Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-02 / 259. szám
1978. november 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T Csak a Honvéd jutott tovább Nemzeti Bajnokság Kupája ben végig irányíotta a játékot. Az 52. percben Juga—Roska akció végén a baloldalra sodródott Roska hét méterről lőtt a hálóba (1:0). A 86. percben Dembrovszky fejese szállt fölé, majd a 90. percben Dembrovsz- kyt buktatták, a 18 m-ről megítélt szabadrúgásból Paltinisán bomba lövéssel a bal felső sarokba küldte a labdát (2:0). helycserés támadásokkal szemben, s teljesen alárendelt szerepet játszottak. Az MTE csapatát a jó formában lévő Sebők irányította, a középhátvéd két gólt is lőtt. Szendreinek csupán néhány hazaadott labdát kellett felszednie. Szünet után edzőmérkőzés jellege volt a játéknak, ekkor Szabó az üres kapuba sem talált be. Végeredményben az MTE iskolajátékkal győzött. G.: Sebők (2), Baran. Jó: Sebők, Baran, ill. Farkas. Varga aranyérmet nyert az Alpesi Kupán Az Osztrák Repülő Szövetség Zell am See-ben rendezte meg az Alpesi Kupa nemzetközi ejtőernyős versenyt, amelyen 13 nemzet 65 versenyzője vett részt. A festői környezetben lezajlott rangos viadalon, az igen erős mezőnyben szép magyar siker született. A válogatott Varga József, a szolnoki Repülő és Ejtőernyős Klub tagja, nagy küzdelemben szerezte meg a célbaugrás 3., illetve a stílusugrás 5. helyét. Az összetett versenyben — helyezései alapján — az első helyen végzett. A Néplap 44. heti totótippjei 1. Oroszlány—Kaposvár x2 2. Fűzfő—MÁV DAC 2x 3. KOMÉP—Pécsi VSK X2 4. BKV Előre—Volán SC 2x 5. Dunaújvárosi Ep.—Budafok x2 6. Vác—Kossuth KFSE lx 7. Dunakeszi—BVSC xl 8. Gyöngyös—Eger x2 9. Szabó L. SE—Nyíregyháza x2 10. Atalanta—Perugia x2 11. Fiorentina—Bologna lx 12. Juventus—Milan x 13. Roma—Torino xl Pótmérkőzések: Szarvas—H. Papp J. SE x2; Hódmezővásárhely—DMTE lx; Kazincbarcika— Szolnoki MTE lx. A várakozásnak megfelelően már egy órával a Ferencváros —FC Magdeburg labdarúgó KEK visszavágó előtt majdnem minden hely foglalt volt az Üllői úti stadion lelátóin, s a későn jövők csak hosszas vitatkozás után tudtak maguknak talpalatnyi helyet szorítani. A két csapat így állt fel: Ferencváros: Zsiborás — Tep- szícs, Martos, Bálint, Vépi — Takács, Nyilasi, Ebedli — Pusztai, Szokolai, Pogány. FC Magdeburg: Heyne —Zapf, Raugust, Seguin, Decker — Tyll, Pommerenke, Stahman, Stein- ba6h — Streich, Hoffman. A venégek jutottak vezetéshez. Hoffman lövését Zsiborás szögletre ütötte, a jobboldalról beívelt labdát Zapf ráfejelte, Tepszics röviden mentett s Stachmann a tehetetlen védők közöt a hálóba talált (0:1). A 8. percben viszont egyenlített a Ferencváros Nyilasi lövését a kapus kiütötte és .Pusztai a há- lóbá kotorta (1:1). A 26. percben Pogány labdájával Szokolai a 16-os előtt a kapust becsapva lövésre szánta magát és a lapos bomba a jobb sarokban kötött ki (2:1). A 75. percben Bálint 25 méteres bombáját a vendégkapus a bal felső sarokból ütötte szögletre. Elkeseredetten védekezett a Magdeburg, a Ferencváros akcióiból viszont hiányzott a teljes átütő erő. összesítésben a Magdeburg 2:2-vel, az idegenben lőtt góllal jutott tovább. Szerdán délután kellemes időben a temesvári Május 1. stadionban nyolcezer érdeklődő előtt játszotta le az UEFA-kupa visz- szavágót a Politechnika és a Bp. Honvéd. A magyar csapat kikapott, de 4:2-es összesítéssel a legjobb 16 közé jutott. A szovjet Sztupar játékvezető sípjelére kezdtek a csapatok a következő összeállításban. Temesvári Politechnika: Katona — Floares, Paltinisan, Me- hedintu, Barna (46. p. Dembrovszky) — Visan, Nadu, Roska — Anghel, Juga, Petrescu (74. p. Volaru). Bp. Honvéd: Gujdár — Paró- czai, Kocsis, Nagy, Varga I. — Pál, Pintér, Póczik, Lukács T. — Gyimesi, Weimper. Az őszi nemzetközi asztalitenisz programban a Szuper-liga harmadik fordulóját november 8-ra írták ki, de ebben változás történt. A francia nemzetközi bajnokságot ugyanis decemberről előrehozták, így a liga-találkozókat is korábban kell lebonyolítani. A magyar válogatott pénteken Herszonban a szovjet csapat ellen áll asztalhoz. Kedden este kiderült, hogy Szabó Gabriella betegsége miatt — influenzás lett — nem utazhat a csapattal, helyére Csík Mártát jelölte Bérezik Zoltán edző. Így szerda reggel dr. Lakatos A budapesti 4:0 birtokában a Honvéd a nagy előny tartására rendezekedett be és védelmét megerősítve elöl csak Gylmesit és Weimpert hagyva kezdett. Így a támadó területet teljesen átengedte a hazaiaknak. Az első félidő lanyha Irammal telt el. A cseréket technika a Szolnoki MTE—Szolnoki MÁV 3:0 (2:0), Szolnok, MÁV-sporttelep, 300 n., v.: Nyári. SZMTE: Szendrei — Kántor, Simon, Sebők, Kábák — Baran, Kupeczki, Zakar (Bencsik) — Dákay,. Varga., Szatmári. Sz. MÁV: Farkas — Rózsavölgyi, Kurucz, Juhász, Ágh (Takács) — Csontos, Szántai, László — Petró, Kántor, Nász (Szabó). Az első félidőben végig a MÁV térfelén folyt a játék. A vasutas játékosok tehetetlenek voltak a sokmozgásos Györgynek, a szövetség elnökének és Bérezik Zoltán edzőnek a vezetésével Gergely, Klampár, Kreisz, Oláh és Csík utazott a Szovjetunióba. — Függetlenül attól, hogy a szovjet válogatottban a legutóbbi találkozókon hiányzott több neves játékos, nem lesz könnyű dolgunk mert a helyükre beállítottak is ügyesek, — mondta Bérezik Zoltán. — Győzni akarunk, megőrizni veretlenségünket a Szuper Ligában. Gergely, Klampár és Oláh játssza az egyéni mérkőzéseket, biztos a Gergely—Klampár férfi páros, de a vegyespárost csak a helyszínen jelölöm ki. Asztaliteniszezők kerestetnek A Szolnoki Vízügy SE asztalitenisz szakosztálya tobor- zót tart az 1969/70-ben született fiúk részére. Jelentkezni lehet november 13-tól — minden hétfőn és szerdán 19 órától — a Ságvári körúti általános iskola tornatermében. Tornafelszerelést mindenki vigyen magával. Esemény Asztalitenisz. Városi felnőtt női—férfi Tízek bajnoksága Szolnok, Honvéd Kilián FSE tornacsarnoka 17.30. Kapu előtti kavarodás után született Baran révén az MTE harmadik gólja (Fotó: Kőhidi) ASZTALITENISZ SZUPER-LIGA Kreisz is elutazott alkalmazó Poli- második játékrészSZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színházban délután 3 órakor: Nem félünk a farkastól. MOZI Szolnok Vörös Csillag: 80 huszár I—n (másfélszeres helyáron), Hajtóvadászat (18), Tisza: Banditasirató, Tecumseh (Külön ifjúsági előadás). Tallinn: Bizalmi állásban (14, 50%-os felemelt helyáron), Vegyiművek: Szívvel, szerelemmel, Reptér: Az előkelő alvilág (16). Szandaszőlős Terv: szünnap. Abádszalók Petőfi: A tankcsata. Jászapáti: Idegen levelek. Jászberény Lehel: Sebzett madarak, Nyitány (Külön ifjúsági előadás). Karcag Déryné: Huszadik század m—IV. (18, dupla helyáron, filmbarátok műsora). Kisújszállás Ady: Elvágyódás (14). Kunhegyes Szabadság: Dóra jelenti. Kunszentmár- ton Körös: XXI. olimpiai játékok. Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: Fekete kalóz ('50%-os felemelt helyáron). Szabadság: Pokoli torony I—II. (14. 50%-os felemelt dupla helyáron). Tiszafüred Tisza: Péter cár és a sze- recsen. Törökszentmiklós Dózsa: A Noszty fiú esete Tóth Marival, Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: A fiatalság elixir je. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. — Nótakedvelőknek — 17.20: A tanyák lámpásai. . . Riporterek: Korim Éva és Pálréti Ágoston. — 17.50: Könnyű hangszerszólók orgonára. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. — Piaci szemle. — Beat- parádé. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Charity, te édes! Részletek Coleman zenés játékából. — 9.00: Nagyvárosi madarak. — 9.10: Régi híres énekesek műsorából. — 9.44: Brummadzag, a zenebohóc. Végh György összeállítása. — 10.05: Csiribiri. Ezer- egy történet kicsiknek. — 10.35: Szimfonikus zene. — 11.25: Szín- házépítés. — 11.40: A boldog ember. Móricz zsigmond regénye folytatásokban. IX. rész. — 12.35: Hubay Miklós: A szív sebei. Könyvszemle. — 12.45: Zenemúzeum. — 14.33: Mindenki könyvtára. — 15.10: Kórusművek magyar költők verseire. — 15.27: Josef Suk. Pierre Fournier és Suzana Ruzicková Bach-fel- vételeiből. — 16.05: Kemenes Sarolta és Bálint Sándor nótákat énekel. — 16;35: Martha Ange- lici francia operaáriákat énekel. — 17.07: Űj lemezeinkből. — 17.57: New York szépe. Részletek Warren filmzenéjéből. — 18.15: Hol volt. hol nem volt. . . — 19.15: Borsodv László népzenei feldolgozásaiból. — 19.40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkás- otthont. A Magvar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Liszt-hangversenye. — Közben: 20.15: Köszönti ük a 95 éves Ger- mánusz Gyulát. Az Ifjúsági Rádió műsora. — kb. 20.35: A hang- versenvközvetítés folytatása. — 21.30: Háttérbeszélgetés. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A kamarazene kedvelőinek. — 23.20: Titkos házasság. Részletek Cimarosa operájából. — 0.10: A Kühn vegyeskar Poulenc-fel- vételeiből. PETŐFI: .805: Éva Pilarova énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Indulók fúvószenekarra. — 8.50: Slágermúzeum. — 9.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: Csak fiataloknak! — 12.33: Mezők, falvak éneke. — 12.55: Pécsi stúdiónk jelentkezik. — 13.25: Gyermekek könyvespolca. 14.00: Záray Márta és Vámosi János énekel. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: A Rádió Dalszínháza. A kinevezés. — 16.05: Dzsesszfelvételekből. — 16.28: Műsorismertetés. — 16.30: Hírek. — 16.33: Ütközben. — 16.35: Idősebbek hullámhosszán. — 17.30: Belépés nemcsak tornacipőben. — 18.33: Hétvégi panoráma. — 19.55: Slágerlista. — 20.33: „5+1”. Játék és zene. — 22.03: Fáy András szerzeményeiből. — 23.15: Verbunkosok, nóták. 3. MŰSOR: 8.08: Bartók művek. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Matuz István és Rados Ferenc Mozartfelvételeiből. — 10.00: Ismeretlen ismerősök. — 11.05: Népdalkórusok. — 11.25: Zenekari muzsika. — 13.07: Vásárhelyi Zoltán Kodály kórusműveket vezényel a Magyar Rádió és Televízió énekkarának élén. — 13.25: Dzsesszfelvételekből. — 13.58: A Juilliard vonósnégyes játszik. — 15.00: Prokofjev-művek. — 16.00: Zenei lexikon. — 16.20: Stanislaw Moniuszko. a lengyel opera atyja. — 16.50: ötórai tea. — 17.44: Wagner: Trisztán és Izolda. Há- romfelvonásos opera. — Közben: 19.05: Az Iskolarádió műsora. —. 19.35: Az operaközvetítés folytatása. — Közben: 20.47: Eszmecsere a műfordítás kérdéseiről. — 21.17: Az opera- közvetítés folytatása. — 22.29: A St. Martin-in-the-Fields-i kamarazenekar Hándel-felvéteiei- ből. TELEVÍZIÓ 8.33: Stop! Közlekedj okosan! Országúti gyalogos közlekedés. (Színes.) — 9.05: Élővilág. (Alt. isk. 5. oszt. Madárvédelem. — 9.35: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek. Mechanikai műszerész. (Ism.) — 10.10: Fizika. Elektromos áramkörök és mérőműszerek a gyakorlatban. — 10.35: „Kör, kör, ki játszik. Óvodások műsora. (Ism.) — 15.20: Stop! (Ism.) (Színes.) — 15.30: Élővilág. (Ism.) — 15.55: Fizika. (Ism.) — 16.23: Hírek. — 16.30: Piros, sárga, zöld. Magyar dokumentumfilm. (Színes.) — 16.45: Reklám. — 16.50: Századunk. Lehullott a lomb. II. (Ism.) — 18.10: Szépen, jól magyarul. — 18.20: Falujárás. Riportműsor. — 19.00: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Randevú a sötétben. Magyarul beszélő francia bűnügyi film. (Színes.) — 21.00: Indiai találkozások. III/3. rész. Volt egyszer egy vajúdó világváros ... (Színes.) — 21.50: Reklámújság. — 22.00: Telesport. Labdarúgó kupanap. összefoglaló a tegnapi mérkőzésekről. — 22.40: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR Kísérleti matematika. (Alt. isk. 1. oszt.) Ismerkedés Gumiország- gal. — 18.50: En francais. 39/9. Francia nyelvtanfolyam. Voici des fruits. — 19.05: Orosz nyelv. (Alt. isk. 6. oszt.) Dalol a csíz. (Színes.) — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Ismeretlen magyar szerző. Constantinus és Victoria. Költői játék a XVH. századból, az Egri Várszínház előadása, egy felvonásban, felvételről. — 21.05: Tv-híradó. 2. — 21.25: Rubens és kora. Belga képzőművészeti film. (Színes.) — 21.50: Kaland az ágyban. Magyarul beszélő angol film. (Színes.) — 22.40: Reklám. BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. — 15.35: Orosz nyelvoktatás. — 16.05: A volánnál. Autóvezetőknek. — 16.15: Népi melódiák. — 16.30: Szabad időre ajánljuk. — 16.45: Dokumentumfilm. — 17.05: Dalok. — 18.05: Szindbád. Filmsorozat. — 18.30: Tv-híradó. — 18.50: Ifjúsági óra. 19.45: Szólista műsor. — 20.50: Táncok és dalok. Magyar hatodik aranya g / ' ■ I 1 D alijuk be, mindany- nyian egy kis meghatottságot éreztünk október utolsó vasárnapjának délutánján a tévé képernyője előtt ülve, ahogy néztük a győzelmi emelvény középső fokán álló Magyar Zoltánt, s ahogy hallgattuk a magyar Himnuszt. Mindezt nem sokkal azután, hogy a görög labdarúgóválogatott nem egyszerűen legyőzte, hanem — a lelátók pontosabb fogalmazását idézve — „kiosztotta” a népstadionbeli dicsőséges 2:0 után már ismét ünnepelt „fiaitokat” ... Hát hogyne örült volna a lelkünk! Hát hogyne hatódtunk volna meg azon a felfedezésünkön, hogy egy huszonöt éves magyar tornász, világversenyeken sorozatban aratott hatodik győzelme után is, úgy tudja hallgatni ezeket az akkordokat, hogy közben meg-megremeg az álla, szemeit pára futja be, ne kerteljünk: úgy tehát, hogy közben küszködik a könnyeivel. Hogy mit érzett Magyar Zoltán az emelvény közepén, azt még csak le lehetett olvasni arcáról, de hogy mi mindent gondolhatott, arra csak következtetni lehet. Hiszen alig néhány hónapja múlt csak, hogy Magyar az olimpia óta ki tudja hányadik válságán esett át, e válság következményeként jókora erkölcsi bunkócsapásokat szenvedve el a bennfentesek szűkebb társaságától éppen úgy, mint a szélesebb közvéleményt képviselő sportsajtótól. És bár az ilyen viharok megítélése nézőpont kérdése is, annyi mégis elmondható, hogy Magyar már addigi eredményei alapján is több méltányosságot érdemelt volna, mint amennyit kapott. Csak emlékeztetőül: Magyar Zoltán tizennyolc éves fejjel már úgy szerepelt élete első olimpiáján (1972, München), hogy a szakemberek titkos esélyesnek tartották, de ezeket az esélyeket csak egy évvel később, a Grenoble-i EB-n tudta valóra váltani. Attól kezdve viszont biztosan győzött előbb a várnai VB-n, majd a berni EB-n, s végül Montrealban, az olimpián is. Ezzel a győzelemmel vitathatatlanul pályafutása delelőjére ért. A még nagyon fiatal embert — mint a négy montreali aranyérmünk tulajdonosának egyikét — elhalmozták minden földi jóval; megérdemelt anyagiakkal éppen úgy, mint „meg nem érdemelt” kriti- kátlan rajongással. És ez utóbbiban egyáltalán nem a lelkes szurkolók voltak elmarasztalhatok, hanem — tisztelet a kivételnek! — a hivatásos sportvezetők. A kérlelhetetlen szigoráról közismert edző, Vígh László hiába adta le vészjelzéseit, senki sem törődött vele. Aztán Zoli elkövetett egy-két kisebb hibát, s a korábbi „barátok” egyszeriben elfordultak tőle, immár prédává lökve oda a hangoskodó erkölcsbíráknak. agyar Zoltánnak voltak pillanatai, amikor úgy érezte, hogy nincs már kedve folytatni a tornát, nincs kedve az egész hajcihőhöz, amely körülveszi. Végül persze folytatta, de senki ne higgye;, hogy a rossz ízű kioktatások miatt. Hanem azért, mert szereti sportágát, s azért, mert mellette állt — néha túlozva, néha ő is el-elvetve a súlykot — egy ember. Az edzője. Akivel a válságos időszakban kétszer is újrakezdték mindent. Változatlanul a rohamléptű tornasport élén haladva — stílszerűen szólva — egy lóhosszal. Üjítva és megújulva: tavaly kiharcolva a harmadik Európa-bajno- ki győzelmet, most Strasbo- urgban pedig rendkívüli fölénnyel megszerezve a második világbajnoki címet, amely egyben a ritka győzelmi sorozat hatodik aranyérme. És hogy lesz-e folytatás? Jövőre, majd azután Moszkvában? A két embert ismerve igenlő a válasz. De ha nem, ők már akkor is megtették a magukét. Kocsis L. Mihály Fenti képünkön az egyéni lólengés eredményhirdetése. Magyar Zoltán a dobogó legfelső fokán. M Területi labdarúgó-bajnokság Kiélezett küzdelmek az első helyért A területi labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójában a Jászsági csoportban két mérkőzés elmaradt, zagyvarékasra a játékvezető nem érkezett meg. Jászberényben pedig az ellenfél késése miatt a játékvezető nem vezette le a mérkőzést. A Kunsági csoportban egy fordulóval az őszi idény befejezése előtt Cibakháza vezeti a mezőnyt. A második helyezett Csépa izgalmas mérkőzésen győzte le Öcsödöt, Homok a második félidőben fordította maga javára a mérkőzést, így tovább élesedik a harc az első helyért. Az őszi idény utolsó fordulóját november 6-án, hétfőn rendezik. A Tiszai csoportban Tiszagyenda Tiszabu- rán. Kunmadaras Tiszaigaron vereséget szenvedett, így tovább növekedett Tiszabura és Tiszafüred előnye. Eredmények. Jászsági csoport: Jászapáti—Jászfelsőszentgyörgy 9:0, Jászágó—Szászberek 0:3, Jászszentandrás—Jászdózsa 3:0, Jásztelek—Jászladány 0:5. Pusztamonostor—Jánoshida 2:1. Kunsági csoport: Cibakháza— Tiszakürt 3:0. Csépa—Öcsöd 3:2, Homok—Mezőhék 2:1, Mesterszállás-Kungyalu l:l. Szelevény— Tiszamenti 1:1. Az élmezőny 1. Cibakháza 2. Csépa 3. Kungyalu 4. Cserkeszőlő 5. Homok állása — 2 19- 7 14 1 2 23-10 13 2 2 23-10 12 2 2 14- 8 12 2 3 12- 9 10 Tiszai csoport: Középtisza n— Tiszabő 5:1. Nagyiván—Tiszafüred 2:5, Tiszaszentimre—Tisza- szőlős l :8. Tiszaderzs—Tiszaroff 4:1, Tiszabura—Tiszagyenda 3:1 Tiszaigar—Kunmadaras 1:0. Az élcsoport állása 1. Tiszabura 9 9 ------- 33-11 18 2 . Tiszafüred 10 7 2 1 25-11 16 3. Tiszagyenda 9 6 1 2 21- 8 13 4. Kunmadaras 9 5 2 2 23-10 12 5. Tiszaszőlős 9 4 2 3 31-13 10 Közép csoport: Tiszatenyő— Kengyel 1:0, Szájol—Kisújszállás 3:4, örményes—Tiszasüly 2:1, Kétpó—Túrkeve 2:1. Kuncsorba— Martfű II 2:0. Mezőtúr—Fegyvernek 1:4. Az élcsoport állása 1. Kisújszállás 10 8 1 1 22- 7 17 2. Besenyszög 9 8 — 1 26- 4 16 3. Kengyel 10 7 1 2 25- 7 15 4. Fegyvernek 10 5 2 3 20-12 12 5. Mezőtúr 9 5 1 3 26-22 11 A megyei ifjúsági bajnokság állása 1. T.-miklós 13 11 1 1 58- 7 23 2. Tisza Cipő 13 10 1 2 50-10 21 3. Karcag 13 8 2 3 36-21 18 4. Túrkeve 13 8 2 3 27-17 18 5. Sz. Vegyim. 13 6 5 2 39-17 17 6. Új szász 13 7 1 5 23-33 15 7. K.-márton 13 7 — 6 43-22 14 8. Jászkisér 13 5 3 5 43-26 13 9. Sz. C.-gyár 13 4 5 4 17-17 13 10. Kunhegyes 13 6 1 6 26-39 13 11. J.-ároksz. 13 4 3 6 20-17 11 12. R.-falva 13 4 3 6 27-31 11 13. Jb. Vasas 13 5 — 8 27-30 10 14. Abádszalók 13 4 2 7 11-40 10 15. K. MEDOSZ 13 4 1 8 15-36 9 16. Jákóhalma 13 3 1 9 16-50 7 17. T.-földvár 13 3 —. 10 29-36 6 18. Tószeg 13 1 1 11 6-64 3