Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-30 / 282. szám
1978. november 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 T Sokan, szívesen cserélnének most azzal a huszonöt küldöttel, akik megyénk lakóit képviselik majd a magyar békekongresszusqp, mely december 1-én ül össze a Parlamentben. Kongresszusi képviselőink már javában készülődnek az útra. Közülük hármat kérdeztünk meg: ha a nagy fórumon szót kapna, miről beszélne? Kisbalázs Antal hegesztő csoportvezető a Hűtőgépgyárban. Tagja a vállalati szakszervezeti tanácsnak és a műhely— Én arról beszélnék, mit teszünk annak érdekében, hogy a béke fennmaradjon, a népek közötti barátság erősödjön. A mi üzemünkben hétezren dolgozunk, valamennyien tagjai az MSZBT-tagcsoportnak. Ebből következik, hogy rendszeresen szervezünk programokat: kiállításokat, barátsági gyűléseket, nyelvtanfolyamot. Részt veszünk a szolidaritási akciókban. Szólnék arról is, hogy ugyanakkor tudjuk: elsősorban a munkánkkal szolgálhatjuk legjobban a béke ügyét. Elmondanám, hogyan élünk mi, hűtőgép- gyári munkások. Kovács Jó- zsefné tejkezelő a héki Táncsics Ter- melőszö- vetkezet- kezetben. Társadalmi megbízatása: lakóhelyén, Mesterszálláson, a Hazafias Népfront nőbizottságának titkára. — Mit csinál a nőbizottság Mesterszálláson ? — Mindig van tennivaló. Nagyszerűen működik a nőklubunk. Harmincán vagyunk. Minden hétfőn találkozunk, és mindig van valami program. A kismamáknak a Vöröskereszt helyi szervezetével közösen oktatást rendeztünk. Nyolcán MHSZ-tagok is vagyunk. Igaz, még csak légpuskával, de már lövészetre járunk. Most pedig az öregeknek akarunk létrehozni egy klubot. Eddig is találkoztak hetente kétszer, de nem volt szervezett klubfoglalkozás a számukra. Most ezt akarjuk megcsinálni. Én ’72 óta vagyok a nőbizottság, titkára, és nagyon szeretem ezt a megbízatást. Jó törődni egy közösséggel. Dr. Csala László huszonöt esztendeje körzeti főorvos Jász- alsószent- györgyön. Tagja a községi tanácsnak. Ha valaki, akkor ő igazán le tudja mérni, hová jutott el negyedszázad alatt ez a település. — Csak végig kell menni az utcákon, és látja az ember, külső képében is közelít a városhoz a falu. — És az emberek? — Felettük sem múltak el nyomtalanul az évek, előnyükre változtak az alsó- szentgyörgyiek. Az ’50-es évek elején, amikor idekerültem, bár tébécés volt egy öreg, mégsem ment orvoshoz, inkább utolsó pénzén is földet vett. A családja sem kezeltette. Minek? A föld volt az élet. Eltelt huszonöt év, és tavaly az én körzetemben 35 ezer ember fordult meg a rendelőben, vagyis minden lakos körülbelül tizenötször járt nálam. Az emberek megtanulnak élni, tudják, hogy első az egészség és, hogy a szép, nyugodt, kultúrált élet, a biztonság kell a vagyongyűjtés helyett. Jászalsó- szentgyörgyön dolgos, jómódú emberek élnek, kultúrált életkörülmények között. — Hogyan élnek? — Tizenöt éve dolgozom a gyárban. Itt voltam ipari tanuló. Most az abszorpciós üzemben dolgozom, és a múlt év decembere óta mint csoportvezető a hegesztés minőségével foglalkozom. Negyvennyolc hegesztő van a kezem alatt. A gyár gyors fejlődését a saját üzemrészünkön is lemérhetjük! Az új technológiát, a C02-es védő- gázas hegesztést már mi is bevezettük. — Könnyű volt megtanulni? — Voltam Svájcban kiküldetésben a hegesztést tanulmányozni. Itthon, amikor megkaptuk a gépeket, leültem eléjük prospektussal a kezemben és elkezdtem tanulmányozni a működésüket. Így tanultam meg a kezelésüket. Én már azóta két tanfolyamot vezettem, ahol a többiekkel megismertettem az új technológiát. — De a munka az ember életének csak egyik fele ... — És a család? — Két fiam van. A nagyobbik most érettségizik a cipőgyári szakközépiskolában Martfűn, a kisebbik most fejezi be az általános iskolát. Pályaválasztás előtt állunk. Nagy gond a családban, hogy hol tanuljon tovább. De mivel a gépek érdekelik, lehet hogy Túrkevére, vagy Mezőtúrra megy középiskolába. A férjem is a téesz-ben dolgozik, takarmányelosztó. Igaz, én korábban a postánál voltam telefonközpontos, de három éve átmentem a ié- eszbe tejkezelőnek. — Anyagiak miatt? — Az is közrejátszott a döntésemben. A téesz-ben többet keresek. De nemcsak azért. Szeretem ezt a munkát, pedig mi hajnali ötkor már a tejházban vagyunk. Osztott a munkaidő, így főzni is tudok a családnak délelőtt. — Végzett szaktanfolyamot? — Természetesen. Az embernek értenie kell ahhoz amit csinál. Azóta bedolgoztam magam. A IV-es kerületben ahol dolgozunk 120 tehén van. Mi felelünk a tej tisztaságáért, jó minőségéért. Nos, ha én felszólalnék a kongresszuson, a munkámról — Ha erre gondol, örömmel töltheti el, hisz az orvosnak része van abban, hogy változtak az emberek. — Én azt mondom: az ember helyett a munkája beszél. Az, hogy mit tudott letenni az asztalra 25 év alatt. Ilyenkor ötvenévesen már összegez az ember, mit csinált, hogyan élt, mit tett... — Egyedüli orvos a faluban? — Körzeti orvosok ketten vagyunk, de tíz évig egyedül voltam, és akkor még a szüléseket is én vezettem le. Eltelt tizenkét esztendő úgy, hogy szabadságra se tudtam menni. Az ember életét a munkája határozza meg. Akkoriban a kórháztól való félelem érzése erős volt az emberekben, hát így lett mindenes a körzeti orvos. Én a többletet, amit kerestem a rendelőmre költöttem. Nincs telkem, se házam, de van jól felszerelt laboratóriumom, röntgenem, sokféle vizsgálatot el tudok végezni. Három éve letettem az általános szakorvosi vizsgát. Nos, mindez segít abban, hogy megítéljem, melyik beteget melyik szakrendelésre küld- jem. — A család? — A gyerekeim észrevétle— A feleségem is gyári dolgozó, csecsemő- és gyermekgondozó az üzem bölcsődéjében. Az igaz, hogy ellentétes műszakban dolgozunk ... — Abban a kis időben, amit együtt vagyunk legalább nincs időnk megunni egymást. Ami munka otthon van, azt felváltva végezzük el. Mikor ki ér rá. Van egy kisfiúnk, harmadik osztályos. — A gyári lakótelepen van a lakásuk? — Nem. Házat építettünk a városban. A gyár fuvarral, haszonfa-hulladékkal segített nekünk. Nagyon sokat jelentett ez. Szabad időnkben nyáron kijártunk a fiammal a gyári strandra, és járunk az üzem műjégpályájára is. A nyáron a» fiút háromhetes sporttáborba vitte az üzem, a többi gyerekkel együtt. Nagyon jót tett neki, megerősödött. Szóval szívesen sportolunk is együtt. A mi életünkben nincsen semmi különleges, de nekünk éppen ez a nyugodt élet drága és kedves. beszélnék, meg arról, hogyan él ma a falusi ember Magyarországon. A mi községünkben régen a nők csak a /háztartással meg a földdel törődtek. Illetve régen község nem is volt, csak tdnya- világ, és nagy eseménynek számított, ha valaki egy telepes rádiót vehetett magának. Ma, falu van a tanyavilág helyén, minden házban tévé, rádió, az asszonyoknak télen is van munkájuk, keresetük a téeszben. Szép élet van a régi földhöz ragadt helyén. Mi is építettünk egy nagyobb házat, jól keresünk, megvan mindenünk. Aztán még azt is elmondanám, hogy ma nálunk a falusi ember sem elmaradott, már érdekli, mi történik a világban. — A tévé, a rádió, az újságok mindenhová eljutnak. — Ez igaz, de az érdeklődést nemcsak az mutatja, hogy előfizet újságra, hogy van rádiója, tévéje. - November 30-án például szolidaritási gyűlést rendeztünk. Több mint százan jöttek el meghallgatni az előadót. És telente nem kell noszogatni még az asszonyokat sem, szívesen jönnek politikai oktatásra. Ha háborútól kellene rettegnünk, így élnénk? Mi bízunk a párt békepolitikájában és bízunk abban, hogy megőrizzük békés életünket. nül nőttek fel. Én a földszinten voltam a rendelőmben, ők a feleségemmel az emeleten. A lányom férjhez ment, elvált, hatéves az unokánk. A fiam orvostanhallgató. ' — Szórakozás? — Három-négy éve a vadászat. Rájöttem, hogy a fizikai erőnlétem magtartásához kell az a mozgás, a sok gyaloglás. De külföldön még nem voltam. Olyan szép a mi országunk, itt mindent megtalál az ember, hegyet, tavat, folyót. — ön is a munkájáról beszélne? — Az eredményekről szólnék, amit közösen elértünk, és amit csak békében érhet el az ember. Végigéltem a második világháborút, soha nem tudom elfelejteni. Az embernek arra kell törekednie, hogy soha többé ne éljen át olyan borzalmakat. Ehhez minden reális alapunk megvan. Jó vezetés, helyes politika. Ilyen légkörben alkothat az ember. Még egy ilyen' kis falu is alkotott, mégpedig olyat, ami példa lehet. Én nem sajnálom a huszonöt évet, amit itt leéltem, és nincs is szándékomban innét elmenni.’ V. V. bizottságnak. Festményeivel állt a közönség elé Gácsi Mihály kamarakiállítása Szolnokon Gácsi Mihály szolnoki kamarakiállítása — melyet a megyei rendőr-főkapitányság tanácstermében rendeztek — kisebb képzőművészeti szenzáció volt. Azok akik a művészben a grafikust ismerték és tisztelték, a megnyitó során kissé tanácstalanul szemlélődtek az olajfestmények között. Mert a kamartárla- ton olajfestményeivel lépett a közönség elé a festő. Erre több magyarázat is kínálkozik. Gácsi Mihály húsz évet töltött el Szolnokon, két esztendeig volt tagja a hódmezővásárhelyi Művésztelepnek és jelenleg Zalaegerszeg az új hazája. A grafika — amelynek neves művelője Szolnokon lett — a képzőművészet publicisztikája. Egy hosszabb, meditativ korszak végén a gondolatok esszenciáját nyújtja — Gácsi Mihály esetében groteszk formanyelven. Üj környezetbe kerülve aztán nagyobb léptékekben ismerkedik az őt körülvevő tájjal, s a grafika keretét túllépő benyomásairól — maradjunk az újságírás hasonlatánál — riportokban, nagy felületet betöltő, színekkel is dinamizáló olajképekben számol be. De kínálkozik egy másik magyarázat is. Égy svájci triennáléra készítet metszetén a lebetonozott táj parányi földdarabkájából fa nő ki, amely vastüdőben vegetál. Az egyik csenevész ág odújából rugós műanyagmadarak csüngenek alá. A haldokló fa alatt csenevész alak tilinkózik. Egy másik tenyérnyi földdarabkán műbirkák legelésznek, szarvuk ócska biciklikormány, de az egész nyáj egy szánalmas tákolmány. A lap címe: Pastorale a XX. század végén. Aki ilyen hőfokon agitál a környezeti ártalmak ellen a túlélhető, egészséges millióért, az egy idő után természetes igénnyel fordul a tanyák nyugalmához. De milyen is Gácsi Mihály festői világa? Nem nehéz kibogozni művészetében a nosztalgia szálait. Göcsejben egyszerre az Alföldről álmodott, arról a tájról ábrándozott el, melyet gyermekként ismert meg. Zalaegerszegen kezdett festeni ma már nyoma sincs tabáni házakat, vásárhelyi tanyákat, jászsági szalmatetős majorokat. Kísérletként aztán egy kép a jugoszláviai tengerpartról — és alighanem új korszaka nyitányaként — göcseji dimbes-dombos táj született ecsetje alatt. De nemcsak térben — időben is messzire nyúlnak a nosztalgia szálai. Színvilága a középkori mestereket idézi. Nem véletlenül, hiszen ugyanazokkal a festékekkel dolgozik — nagy aprólékos gonddal főzve őket — melyekkel nagy példaképei, Rembrandt, Bruegel és Bosch jutott el az utolérhetetlen színhatásig. A csendéletei viszont a főiskolai mester Berény Róbert expresszionizmusát juttatják eszünkbe. És hogy a festői indulat mennyire megfér a grafikus önfegyelmező precizitásával, ezt az olajképek részletein feltűnő rajzi finomságok bizonyítják. Alighanem ebben az irányban fejlődik majd tovább Gácsi Mihály festőisége, hiszen ez következik egyéniségéből és ezen az úton jártak előtte klasszikus mesterei. Érdekes kiállítást láthattak a nézők. A kik a groteszket keresték, azokra Gácsi egy-egy kificamodott létralábbal, düledező árnyékszékkel kacsintott ki a festőiség komoly-komolykodó póza mögül. És kedves volt ez a huncutkodó hunyorintás. Kedves volt, mert Gácsi Mihály Munkácsy-díjas festőt azért összetéveszthetetlenül sajátos grafikusként zárta szívébe á közönség. Palágyi Béla Fotó: Nagy Zsolt A tanár is A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskola biológiai előadójában ezen a délutánon éppen az iskolaújság szerkesztőségi ülését tartják. A teremben a Diákélet húszegynéhány diákszerkesztője, írója, valamint Katkó Lajos- né és Tóth Albert nevelők a következő szám ajánlatain vitatkoznak. — Az ODK-sok újabb túrát szerveznek... — Ugyan Tamás, torkig vagyunk már a témával — intik le a felszólalót. — A szalagavatóról is csinálhatnánk egy jó képes riportot. Meg a diákparlament kérdéseiről. Azután a tanulószobai önkormányzatról... — A diákok iskolai jogait is tollhegyre lehetne tűzni. Sokszor elhangzik rólunk is a demagóg, avangarde kitétel, bár van, aki ezt tudja, jó lenne tisztázni mi is az a mindennapi életben — javasolja Hajdú Éva. — A tömegsport is megérne néhány sort, mert nemcsak elkezdődött, jónéhány ember részére véget is ért — vetik fel a fiúk. — Humorból sose lehet elég. Néhány aranymondás mindig jól jön. Nálunk az egyik negyedikes így vezette le Hegel triáda elméletét: tézis, antitézis-protézis. Már félnégy is elmúlt, közel egy órája folyik a vita, sorra születnek az életképes és megvalósíthatatlan ötletek. Végül is a jelenlévők megegyeznek a témaajánlatok- Dan. A feladatok kiosztása Hajdú Éváé, a Diákélet fő- szerkesztőjé. Nála lehet jelentkezni, azután röviden majd kiderül, ki tett eleget vállalásának. Az összejövetel után Tóth ember... Albert igazgatóhelyettessel beszélgetünk. — Tizenhárom éve alakult újságunk, a Diákélet. Intézetünk mindennapi életét szeretőnk a gyerekek segítségével bemutatni. Különösen sikeres a Tanár is ember c. rovatunk, amely fehéren-feke- tén megszólaltatja középiskolánk nevelőit. A riporter gyerekek nem kerülik el a legkényesebb kérdéseket sem, a becenévtől kezdve, a kit mivel lehet bosszantani kitételig. Évente négy alkalommal jelenünk meg 500— 500 példányban, bár a Móricz centenáriumra egy külön kiadást is tervezünk. A humor és a derű diákszerzői mellett már írtak újságunkba világszerte ismert hírességek, emberek is. Kádár János elvtárs egy hosszú, meleghangú levélben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti kisújszállási Nagykun napokról, amelyeken ő is részt vett. De az érdeklődők olvaghatták Szent Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk, levelét is. Továbbá Szabó Gergely nyugalmazott miniszter is vallott az alma materről. Újságunkban rendszeresen megszólaltatjuk a tíz, húsz ötven, hatvan éve itt végzett öreg diákjainkat is, mit adott számukra útravalóul az intézet. Íme a legújabb, szerintem a legcsodálatosabb iskolai visszaemlékezés, amelyet valaha olvastam. Írója dr. Vörös Márton egykori diákunk, aki a Svéd Tudományos Akadémia kutatója lett. Miután az édesapja a kisújszállási direktórium tagjaként harcolt, így fiának távoznia kellett az országból. A századeleji kisúji diák irodalmi szintű levéllel köszönti a gimnáziumot, tanárait, a távoli édes szülőhazát. „Amikor annyi év után ismét közeledtem ifjúságom Derűs-könnyes emlékezések intézetéhez, egyetlen gondolatom volt az, hogy mint a bibliai csipkebokor előtt — levessem sarumat, hogy életem nehéz útjának porából semmit sem vigyek a régi falak közé, ahol segítették életem alapjait lerakni. Amikor hallottam, hogy mind meghaltak azok, akik iskolapadom fölé hajolva formálták életem öntudatának első körvonalait, éreztem igazán, hogy nem haltak ők meg, akik szétosztották létezésük emlékeit közöttünk, és hogy bennünk ők e kincsek nyomán tovább élnek. Hatvan év távlatából (1918-ban érettségiztem ott) egy különös lélektani jelenség szorongat Tizenkét éven át hat hazai és, külföldi egyetemen tanultam, és annyi év után professzoraim 50%- ának elfelejtettem a nevét. De ott Kisújszálláson mintha tegnap lettem volna velük. Az apám után a következőkkel : Csatári Endre, Vadai Ferenc, Hoffmann Károly, Karácsony Béla, Szunyogh Farkas, Kakasi Gyula neve az emlékezet nemes ércébe öntve ragyog, s hosszú éveim útjain kezemet sokszor fogták a kezük, amelyeknek a nagykunsági föld már csak a csontjait őrzi. Ez a kis visszaemlékezés légyen sírjuk előtt mély meghajlásom, az időben is megnövekedett szeretet, tisztelet és megbecsülés jeleként, akikkel életem folyamán annyiszor elbeszélgettem, még ha Ök nem is felelhettek. Kinyújtom karomat feléjük egy másik északi hazából, az igazi és az egyetlen Haza felé”. D. Szabó Miklós
