Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-23 / 276. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. november 23. Százmilliárd rubel lakásépítésre Moszkvában jelenleg 16 m2 szoba-alapterület jut egy személyre. Az ennél kisebb lakásban élők jogosultak lakásigénylésre. A szövetkezeti lakásokhoz 10 százalékot kell befizetni előre, és ez módot ad rá, hogy az emberek az országos átlagnál kedvezőbb lakásba kerülhessenek. A Szovjetunióban az utóbbi negyedszázadban csaknem 250 millióan költöztek nagyobb lakásba. Minden városban kidolgoz- ? ták a távlati fejlesztési tér- — veket. A helyi tanácsok megjelölték, hol, mit és mennyit építenek. Az állam rendelkezik az építőipari bázissal, amely több mint 400 házgyárat, többezer különféle tervező és tudományos kutató intézetet foglal magában. A jelenlegi ötéves tervben az állami költségvetés mintegy 100 milliárd rubelt irányoz elő a lakásépítésre, ez 25 milliárddal több, mint az előző tervidőszakban, bár évente átlagban 2,2 millió lakás készül el továbbra is. A beruházás nagyobb összege azzal függ össze, hogy az új típustervek alapján komfortosabb otthonok készülnek, beépített bútorokkal, modern kommunális ellátással. fl feszültségek háttere Délkelet-lrán sivatagos hegyvidékét szeptember közepén az ország történelmének egyik legsúlyosabb földrengése rázta meg, bizonyítva, hogy Irán földrengésveszélyes zónában fekszik. Vonatkozik ez a társadalmi feszültségekre is, hiszen az országot két éve folyamatosan olyan politikai földrengés sújtja, amely kimenetelében nem kevésbé súlyos és alapvető változásokat okozhat Irán politikai-gazdasági szerkezetében. Évente 2,2 millió új lakás Kockázatos hetek Madridban Kockázatos néhány hét vár még Spanyolországra december hatodikáig, amikor az ország népszavazáson dönt a novemberben elfogadott új alkotmányról. Szinte szimbolikusnak tekinthető, hogy a szavazás napján (a parlamenti voksolás eló'tt néhány órával) terroristák bombát robbantottak a legtekintélyesebb madridi napilap, a polgári liberális El Pais szerkesztőségében. Ez a bombarobbanás jelezte, hogy a nehéz munkával elkészített és jóváhagyott spanyol alkotmányra még komoly veszélyek leselkednek. A felszínen ezt a veszélyt egyértelműen a baszk nacionalisták terrorista szárnya képviseli. Ez a szárny úgy véli, hogy a Baszkföldét fegyveres terror segítségével el lehet szakítani Spanyolországtól, s ennek megfelelően elutasítja az új alkotmányt. A baszk terrorista csoportok bejelentették, hogy a népszavazásig tartó időszakban fokozni fogják merényleteiket. Ez azonban csak a felszín — ha mégoly veszedelmes is. A terroristák ugyanis elszigetelt kisebbséget alkotnak még Baszkföldön is, noha ahhoz elég erősek, hogy a baszk nemzeti mozgalom polgári szárnyát is hűvös tartózkodásra kényszerítsék az alkotmánnyal szemben. Az igazi kockázat mégsem pusztán a bejelentett terrorhadjárattal függ össze. Valójában arról van szó, hogy egy ilyen kampány egyértelműen a spanyol legszélső jobboldal érdekeit szolgálja. Egyetlen gyakorlati eredménye az, hogy provokálja a hadsereget és a rendfenntartó erőket. Spanyolország jóformán alig emelkedett ki a fasizmusból, s ennek megfelelő (minden végrehajtott reform ellenére) az erőszakszervezetek vezető csoportjainak összetétele is. Ezért nem lehet kizárni azt a lehetőséget,' hogy különböző tényezők szerencsétlen összejátszása esetén a terrorizmus kiprovokálhatja a hadsereg szembefordulását a kormánnyal és akadályozhatja a lassú demokratizálás folyamatát. E kockázatot előrebocsát- va meg kell állapítani, hogy a mérleg nyelve minden veszedelem ellenére az alkotmány elfogadásának irányába mutat. Ennek lényeges oka az, hogy a gyökeresen különböző, ellentétes társadalmi osztályokat képviselő pártok között az alkotmány ügyében sikerült kompromisszumot létrehozni. így a spanyol történelem e tizenegyedik alkotmánya alapvetően pozitív, jelentős dokumentum, amely viszonylag hosszú történelmi időszakra szabad utat nyit az ország társadalmi fejlődésének. Az alkotmány semmisnek nyilvánítja az évtizedekig érvényben volt francoista alaptörvényt. Meghagyja ugyan a királyságot, ugyanakkor azonban parlamentáris monarchiának nyilvánítja az országot. Ezentúl az uralkodó (az eddigi gyakorlattal ellentétben) a kormány elnökét csak a parlamenti pártok vezetőivel folytatott konzultáció után jelölheti ki és jelöltjét a parlamentnek jóvá kell hagynia. Az új spanyol alkotmány polgári demokratikus jellegét egyéb intézkedések is jelzik. így biztosítja az alkotmány a szólásszabadságot, a gyülekezési szabadságot, a különböző politkiai pártok működésének jogát. Figyelemre méltó, hogy az új alkotmány megszünteti a katolicizmus államvallás-jellegét, amennyiben kinyilvánítja a vallásszabadságot. (Tizenegy esztendővel ezelőttig a nem katolikus vallások gyakorlását erősen korlátozták spanyol területen.) Rendkívül jelentős az alkotmány intézkedéseinek az a csoportja, amely az állam belső szerkezetével foglalkozik. Franco Spanyolországát az abszolút centralizmus és a nemzetisége jogainak teljes tagadása jellemezte. Az új alkotmány egyrészt „a spanyol nemzet megbonthatatlan egysége” alapján áll, másrészt azonban biztosítja „a nemzetiségek és régiók önkormányzathoz való jogát”. Az állami egység és a tartományi önkormányzat alkotmányban foglalt egyensúlyát a katalánokkal az élen gyakorlatilag minden nemzetiség, a baszkok többsége is elfogadja. A terrorizmus nyomása alatt a polgári Baszk Nacionalista Párt az előirányzottnál szélesebb körű autonómiát és különleges jogokat igényel a Baszkföld számára. A spanyol alkotmány jelentős kompromisszumnak minősíthető, amelynek létrehozásában az összes parlamenti pártok részt vettek. A spanyol társadalmi fejlődést hosszú időre biztosítaná ennek a 169 cikkelyből és 15 rendelkezésből álló okmánynak az elfogadása. — i — e. Mielőtt az események részletesebb magyarázatára térnénk, érdemes szemügyre venni a hátteret, azokat a körülményeket, amelyek vé- gülis szeptember 8-án a Ja- leh téri mészárlásokhoz vezettek, s amelyek továbbra is fenyegetik a fennálló rendszert, annak alapját, a monarchiát. A „nagy társadalom” A hatvanas évek elején a megszaporodott ölajbevételek lehetővé tették, hogy a. sah, mint a hatalom legfőbb birtokosa, hozzálásson kedvenc tervének, az iráni „nagy társadalom” eszméjének valóra váltásához. Olyan Iránt tervezett létrehozni, amely a Perzsa-öböl térségének vezető hatalmaként katonai-poli- tikai-gazdasági befolyása alá vonhatja a környező országokat, az Indiai-félszigettől egészen a Közel-Keletig. Nagyratörő tervei azonban — mint a legutóbbi másfél év eseményei igazolják — kudarcot vallottak, megbuktak a realitások rögös talaján. 1961-ben kezdte el az uralkodó a „fehér forrada- lom”-nak nevezett iparfejlesztési programját, amelynek fő feladatául azt jelölte meg, hogy Irán a századfordulóig világméretekben is számító ipari nagyhatalommá váljék. önmagában az iparfejlesztés — mint gazdasági program — tiszteletre méltó törekvés, azonban a „miértnél” fontosabb a „hogyan”. Nem a pénz hiányzott ahhoz, hogy sikerre vigye a fehér forradalmat, hanem az átgondolt fejlesztés, mindenekelőtt annak mérlegelése, hogy vajon a modern ipari állam szerkezete mennyiben egyeztethető össze a sah által véglegesnek és változtat- hatatlannak vélt iráni abszolút monarchia sajátosságaival. Az ázsiai országban az elmúlt években jelentős ütemű iparfejlesztés ment végbe — ez minden vitán felül áll. A modern üzemeket szemügvre véve látszik, hogy sehol sem sajnálták a pénzt a legújabb technika megvásárlására. Ez azonban nem minden. Az Iranian National Car teheráni autógyárában magam is tapasztaltam a sietős iparfejlesztési program néhány árnyoldalát. Felépítették például a motorgyárat. amelynek termelése jóval kevesebb, mint a néhány méterrel odébb felhúzott óriási karosszériapréselő csarnok kapacitása, ennek aztán az az eredménye, hogy n karosszériaműhely fölös termékei, az autócsontvázak hónapokig porosodnak, rozsfl Karakoram út 20 évi hatalmas munkával idén elkészült a kínai Kasi (Kasgar) és a pakisztáni főváros Islamabad között húzódó magashegyi autóút, a Karakoram út. Az út — amelynek építésén tízezer kínai és több ezer pakisztáni vett részt — a világ egyik leglátványosabb hegyvidékén vezet keresztül, évekkel ezelőtt még járhatatlan területen, hatezres csúcsok és hatalmas gleccserek között. A minden évszakban járható, nehéz rakományok szállítására alkalmas objektum potenciális gazdasági jelentősége és stratégiai szerepe rendkívüli. Régebben ez az út csak ösvény volt a magas hegyek között, amely évente csak egy hónapig, és öszvérekkel volt járható. Az új út a kínai kereskedelem számára biztosítja Karachi indiai-óceáni kikötőjének elérését, s ezáltal tovább növeli Pakisztánnak, mint tranzitországnak a szerepét, nem is beszélve arról, hogy az Európa—Közel-Kelet—Csendes-óceán közötti tengeri útvonal ezer kilométerekkel és hetekkel rövidül meg. Nem kétséges az sem, hogy az út megépülése a kínai hatalmi politika eszközét képezi, hiszen tudvalevő, hogy e térségben Kína a járhatatlan területeket stratégiai utak hálózatával látja el. így már megépült, ill. építés alatt van több út Kína belső területétől az indiai határ tob1' pontjáig, Tibettől Nepálig és Nepálon keresztül is. Sajnos, az utak építése — ismerve a kínai vezetés külpolitikai irányvonalát — nem a gazdasági együttműködést és a békés egymás mellett élést szolgálják majd... dásodnak a gyárudvaron, mielőtt motort tudnának beléjük építeni. Autógyárak épülnek, de... Az állam hitelekkel, enge-' dályekkel támogatja a magánvállalkozást, de nem szól bele, hogy a tőkések mit, mennyire és hogyan fejlesztenek ki. Ebből aztán az is következik, hogy évi sokszázezer autós kapacitású személygépkocsi-gyárak épülnek az országban, viszont katasztrofális a hiány a széles néptömegek igényeit kielégítő, megfelelő élelmiszeripari, közfogyasztási cikk termelő gyárakban. A teheráni terv- és költségvetési hivatal főosztályvezetője ehhez még hozzátette, az állam csak olyan területeken avatkozik be a gazdaság folyamataiba, amelyek iránt „a magántőke nem érdeklődik”. Mert ugyan ki képzelhetne el autógyárakat, tévé-összeszerelő üzemeket, textilkombinátokat megfelelő energiabázis, nyersanyagbázis nélkül? Márpedig a tőkeigényes és kevésbé nyereséges energiaipar, alapanyagkitermelés állami kézben van. A sah és szakemberei azonban kifelejtették a számításból, hogy az ipar kifejlődésével kialakul a nagytőkésvállalkozói réteg, amely a 'vitathatatlan gazdasági hatalom mellett politikai hatalmat is akar. A monarchia így szinte kitermelte azokat a tőkés köröket, amelyek bekapcsolódtak a jelenlegi rendszerrel szembenálló erők tevékenységébe, noha ezek a tőkés csoportok csak a rendszer reformját, nem pedig alapvető megváltoztatását követelik. Parasztok a bádogvárosokban Ami a mezőgazdaságot illeti, ezen a téren sem dicsekedhet az iráni vezetés túl nagy sikerrel. 1968-ban ugyan megkezdték a földreformot, azonban elmaradtak a gyakorlati eredmények. A földhöz juttatott parasztok ugyanis anyagi eszközök, gépek, megfelelő tőke hiányában képtelenek voltak hatékonyan, nyereségesen művelni a földet. Az elszegényedett parasztok tömegével áramlottak a nagyvárosokba, a fővárosba, munkát keresni. Jelenlétüket ma is a Teherán körüli „bádogvárosok”, a hullámpapírból, hulladékból összetákolt kalyibák százezrei árulják el. Éjszaka a külvárosi utcákat — ahol a rendőrség megtűri őket — ellepik a járdán éjszakázó nincstelenek. (Ehhez csak annyit, hogy Irán nemzeti jövedelme egy főre számítva több mint kétszerese a magyarországiénak.) Terv többször átdolgozva A mezőgazdasági politika kudarca kényszerítette rá a kormányt, hogy a legsúlyosabb feszültségeket rögtönzött lépésekkel próbálja levezetni. Szeptember 16-án a kormány átfogó gazdaságfejlesztési tervet hozott nyilvánosságra, amely — s ez is mutatja az intézkedések kapkodó, tűzoltó jellegét — a korábbi ipar- és mezőgazdaságfejlesztési koncepcióval homlokegyenest ellenkező irányba mutat. Hogy az infláció, a rossz munkakörülmények, a kevés bér miatt elégedetlenkedő, széles tömegeket leszereljék, a gazdasági vezetés kihirdette a kisvállalkozások (ipari, mező- gazdasági egyaránt) támogatásának elsődlegességét. (Eddig mindenütt a nagyszabású vállalkozásoké, az országos jelentőségű beruházásoké volt az elsőbbség.) Az idei nyarat a gazdasági minisztériumokban — nyilván a politikai feszültség hatására — az idegesség, a kapkodás jellemezte. A tervhivatalban például Nostrati tervezési főosztályvezető elmondotta, hogy eddig négyszer dolgozták át az évester- _vet, s még mindig nincs végleges variáció. Hozzátette, hogy a mezőgazdaságot illetően a kormány megrettent az agrárpolitikát bíráló han- . goktól és a következő ötéves terv egyik feladatául azt tűzte ki, hogy mezőgazdasági termékekből önellátó legyen az ország. Ma például a gabonaféléknek csaknem felét Irán importból kénytelen beszerezni, noha az ország hagyományosan önellátó volt a korábbi időszakokban. 500 százalékos áremelkedés A hibás gazdasági és politikai döntéseket mindenekelőtt a dolgozók érezték meg. Az évi 30—50 százalékos infláció, az alapvető élelmiszer- áraknak az elmúlt három évben történt 3—500 százalékos emelkedése, a nyomorúságos munkabérek elsősorban a tömegeket sújtották. Valójában tehát a tömegtüntetések a rossz gazdasági helyzet, az egyre rosszabbodó életfeltételek miatt robbantak ki, jóllehet a kormány, a sah vallási fanatikusok elszigetelt akcióinak próbálta ezeket beállítani. Nem véletlen, hogy a fővárosban lezajlott tüntetések részvevői a nagy bankokat, luxus áruházakat támadták meg, kifejezve elégedetlenségüket amiatt, hogy a sah által ígért „nagy társadalomiból nekik csak az infláció, a szegénység jut. Mint az illegalitásba kény- szerített iráni kommunisták helyzetelemzése megállapítja, a tömegmozgalmak gerincét a gazdasági-politikai helyzet miatt elégedetlen kizsákmányolt osztályok alkotják, mindazonáltal a rendszerellenes megmozdulásokhoz csatlakoztak az értelmiség, a burzsoázia egyes rétegei is. Viszont mást akar a rend- szerellenes burzsoá és ismét az ugyancsak a rendszerrel szembenálló munkás. Ezt az ellentétet próbálja kihasználni a vezetés, megosztani akarván a rendszerrel szembenálló erőket. A sah, a körülötte álló politikusok, láthatóan ki akarnak egyezni a „mérsékelt” ellenzékkel. Azokkal szemben viszont, akik ' alapvető változásokat akarnak, s a sah nélkül képzelik el a jövőt, a titkos- rendőrség, « hadsereg elitalakulatai a legbrutálisabb módszerekkel lépnek fel. Miközben a sah és a kormány engedélyezi a polgári pártok többségének megalakulását, a munkásnegyedekben, a külvárosokban robbanógolyókkal lövetnek a tömegbe, gyilkoltatják halomra az elégedetlenkedőket, tartóztatják le vezetőiket. Katonai kormány Az országban a gazdasági és a politikai válság olyan mérvűvé vált, hogy a vezetés kénytelen volt a hadsereget megbízni a kormányalakítással. Ez a lépés egyúttal felveti a korlátozott burzsoá demokráciának még a látszatát is kerülő katonai diktatúra kialakulásának a lehetőségét. A kibontakozás útjai tehát még nem alakultak ki. Mindenesetre, mint azt egyik teheráni beszélgető partnerem. a neves újságíró, Amir Taheri megállapította: az ország olyan ponthoz érkezett, ahonnan nincs visszatérés a múlt eszközeihez, módszereihez. Dunai Péter
