelik: a szigetország kivételes szerepet játszhat a kínai gazdaság és hadiipar, a hadsereg modernizálásában. Japán, mint a vezető tőkés hatalmak egyike, képes arra. hogy a legmodernebb berendezéseket, technológiát szállítsa a kínai tervek végrehajtásához. Nemcsak a földrajzi közelség könnyíti ezt meg. hanem az is. hogy lényegében a hetvenes évek elejétől Tokiónak kulcsszerepe volt a kínai nehézipar fejlesztésében. Jelenleg Japán Kína elsőszámú külkereskedelmi partnere. Továbbá hatalmas pénzügyi feleslegei miatt Japán az az ország, amely nagy összegű, kedvező feltételű hiteleket adhat. _ Kína fontos célja még. hogy Japánt bevonja saját globális szovjetellenes terveibe, megakadályozza a szovjet—japán kapcsolatok normális fejlődését, s egyfajta érdekközösség kialakításával erősítse befolyását a Távol-Keleten és Délkelet- Ázsiában. Ebbe — a kínai felfogás szerint ■— belefér a japán sovinizmus és mili- tarizmus feltámasztása is. Csak így érthető meg, hogy Kína, amely oly sokáig hevesen ostorozta az újjáéledő japán militarizmust, manapság pártfogójává lépett elő. Japán szemszögből kicsit bonyolultabb a kérdés. Igaz, a japán nagytőke régi álmának megvalósulását, a kínai piac meghódítását véli megvalósulni. A roham a kínai igények kielégítéséért, s természetesen a haszonért már megindult. Tokió igyekszik kihasználni a többi tőkés ve- télytárssal szembeni előnyét. Ma már csak kevesen emlékeznek rá: sokáig úgy tűnt, hogy a japán vezetés el kívánja kerülni a Kína által Japánra kiosztott szerep eljátszását, meg akarja őrizni nemzetközi mozgásszabadságát. Pedig a realitások éppen azt követelték volna, hogy Japán roppant gazdasági súlya birtokában elkerülje a hirtelen világpolitikai és gazdasági szerepvállalással járó veszélyeket. A jelekből ítélve azonban ez mind kevésbé sikerül. Jóllehet Tokióban változatlanul „minden oldalú” diplomáciáról beszélnek, erősödik azoknak az erőknek a nyomása, amelyek Japán nemzetközi tekintélyét nem tudják elképzelni katonai szerepvállalás nélkül. Sok tényező összejátszásáról van szó. így a gyökeresen soha ki nem irtott militarizmus hatásáról. a hadiiparban érdekelt tőkés csoportok támadásáról. E tekintetben nagyon fontos tényező az amerikai magatartás is, amely egyértelműen a hadseregfejlesztésre ösztönzi Japánt. S ha igaz is. hogy az Egyesült Államoknak megvannak a sajátos érdekei mind Japán, mind Kína irányában, egyáltalán nem ellenzője, hanem szorgalmazója volt a japán— kínai kapcsolatok fejlesztésének. „Amikor Tokióban kicserélték a japán—kínai szerződés okmányait, Washingtonban igen elégedettek lehetlek. HÁROM ÉVVEL azután, hogy összeomlott az Egyesült Államok hatalma Ázsia egyik szögletében, változatlanul erős az amerikai pozíció a legfontosabb küzdőtéren" — így írt a The Washington Post című napilap. Összességében tehát ezek a körülmények határozzák meg a japán—kínai szerződés jellegét. s jelzik annak — elsősorban hosszútávú — veszélyeit Ázsia békéjére és stabilitására. Zalai István A szovjet repülőgépipar egyik büszkesége az IL-76-os szállítógép, az 1L-76 40 tonna terhet képes elszállítani leszállás nélkül ötezer kilomé‘erre. A gép 13 ezer méter magasan 850- 900 kilométeres óránkénti sebességgel szállít hatja a romlandó és különösen „érzékeny" árukat.
