Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-19 / 273. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. november 19. Mindenféle A biztonságos közlekedésért REKLAMÁCIÓ Belép egy ügyfél. Egyik kezében zsákot tart, másikban egérfogót. — Bocsánatot kérek, ön Bonev elvtárs? — kérdi. A reklamációs iroda vezetője feltekint az iratokból. — Igen, én vagyok. Miről van szó? Az ügyfél udvariasan meghajol, az egérfogót a hóna alá dugja és kezet nyújt. — Nagyon örvendek, nevem: Panajotov. Az egérfogók miatt jöttem. — Nagyon helyes! — Bonev felkel az asztal mögül. — Mondja meg, hány egérfogót cseréljünk ki — és azonnal megkapja valamennyit. — Nekem nem új egérfogók kellenek, hanem vissza akarom adni valamennyit, ami csak akad nálam. Ez a zsák színültig tele van az önök egérfogóival. És Panajotov leteszi a zsákot a padlóra. — Hogyhogy visszaadni? — figyel fel Bonev. — ösz- szefogdosta valamennyi egerét és most idejött, hogy visz- szaadja az egérfogókat? Nem rossz ötlet! — Szó sincs róla. Az önök egérfogói három hónap alatt egyetlen egy egeret sem fogtak. — De mi köze ehhez az egérfogónak? Egyszerűen az történt, hogy az egerek megérezték a veszélyt, és kereket oldottak. ön pedig ahelyett, hogy örülne, most idejön és vissza akarja adni az egérfogókat... — Éppen arról van szó, hogy nem oldottak kereket — feleli ingerülten az ügyfél. — Az egerek élnek, egészségesek és tovább mászkálnak ide-oda, ott egye meg őket a fene... A berendezést eszik. A vezetékeket, a vezetőket, a félvezetőket — mind szétrágták. Ha az ember franciakulcsot adna nekik, azt is elmajszolgatnák. Az irodavezető együttérzően csóválja a fejét: — Szóval hát rágnak-rág- csálnak, az egérfogóba pedig nem sétálnak be? Talán az egésznek a csalétek az oka, juhtúrót tett oda? — Természetesen — válaszol Panajotov, — Olcsó juh- túróval kezdtük, de ahhoz hozzá sem nyúltak. Akkor egyre drágábbat tettünk oda, tizenhét féle juhtúrót próbáltunk ki, de semmilyen eredményre sem jutottunk. Az egerek továbbra is a kábeleket falják. — Ugyan honnan toppantak be magukhoz ilyen abnormális egerek? — csodálkozott Bonev. — Tizenhét féle juhtúrót kínálnak nekik, ők pedig kábelt majszolnak! De nem próbáltak csalétek helyett kábelt odatenni nekik? — Attól tartok, teljesen feleslegesen vitatkozunk: ezek az egérfogók igen durva kivitelűek, a belsejük kényelmetlen. A reklamációs iroda vezetője azonban kivédi a csapást: — A sima deszkát pedig az egerek gyanúsnak tartanák. Jobban szeretik azt, ami természetes, érdekes. — Nem szabad általánosítani — támad tovább Panajotov. — Higgye el: az egerek különfélék. Az egyiknek a durvább tetszik, a másiknak pedig a finomabb. Hiszen az egerek nagyságra és szokásra is különfélék :.. — Ahá! — szakítja félbe diadalmasan Bonev. — Tehát nem is a mi egérfogóink térnek el a szabványtól, hanem a maguk egerei. Tegye el az egérfogóit, nem veszem visz- sza őket. Ha majd szabványosítja az egereket, akkor újra beszélhetünk ... És az irodavezető diadalmasan az ajtóhoz kíséri az elcsüggedt ügyfelet. Bolgárból fordította: Gellért György Amikor már 80 éves vagy, mindent tudsz. Csak az a fontos, hogy emlékezzél is rá. * * * Maurice Chevallier mondta egyszer: „A franciák hamisítatlan romantikusok. Azt hiszik, hogy a 70 és a 40 éves férfi között csak egyetlen lényeges különbség van: 30 év tapasztalata.” * * * Duncan MacDonald, a híres amerikai futó egyszer egy kérdőívet kitöltve a „Hobbyja” című rovatba ezt írta be: „Az autóm szétszedése.” A „Kívánsága” rovatba viszont ezt írta: „Tudjam újra ösz- szerakni az autómat, miután már szétszedtem.” * * * A fiatalasszony mondja a barátnőjének: ígérgette nekem az eget, a csillagokat és a holdat, de elhallgatott, amikor a mosógépről kezdtem beszélni. * * * Az autó valóban nagyszerű találmány: először megadta nekünk az egyéni mozgás szabadságát, azután a tömeges találkozás lehetőségét. * * * „A statisztikai adatok szerint Kínában minden 47. másodpercben születik egy gyerek” — mondja a tv hírközlője. ..Fantasztikus, hogy milyen pontosan tudják ezt szabályozni” — mondja a műsort néző feleség a férjnek. A kakas egy strucctojást cipel az udvarba, összehívja a tyúkokat és ünnepélyesen így szól: — Hölgyeim, ne értsék félre, senkinek sem akarok szemrehányást tenni. Csupán azt szerettem volna megmutatni önöknek, hogy mások hogyan dolgoznak. * * * ' — Ha a fejem lefelé lógatom, beleszalad a vér — mondja a tanító. — Mi az oka annak, hogy a lábamban nem érzek vértolulást, holott mindig lefelé lóg? — Mert a tanító bácsi lába nem üres — hangzik a kis Klaus válasza. * * * Egy éjszakai mulatóban egy turista legyet talál az italában. Kihalássza és beleteszi a hamutartóba. A pincér restelkedve kér bocsánatot és tüstént új italt helyez az asztalra. A jelenetet a szomszéd asztaltól figyeli egy skót. Rápillant majdnem üres poharára, majd egy darabig szemléli a hamutartót, végül átszól a turistának: — Mondja uram, nem adná kölcsön a legyét? L egros úr, a „hegros és társa” cég tulajdonosa éppen befejezte a levél diktálását és így szólt titkárnőjéhez, Suzette kisasszonyhoz: — Két példányban gépelje le, mint szoktuk. A lány az ajtó felé indult, de megtorpant és visszajött. — Mondani óhajt valamit? — emelte fel fejét az iratokból a cég főnöke. — Monsieur Legros, én férjhez megyek. — Pompás)- gyermekem. És ki a boldog ifjú? Mademoiselle Suzette hirtelen sírva fakadt. — Űristen, mi lelte?! — kiáltott fel monsieur Legros. — Mert. .. mert... nem tudom, hogy kihez ... megyek férjhez — hüppögött a lány. ^ — Hogyhogy nem tudja? — Kérdezze meg Jacques- tól... — szipogott mademoiselle Suzette. Jacques, a főkönyvelő helyettese röpke tizenöt másodperc múlva megjelent. Minden jel arra vallott, hogy már az ajtó mögött várakozott. — Mit jelentsen ez?! — harsant fel monsieur Legros. — Miért kell magának megmagyaráznia, hogy kihez megy férjhez a titkárnőm? — Nyugodjék meg, uram, én valóban mindent megmagyarázok. Mademoiselle Suzette önhöz megy férjhez. Michel Herbere: Különös ajánlat Vagyis akarom mondani... énhozzám. — Mondja, maga már régen meghibbant, és csak ügyesen titkolta? — Monsieur, én teljes felelősséget vállalok a szavaimért. ön agglegény, és ezért megfelelő összegű adót fizet |a jövedelme utfln. Ez az ügy egyik oldala. A másik pedig az, hogy nekem tetszik Suzette... — Mondja, maga megy az őrültekházába, vagy kihívassam a mentőket? — Még egy pillanatnyi türelmet kérek, monsieur Legros. Nos hát, ön agglegényadót fizet. Ha felesége volna, akkor sokkal kevesebbet kellene fizetnie. — Én azonban nem szándékozom megházasodni, azonkívül pedig ez sokkal többe kerülne, mint amennyit megtakaríthatok ... — Szentigaz. Ezért én azt ajánlom önnek, hogy úgy nősüljön meg, hogy nem nősült meg. Hagyja a telefont, semmi szükség rá, ne telefonáljon senkinek, inkább hallgasson végig. Én szeretem Suzette-t. ön feleségül veszi őt, és így kevesebb adót fizet. ö pedig velem él, és önnek egyetlen frankjába sem kerül. Érti már? — Hm .. . No és maga mit nyer ezen az üzleten? — Tudja, monsieur Legros, úgy gondoltam, hogy ön legalább 500 frankkal emelhetné a havi fizetésemet. Hiszen a családi élet nagy költségekkel jár... — Hm, Jacques ... hiszen tudja, mi a véleményem az alkalmazottaim fizetésemelési kéréseiről. Az ilyesmit mindig elvből ellenzem. — Rendkívül sajnálom, monsieur Legros, ebben az esetben azonban ... — Várjon csak, Jacques, várjon . . . Éppen arról gondolkodtam, hogy megfelelő helyettest kellene találnom ... — Hálásan köszönöm, főnök, örülök, hogy ilyen nagylelkű! — Nagylelkű? Csupán kiszámítottam, mennyi adót takaríthatok meg ... Fordította: Gellért György Képzeletbeli riport egy dézsmálóval — Kedves hallgatóink! Az újságokban Önök is olvasták, hogy Szepetneki Slampos Ervin, a Hacacáré Művek egyik vezető beosztású dolgozója pozíciójával visszaélve rendszeresen dézsmálta a vállalati vagyont, gazdasági bűncselekmények sorát követte el. Szepetneki Slampos most bíróság előtt felel tetteiért. A tárgyalás szünetében beszélgetünk a vádlottal. Szeretnénk megtudni tőle, hogyan jutott el idáig. Kedves Slampos úr, hogyan kezdődött ez az egész bűncselekmény-sorozat? — öt évvel ezelőtt a Hacacáré Műveket egy afgán kereskedelmi küldöttség kereste fel. Nagy hacacárét rendeztünk a tiszteletükre a Margitszigeti Nagyszállóban, és a vacsora végén maradt még két felbontatlan üveg tokaji az asztalon. Kérem, amikor senki nem nézett oda, én azt a két üveget bedugtam az aktatáskámba és hazavittem ... Hát így kezdődött. — Elnézést, a vádiratban az áll, hogy ön a lánya esküvőjének sokezer forintos költségeit is a gyár kasszájából fedezte. — Az egy másik alkalommal történt, kérem. Akkor japán delegáció járt nálunk, és a küldöttség egy tokiói földrengés miatt hirtelen hazautazott, nem vett részt a búcsúvacsorán. Viszont a vacsorát már előzőleg ötven főre megrendeltük. — Hát hányán voltak a japánok? — Ketten. Mi lettünk volna negyvennyolcán ... Szóval, hogy ne menjen kárba az egész, hát a lányom esküvőjét tartottuk meg azon a pénzen. — A gyár vezetői a vacsorán nem keresték a japánokat? — Keresték és meg is találták. Szereztem két, hazánkban tanuló mongol diákot, ők voltak a japánok, hiszen annyira hasonlítanak egymásra, mint két tojás. — Ugye, a balatoni villáját is a gyár mérnökei tervezték? — Igen. — Hogy tudta őket rábeszélni? — Egyszerűen. Magamhoz hívattam a tervezőcsoport vezetőjét és azt mondtam neki, hogy a bivalymocsoládi Fehér Ló Termelőszövetkezet megbízásából tervezni kell egy versenyistállót. Amikor a tervek elkészültek, megint szóltam neki. Közöltem vele, a Fehér Ló Tsz meggondolta magát, nem istállót épít, hanem emeletes villát, balatoni nyaralót a dolgozóinak. S amíg a téesz megfelelő ingatlant vásárol, kísérletképpen az objektumot az én telkemre építjük fel. És felépítettük. — Kedves Szepetneki Slampos, az idő rövidsége miatt nem tudjuk tovább sorolni a disznóságait, azonban van még egy kérdésem. — Parancsoljon. — Maga évekig dézsmálta a gyár vagyonát, pénzét, költekező életmódjára nem figyelt fel senki, mert laza volt az ellenőrzés. Mondja, hogy bukott le végül is? — Kérem tisztelettel, a szakszervezeti bizalminak feltűnt, hogy már nyolc hónapja nem fizettem ki a tagsági díjat. Ezen csúsztam el, mert elkezdtek utánam szaglászni! — Most önt börtönbe csukják. Bizonyára már valami megfogalmazódott magában, hogy ha kiszabadul, hogyan fog élni, mit fog csinálni, igaz? — Igen kérem, már gondolkodtam a dolgon. — Ezek szerint már elhatározta, hogy ha kiszabadul, nem lop többet, nem sikkaszt, nem herdálja a nép vagyonát. — Ilyen konkrét dolgokban még nem döntöttem. De egyet megígérhetek. — Mit? — Ha újra szabadlábon leszek, isten bizony, rendszeresen fogom fizetni a szakszervezeti tagdíjat!! Kiss György Mihály
