Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-06 / 263. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. november 6. ■j. KoCHHtUM COhá tNUK 8 1 * Kettrcpi'k'ó' EGY ELET flOKOMERTDMnr ” iFényképek, levelek, igazolványok, egy horpadt „dózni”, csorba szipka, a szekrény legalján akkurátusán összehajtva egy háborúból való vászoning, a gyerekek iskoláiskönyvei, papírvirágok egy házassági évfor-t dűlőről... Emléktárgyak az életéből. Aztán az öreg iratok! Nehéz időket idéznek, mégis, ha rájuk néz, a szíve fölmelegszik tőlük... — Soha nem gondolt arra, hogy ezeket az iratokat felhasználja? — Nem. A vasúttól indultam el, oda tértem vissza a háború után. Egyszerűen szolgálatra jelentkeztem. Részlet a megsárgult iratok egyikéből: „Igazolom, hogy Lugosi József honvéd, született 1905. Kurityán, az új magyar hadsereg 3. vasútépítő dandár I. zászlóaljánál vasútépítő beosztásban 1945. február 25. óta önkéntes je-* lentkezés folytán tényleges katonai szolgálatot teljesít. Fenti alakulat a 48.292 tábori postaszámú orosz katonai egység mellé van beosztva és mint ilyen, közvetlenül részt vett a fasizmus, illetve a Németország elleni hadjáratban ... nevezettnek a Magyar Kormány! által az arcvonalszolgálatot teljesítők részére juttatott összes előnyökben (pl.: földosztás, iparigazolványok kiadásánál különleges elbírálás, föld- igénybevétel alóli mentesség stb.) való részesítése in-* dokolt...” — Hogyan került ehhez az alakulathoz? — Mint vasutast vonultattak be 1944 augusztusában. Végigszenvedtem a visszavonulást, láttam a fejvesztett menekülést, az öldöklést, a nyomorúságot. Szamosújvá- ron csaknem én is ottmaradtam az állomás bombázásánál. Az ember — ha akart — könnyen rájöhetett, hogy ez a háború elsősorban a kisembereket sújtja. Buda-1 pesten voltunk már, éjszakai • őrségre osztottak be. A körút egyik oldalán mi, a másikon a szovjet csapatok. Akár komázhattunk volna egymással. Pihenőre vittek, amikor fogságba estünk 1945. január 15-én. A gödöllői táborba kerültünk. Jött a hír, hogy szükség van vasútépítőkre. Gyöngyösi Gábor szervezte a zászlóaljat, aki ke-» sőbb — ha jól tudom — a Hadtörténeti Intézet vezetője lett. — Akkor már elege lehetett a háborúból... — Nem voltam kommunista. Akkor még nem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az öntudat vitt. Egyszerűen azt gondoltam, haJ marabb véget ér a sok borzalom, ha mi is segítünk az oroszoknak. Bíztam, hogy így lesz jó. Aztán később, ötvenedmagával Németországba is elment a szovjet alakulattal. — Sokszor csak éjszaka dől-* gozhattunk, mert nappal lőttek bennünket. Egyik nap olyan volt, mint a másik: rendbetettünk egy vonalszakaszt, egy hidat, ettünk, aludtunk, mentünk tovább. — Az igazolványt 1945. június 13-án állították ki... — Akkor még nem szerel-* tem le. Tudja, milyen romos volt az ország, hogy szinte semmibe veszett a vasút? Végétért a háború, és elkezdődött a csata az új életért. Szeptember végén tettem le az egyenruhát, utána két hónapig kórházban voltam. Az idegeim kikészültek. Meggyógyultam, hazajöttem és átvettem a szolgálatot. Várta a kis őrház a jászberényi állomás mellett és az asszony, a négy gyerek. Nem szól róla, milyen volt a viszontlátás, de ahogyan kék szemével messzire néz, elképzelem azt a könnyes boldogságot. Levetette a kato-' naholmit, a fiókba kerültek a „különleges elbánásra” feljogosító iratok ... — Minek vettem volna elő őkéi? Földem nem volt, amire igénybevételi mentességet kérjek. Cselédemberek voltak a nagyszüleien, mert ők neveltek engem, a félárvát. Igaz, kitanultam a susz- terságot, fiatal legényke koromban, de én a vasutat szerettem. Nem kellett nekem iparigazolvány, és ezért nem jelentkeztem földért sem. Es ha még egyszer kellene kezJ deni, újra csak vasutas lennék. — Mégis az Aprítógép- gyárból ' ment nyugdíjba. — Méghozzá összesen ötven évi szolgálat után. Csakhogy ha azt nézem, hogy már 12 esztendős koromban fogatos voltam a szuhakállói bányánál, akkor a szolgálati időm sokkal több. Hiába voltam valamikor nagyon erős ember, tönkrementek az idegeim. Mert mi volt a háború után is? A jelszó, hogy arccal á vasút felé, mit jelentett? Éj-1 jel-nappal nehéz szolgálatot. Még szerencse, hogy volt egy kecskénk. A tejéből készített nekem az asszony egy kis kávét, persze cikóriából, az tartotta bennem az életet. Kávét és egy kis ku- koricagörhét vittem a szolgálatba. Kenyér nagyon keJ vés volt, ami meg volt, kellett a gyerekeknek. — Otthagyta élete nagy „szerelmét”? — Leszázalékoltak a vasútnál. Másfél évig nem dolgoztam, aztán bejöttem az Aprítógépgyárba segédmunkásnak. Huszonöt évet húztam le itt, de most is bejá'-l rok. Rendész vagyok havi 105 órában. De jövőre már nem vállalom, csak a het- vennegyedikben vagyok! Mindenünk megvan, jól élünk. — Jól? — Hát mi kell az embernek ebben a korban? Reggelente egy stampedli pálinka, néha egy hosszúlépés. Most már 1995 forint a nyugdíjam, aztán gondolom megint csak lesz egy kis emelés. A feleségemmel nyulakat nevelünk, az is hoz a konyhá-! ra. A nyugdíjasok pártcso- port-bizalmija vagyok. Élünk néhányan öregek, akik 1945- ben, ’46-ban nem fiatalemberként léptünk be a párt-1 ba. Ha viszem a bélyeget, eldiskurálgatunk . . . Eddig szakszervezeti bizalmi is voltam, de arról már letettem. Feleslegesnek tűnhet, de én mégis megkérdeztem ettől a derűs idős embertől: egy ilyen küzdelmes sors után mit tart mai szemmel legnehezebbnek az életében. Mi jelentette a jót, a szépet? — A rosszat a betegségem. A jót? ... Maga az élet. Hát az most nagyon jó, ha hazajönnek a gyerekek, az unokák, a dédunokák, hu- szonketten üljük körül az asztalt. És gondolom, ha megérjük Erzsikémmel a gyémántlakodalmat, hat év múlva lesz esedékes, akkor még többen leszünk. Hisz most várjuk a hetedik ded-* unokát... Varga Viktória Egy kis újságolvasás ebéd után Közös célért, egymástól tanulva Vándorkiállítás, baráti találkozó, brigádvetélkedö Bár a naptár aznap szabad szombatot jelzett, mégis az abádszalóki Lenin Termelőszövetkezet tagságának túlnyomó többsége az udvarokon, műhelyekben szorgoskodott. Az adminisztrátorok parkosítottak, gereblyéztek, a gépműhelyekben folytatták a traktorok felújítását, a kiszesek targoncákkal hordták a vontatókra a vashulladékot. Ennek a jól sikerült kommunista műszaknak az egyik fő szervezője a közös gazdaság MSZBT-tagcso- portjának vezetősége volt. Kiss Pál Andrással, a termelőszövetkezet MSZBT-tag- csoportjának elnökével, szobájában elevenítjük fel az ezévi, jól sikerült hétvég* akciót. Iz élet minden területén „Bőséges tapasztalatunk gyűlt össze a társadalmi munkaszervezés terén is már, mivel a mi téeszünk- ben alakult meg a tiszafüredi járásban az első MSZBT- tagcsoport 1971 júliusában. Sokrétű feladatokat tűztünk magunk elé, amelyek között elsődlegesnek vallottuk a magyar—szovjet barátság ápolását. Hogyan, mi módon? Munkahelyi, szakmai, baráti találkozók szervezésével, magyar és szovjet családok közötti kapcsolatok kialakításával, közös sport- és kultúrversenyek lebonyolításával. Mindezek eredményeképpen ma már mintegy tizenöt abádszalóki házaspár tart szovjet családdal kapcsolatot, sőt közös cserelátogatásokra, táborozásokra is sor került. Figyelemmel kísérjük az úttörők szovjetunióbeli levelezéseit is, mivel termelőszövetkezeti tagcsoportunk tulajdonképpen — mivel egyetlen Abád- szalókon — a nagyközséget is képviseli. — A tervekből hogyan lesz valóság? — A tagcsoportot, az 1040 embert, a kilenctagú elnökség irányítja, s a munkatervet a termelőszövetkezeti párt vb hagyja jóvá. Előzőleg azonban meghallgatjuk a tagság véleményét, hiszen ennyi embertől mindig temérdek ötlet, javaslat születik. Hogy ez évről jóné- hány sikeres akciót említsek : tagcsoportunk ellátogatott a magyar—szovjet labdarúgó mérkőzésre, a Ki tud többet a Szovjetunióról brigádvetélkedő résztvevői megtekintették a fővárosban a Szovjet Kultúra és Tudomány Házát, megemlékeztünk az aktuális évfordulókról, januártól napjainkig öt, Szovjetunióval kapcsolatos vándorkiállítást rendeztünk. Segítik a termelést — Szovjet családok segítségével szüreteltünk le, mi pedig náluk faültetésen vettünk részt. Egy év alatt több mint ötven különböző témájú szovjet kisfilmet hoztunk tagjainknak. Hozzáteszem, nemcsak politikai és kulturális, hanem szakmai ismeretbővítés végett is. Tavaly és az idén tizenöt emberünk utazott a Szovjetunióba. és meglátogattak kolhozokat is. Társaink hazatérve beszámoltak tapasztalataikról, a szovjet szocialista brigádverseny lebonyolítási módjairól, formáiról, a termelésben betöltött szerepéről. Mindezeken túl kommunista műszakok, társadalmi munkaakciók szervezésére is vállalkozunk a téesz- ben. — Miért átlagon felüli a Lenin Termelőszövetkezet MSZBT-tagcsoportjának munkája? Adni, de kapni is lehet — Legfőbb erényünk talán a rendszeresség, folyamatosság. Hét év alatt száműztük a kampányjelleget, és a jeles évfordulók, * kiemelkedő ünnepek mellett nagy gondot fordítunk a magyar— szovjet baráti kapcsolatok sokrétű, hétköznapi tudatosítására, ápolására. Sűrűn változó faliújsági híranyagunk, házon belüli tájékoztatóink, kiadványaink a termelés fokozása mellett ezt a célt is szolgálják. Mindezeken túl a beszélgetésen szó esett még arról is, hogy rendszeres, állandó a kapcsolat a járás többi tagcsoportjával. Erre különben is nagy szükség van, mivel az abádszalóki Lenin Termelőszövetkezet MSZBT- tagcsoportjának a vezetősége azt vallja, ezeken a tapasztalatcseréken nemcsak adni, de kapni is lehet, hiszen valamennyien egy célért, egymástól tanulva dolgoznak, ápolják, fejlesztik a magyar—szovjet baráti kapcsolatokat. D. Sz. M. Fésű és más semmi @ Két éve még tanuló volt § Moszkvában is befutott 0 Nemcsak a frizura divatos Minden évben más szocialista ország ad otthont a Barátság Kupa fodrászversenynek. Tavaly például Budapesten rendezték. Az idén október 17., 18-án Moszkvában, tizenhatodik alkalommal találkoztak a válogatott csapatok. Magyarországot tizenegyen képviselték: öt női, öt férfifodrász és egy kozmetikus. Köztük volt Nagy Doroty- tya, a Szolnok megyei Fodrász Szövetkezet hármas számú női üzletének dolgozója is, aki nappali frizurakompozíciójával második helyezést szerzett, és ő lett a magyar csapat legeredményesebb tagja. Dórikát — így ismerik a vendégei — munkahelyén kerestem fel, hogy a moszkvai nemzetközi versenyről beszélgessünk. — A versenykiírás a divathoz alkalmazkodott. Meghatározott hosszúságú és színű frizurával indulhattunk, a felkészüléskor ezt is figyelembe vettük. A verseny előtti hónapokban minden héten kétszer előkészítőn vettünk részt. Az én feladatom egy kisesti és egy nappali frizura elkészítése volt. — Hogyan került a válogatottba? — Az idei országos bajnokságon az összetettben elért negyedik helyem jogosított fel rá. Dórika szerénységből elhallgatja, hogy fiatal kora ellenére — mindössze két éve szakmunkás — több rangos hazai versenyt megnyert már. Például az évenként rendezett „Aranyfésű— aranyecset” elnevezésű bajnokságot. A moszkvai Barátság Kupa verseny előtt október elsején az Alföld Kupa versenyen szerzett első helyet. — A C. SZ. K. Stadionban kitűnően előkészített „porond” várt bennünket. A munka zavartalanságára is nagyon vigyáztak vendéglátóink, a bámészkodókat nem engedték be a verseny színhelyére. A versenykiírás legfontosabb része volt, hogy nappali frizurához csak pasztellszínű hajat használhattunk, póthaj nélkül. Az idő is szigorúan kötött volt. A nedvesítésre, csavarásra tíz, a fésülésre nyolc percet kaptunk. A kisesti frizurához tizenöt perc csavarási és húsz perc fésülési idő állt rendelkezésünkre. — Kik voltak a legnagyobb ellenfelek? — A szovjet versenyzők rendkívüli szaktudásról tetA második díjas nappali frizura tek bizonyságot, nem véletlen, hogy az országok közötti összesített versenyben magasan elsők lettek. A- második Bulgária, a harmadik pedig Magyarország csapata lett. Nagy Dorottya — A nappali frizura elbírálásában mik voltak a követelmények? — Például nagyon fontos volt, hogy a frizura könnyen kezelhető, tehát munkahelyen is viselthető legyen. — És legközelebb meiy'k versenyen indul? — November 6-án Veszprémben rendezik meg a/ idei „Aranyfésű—aranyecset” néven ismert fodrász- és kozmetikusversenyt, hat nagy fodrászszövetkezet három—háromtagú csapata számára. Tagja vagyok a Szolnok megyei válogatottnak. Nagy Dorottya „divatos” női fodrász Szolnokon, beszélgetésünk közben is türelmetlenül tekinget a rá várakozó vendégekre. Rövid idő alatt kialakult a „törzs- közönsége”. A versenydíjak mellet' talán ez a legnagyobb sikere. B. J,
