Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-16 / 270. szám
1978. november 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T Merre hat a felhajtóerő? Három pólósból egy, aki marad VÍVÁS Második helyen a kék-fehérek A Veszprém megyei Vívó Szakszövetség a hét végén Veszprémben rendezte az országos vidéki serdülő és ifjúsági vívó csapatbajnokságot. A serdülők három, az ifjúságiak mind a négy fegyvernemben indultak, az előzőén elért körzeti eredmények alapján. A csapatok három versenyzőből álltak. A Szolnoki MÁV-ot három serdülő, és egy ifjúsági csapat képviselte, jelentős sikerrel. A serdülő fiúknál kardban a Ragó, Banczik, Hidasi, Vin- cze, a leányoknál a Pusztai, Bállá, Kovács és Feigl összeállítású tőrcsapat az első helyen, a serdülő fiú tőrözők a negyedik, az ifjúsági leány tőrözők a harmadik helyen végeztek. Az idén a pontversenyt, s ezzel a kupát a Bakony Vegyész Sportegyesület vívói nyerték 188 ponttal. Második a Szolnoki MÁV 156, harmadik a Szombathely 80 ponttal. Számonként a csapatversenyek első hat helyezettje indulhat a budapesti országos bajnokságon. Ásztalitenisztoborzó A Szolnoki Vízügy SE asztalitenisz szakosztálya tobor- zót hirdet a sportág iránt érdeklődő fiatalok részére. Az 1969—70. évben született fiúk jelentkezését várják a Ság- vári körúti iskolában minden hétfőn és szerdán 19 órától. Á Néplap 46. heti totótippjei 1. Pét—Pécsi VSK X 2 2. Al. Ajka—Olaib. 1 X 3. Ikarus—Építők SC X 2 4. BKV Előre—Budafok X 2 5. Vác—Balassagyarmat 1 X 6. Borsodi B.—DMTE X 2 7. Miskolc—Eger X 2 8. Ózd—Papp J. SE 1 X 9. Szarvas—Nyíregyháza 2 X 10. Avellino—Napoli X 1 11. Juventus—Torino X 1 12. Lanerossi—Milan 2 X 13. Róma—Perugia X 2 Pótmérkőzések: MÁV NTE — MÁV DAC x 1. Répcelak—Kaposvár 2 x. Oroszlány—Sabaria 1. MOZI Szolnok Vörös Csillag: A nagy balhé (50%-os felemelt helyáron), Tisza: Police Python 357 (16, 50%-os felemelt helyáron), Keménykalap és klumpliorr (külön ifj. előadás), Tallinn: Kalózok Jamaicában (50%-os felemelt helyáron), Vegyiművek: Fogat fogért (20%-os felemelt helyáron), Reptér: Elszakadás (16), Szandaszőlős Terv: szünnap, Abádszalók Petőfi: A sólyom nyomában. Jászapáti: Táncsics: Szót kérek I—II. (Másfél- szeres helyáron), Jászberény Lehel: Halálodra magad maradsz (14), Szivárvány (Ovimozi műsora), Karcag Déryné: A félelem megeszi a lelket (14, filmbarátok műsora). Sebzett madarak, Kisújszállás Ady: Vigyázat vadnyugat (50"„-os felemelt helyáron), Kunhegyes Szabadság: A jónevű senki (14), Kunszentmár- ton Körös: Fotó Háber, Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: Pillangó I—II. (18, 50%-os felemelt dupla helyáron). Szabadság: Olyan mint otthon (14). Tiszafüred Tisza: A légy halála (14), .Galiba az állatkertben (Külön ifj. előadás), Törökszentmiklós Dózsa: A ménesgazda ^ (14), A kis teve és a csacsi,/Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vörös Csillag: Mimino. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. — 3/4 ütemben — Az újságíró jegyzetfüzetéből — Ceglédi kórusok énekelnek — Részletek a november 2-i hangverseny műsorából — Birkás Imre emlékezete. Szerkesztőriporter: Pálréti Ágoston — Pár perc dzsessz. — 18.00—18.30: Alföldi krónika — Piaci szemle — Tánczene a szerzők előadásában — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Reggeli kórusmuzsika. — 8.45: Szerpentin. — 9.44: Muzsika Zsuzsika meséi. — 10.05: Csiribiri. Ezeregy történet kicsiknek. — 10.35: Nótacsokor. — 11.25: Népi ellenőrök vizsgálták. — 11.40: A boldog ember. Móricz Zsigmond regénye folytatásokban XIV. rész. — 12.35: Kardos László: Hármaskönyv. Nem lehet elégszer hang- Súlyozni: a Szolnoki Vízügy SE vízilabda-szakosztálya az egyetlen „A” kategóriás a megyében. Érthető hát az iránta érzett nagy-nagy felelősség és aggódás. Mindez szemléletesen lemérhető volt a közönség együttérzésén, amikor a szolnoki pólósok igen gyenge tavaszi kezdés után elindultak felfelé azon az úton, amely ősszel a vidék legjobbja címhez vezetett. Íme az OB I. alsó háza a tavaszi idén után: 10. Eger 6 11. SZEOL 6 12. Vízügy 6 ponttal. Az utolsó helyről kellett tehát nekivágni a bennmaradás biztosításának és a végeredmény : 8. Szolnok 16 9. Szentes 14 pont, aztán jöttek a többiek, de a szolnokiakat ekkor már nem fenyegette a kiesés réme. Bartalis István mesteredző nem tagadja, a tavaszi gyenge „muzsikával” alaposan ráijesztettek a játékosok. Az ok? Szerinte az, hogy számos fiatal jár iskolába, és az ő lojalitását, amellyel pedig a továbbtanulást igyekezett támogatni, többen félreértették, a lazításra használták fel az edzések alóli felmentést. Sokat rontott a hangulaton az is, hogy mint már annyiszor, néhány játékos ismét bejelentette távozási szándékát. És itt álljunk meg egy szóra. A közelmúltban edzőmérkőzést játszott a Damjanich uszodában a Vízügy és a SZEOL. A szegediek szimpatikus edzője, Debreceni Pál kedélyesen így szólt: — No, várj, most a vízbe küldök egy „szolnoki” csapatot, és a Vízüggyel szemben ez a SZEOL játszott pár percet: Esztergomi — Dudás, Zámbó, Kuczora, Bozsó, Horváth Elemér. Ugye, hogy valamennyi név ismerős a Damjanich uszodából? De menjünk tovább: jelenleg Tóth István, Tóth Csaba, Bors László és Földi távozási szándékáról beszélnek a medencék környékén. Az Egy a törzstagok közül: Varga József ok, mint annyiszor, a továbbtanulás. Velük együtt az OB I. jó középcsapata lehetne a következő: Cservenyák (Bors) — Pásztrai; Tóth I., Tóth Cs., Földi — esetleg Borzi, hogy csak a közelmúltban távozó vagy távozni szándékozókat említsük. A konzekvenciát nem nehéz levonni: hova tovább a szolnoki medencében három OB I-es csapatot kell kinevelni, hogy egyetlenegy megmaradjon. Hát alighanem innen kell kezdeni a szakosztály munkájának értékelését és így mindjárt más rangja van a vidék legjobbja címnek. Egyszóval aligha lehet irigyelni Bartalis Istvánt. — Két éve vagyok Szolnokon — kezdi a mester — és tudtam, hogy nem könnyű feladatra vállalkozom. Ám a tervezettnél is nagyobb vér- veszteségek érnek bennünket. Hogy miként tudjuk mindezt átvészelni? Egyetlen módon: az utánpótlás nevelésén fáradozó edzőtársaim igen lelkiismeretes munkát végeznek. Persze sokszor ők sincsenek könnyű helyzetben. Vannak évjáratok, amelyek nagyszerűek: az 1958—59- ben születettek közül került ki többek között Bors, Bozsó, Dudás, Rekita, Bogdán — aztán vannak gyengébb évfolyamok. Persze öröm is adódott a szezon során: ilyen volt a kis Hasznos befutása, akiről elismerően nyilatkozott az edző. Véleménye szerint a fiú, túljutva az érettségin, ősszel bizonyította kiváló adottságait, és igazolta, hogy helye van a csapatban. Hogyan tovább? Nyilván a további lelkiisremetes nevelőmunkára építve ismét némi szorongással várva az idénykeztetet. És bízva abban, hogy talán az országos sportvezetés is felfigyel a szolnoki póló nehéz helyzetére. A magyar sportélet felépítése ugyanis ésszerűnek látszik: áramoljanak a tehetségek alulról, a szűkebb lehetőségek színteréről felfelé a sportág csúcsa irányába, ahol már a világbajnoki érmeket kovácsolják. Csakhogy megyeszékhelyünk esetében ez a felhajtóerő kissé visszafelé hat: Szolnoknak rangos vízilabda-múltja van. Mesteredzővel, olimpiai bajnokok- kel rendelkezik. És a felkészüléshez akkora vízfelülettel, amelyet a fővárosiak csak irigyelhetnek. így hát nyugodtan lehetne Szolnok akár csúcsa is a sportág képzeletbeli piramisának, mégis rosszabb felkészülési körülményeket vállalva is távoznak el innen játékosok. Így viszont azt a rangot nem tudja visszaszerzeni, melynek birtokában feltétel nélkül megtarthatna bárkit. Ördögi kör ez, egy azonban biztos, ideje lenne gátat vetni a minden képzeletet felülmúló játékos-exportnak. Ennek a pólós „népvándorlásnak” az egyesület és a megye sportvezetése az országos sportirányítás segítsége nélkül képtelen megállj-t parancsolni ! Palágyi Béla Könyvszemle. — 12.45: Zenemúzeum. — 14.04: Mindenki Könyvtára. — 14.34: Régi magyar dalok és táncok. — 14.50: Kuti Sándor kórusdalaiból. ■— 15.10: Fiatal magyar táncdalénekesek és együttesek műsorából. — 15.28: Dominó. — 16.05: Megemlékezés Djura Jaksic szerb íróról, halálának 100. évfordulóján. — 16.20: Francia operákból. — 17.32: Brahms: Négy ballada Op. 10. — 17.55: Népzene a Berlini Rádió műsorából. — 18.15: A szélfiűcska. Fésűs Éva meséje. — 19.15: Ljuba Welitsch és Helge Roswaenger Lehér-operettda- lokat énekel. — 19.40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Mozart- hangversenye. — Közben: Kb. 20.15: Adottságok — lehetőségek — a Csepregi Állami Gazdaságban. — Kb. 20.35: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 21.40: Csárdások. — 22.20: A hidegháborútól az enyhülésig vr. rész. — 22.30: Paer: A karmester. Egyíelvonásos opera. — 22.57: Egy akadémikus portréja. Kor- nai János közgazdásszal beszélget Farkas Zoltán (ism.) — 23.17: Mai magyar kamarazene. — 0.10: Juanita csókja. Részletek Milju- tyin operettjéből. PETŐFI: 8.05: A Budapesti koncertfúvószenekar Sebestyén András fú- vósmüveiböl játszik. — 8.20: Önody György iráni útijegyzet» IV. rész. — 8.33: Slágermúzeum. — 9.23: Egy éj Velencében. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 10.00: Zenedélelött. — 11.30: Csak fiataloknak! — 12.33: Mezők, falvak éneke. — 12.5S: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 13.25: Gyermekek könyvespolca. — 13.30: Purcell-muzsika gyermekeknek. — 14.00: Válogatott perceink. Szél Júlia válogatása a múlt hónap legsikeresebb műsoraiból, közben: — 14.30—14.35: Hírek, körzeti időjárás. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Idősebbek hullámhosszán. Dallamok — emlékek. — 17.30: Segíthetünk? Az Ifjúsági Rádió műsora, telefon: 130-020, hívható az adás ideje alatt. 18.00 Tip-top parádé. 18.33: Népdalkörök országszerte. 18.53: A megfiatalodott tsz. 19.15: Nem zavarok? A hallgatók vendégei: Rékai Gábor, tott perceink. — 16.35: Idősebbek hullámhosszán. — 17.30: Segíthetünk? Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18.33: Hétvégi Panoráma. — 19.55: Slágerlista. — 20.33: A 04. 05, 07 jelenti. — 21.05: „5-|-l”. — 22.35: Jereb Ervin szerzeményeiből. — 23.15: Népdalok. néptáncok. 3. MŰSOR: 8.08: Erkel operáiból. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Szimfonikus zene. — 11.05: Kamarazene. — 12.14: Felrepülök. Horváth Péter hangjátéka. — 13.07: Dzsessz- rock felvételekből. — 14.05: Világhírű karmesterek felvételeiből. — Közben: 14.28: Felelet. Déry Tibor regénye rádióra alkalmazva IX. rész. — 14.52: A hangverseny köz vetítés folytatása. — 16.00: Zenei Lexikon. „Verbunkos”. — 16.20: Muzsikáló fiatalok. — 16.50: ötórai tea. — 17.59: Győry Sándor dokumentumműsora. — 18.29: Reinitz Béla arcai. II. rész. — 19.05: Valóság és irodalom. — 19.35: Csajkovszkij : A cárnő cipellője. Négyfelvonásos opera. — Közben: 21.16: Meditáció — még egyszer az alkotó vezetésről. — 21.26: Az operaközvetítés folytatása. — 22.29: A pályatárs szemével. — 23.02: A Cambridgc-i Korályi Kollégium énekkara és a Cambridge-i Egyetemi kórus Tellis-műveket énekel. TELEVIZIÓ 8.29: Idősebbek is elkezdhetik. Tévctorna (ism.), (színes). — 8.35: Stop! Közlekedj okosan! Átkelés a zebrán (ism.), (színes). — 10.05: Magyar nyelv és irodalom (ált. isk. 3. oszt.). A kolozsvári bíró. — 10.30: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek. Csőhálózat- és berendezésszerelő (ism.). — 11.05: Honvédelmi ismeretek. Osztályfőnöki óra (ált. isk. 7—8. oszt.). A Varsói Szerződés. — 15.30: Stop! (ism.), (színes). — 15.35: Magyar nyelv és irodalom (ism.). — 16.00: Fizika (ált. isk. 2. oszt.). Elektromos áramkörök és mérőműszerek a gyakorlatban. — 16.28: Hírek. — 16.35: Gaudeamus... Háromszáz éves a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium. — 17.00: Telesport. — 17.25: Reklám (színes). — 17.35: Századunk Földindulás II. (ism.). — 18.25: Az Orion három arca. Riportmüsor (színes). — 19.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 1!L20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé- torna (színes). — 19.30: Tv-hírado. — 20.00: Jogi esetek. — 20.40: Kis- filmek a nagyvilágból: Minős utolsó napjai. Angol ismeretterjesztő film (színes). — 21.30: Utazás a koponyán belül. Angol ismeretterjesztő film (színes). — 22.10: Testvérpár. Tévéjáték. — 22.50: Tv-hír- adó 3. 2. MŰSOR: 18.28: Matematika (ált. isk. 5. oszt.). Relációk. — 18.55: En fran- cais. 39 11. Francia nyelvtanfolyam. En avion. — 19.10: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.). Rakéta az erkélyen (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A szabad út éneke, összeállítás Walt Whitman és beatnik- költők müveiből. — 20.45: Tv-híradó 2. — 21.05: Egy nap a parkbán. Magyarul beszelő, olasz—francia film (ism.). (14 éven felülieknek!) BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. — 15.35: Orosz nyelvoktatás. — 16.05: A szabad idő hasznos eltöltéséhez. — 16.20: Utazás a földgömbön: Szíria. — 16.40: Tudósítóink jelentik. — 16.55: Jogi tanácsok. — 17.15: Románia —NSZK kézilabdamérkőzés (férfiak). — 17.45: A legkisebbeknek. — 18.30: TV-híradó. — 18.50: A nap gazdasági hírei. — 19.00: A fiatalok órája. — 19.55: A látóhatáron túl. Tv-film. — 21.05: Népzene. —21.20: TV-híradó. Labdarúgó utánpótlás válogatott Vereség a szovjet csapattól Szovjetunió—Magyarország 1:0 (1:0). Pécs, 3500 néző v.: Dinescu (román). Góllövő: Udvardi (öngól a 2. percben). Szovjetunió: Novikov —Kaplun, Ad- zsem, Hacsatrján, Golovnya, (Janasepszkij 80. p.) — Do- manszkij (Tárán 61. p.), Szuszlov, Kuhlevszkij, Bal — Hapszalisz, Sengelija (Guri- novics 73. p.). Magyarország: Zsiborás — Szántó, Lakatos, Udvardi, Péter — Tepszics, Schmidt, Sulia (Gallai 62. p.) — Ravasz (Novath 62. p.), Nagy (Pekker 62. p.), Csepregi. Az őszi idényben veretlen magyar utánpótlás válogatott játéka messze elmaradt a várttól. Bizonytalan védő és elképzelés nélküli csatárjátékával megérdemelte a vereséget. A szovjet csapat harcosabb és egységesebb játékával rászolgált a győzelemre, annak ellenére, hogy a győztes gól öngólból született. Nemzeti Bajnokság Kupája Szolnoki MTE—Bp. Vasas Izzó 1:1 (0:0). Szolnok, Tisza- liget, v.: Koroknai. SZMTE: Boros — Kántor, Simon, Sebők, Kábák — Porhanda, Baran, Kupeczki (Kolláth) — Szatmári, Dákay (Varga), Zakar. Bp. Vasas Izzó: Fekete (Kocsis) — Révész, Horváth, Kovács, Által — Geiger, Varga, Szűcs — Földes (Boda), Nagy, Sipőcz. Szitáló hóesésben kezdődött a mérkőzés. Lanyha iramban, sok oldal- és hát- raadogatással játszott mindkét csapat, a kapuk keveset forogtak veszélyben. Az első komoly helyzet a 15. percben az MTE kapuja előtt adódott, de Borosról a mezőnybe pattant a labda. Az NB I-es csapat néhány formás támadást vezetett, de a helyzetkihasználással hadilábon álltak csatáraik. Szünet után ismét a szolnoki kapu került veszélybe, aztán kiegyenlítődött a játék. Az MTE teljesen egyenrangú ellenfele volt magasabb osztályban játszó ellenfelének. A mezőnyben ügyesen kombinált a szolnoki gárda, ha pedig az ellenfél támadott, a védelem — Borossal az élen — biztosan hárított. A 73. percben formás Szatmári Varga adogatás végén az utóbbi a bal felső sarokba lőtt, 1:0. Már-már úgy tűnt, hogy szolnoki győzelem születik, amikor az utolsó percben Nagy egy jobb oldali beadást a léc alá fejelt, 1:1. Az MTE biztatóan játszott a vasárnapi rangadó előtt. Területi labdarúgó-bajnokság Sportszerűtlenségek a Tiszai-csoportban A területi labdarúgóbajnokság Tiszai-csoportjában a vasárnapi fordulót nem a játék színvonala, hanem egyes játékosok és szurkolók sportszerűtlensége jellemezte. Bánhalmára nem érkezett meg a kiküldött bíró. A szükség-játékvezetőt egy vendégjátékos inzultálta, majd „védelmében” levonult a vesztésre álló csapat. Tiszaburán Botos játékvezetőt „vonta felelősségre” csapata vereségéért egy túlságosan lelkes vendégszurkoló. Eredmények. Tiszai-csoport: Tiszaroff—Tiszafüred 0:9, Ti- szaőrs—Tiszaszőlős 2:5, Ti- szaszentimre—Tiszagyenda 2:2, Tiszabura—Tiszaigar 2:0, Nagyiván—Tiszabő 6:2, a Kö- zéptisza II.—Kunmadaras mérkőzés 1:0-ás állásnál félbeszakadt. Az élcsoport állása: 1. Tiszabura 1111-37:1122 2 . Tiszafüred 12 9 2 1 36 :ll 20 3. Tiszagyenda 11 7 2 2 27:12 16 4. Tiszaszőlős 11 6 2 3 45:15 14 5. Kunmadaras 11 5 2 4 23:13 12 6. Tiszaszent. 11 3 3 5 17:29 9 Közép-csoport: Tiszatenyő—Szajol 2:1, örményes— Martfű II. 3:2, Kétpó—Fegyvernek 3:1, Kuncsorba—Be- senyszög 0:2, Mezőtúr—Kengyel 2:4, Törökszentmiklós II.—Tiszasüly 9:0. Az élcsoport állása: 1. Kisújszállás 11 9 1 1 25: 7 19 2. Bcsenyszög 11 9 — 2 30: 7 18 3. Kengyel 11 8 1 2 29: 9 17 4. Fegyvernek 12 6 2 4 28:15 14 5. Mezőtúr 11 6 1 4 31:28 13 A megyei ifjúsági bajnokság állása 1. Töröksz. 15 14 1 — 67: 7 29 2. T. Cipő SE 15 12 1 2 56:13 25 3. Túrkeve 15 10 2 3 37:17 22 4. Sz. Vegyi. 15 7 5 3 41:25 19 5. Karcag 15 8 3 4 38:25 19 6. Kunszentm. 15 9 — 6 51:22 18 7. Jászkisér 15 5 5 5 45:28 15 8. TJjszász 15 7 1 7 28:41 15 9. Jászároksz. 15 5 3 7 23:20 13 10.Sz. Cukor. 14 4 5 5 19:20 13 11. Rákóczif. 15 5 3 7 33:35 13 12. Kunhegyes 14 6 1 7 27:43 13 13. Jb. Vasas 15 5 1 9 29:35 11 14. Abádszalók 15 4 3 8 12:50 11 15. Jákóhalma 15 4 2 9 20:53 10 16. K. MEDOSZ 15 4 1 10 15:42 9 17. Tiszaföldv. 15 4 — 11 33:38 8 18. Tószeg 15 2 1 12 10:71 5 Gergelyek Borovóban Alighogy befejeződött Párizsban a francia nemzetközi asztalitenisz-bajnokság, a Norwich Union Grand Prix első versenye, holnaptól már Jugoszláviában lesz újabb erőpróba. A jelek szerint ez lesz az őszi események egyik kiemelkedő összecsapása, ugyanis 17 ország legjobbjait várják Borovóba és ott lesznek a kínai játékosok is. A magyar küldöttség ma reggel társasgépkocsival utazott a verseny színhelyére és nem kevesebb mint 12 játékos áll asztalhoz. Ennyi magyar játékos még soha nem vett részt külföldi nemzetközi bajnokságon. Villámtornák Kisújszálláson A II. ifjúmunkás és szakmunkástanuló napok keretében Kisújszálláson a KISZ városi bizottsága és a sportfelügyelőség két sportágban rendezett villámtornát. — Eredmények, kézilabda, férfi (6 csapat): 1. Delta ifjúsági klub, 2. Vas-, Fa- és Építőipari Szövetkezet, 3. Nagykun Tsz. Női (4): 1. Kisegítő és Foglalkoztató Iskola, 2. Áfész (Borforgalmi), 3. 625. Ipari Szakmunkásképző Intézet. Nagypályás labdarúgás (8): 1. Gyógyászati Segédeszközök Gyára, 2. Vas-, Fa- és Építőipari Szöv., 3. Nagykun Tsz. Á Lehel birkózóinak sikeres szereplése Egerben Egerben nagy érdeklődés mellett rendezték meg az országos II—III. osztályú C- kategóriás versenyt, amelyen a Lehel SC birkózói is részt vettek. A jászberényiek sikeresen szerepeltek, két aranyés két ezüstéremmel tértek haza. Eredményeik, 52 kg.: 1. Tóth József, 57 kg.: 2. Oláh István, +100 kg.: 1. Csányi Károly, 2. Mizsei János.