Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-14 / 268. szám
e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. november 14. Megyei labdarúgó-bajnokság Két csapat hét-hét gólt rúgott Flóri mégis meggondolta magát Gyakran éri szemrehányás a magyar sajtót azért, hogy nem tájékoztatja időben és kellő nyíltsággal a közvéleményt a labdarúgásban oly fontos szerepet játszó „háttér-anyagokról”. *Az olvasó tán nem is mindig tudja, hogy az újságíró olykor milyen nehéz helyzetben van. Nemrég tudtunkra jutott, hogy Albert Flórián Líbiába készül. A MALÉV-től szerzett információnk birtokában abban is biztosak voltunk, hogy az útra repülőjegye is kész. Felkerestük hát az egykori aranylabdást a ferencvárosi klub székházában és megkérdeztük, foglalkozik-e a távozás gondolatával — és ha igen, nincs-e olyan ..poggyásza”, amit. tán tanulságként itthon hagyna a labdarúgás vezetői és a közvélemény számára. Flóri színlelt meglepetéssel tiltakozott a gyanúsítás ellen, hogy ő külföldre készülne, hiszen úgymond életét nehezen tudná a Fradi nélkül elképzelni, ahol játékosként és egyéb tisztségekben 26 évet töltött. A Hétfői Hírekből vettük az alábbi közleményt: „Líbiába készül Albert Flórián. Rövidesen Benghaziban a helyi csapat edzéseit irányítja a Ferencváros hetven- ötszörös válogatott csatára. Albert kétéves szerződést írt alá, csakúgy, mint kollégája: az ötvenes évek ferencvárosi jobbszélsője., Kertész Tamás és az Újpesti Dózsa korábbi pályaedzője, Götl Béla.” A közvéleménynek joga van mindenről tudni— de legalább Colum- bó vagy dr. Janda legyen az az újságíró, aki olykor az igazság közelébe jut... — pb — Törökszentmiklósi SE—Középtiszai MEDOSZ 7:0 (4:0). TörökszentmiklóS, 200 n., v.: Asztalos. TSE: Mészáros — Nagy, Boda, Molnár (Hoppál), Drávucz, Kozák, Kállai, Sebők, Strummer, Rácz (Kris- ton), Vitéz. Az állandó mozgásban lévő hazai játékosok nehéz feladat elé állították a vendégeket. Az 5. percben Vitéz beadásából Sebők nyitotta meg a gólok sorát, majd a 20., a 36. és a 41. percben Strummel volt eredményes. Az 52. percben Kozák lövése került a kapuba, a 70. percben ismét Strummel* volt eredményes, végül a 82. percben Kriston távoli lövése Nagy lábáról hullott a hálóba. Süveges I. (K. MEDOSZ) kiállítva. Jó: Nagy, Sebők, Strummel, Boda, ill. Szerencsi, Hangyási. Ifi: TSE—K. MEDOSZ 2:0. Jászjákóhalma—Jászkisér 7:3 (4:0). Jászkisér, 100 n., v.: Kovács F. Jászkisér: Bajzáth — Gondos, Vajkó, Korsós, Farkas, Tóth F., Szabó I., Csillik, Tajti, Bagi, Gócza. Az első húsz percig egyenlő erők küzdelme jellemezte a mérkőzést. Ezután a vendégcsapat gyorsan kihasználta a hazai védelem megingásait, és a szünetig négygólos előnyt szerzett. A második félidőben Jászjákóhalma már 6:0- ra vezetett, amikor Csillik mesterhármassal szépített. A sportszerű mérkőzésen a vendégek megérdemelten győztek. G.: Izmailovszki (3), Urbán (2), Palcsó, Nagy L., ill. Csillik (3). Jó: Jászjákóhalma teljes csapata, ill. Csillik, Szabó I.,. Farkas. Ifi: Jászkisér—Jászjákóhalma 1:1. Rákóczifalva—Jászberényi Vasas 0:0. Rákóczifalva, 500 n., v.: Tóth Lajos. Rákóczifalva: Szabó — Nyolczas I., Kovács,. Fekete (Horváth), Ladányi, Szőke, Patkó, Mihályi, Bencsik, Zakar, Nyolczas II. Kitűnő játékvezetés mellett az utolsó percig nyílt, színvonalas, nagy iramú, izgalmas mérkőzést vívott a két jó képességű csapat. Jó: Szabó, Kovács, Bencsik, Szőke, ill. Hunyadi, Árvái. He- gyesi, Földi. Ifi: Rákóczifalva—Jb. Vasas 4:1. Kunhegyes—Szolnoki Cukorgyár 2:0 (1:0). Kunhegyes, 250 n., v.: Tajthy. KESE: Végért — Lukács, Nánási, Csorna, Apostol (Balogh I.), Herceg, Herbály I., Kovács, Pásztor, Borbély (Dobos), Herbály II. Nagyiramú, színvonalas mérkőzés. Előbb a vendégek előtt adódott nagyobb helyzet, de hibáztak. A kapuk felváltva forogtak veszélyben, Kunhegyes a vezető gólt a 36. percben szerezte meg. A 76. percben Sólyom (Sz. Cukorgyái’) kiállítva. A végeredmény a 82. percben alakult ki. A helyzeteit jobban kihasználó és végig lelkesebb hazai csapat megérdemelten győzött. G.: Herceg, Herbály II. Dicséret illeti az egész kunhegyesi csapatot, a Cukorgyárból Márkus, Mihályi és Kormos játszott jól. Tisza Cipő SE—Kunszcnt- márton 3:0 (1:0). Martfű, 200 n., v.: Orbán. Tisza Cipő SE: Németh — Mihovits, Kovács, Borza, Báli, Szőke, Vass, Szántai, Sütő, Nyitrai, Kókai (Kardos). A kemény, de végig sportszerű mérkőzésen a mindkét félidőben többet támadó hazaiak biztosan győztek. Az első félidőben a kapuk ritkán kerültek veszélybe. A második játékrészben feljavult Martfű bebiztosította győzelmét a végig jól küzdő vendégekkel szemben. G.: Nyitrai (2), Sütő. Jó: Németh, Borza, Mihovits, Nyitrai, ill. Szarvák L.., Tóth M., Papp. Ifi: Tisza Cipő—Kunszent- márton 3:1. Túrkcvc—Tószeg 3:0 (0:0). Túrkeve, 200 n., v.: Pányi. Túrkeve: Fórizs — Kormos III.. Retter, Vad, Kormos II., Iglódi, Kormos I., Kontra, Vajda, Csete (Patkós), Bognár (Egei). Kitűnő játékvezetői hármas közreműködésével, küzdelmes mérkőzésen, megérdemelt hazai győzelem született. G.: Kontra (2), Kormos I. Jó: Kormos II., Kontra, Bognár, Kormos I., ill. P. Nagy, Gyigor K„ Kormos. Ifi: Túrkeve—Tószeg 6:0. Karcag—Szolnoki Vegyiművek 0:0. Karcag, 300 n., v.: Szabó. Karcag: Molnár — Bíró, Bene, Ács, Sándor, Fe- renczi (Nagy), Zelenák (Kovács), Németh, Varga, Antal, Cs. Kovács. A végig jó iramú mérkőzésen mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, azonban a jól záró védelmek sikerrel hárították a támadók próbálkozásait. Jó: Bíró, Ács, Varga, ill. Csécsey (a mezőny legjobbja), Sipos, Récsányi, Nyikos. Ifi: Sz. Vegyiművek—Karcag 2:1. Jászárokszállás—Tiszaföld- vár 3:1 (1:0). Jászárokszállás, 500 n., v.: Balogh. Jászárokszállás: Muntyán L. — Nagy S., Rédei T., Varga (Muntyán T.), Tuza, Faragó (Szántó), Csikós, Rédei L., Tábori, Lukács, Rédei Gy. Az utóbbi időben jól szereplő hazaiak Rédei L. fejes góljával már az 5. percben megszerezték a vezetést. Kiegyenlítődött a mérkőzés, a tiszaföldvári játékosok többet birtokolták a labdát. A második félidőben a szervezettebben játszó hazai együttes biztosan győzött, a vendégek csak szépíteni tudtak. G.: Rédei L., Tuza, Tábori, ill. Vincze. Jó: Rédei L., Rédei T., Csikós, Tábori ill. Vincze, Németh, Szűcs. Ifi: Jászárokszállás—Tisza- földvár 2:0. Ü jszász—Abádszalók 1:0 (0:0). Újszász, 100 n., v.: (Heves megyéből). — Újszász: Thoma — Tóth, Kovács, Káló, Czakó, Gyárfás, Nagy, Varga I., Mérész, Juhász, Bó- ta A. A végig sportszerű mérkőzésen igen gyenge jáfékve- zetés mellett a hazai csapat játszott fölényben, gólt azonban csak a második félidőben tudott elérni a jobbára védekező vendégek ellen. Az índiszponáltan működő játékvezető több 'büntetőt nem ítélt meg a hazaiak javára. G.: Juhász. Jó: Tóth, Káló, Nagy, Varga I., ill. Csonka II., Szabó. Ifi: Űjszász—Abádszalók 9:0. A bajnokság állása 1. Jb. Vasas 15 13 2 — 30: r 28 2. T. Cipő SE 15 10 2 3 35:18 22 3. Törökszent. 15 10 1 4 31:14 21 4. Túrkeve 15 8 4 3 20:12 20 5. Jászárok. 15 8 3 4 22:15 19 6. Kunhegyes 15 7 4 4 25:19 18 7. Sz. Vegyi. 15 7 3 5 25:22 17 8. Sz. Cukor. 15 7 2 6 33:17 16 9. Rákóczii. 15 6 4 5 21:16 10 10. Karcag 15 6 2 7 25:30 14 11. Jászjákóh. 15 4 5 6 24:32 13 12. Kunszentm. 15 5 2 8 22:24 12 13. Tiszaföldv. 15 4 4 7 19:24 X2 14. Abádszalók 15 4 4 7 16:22 12 15. Üjszász 15 4 2 9 10:22 10 16. Tószeg .15 2 5 8 12:32 9 17. K. MEDOSZ 15 2 3 10 15:37 7 18. Jászkisér 15 2 — 13 12:36 4 Á játékvezető A holnapi Frankfurtban rendezendő NSZK—Magyar- ország barátságos válogatott találkozót a francia Robert Wurtz dirigálja, aki az európai játékvezetők „krémjéhez” tartozik. Pályafutása; 1941-ben született, 21 évvel később vizsgázott, 1966 óta vezeti hazája I. ligabeli mérkőzéseit, a FI- FA-keretnek pedig 1972-től a tagja. Ettől kezdve szinte „futószalagon” vezette a legrangosabb nemzetközi találkozókat. ö fújta a sípot többek között az 1976-os Brüsz- szelben rendezett Ander- lecht—West Ham United (4:2), KEK-, valamint az 1977-ben a római olimpiai stadionban lejátszott FC Liverpool—Borussia Mönchengjadbach (3:1) BEK-döntőn. Részt vett az idei világbajnokságon, amelyen előbb a Brazilia- Ausztria (1:0), majd az Argentína—Peru (6:0) találkozókat vezette. Bár magyar csapatok mérkőzésein még nem szerepelt, de jelen volt a két NB II. női: Dunavarsány— Szolnoki MTE 3:2 (—8, —11, 5. 5, 11). Szolnok, Véső utcai sportcsarnok, v.: Korin. Sz. MTE: Sipos, Balázs, Furkó- né, Molnár, Szigeti, Bak. — Csere: Csapó. Edző: Vasicsek János. Az Országos Serdülő Kupa elődöntőjét Szolnokon rendezték csütörtökön és pénteken. A tiszaligeti sportcsarnokban nem alakult ki szoros küzdelem. A női mezőnyben az első helyezett Bp. Vasas Izzó nagy különbséggel nyerte a mérkőzéseit. A Szolnoki MTE a Salgótarjáni TC ellen aratott egy győzelemmel a harmadik helyen végzett, így kiesett a további küzdelemből. Férfiaknál a Csőszer csapata veretlenül került az első helyre. Eredmények: nők: Bp. Vasas Izzó-STC 112:22, DVSC -SZMTE 64:58, SZMTE-STC évvel ezelőtti nálunk rendezett :UEFA-tornán, amelyen a szombathelyi Hollandia— Szovjetunió (0:3) összecsapást irányította. Anyanyelvén kívül németül, angolul és spanyolul beszél. Civilben a strassbourgi világhírű André Krin professzor által vezetett kórház vérvizsgáló laboratóriumának dolgozója. Az első két szettben remekül játszott az MTE az élmezőnyhöz tartozó vendégek ellen. Ezután azonban nem bírtak a nagyobb tudású ellenféllel szemben, s ha szoros, öt szettes küzdelemben is, de alulmaradtak. 79:42, Bp. Vasas Izzó-SZMTE 98:50, Bp. V. Izzó-DVSC 107:55, DVSC-STC 79:54, 1. Bp. Vasas Izzó, 2. Debreceni VSC, 3. Szolnoki MTE, 4. Salgótarjáni TC. Férfiak: KSC- Békés 108:32, Csőszer-STC 123:39, Csőszer-Békés 108:62, Békés-STC 96:35, Csőszer- KSC 66:53. 1. Csőszerelő, 2. Kecskeméti SC, 3. Békés, 4. Salgótarjáni TC. Az első helyezettek december 27—31. között Budapesten játsszák a döntőt az 1—6. helyért. A második helyezettek a 7—12. helyért Egerben küzdenek majd. Röplabda Vereség szoros küzdelemben KOSÁRLABDA Országos Serdülő Kupa Kreisz Párizsban—200 pont MOZI Szolnok Vörös Csillag: Sebzett madarak, Szöktetés (16, 20%-os felemelt helyáron), Archív film- előadás III. (Középisk. filmklub), Tisza: Rákóczi hadnagya, Tallinn: Legátó (14), Vegyiművek: Pillangó I—II. (18, 50%-os felemelt dupla helyáron). Reptér: szünnap, Szandaszőlős Terv: Játszd újra Sam (14), Abádszalók Petőfi: Fuss utánam, hogy elkapjalak, Jászapáti: Meghívás egy gyilkos vacsorára (14, 50%- os felemelt helyáron). Jászberény Lehel: Mimino, Olyan mint otthon (14), Karcag Déryné: Kalózok Jamaicában (50%-os 'felemelt helyáron), Kisújszállás Ady: Mágnás Miska, Kunhegyes Szabadság: Filmregény I—II. (14, egységes legmagasabb helyáron), Púpos lovacska (Ovimozi műsora), Kunszentmárton Körös: A ház (14), Mezőtúr Béke: A javíthatatlan (50%-os felemelt helyáron), Dózsa: Magas szőke férfi felemás cipőben (14, 20%- os felemelt helyáron), Szabacf* ság: A nagy balhé (50%-os felemelt helyáron), Tiszafüred Tisza: A ménesgazda (14). TörökszentmiklóS Dózsa: Pokoli torony I—II. (14, 50%-os felemelt dupla helyáron). Hunyadi: Fűre lépni szabad, Túrkeve Vörös Csillag: Halálodra magad maradsz (14). RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. — Üj énekesek felvételeiből. Raffaela Cara énekel. — Szemléletek 78. Palatínus István gazdaságpolitikai jegyzete — Tangó ritmusban — Beruházási szemlén hallottuk. A riporter: Zentai Zoltán. — 17.30: Nők negyedórája. Szerkesztő: Kardos Ernő (A tartalomból: Ünneplőben — Tű, cérna, olló... Egy gyakorló mama naplója. Négyszemélyes óvoda). Aki Szolnokon is sokszor vendégszerepei — Népszerű operarészleteket énekel Gregor József. — 18.00—18.30: Alföldi krónika — Beat-percek a Brotherhood of Man együttes felvételeiből — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Eszmék faggatása. Volt-e tudományos technikai forradalom? — 8.57: Nóták. —- 9.44: Mese a vízilóról, aki félt az oltástól. Milos Macourek meséje zenével. — 10.05: MR 10—14. Iskolák — őrsök — barátok. — 10.35: XX. századi kamarazene magyar előadók tolmácsolásában. — 11.40: A boldog ember. Móricz Zsig- mond regénye folytatásokban. XIII. rész. — 12.35: Törvénykönyv. — 12.50: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galériát. Hangverseny délidőben. — 13.55: Népdalok, néptáncok. — 14.40: Arcképek a Szovjetunió népeinek irodalmából. Üzbég irodalom. — 15.10: Ravel: A természet — dalciklus. — 15.28: Nyitnikék. — 16.05: Kóruspódium. — 16.39: Suppé operettdalaiból. — 17.07: ,,Még a párbaj nem ért véget...” Riport. — 17.32: Verdi: Travia- ta — Jelenet. — 17.45: A Szabó- család. — 18.15: Csikcsicsói Csi- porka. Mánya Anna meséje. — 19.15: Magyar előadóművészek. Perényi Miklós gordonkázik. — 19.45:—20.15: A megbékélés hosz- szú útja. — 21.05: Mario Lanza filmdalokat énekel. 21.16: A boldogult ezredes leányai. Catherine Mansfield novelláját bemutatja Domokos János. — 22.20: Ónody György iráni útijegyzete ifi. rész. — 22.30: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. — 22.54: Meditáció — még egyszer az alkotó vezetésről. — 23.04: Üj lemezeinkből. — 0.10: Tolcsvay László táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Dalok a békéről. — 8.20: Ónody György iráni útijegyzete II. rész .(ism.). — 8.33: Két óra irodalomkedvelőknek. — 10.33: Zenedélelőtt. — 12.25: Látószög. Ifjúsági jegyzet. — 12.33: Melódiakoktél. — 13.25: Növénykedvelőknek. — 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Operaslágerek. 14.30: Hírek, körzeti időjárás. —14.35: Tánczenei koktél. — 15.20: Könyvről, könyvért. Irodalmi rejtvényműsor tíz percben a nyíregyházi szövetkezeti könyvesboltból. — 15.30: Találkozás a stúdióban. —16.28: Műsorismertetés. — 16.3D: Hírek. — 16.33: Csúcsforgalom, találkozóhely: Bp.: Vár. A Mátyás templom előtti parkolóban, telefonszám: 343-732. — 18.00: Tip-top parádé. — 18.33: A hanglemezbolt köny- nyűzenei újdonságai. — 18.53: Udvardy Tibor operettdalokat énekel. — 19.20: Van-e a villamosságnak jövője? — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.33: Népek me: séi. — 21.10: A Magyar Rádió Nemzetiségi Népzenei Fesztiválja Békéscsabán. — 22.00: Egy óra dzsessz. — 23.15: Kurt Weill zenés játékaiból. 3. MŰSOR: 8.08: Beethoven: Esz-dúr vonósnégyes Op. 74. — 8.40: Dzsesszfelvételeinkből. — 9.00: Francia dalcsokor középiskolásoknak. *— 9.15: öt perc zene. — 9.20: Történelem az általános iskolák 5—6—7. osztályának. — 9.30: Szimfonikus zene. — 11.05: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11.20: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Bárdos Lájos kórusműveiből énekel, vezényel: Sapszon Ferenc. — 11.40: Operafinálék. — 12.40: Népdalkórusok. — 13.07: Üzenet a kedvesnek. Részletek Aliser Navoi ,.Farhad és Sirin” című eposzából. — 13.37: Schönberg: fisz-moll vonósnégyes szopránszólóval, Stefan George szövegére. — 14.08: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. Krúdy Gyula. — 14.28: Hán- del-művek. — 16.25: Labirintus. v — 16.40: ^Mozart: Requiem K. 626. — 17.46: Nemzetközi magazin. — 18.16: Mindenki zeneiskolája. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Reinitz Béla arcai. I rész. — 20.01: Marylin Horne és Placido Domingo énekel. — 20.40: Dzsesszfelvételeinkből. — 21.12: Üj lemzeinkből. — 22.00: Eszmecsere — a műfordítás kérdéseiről XVII. rész. — 22.30: Üj zenei irányzatok. John Cage műveiből. Párizsban, a francia nem- zetközi bajnokság női páros döntőjében a Magos, Szabó kettős 3:2 (—14, —11, 17, 17, 14) arányban legyőzte az Európa-bajnok román Alexandra, Mihut duót és első lett. A vegyespárost a cse- szlovák Orlowski. Uhliková pár nyerte. A férfi egyesben remek teljesítménnyel Klam_ pár diadalmaskodott, 3:0-ra verte a nyugatnémet Stellwa- got. A hét végén kezdődik a jugoszláviai Borovóban az a nemzetközi bajnokság, amelyen Európa valamennyi ismert versenyzője rajtol — köztük természetesen a magyarok is — de asztalhoz -lépnek a jelenleg Belgrádban szereplő kínai válogatottak is. Tripla lutz A „Prágai korcsolyák” elnevezésű nemzetközi műkorcsolyázó és jégtáncviadalon a hazaiak szerepeltek a legeredményesebben, két elsőséget szereztek a négyből. A magyarok közül a jégtáncos Remport—Nagy duó, mely nemrégiben alakult, a Madridban tegnap folytatta tanácskozását a FIFA végrehajtó bizottsága, és határozatokat hozott. így a végrehajtó bizottságnak 1980-ig Párizsban a francia nemzetközi asztalitenisz-bajnokság idén több volt, mint egy hagyományos nagy verseny. Premiernek számított abban az új sorozatban, amelynek „végállomása” a május végén sorra kerülő „mesterek tornája”, amelyen a sportág 16 legjobb férfi játékosa áll asztalhoz. Klampár Tibor győzelme tehát Párizsban már a szokottnál is értékesebb, ezer pontot kapott elsőségéért, ezen kívül a rendezőknek tiszteletdíjról is kellett gondoskodni. A többi magyar férfi játékos közül Gergely Kreisz és Takács — ők a nyolcaddöntőben estek ki — 200—200 pontot érdemeltek. Prágában 9. helyen fejezte be a versenyt. A férfiak küzdelmében egyértelmű meglepetés az alig ismert fiatal francia Simon győzelme a kanadai Tavlor előtt. A francia korcsolyázó tripla lutzot ugrott — kifogástalanul. változatlanul Joao Havelange a FIFA elnöke. Megtörtént a különböző bizottságok elnökeinek kijelölése is. TELEVIZiO 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.), (színes). — 8.05: Iskolatévé: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). Afrikai tájképek I. — 9.45: Francia nyelv (középisk. II. oszt.). En Francais. La tete et les jam- bes. — 10.05: Szó-ra-ka-té-nusz. Magyar nyelv és irodalom (ált. isk. 2. oszt.). Neked is jut, ha marad (színes). — 10.20: Kosársuli. II. rész (isni., színes). — 12.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). A Bakony. — 15.05: Iskolatévé: Földrajz (ált. isk. 7. oszt., ism.). — 15.40: Szó- ra-ka-té-nusz (ism.), (színes). — 15.55: Földrajz (ált. isk. 5. oszt. — ism.). — 16.23: Hírek. — 16.30: A nyelv világa. — 17.05: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek: Szakács (ism.). — 17.20: Reklám. — 17.30: Mindenki iskolája: 4. Fizika. Munka, energia, teljesítmény. — 18.00: 2. Irodalom. Vallomás a szerelemről. — 18.35: Vendégünk a tudósító. A Horizont szerkesztőség műsora. — 19.00: Reklám. — 19.10: Esti mese (színes). — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Golgota. Magyarul beszélő, szovjet filmsorozat XIII8. rész: Dása (színes). — 21.20: Színházi Album. — 22.20: Kormos István. Portréfilm. — 23.20: Tv-hiradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Autó-motorsport. A Telesport technikai magazinja. — 2D.20: Tut-Anch-Araon Egyiptoma. Angol filmsorozat: XIII10. rész: Művészet (ism.), (színes). — 20.40: Tv-híradó 2. — 21.00: Táncoló gorillák. Jugoszláv rajzfilm (színes). — 21.10: Reklám. — 21.15: Robinson Crusoe. Magyarul beszélő, angol tévéfilm (színes). BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. — 15.35: Angol nyelvoktatás. -- 16.05: A volánnál — autóvezetőknek. — 16.20: Népzene. —■ 16.45: Üzenet a jövőbe. — 17.50: A mezőgazdaságban dolgozóknak. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: TV-híradó. — 18.50: Romániai képek. — 19.15: A nap gazdasági hírei. — 19.30: Román színházi est. —- 21.05: Könnyűzene. — 21.20: TV-híradó. Ismét Havelange