Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-06 / 263. szám
1978. november 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 CSAK ÚGY ÁTLAGOSAN Beszélgetés munkáscsaládokkal arról, mire ,elih azPfdei8kb¥és mire nem? Mi az átlagosban a külön- . leges? Hol kezdődik a luxus? Hányadika a sokadika? Sza- bóné a pálinkával töltött üvegeket számlálja, Csollá- kék a cukorért aggódnak, Gáláknál pedig maholnap „kopogtat” az újszülött. Mindhármójuknál megszokott, hogy reggel 5-kor kelnek. Ügy élnek, mint élnek millióan. Ébredés, munka, alvás. Csollákék már visszavisszatekintenek az évekre, Gálák predig éppen előre. I YISÍRNIP KEDVES Csollákné optimizmussal mondja; — Nem számoltam én, mennyi pontosan a rezsi, a kiadás. A férjem hazaadta a pénzt, együtt a családdal rendesen elköltöttük. Aztán felnőttek a gyerekek, megkönnyebbültünk. Már ami az anyagiakat illeti. Csollák József és felesége életében nincs semmi különleges. A férfi 33 éve dolgozik a Szolnoki Cukorgyárban, a párja hetven óta állandóan, azelőtt csak kampányra állt be. Felneveltek öt gyereket. Mondják: ember lett belőlük. Csollák József sorolja: — A legnagyobb lány munkaügyi előadó, Jóska itt gépkocsivezető, a harmadik műszaki osztályon dolgozik egy vállalatnál, a negyedik itt géplakatos, a kislány, az ötödik nyomdában keresi a kenyerét. Költöttünk a tanításukra, de nem sajnáljuk. Felneveltük őket a kétszobás szolgálati lakásunkban, — ötvenötben kaptuk ingyen, mert akkor még nem kellett befizetni — de a gyerekeinknek is van már lakása, némelyiknek meg kocsija. — Most mennyit keresnek? — Én 3750-et, ehhez jön az éjjeli, a délutáni, a folytonossági pótlék. A feleségem 2200-at és erre kapja a járulékot. — Miire tellett a gyerekek mellett? — Tévét cseréltünk, bútorokat vettünk. Szépen éltünk — mondja Csollákné. — Van porszívó, mosógép, s miegymás. Egyik-másiknak besegítettünk a lakásvásárlásba is. Visszafizették. Egyébre, mondjuk szórakozásra nemigen jutott. A férj magyarázza: — Többször megkeresett engem az szb-titkár már beutalóval. Tudja mi nem vagyunk olyan menegetős emberek, legjobban szeretek én itthon lenni. Az üdülés még ha nem is kell fizetni, elviszi a pénzt, mert csak van ott az embernek kiadása. Mondtam a feleségemnek sokszor, nem megyünk, mert az árán két kabátot veszünk a gyerekeknek. Nemrégen aztán kaptunk egy beutalót Hajdúszoboszlóra. Fájt a lábam, ott kezelték. Jót tett neki, így aztán máskor is elmegyünk. — Munka után hogyan telik az idejük? — Elhozzuk általában ebédhordóban az ételt, hazamegyünk. A feleségemnek ott a házimunka, én meg a kiskerttel foglalkozom. Régen tartottunk malacot is, de igazgatói rendelettel már a csirkenevelést is megtiltották. így aztán a szolnoki szolgálati lakásban legfőbb foglalatosság a televíziónézés. — A vasárnap nagyon kedves — teszi hozzá a feleség. — Eljönnek az unokák, néha tizenhatan ülünk az asztalnál. A családról a gyárra terelődik a szó, az állott meg a friss répára. Nem mindegy, melyikkel dolgozik az ember. mondják. Reggel az az első, megnézik mit csinált az előző műszak. A férfi, mióta világ a világ, a nyersgyártóknál dolgozott, felesége pedig a dobszűrőknél. A fiú géplakatos a sor végén. Meg- kavarodotf miatta a családi béke, csábították ugyanis a MÁV-ba focizni a cukorgyára csapatból. Felhívatták az apját a főmérnökhöz, meg is mondta, nem ért egyet vele. A gyerek maradt. Ök pedig ketten megnyugodtak. Szép élete lesz a gyereknek is. Szabó András úgy negyven éves, tiszabögi. Egyébként a MEZŐGÉP tószegi gyárában dolgozik. A háza gyönyörű. Megcsodálják sokan a faluban, ugyanúgy a kerítést is. Honnan jutott idáig? — Amikor összeházasodtunk, egy lovaskocsin elfért az összes pereputtyunk. A Járműjavítóban voltam segédmunkás, 1700 forintot kerestem. Aztán elvégeztem az általános iskolát, kitanultam a géplakatos szakmát, s a MEZŐGÉP-nél helyezkedtem el. Most 4200 forint a fizetésem. A feleségem Kécs- kére jár két műszakba a Likőripari Vállalathoz, 2000 forintot keres. — Mire költenek rendszeresen ? Szabóné válaszol: — A gyerek napközije 250 forint, aztán a könyvek, a tanszerek, tüzelő télen — most 1600 forintot fizettünk ki például erre. Plusz a zsebpénzek kávéra, cigarettára, a gyereknek discóra. — Élelemre? — Itt van a kertünk, a telek 500 négyszögölös, — — mondja a férj — van két hízónk, aprójószágok, szőlőnk, közte annyi zöldségféle, amennyi nekünk kell. Piacra nemigen termelünk, legfeljebb a felesleget adjuk át a MÉK-nek. — Mire mondja azt, hogy luxus? — A hűtőszekrényre azt mondtam, de kellett. Tavaly mindannyiunknak vettünk nagykabátot. A feleségemnek 6 ezer forintos bundát. Az kicsit ideszámít, de ha másoknak van, neki is legyen. — Hogyan telik a nap? — Reggel 5-kor vár a busz, azzal járok be Tószegre, a gyárba. A feleségemre marad az állatok etetése, s napközben jön a munka. Itthon újra ugyanez a kert és az állatok miatt, aztán kikérdezzük a gyerekeket, marad egy kevés idő a tévére, s jöhet a fekvés. Társadalmi munkába is megyünk. Addig amíg nem dolgozott a feleségem, emiatt volt néha zsör- tölődés, most hogy ő is vállalkozott rá, nincs vita közöttünk. Szakmai továbbképzésre járok, tagja vagyok a vállalati szakszervezeti tanácsnak. KERTES HAZBBN — Szórakozás? — Amíg a ház nincs teljesen kész — most még a fürdőszoba berendezése hiányzik — addig nincs rá módunk. Ügy volt, hogy kiküld a vállalat külföldre a nyáron, jutalomüdülésre, most kellett a pénz vakolásra, hát nem mentünk. — Nem is merem megkérdezni, olvasásra jut-e idő? — Nem nagyon. Három újságot járatunk, azt olvassuk. — A gyerekekkel mennyit tudnak foglalkozni? — Nem szégyellem, bevallom, ha tanulok, én kérdezek a nagyobbik fiamtól, aki Dieselmozdony-szerelő szakmunkás lesz. A kisebb általános iskolás, negyedikes. — Mit gondol, a maguk élete mennyiben tér el, vagy hasonlít azokéhoz, akik ugyanígy bejárnak dolgozni? — Hasonlít a miénkhez. Az üzemben egy ideig mi voltunk a „bögiek”. Ök is építenek, kertészkednek, állatot nevelnek. Tudja az biztos, hogy a városiakéhoz képest kevesebb pénzünk megy el élelemre. De ezért meg kell fogni a dolog végét. S ha a házzal van baj: nincs IKV. Gál László és felesége hat éve már, hogy a Tiszamenti Vegyiművekben dolgozik. A férj a kriolit-üzemben vegyipari szakmunkás, a felesége ugyanott technikus. Albérletben laknak Szolnokon. A kiadásoknál kezdik. — Ezer forint az albérletünk — í«y Gál Lászlóné. — Egy másik házaspárral lakunk együtt, a tulajdonos nem velünk él. A rezsi ránk eső részét fizetjük. Aztán vettünk bútort, annak részleteit törlesztjük. A férj kiegészítése: Ügy voltunk vele, hogy az ifjú házasoknak járó hosz- szabb lejáratú kölcsönt csak akkor vesszük fel, ha megkapjuk a lakást. Az ígéretek szerint 1980-ban beköltözünk. Addig az ifjúsági takarékba gyűjtögetünk. — A fizetés? — Nálunk a TVM-ben szakmával hamar jó fizetéshez lehet jutni. Én pótlékokkal együtt négy és fél, ötezer forintos átlagot keresek, a feleségem négyezret. Folyamatos műszakban dolgozunk, ezért a pótlékok. Szóval lakásra és bútorra gyűjtünk. Ha megkapjuk, akkor 80 ezer forintos kamatmentes kölcsönt ad a vállalat — ezért mi aláírunk 15 évet. — A „beugrót” ki tudják fizetni? Nevetnek. A feleség válaszol: — Ki. Én is gyűjtöttem, Laci is. Most egybe raktuk. NEM ZSÍR0SKENYÉREN — Ez a „nadrágszíjhúzá- sos” időszak? — Nem élünk zsíroskenyéren. de takarékoskodunk. Eljárunk a barátainkhoz, s ők eljönnek hozzánk, de nem megyünk olyan szórakozóhelyekre. mint a Pelikán Szálló. Drága, és nem nyújtanak olyan nívós szórakozást, hogy megérné gyakran felkeresni őket. Aztán a férjem mostanában nem vesz annyi lemezt. Márciusban házasodtak össze. Nyolcvanra lakásuk lesz. Különleges eset, hogy ennyi idő alatt otthonhoz jutnak? Annyi bizonyos, az átlagtól eltérő, hiszen még csak most várják a babát, de feltehetően az sem szokványos, hogy a feleség KISZ- bizottsági tag, a férj pedig ifjúsági felelős a párt alapszervezetében. Ez hozzátartozik az életükhöz. A férj mondja: — Átlagosan ötven százaléka a dolgozóknak fiatal a vállalatnál. Tekintélyük van, s ezt nem a sok lúd disznót győz alapon vívták ki az idősebbek között. Nem véletlen, hogy a szakszervezeti mű- helybizóttság titkára 29—30 éves, a szocialista brigádok vezetői pedig mind fiatalok. Igaz, a vállalat nemcsak munkát ad, hanem barátokat, társaságot is. — Hogyan telik a szabad idejük? — Olvasással, színházzal, mozival. Én nagyon szeretem a zenét, nemcsak hallgatni, hanem tudni is, hogy mit hallgatok. Most fejezem be a technikusi minősítő tanfolyamot. Utána? Szokatlan lesz, hogyha valamit nem kell tanulni. * * * A három családnál közös vonás: mindenekelőtt vagy felett — a munka. Ez határozza meg egzisztenciájukat, létüket. felemelkedésüket, problémáikat. A pénz — sokszor előkerült a beszélgetésekben. — több náluk, mint az országos átlag, de nem lenne igaz mondani, azért, mert kivételes emberek szólaltak meg, vagy hőseink a ..kaparj kurta” életet élnek. Csak úgy átlagosan — mondják —, felkelnek, dolgoznak, lefekszenek, s ahogy egyre fiatalabb az ember, bebizonyosodott. sort kerít eközben másra is. Hogyan? Az átlagosban ez a különleges. Hajnal József „Kitántorogtak” a Dunántúlra Dombok, szelíd lankák, völgyek. A vetések zöldje ragyog a verőfényben, a friss szántások példás barázdái a tóvölgybe vezetik a tekintetet, ahol a fák, ® a bokrok levelei pompás színekkel ünnepük az őszt. Az útmenti árokban elsárgultak már a füvek, a felvillanó apró piros foltot az autóbuszban utazók szinte egyszerre fedezik fel: virágzó pipacs — októberben. Az enyhe őszben megjelenő tavaszi virág megélénkíti a beszélgetést, mindenkinek eszébe jut valami hasonló tréfája a természetnek, ez a téma azután ki is tart Üjiregig, a végállomásig. Árokszállástól Üjiregig Űjireg csinos kis falu egy tó partján a tolnai dombvidéken, Iregszemcse közelében. Az országos helységnév- tár szerint régebben Muth- pusztának nevezték ezt a helyet, aztán Jásztelepszállás- nak 1949-ig, ettől kezdve pedig Újiregnek. Közigazgatásilag Iregszemcséhez tartozik, közel ötszáz lakosa van, s eltérően az ország legtöbb apró falvától az utóbbi években növekszik a település lé- lekszáma, de egyébként is fejlődik, gyarapodik, nemrég például rekordidő — két hónap — alatt készült el a községi vízmű, amelyre a lakások 96 százalékát bekötötték/ Még egy — sehol sem számontartott — rekord, Űj- iregről küldik a legtöbb levelet, üdvözlőlapot Szolnok megyébe, pontosabban Jász- árokszállásra, de onnan is érkezik a legtöbb. „Tói lesz" A történelemkönyvek 1930- at, a gazdasági világválság szörnyű éveként jegyzik. Munkanéküliség, nyomor, reménytelenség — így emlékeznek erre a korra a hajdani szegények is. „Tél lesz, ragyog a fagy, s az éhhalál” — írta 1930-ban József Attila. A jászárokszállási kubikosokban is ez a „jövő” derenghetett csak, hiszen munka nem volt, s ha akadt is, any- nyi volt a kereset, hogy dunántúli munkahelyekről pvaSipos Ferenc, oki még faekével is szántott log mentek Árokszállásra, hogy tudjanak mégis valamicske pénzt hazavinni. Ugyanekkor: a földbirtokos Zichy Raffael Muth-pusztai birtoka eladósodott. A „felső körökben” úgy határoztak, hogy kellő látványossággal, propagandával nincstelenek Faiuaiapitó jász kubikosok között osztják fel a földet, bizonyítandó ezzel az állam „mérhetetlen jóindulatát”. Ilyen előzmények után kezdték szervezni Jászárok- szálláson az embereket: hat, nyolc hold földet kaphatnak a Muth-pusztán, — szólt az ígéret. „Ha föld, hát csak terem valamit” — gondolták az árokszállási kubikosok, s 1930. októberében nyolcvan család búcsúzott el a szülőfalutól és érkezett meg két nap keserves utazás után a dunántúli dombok közé. Az egyik „faiuaiapitó’’, a nyolcvanegy éves Sipos Ferenc így emlékezik: — Árokszálláson kegyetlen nyomorúság volt, az elől szöktünk. Négy kisgyerekkel — az ötödik „útban” —, fél kenyérrel, kicsi krumplival, meg azzal, ami rajtunk volt — így jöttünk. Mind a nyolcvan család ilyen magamfajta volt, sok gyerek — sok szegénység. Az ötödik gyerek a Laci itt született már egy földkunyhóban, mert az első évet bizony abban húztuk ki. Megkaptam az ígért nyolc hold földet. No, hiszen, sok örömöm nem telt benne, de eltartott, tudtunk adni a gyerekeknek enni, legalább gör- hét, meg gancát. Nem hiszi el, de én itt még faekével is szántottam, csak az éle volt vasalva az ekének. Közben szaporodott a család: nyolc fiam és két lányom van. Valahogy megéltünk mindig, próbálkoztam krumplival, kukoricával, disznótartással, még dinnyével is. Ezen a környéken különben mink, a jász népek, honosítottuk meg a dinnyét. Kubikosok ma is Tíz gyerek, seregnyi unoka, dédunoka. Sipos Ferenc és felesége ma is abban a házban él. amit 1932-ben építettek vályogból. Csöndesen, szépen élnek. „Most van a jó világ” — mondják. Nyolc fiukból hét kubikos lett. .. Az i regszemcséi tanácselnök Gonda József — aki hosszabb ideig Üjiregen lakott — mondja: — Ma is sok kubikos él a faluban. Itt a környéken híresek az újiregi kubikos brigádok. Tamásiba, a Fejér megyei Pélpusztára, meg át Somogyba is viszik reggelente autóbusszal őket. Nem keresnek rosszul. Munkaszeretetükről egy jellemző „apróságot” még: a megyében mindenhol elismerik az újiregi háztáji sertéstenyésztést. Ebben is a nehezebb, munkaigényesebb „műfajt” választották: kocatartással foglalkoznak. Fegyelmezett, becsületes falu, ritkán kell ottani szabálysértést tárgyalnunk. A betelepülő jászárokszállásiak néhány év alatt — szükségből — pontosan olyan tanyás településrendszert építettek a tolnai dombok vállain, mint amilyenek a Jászság síkságain ma is megvannak még. S amilyen gyorsan kialakult ez a tanyavilág, érdekes módon ugyan olyan gyorsan meg is szűnt. A hajdani telepesek nem tekintették véglegesnek a tanyai életet sohasem. Amint lehetett, szomszédot kerestek, így alakult ki a falu. Jó ivóvíz, járda, könyvtár, iskola, óvoda — az egész világ közelebb került az emberekhez. A mostanában épített jó utakon személygépkocsival, autóbusszal percek alatt el lehet jutni akár Tamásiba, akár Iregszemcsére. Ma már Jászárokszállás sincs olyan messze, mint hajdan volt. idónként hazatérnek Varga Sándor siheder legény volt, amikor apjával és nővérével a Muth-pusztára jött. — Nem bírtam itt sokáig — mondja. — összebeszéltem egy velem egyidős fiúval, aztán megszöktünk. Pesten, Hatvanon keresztül hazagyalogoltunk Árokszállási ra. Ügy jött értem hónapok múlva az apám és cipelt vissza. Cseléd, kubikos voltam 38-ig, utána 45 októberéig katona. Nehéz volt, na- \gyon nehéz itt is az élet, még Varga Sándor: „Mintha tengerre szálltunk volna.” (A képek a szerző felvételei) azután is. hogy ötvenben beléptem a tsz-be. Ahhoz képest a mostani fiatalok már a „Kánaán földjén” vannak. De hát úgy szép az élet, ha a semmiből gyarapodik, öt gyerekem, kilenc unokám van. ök itt laknak a közelünkben, de nagy rokonság él Jászárokszálláson is. Tudja, a feleségem családja is odavalósi. Régebben volt úgy, hogy évente kétszer is hazamentünk. — Igen, úgy mondom: haza, mert mi amikor eljöttünk Árokszállásról az olyan volt, mintha tengerre szálltunk volna, hogy megyünk Amerikába. Ha otthon vagyok, végigjárom a rokonságot, nézegetem a falut, örülök, hogy szépül, gyarapodik. Meg jó hallani az árokszállási beszédet, mert sok mindent másképp mondanak ám itt. A példa a hagyomány Két év híján fél évszázada, hogy 80 család nekivágott az idegennek szerencsét próbálni. Falut alapítottak, virágzó falut. A szokásokat, hagyományokat megőrizték a későbbi generációk. S ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy egy lakodalom, vagy egy temetés éppúgy zajlik le, mint Jászárokszálláson. hanem főképp abban, hogy a munkaszeretet, a becsület. a szorgalom jellemzi a mai újiregieket is, mint ..telepes” apáikat, nagyapáikat. Szabó János